Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Nógrádi: Az anyu én vagyok!

2022. augusztus 13. - BBerni86

az_anyu_en_vagyok.jpgFülszöveg

Mikor Mesi meglátta, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudta, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek”. De a Tata igazi célja nem az állatok csereberéje. Elképzelése szerint két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget – lelket – cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi mamája, Anna, aki tanárnő, hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki csatár az ötödikes lányok focicsapatában, inkább a híres futballsztár, David Beckham bőrébe szeretne bújni.

Szerintem

A testcserés történetek mindig

Tovább

Wolff: Sóvárgás

Sóvárgás

Fülszövegsovargas.jpg

A világtól elzárt Katmere Akadémia nem mondható átlagos középiskolának. Az exkluzív bentlakásos iskola folyosóit alakváltók, boszorkányok és vámpírok járják, a szülei tragikus halála után idekerülő Grace pedig egyetlen dolgot tud biztosan: egyedüli halandóként egyáltalán nem tartozik ide. Az iskola színfalai mögött kíméletlen küzdelem dúl, és Grace egyenesen a viszályok közepébe keveredik, amikor találkozik a Katmere egyik legveszélyesebb lakójával, Jaxon Vegával. A vámpír emberöltők óta senkit sem engedett közel magához, ám most valami ellenállhatatlan erő vonzza őt és a lányt egymáshoz – valami, ami mindkettőjük végzetét jelentheti.

Jaxon magánya mögött ugyanis életveszélyes titkok rejlenek, Grace pedig egyre inkább biztos abban, hogy nem véletlenül került a Katmere Akadémiára… hanem csalinak egy halálos játszmában.

Szerintem

Lehet, nem ma

Tovább

Rice: A sárkányok felemelkedése

Királyok és varázslók 1.

a_sarkanyok_felemelkedese.jpgFülszöveg

A ​tizenöt éves Kyra leghőbb vágya, hogy olyan híres harcossá váljon mint az apja, habár ő az egyetlen lány egy férfiakkal teli erődben. Küzdelmei során ráébred különleges képességére, egy varázslatos erőre, és rájön, hogy különbözik mindenki mástól. A születése körülményeit és a róla szóló próféciát titokban tartják, bizonytalanságban tartva őt valódi kilétét illetően.

Mikor Kyra nagykorúvá válik, a Kormányzó eljön érte, és az apja megpróbálja megmenteni a kényszerházasságtól. A lány megtagadja a “kötelességét”, és elmenekül a veszélyes vadonba, ahol találkozik egy sebesült sárkánnyal, és elindít egy eseményláncolatot, ami örökre megváltoztatja a királyságot.

Alec, tizenöt éves mikor feláldozza magát a fivérért. Helyet cserél vele, és bátyja helyett őt viszik a Lángokhoz, ahhoz a száz lábnyi magasan lángoló tűzfalhoz, ami keletről védelmezi a birodalmat a Trollok seregeivel szemben. A királyság túlsó felén Merk, a zsoldos arra törekszik, hogy sötét múltját maga mögött hagyja. Küldetése egy erdőn vezeti keresztül, célja, hogy Figyelővé válhasson a Tornyokban segítve ezzel a Tűz Kardjának védelmét, ami a királyság mágikus forrását biztosítja. A Trollok is a Kardot akarják. Hatalmas inváziót készítenek elő, hogy örökre lerombolják a királyságot.

Szerintem

Tudom sajnálni, hogy

Tovább

King: Később

Fülszövegkesobb.jpg

Az egyedülálló anya gyermeke, Jamie Conklin csak hétköznapi gyerekkorra vágyik. Jamie azonban nem mindennapi srác. Látja, amit más nem láthat, és megtudhatja azt, amit más nem. Anyja arra buzdítja a természetfeletti erővel született fiát, hogy tartsa titokban a képességét. De amikor a New York-i rendőrség egyik problémás nyomozója bevonja Jamie-t egy sorozatgyilkos üldözésébe, aki a síron túlról is robbantással fenyegetőzik, a fiú szembesül azzal, milyen súlyos árat is kell fizetnie, és kénytelen szembeszállni a gonosz minden formájával.

Szerintem

Van abban valami plusz ijesztő, ha

Tovább

Hazudós

szerkesztő: Csapody Kinga

hazudos.jpgFülszöveg

Tizenhárom szerző, tizenhárom remek írása arról, hogy milyen, amikor füllentünk, ferdítünk vagy épp hazudunk. Novellák, amelyek segítenek megérteni ki, miért nem mond igazat, vagy módosítja a valóságot, és azt is, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

Szerintem

Sok pozitívum, jó sztorik, érdekes alapötlet. Azért akad pár

Tovább

Cotrina: A sötétség gyermekei

Vörös Hold 2.

Fülszövega_sotetseg_gyermekei.jpg

Samhein aratása után a kaland folytatódik.

Rocavarancolia már megmutatta, milyen kegyetlen tud lenni, de a borzalmas város sem rettentheti vissza a learatott fiatalokat. A varázslat birtokában rajtuk a sor, hogy megcsillogtassák képességeiket. Választ kell találniuk arra, miért olyan különlegesek a királyság számára, illetve megfejteni, milyen jelentőséggel bír a közeledő Vörös Hold. Eljött az ideje, hogy Hector és a többi földi gyermek elhagyja az erőd biztonságát, és leleplezzék a város titkait. És nincs az a vámpír, varázsló, vagy bármilyen más teremtmény, aki megállíthatná őket. Mindeközben egy ősrégi, mindennél gonoszabb erő éledezik a romok alatt…

Hamarosan pedig felkel a Vörös Hold.

Szerintem

Hova fog ez a történet kilyukadni? Cotrina most húzott egy olyat, hogy

Tovább

Strukul: Casanova

casanova.jpgFülszöveg

„Sokszor fizettem dupla árat azért, amit barátságnak hittem.”
Szerelemért viszont csak egyszer fizetett – de az akkor nagyon sokba került. Nem csak neki.
Giacomo Casanova elfogad egy kihívást: ha elcsábítja egy velencei nemesember leányát, azzal egyúttal egy osztrák grófnő kegyét is elnyeri. A lány nagyon szép, a grófnő nagyon buja. A lánynak vőlegénye van, de az már csak ráadás, mint ahogy ráadás a grófnő érzéki társalkodónője is.
Hogy ez nem is szerelmi játszma, arra akkor ébred rá Casanova, amikor már nincs visszaút.

Szerintem

Van pár Matteo Strukul-kötet a várólistámon, de a Casanova alapján még

Tovább

Redfearn: Egyetlen szempillantás alatt

egyetlen_szempillantas.jpgFülszöveg

Megrendítő ​történet veszteségről és szeretetről a Komfortos mennyország és a Hatalmas kis hazugságok rajongóinak.
A családjával síelni induló, tizenhat éves Finn Miller számára az élet egyetlen szempillantás alatt véget ér, amikor a lakóautó, amelyben utaznak, lezuhan a havas szikláról. Finn tehetetlenül, két világ között lebegve szemléli, ahogy azok, akiket szeret, a túlélésért küzdenek. A döntések, amelyeket ebben a lehetetlen helyzetben hoznak, az egész életükre kihatnak. És nem csak abban az értelemben, hogy egyetlen jó vagy rossz döntés az életet vagy a halált jelentheti. A túlélés ugyanis sokszor fájdalmasabb és nehezebb, mint maga a halál…

Szerintem

Azon ritka esetek egyike, amikor

Tovább

Nógrádi: Gyerünk haza!

Fülszöveggyerunk_haza.jpg

Miért küldenek két angol gyereket Magyarországra nyaralni? Mi az, ami annyira nem tetszik nekik a mi kis hazánkban, hogy megszöknek és elindulnak Londonba egy lóval meg egy kutyával? Milyen produkcióval aratnak hatalmas sikert a Hortobágyon és a cirkuszban? Kik keresik őket egy fél-Trabanttal az országon át, és mit akar velük csinálni a cirkuszigazgató? Ezekre a kérdésekre is választ ad ez a kalandos és humoros történet, a nemzetközi díjas Petepite és Az anyu én vagyok írójának új regénye.

Szerintem

Gyorsan olvasható, helyes kis gyerekkönyv, de azért

Tovább

Bessenyei: Tested és lelkem

tested_es_lelkem.jpgFülszöveg

Semmi ​bajom a meztelenséggel.

Hogyan is lenne? Igazából nincs is annál jobb, mint eljutni oda a lánnyal, hogy meztelenül láthasd. De mi van akkor, ha nemcsak te láthatod? Hanem az összes haverod, az egész iskola, és hirtelen mindenki azt hiszi, hogy jár neki belőle egy darab. Ez nem lehet a valóság. Mert ha az, nem biztos, hogy el bírom viselni. De ha én nem bírom elviselni, mi lesz Lucával?

Kemenes Bálint élete boldog. Ő a focicsapat ünnepelt sztárja, egyre sikeresebb a YouTube-csatorna, amit a barátaival csinál, és még egy gyönyörű lánnyal is flörtöl. Igaz, az a lány a legjobb haverja barátnője… De hát miért nem szakít Luca Áronnal? Talán fél a fiú bosszújától?

Orosz Luca az egyik legvidámabb, legmagabiztosabb lány az osztályban. Szeret olvasni, szívesen bulizik a barátaival, jól tanul és másoknak is segít. Aztán egy nap megtörténik vele az elképzelhetetlen: olyan képek kerülnek fel róla az internetre, amiket csakis egyetlen embernek szánt.

Hogyan lehet ezután folytatni az életet? Ugyanaz az ember tud maradni, aki eddig volt? Kire számíthat, kibe kapaszkodhat?

Bálint és Luca közös kalandja éppen csak elkezdődik, de a képek mindent megváltoztatnak. Bimbózó szerelmüket letöri egy olyan bosszú, aminek talán sohasem lépnek túl a következményein.

Mit hajlandó Bálint feláldozni azért, hogy Luca mellett kiálljon? És vajon mennyit ér ez a szerelem?

Szerintem

Az eddigi olvasásaim alapján sokkal jobban áll

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil