Fülszöveg: 

Ha ​esetleg szükséged lenne rá – így kezdődik az a titokzatos könyvlista, amely sokkal több, mint olvasnivalók gyűjteménye. Elveszett, magányos, tanácstalan lelkek megmentője és összekötője az a nyolc történet, amely szerepel rajta.
    Ki ne érezte volna már, hogy megértésre, szeretetre, elfogadásra vágyik, vagy éppen arra, hogy kiszakadhasson a valóságból? Így van ezzel a nemrég megözvegyült Mukesh is, aki kétségbeesetten igyekszik felvenni az élete fonalát szeretett felesége halála után, és kapcsolatot teremteni könyvmoly kisunokájával; és így érzi Aleisha, a céltudatos, ám szorongással teli fiatal lány is, aki nem élheti kortársai megszokott életét.
    Aleisha egy nap a könyvtárban egy titokzatos könyvlistára bukkan. Ki írhatta? S milyen célból? Vajon mi köti össze a listán szereplő könyveket? Kíváncsiságból belefog az egyik kötetbe, az oldalakat falva pedig rájön, hogy a történet segít enyhíteni a fájdalmán. Amikor a könyvtárba tétován betoppanó Mukeshnek is a kezébe adja a könyvet, varázslat mintha megsokszorozódna.

Szerintem: 

Meglepően felkapott volt ez a könyv. Annyira, hogy sokáig el is ijesztett tőle, hogy

mekkora körötte a hype. Pedig, ez olyan eset, amikor megérdemelt a kötet jó híre.

Az egyik, ami tetszett benne, hogy van 2 központi szereplő, de Adams ennél sokkal több alakot mozgat. Több történetet is elmesél, amelyeket a könyvlista köt össze. Ki mikor találkozott vele, hogyan hatott az életére. Sok nézőpontot kapunk, és még a főszereplők körüli történések is kapnak mozaikokból összeálló mellékszálakat.

Különlegesnek éreztem, hogy mennyire nyomorúságos helyzeteket mutat be, mennyi benne a szenvedés és a kín, de a regény mégis pozitív. Adams leküldi hőseit a személyes pokluk mélyére, de megerősödve hozza vissza őket. Nem nyom agyon, megőrzi a reményt. Pedig össze tudja törni menet közben az olvasó szívét – Aleisha bátyjának történetét még mindig fájlalom. Olyan igazságtalan, hogy egy sok értelemben jó fiúnak meg kell ölnie magát, annyira reménytelen és szenvedéssel teli az élete.

Ahogy olvastam, valósággal rám települt, hogy mennyire igazságtalan tud lenni az élet. Aleisha családja erre a példa, egyszerűen mindenkit sajnáltam benne. Az apát nem – hogy elment, alapított egy új családot, és vissza se nézett. Hogy lehet egy pszichés beteg mellett magára hagyni két gyereket? Bár, az anya felé haragot is éreztem. Miért nem tett valamit, ha nem is magáért, a gyerekeiért? A tiszta pillanataiban sem volt képes felmérni, hova vezet az életvezetése. Túl nagy árat fizetnek az ébredésért, előtte meg a betegség miatt. De azt sem értettem igazán, hogy miért így kezelik a gyerekek a helyzetet? Némán szenvedtek, dolgoztak, ápolták az anyjukat. Miért nem hívtak orvost, kértek segítséget? Tudnék ezen töprengeni, megviselt a történetük.

Mukesh és a gyásza már kevésbé talált rám. Abban van aranyos vonás, ahogy a felesége fejében hallott hangját követve igyekszik visszatalálni az életbe, jobb nagyapa lenni. Nyitni kezd a világ felé, és szívesen olvastam, ahogy kinyílnak előtte az ajtók.

De minden drámán túl ez nagyon könyves könyv is. A szereplők olvasnak, és megbeszélik az olvasmányaikat. Tanulságokat találnak, útmutatásra lelnek. Zseniálisan megfogja a szerző, hogy egy-egy olvasmányélmény mennyire az olvasóban gyökerezik. Meg lehet nézni, mit olvasott ki a Manderley-házból Aleisha és Mukesh. Ég és föld, mindkettő a saját életében gyökerezett, és mindkettő fontos az olvasó számára. Szerettem azt a gondolatot is, hogy a könyvek lehetnek a menekülés eszközei, máskor viszont megvan bennük a segítség, amivel lehet előre haladni. Talán ez a hype oka is – A könyvlista megfogta az olvasás élményét, egy szerelmes levél a könyvekhez és a történetekhez.

Ráadásul jó könyvek is vannak benne ajánlóként. A legtöbbet már olvastam, így pláne érdekelt, hogy itt mit fogalmaznak majd meg róluk. A már emlegetett Rebecca-benyomások a kedvenceim, azon még vigyorogtam is, de nagyon kedvet tud csinálni az egyes regényekhez. Azt sajnálom is, hogy nem írtam ki, mi volt annak az indiai történetnek a címe, amelyben anya és lánya keresik a tökéletes férjet a lánynak. A 2 közül, amit nem ismertem és olvastam, ez volt az, amelyikhez megjött a kedvem. Jellemzően azonban a másik címét jegyeztem meg, amit nem akarnék elolvasni…

Játszik az elbeszélőkkel, szereplőkkel. A stílusában csak kicsit különül el, mikor kinek a világában mozgunk, de maga az osztottság, a többféle belső kép eladta. Olvasmányos, kellemes, és a legnagyobb tragédiát is tudja úgy fájdalmasra festeni, hogy nem erőszakolja ránk, hogy most sajnálnunk kellene valakit.

Beállok én is A könyvlista-szerető olvasók közé, ez egy jó könyv. Ha néha belém is szúrta a kést.

Idézet:

Aleisha – mondta Mukesh kedvesen. – Kérem, próbálja meg észben tartani, hogy a könyvek nem mindig menekülési útvonalak: néha tanítanak is nekünk valamit. Megmutatják nekünk a világot, nem elrejtik előlünk.