Kamaszos, ösztöndíjért versengő, szerelembe eső.

Rietta és Koletta ikrek, akik egy költözés miatt kénytelenek új középiskolába átmenni. A két lány különbözőbb nem is lehetne: Ria fiús, alacsony és mindene a football. Az előző iskolájában kapitány volt, és sikerre is vezette a csapatát. Koletta pedig a lányos iker, akin megakad a fiúk szeme. Az igazgató meglátja a lehetőséget abban, hogy Ria átkerült hozzájuk. Nekik adná az iskola éves sporttámogatását, és Ria vezetésével fejlesztené az iskolában a női csapatot. A fiúk ezt zokon is veszik. Ők hozták a bajnoki címet, ők a sikeresek és a tehetségesek. A kapitányuk, Devon Turner az iskola alfája, aki helyes is, és minden lány oda van érte. Egy versenyben egyeznek meg: Ria felkészíti a lányokat, és játszanak. Aki nyer, azé az ösztöndíj. A fiúk és lányok már a felkészülés alatt egymásnak feszülnek, a két kapitány között különösen feszülnek az idegek. Lehet, hogy nem csak az ellenszenv és verseny miatt?

Heniko Sakka magyar szerző különben, csak álnéven publikál. Azon még merengek, hogy finn vagy japán hangzása van ebben a formában a névnek. Azért hajlanék inkább a távol-keleti felé, mert a borító az anime és manga világot idézi fel bennem. Bár ez a típusú anime nekem kimaradt, de vannak ilyen szappanoperás tini középiskolás szériák is.

Ha már a nevet felhoztam, ez egy olyan pont, ami olvasás közben próbára tette a kitartásom. Ki van hangsúlyozva, hogy Londonban játszódik a cselekmény, a szereplők is angolok. Rietta felmenői között ugyan vannak bevándorlók, de német hangzású a vezetékneve. Akkor honnan jönnek az olyan nevek, mint amiket itt olvashatunk? A Rietta is ilyen – csak nem a Henriettából? Az menne is a német gyökerekből, de itt Ria a becenév, és a Rietta a teljes keresztnév. Az iker még rosszabbul járt, neki a Koletta név jutott. (Nikolett?) Ha már annyira hangsúlyos az angol környezet, miért nem kaphattak rendes neveket? Pláne, hogy sokaknak az van. A fiúk kapitánya, Devon Turner angolosabb nem is lehetne, nevében sem.

Nem véletlenül merengek a neveken, mert a történeten nem érdemes. A cselekmény egy dologra van kihegyezve: lányok vs. fiúk; Rietta vs. Devon. Gondolom, mondanom se kell, hogy a két kapitány harca hordoz szerelmi szálat is. De annyira be van szűkítve a játéktér, hogy én untam is. Se tanórák, se egyéb iskolai vagy kívüli tevékenységek.

Az csak fokozza, hogy nem tudom elhinni egy percre sem a cselekményt. Lányok a fiúk ellen? Nem véletlenül van a profi sportban a nemek megkülönböztetése. A fiúk fizikailag erősebbek. Rietta egyszerűen nem fejlesztheti úgy a lányokat, hogy érdemben kiállhassanak. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nem érzem reálisnak, hogy 1 hónap alatt a bajnokok méltó ellenfelévé válhatnak. Maximum egy lányregényben.

Nem kedveltem meg a szereplőket sem. Még a főszereplők is olyan semmilyenek, hogy a nevük ragadt meg belőlük legjobban. Milyen Ria, milyen Devon? Ria akaratos harcos, Devon meg helyes és többet nem tudok mondani. A mellékszereplőkkel még rosszabb a helyzet, közülük senkit nem jegyeztem meg.

Ha megerőltetem magam, annyi pozitív véleményt tudok kicsikarni magamból, hogy egyes párbeszédek húzták előre a történetet. Dinamikus, pörög – ha már a cselekmény nem, legalább a beszélgetések visznek előre. Humort is igyekszik belecsempészni a szerző, csak sajnos nagyon nem azt, ami nekem tetszene.

Kiírjam? Ez a sztori, és ahogy meg lett írva, számomra gyerekes volt. Ok, a szereplők kamaszok, lehetnek gyerekesek. De itt annyira azok, hogy a mai agyammal nehezemre esett kicsit is beleélni magam a világképükbe, a helyzetükbe.

Már láttam, hogy lesz folytatása. Még édesebb lesz a tini élet – de már nélkülem, mert kétlem, hogy valaha is kedvem lenne ebbe a regényvilágba visszatérni.

Sakka: Édes tini élet – Mint ifjúsági: 38% a konfliktus tipikus, a szereplők egyszerűek, a sport-szál így hiteltelen.

Szubjektíven: 25% a párbeszédek egy pontig vitték, de a történet, szereplők nem tetszettek.

A Manó Kiadó Sorsfordító történetei Disney meséket mesélnek el másként. Némelyiknek már a címe ráutal, melyik mese másképp.

Hányra ismerni rá? (Az eredeti angol rendszeresen a Disney mese egy híres dalára utal rá, magyarul ez nem mindig jött össze.)

1: Bírnod kell a célig

2: Egy új élmény

3: Once upon a Dream

4: Mirror, Mirror

5: Part of Your World

Megoldás: Tovább!

Nyomozós, katonai, indítékot meglelő.

Paul Brenner a katonaság egy különleges osztagában szolgál. Nyomozó, különleges hatáskörrel. Éppen beépített ügynökként dolgozik, amikor a támaszponton gyilkosság történik. Az áldozat Campbell tábornok lánya, akit megfujtottak és valószínűleg meg is erőszakoltak. Kényes az ügy, így a parancsnok Brenner álcáját is képes leleplezni, hogy rávegye, nyomozza ki, ki tette ezt Ann Campbell-lel. Ann csinos volt, népszerű, és jó katona, a sereg poszterlánya. Brenner hivatalosan is megkapja az esetet, és egykori szerelmével ered a tettes nyomába. Cynthia annak idején összetörte a férfi szívét, aki most újra reménykedni kezd, hogy helyrehozhatja kettejük ügyét is. Közben egyre mocskosabb titkok derülnek ki Ann magánéletéről és változik a gyanúsítottak köre is.

Tudom, hogy Nelson DeMille ezen regényéből film is készült. John Travolta játszotta Paul-t, talán egyszer láttam is, de mélyebb nyomokat nem hagyott bennem. A katonás filmek közül annak idején a Becsületbeli ügy volt a gyengém, nem ez a történet.

A regény nem pont azt hozta, amit előzetesen vártam. Végig azt vártam, hogy lesz valami tárgyalás vagy nagy leleplezés, szinte showműsor keretben. Ilyesmi nincs benne, viszont kriminek korrekt. Amit a zsánerbe bele illik tenni, DeMille beletette.

Ami leginkább tetszett, hogy pszichésen mennyire jól össze vannak rakva a szereplők. Vannak olyan általános jellemzők, amelyeket katonaként mindenki a bőrén érez. Pl. a társas kapcsolatok bukásra ítéltetése a nem katonákkal, vagy az egyenruha védelme akkor is, ha az egyes emberek miatt szenny tapadna rá. De ezek mellett egyéniségek is a szereplők, és DeMille még a mellékszereplőket is képes értelmesen árnyalni, felfedni az indítékaikat.

Paul és Ann sikerültek a legjobban. Paul a jelenben áll válaszúton, és miközben nyomozóként tudja a dolgát és az egyik legjobb a szakmában, Cynthia feladja neki a leckét. De pont attól lehetett ezt a figurát kedvelni, hogy milyen ügyes és mennyire szerencsétlen élete egy más területén.

Ann kapcsán pedig nagyon pontos képet kapunk arról, hogy egy életút hogyan halad tovább egy komoly törés után. Hiteles és szépen összerakott, ahogy Ann személyiségét és tetteit visszavezetik, minden értelmet nyer. Ez még jobb is, mint a lány gyilkosához a visszajutás. Az a lelki út mellett szinte jelentéktelen. Az, hogy Ann miképpen jutott arra a pontra, érdekesebb annál, hogy éppen ki lett a gyilkosa.

Vannak nyomok, kutatják fel a tanúkat és a nő életének szereplőit, de nagyon fontosak mellett az emberi kapcsolatok. Alapvetően úgy vettem észre, hogy ezek lesznek azok, amelyek elvezetnek Ann személyének és halálának részleteihez. Logikusan, lépésről lépésre haladnak a nyomozók egyre közelebb. Nem körömrágóan izgalmas: lenne egy tippem, hogy ezt ellensúlyozandó került bele Cynthia és Paul szerelmi története ekkora súllyal. Ha az ügy kicsit parkolópályán volt, már ugrathatták is egymást, vagy éppen a szikrák pattogtak.

A katonaságot viszont nem hozta olyan közel, mint pl. azok a Reacher-regények, amelyekben katonai ügyek vannak. Egyedül az volt meg, hogy a botrány elkerülése végett hogyan kellett egy fiatal nőnek hallgatnia és ezzel szenvedésre ítéltették, újfent. Nem is értettem azt, hogy olyan magától értendőnek veszik, amit Ann elszenvedett a tanulóévek alatt. Komoly baj van, ha már egy gyakorlaton ennyire kijön az állat a katonákból és egy saját katonatársuk (!) kínzásában ilyen szórakozást találnak. Hiába merengek, fel nem fogom, miért evidens, hogy a csapat férfi nekiment a társnőjüknek.

Nem lett nagy kedvem megkeresni a filmet is, de regényként nem bánom, hogy elolvastam. A nyomozás, a szereplők is rutinosan, olvasmányosan voltak megírva.

DeMille: A tábornok lánya – Mint krimi: 70% pszichésen gondosan megtámogatott, hangulatos nyomozás története.

Szubjektíven: 60% érdekesnek, de most lehangolónak is éreztem a regényt a nyomozók okán.

Cím: Holtak vallatója

Szerző: Richard Sheperd – azon írók sorát erősíti, akik a szakmájuknak szentelnek egy könyvet és produkálnak jó eladásokat. Igazságügyi patológus Angliában, és most mesél az eseteiről.

Műfaj: krimi, orvosi, memoár

Cselekmény: Dr. Sheperd visszatekint a munkájára, és több esetet is felelevenít. Az áldozatok vizsgálatával buktatott le gyilkosokat, de vizsgált természeti katasztrófában elhunytakat is. A kötet plusz érdekessége, hogy nem csak a krimi vonalat viszi. Ott van benne egy ember élete, akinek tulajdonképpen a halál körül forog minden. Hogy lehet így élni – milyen áldozatokat követel ez a szakma? Elmeséli.

Várható megjelenés: jelenleg október első felére van dátumozva.

Megfojtó rend ellen lázadó, otthont megvédő, kalandra szökő.

Ira Hath próféták leszármazottja. Az asszony szereti az életet, ami jutott neki: egy jó ember felesége, egy ikerpár és egy kislány édesanyja. Ám a városukban sok a baj. Aramanth tornya a legendák szerint egykor énekelt, de mióta elveszett a hangja, az emberek rosszul élnek. Folyton vizsgázniuk kell, és a vizsgák alapján besorolják, megbélyegzik őket. Az ikrek már érzik ezt: Kestrel lázadna, Bowman érzi az emberek szenvedését, és 2 évesen Pinpin is a rendszerbe kerül. A kicsivel történtek után Kestrel nem tud többé hallgatni, és büntetésre ítélik. A lány rájön, milyen borzalomban élnek és küldetést kap: vissza kell szerezni a torony hangját, a Szél Dalnokának megint énekelnie kell! Az iskola legrosszabb tanulójával és az ikrével elindulnak, miközben a szüleik a maguk harcát vívják a rendszerrel.

Nicholson kötetét nem is olyan egyszerű besorolnom. Fantasy, mesés elemekkel és egy kitalált világgal. De gyerekkönyv is, gyermek főszereplőkkel. Disztópia is, hiszen egy elnyomó rendszer rajzát adja több szinten is. Talán a kalandos felépítése, a gyerek szereplők és az egyszerűbb vezetése miatt hajlok a gyerekkönyv felé.

Rövid, gyorsan olvasható fejezetei vannak és gyorsan haladó cselekménye. Váltott nézőpontban követjük a gyerekeket, a szüleiket és mindenki a maga eszközével lázad. Izgalmasak a más népek, rendszerek, amelyeken a gyerekek áthaladnak – új ellenségek, de szövetségesek is kerülnek melléjük, miközben megértik, mi is történt a népükkel. Így egyszerre szórakoztat, kalandos, de építi a világot és a mondanivalót is.

Aramanth világa látszólag egyszerű, de pont ebben van a kegyetlensége. A népességet színekbe sorolják, és minél jobb eredményeik vannak a vizsgán, annál jobb a színük: ez jobb lakhellyel, munkával, étellel, stb. jár. Csak éppen az olvasó rádöbben, hogy a vizsgáknak nem a tudás a lényege. A birkanevelés. Nem gondolkodókat, művészeket, egyéneket akarnak, hanem agyatlan tömeget, aki csak teszi, amit mondanak neki.

A történet mögött megbújik a történet főgonosza, akit nem fogok most leleplezni. Nála van a torony hangja, és Bowman az átérző képessége miatt őt is teljesen meg fogja majd érteni. Nem is lehet csak pár sorban megfogni, mi mindent igyekszik átadni a történet. Hogy miért kellenek egyének, hogy a hibáinknak is miért van szerepük. Rend és Káosz viszonya – az arányosság kérdése. Mert, ha nincs a Rend, jön a Pusztulás – de ha a Rend elnyomó és abszolút, megszűnnek az egyének és érzések, az már csak rabság.

De inkább arról írok még, hogy Nicholson kimérte a szöveget. Nincs mellébeszélés, a leírásai is lényegre törnek. Folyamatosan halad előre a cselekmény. Ennek ellenére vannak olyan képei, amelyek beégtek az agyamba és emlékezetesek: a farkasok hadba vonulása, a szakadékba menetelő Zárok, ahogy a gyerekek lenéznek, és amit látnak.

A Zárok… az különben is olyan ötlete a szerzőnek, ami miatt szerettem a kötetet. Szinte horror elem, ijesztők és gyönyörűek egyszerre. Egységükben emlékezetesek, míg a Hath család tagjai és Mumpo egyéniségükben azok. Minden gyerek más jellem, és egy-egy értéket testesítenek meg. Kestrel a cselekvő bátorság. Pinpin a bennünk élő boldog gyermek. Bowman az empátia és a jó szív. Mumpo az egyszerűségében tiszta és romlatlan lélek.

A barátságot, a családot, az egyéniséget éltető regény, ami mégis egy gyerek fantasy mese. Tele van pozitív értékekkel és jó volt olvasni. Feszült helyzetek, humor és sok empátia van benne. Az, hogy Bowman képessége révén a másik oldalt is elénk hozza, szintén egy a jó ötletei közül.

Összességében talán egyszerűbb, gyermekibb, mint amit ebből a történetből ki lehetett volna hozni, de így is vannak olyan emlékezetes képei és jelenetei, amelyek velem maradnak.

Nicholson: A Szél Dalnoka – Nicholson: A Szél Dalnoka – Mint gyerekkönyv: 85% sok mesés elem, szimpatikus hősök és értelmes tanulsága is van.

Szubjektíven: 70% egyes részei érezhetően kisebbeknek valók, de emlékezetes jelenet is akad.

Új otthonra találó, elnyomó rendszerből kiszabaduló, családi.

Kiss Dénes felküzdötte magát az eszével: tanár lett, aki még Bécsben is tanulhatott ösztöndíjjal. A kommunista rendszer azonban lesújtott rá: a származása sem tökéletes, és az, hogy grófnőt vett feleségül, ellenséggé tette. Ápolóként kell elhelyezkednie, és tudja, hogy minden lépését gyanúsnak tartják. De szereti a családját, feleségét és két lányát, a munkájában is megtalálja az örömét. Nagyobb lánya, a szépséges Gitta varrónőnek készül, és egy egyetemistába szeret bele, akivel egyre sodródnak 56 mozgalmai felé. Julcsi a könyvek szerelmese, és saját könyvesboltról álmodozik. A kitörő harcokban a család elszakad egymástól, a szülők meghalnak, a kislányt egy barát menti ki Bécsbe. Julcsi amerikai rokonoknál lel új otthonra, de kísérti a kérdés: mi történt a testvérével? Kennedy, szerelmek és tragédiák, a kérdés pedig gyötrő.

Nem ezzel kellene kezdenem, de ilyen függő véget… könnyed kis olvasásnak szántam ezt a könyvet, amiből majd rohanok valami másba. Ehhez képest pórul jártam, mert annyira érdekel, kivel mi fog történni még, hogy már beszerzés alatt van a folytatás. Kellemes meglepetés ez a regény.

Egyrészt, sokkal értelmesebben és mélyebben használja a történelmi környezetet a vártnál. A Kiss családon keresztül látjuk a kommunizmus ijesztő arcát, megidézi 56-ot, majd az amerikai politika és Kennedy kultusza következik. Mindegyik alakítja a szereplők életét, és kiemelten foglalkozik velük Fábián Janka. Ez nagyon szimpatikus is, én szeretem, ha egy történelmi regény, ha női és fontos is a szerelmi szál, akkor is tud történelmi lenni. Ez tudott.

Azért a kis ördög ott ül a vállamon, hogy szúrjak is egyet. Kennedy szála a nőkkel, és ahogy szeretőket tartott. Ken Follett az Évszázad-trilógiában ugyanezt a szálat használta, nagyon hasonló az egész, csak itt más szereplő kerül Kennedy közelébe és másként csap le a tragédia. Vagyis, nem ugyanaz a történet (az egyikben elmegy a teherbe esett lány abortuszra, a másikban nem és lesz is baj ebből), de annyi mindenben egyezik, hogy megidézte azt.

De ez egy család- és női regény is. Követjük, ahogy Julcsi kislányból kamasz, majd fiatal nő lesz. Az első szerelem, az első fájdalmak. Az ismerős is az írónőtől, hogy nagyon édes szerelmeket tud írni – Igorral kicsit Rómeó és Júlia világa jön el. Az orosz fiú, akit Julcsi sokáig ellenségnek tekint a származása miatt, de a szívnek nem lehet parancsolni. De nem mentes a világa a tragédiáktól, itt vannak azok a fordulatok, amiket az írónőtől megszokhattam. A halál, az elszakadás, az a sok bánat…

De ezt értékelem a kötetben, sokkal reálisabbnak érzem így, mintha mindenki rátalálna a szerelemre, béna konfliktus után meg csöpögne a nyál a rózsaszín happy endből. Pont azzal fogott meg a könyv, hogy itt ilyen nincs. Nagyon nincs. Ezért is érdekel, kivel mi lesz később, mert nincsenek eleve elrendelt párok és életutak.

Sok szereplőt megkedveltem olvasás közben. A Kiss család nagyon szerethető lett, és Julcsi is szimpatikus hősnő. Éppen csak több kicsit a szomszéd lány típusnál: így még lehet vele azonosulni, de hősnő is. Talán sokakról el lehet mondani, hogy pont egy fokkal jobbak és szebbek, mint amit el tudnék hinni, de mint regényhősök, így szeretem őket. Az is igaz, hogy mer olyan szálakat adni nekik Fábián Janka, ami kizökkent. Ahogy Ági viszonyt kezd az elnökkel… Nem ilyesmit vártam volna a romantikusan jó hősnő legjobb barátnőjétől.

Van benne tartalom is, mert szabadságról, elnyomásról, a vérkötelékekről is bőven van tartalom. Szórakoztat, de nem csak azt tud.

Le is vontam magamnak a konklúziót, hogy érdemes visszatérnem az írónő olvasói közé. Az Emma nekem túl romantikus/női volt, de Julcsi története megfogott magának.

Fábián: A könyvárus lány – Mint történelmi: 85% szervesen használja a történelmet, hétköznapi hősöket állít elénk.

Szubjektíven: 90% szerettem, hogy történelmi és szórakoztató is. Szimpatikus hősök és sztori.

Mert az emberek csak a történetekből értenek. A történetek, a valódi történetek kínálják az egyetlen eszközt arra, hogy az emberek megértsék egymást, olyannak lássák a másikat, amilyen az valójában. (Wingate: Eltűnt testvéreink könyve)

Értsétek meg, ember vagyok. Nem akarok más lenni. Csak ember. (Kosztolányi; In: Csodát nekem)

Nem lenne olyan, hogy túlzás – feleli Dimitrij. – Amit kell összetörni, azt kell rendesen összetörni. (Kloos: Bajtársak)

Wannabe öngyilkos: NEM BÍROM TOVÁBB! LEUGROM!
Dredd: Ne tegye, polgár! Az utcai szemetelés… SZABÁLYSÉRTÉS! (Wagner – Shaw – Collins – Mills – Harris – Gosnell – Finley-Day: Dredd bíró aktái)

Nem a bosszúban kell megtalálni Isten segítségét. A bosszúnak, hogy igazi bosszú legyen, kegyetlennek kell lennie. Aki bosszút áll, annak el kell utasítania Istent. Kárhozottnak kell lennie. Örökre. (Sapkowski: Isten harcosai)

Egy dolgot mindig szem előtt kell tartani: minden férfi egy rejtvény. A lány dolga csak annyi, hogy megfejtse őket. (Rosen: Egy nyár New Yorkban)

Deadpool: Ez az öngyógyító képesség előnye. Atya-gatya! Úgy látom, azt most neked is elkelne, mi?
Megtorló: Kösz… de nem. Óvatlanná tesz. Ha a hibáknak nincs… következménye… akkor újból…elkövetjük… (Van Lente: Deadpool a Megtorló ellen)

Nem hagyhatsz hátra embereket csak úgy, mert azt gondolod, hogy a barátság esetleg nem bírja majd el a távolságot. Nem élhetsz így. (Matson: Páratlan nyár)

Az irodalomban az a jó, hogy szubjektív. Nincs két egyforma olvasó, mindenki másképp értelmezi a történetet, hiszen mindannyian különböző nézőpontokból szemléljük a világot, és a saját élettapasztalatunkon szűrjük át, amit olvasunk. (Wingate: Eltűnt testvéreink könyve)

A háború néha szükséges – de az ilyen idióták ne nevezzék jó mókának! A háború értelmetlen és gonosz. A háború a pokol! (Wagner – Shaw – Collins – Mills – Harris – Gosnell – Finley-Day: Dredd bíró aktái)

Nézd, mindkettőre szükség van, a gondolkozókra és a cselekvőkre is. Ne gondold azt, hogy kevesebbet érnek azok, akik a számítógépet és a tervrajzokat választják a hadihajók és a puskák helyett. (Kloos: Bajtársak)

Az árulásnak nincsenek pontos szabályai. Elkövetheti valaki percek alatt, egy mozdulattal, hallgatással is, szapora, meg-megújuló beszéddel, melynek mélyéből kiérezzük az instrumentumok zavarát. (Passuth: A lombard kastély/Lagúnák)

Űrlényekkel harcoló, háborús, családot összefogó.

A nyurgák egy ideje békében voltak, az emberiségnek van ideje készülni és gyógyulni. Képzik ki a seregeket a Mars visszafoglalására, a korábbi harcok túlélői gyógyulnak. Halley is. Amikor a nyurgák betörnek és elözönlik Grönlandot, nem is engedik aktív bebevetésre. Andrew viszont megy, és nyugtalanító felfedezést tesz. A nyurgák is tanulnak, beásták magukat a jégbe és már csapdákat állítanak az emberek taktikái ismeretében. Így félve indulnak majd a Marsra, amit nem könnyít meg Halley zsarnoki anyja sem. A párnak el kell válnia, hogy mindenki a maga hadszínterén bizonyítson: Halley repül, míg a férje a földi bevetéseken irányít és harcol. Egy régi barát, Dimitrij sodródik mellé, és ismerek majd fel, hogy itt milyen csapdával készültek az űrlények.

Marko Kloos a példa arra, hogy egy írótanfolyam után is lehet akár sikersorozatot megalkotni. Ha valaki elkapja a fonalat, és egy éppen menő zsánert eltalál – nem is kell újnak és igazán jónak lennie, csak korrektnek – azzal be lehet futni. A Frontvonalak is az ötödik kötetnél jár magyarul, és ez még nem a vége.

Ötödik kötet. Mennyire szükséges, hogy ismerjük az előző köteteket? Az aktuális kalandot és harcot lehet érteni önmagában is. A kötet nagyja két katonai bevetés: Grönland, majd a Mars visszafoglalása. Ezek megállnak magukban is. Viszont, ha valaki az egészet érteni akarja, kellenek a korábbi részek. Ott van a szereplők története, és sok is az utalás a korábbi kalandjaikra. Aki olvasta, ezek jó emlékeztetők és íve van a nagy egészben ennek a résznek is. Aki nem ismeri az utalások mögötti történeteket, hiányérzete lesz.

Bár alapvetően szeretem az akciódús sc-fiket, és a katonai zsánerrel is jól megvagyunk – nem véletlen, hogy éppen John Scalzi tanfolyamáról jött Kloos –, ez már az a szint, amit a végére soknak éreztem. Szabályosan és hosszan katonai akciókat ír le a történet, és egyik csatatérről mennek a másikra. Tele van olyan eszközzel, hadi mozgással és jelenettel, ami női szemmel számomra egyszerűen sok.

Az emberi oldalt szeretem, így nekem a regény első fele tetszett jobban. Abban is volt akció – Grönland –, de mellette az emberi oldal is megvolt. A szembesülés Halley szüleivel, ahogy a páros egymásba kapaszkodva halad előre az úton. Úgy elhiszem, hogy Andrew és Halley mennyire jó páros együtt, mennyire szeretik egymást, hogy nem kell romantika és nyál sem bele. Halley talán kétszer mondja ki az érzéseit, de nem is kellett több. Nekik a tetteik többet mondanak a szavaknál – házasoknak jobban is működnek.

De mellette a félelmek is. Tudják, mennyire reménytelen a háború, de meg kell vívni. Amikor már ott vannak a fronton, kétségekre nincs idő. Tele van tesztoszteronnal, ahogy a belevaló férfiak teszik a dolguk, ölik a nyurgákat, és menetelnek előre. Andrew annyival több, hogy mindig ő sétál be a kritikus helyzet közepére, és ésszel tesz valami olyasmit le az asztalra, ami majd megmenti a helyzetet. De ezért is ő a sorozat központi karaktere…

Talán a regény második felére nekem nagyon férfiassá vált a történet, és vártam végig, ami több tud lenni a sima háborúzásnál. Egy kevés azért akadt, ám most nagyon túlsúlynak éreztem az orrvérzésig tartóháborúskodást.

Stílusában is kifejezetten férfias. Ilyennek is kell lennie: férfi írta, a főhőse egy aktívan harcoló katonatiszt. Ennek megfelelően tömény a szöveg és lényegre törő. Érzelem csak minimálisan akad benne. A humora is férfias, de az jól áll neki. Még a káromkodásoknak is helye van – ebben a környezetben hiteles, a szereplőkhöz is ment.

A Vének háborúja szintjét nem éri el, de ahogy írtam, megtalálta így is a piaci rést. Nem a legjobb a zsánerben, de korrekt és szórakoztató – ha ez most nagyon maszkulin is.

Kloos: Bajtársak – Mint sci-fi: 65% építi tovább a cselekményt, miközben egy hadjárat korrekt történet is.

Szubjektíven: 55% megszerettem már a karaktereit, de nekem sok a harc és nagyon pasis is.

A fantasy önmagában nagyon tág zsáner, nem véletlenül különböztetik meg sok alfaját. Az egyik ezek közül a flintlock fantasy. Ezekben a történetekben a középkori viszonyokhoz/ipari forradalom előtti időkhöz hasonló állapotok uralkodnak, némi ipari fejlettséggel: már ismerik a lőfegyvereket. (A steampunk már külön zsáner!)

Brian McClellan Lőpormágus-történetei voltak, amelyek megismertették velem a zsánert. Ebben egy királyságot ismerünk meg, ahol a tábornok, Tamás, puccsot hajt végre és a királyt, a nemességet egy csapással intézi el. Csak éppen a szomszéd államoknak nem tetszik, hogy a lőpormágusoknál mi zajlik, és még egy Isten is ellenük dolgozik. (Bár egy mellettük is áll.) Három pörgős rész után újabb trilógia is született: egy más országban, egy más isteni ereklye körül zajlanak az események visszatérő és új szereplőkkel.

A sorozat miatt is, de különben is kifejezetten népszerű Leigh Bardugo Grisa univerzuma. Az alap trilógiában egy átlagos lányról derül ki, hogy ő a Napidéző, és ezzel a hatalommal neki van esélye az országot sújtó vész és Nagyúr megfékezésére, ha ehhez mágikus erősítőket is kell beszereznie. Általa kerül majd új király a trónra, aki szintén saját sorozatot kap – magyarul még nincs, de várom. És végül, egy tolvajbanda csavaros kalandjait is követhetjük, ők a Hat varjú.

Ed McDonald nagyon sötét trilógiát jegyez a zsánerben. A holló jelének hőse alkut kötött, így lett a holló szolgája. Ez azzal jár, hogy mindenféle természetfeletti ügybe belekeveredik az egykori nemes, mostani zsoldos és fejvadász a halálos Kárhozat pusztaságában, nem kisebb téttel, mint a világ megmentése gonosz és hatalmas, isteni entitásoktól. Az csak hab a tortán, hogy egykori szerelmének elvesztése is kísérti és a nő árnyát is üldözi közben.

Brandon Sanderson a Ködszerzet történeteket fejlesztette ebbe az irányba. Wax és Wayne vadnyugati rendfenntartóként tengették a napjaikat, míg Waxnak haza nem kellett térnie. Egy vezető család örököseként hatalmi játszmákba, érdekházasságba sodródik, miközben továbbra is felveszi a harcot a sötét erőkkel, rádöbbenve, hogy a saját családjában is akadt rohadt gyümölcs. Itt már ötvöződnek a mágiák, és a fegyverek is szólnak. Magyarul 3 kötetnél tartunk.

Kiemelhetném még Sarah J. Maas Üvegtrón ciklusát is, de az a helyzet, hogy nem szerettem benne, ki kiben talált párra, így ezt most hagyjuk. Inkább Anthony Ryan Draconis Memoria trilógiája kerül a végére. Ebben olyan emberek élnek, akik képesek a sárkányok vérét meginni és általa különleges képességekre tesznek szert. Csak éppen a sárkányok kihalóban, új kereskedelmi ligák emelkednek fel, és van egy nagyon durva összeesküvés is a háttérben. Hőseink külön utakon indulnak el, nem is sejtve, hogy végül egy rejtély kirakósainak darabkáit rakják össze és a végére a világuk megmaradása a tét.

Felkapott most ez a zsáner, biztosan érkeznek majd újabb történetek és sorozatok is!