Mi az élet? Fájdalom és vérontás és tettetés. (King: A Vízió)

Nem mentheted meg a világot és minden lakóját, de meg kell találnod a módját, hogy valami jót tegyél. (Harkness: Az idő rabjai)

Mert a történelemnek csak egy oldala van… a fehér oldal. A fehér ember úgy dönt, ketrecben akar élni. Aztán kitalálja a szabályokat, és ragaszkodik hozzá, hogy mindenki beköltözzön mellé. És ha valaki nemet mond… azt barbárnak minősíti, és megöli. (Remender: Körhinta)

– Nemigen hiszek a vérben – mondta Samuel. – Ha valaki jót vagy rosszat talál a gyermekeiben, úgy vélem, csak azt látja, amit maga ültet el bennük, miután kiszakadtak az anyaméhből.
– Egy malacból hiába próbálna versenylovat nevelni.
– Azt nem – felelte Samuel –, de rendkívül gyors malacot igen. (Steinbeck: Édentől keletre)

A dolgok nem mindig fekete-fehérek. Az emberek hibáznak, mert sérült a lelkük, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemelnek megbocsátást. És nem jelenti, hogy nem tudnak megváltozni. (Bennett: Ragyogó szemek)

Dalnok vagyok. Többet tudok a hazugságokról, mint amennyit te valaha is tudni fogsz. A dalnokok pedig tudják, hogy a férfinak olykor hazugságra van a legnagyobb szüksége. Hogy új igazságok legyenek belőle. (Hobb: Az orgyilkos küldetése)

Vannak harcok, ahol lehet győzni, de van, ahol csak bukni lehet. (Kelk: Aki mer, az nyer)

Igenis van megváltás. Csak…
… nem mindenkinek. (Dick: Palmer Eldritch három stigmája)

(...) mindennap minden férfi és nő meghozza ugyanezt a döntést. Továbbmennek, akkor is, amikor lehetetlennek tűnik továbbmenniük. (King: A Vízió)

Éppen ebben áll az anyaság iróniája. Mire az ember megtanulja a gyereknevelést, a gyerekei már rég kirepültek a házból, és az anya ott marad magára a fölösleges tudásával. (Pauw: Sötétben)

Túlélni nem elég: élni kell. (Garber: Caraval)

– Úgy tűnik, nem szimpatizál a fogvatartás ötletével – mondtam.
– Ismersz olyat, aki igen? (Harkness: Az idő rabjai)

Kirándulós, családi titkos, szerelmes.

Zorie átlagos kamaszlány. Az anyja elhunyt, de a mostohaanyját nagyon imádja. Szemüveges, jó tanuló, akinek a csillagászat a hobbija. A fiúkat most kezdi el felfedezni. De az utóbbi időben összejöttek a dolgai. Sejteni kezdi, hogy az apja megcsalja a mostohaanyját, aki jobb szülő, mint az apja, akivel a biológia is összeköti a lányt. A kiszemelt sráccal nem sikerül összejönni, míg az exe közelsége még mindig fáj neki. A nyári szünetre kitalálják neki, hogy az egyik barátnőjét kísérje el sátorozni. Ott aztán szembesül vele, hogy egy nagyobb csapattal mennének, aminek tagja a jelenlegi kiszemelt, Brett és az ex, Lennon is. Amikor aztán pár igazság kipattan, Zorie kénytelen lesz szembenézni nem csak a srácokkal, de magával is.

Zsánerében tulajdonképpen korrekt, csak már elfáradtam ettől a stílustól. Ideje lenne kicsit szüneteltetnem, mert így folyton azt éreztem, hogy ilyet már olvastam. Pont ezt vártam. Miért gyötrődik már megint ennyit?

Bennett nagyon belülről megfogott regényt írt. Zorie belső monológja a regény, és mint tipikus kamasz, mindent megrág ezerszer, gyötrődik és nehezen dönt. Jellemzi egyfajta egoizmus is, amit majd a szemére is vetnek. Mindig azt nézi, ami neki számít. De nem minden kamasz ilyen? Nehéz más cipőjébe képzelnie magát, amikor a saját életében is vannak kisebb-nagyobb fájdalmak, amelyek elvonják a figyelmet. Ez pont nem az, amit felrónék a lánynak. Azzal sokan küzdünk valamilyen szinten, hogy én-központú a világunk.
Zorie úgymond ’rendes’ kamasz, könnyű vele azonosulni – egy újabb szomszéd lány, aki nem a legszebb, nem a legokosabb, de helyeske és vannak céljai, bánatai is. Ha nem lenne annyi szenvedéstörténete, aminek a nagyját gyerekesnek éreztem, még kedvelni is tudtam volna. De ifjúsági, így ilyennek kell lennie. Már említettem ugye, hogy kezdek belefáradni az ifjúsági gyötrődésekbe? A lányét is fárasztónak éreztem.

Cselekmény kevesebb van benne, és az is a szerelem köré gyülekezik. A magam részéról sokkal szívesebben olvastam a túrán kalandokat, de inkább azon lesz a súly, hogy mit kezd egymással Zorie és Lennon. Egyedül azt éreztem pörgősebbnek, amikor a titkaikat elkezdik elmondani, és hirtelen a fejére áll minden, amit a lány addig gondolt. Még akkor is, ha abban azért van mese faktor, hogy hónapokig nem bírnak megnyílni, most meg egyszerre minden kiszakad belőlük.
Nem is szerettem, hogy akkor Zorie milyen érzelmi hátraarcot produkál, de ifjúsági romantikus. Pontosan ezt vártam, hogy ezt teszi. Nincs meglepetés.

Akad benne kis humor, kevesebb kaland, sok románc. Mindez érzelmekkel túlpörgetve, szinte már szentimentalista stílusban. Nyilván túlzok, Jenn Bennett ennél jobban elkapja a hangulatot, és nem vált át csöpögősbe, csak nagyon az érzelmek uralkodnak a témákban.

Próbál komolyabb mondandót is behozni, mint a gyász és a szülői diktatúra elleni harc, csak sajnos ezeket is alárendeli a szerelmi szálnak. Olyan szempontból lesz jelentősége, hogy hat ez a fiatalok szerelmi életére. Valahogy nem érzem jónak az arányt.
Nem is tudom, mit kellene kihozni belőle tanulságként. A szülők is emberek, és all you need is love? Fontos a kommunikáció? Eredetiség meg nulla.

Lehet, hogy máskor azért jobban kedvelném. Most nagyon azt érzem, valami horrorral vagy véres thrillerrel át kell mosatnom a szervezetem, hogy megint értékelni tudjak egy ilyen történetet. Mert már unom.

Bennett: Ragyogó szemek - Mint ifjúsági: 70% sok érzelemmel, némi komolyabb konfliktussal, de elsősorban szerelmes.

Szubjektíven: 50% már unom, ami csak ennyit tud. Túl szerelmes, túl nyafka a főszereplőnő.

5: Lyons: Minden Dolgok Neve – a sárkányokat legyőzni lehetetlenség. Kezdjük azzal, hogy varázserejű fegyver nélkül meg se lehet őket sebezni. Ha az megvan, és harcolni is tudsz velük, megölni is sikerül őket, akkor szembesülhetsz azzal, hogy a sárkány feltámad és bosszúszomjasan a nyomodba ered. Kihrint meg álmai nője sárkányölésre kéri fel…

4: Morgenstern: Éjszakai cirkusz – két mágus rég vetélkedik egymással: kinek a módszere jobb? A tanítványaiknak kell egy versenyben megmérkőzni, hogy eldöntsék a kérdést. Marco és Celia meg is kezdik a mutatványt, és nyerni akarnak, miközben egyre jobban egymásba is szeretnek. Egymásért küzdenének, de szembe kell nézniük azzal, a versenynek se fix szabályai, se nyertese nincsen. Akkor hogyan győzhetnének?

3: Campbell: Rendíthetetlen – Jack Geary katona volt, egy generációval korábban, aki megmentette a flottáját, részben a szerencséjének is köszönhetően. A Szövetség vesztésre áll, a flottát csapdába csalták, és az egyetlen reményük a hibernációból visszatérő Geary, akinek haza kellene vinnie őket épségben. De felérni a saját legendájához? Lehetetlenebb, mint átkalauzolni a hajókat az ellenséges világűrön.

2: Hernád: Pannónia Parancsnok – a magyar szuperhősök kapitánya, az ősei emlékezetét és tudását bíró Pannónia Parancsnok lejáratta magát, mindenki vesztesnek tartja és az emberei is fellázadnak ellene. Amikor a csapat eltűnik, és az ország a végveszélyhez jár közel – valaki minden mágikus dolgot ellop – ő marad az egyetlen, aki még megakadályozhatja Magyarország eltűnését. Nagy feladatra egy alkalmatlan ember… mi lesz ebből?

1: Bardugo: Hat varjú – van egy börtön, ahova bejutni is lehetetlenség, valakit kiszabadítani onnan meg mesékbe illő tett lenne. Kaz Brekker azonban ezt a feladatot kapja, és össze is szed egy csapatot a lehetetlen munkára. Akad köztük egy grisha és vadásza, akik félő, hogy még a megérkezés előtt megölik egymást. Egy mesterlövész, akinek a veszte a játékfüggősége. Hatan, kényszerű szövetségben. A végére azonban kiderül, hogy a küldetés egy még lehetetlenebb vállalkozás kezdete csupán: Kaz bosszúja reménytelen és szükséges.

Országot mentő, kalandos, mágikus, farkasos.

Fitz nem halhatott meg békében. A lelkét visszakényszerítik a testébe, miközben Pompa és a szerettei is halottnak hiszik a fiút. Hosszú út áll előtte: újra emberré kell válnia, lélekben is, hogy segíthessen a királyának. Az egyik fele még vágyik a farkas-lét után, de az emlékei visszatértével a kötelességei és a szerettei is többre sarkallják. Célt keres magának. Mint orgyilkos, Pompa meggyilkolása is a tervei között van. De van egy nagyobb küldetés is: Igazság él, és segítenie kell neki. Fel kell kutatnia a királyát és megmenteni a világot vele, ahogy a Bolond is akarja. Ám a célért hatalmas áldozatokat kell hozni, mindenkinek. Fitz még nem sejtheti, a vége előtt mennyi mindent kell még adnia.

Egyszerre érzem azt, hogy ennek a történetnek így kellett alakulnia, ugyanakkor mégis elszomorított az események végső kifutása. Azért nem sírós a vége, de annyira tudom sajnálni a szereplők nagyját…

Egyszerre van benne egy nagy, epikus történet is, és egy nagyon személyes dráma is. A világ sorsa a tét, vannak nagy csaták és halálos ármányok. Karddal, mágiával, álmokkal és jóslatokkal haladunk a végső nagy küzdelem felé. Ugyanakkor Hobb látóterében mégiscsak az egyes emberek vannak, akik eljutnak arra a pontra és csak adnak és adnak.
Mesélhetnék arról, milyen kalandok vannak és Hobb hogyan bővíti tovább a regény világát. Történelemből, mágiából is többet kapunk, miközben a szereplők mozgásban vannak és több fronton harcolnak. Megfontoltan halad a szerző a cselekménnyel, néha túlírtnak is éreztem, de azért zajlanak a dolgok benne.
De nem ezt éreztem a fontosnak, nem ez fogott meg.

Az, hogy ki mit ad, milyen árat fizet. Az a sok emberi tragédia és áldozat. Fitz, akinek a lét lassan kín, és nehezen talál vissza magába. Molly halottnak hiszi, és nem mehet vissza hozzá. A családról kell lemondania, és ez egy be nem gyógyuló veszteség.
Bolond, aki elveszve a látomások és a jelen között annyira jót akar. Egyszerre éreztem őt az egyik legsérülékenyebb, de legerősebb karakternek is. Sok bölcsességet mond, alakítja az eseményeket, miközben őt is tragédia lengi be. A kevés humor – mert itt már kevés akad – hozzá köthető. A Bolond egy színfolt a történetben, talán már ő a kedvenc szereplőm.
Igazság – ő aztán szó szerint mindenét feladja az ország megmentéséért. Nem is tudtam eldönteni, kinek jut a nehezebb feladat. Neki vagy Fitznek. Az, hogy képesek ezeket megtenni, hősökké teszi őket. Sok mindenért lehet őket szeretni, de akkor is elszomorít, hogy ennek mi minden az ára. Megmenthetik a világot, de nem maguknak.

Keserédes a vége. Így kerek, és működik így, de akkor is szomorú. Mondjuk, az ilyen végeket tudom becsülni, sokkal mélyebb, mint lenne egy tökéletes happy end. Még, ha maradtak is kérdéseim. Azon törhetem a fejem, hogy a végén megszülető Kötelesség kicsoda. Robb úgy alakítja a mágikus szálakat, hogy ezt nem tudom eldönteni. Mert DNS-ben Fitz az apja, még ha Igazság is nemzette, csak nem a saját testében. Lehet a fia mindkettőnek? Ez van, ha ilyen mágia van a történetben. Kérdések, amibe belefájdul a fejem.

Könnyű olvasni, a párbeszédek jobban húztak előre, de a leírások is láttatnak. Gördülékenyebb is a szöveg, mint az első kötet volt. Még akkor is, ha az oldalszáma nagyon magas, és helyenként húztam volna – kevesebb leírás, több lényeg jobban tetszett volna.

Így most kissé búsan búcsúzom a ciklustól, engem elszomorított a vége.

Hobb: Az orgyilkos küldetése – Mint fantasy: 70% bővíti a világát, kalandos és részletes, karakterközpontú fantasy.

Szubjektíven: 65% a vége letört, egy mágikus testcsere túl kérdőjeles, helyenként lassú.

Mágikus, álmokért küzdő, testvéres, lázadó.

Scarlett és Donatella összetartó nővérek. Egy kormányzó lányai, de az apjuk egy erőszakos zsarnok is egyben, aki veri és rabságban tartja a lányait. Scarlett azt reméli, ha férjhez megy, magával viszi Tellát is, és megmenekülnek. Tella azonban mást tervez: meghívást szerez a Caraval varázslatos játékára, aminek a megnyerésekor egy kívánságot a titokzatos vezető, Legend teljesít. Mire Scarlett feleszmél, már mennie kell megmentenie a húgát és az egyetlen segítsége egy jóképű matróz, Julian, aki a mágia szigetén is igyekszik a lány segítségére lenni. El is kell a segítség, hiszen a hazugságok és mágia világában soha nem lehet tudni, mi a káprázat és mi valódi – Scarlett a saját félelmeivel is szembe kell nézzen itt.

Nem ez volt az első találkozásom a regénnyel, de még mindig nem tudok vele dűlőre jutni. Azért próbálkozom, most talán jobban is tetszett, mint elsőre.

Nézzük először a világát! Alig tudunk meg róla valamit. Adott ez a varázssziget és tudjuk, hogy a lányok apja keménykezű kormányzó. A nevek alapján mediterrán/olasz a terület, de ez fantasy vidék lenne teljesen? Értem, hogy a Caraval a fő helyszín, de nem éreztem úgy, hogy el lenne helyezve egy világban a sziget.
A mágia. Scarlett játékát végre érteni vélem: a feladatok arra valók, hogy a lány saját magával nézzen szembe. A félelmeit, álmait és reményeit kell megfogalmaznia, és az egész folyamat rávezeti arra, milyen képességei vannak, ez egy jellemfejlesztő kaland. Van benne ugyan mágia, és varázslat szövődik az egyes feladatok köré, de ez csak körítés. Ifjúsági regényként így tudom díjazni is, hiszen a fantasy körítés ellenére ez egy fejlődéstörténet.
Ha már ifjúsági, egy kis szerelmi szál is került bele, de Garber szerencsére ezt nem írta túl. Pont annyi, hogy ne legyen egy elsősorban romantikus történet. Fontosabb Scarlett útja, mint hogy mit kezd el érezni Julian iránt és viszont.
Csakhogy: a Caravalnak nagyon sok játékosa van. Mindenki ilyen személyre szabott feladatokat kap, vagy mindenki csak Scarlett történetét játssza? Nem derül ki, és igazságtalannak is érzem. Ha mindenki saját játékot kap, akkor ez átláthatatlan és kaotikus. Ha viszont mindenki Tellát keresi most, akkor Scarlett olyan előnnyel indul, hogy a többieknek esélye sincs nyerni. Maga a játék koncepciója nem tiszta így.
A varázssziget maga – még mindig nem éreztem elég csodásnak. Ahhoz képest, hogy mennyire varázslatosnak meg különlegesnek élték meg a szereplők a szigetet és az épületeit, nem éreztem át, miért olyan nagy szám ez.

A karakterek nagyrészt tipikus YA hősök és hősnők. Az egy kicsit feldobja, hogy sokaknak van titka és igazából ügyesebbek, összetettebbek, mint aminek látszanak. De a központi alak, és aki az egész hangulatot viszi, Scarlett. Ő viszont tipikus önfeláldozó hősnő, aki a testvéréért bármire kész. Menet közben ismeri fel a saját erejét, és fejlődik. Hitelesen fiatal lány, hibázik is. A zsánerben teljesen korrekt karakter, akivel lehet azonosulni és drukkolni neki. Nekem azért a mártíromsága, ahogy mindig magát áldozná fel a húgáért, sok. Ez már nem egészséges szeretet, éreztem benne beteg túlzást is.
A férfiak halványabbak mellettük, és simán jó – rossz kategóriába sorolhatóak.

Bár már Scarlett fejlődését tudom díjazni, nekem továbbra sem elég kalandos vagy mágikus a regény. Lehet azért is, mert már ismertem a csavarokat, nem találtam izgalmasnak. A rejtély sem elég titokzatos.

Garber: Caraval - Mint YA fantasy: 65% ifjúsági regény, fejlődő hőssel, nem eltúlzott szerelmi szállal.

Szubjektíven: 50% hiányzott a körítés, és Scarlett annyira kamasz tipikus, hogy nem bírtam.

• Pagony: Kórház az osztályteremben - történelmi, ifjúsági
• Móra: Csajoknak kötelező - YA
• Álomgyár: Mielőtt lemegy a nap - történelmi romantikus
• Művelt Nép: A démoni kultiváció nagymestere 5. - fantasy
• General Press: Szem előtt - krimi
• Fumax: Dulgath halála - fantasy
• Könyvmolyképző: Carmen, a mestertolvaj - gyerekkönyv
  • A Magnólia Fogadó - női

Március

29. Hearne: Beszorítva - fantasy 5

30. Whelan: Egy év veled - romantikus 3,5

31. Steinbeck: Édentől keletre - szépirodalom 5

Április

1. Pauw: Sötétben - thriller 4,5

2. King: A Vízió - képregény 4,5

    Harkness: Az idő rabjai - fantasy 3,5

3. Remender: Körhinta - képregény 4

    Kelk: Aki mer, az nyer - strandkönyv 2,5

4. Dick: Palmer Eldritch három stigmája - sci-fi 3

    Tolkien: Kullervo története - fantasy 2,5

Boldog Nyuszit! Remélem, hoz a nyuszi a csoki mellé olvasnivalót is!

Balsorssal vert, mágikus, szerencsétlenül járt.

Kullervo rabságban születik, hogy apja gyilkosának, egyben nagybátyjának szolgája legyen. Anyja megkeseredett és tönkrement nő. Idősebb testvérei elfogadják ezt a sorsot. Ikerhúga lesz az egyetlen, akit a fiú szeretni tud. Kullervo egyszerre nő erős és elvadult kamasszá, akitől félni kezdenek és száműzik. Újabb szolgasor vár rá, de boldogság nem. Gazdasszonya elveszejtené, de Kullervo lesz a gyorsabb. Felfedezte, mire képes és mi a célja: megfizetni azoknak, akik miatt ez lett az élete. Hajtja a bosszú, tesz rossz dolgokat, és figyelmen kívül hagy egy fontos figyelmeztetést. Így találkozik a lánnyal, akibe beleszeret, és aki a véletlen folytán a balsors újabb eszköze lesz.

Hiába tudom, hogy ez még csak egy próbálkozás, töredékben is maradt fenn – mégis, én többet vártam. Most nem érzem boldogítónak, hogy kereshetem a nyomokat, mi hogyan köszön majd ebből vissza A szilmarilokban.

Talán a tragikuma, ami lehetett volna, ami tetszett benne. Eposzi, csak töredék. Részleteiben az egyes kalandok lekötöttek, csak az egész nem akar összeállni. Igaz, azonnal ide tudom írni, hogy nem egész történet és nem befejezett fantasy, nem állhat ennél jobban össze.
Még így is Tolkien egyes elemeket nagyon eltalált a történetben. Miért lesz Kullervo szerelme öngyilkos? Ahogy sejteti a szerző, és mi előbb megérthetjük az indokot, mint a szereplő, az kifejezetten ütős lett. Sajnálom is, hogy pont a vége nincs meg, mert ott érdekelt volna igazán, mi zajlik le a fiatalemberben, amikor ő is mindent megért.

Kullervo alakja különben is érdekes. Egyszerre torz, de mégis meg lehet érteni és sajnálni is. Én nem a gyilkost láttam meg benne, hanem a sorsüldözöttet, akit a múltja faragott ilyenné. Az a tragikum, amit már emlegettem: ha másként, máskor születik, nagy hős lehetett volna, így viszont elvadul és buknia kell. Mindig ezek a szereplők és sorsok tudnak nekem nagyon fájni: amikor annyi lehetőség rejlik bennük, de valamely okból esélyük sincs kiteljesedni.
Szimpatikus Kullervo nem tudott lenni, de nem is olyan antihős, akit utálni kell. Eleve rossz lapokat kap a születésekor, és folyamatosan gyűjti az újabb ellenségeket is. Ha mindez nem lenne elég, még szerencséje sincs. Azt hiszem, rá lehet azt mondani, hogy nyomorult. Az pedig, hogy minden rosszasága ellenére Tolkien megsajnáltatja velem, a történet erőssége.

Sok a verses betét is benne. Nekem túl sok is. Eleve a líra ilyen formában távolabb áll tőlem, és itt olyan klasszikus sor sem születik, mint a Bilincs az egyetlen.

Az is a rossz élmények közé kerül, hogy menet közben alakította még a történetet és a szereplőket Tolkien. A neveken lehet legjobban látni: az elején a Kalevala neveit használja, aztán elkezd beceneveket adni és törhettem a fejem, hogy most ki-kicsoda.

A kiadó kreativitását a kötet kapcsán el kell ismerni. Maga Kullervo története annyira vékonyka, hogy egy füzetecskébe is ki lehetett volna adni. Tanulmányokkal, bőséges jegyzettel azonban korrekt könyvvé szerkesztették. Akit érdekel a háttér, a szövegváltozatok, jegyzetek és vélemények, bőven talál itt anyagot.
Sajnos, én nem ez a kategória vagyok. Az a gondolat ragadt meg egyedül, hogy Kullervo nagybátyjában hogyan lehet Hamlet nagybátyjának alakját is meglelni. Még néha A hobbit egy-egy vonása idéződött meg, de ez lényegesen kevesebb is ismertebb (Niebelung).

A Beowulf még visszavan a szerzőtől, de ezek után lehet, hogy még egy kicsit hanyagolom, és inkább Középfölde harmadkorába térek vissza, ha Tolkien olvashatnékom lesz.

Tolkien: Kullervo története - Mint fantasy: 50% töredék és kidolgozatlan, de vannak benne ötletek, és írói zsengének ok.

Szubjektíven: 30% tragikus a történet is, és a keret nem elég, hogy egésszé tegye a sztorit.

Jövőbeli, drogos, idegen lényes, hatalmi harcos.

Barney egy prekog, aki a divatra specializálta magát. Előre tudja jósolni, melyik termékek lesznek népszerűek. A cége profilja a Pisze Pat babák – a Marsra telepítettek menedékét jelentik ezek a babák, melyeknek az életébe képzelhetik magukat egy drog segítségével. Most azzal kell szembenéznie, hogy őt is behívták. Ha nem talál ki valamit, mehet ő is a Marsra. A főnökének is megvan a maga baja: Palmer Eldritch 10 év után tért vissza a világűr távoli feléből, és egy olyan anyaggal rendelkezik, melyek egyeduralkodóvá tehetik a babák és a drogok piacán. Lehet, hogy az életére kellene törnie? Barney észre sem veszi, és már az ő élete is annak a tervnek a része, hogyan tegyék tönkre Palmer termékét.

Már én is unom, hogy Philip K. Dick regényei kapcsán ismétlem magam. Annyira keresem, miért olyan forradalmi és nagyszerű, de csak azt érzem, hogy valamiből kimaradok.

Mit látunk benne a jövőről? Az emberiség elkezdte meghódítani az űrt, de a kolonizáció gyötrelmes. Erőszakkal telepítenek a Marsra, ahol az emberek annyira nyomorultul érzik magukat, hogy a drogokhoz menekülnek. Lássam ebbe bele, hogy úgy elidegenedünk, és annyira elmagányosodik a modern ember, hogy menekülnünk kell valamibe? Ok, mi még nem drogot szedünk, hogy Barbie babák életébe képzeljük bele magunkat. De ahogy olvasunk, tévézünk… nem akarom, de látom a hasonlóságot.

Az viszont megvan teljes egészében, ahogy a vezetők áskálódnak, korrumpálódnak a profit védelmében. Fel sem merül, az embereknek mi a jó vagy rossz, csak a vezető termék védelme és a vetélytárs kiszorítása számít. Ez abszolút betalált, ebben könnyen megtalálom a jelent.
Ahogy Barney példáján az is pipa, hogy a karrierizmus hogyan teszi tönkre a magánéletet. Neki lehetett volna klasszikus családja, nejjel és gyerekekkel. Nem azt választotta. Aztán már bonyolultabb kérdés, hogy boldog lett-e. (Nem, de szerintem a családdal sem lett volna az.)

Végül, az Isten kérdés. Ezt nem tudom feldolgozni. Kinek, mi az isten? A hit erejét kiértettem a regényből, de ennél mélyebbre nem jutottam. Pedig birizgálja az agyam, hogy itt lenne a nagy meglátás. Valami Istenről, hitről – de megfogalmazni se tudom igazán, még a kérdésfeltevést sem. Noha a cím is erre lök: stigmák.
Abba az irányba kellene elmennem, hogy leszünk kicsit isteniek? Mert a stigmák majd többeken megjelennek, és megfertőződnek. De istennel, vagy simán valami idegennel? Egyáltalán, mi dönti el, mit tekintünk istennek? Ha abban a világban ő az irányító, mindenek ura, akkor az isten ott ő, nem?

Ha a sima cselekmény szintjén maradok, akkor is érdekes a regény. Többféleképpen keverednek az idősíkok, nézőpontok, víziók. Én próbáltam Barney történetére koncentrálni, aztán hozzá kapcsoltam be a többieket. Néha éreztem, hogy a jövőbelátás miatt bizonytalan, mi a biztos és a jelen, mi a lehet és a jövő. De ezt most játékosnak éltem meg, és elvoltam vele, hogy próbáltam kirakni, mikor és kivel mi történik. De nem egy könnyen feldolgozható kötet ez. Lehet vele kirakózni.

Nincs túlírva sem, Dick a lényegre szorítkozik. Nem magyaráz túl. Nekem nem ártott volna, ha szájbarágósabb, de értem. Ez is a nagyságának az egyik jellemzője. Hagyja, hogy magunk fejtsük fel a rétegeket és keressük a kérdéseket és a válaszokat is.

Bár nem ez a legrosszabb Dick regényélményem, és még le is kötött a könyv, azért nem igazán tetszett. A novelláit még mindig többre becsülöm.

Dick: Palmer Eldritch három stigmája - Mint sci-fi: 70% lényegre szorítkozik, jövőbeli víziót alkot, melybe mai kérdéseket is felvet.

Szubjektíven: 40% lekötött a sztori időbeliségének összerakása, de nem hiszem, hogy értem.

Iris a pénz útját követve eljut egy férfihoz, akiről eddig nem is hallott. Ray évekkel idősebb nála, és most pszichiátriai kiértékelésen van. Éveket töltött börtönben, mert elítélték a szomszédja és annak kislányának meggyilkolásáért. Iris a soha nem ismert bátyjára ismer benne, meglátogatja, és megtudja, az anyjuk hogyan küldte kisgyerekként intézetbe, és titkolta el Ray egész életét előtte. Övé az akvárium a gyönyörű halakkal, amiért Iris fia is bolondul. Ártatlannak vallotta magát, és Iris hisz is neki.

Nyomozni kezd a múlt után. Kiderül, Ray magának való pék volt. A szomszédjába új lakó költözött, a szexi Rosita. A férfinak tetszett, de csak barátok lettek. Rosita, akinek a nős szeretője rendszeresen kijárt hozzájuk, csak szexet akart, de se a nőről, se a közös lányukról nem gondoskodott. Rosita meg kihasználta, hogy Ray milyen naiv és kedves. Vele vetetett meg dolgokat, ő volt a kis Anna bébiszittere is. Amikor rendőrségi ügyük volt, az is azért volt, mert Ray védeni akarta a nőt a szeretőjétől, aki csak kihasználta.

Rosita elkezdte kérdezgetni Rayt a családjáról.

Közben a férfihoz látogató érkezik, a saját anyja az. Megfenyegeti a fiát, ha nem mondja azt a húgának, hogy eddig hazudott, ő volt a gyilkos, végez a halaival. Ray többet látni sem akarja a testvérét. Az egyik gondozó segít Irisnek, ők ismerik fel, hogy Ray enyhén autista – ahogy Iris fia, Aaron is.

Iris jön rá, hogy az anyja mennyire benne volt akkor a dolgokban. Rosita Ray apja után nyomozott, zsarolni kezdte az asszonyt. Ray ugyanis egy viszonyból született, egy gazdag és nős férfi fia. Ezért kellett meghalnia – csak sajnos Ray korábban ért haza, és hagyták börtönbe menni, hogy a titkuk titok maradjon. A szerető végezne Irisszel is, ezt azért nem hagyja az anyja.

A végére Iris, Ray és Aaron együtt játsszanak a tengerparton. Ők egymásnak a család.