Varga Tibor elfoglalja az elnöki hivatalt. Azonnal hívatja bizalmasát, a háttérbeli megoldó embert, Zsitvai Lászlót. Bevallja, évek óta az arabok pénzelik a karrierjét, és most benyújtják a számlát. Az országban már minden fontos cég, nyersanyag az övék, már a politikában is szerepet akarnak. Neki kellene úgy ugrálni, ahogy Dubaiban fütyülnek. De nem akar. Az a terve, átalakítva teljesíti az utasításokat. De valakinek ezeket el kell hozni: ez lenne Zsitvai. Még egy új pozíciót is kitalál neki, hogy zavartalanul utazgathasson.

Zsitvai eddig mindig hűen állt barátja mögött, de az első találkozó után megfogalmazódik benne, hogy ideje lenne kilépnie a fénybe és átvennie Tibor helyét.

Mariann sikeres pszichiáter, aki a tömegek befolyásolásával foglalkozik. Egyetemi tanár, sikeres a magánpraxisa is. Ám a magánéletében szenved: a férje, aki pár évvel fiatalabb is nála, családot akar. Mariann azonban nem akar szülni. Titokban fogamzásgátlót szed, bár a férfinak azt hazudja, ő is benne van a baba projektben.

Kamil kiváló lövész, a rendőrség rohamosztagából most megy át a mesterlövészekhez. Eddig még ölnie nem kellett. Kiváló a minősítése, a próbán is jól teljesít. Mivel a nagyapja arab származású volt, hiába keresztény és harmadik generációs magyar, tudja, neki jobbnak kell lennie. De akarja a munkát, kész megdolgozni érte.

Az arab államokban a Herceg tanácskozik az embereivel. Magyarország, ahova az elit át akar költözni. De a nyugati sajtó kezd valamit megsejteni, mivel ott nincsenek terror események. Megegyeznek, párat megrendelnek a nagyobb cél érdekében.

Zsitvai úgy érzi, itt az alkalom. Felveszi a kapcsolatot a lányával, akit hosszú évekkel korábban elhagyott. Mariann az, akit 4-5 hónapos terhes. Őt kéri meg, találja ki, hogy lehetne véget vetni a terrorista eseményeknek. Mariann terve egyszerű: tilos a közvetítés. Ha a közvélemény nem tud róla, nyugodtak. A terrorista szervek meg nem akarják az embereik ott elhasználni, ahol nem érnek el vele semmit, senki nem tud róluk.

A terv beválni látszik, az arabok lépnek. A díjátadón csapnak le, Mariannál korábban indul meg a szülés. A fia súlyos fogyatékosan, és vakon születik. A férje, Kamil elvárná, hogy szeresse és gondozza. De a nő semmit nem érez a gyerek iránt. Most érti meg és bocsát meg az apjának, aki akkor hagyta el a családját, amikor Mariann húga súlyos fogyatékosan született, és az anyja nem engedte intézetbe adni. Mariann is erre készül, de Kamil ezt nem engedi. Zsitvai ér el annyit, hogy a gyerek egy speciális óvodába járhasson, és Mariann visszamehessen dolgozni.

A terroristák ugyanis most már túszokat szednek, és egyenesen a sajtóhoz mennek. Mariann megoldása: ezeket is terrorcselekménynek minősítik, tilos bármit is leadni. Nincs semmilyen tárgyalás. A mesterlövészek mennek, és kilövik a túszejtőket. Ez a terv is bejön, egyre többen veszik át Európában az ötletet.

Kamil majd beleroppan, már úgy érzi, nem is rendőr, hóhér. Ezért és a fiuk miatt is egyre nagyobb a feszültség közte és a felesége között.

Az araboknak is elegük lesz. Mivel úgy tudják, Varga projektjei, le akarják cserélni. Zsitvai a kiszemelt utód. Rendeznek egy újabb túszejtést, egy óvodában, ahova Varga unokái is járnak. Az elnök feladja a saját törvényét, tárgyal és fizet a gyerekekért. A párt ezért megbuktatja, és Zsitvai kerül a helyére.

Ám rájönnek, igazából Mariann az ötletgazda és Zsitvai játszotta ki őket. Elkezdenek rendet tenni. Az összekötővel végeznek. Mariann után bérgyilkost küldenek. Kamil megvédi a családját, de a gránátokkal nem számolt. Egy repesz végez Zolikával, de az állapotos Mariann és ő túlélik. Zsitvai a halálukat akarja megrendezni és külföldre menekíteni őket.

Már a végrehajtás közben elgázolnak egy vaddisznót, amit ki is használnak. A pár elindul külföldre, az apa marad. A nyomában vannak, fának megy. Az autó kiég – három halottat találnak. Hivatalosan Zsitvai, a lánya és a veje a halottak. Az arabok sejtik mi történt, de elengedik őket. Hivatalosan halottak: nem tehetnek ellenük semmit.

Mariann és Kamil már Kanadában élnek a lányukkal. Új életet kezdtek, Kamil vadászik, Mariann még viszi a praxist, de már készül teljesen feladni. Egyre jobban megy a kerámiája.

Háborús, szerelmes, titkos, árulós.

Friedrich svájci apa, német anya gyermeke, aki jómódban nevelkedhet a család genfi kastélyában. Édesanyja megszállottan szeretné elérni, hogy a fia örökölje festészeti álmait. Kisgyermekként kezdi festésre tanítani és a színekre. Ám 8 éves korában olyan verést kap, amiben károsodik az agya is, és elveszti a színérzékelését. A boldog gyerekkor ezzel véget is ért. Már fiatalember, kitör a II. világháború, amikor az elmenő anyja után Franz is világot szeretne látni. Berlin lesz az úti cél, ahol rajzórákat vesz, de igazából a hámból akar kirúgni. Pénze van, az apja mindennel ellátja. Itt ismeri meg Tristan von Appen leendő náci tisztet és lesz szerelmes egy modellbe. Stella azonban súlyos titkokat rejteget, és Franz nagyon nem akarja meglátni az igazat, de egy ponton már nem tagadhat le maga előtt mindent.

Már megszoktam, hogy a romantikus regényekben, a történelmiekben is meséket kapunk. Közben ugyan akad egy-egy kivétel, de általában egy idilli szerelmet követünk, amely, ha nehézségek árán is, de boldog happy endet kap. (Vagy nagy sírás lesz a vége, de ez a ritkább. Szórakoztató zsáner, nem a sírásért veszik az emberek.)

A Stella gyökerei azonban valósak, így ez módosít a romantikus zsáneren is. Nincs meg benne a szokásos menetrend, ez már eleve érdekessé teszi. (Boldogság – félreértés és nagy veszekedés – békülés – még nagyobb boldogság.) Ez a nő valóban élt, ahogy Tristan is, és egy olyan történet fűződik hozzájuk, ami egészen botrányos is lehetne.

Mert Stella egy csinos, de zsidó nő a náci Berlinben. Aki ráadásul csak egy hétköznapi lány, vagyon és ismeretség, kapcsolatok nélkül. Hogy lehet, hogy nem arról szól a könyv, hogyan bujkál, próbál életben maradni? Erre a válasz egy elég nagy csavar a regényben, így nem is mesélem el.

De azt elmesélem, hogy ez a csavar, a történelmileg érdekes és botrányosnak is mondható rész az, ami a regény érdekes része. Ami miatt ez más, amiben az igazi történet rejtőzik. De ez az, amit nagyon sokáig még sejteni sem lehet. Vannak minimális utalások, de csak akkor érthetőek, ha már tudjuk, mit csinál ez a nő igazán.

A regény elbeszélője azonban Franz, aki elmerül a szerelmében, és nem is akarja látni, mi zajlik körötte, és kibe szeretett bele. Ha vannak is jelek, már pedig akad egy-egy komolyabb is, figyelmen kívül hagyja. Direkt vak az eseményekre, amíg csak teheti.

Fel is merült bennem, mennyire szerelem, ami e két ember között van. Franz esetében már rajongás, nagyon elvakult a férfi. Ő az, aki jobban ragaszkodik a lányhoz. Akinél érzelmeket is fel lehet fedezni. De mivel annyira az ideálját szereti a nőben, nem is ismerjük meg a szemén keresztül az igazi Stellát. Ki kell olvasni a sorok közül, végig titokzatos is marad. Pedig ő lenne az érdekes: miért tette, amit? Hogyan élte meg? A szerelmi szálon: szerette a férfit, vagy csak a pénzét? Franz kellett neki, vagy amit egy svájci milliomos megadhatott neki egy háborútól szenvedő országban?

Érdekes benne az is, hogy Franz tulajdonképpen nyaral a háborús Berlinben. Ki is lehet mondani a végére tanulságként, hogy az tarthatatlan állapot. Vakon nyaralni a borzalmakban.

Nem egy szórakoztató könyv, de más, mint a megszokott.

Würger: Stella - Mint romantikus: 60% kevés csavar, de a sorok mögött mély drámák húzódnak. Sodró.

Szubjektíven: 40% sok szereplőt utáltam, nem tetszett a történet sem, de rákattantam.

Elrendezett házasságos, birtokot vezetős, szerelmes.

Hannah három nővér közül a legidősebb, szép örökséggel. Férjet mégsem talál könnyen: egyrészt, meg van győződve róla, hogy csinos húgaihoz képest ő legfeljebb csak átlagos külsejű. Valamint, nem csak a vagyon miatt akar házasodni, szerelmes is szeretne lenni. Egy versenyen megragadja Dunnet bárójának erőteljes alakja, aki aztán megmenti egy erőszakos udvarlótól is. Alexander első látásra vonzódik a lányhoz, a kezét is megkéri az apjától. Hannah, attól tartva, hogy a férfinak a pénze kellene, nemet mondana, de az apja közli, mindenképpen férjhez kell mennie. Ha nem hozzá, máshoz a kérők közül. Így Hannah Dunnet bárónéja lesz, és fokozatosan rájön, férje csendessége mögött milyen szenvedélyes lélek rejtőzik. Miközben egyre szerelmesebbek, a birtokot fenyegető veszélyt is elhárítják.

Már egyetemista koromban is viccesnek találtam, a romantikus regények mennyire egy kaptafára készülnek. Volt olyan kurzusom, ahol viccelődtünk is azon, hogy már a végéről meg lehet ismerni egy nyálregényt. Mert mi van a zárlatban? Kötelezően, rendkívül szirupos stílusban: lánykérés, esküvő, az első közös baba valamelyike.

Ebből talán már kitaláltátok, hogy ez is egy ilyen regény. Igen, még a vége is stimmel. Hiába adok a történelmi romantikusoknak esélyt, hogy többek legyenek történelmi környezetben játszódó nyálregényeknél, a legtöbb esetben nem is akarnak tartalmasabbá válni, csak szépen kipipálják a zsáner jellemzőit és ennyi.

Bosszant, amikor a történelem ennyire csak díszlet. Játszódhatna akárhol és akármikor, éppen csak az öltözködésben és pár szokásban látszik meg a kor. Itt például azért kell a korszak, hogy Hannah és Alexander így házasodhasson. Egyszer találkoztak, az apától megkérte a lány kezét, és ennyi. Ugyan Hannah kapott némi vétójogot, de amikor az apja kimondta, hogy férjhez kell mennie, már nem ellenkezhetett.

A szerelmi szál különben is annyira mese, hogy szinte fáj is. Mindkét részről szerelem első látásra, és utálatosnak találom, hogy itt komolyan úgy van előadva a történet, hogy Alexander már végzetesen szerelmes akkor, amikor még nem is beszélt a lánnyal. A szokásos sérelmem: miért kell a vágyat és a szerelmet összemosni? Itt pl. a Hannah – Alexander páros már akkor szenvedélyes házaséletet él, amikor még alig beszéltek egymással két szót. Ok, utána York szépít azzal, ahogy tényleg elkezdenek ismerkedni és összecsiszolódni, de arra már térdig járunk a végzetes, nagy szerelem tavában.

Nincs is igazi konfliktus, csak mű. Hannah aggódik – ezzel nagyon az agyamra ment, hogy Alexander csak a pénzéért vette el. Alexander aggódik, hogy a nőt elijeszti a sebhelye. Röhej.

A történelmi konfliktus is ennyire mű. Ez az a korszak, amikor az angol nemesség elkezdett birkákat tartani a birtokán, a nagyobb nyereség érdekében. A Dunnet birtokon ez ellen harcolnak, mert a kidobott bérlőknek cudar sorsa lenne. A mese az, hogy pont olyan a hercegük, amilyen. Kétlem, hogy bárki ilyen rangban az emberek érdekét előbbre vette volna, mint a kincstára feltöltését.

A végére lett egy kis humora is. A mellékszereplőket is jobban bírtam, mint a hősöket.

Egyszer el lehetett olvasni, de főleg a rossz tapasztalataim erősítette meg.

York: Hannah és a felföldi - Mint történelmi romantikus: 55% a történelem csak díszlet, a párkapcsolat szenvedélyes.

Szubjektíven: 30% nagyon mesének éreztem, Hannah önbizalomhiánya az agyamra ment.

A jövő héten erről a regényről is fogok írni. Most a magyar és az angol borítót ötvöztem - ráismertek, mi lehet ez?

Megoldás most nincs, inkább elárulom, hogy 18-án érkezik róla a bejegyzés :)

Új életet kezdős, gyászolós, csajos, szerelmes.

Julia rövid idő alatt vesztett túl sokat: először meghalt az apja, majd a szeretett nagyanyja. A barátja támasz helyett szakított, a nő belevetette magát az egyéjszakás kalandokba. Rájött, ez így nem mehet tovább, sürgősen levegőváltozásra van szüksége. Felmond, és elvállal egy vidéki pszichológusi állást. Egy öregek otthonában fog dolgozni. Eleinte irtózik az egésztől, de aztán elkezdi megszeretni a bent élőket és a munkatársakat. Ahogy elkezdi magát is újra összerakni, új férfi is lép az életébe. Az egyik bentlakónak jóképű, kedves unokája van, aki korban is pont illik Juliához. Lehet, hogy élete legjobb döntése volt elvállalni ezt az állást?

Ha film lenne, nagy valószínűséggel szeretném is. Jól illik abba a sorba, mint az Életrevalók és a Bélier család. Van benne valami fájdalmas vonás, de minden tragédia és rossz ellenére is az életet ünnepli. Amit érdemes megélni.

De regény, így sajnos nem tetszett az egész.

A regény első fele a fájdalmak korszaka. Amikor Julia elszenvedi a veszteségeket, és még sok mindent gyászol, miközben igyekszik magához térni. Az időszak, amikor az új munkában is inkább a negatívumokat veszi észre. Nem azért ez tetszett jobban, mert jobb a cselekmény. A narráció miatt. Amíg Julia boldogtalan, cinikus is. Van egy egyedi humora a stílusának, ami nekem kifejezetten tetszett.

A regény második fele a felépülés után a boldogság megjelenése és elfogadása. Itt már sokkal nyitottabb és pozitívabb a hősnő. Már mindenkinek igyekszik segíteni, megszereti az öregeket és a kollégáit, és viszont. Itt lép színre Raphael, hogy szerelmi téren is minden rendben legyen Julia életében. Mivel annyira jól alakul minden, Julia is kinyílik, már nincs szüksége arra a cinikus szemléletre, amit szerettem tőle.

A karakterek is szerethetőek, bár kicsit meseszerűek is. Julia alapvetően jó ember, akinek csak azt tudom felróni, hogy a szakítás után nagyon elengedte magát, de gyorsan rendbe is tette az életét. Erős nő, aki szépen megoldja a gondjait. Raphael sokkal haloványabb, és kevesebbet is szerepel. Rajta nagyon éreztem azt, hogy csak kellett egy minden szempontból kifogástalan, jóképű férfi, aki mellett a romantikus happy end is jöhet.

Sokkal jobban élveztem a munkatársak mellékszálát. Marine, aki egy nagy szerelmi csalódás után van, és egy férfi miatt került ide. Greg, akit mindenki melegnek hisz, pedig… ez a kettős kifejezetten aranyos volt, és nagyon bírtam, ahogy a félreértések tisztázása után elkezdenek összejönni. Mert ez egy olyan sztori, ahol mindenkire vár a happy end! Annyira, hogy még az idősek között is lesz, aki az öregek otthonában esküszik örök hűséget.

Az egészben van valami kifejezetten bájos. Annak az ígérete, hogy minden alakul. Soha nem késő. A remény soha nem hal meg. Tudnék még mondani pár romantikus közhelyet mellé, de ebben a kötetben ezek valóban szívmelengetően megjelennek.

A stílusa könnyed, kifejezetten könnyű olvasni. Ahogy már írtam, az eleje a cinikus megjegyzésekkel, hozzám közelebb állt, de olvasmányos a happy része is. Még akkor is napfényes és kedvet csinál a mindennapokhoz, ha nagyon nem akartam így érezni.

Összességében nem bántam meg, hogy olvastam, ha a vége inkább romantikus is.

Grimaldi: Merci, nagyik! - Mint női: 65% tele van életszeretettel, kedvelhető szereplőkkel és hittel a világban. Bájos.

Szubjektíven: 45% az elejét nagyon szerettem, bejött a humora is. A végére tipikus csajos.

Cím: Renia naplója

Szerző: Renia Spiegel – akit már a lengyel Anne Frankként emlegetnek. 70 után került elő a lengyel, zsidó lány naplója.

Műfaj: napló, dokumentumregény

Cselekmény: Renia Spiegel lengyel zsidó lány volt, szerető családdal és egy gyerek-filmsztár húggal. Amikor a nácik jöttek és megkezdődött a zsidók deportálása, irtása, ő vidéken rejtőzött a nagyszüleinél. Itt ismerkedett meg egy fiatalemberrel, aki kiszabadította, amikor a lány gettóba került. Zygmunt a szüleinél bújtatta el a lányt, aki végig naplót vezetett a történtekről.

Várható megjelenés: még idén, a karácsonyi szezon elején. (November vége, december eleje várhatóan.)

Miért várós?

• Bár tudom, mi lesz a történet vége, érdekel az odáig vezető út is.
• Egyedi szemszöge van a háború alatt történtekről.
• Állítólag sokkal kifinomultabb a stílusa, mint Anne Frank naplóinak. Elolvasom, megítélem majd magam is.
• Tragikusnak és kalandosnak tűnik egyszerre. Sírós lesz…
• Ezeket a történeteket meg kell őrizni. Túl sok szörnyűséget talál ki az emberiség.

Disztópikus, ármányos, politikai, kapcsolatos, akciódús.

A 2050-es évek: Európa az összeomlás szélén áll. A nyugati országok nem tudnak mit kezdeni a beözönlött afrikaiakkal, a terror események mindennaposak. Magyarországon éppen elfoglalja az államfői hivatalt Varga Tibor. Ő régi barátját, állandó támogatóját Zsitvai Lászlót hívatja. Különleges feladata van a számára. Évek óta az arab királyi család pénzeli a karrierjét, akik most benyújtanák a számlát. Zsitvai lenne a kapcsolattartó, és a személy, aki segítene neki kitalálni, hogy maradjon meg az ország magyarnak, hiába vettek már szinte meg mindent az arabok. Közben egy fiatal rendőr átkerül a mesterlövészek közé – az új politikai irányvonal lassan kiábrándítja a szakmából. Egy pszichológusnő pedig a tömegek manipulálásával foglalkozva változtat a politikai álláson, amíg az arabok hagyják.

Réti László rendőrtiszt volt, de már sikerszerzőként is ismert a neve. Nem először ír olyan regényt, melyben Magyarország és Európa sorsa a témája. Nem fest vidám képet – hogy is lehetne azt. Ám annál sokkal jobban elgondolkoztat.

A cselekmény abban a világban játszódik, ahol a Falak mögött is. Annak folytatása a politikában, az európai helyzetben. Amilyen folyamatok ott elindultak, azoknak a kimenetelét látjuk most. Itt is ott van az arab elit a háttérben, akik évtizedekre előre terveznek és befolyásolják az európai történéseket. (Ők a legközvetlenebbül kapcsolódnak az előző kötethez.) De a szereplők, a direkt történet nem folytatása az előzőeknek. Így annak is megfelelő olvasmány lenne, aki nem olvasta a másik könyvet.

Milyen az a világ, amit bemutat? Zord. Egyrészt, benne van az a korrupció, ami mindent áthat. Egy olyan világ rajza, ahol már nincsenek rendes emberek. A vezetésben biztosan nem. Tulajdonképpen mindenkinek rossz világa van benne, kivéve az arab elittel. Még a sikeremberek is csak bábuk. Az átlagember meg nem is számít.

Politikailag kegyetlen. Az ember önkéntelenül is azon kezd el gondolkozni, mi csak fikció, mi az, ami akár igaz is lehet. Mostoha a kép. Megüti az olvasót, de ez jó is. Mert gondolkoztat, megfog és késztetést okoz, hogy megpróbáljunk a politikai jelszavak mögé látni. Már most.

A bemutatott emberek elsőre nagyon nem voltak szimpatikusak. Talán, Kamil volt a kivétel. Ő a rendes, becsületes ember a történetben, meg is fizeti ennek az árát. A többiek olyanok, mint a világ, amiben élnek. Ha ezt elfogadjuk, akkor már sokkal elfogadhatóbbak. Ilyennek kell lenniük, hogy túléljenek. De még így sem biztos, hogy sikerül.

A politikán, összeesküvéseken túl magánéleti szinten is komoly kérdéseket dob fel a regény. A szülő – gyermek kapcsolatok, egy súlyosan fogyatékos gyermek kezelése a családban. Ezek ugyanolyan figyelemmel és érdekesen vannak megírva, mint a politikai és akció szálak. (Kamil miatt még akció jeleneteket is kapunk, hiszen testközelből látjuk, milyen az új rendszer a gyakorlatban, az azonnali lőparancs.)

Réti stílusa is nagyon olvastatja a kötetet. Olvasmányos, realista stílusú, de mesélős is egyben. Nincsenek hosszas leírások, ami van, lényegre törő és fontos. A párbeszédek ülnek, olvastatják magukat.

Nem egy vidám történet, de nem is kell annak lennie.

Réti: Európa halála - Mint thriller: 90% fordulatos. Sok szálon vezetett, de logikusan összekapcsolódik. Agyalós.

Szubjektíven: 90% bírtam, ahogy minden összeér. A szereplőket is bírni kezdtem a végére.

Szerelmes, vidéki, gyászból feléledős, családregényes.

Róza kiskorától tudta, hogy más, mint a többiek. Anyja, nagyanyja is bába volt, neki is ez az út lett kijelölve. De ő többre rendeltetett a felmenőinél: már volt egy boszorkány a családban, és hiszik, Róza is annak született. A szakmában sikeres is lesz, de a magánéletében egy nagy titok és szenvedés rejtőzik. A helyi báró fia, Miklós mindig is megdobogtatta a szívét, de mire egyenrangú félként szembenézhetnek egymással, a férfinak terhes felesége van, aki Rózánál szülne. A kitörő háború miatt Miklós sem maradhat otthon. Mire hazatér, a neje és fia halottak, ahogy az apja is. Róza pedig egy meg nem nevezett férfi szerelemgyerekét neveli. Miklós haragszik a világra, így Róza nem képes elmesélni neki, ki Janó, a fia igazából. Évek telnek el, míg Róza különös naplóra nem bukkan. A történelmen át egy felmenőjével levelezhet, a boszorkány férjével. Míg Róza legalább annak a történetnek a végére happy endet szerez, a sajátját is sikerül megtalálnia.

Bauer Barbara most sorban hozza ki a történelmi romantikus regényeit. Az előző kötet is az volt, ez is az, és már láttam a következő megjelenést, az is az lesz. Ami nem baj, mert jól áll neki a stílus. Csak éppen ez a kötet most annyira nem nyerte el a tetszésem.

Nem a szereplők, nem a stílus, nem is a cselekmény, ami miatt csalódott vagyok. Pontosabban, egy cselekményszál van, ami nagyon ellenemre volt. Kezdjük is ezzel!

Ebben a történetben tulajdonképpen van időutazás. Róza egy ponton vissza tud menni a múltba, és egyszer még Miklóst is magával tudja vinni. A jelenből levelezik a felmenőjével, és befolyásolja a múltbeli eseményeket. Ami eleve fura: ha nem úgy alakultak volna az események régen, ahogy, akkor az ő jelene is más lenne, hiszen a saját családjának történetét alakítja a jövőből. Ez nem ellentmondás?

Igaz, a múltbeli cselekmény eleve nem is nagyon tetszett nekem. Még akkor sem, ha „a történelem ismétli magát” címszó alapján vannak kapcsolódási pontok a jelennel. Annyira nem tudott lekötni, hogy az ottani, kisebbnek tűnő konfliktusnak mi lesz a megoldása. Pont azért, mert a jelenből nézünk vissza, és így pontosan lehet tudni, minek kell történnie.

A jelenben, Róza története sokkal jobban lekötött. A szerelmi szál nem tipikus. Egy finom szerelmi háromszög, majd a gyász. Ugyan egy ponton kifejezetten nyálregényes a cselekmény, de nem végig ilyen.

Tetszett, hogy egyik szereplő sem egy hibátlan álomalak. Róza szimpatikus hősnő, Bauer írt neki egy-egy kifejezetten frappáns monológot is, de nem tökéletes. Miklós jellemezhető sok jó tulajdonsággal, de vannak mellette gyengeségek is. Ő nagyon mélyről verekszi vissza magát, hogy értelmes és értékes életet élhessen még. A múltbeliek, Anna és Imre annyira nem fogtak meg, ők sokkal halványabb szereplők, mint a jelen párosa.

Bauer kellemesen ír, már szinte nosztalgikus, ahogy visszavisz egy másik korba. Érdekesnek is éltem meg, hogy használja a történelmi hátteret. Mert csak háttér, érezni, hogy nem a mában járunk, de ha nem lenne évszám, nem jönnék rá, melyik korszak történelme.

A család a fontos benne, annak folytonossága. Az tökéletesen megvan, és üzenetnek is jó.

Nem ez lesz a kedvenc romantikus történelmim a szerzőtől, de nem bánom, hogy olvastam.

Bauer: Kétszáz éves szerelem - Mint történelmi romantikus: 55% a romantika a vezető szál, misztikummal, olvasmányosan.

Szubjektíven: 60% a történelmen átívelés nagyon nem tetszett, de az alapja érdekes volt.

Nem félek Istentől. Az embertől félek…(Alekszijevics: Csernobili ima)

Minden eszmének az a halála, ha a követői jól megélnek belőle. Onnantól már nem az értékek éltetik, hanem az érdekek. (Szerencsés: A 13. emelet)

Elege volt abból, hogy mindig csak az kérdezhet, akinél lándzsa van, és csak azon lehet számonkérni valamit, akinél nincs. (Rusvai: Tündöklő)

Wetre bizonyára rendkívül eszes, de ugyanabban az országban él, mint az újságírói közül néhányan. Disneylandben – tette hozzá.
– Nos – folytatta Solli-, amikor az embert, aki a világot irányítja, Donaldnak hívják, akkor ez talán nem is akkora hülyeség. (Johnsrud: Kereszt)

Mi már nem hihetünk abban, amiben Csehov hősei hittek: száz év múlva az ember szép lesz! Az élet gyönyörűséges lesz! Ezt a jövőt elvesztettük. E száz év alatt volt sztálini Gulag, Auschwitz… Csernobil… És szeptember 11. New Yorkban… Felfoghatatlan, hogy férhetett bele minden egyetlen nemzedék életébe. (Alekszijevics: Csernobili ima)

Hogyan magyarázhatná el neki, hogy igen, ilyesmiről van szó? Hogy most már azt hiszi, nem, inkább bebizonyosodott számára, hogy a könyvekben egyszerre benne van minden betegség és azoknak minden gyógymódja? (Féret-Fleury: Juliette nagy utazása)

Peter, nagy különbség van a bűnös cselekedet és a bűnös jellem között. Nem az számít, mit csinált az ember, hanem hogy kicsoda. Lehet, hogy valaki soha életében egyetlen rossz lépést nem tesz, és soha nem művel olyasmit, amitől a világ hangosan tiltakozik, de ettől még lehet velejéig romlott. (Hannah: A háromnegyed rejtélye)

Trójai falónak képzeled magad, pedig csak egy taknyos hintalova vagy, amit a kritikusok kinevetnek. (Macneal: Babák városa)

A testem egy süllyedő hajó, aminek én vagyok a kapitánya. (Attenberg: A felnőttkor küszöbén)

Az ember sose nő fel a nagy eseményhez. Az mindig meghaladja az erejét. (Alekszijevics: Csernobili ima)

– Halálra fogom unni magam – nyögte, és láthatóan semmit sem fogott fel abból, amivel Erthol vigasztalni próbálta.
– Remek elfoglaltság – állapította meg Erthol, látva, hogy hiába erőlködik. – Addig én beállok valamelyik sarokba, hogy ne zavarjalak benne, jó? (Rusvai: Tündöklő)