Munkahelyi viszályos, szerelembe esős, pozícióért megküzdős.

Lucy és Joshua minden nap egymással szemben ül, és versengenek. Két könyvkiadó egyesült: az egyik művészlelkekkel, a könyvek szerelmeseivel volt tele – innen jött Lucy. A másik komoly üzletemberek, számológépek gyülekezete – Josh csapata. A két ember nem is jön ki egymással, noha mindketten igazgatói asszisztensek, a munkánál gyakran jobban leköti őket, hogy egymást bosszantsák. Gyerekes kis játékokat űznek, és számon tartják, mikor ki nyer és veszít. Amikor egy új igazgatói állást hoznak létre a kiadónál, mindketten megpályázzák. Ám a verseny elmérgesedése helyett a másik értékeit kezdik el felfedezni, és fel kell tenni maguknak a kérdést: lehet, hogy a vonzalmat élték ki eddig háborúként?

Tele voltam elvárásokkal. Ki vagyok már éhezve valami jó romantikus komédiára, legyen az film vagy regény. Ez olyannak tűnt: a fülszövegen az volt kihangsúlyozva, hogy Lucy és Josh vetélkednek egymással, és egymás agyára mennek, majd elmegy szerelem felé a történet. Jónak kellett volna lennie – talán túl sokat vártam, így nagyobb a csalódásom is.

Mert a megígért játszmák annyira kicsinyesek, hogy nem is nevezném őket igazi versenynek. Mondok egy példát: farkasszemet néznek az íróasztalaik felett: ki kapja el előbb a tekintetét? Igazság szerint még csak szemétkedni se szemétkednek egymással, legfeljebb tesznek egy-egy olyan megjegyzést, amiről tudják, hogy a másiknak érzékeny pontja. Ha ilyen lenne minden háború, szinte hippi világban élnénk. Erősen túlzás azt mondani, hogy versengenek és húzzák egymás idegeit.

Ha az alaphelyzetet a regényben olvasottak alapján jellemezném, ellenszenv a maximum, amit állíthatok. Plusz, nagyon hamar átfordul a történet szerelmesbe. Persze, lehetett sejteni, hogy ez lesz belőle, csak éppen nagyon gyors volt a váltás a gyűlölet és a szerelem között. Sokkal romantikusabb, kapcsolatosabb ez a regény, mint amit szerettem volna olvasni. Tényleg háborút vártam, de szinte flört és szerelem az egész.

A regény teljes második fele tipikus szerelmes, összejövős történet. Keményen flörtölnek, nagyon vonzódnak és ez minden más szálat felülír. Egy fokkal jobb, mint a nyálregények, amelyekben azonnal vonzódnak és csak arról szól, hogy jönnek össze a szereplők. Mert itt azért mindenkinek megvannak a maga démonai, személyiségfejlődése. Josh a családjával kell, hogy szembenézzen, Lucy a saját személyiségbeli démonaival küszködik. Mélyebb ez a két figura a szimpla nagyon szép és nagyon jó mesés főszereplőkhöz képest, de azért közel állnak a női mese főszerephez.

A stílusával is az volt a bajom, hogy közel van a romantikus nyálregényekhez. A fő fókusz Lucy, aki életvidám, pörgős, de nagyon csajos nő. Ilyen a regény stílusa is. Nekem szimpatikusabb a komorabb és egyes tekintetben kocka Josh, akinek a logika és a szabályok fontosabbak, mint az érzelmek. Lucy számára azonban minden érzelmi alapon dől el – aki a női regényeket szereti, élvezni fogja. Sajnos, tőlem ez áll távolabb.

Amit nagyon hiányoltam, a humor. Még amikor tényleg civakodnak, az is inkább romantikus színezetű, mint komédia. Vagyis: inkább a romantikára vágyók olvassák el!

Már filmesítik, azért azt majd még megnézem. Talán abban dominánsabb lesz a humor…

Thorne: Gyűlölök és szeretek - Mint romantikus komédia: 65% a szerelmi szál jól építkező, szerethető hősök, poén kevesebb.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is élveztem. Tipikus szerelmes, hiányzott a humor.

Cím: An Evil Mind

Szerző: Chris Carter – nálunk a Robert Hunter sorozat miatt ismerős. Pörgős, popcorn véres okos thrillerek szerzője.

Műfaj: thriller

Cselekmény: egy baleset más ügyben vezet letartóztatáshoz: egy kettős gyilkosságéban. A gyanúsított azonban váltig állítja, hogy csak rá akarják kenni az egészet, és hatalmas összeesküvés van a háttérben. Amikor kiderül, hogy egy olyan gyilkos jár közöttük, aki már 25 éve, felfedezés nélkül szedte az áldozatokat, komolyabb rendőri erőket is bevetnek. Érkezik Robert Hunter, aki a kihallgatások során egyre közelebb kerül egy eddig megfoghatatlan, szörnyű elméhez.

Várható megjelenés: még nem láttam a General Press előjegyzései között, de ha ilyen tempóban folytatják a kiadást, talán jövő év első felében jön magyarul is.

Miért várós?

• Most olvastam az 5. részt, de már várom a következőt.
• Erősen pszicho thrillernek tűnik a fülszövegből, azt szeretem!
• Vajon mi lesz Garcia sorsa? Innen ki fog derülni.
• Eddig nagyon szerettem ezt a sorozatot, kétlem, hogy pont most esne a minőség. Jó volt eddig, jót várok ettől is!

Életpályás, karriert építős, boldogulós.

Alekszandr tehetséges orosz fiatalember, aki az egyetemi felvételire vár. Matematikából és nyelvészetből is zseniális, szép reményei vannak az egész családnak. Ám miután apja meggyilkolását megszervezik – amiért szakszervezetet próbált létrehozni – a családja sorsát is igyekeznek rövidre vágni. Özvegyét az egyik felettese kezdi el zaklatni, Alekszandr nem mehet egyetemre, a dokkon akarják dolgoztatni. Nincs más megoldás, mint a szökés. A kikötőben dobnak fel egy érmét: az Amerikába vagy a Londonba tartó hajón rejtőzzenek el. A történet itt kettéválik: láthatjuk, milyen életet épít magának Amerikában a gazdagodni akaró Alex, míg az egyetemi kiválóságot követően Szása politikai pályára lép. Anya és fia mindkét országban megküzdenek a boldogságért, bár az orosz föld soha nem engedi el igazán őket.

Jeffrey Archer köteteit szeretem, nem is ez az első, amelyről mesélek nektek. Írt önálló köteteket, sorozatokat, de novellái is jelentek már meg nálunk is. A Fej vagy írás különálló regény, ám nem tudom nem megjegyezni, hogy van összekötés más regényvilággal. Igaz csak kicsit, de az univerzumot építő szerzők esetében ezek fontosak: Alekszandr emleget egy regényt, amit olvasott. Amit nem más írt, mint Harry Clifton. (A Clifton Krónikák főhőse.)

E történettől cseppet tartottam: mintha két történetet olvasnánk egy áráért. A cselekmény szó szerint kettéválik ott, ahol anya és fia eldönti, melyik hajóra szálljanak fel. Az egyik fejezetet a New York, a másikat a London felé tartó Alekszandr fókuszában láthatunk. Előzetesen tartottam tőle, hogy az egyik gyengébb lesz a másiknál, vagy nem fogom egyformán kedvelni a két vonalon a szereplőket.

Így kellemes csalódás volt, hogy Archer mindkét vonalat mesterien kezeli. Megvannak a maga kedvenc cselekményelemei, így aki többet olvasott már a szerzőtől, gyakran érzi úgy, hogy ilyen fordulattal már találkozott. De olyan dinamikus a két történet, olyan jól megfelelget egymásnak az amerikai és európai fejezet, hogy ez nem zavart különösebben. Mindkettőben folyamatosak a fordulatok, izgalmas események. Mindketten a karrier és a család körül forognak az események. Mindkettőben színre lép a Nő és mindkettőben van orosz vonal is. Nem is tudtam választani, melyik oldal tetszett jobban.

Az mindkettőben megfogott, hogy Alekszandr mindkettőben alkalmazkodik, és az adott ország sikerembere lesz. Az Államokban az amerikai álom a gazdagodás: Alex milliomossá válik, és hatalmas üzleti sikereket ér el. Anglia a demokráciáról híres, így Szása ennek megfelelően a parlamentben, majd a kormányban remekel. Fejlődésregények, mindkétszer.

Bár látszólag más utat járnak be, a szálak mögötti mélyebb történések megegyeznek. Hasonló típusú nőket vesznek el, ugyanolyan a karaktere mindkét felnövő férfinak, még a fiuknak is ugyanazt a nevet választják. Mintha ezzel azt mondaná Archer, hogy mindegy, merre visz az élet, alkalmazkodsz, de legbelül ugyanaz maradsz. Ugyanaz formált, ugyanazok az értékeid, így a belső lényeged ugyanaz.

Archer stílusa most is tetszett. Nem magyarázza túl a dolgokat, lényegre törő, de így is mesélősnek éreztem a cselekménygazdagsága miatt.

Csak a vége… az megcsapott. De nagyon. A sokk még tart. Ki is teszem a záró pontot.

Archer: Fej vagy írás - Mint fejlődésregény: 85% elgondolkoztató, jó szerkesztéssel, ötletesen a szerző stílusában.

Szubjektíven: 95% nagyon megszerettem a szereplőit, a fordulatait. De a vége megütött.

Karriert váltós, városnézős, szerelmes.

Caroline elégedetlen az életével. Beragadt egy asszisztensi állásba, miközben azt szeretné, ha a kiadó nem titkárnőként, íróként alkalmazná. A szerelmi élete is katasztrófa: van ugyan valaki, de az illető jön és megy, így nem lehet komolyan venni és tervezni sem. A nő, egy merészet húzva, elmondja az ötletét a főnökének: elmenne Barcelonába, ahol netes társkereső alapján minden este randizna. A tapasztalataiból cikket írna a lapnak, ami kicsit konyaművészet, nagyon szerelmes. Pont, ami a megürült rovatba kellene. Caroline kap egy esélyt, így a spanyol városba találja magát. Ám a spanyol férfiak élőben nem olyan szórakoztatóak, mint a képeken. Szerencse, hogy a katasztrofális randik szünetében megmentőre bukkan a jóképű hoteltulajdonos személyében…

Talán már vége a nyárnak, de a hangulatot olyan könyvekkel még őrizhetjük, mint a legutóbbi R. Kelényi Angelika-kötet. Ez ugyanis kifejezetten egy női, szórakoztató strandkönyv nyaralással és szerelemmel tele, a borító is tükrözi az egésznek az atmoszféráját.

Általában az írónő történelmi romantikus regényei nekem jobban bejönnek, de ezt a kötetét egészen megszerettem. El is mesélem, miért.

1: a cselekménye egy romantikus komédiáé. Hősnőnk szakmai okokból, meg persze romantikus vágyakkal telve kezdi el a vakrandikat. Mindegyik katasztrófába torkollik, és nagyon szórakoztató, amiket az írónő kitalált. Folyamatosan vártam is, milyen kalandot és férfit kell túlélnie Caroline-nak. Olvasója válogatja, kinek mi lesz a legviccesebb. Számomra a csóró volt, aki hasonló találkákkal gondoskodik a jó étkezéséről. Még az is tetszett, hogy olvasóként teljesen nyilvánvaló, hogy ki lesz a nőnek az igazi.

2: bár tipikus romantikus szálakat görget, azért egy-egy csavart, vagy bonyodalmat beletesz. Nem csak annyi van, hogy a pár megismerkedik, nagyon szerelembe esik és eljutnak a rózsaszín naplementéig. Caroline korábbi kapcsolata különösen életszerű és éles lett, kiválóan ellenpontozza azt a filmbe illő kapcsolatot, ami majd szövődik a férfi hőssel.

3: Caroline modern nő, aki küzd az álmáért. Tetszett, ahogy összekapja magát, és belevág a kalandba. Ahogy mer kockáztatni. Talán ezt tanulságként is viszem magammal a regényből: ha valami kényelmesnek tűnik, megfelel, de nem tesz boldoggá, nem biztos, hogy megéri beleragadni. Talán rosszabb lesz, ha váltasz, de elsülhet jól is. Caroline története arról szól, hogy se a magánéletben, se a karrierben nem szabad birkának lenni.

4: Barcelona. Bár a spanyol városok közül nekem nem ez volt a legszebb, de szeretem én is. Imádtam azt a lelkesedést, ami kisüt a lapokból. A spanyol konyha, Gaudí művészete, a spanyol életérzés és ezek szeretete átüt a történeten. Napfényes regény – nem véletlenül ajánlom, mint strandkönyvet.

5: szeretem az írónő stílusát, ebben a regényében is. Jó leírásai vannak, nem viszi túlzásba a karakterei lelki életét, de azért bemutatja azt is. Könnyed és könnyen is olvasható.

Akarjak hibát keresni benne, vagy ami nem tetszett? Nagyon nem. Legfeljebb annyit jegyzek meg, hogy ez egy női mese. Túl szép, hogy igaz legyen.

De pont ezért jó a strandra! Álmodozni lehet vele pihenés közben.

R. Kelényi: Barcelona, Barcelona - Mint strandkönyv: 85% a sztoriban lelkizés, szerelem, női kérdéskörök és szép helyek várnak.

Szubjektíven: 70% sok mindent át tudtam benne érezni, csak a romantika volt sok nekem.

Van úgy, hogy olyasmit művelnek velünk, amivel nem tudunk mit kezdeni. Csak túl kell élni, és továbblépni – feleltem. (Wells: Mesterséges sors)

Nehéz elképzelni, hogy a rengeteg biztonsági intézkedés ellenére, amikkel manapság kívül akarjuk tartani a veszélyeket – kerítések és mozgásérzékelők, és kamerák és napolaj és vitaminok és tolózárak és láncok és biciklis sisak és spinning órák és kapuk – titokban gyilkosok bujkálhatnak bennünk? (Toews: Minden kis nyamvadt bánatom)

-Hát, mit mondjak erre? Eleget éltem már ahhoz, hogy sok tapasztalatom legyen, és bölcs tanáccsal lássalak el. 
-Mi lenne az a tanács? – érdeklődtem. 
-A rövid változata annyi, hogy az élet szemét, az emberek meg még szemetebbek. (Leiner: Maradj velem)

„A képzelőerő a tudásnál is fontosabb.” 
– Kivéve persze, ha az embernek nincs rá pénze, hogy valóra váltsa az álmait – dörmögte Max magában. (Patterson&Grabenstein: A zsenikísérlet)

Írva vagyon, hogy nincs új a nap alatt, nincs új a gyilkosok viselkedésében sem. Ravaszak ők, borzasztó ravaszak, de mindig ugyanúgy. A gonoszság, ami befészkelte magát az emberi lélekbe, ami önzésében arra sarkallja, hogy kioltsa a másik életét – ennek a gonoszságnak mindig pontosan ugyanolyan hegyes és görbe a karma. Ha láttál tíz gyilkost, látni fogsz egy tizenegyediket is. Rejtőzködik, sumákol, csűri-csavarja a dolgokat, de az éles szem előtt végül fegyvertelen. (Hargla: Melchior és a piritai fojtogató)

– Itt maradhatunk, és megvárhatjuk, amíg Daemon visszatér vagy agyontaposhatunk néhány nyavalyás ízeltlábút. 
Hatalmas bakancsát az asztalra tette. 
– És igen, nekem óriási lábam van! (Gilman: Démon tanár úr)

Anyával élni olyan, mint Micimackóval élni. Számos kalandja van, gyanútlanul bajba keveri magát, aztán megússza, és mindegyik kalandjához szellemes filozófiai meglátások fűződnek. Anyám esetében az a helyzet, hogy mindig tanul egy keveset, amikor újra és újra beszorul a feje a mézesbödönbe. (Toews: Minden kis nyamvadt bánatom)

Úgy érzem magam, mintha a Szürke ötven forgatásán lennék, de minden oké – pillantottam le magamon a pántokra, aztán a hátam mögött a szervezők karabinerekkel erősítették rám a kötelet. Na, gondoltam, ezután tényleg már csak Christian Grey jöhet, hogy fojtogasson ezzel a sok izével, amit rám kötöttek. (Leiner: Maradj velem)

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy jobb zűrös családból származni, mint benne élni. (Perks: Mint a szemed fényére)

Az emberek dominók, ha dőlnek, eldöntenek bennünket is. (Dick: Az utolsó tréfa)

– Szeretem az arcodat. 
– Magam is eléggé hozzánőttem. (James: Mister)

Diktátori rendszeres, lázadós, egyéni küzdelmes.

Allen Purcell elégedett ember kellene, hogy legyen. Örökségének hála egy olyan lakásban élhet, amelyről a jelen rendszerben sokan csak álmodozhatnak. Van egy felesége, akivel kölcsönösen szeretik egymást. A munkáját megbecsülik, még kinevezést is felajánlanak neki, amit hajlik elfogadni is. De Allen, talán még önmaga előtt is titokban, a rendszer ellensége, tele elégedetlenséggel. Egy reggel arra ébred, hogy egyfajta önkívületben megrongálta a vezér szobrát, viccelt csinált belőle. Ezt titkolnia kell, rendes és dolgos tagja akar lenni a társadalomnak, de egyre nehezebben titkolja maga elől, mennyire rossz és elnyomó a világ, aminek a részének kell lennie. Milyen esélye van változtatni rajta? Megéri, megpróbálni, ha mindent elveszthet vele?

A XX. század egyik nagy élménye, amit az irodalomnak is fel kellett dolgoznia, a totális diktatúrák modern változatai. A század embere láthatta, hogyan épít ki egyeduralmi rendszert Sztálin és Hitler is, ha csak az európai legjellegzetesebb példáknál maradok. A szép- és a szórakoztató irodalom egyik ihletője is lett mindkét rendszer.

Philip K. Dick többször is megírta a figyelmeztetéseit, legtöbbször a sci-fi keretein belül, iszonyatos diktatúrák képét vetítve elénk. Ilyen Az utolsó tréfa is, amely ma is éppen olyan aktuális, mint egykor. Hiszen a világ még mindig nem lépett túl az embereket elnyomó, zsarnoki rendszereken…

Ahogy a szerző szokása, most sem a rendszer egészének hatalmas portréját ábrázolja. Ennél sokkal emberhez közelibb, személyesebb perspektívát választ. Egyetlen embert tesz a középpontba, egy átlagos polgárt, akinek a szemén keresztül majd mindent meg tud mutatni az olvasónak. Egy személy személyes és munkahelyi problémáin keresztül mutatja meg, miért és hogyan rossz az általa megmutatott világ.

Bár tényszerűen nem történik sok minden a regényben, Allen életének fordulópontján vagyunk, amikor felismeri élete igazságát, ami egyben a rendszer legnagyobb kritikája is. Ő belül tudja, hogy ez a diktatúra embertelen és élhetetlen. De így kell élni, aláveti magát, mondhatni, része a nyájnak. A történetben a belső meggyőződése erősödik fel, és kezd el viaskodni magával. Eljut oda, hogy valamit tenni kell. Még, ha annak komoly ára is lesz.

A cím ezért is olyan találó: a regény az utolsó tréfa megszületésének és kivitelezésének sztorija. Arról már hallgat a szerző, mi lesz utána. De az üzenet szempontjából nem is fontos, mert az üzenet maga az, hogy cselekedni kell. Nem szabad birkaként és beletörődve élni az elnyomásban, mert az mindenkinek rossz.

Van humora a kötetnek. Talán nem feltűnő és nem hangosan vihogós, de a sorok között ott van a könnyedebb hangvétel is. Kell is, hogy oldja annak a feszültségét, amilyen a Dick megmutatta világ. Embertelen, kegyetlen.

A stílusa szokás szerint tömör és lényegre törő. Most ez jól esett, hiszen Allen szemszögéből megkaptam az érzelmi oldalt, és végig élhettem a hőssel, milyen rádöbbenni arra, hogy a jól szervezett és szabályozott világa egy okosan felépített börtön.

Ez a kötet tetszett. Legközelebb, ha minden igaz, novellákat olvasok a szerzőtől.

Dick: Az utolsó tréfa - Mint sci-fi: 85% erőteljes világábrázolás, átérezhető mondandó és szimpatikus a hőse.

Szubjektíven: 90% bele tudtam élni magam, aktuálisnak érzem az üzenetét, van humora is.

5: Verne: Kétévi vakáció - egy francia iskola a diákjaival útra kel, de tragédia történik és hajótörést szenvednek. Felnőttek nem maradnak életben, a fiataloknak maguknak kell életben maradniuk egy lakatlan szigeten. Meg kell szervezni az együttélést, élelmezést, a feladatokat és dolgozni kellene a hazajutáson is. Nyugi, ez kalandos, nem a Legyek ura!

4: Montgomery: Anne - sorozat - Anne egy nagyszájú, életvidám árva, akit egy idős testvérpár fogad örökbe. Bár eredetileg fiút akartak, az élénk képzeletű fruska hamar a szívükbe lopja magát, és igazi családdá válnak. A lánynak folyamatosan egyedi kalandjai vannak: véletlenül leitatja a barátnőjét, utált vörös haját fekete helyett zöldre festi... Miközben felnő, az ősellenség Gilbertre is más szemmel kezd nézni.

3: Pergaud: Gombháború - ezt a regényt szokás a francia Pál utcai fiúknak emlegetni. Van két francia kisváros, amelynek a gyerekei hagyományosan háborúznak egymással. Igyekeznek egymásnak keresztbe tenni, miközben gyűjtik egymás gombjait hadi trófeaként. Cselvetés, árulás, szerelem és nagy csaták várnak rájuk. Ám ahogy az idő telik, talán még arra is rájönnek, nem is ellenségek igazán.

2: Sienkiewicz: Sivatagon és vadonban - Stas belevaló kamaszfiú, aki a szüleivel tart afrikai munkájuk alatt. Jó barátja a család egy barátjának kislánya, Nel. A két gyerek azonban elveszik, és egymagukban kell túlélniük Afrikát. Stas tűzön-vízen át védelmezi kis barátnőjét, akivel sok kalandon esnek át, mire hazatalálnak.

1: Szabó: Abigél - Gina budapesti lány, előkelő család sarja, akit hazaköt apja iránti szeretete és egy szerelem lehetősége is egy fess katonatiszttel. Ám a VH dúl, és az apa egy vidéki bentlakásos iskolában rejti el legdrágább szerettét. Gina eleinte minden erejével küzd az iskola szokásai, a társnői játékai és személye ellen, de aztán életreszóló barátságokat köt és kalandokat él át. Közben arra is rányílik a szeme, hogy a látszat csalóka, és a háború poklában nem mindig az a hős lovag, aki annak néz ki.