Varázstükrös, gyászt feldolgozó, magából kiforduló.

A Tükörkészítő lányaként nőtt fel. Mást sem hallott, mint hogy ronda és haszontalan gyerek, akit az apja olyakor meg is vert. Elhitte magáról, hogy valóban ennyire haszontalan teremtés. A Király jött el egy napon tükröt venni, és felfigyelt a lány szépségére. Feleségül vette, Királynővé tette, és a nő végre ráébredt, hogy szép teremtés, akit lehet és aki tud szeretni. Jóképű férjét és mostohaleányát is a szívébe zárta, életében először boldog volt: szerették és szeretett. Ám a háborúban odaveszett az ifjú férj, és a Királynőnek csak a tükre maradt, melyben az apja szelleme raboskodott. Egy varázs miatt hazudni sem tudott, és minden nap el kellett mondania a lányának, hogy ő a legszebb. A Királynő függővé válik, és nem hagyhatja, hogy más legyen a legszebb.

Hófehérke és a hét törpe, de ezúttal a Királynő szemszögéből. Serena Valentino nem átírja a történetet, ahogy mostanában nagyon divatos, hanem az emberi motivációt keresi. Kiemeli a Királynőt, és azt igyekszik bemutatni, hogyan lett belőle Gonosz Mostoha. Mert senki sem gonosznak születik, azzá teszik…

Adja is magát a kérdés, hogy akkor a Királynő áldozat vagy elkövető? Sajnos, azt a tételt bizonyítja, hogy gyakran az áldozatok felnőve maguk lesznek a következő szörnyetegek. Lehet sajnálni, hogy miért és hogyan jutottak arra a pontra, de ez nem jelenti azt, hogy fel kellene őket menteni. A Tükörkészítő lányát sajnáljuk, a fiatal özvegyet sajnáljuk, de az asszonyt, aki megöletné a hercegnőt, majd meg is mérgezi a lányt, nem lehet felmenteni sem. Valentino sem teszi meg, a mostohát eléri a karma.

Valentino nagyon szépen elkapja a folyamatot, ahogy a gyász és a gyerekkori trauma összeáll, és elkezdi megváltoztatni az asszonyt. Még arra is magyarázatot ad, miért lesz annyira fontos a szépség. Hogyan talál vigaszt, feloldozást – amiért bármire képes aztán. Azt is feláldozza, ami korábban sokat jelentett a számára. Az emberségét, a megmaradt családját. Érzelmileg szépen össze van rakva, és minden lépcsőfok alaposan meg van rajzolva a nemes Királynőtől az álnok Gonosz Mostoháig.

A lélektani alaposságnak azonban a mese fizeti meg az árát. A cselekmény kevés, és pontosan követi a mesét. (Kit lep meg, hogy a Disney verziót? A herceg és Hófehérke szerelmes duettje, az egy az egyben ki van másolva a Disney klasszikusból.) Végig az a fontos, hogy a Királynőben mi zajlik, és így az események mellékesek. Nincs varázs, nincs izgalom, nincs mese. Jó, van, de lényegesen kevesebb. Egy meseregénynél ez némileg hiba.

Mivel arról szívesen olvasok, ki hogyan lesz olyan, amilyen, nem ez volt, ami nekem lehúzta a történetet. Amit én nem szerettem, azok a cselekményben levő lyukak. A Királynak van három nőrokona, akik egyfajta gonosz entitásként lökik a nőt a végzete felé. Még a jó korszakában elkezdik a pletykákat, majd rávezetik a sötét mágia és a gonoszság útjára. Mégis, kik ők és miért csinálják ezt? A három banya alakjában van mesés és mitológiai elem: három öregasszony szőtte a görögöknél a sors fonalát és vágta át az élet végén. Általában három öregasszony segíti a népmesék hősét a cél előtt. Macbeth sorsát is három boszorkány jóslata hozta működésbe. De itt titokzatosak, eltűnnek és nincs értelme, miért ármánykodnak.

Igaz, nekem már az is fura, hogy az esküvőtől Királynő a nő – mert neve csak Hófehérkének van – és nem Királyné akkor még.

Egyszer érdekes volt, nem is volt rossz élmény olvasni, de nem éreztem igazi mesének.

Valentino: Ki a legszebb? - Mint meseregény: 55% bőven akad a cselekményben lyuk, és a karaktert építi, a mesét nem.

Szubjektíven: 65% az érzelmi része szépen felépített, de kevés volt benne az igazi mese.