Fülszöveg: 

Mindenki jól ismeri a bűvös aranyvirágról szóló mesét, melyre egy vén boszorkány áhítozik, hogy segítségével fiatal és szép maradhasson. Ám az mégis egy beteg királynőé lesz, akinek aztán varázslatos hajú leánya születik. A boszorkány, aki nem hajlandó lemondani a virág varázserejéről, elrabolja a kis hercegnőt, majd egy toronyba zárja, és sajátjaként neveli fel. A hercegnő végül mégis rájön, hogy ki ő, és legyőzi a vén boszorkányt.

Ám ez csak a történet egyik fele. Mi a helyzet a vén Gothellel? Honnan jött? És hogy bukkant rá a varázserejű virágra? Íme, egy változat az ő történetéről, mely évszázadokig a homályban maradt… egészen mostanáig. Egy mese anyákról és lányokról, fiatalságról, és sötét mágiáról. Ez a Banya története.

Szerintem: 

Az egyik szemem sír, a másik nevet helyzet. Javult is

a sorozat, de mást vesztett ugyanakkor. De máris kifejtem, hogy gondolom.

Az első, hogy ez most tényleg a Banya története az Aranyhajból. Nem csak egy alibi-történet, hogy egy ismert mesét elmondjanak újra. A Disney-mese ott van a hátterében, annak a neveit használja, és utal a cselekményére is. De az csak egy plusz a jelen történetben a végén.
Nem is a Banyát kell itt emlegetni, mert valóban elénk lép Gothel és az ő problémás családi viszonyai. Nagyon tetszett a Holtak Erdeje, és annak a szabályrendszere. Egy egészen más, új történet a történetben. Szépen felépíti, hogy Gothel miképpen ragaszkodott a testvéreihez, a hatalmához és mindez hogyan vezet majd tragédiához.

Itt vannak az emlékezetes karakterek: a Holtak Királynője, vagyis Gothel anyja. Aki elsőre egy szívtelen, gonosz uralkodó, aki minden gond nélkül falvakat írtat ki és a lányait kijátssza egymás ellen. Ugyanakkor egy szemszögből gondoskodó anya, aki a lányának a legjobbat akarja, ha azt a lány nem is érti meg. (Mire igen, meg túl késő.)
Jakab, a csontváz lovag, aki egyszerre félelmetes harcos, szolga, és akinek töretlen a hűsége.
Tetszett az is, ahogy az anya – lánya konfliktus van a középpontba elhelyezve, ami másképpen ismétlődik majd Gothel – Aranyhaj viszonyában. Hiszen mindkettőben az adja az alaphangot, hogy a gyerek szabadulna otthonról, a saját útját járná, amit az anyja nem enged. (Igaz, abban van különbség, hogy erre az anyáknak más az oka.)

Ami viszont nem tetszett: ahogy a sorozatba van erőszakolva ez a történet. Az álomvilágból, a tükrökön át ármánykodnak a boszorkány nővérek, és továbbra is olyan gyerekes terveik vannak. Már azt is túlzásnak érzem, hogy bármihez érnek, abból nagy katasztrófa és halál lesz. Azért 5 rész után már unalmas, hogy mindenkit őt indítanak el a sötét úton, vagy adják meg neki a végső döfést.
Nagyon nem is halad előre a történetük, ugyanúgy be vannak zárva, mint az előző kötet végén és ott is maradnak. Ez egy filler az ő történetüket nézve.

Jut eszembe, nagyon nem szerettem a címét sem. Már akkor sem tetszett, ahogy a történetbe beékelték. De külön még annyira sem. Pont, hogy nem az anya a tét. Aranyhajnak Gothel nem az anyja, és Gothel történetében sem az anyja volt a tét. A szabadság, a testvérek, a hatalom. Jól hangzik, könnyen kimondható, de a cselekményhez szerintem nem passzol.

Vagyis, amit adott nekünk ez a kötet, az Gothel és a Holtak Erdeje. Új, sötét, hangulatos mese. Viszont, a nagyobb történet nem halad előre semmit. A Disney mesét pedig úgy kezeli, hogy az kötelező előismeretté vált. Tele van rá utalásokkal, de nem meséli újra. Így aki nem látta azt a mesét, lemarad dolgokról.

Különben könnyen olvasható, inkább éreztem fantasy mesének kisiskolásoknak, mint ifjúsági regénynek. Akkor is, ha a szülők elleni lázadás és az otthonról elszakadás kifejezetten kamasz téma, amivel nagyobbak inkább azonosulnak, mint a kisiskolások.

Idézet: 

– Hazamegyünk, Aranyhaj. Most.
– Ezt te nem érted! Csodálatos utazáson veszek részt, és máris rengeteget tanultam! És…megismertem valakit.
– Egy körözött bűnözőt…büszke vagyok rád. Na, gyerünk!