Gyerekkori traumát feldolgozó, sztárvilágos, szerelmet lelő.

Cate színészdinasztia sarja: dédszülei, nagyszülei és szülei is híres, szép színészek, akiktől a lány remek géneket örökölt. Gyerekszínészként ő maga is sikeres, szép kislány is. A gyermeki ártatlanságot azonban elveszik tőle: még csak 10 éves, amikor az unokatestvéreivel bújócskázik a család vidéki birtokán, de őt elrabolják. 10 milliós váltságdíjat követelnek érte. Cate harcos alkat, amint lehetősége nyílik rá, megszökik és egy közeli farmon lel menedékre: a pár évvel idősebb Dillon fogadja be és az anyjával hívják a seriffet, a lány szüleit. A megpróbáltatásoknak azonban még nincs vége – újabb sok jön, amikor kiderül, pontosan ki és miért rabolta el a lányt. Ahogy felnő, keresi a maga helyét, a múlt duplán nyúl utána: egy bosszú miatt az életére törnek, ugyanakkor a múltból talál rá a nagy szerelem is.

Annyi mindent ki lehetett volna ebből a regényből hozni! Olyan történetszálak vannak benne, amelyek nagyon le tudnak kötni. A gyerekrablás, a sztárok élete és a kulissza mögötti titkok, de még a családi botrányok is. Ideális strandkönyv lehetett volna. Csak…

Az erős kezdést nem tudta felülmúlni a könyv. A gyerekrablás, Cate lélekjelenléte, és amerre az események haladnak pörgős, izgalmas, és kellően bulváros is. Gazdagok és szépek, de akadnak csontvázak a szekrényben, amelyek az eset miatt dőlni kezdenek. Volt izgalom, volt bulvár, és mindez annyi érzelemmel, hogy bárkinek a helyébe bele tudtam élni magam. Még a jövő felé induló klisé is el lett indítva – mert gondolom az már a fülszövegből kitalálható, ki lesz majd Cate számára a nagy Ő, ha felnőttek mindketten.

Majd jön Cate útkeresése, ami nem is nagyon tudom, mi. Nem romantikus regény, bár a lány a szerelemben is keresi a helyét. De itt még nincsenek nagy szenvedélyek, és olyan sekélyes az egész. (Dillon itt még nem lép színre, csak egy jelenet erejéig, ami szintén arra utal, hogy majd később számolni kell vele.) Nem thriller, mert bár a lányt éri fenyegetés, az a kezdethez képest unalmas. Pletykálnak róla, rossz hírét keltik – ha több Hollywood és sztárvilág lett volna mögötte, jobban elment volna, de ez úgy van megírva, hogy Cate annak ellenére nagyon normális és átlag életet igyekszik élni, hogy kik a rokonai és ő maga is milyen híres. Vagyis, a regény jókora részét kitevő közepes részt untam, és nem éreztem, hogy haladna bármerre is a cselekmény. Lassú is, túlírt is, maximum annyit tudok kihozni belőle, hogy Cate jó ember lett.

Majd a visszatérés a vidéki házba felnőtt nőként, és ott van a jóképű szomszéd, Dillon. Pedig általában a romantikus részek kötnek le a legkevésbé, itt ezt tudtam szeretni. Nem csak azért, mert minden ide vezetett és annyira összeillik a pár, de szimpatikus volt, ahogy Dillon felismeri először magán, hogy szerelmes lett, majd megvárja, amíg Cate is mer így érezni iránta. Barátok, majd szeretők és szerelmesek. Van a kapcsolatuknak íve, és csak minimálisan zavar, hogy onnantól erre ítéltettek, hogy gyerekként találkoztak azon a végzetes napon.

Ugyan a végére megint hoz egy kis thrilleres izgalmat a szerző, de az már csak nagyon mellékszál és alig hangsúlyos. A vége abszolút romantikus és szerelmes.

Abba bele lehetne kötni, hogy minden szereplő egysíkú. Cate és Dillon, meg a családjaik annyira idillikusak, hogy képeslapra kellene nyomtatni őket. A két fiatal annyira egymásnak van megírva, hogy az már puszta giccs. De ennek ellenére szerettem őket.

A stílus a szokott, de a középső rész azért más. Az elején van feszültség és izgalom, a vége aranyosan romantikus. De a közepe… időhúzó, személytelen, nehezen is értem át rajta.

Összességében az elejét és a végét szerettem, a közepét meg túl kellett élni.

Roberts: A pihenőlak - Mint strandkönyv: 55% a lehetőség megvan benne, de sok a felesleges kör, és nem bulváros.

Szubjektíven: 65% az eleje izgalmas, a vége aranyosan romantikus, de a közepe untatott.