Zsarnok ellen küzdő, ókori, harcos.

Aya, az alexandriai harcosnő a nagyobb célért, az emberiség szabadságáért küzd, ahol szükség van erre. Most Rómában igyekszik az ügyet szolgálni, és megakadályozni, hogy Julius Caesar személyében Róma egyeduralkodót kapjon. Brutus a szövetségese, és megtalálja a hangot a nagy játékossal, Marcus Antoniusszal is. Ha a nőn múlna, akkor egy titkos és gyors merénylettel véget vetnének Caesar uralmának. Brutus azonban meg tudja győzni, hogy Rómának ennél nagyobb színházra van szüksége, és a nép melléjük fog állni egy nagyobb gesztus után. Mert Róma is szabadságot akar – elszámolják magukat. Évekkel később Aya még egyszer szembenéz a Rómában történtekkel: amikor Octavianus megindul Kleopátra ellen, aki Caesar fiát neveli fáraónak.

Az Assassin's Creed is olyan franchise, aminek a puszta nevével sok mindent el lehet adni. A játék, a filmek, a regények – most pedig magyarul is megkezdte a képregény is a maga útját. Mivel csatlakozik az egyik játékhoz és regényhez, el tudom képzelni, hogy az ezért rajongók is kézbe veszik, ha nem is szeretik különösebben a képregényeket.
De mit kapnak a pénzükért?

A cselekmény nem éppen izgalmas és fordulatos. Eleve már az, hogy a történelemből tudjuk, mi lesz a szereplők sorsa. Itt az lehetne plusz, hogy az orgyilkosok ehhez miképpen járultak hozzá, de nem sok szerepük van. Pontosítok: Aya minden fontos eseménynél ott van, harcol sokféleképpen, csak éppen nem ő alakítja az eseményeket. Ha nincs ő a történetben, akkor is minden éppen így zajlott volna, csak legfeljebb több vér kiomlott volna a végjáték előtt.
Hiányoltam a tervezést, a kalandot. Sima, egyszerű a cselekmény, halad a merénylet felé, és maximum azzal operál, hogy mikor kivel harcolnak fizikailag. Leginkább akció képregény ez, amiben a tényleges küzdelem, fizikai harc a lényeg. Ez kevés ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam a képregényt.

A szerkezet az, ami kicsit fel tudja dobni. A jelennek Kleopátra végjátéka számít, amikor már érkeznek Augustus seregei és a fáraónak döntenie kell, hogyan tovább. Ehhez képest látjuk flashback elemként, de a cselekményben nagyobb részt elfoglalva Julius Caesar végzetét, Ayát és március idusát.

Gondban vagyok azzal is, hogy nem tudtam azonosulni a történet értékrendjével. Nem először hallom, talán Dante is úgy írta meg, hogy Caesar a pokolba megy zsarnokként. Nagy Sándor, Caesar, Napóleon (Hitlert is ide szokták sorolni) felfogásáról van egy ilyen elmélet is, de engem ez zavar. Itt értem, miért veszi őt Aya a szabad akarat ellenségének, ha nem is tetszik. De ők magukat tették ilyen sikeremberré, nem tudom, miért kell őket gonosznak kezelni – Hitlert kivéve, de őt nem is szívesen sorolom melléjük.

Képregény, a grafikája legalább korrekt. Ezzel a képvilággal simán el tudom képzelni animációs sorozatnak is. Egyedi, dinamikus, és ha esztétikailag nem is nevezném szemkápráztatónak, szívesen lapozgattam és a szöveg mellett néztem a képeket is. (Mivel eléggé akcióközpontú, fontos is ez, hiszen nem az elmondottak, hanem a látottakon van a hangsúly.)

Összességében nem volt egy jó élmény, de legalább rossz sem. Egy bonyolultabb, összetettebb cselekmény, ami nem merül ki a merényletekben és a fizikai harcban, nekem jobban tetszett volna.

Del Col: Assassins Creed Origins - Mint képregény: 55% a történelem alakjai és eseményei közé beilleszkedik, de nincs csavar.

Szubjektíven: 50% grafika korrekt, de a történet nem lep meg. A szereplők sem kedvelhetők.

Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád

Heather egyre jobban vonzódik Jackhez, aki a lányt a nagyapja naplója alapján viszi el ide-oda. Annyira egymásra hangolódnak, hogy a lányokkal meg is egyeznek abban, hogy külön válnak. Az egyiküknek haza kell repülni, mert mobilt, papírokat, mindent elvesztett. A másik is rátalál a nagy Ő-jére, aki Spanyolországba megy tovább, és a lány is vele tartana. Heather pedig Krakkóba megy Jackkel.

A napló alapján szép helyekre jutnak el, és a kapcsolatuk is fejlődik. Már azt tervezik, hogy Jack nem fejezi be a körutat, hanem hazarepül a lánnyal és együtt fognak élni New Yorkban. Heather apja ugyan szkeptikus, de neki semmi nem jó, amit a lánya eltervez.

Párizsból indulnának haza – Jack azonban nem jön el. Heather szíve összetörik.

Kb. fél évvel később, tavasszal visszatér Párizsba a barátnője esküvőjére, aki hozzámegy a nyáron megismert és megszeretett ausztrál fiúhoz. A vőlegény lesz az, aki elárulja Heathernek, mi történhetett igazán. Jack vele ment el a kórházba, és láthatóan rossz híreket kapott. Nem mondta el a lánynak, hogy rákos volt – ott pedig megkapta a hírt, hogy a kór visszajött, halálra van ítélve.

Heather őrzi a naplót, és tudja abból, Jack hova tart. Utánamegy Bulgáriába. Egy ünnepségen egymásra találnak – szerelmesek, táncolnak, de mindketten tudják, ez az út vége. Jacken már nagyon látszik, hogy hamarosan meghal.

Belle: Megtörtek

Dása szembesül azzal, hogy a tanítványai sorra mennek el. Egy szerb edző elcsábítja a szülőket. Még küzdeni próbál, de az ereje lassan elfogy: az apja súlyos beteg, és Hunorral is építeni kell a kapcsolatát, ha meg akarja tartani a férfit.

Egy baleset aztán mindent felkavar: Hunor kedvenc diákja autóbalesetet okoz. Elüt egy kisfiú, Viktort, aki Dása kedvenc tanítványa. A kórházban derül ki, hogy Viktor Hunor kamaszkori nagy szerelmének a fia. Viktor túléli, a másik fiú nem. Dása apja is meghal. A temetés pont akkor lesz, amikor Hunor tanítványáé.

Dása felszámolja a pesti életét, átadja a tanítványait is, és kiköltözik Oroszországba. Cukrásznak kezd el tanulni. Épp egy versenyen vesz részt, amikor a tévében egy orosz tehetségkutató megy. Ott van Hunor, aki neki énekel. Rohanna a férfihoz, de ő már itt vár rá. Mindketten rendbe szedték az életük, most megpróbálhatják itt együtt.

Nyaralós, életmódot választó, kapcsolatot megélő.

Clara Bensen netes társkeresőn ismerkedett meg Jeff-fel, és még egy hónapja sem ismerték egymást, amikor a férfi felvetette, hogy rendezzenek minimál nyaralást Európában. Némi pénzzel, fehérneművel és fogkefével nekivágtak. Törökország, Athén, Budapest, a Balkán – közben Clara egy lelki utat is megtett. Saját magával és a kapcsolatával is tisztábban kezdett látni, miközben kisebb-nagyobb kalandokat is megéltek.

Az csak egy dolog, hogy elképzelni nem tudom, hogy szinte csak pénzzel induljak nyaralni. De az sem az én világom, ahogy ők nyaraltak. Így nekem kényelmetlen volt a könyv – romantikusnak cseppet sem találtam, és az úti kalandok is hiányoztak nekem.

Romantikus attól lehetne, hogy ez az út, ahol eldől, van-e ennek a kapcsolatnak jövője. Csak éppen egy cseppnyi szikrát nem írt maguk közé a szerző. Nem is értettem, amikor egyszer féltékenységi rohamot kapott. Ha nem tudnám, hogy egy friss pár a főszereplő, simán elhinném, hogy testvérek nyaralnak. Nem mintha a romantikus andalgás hiányozna nekem, de ha ez minimalista mese szerelemről is, hol maradt a szerelem?

Az utazás. Én az a típusú turista vagyok, aki szépen ír egy tervet, mit akar megnézni. Talán tipikus is vagyok olyan téren, hogy azokat akarom látni, amit a turisták általában, mert azok a jellegzetes helyek. Nekem kell az, amiért az adott város híres és az emberiség öröksége.
Ez a páros viszont bolyong össze-vissza, terv nélkül. Megélik a napokat és csak sodródnak, nagyon ritka, ha céltudatosan haladnak. Sokan arra esküsznek, így lehet igazán megismerni egy másik várost, kultúrát, de ez tőlem annyira idegen, hogy még olvasni se szerettem róla. Az olyasmikről nem is beszélve, mint amikor Clara Dubrovnikban egy szökőkút pereméhez guggol le pisilni. Ok, nyilvános WC kevés van, de akkor nem lehet bemenni egy étterembe?
Kevés is az olyan leírás, ami tetszett volna az útjaik alatt. Pedig nem egy olyan helyszín van itt, ahol már jártam én is. Az Akropolisz, Delphoi, Dubrovnik, Budapest. Bár az érdekes, mennyire mást látunk meg ugyanazon a helyszínen.
A budapesti helyszín magyarként külön is érdekes. Nem tudom, mennyire a fordító és mennyire Bensen érdeme, de a magyar jellemet egész jól megfogta, ha azt nem is érzem át, hogy a budai vár mindenhonnan látható. A Duna-partról, esetleg…

Így tehát útleírásként és romantikus történetként nem tetszett a kötet. Van azonban még egy rétege. Clara lelki útja, egy nagyon női regény. Ez viszont olyan mély, hogy aki szeret más lelkébe belemászni és annak konfliktusait, rezdüléseit fejtegetni, ideális kötet lesz. Az út kapcsán Clara múltja, betegsége, az egész élete megelevenedik.
Igazi nőként millió meg egy dolgon agyal, és túlkombinál mindent. Nagyon nőinek éreztem, és nem csak az olyan esetek miatt, amikor éppen a Balkánon buszozva jön meg a havi baja, és van nála összesen 2 tampon. El is képzeltem, ahogy egy pasi olvassa ezt a részt a könyvben.

Bensen stílusa se tetszett, de ez az előző bekezdéssel összefüggésben van. Tőlem idegen, hogy mindent ennyire szételemez és meg akar érteni valaki. Olyasmi dolgokba is érzelmi vetületet kever, amit sokkal egyszerűbben lehetne zárni.
Érdekes, az, ami tényleg megérné, hogy mélyebben foglalkozzon vele – a pszichés betegsége – az került be csak említésképpen.

Vagyis, nem az én kötetem volt. Se nem utazós, se nem romantikus, a lélektana meg túl van bonyolítva.

Bensen: Poggyász nélkül - Mint női: 65% nagyon női módon komplikál, érzelmesen él meg mindent – közben útleírás.

Szubjektíven: 35% túl sok az érzelmi bonyodalom, miközben a tényleges kaland meg kevés.

Egymásra találó, kisvárosi, merényletet elszenvedő.

Morgan kemény katona, titkos akciókat vezet a világ minden részében. Éppen otthon van, amikor rálőnek. Kevésen múlik, hogy sikerül megmenteni az életét. A parancsnoka csapdát akar állítani a merénylőknek, és lábadozó harcosát a mostohatestvéréhez költözteti be. A nő nincs jóban a rokonaival, de egy átverésnek hála anyagilag gondban van, és Mac ajánlata egyenesbe hozná a dolgait. Belemegy Morgan ápolásába és elrejtésébe. Még akkor is, ha a kisvárosban hamar szárnyra kap a pletyka, hogy Bónak különleges vendége akadt. Eleinte szó sincs ilyesmiről, Bo mindössze segíteni próbál a férfinak, aki a súlyos műtétek után még mindig rossz bőrben van. Ám ahogy Morgan kezd jobban lenni, a kémia beindul az összezárt férfi és nő között. Lehet, hogy érdemes lenne a végére járni ennek is?

Nem vagyok oda érte, amikor egy romantikus történetet azzal akarnak eladni, hogy krimi/thriller is. Akkor ne csak keretnek használják a másik zsánert, legyen értelme a más fajta szálnak is. Itt nincs – thrilleres kezdet és vég között ez nem több egy romantikus regénynél. Annak is a nyálas, nagy happy end fajtája.

A történet érdekesen indul, ahogy megismerjük Morgan életformáját és rálőnek. A végére is visszajön valami izgalom, amikor a felállított csapda kattan és elkapják a felelősöket. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy abban is van érdekesség, hogy míg a szerelmi szál tökéletes befejezést kap, a thriller vonalon nem tudnak maximális győzelmet összehozni, csak egy kisebbet. Csak a vég és a kezdet közben – ami a regény 4/5-e minimum – nincs se thriller, se izgalom. A feszültség is maximum szexuális. Nem szól többről, minthogy Morgan elkezdi összeszedni magát, és ezzel párhuzamosan egyre jobban tetszik neki Isabeau – vagyis Bo. A nőnek meg a férfi tetszik egyre jobban.
Komolyan, még azon szórakoztam a legjobban, hogy Bo kutyája, aki egy cuki golden retriever, hogyan mozog közöttük, és igyekszik védeni a két gazdit. Az legalább aranyos volt, főleg, amikor Morgan úszni ment, a kutya meg mindenáron ki akarta menteni.

Valahol tudom értékelni, hogy Howard legalább egy kis teret adott a szereplőknek, mielőtt végzetesen egymásba csavarta őket. Először csak ismerkednek, és szóba sem kerül, hogy van köztük kémia. Az fokozatosan alakul ki. Ez ok – csak az a gond, onnantól kezdve, hogy ráébrednek, hogy megvan a szexuális vonzalom, átváltunk szerelmes és erotikus nyálfolyamba. Túl hirtelen és túl végzetesen, életet megváltoztatóan jönnek össze. Nekem nem hiteles, hogy kb. 1-2 hétnyi járás után eljegyzés van, és Morgan még szakmát is vált a nő kedvéért. Amit hol máshol jelentene be, mint az esküvőjükön?

A szereplők szimpatikusak, szerethetőek. Csak éppen nagyon romantikus regény kompatibilisek. Morgan és Bo is remek emberek, harcosok és rendesek. Van egyáltalán valami rossz tulajdonságuk? Még nem sikerült rábukkannom. Komolyan Bo mostohatestvérének, Macnek a jeleneteit kezdtem el várni, mert ő nem egy jó ember. A céljai azok, de azokért aztán mindenre képes. Olyasmiken jót mosolyogtam, hogy a kutya nem engedi megsimogatni magát neki, és Morgan megállapítja, hogy Machez illő háziállat a kígyó lenne. Ő sokkal izgalmasabb karakter, mint Morgan és Bo együtt.

Mélységet se kell ebben keresni, ez egy romantikus szórakoztató regény.

Egy esti szórakozásnak megtette, csajregényesen könnyed és gyorsan olvasható, csak éppen nekem jobban tetszett volna több thriller bele, és nem csak a szerelmi tematika.

Howard: A bajkeverő - Mint romantikus thriller: 45% sok románc, a feszültség viszont csak szexuális. Tipikus.

Szubjektíven: 40% szimpatikus szereplők és kutya, de kellett volna bele izgalom is. Az nincs.

Cím: A professzor naplója

Szerző: Linde & Tapia jegyzi, de nagyon erős a filmes kötődés is.

A történet: a nagy pénzverde rablás után a Professzor gyerekkori barátja levelet kap Sergiótól. Egy játékra hívja, mint gyerekkorukban. A nyomokat követve újabb levelek és rejtvények érkeznek, miközben hősünk célponttá is válik, és menekülnie is kell.

A keret annyira nem is lényeg, de a levelekkel megelevenedik a sorozat világa. Az első két évad jelentős eseményeit végigveszi újra, a Professzor tolmácsolásában.

A játék: Képek és madarak jönnek sorra, rajtuk jelekkel és számokkal. Kicsit kódfejtős, inkább logikai, és nem tudásanyag kell hozzá. Egyetlen gond van vele: a feladatok megfejtéséhez szét kellene vágni a könyvet. (Megoldás lehet, ha valaki kifénymásolja a madarakat, mert a képeket, amire illeszteni kell őket, a könyvben lehet hagyni.)

Kiknek ajánlott? Elsősorban a sorozat rajongóinak - nekik többet mond a levelek miatt. De maguk a játékok is jók és érdekesek - csak azért nem ajánlom a simán játékkönyv szeretőknek, mert az árán nagyon érezni, mekkora siker a Money Heist.

Táncos, szerelmes, traumákat feldolgozó, újrakezdő.

Dása kemény tánctanár, aki Pesten neveli az utánpótlást. Jégkirálynő a beceneve, amit ki is érdemelt kemény módszereivel és a természetével. Egy szórakozóhelyen ütköznek össze Hunorral, aki már megjárta a poklot: rossz családi háttér, függőség. De kijött belőle, és már ő segít más bajba jutott gyerekeknek. A szikra megvan közöttük, és a munka révén újra találkoznak – Hunor elhatározza, hogy megolvasztja a Jégkirálynőt. Ám ahogy egyre jobban egymásba szeretnek, arra is rá kell jönniük, hogy a múltjuk démonjait maguk mögött kell hagyniuk, ha boldogok akarnak lenni.

Alaposan meglepett ez a kötet. Tipikus, nyálas szerelmi történetként indult, amit a táncos részek miatt olvastam tovább. Aztán a végére felpörögtek az események, izgalmasabb lett, jó csavarok voltak benne és a szerelmi szál is fejlődött. Így egyike lett azon kevés könyvnek, amelyeket az elején nagyon nem szívleltem, a végére viszont megszerettem.

Pont olyan szerelmi történetnek indul, amit nagyon nem szeretek. Mert mi alapján van ez a nagy szikra? Pusztán fizikai vonzalom. Egymás szemébe majd testére néznek, és megvan a kattanás. Amikor viszonyba kezdenek, akkor sem tudnak sokkal többet egymásról, csak a felszínt ismerik. Ehhez képest ez annyira az életükben levő nagy szerelemnek van kezelve, hogy az engem taszított. Ki nem állhatom, ha egy viszony van a NAGY érzelemnek eladva.
Belle viszont el tudja mélyíteni a kapcsolatukat és a karakterüket. Ahogy együtt vannak, kapcsolati gondokkal küzdenek, pont azért is, mert nem ismerik egymást, és Dása nehezen engedi közelebb a férfit lelkileg. De lépésenként haladnak, és akkor már nem csak szexuális jellegű a kapcsolat, ha ez erotikus regény is, és végig fontos szerepe van az érzékiségnek.
De volt még valami, ami miatt hatalmas a fejlődés a regény eleje és vége között. Ebben a könyvben nem a szerelem az egyetemes gyógyszer. Dása és Hunor is felismeri, hogy magukat kell rendbe hozniuk, erősebb emberré kell válniuk és váltaniuk, csak utána gondolhatnak egy párkapcsolatra. Így külön hozzák rendbe az életüket, célokat találnak maguknak – és nem a másiktól, a szerelemtől várják, hogy minden jobb legyen. Ez lesz az alapja a későbbi kapcsolatuknak. Ezzel az ötlettel vett meg magának legjobban Belle – el mer térni a romantika sablontól, és így valami jobb, mélyebb lesz a végeredmény is.

A cselekmény romantika és kapcsolat központú, ez fogott meg kevésbé. Viszont, a tánciskolás részek mellette nagyon behúztak az elejétől fogva. Dása órái, a táncsport belső világa – itt tényleg elhittem, hogy ilyen ez a sport belülről. Nem csak magyarázat Dása küllemére, hogy táncosnő volt, ebben a regényben tényleg jelen van a tánc, mint sportág. Ez is egy piros pont.
Még egy rész volt a cselekményben, ami tetszett. Ahogy a múlt majd mindenkit utolér, és ahogy a történetek összeérnek egy balesettel. Az remek példája annak, hogy minden mindennel összefügg és mutatja, hogy okosan van szerkesztve a kötet. Mert nem random szálakat variálunk, hanem minden ahhoz a ponthoz vezet, ahol majd a szereplőknek el kell dönteni, onnan hogyan folytassák tovább.

A szereplőket is folyamatában kedveltem meg. Dása az elején még a saját fejezeteiben is érzéketlen, hideg nőnek tűnik, de Belle fokozatosan kibontja, hogy a felszín alatt mi rejlik. Mire már átérezzük, mit jelenteknek neki a táncosai, már szinte sajnáltam szegényt, mert annyira tud szeretni sokakat, de arra is vigyáz, hogy ezt véletlenül se éreztesse. Ezzel magányosabbá is teszi magát.
A Hunor a kezdettől könnyebben kedvelhető – ő már túl van egy nagy mélyponton, és mi már a jószívű, másokon segítő, szexi Hunort ismerjük meg.
A mellékszereplők halványabbak, de legalább vannak és egyiküket-másikukat meg is lehet jegyezni, nem éreztem úgy, hogy ez csak és kizárólag Dása és Hunor története.

Ami viszont nagyon fájó ponton: borzalmas trágár helyenként a szöveg. Hunor minősíthetetlenül tud beszélni, és azt sajnáltam, hogy majd Dását is húzza le magával. Az indokolt káromkodással nincs problémám, itt viszont több van, mint ami nálam belefér.

De még így is, az marad meg nekem ebből a történetből, hogy a táncsport mennyire kegyetlen és igazságtalan, valamint, hogy mekkora javulás volt a kötet második felében az elejéhez képest a cselekményben, a karakterekben is.

Belle: Megtörtek - Mint romantikus: 75% eltér a sémáktól, noha azokból indul ki. Megszeretteti a karaktereit.

Szubjektíven: 65% nagyon taszít a nyelvezete, de bírtam a fordulatot, a végét és Dását is.

Cím: Előre a jövőbe

Szerző: Michael J. Fox – a színész memoárja, valószínűleg nem igényel külön bemutatást. A Vissza a jövőbe máig klasszikus, és máig aktív színész is, ha sorozatokban is tűnik fel.

Műfaj: memoár

Cselekmény: Fox személyes történetei a betegségéről, a hozzá kapcsolódó érzésekről és a körötte levőkről, akik segítik őt.

Várható megjelenés: egyelőre őszi megjelenés van bejelentve – november.

Miért várós?

• Michael J. Fox szimpatikus színész, a korábbi és a mostani munkáit is szeretem.
• Bár a betegsége lesz a fő téma a fülszöveg alapján, én azért remélem, hogy a karrierje és Hollywood is téma lesz.
• Be van ígérve, hogy emberi és humoros is. Egyelőre nehezen képzelem el, hogy fér ebbe bele a humor, de legyen így.

Nyári kalandos, szerelmes, elkerülhetetlennel szembenéző.

Heather diploma után két barátnőjével hátizsákot vesz, és nekivágnak Európának a nyáron, mielőtt dolgozni kezdenek és nagybetűs felnőttek lesznek. Heather ősztől már a menő New York-i állásában kezd, és az apja sürgeti is, hogy minden simán menjen, még a nyaralás alatt is töltse a papírokat stb. Párizsból Amszterdamba tartanak a lányokkal, amikor a vonaton éjjel melléjük keveredik a szintén Európát járó Jack. Heatherrel megvan a szikra, és hamarosan szétválik a csapat. Heather Jackkel tart, aki a nagyapja naplóját követve járja be Európát. A férfi a világháború után nehezen ért haza, Lengyelország, Németország, Svájc, Olaszország és Franciaország is a listáján volt előtte. Élmények, szerelem vár a két fiatalra – de a végén…

Ez a kötet valami olyasmiről szól, amit amerikai filmekben már láttam nem egyszer: a diploma után a fiatal fogja magát, hátizsák a hátra és irány Európa! Irigylem is, ez egy annyira jó szokásnak tűnik. Egyszerre pihenés és nagyon addiktív is, megismerni annyi más kultúrát és ízeket, országokat.

Szerettem is a könyvben, hogy sokfelé elutaznak. Párizsi nyitány, Amszterdam, Berlin, Krakkó, Svájc, Olaszország… szép helyekre mennek, és ha nem is turistaregény olyan értelemben, hogy megidézze a városokat útikönyvként, némelyiket hangulatosan sikerült az írónak megfognia. A lengyel sóbánya egyediségét és érdekességét úgy adja át, hogy nem is igazán írja le magát a bányát, vagy az ottani látnivalókat. Inkább azt próbálja megfogni, hogy milyen élmény volt ott lenni és mit adott a lánynak. De ez igaz a többi helyszínre is: nem a külső valóságot írta le, hanem a belső utat és élményt.

Romantikus regény is, és sok tekintetben tipikus. Fiú – lány találkozik, azonnali vonzalom, majd hamarosan már párként andalognak. Még csak konfliktus sincs köztük, Monninger egy idilli kapcsolatot fest le, ami pillanatok alatt válik nagyon komollyá.
Amiért mégis több tud lenni ez a könyv, hogy nincs szokványos vége. Jack titka nem engedi, hogy happy end legyen. A fiú súlyos beteg, eltitkolja és eltűnik, és mire Heather rájön, már idejük sem marad. Így tartom értékesebbnek, és Monninger a kötet végével még meg is tudott lepni. Annyira befejezetlen és mégis kerek. Még nincs itt az abszolút tragédia, de már előtte vannak. Így fájdalmas is, nem is. Kicsit olyan, mint az Egy év veled vége és betegség szála.

Közben életvezetésből is próbál leckét adni, ez tetszett benne legkevésbé. Jack és Heather életfelfogása nagyon más. Az egyik tervez, a másik a mának él. Az egyik a klasszikus életcélokat hajtja, a másik megél dolgokat. Heather tanul a fiútól, és vele az olvasó is afelé van terelgetve, hogy merjen szabadabb lenni és megélni dolgokat.

A szereplők nagyon egyszerűek, és szinte papírfigurák. Heather a tipikus szomszéd lány, egy irányító apával, akinek a lány nagyon meg akar felelni. A barátnői egy-egy vonást kapnak, és Jack sem egy mély figura. A hatalmas életszeretete, a humora és a nyitottsága szimpatikussá teszi, de pont azt a részét, amit a titka miatt nem ismerünk meg, azért lehetne több egy sima regénybeli álom pasinál. De az pont nem tárul fel itt.

Sok a párbeszéd, dinamikus és húzza előre a történetet, ahogy végigbeszélnek mindent. Nincs túl sok lelkizés, tól sok leírás sem, de azért egy belső utazás története is marad. Igényesnek nem mondanám, de a new adult szórakoztató szintbe belefér.

A kedvencem nem lett, de a jobb new adult regények közé sorolom. Több a sztori egy tipikus szerelmesnél, és az utazós alapcselekmény is tetszett.

Monninger: A térkép, amely elvezet hozzád - Mint New Adult: 65% komolyabb témákat rejt el egy nagyon könnyed nyári történetben.

Szubjektíven: 55% Heather nem lett a szívem csücske. A könyv hangulatát, végét értékeltem.

Kosztümös, családi, viszálykodó, mindent elvesztő.

A dán hercegnő, Dagmar – családi becenevén Minnie – váratlanul lesz kelendő ara-jelölt. Apja megörököli a dán trónt, és a nővérét az angol trónörökös jegyzi el. Minnie az orosz cárevics jegyese lesz, ám még az esküvő előtt a szeretett vőlegénye betegségben meghal. Utolsó kérése, hogy Minnie menjen hozzá az öccséhez helyette. A nő így tesz, és a férje mellett a szerelem is rátalál. Orosz cárné lesz, majd anyacárné. Sokakat elveszít: gyermeket, a férjét, de mindent emelt fővel visel. A családon belül viszályai lekötik később is, későn veszi észre, hogy a történelem készül elsöpörni a Romanovokat. Mire kitör a forradalom, már senki nem tehet semmit.

Egy illúzió halála: az anyacárné alakja nekem az Anasztázia című meséből volt ismerős, és most nem kicsit lepett meg, hogy még a cári családon belül is mennyire mások voltak a viszonyok, mint amit az álomgyár köré költött. Azért jobb, hogy most több tényt tudok, de azért sajog a szívem, hogy az élet mennyivel gonoszabb volt, mint a mese.

Ami a legnagyobb benyomást tette rám, a cári családtagok közti viszonyok. Ez az, ami leginkább új információ is volt nekem. Leginkább Minnie és Alexandra közötti háborúskodás kötött le – az anyacárné kifejezetten ellenszenvesnek találta a menyét kezdetektől, az esküvőt is a végsőkig gáncsolta.
Bár Gortner nem érzelmes nagyregényt írt, igyekezett a tényeket számon venni, és nem magyarázni a felek érzelmeit, szerintem jól megfogta, ahogy Minnie ösztönösen irtózott a német hercegnőtől, és finoman ki is fejezte ezt. Pl. nem adta át neki a cárné ékszereit, amikor egy bálra még Miklós is kérte az ékszereket a feleségének az anyjától. Kézzelfogható hidegháború alakult ki a nők között, ami rányomta a bélyegét az orosz politikára és a bizalmi emberekre is az udvarban.
Ezen szál mellett két nagyobb témája van a szerzőnek: Minnie házassága, ami elrendezett frigyként indul, és fokozatosan lesz igazi a nő részéről, és megszereti a férjét. Sok tragédia is éri őket, de az egy szép és példamutató kapcsolat, ahogy együtt vészelnek át mindent. Az asszony életének eme szakasza úgy van bemutatva, hogy történik valami, legyen az családi vagy történelmi esemény, és azt hogyan dolgozzák fel a házasságukban.
Anyacárnéként a menyével való kapcsolata köré vannak így rendezve a dolgok. Mintha az lenne a fókusz, ami alapján minden mást megítélnek. Pl. amikor a világháborúban Miklós kirúgja a seregei vezérét, és maga áll az élre. Mi van kiemelve? Hogy Alexandra támogatja az ötletet, Minnie ellenzi, és e téren is háborúznak.
Végül, amikor már nyakukon a forradalom és a régi élet elveszik. Ezt éreztem a legszemélytelenebbnek, szinte csak egy felsorolása annak, ahogy jönnek sorra a veszteségek, mert a Romanovok hátára céltábla kerül.

Bár énelbeszélő – Minnie – mondja el a történetet, ez történelmi regény és életrajz, amiben nem igazán van személyes hang. Gortner talán közelebb akarja hozni hősnőjét az elbeszélés eme módjával, de jó érzékkel nem akar érzéseket belemagyarázni az életébe. Megmarad olyan ismert részeknél, mint a férje iránti szeretete vagy a menye iránti ellenszenve. Nem egy szenvedélyes, érzelmes munka ez, inkább egy némi érzelmi hatással is elmondott élettörténet. Sorra hozza a történelmi, családi eseményeket, és elmondja, azok hogyan hatottak hősnőjére.

Talán ez a Minnie központúság az, ami helyenként zavart is. Amikor a fontos események és a nagy nevek nem körötte voltak, hanem a fia körül, olyan volt, mintha Minnie szálán kimaradnánk dolgokból.
Vegyük csak Raszputyint! Alig jelenik meg, mert Alexandra embere, és Minnie legfeljebb azért kampányol a fiánál, hogy ne hallgasson sarlatánokra. De mit csinált Raszputyin? Hogyan és ki ölte meg? A történelem egyik rejtélyes, érdekes alakja, és itt csak említik, mert Minnie történetének úgy nem része, mint a fiáénak.

De összességében érdekes kötet volt, más szemszögből mutatja be a Romanov-ház bukását, és ha le is rombolt bennem némi illúziót, legalább reálisabb képet kaptam helyette.

Gortner: A Romanov cárné - Mint történelmi: 70% nincs túlmagyarázva, tényekre hagyatkozik, de emberközeli történet.

Szubjektíven: 55% a történelmi merítése lehetett volna nagyobb, nagyon Minnie a fókusz