Fülszöveg: 

Ábel a második részben egy fogorvos segédjeként járja az országot. Kíváncsisága és csavaros észjárása miatt rengeteg kalandba keveredik. Egy börtönben eltöltött éjszaka után kezd el gondolkodni azon, mi célra vagyunk a világon.

Szerintem: 

Ha Tamási Áron, az embernek jó esetben beugrik az Ábel a rengetegben. Nem is rémlik, hogy belefutottam-e már személyesen olyan személybe, aki olvasta volna az Ábel-trilógiát, nem csak a nyitányt. (Ok, azért a tanáraim nem interjúvoltam meg erről se középiskolában, se egyetemen.)

De miért az első Ábel a sláger? Az csak egy dolog, hogy az volt az első és eredetileg szóló regény lett volna, amit aztán Tamási a sikerre való tekintettel folytatott. Jelen pillanatban arra gondolnék, hogy a rengetegben volt egy népmesei íz és alap. A szegény fiú, aki a maga eszével boldogul a természetben és a gazdaságban. Volt hű kutyája, állatos kalandja sassal és rongy emberrel. A humor, a felszín alatti kedélyesség ellenére komoly témák vannak benne, de az eladható a humorával.

Az Ábel az országban azonban kevésbé mesés, noha ebben is

elindul a szegény fiú, hogy megcsinálja a maga szerencséjét, hamuban sült pogácsa helyett Bolhás kutyát cipelve. Ábel továbbra is egy talpraesett, nagyszájú siheder, de most sokkal nyíltabban szembesül társadalmi, szociális, gazdasági ellentmondásokkal és fájó pontokkal.
Tamási ezeket nem vesézi hosszan, beleteszi a sorok közé a lényeget, de azért ott van benne a sok ki nem mondott kritika. Bennem az maradt meg legjobban, amikor Ábel egy szegény román paraszttal ismerkedik meg, miután lemenekült Bolhással a vonatról. Jól elbeszélgetnek, Ábel látja benne a sorstársat. Egy másik szegény ember, aki egy piszok rendszerben igyekszik megélni. Csak aztán kisül, hogy a férfi román paraszt, Ábel székely magyar. A férfi erre ellenséges lesz, és kisebb szónoklatot mond arról, hogy a magyaroknak most rossz világ jön, mert a román azt akarja, hogy szenvedjenek. Ábel pedig próbálja felfogni a maga eszével: te is, én is szegény és elnyomott vagyok, nem inkább a közös ellenséggel kellene szembenézni egymás utálata helyett?

De látja, hogyan kell sokakat lefizetni, ha valamit el akarsz intézni. Látja, hogyan kell folyamatosan ügyeskedni és nyitottan értelmezni a szabályokat. Látja, hogy az emberek miképpen tesznek magukkal rosszat. Sokkal kiábrándítóbb képet ad a világról ez a rész, mint a korábbi. Pedig abban is ott volt, csak jobban elrejtve. Itt nyíltabb a probléma és nincsenek olyan csattanók Ábel győzelmeiről.

Ez a rész az első szerelem regénye is, mert az új barát, a fogorvos házában van egy cselédlány, akit a doktor az árvaházból mentett ki. Blanka kedves a fiúval, fiatal és szép, a kamaszfiú pedig rajongani kezd érte. Talán az a könyv legviccesebb része, ahogy Ábel fúj a lány udvarlóira és ahol tud, tesz egy megjegyzést és pimaszkodik.
Tamási nagy emberismerettel mutatja be a lányt, hogy miért viselkedik látszólag ennyire kikapósan. Egy lány, akit a szülei nem szerettek, eldobtak – és aki annyira szomjazza a szeretetet, hogy akár ilyen formában is képes elfogadni és nem elereszteni. Ha tudja is, hogy az senkinek nem lesz jó, ha ennyien járnak utána és udvarolnak. De kit bántana meg? Nincs szíve hozzá, mert szeretik. Ahogy az is nagyon szép ívet kap, ahogy a szerelmes kamasz rajong, féltékenykedik és próbál ajándékot adni, kedveskedni.

Változik az apjával való kapcsolata is a fiúnak. Itt már megjelenik a törés. Az anya halott, és az egyedül maradt férfi már utalásokat tesz rá, hogy nem jó egyedül, nő nélkül maradni. Ábel érzékenyen reagál, és a maguk virágnyelvén közli, hogy nem akar mostohaanyát. Így nem is csoda, hogy szíven üti, amikor az apja halálhírét kapja, aztán temetés helyett esküvőre jön haza. De az is fájdalmas, hogy miképpen változnak a más viszonyok is: korábban az apa volt, aki tanácsot, segítséget, javakat adott a fiúnak. Most meg a maguk virágnyelvén elkéri a fia fizetésének durván negyedét, mielőtt az a városba indul. Nem tudom elképzelni, hogy ezt megtette volna korábban. Rá tudnám fogni arra is, hogy Ábel felnő lassan, de mégiscsak egy 14-15 éves fiúról beszélünk, akit az apja be is csap az esküvővel, meg korábban a pénzét is elvette.
De lehet, ezzel van előkészítve a harmadik rész – el kell idegeníteni az utolsó megmaradt családtagot, hogy Ábel maga mögött hagyja Erdélyt és nekiinduljon Amerikának.

Ami változatlan, az a stílus. Nagyon kedélyes, nyelvi humorral és leleménnyel teli. A mai fülnek talán a mondatszerkesztés fura lehet, de érthető és ízt is ad neki a mássága. Ábel ravaszsága, a tekervényes agya megjelenik a beszédében és ez akkor is élvezetes, ha ma esetleg más szórenddel mondanám ugyanezt.

Érettebb, erősebb történetnek érzem, mint az elsőt. Talán nehezebb, kritikusabb a tartam, amit Ábel megtapasztal, de így fejlődéstörténet is. A meséből kinövünk, marad az élet a maga egyenlőtlenségeivel és nehézségeivel.

Idézet: 

Az eszem azonban arra tanított a bajban; hogy szép a szó, de a tett bizonyít.