Mágikus rejtélyt megoldó, családi, természetfeletti lényes.

Matthew és Diana párosa visszatér a reneszánszból. Nincs idejük pihenni, örülni a babáiknak – háború szélén állnak. Felmérik, milyen harcok várnak rájuk: a Tanács előtt meg kell védeni a születendő gyerekeiket, és megindokolni, hogy lehet boszorkánynak és vámpírnak közös gyermeke. Ráadásul a vértéboly miatt Matthew saját ágat kellene, hogy létrehozzon. Össze kell rakni az Élet Könyvét, és rejtőzni kell az ellenük induló boszorkányok, vámpírok elől. Matthew kitagadott fia, Benjamin is visszatér, aki mániásan kutatja, mi a vámpír – boszorkány gyerekáldások titka. A módszerei véresek és drasztikusak, és egyre inkább ez a pár kerül a célkeresztjébe. Miközben a szövetségeseik is hadba állnak, karmokkal és mágiával, de tudománnyal is harcolnak.

Az előző köteteket már elég rég olvastam, de a sorozatnak hála képbe kerültem vele, így frissebben eshettem neki Diana és Matthew történetének a végének. Itt hívnám fel a figyelmet: egyenes folytatása a korábbi részeknek, ezt nem érdemes szólóként kezelni!
A hangulata elvitte az egészet. Harkness nagyon lassan halad az eseményekkel, máskor az ilyesmit unom is, de ennek annyira sűrű a légköre, hogy beleragadtam. Itt mindennek múltja és története van – nagyon át tudtam érezni Phoebe heuréka pillanatait, amikor szembesül vele, milyen történelmi ereklyét, művészeti tárgyak vannak a vőlegénye családjának tulajdonában.
Bár a jelenben Matthew és Diana vívja a harcot, de mindezt sok minden készítette elő évszázadok óta. A jóslatok, a mágia, a családok – mivel annyira sok a réteg, talán ezért nem fájt annyira, hogy időnként alig történik benne valami.

Szerettem benne, hogy a család mennyire összetart. Még a fekete bárányoknak is van szerepe, és kellemesen meg tudtak lepni. Az is nagyon ki van találva, hogy a vámpíroknak milyen a család- és társadalmi rendjük. A boszik és a vámpírok világa alaposan meg van rajzolva – kicsit a démonok ágát hiányoltam, de közülük nincs is fontos szereplő a történetben.

Van viszont humor. Chris, aki a Yale egyik vezető kutatója és Diana régi jó barátja, hatalmas figura. Akárhányszor feltűnt, lehetett vigyorogni. Ahogy beceneveket ad… bár ott volt tudományos színezet, és nem nagyon tudtam követni, amit helyenként a DNS vizsgálatokban alkottak, azon mindig jót derültem, milyen a légkör ott és Chris kinek mit szól be.

A végére pedig az események is felpörögnek. A tanácsban lezajló játszmák, de a Benjamin elleni nyílt háború is izgalmas lett. Amennyire más részek lassúak voltak, ott aztán volt tempó. Az talán jobban is tetszett, amíg a regény első fele megfontoltabban haladt előre.

Alapvetően pozitív karakterekkel van tele, és nem egyszerű hibát találni bennük. Talán egyes döntéseik nem a legideálisabbak, de a szereplők így is fekete-fehérek.
Nem tudnám megmondani, ki volt a kedvencem. Diana itt már magabiztos harcos, erős boszorkány, aki nagyon odateszi magát a családjáért. Matthew, aki képes felülkerekedni a vérbajon. Marcus, Phoebe, Gallowglass, a Clairmont vámpírok, Jack. Chris. Mindenkit úgy írt meg Harkness, hogy legyen egy gyengéje, valami sötét folt, de különben nagyon erős karakterek. A rossz karakterek ugyanilyen hittel állnak ki a maguk igaza mellett.

A sorozat 3. évadára még várni kell, de addig is lehet haladni tovább Marcus történetével. Bár szeretem a regények világát, azért nem lennék boldog, ha Harkness nekiállna minden mellékszereplőnek saját történetet írni. Nem lesz akkor nagyon többszörös rókanyúzás hangulata?

Harkness: Az élet könyve – Mint fantasy: 75% összetett világa van, hangulata a történetnek. A szereplői is kedvelhetőek.

Szubjektíven: 85% nagyon beleragadtam a világába, nem kicsit a sorozat miatt. Folytatást!

De nem elég szeretni, jól kell tudni szeretni! (Kertész: Teleki Blanka)

– Te szereted a virágokat?
Rám mered, mintha valami illetlenséget mondtam volna.
– Nem – rázza meg a fejét. – Utálom a virágokat.
– Hogy lehet őket utálni? – hőkölök vissza értetlenül.
– Túl szépek és hazugok… – feleli. – Mint az ígéretek. (Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak)

A világ tele van fölösleges hangokkal. Az emberek állandóan beszélni akarnak valamiről, akkor is, ha semmi értelme (Wéber: Az osztály vesztese)

– Igen, Thesszaloniké. A józan eszem ellenére valóban szeretlek.
Elfojtottam egy vigyort, miközben a szívem azzal fenyegetett, hogy kirobban a mellkasomból. Nem teljesen így képzeltem el az első szerelmi vallomást, egy másik nő vérétől átázva, de hát az életem sem volt szokványos.
– A tény ellenére, hogy a világ legszörnyűbb felesége leszek?
Megvonta a vállát.
– Nem lehet tagadni, én is vacak férj leszek. Az tűnik illőnek, ha nem büntetünk más ártatlan lelkeket azzal, hogy rájuk erőszakoljuk, házasodjanak össze velünk. (Thornton: A hódító felesége)

A televízió a halál egyik egészséges alternatívája… (Way: Feledés Hotel)

Kíváncsi vagyok, ha rendeznénk egy versenyt, ki volt a legrosszabb apa, melyikük győzne? Frankenstein, Rappaccini, Jekyll vagy Moreau? (Goss: Az alkimista lányának különleges esete)

Másokat kínzó, kísérletező, különös iskolában tanuló.

Evelyn különös fiatal nő, aki felvételt nyer egy különös iskolába. A fekete tanok mesterévé válhat, ha sikerül elsajátítania az órán tanultakat. Tanulnak gyilkolni, holttesteket eltüntetni és annak a művészetét, hogyan verjék át az embereket. Ez nagyon nehezen megy a nőnek: gyűlöli az embereket, és ezt érezni is a viselkedésén, a modorán. Csak egy diáktársa akad, aki ennek ellenére is felfigyel rá, szeretné és támogatná. A vizsgák azonban gyilkosak, és Evelyn nem akar megbukni. Később: egy előkelő házban nevelőnőt keresnek. Evelyn jelentkezik és tesz róla, hogy ő kapja az állást. A tanítványát megfélemlíti, és lassan átneveli a saját sötét tanaira. Miközben készíti elő a család végeztét, a családapa tudományos munkája is leköti. Milyen típusú emberek léteznek és ez hogyan segít a halhatatlanság elérésében? Neki nem gond, hogy halálos áldozatokat szedjen a válaszokért.

Ez egy olyan könyv, amivel nem büszkélkedem el, miket olvastam benne. Annyira beteg, morbid és fertő az egész, hogy nem is tartom első sorban a Lyon könyveim otthon a polcon, mert még valaki beletalálna nézni. Ez a kis bűnös szórakozásom, amin nem győzök szörnyülködni magamban: ki lehet ilyet találni? Ki. Ebben a világban ez már talán a 3. kötet és még mindig rá tudott tenni a szerző egy lapáttal.
Horror – ponyva, na, sikerül besorolnom is.

A történet nem sorozatként kapcsolódik Kevin történeteihez. Evelyn, aki abban fontos szereplő, itt fiatal. Ez a kezdetek könyve: hogy lett a nő az a sötét, manipulatív boszorka, és hogyan indult Antro Systeme tudomány és gyilkossághullám. Akinek nem mondanak ezek semmit, nem baj! Mivel ez a kezdeteket meséli el, pont hogy bevezetve lesz ebbe a világba. Aki pedig már ismeri Kevin horrornaplóit, sötéten szórakoztató kiegészítő kötetet kap. Az iskola, ahol gonoszságra nevelnek – az Orgyilkos osztály óvoda ehhez képest. Majd látjuk Evelynt munka közben is, és mivel pont egy antropológus mellett ténykedik, beleárthatja magát az emberfajták történetébe…

Felváltva haladunk a két szálon, és kifejezetten élveztem, ahogy összeérnek a szálak. Ebben a kötetben is, de a Kevin naplókkal is. Itt van az alapozása annak a világnak.

Fordulatos, sötét, mozgalmas regény, amiben mindig történik valami borzalom. Horror – ponyva, már írtam. De itt olyan szinten, hogy már sokkolt is. Kevin legalább ártatlan és naiv volt, de Evelyn nem az. Itt nem egyszer borzadtam azon, mit meg nem tesz ez a nő. Gonosz szereplőt kerestek? Evelyn kell nektek! Szívtelen, ármányos.
Kívülállóként kifejezetten borzadályos, ahogy mi olvasóként jobban átlátjuk, kit és hogyan manipulál, de az emberek szépen sorra beleragadnak a hálójába, és ez a pók minden lelkiismeret-furdalás vagy habozás nélkül habzsolja fel őket.

Kevés leírás, sok párbeszéd, gyorsan pörgetett események jópofa szerkesztésben. Kevin egyetlen narráló része nem hiányzott nekem, de különben beleragadtam a sötét sztoriba és borzadva, borzongva végigolvastam. Ez nem igényes irodalom, nem is baj, nem az a célja. Tanulságokat se vonok le belőle.
Ugyanakkor pont az erőssége, ami miatt visszakozom is tőle. Evelyn annyira negatív karakter, hogy az már komolyan borzasztó. Nincsenek itt jó emberek, ha valaki talán egy kicsivel jobb lenne, Evelyn megrontja vagy megöli. Mondjuk úgy, egy fokkal sötétebb a sztori, mint ami a lelkemnek jól esik.

Lyon: Evelyn - Mint horror: 75% nem véres, de pszichésen terhelt, és rengeteg sötét szereplőt, tettet bemutat.

Szubjektíven: 70% a maga módján szórakoztat, tetszett az összeérő cselekmény, de gonosz is.

5: Cure: A lány, akit élve ástak el - amikor a brutalitás üzlet is. A lányokat elrabolják, megkínozzák, halálba küldik őket és mindezt közönség előtt, a Net névtelensége mögé rejtőzve. Egy szervezet, erőszakoló gyilkosokból, akik ezen keresnek is. Ám egy lány túléli, élve kerül elő a sírjából - megcsonkítva, szenvedve, de élve. Egy nyomozó pedig visszatér, hogy igazságot szolgáltasson.

4: Roberts: Biztos menedék - kamasz fiú volt még csak. Fegyvert szerzett, bement egy plázába, és senkinek nem kegyelmezett, aki az útjába került. De a véres napon hétköznapi hősök is megjelentek, a fiú végül az áldozataival együtt hunyt el. Évekkel később a túlélőkre kezd el valaki vadászni - egy sorozatgyilkos, aki azért a fiúért állna bosszút. Két egykori túlélő összefog, és együtt lehet esélyük megmenteni magukat - miközben egymásba is szeretnek.

3: Bjork: Őzike - Mia már csak vissza akar vonulni, nyaralni és felejteni. Túl sok minden, túl sok rém kísértette a napjait. Ám egy olyan ügy jön, amit nem tud itt hagyni. Egy befagyott tóban egy fiatal lányra bukkannak, balerinának öltözve. Majd újabb gyilkosság, és az a helyszín is fotónak van beállítva. Mia látja az összefüggést, de még őt is megdöbbenti, amikor rádöbben, honnan ismerősek neki a gyilkos beállításai és miért őt szemelte ki magának a gyilkos, és mit akar tőle.

2: Hart: A megváltás útján - Adrian most szabadul a börtönből, ahova gyilkosságért került. Mindenki bűnösnek tartotta, hiába hangoztatta az igazát. Kikerül, és ugyanabban a templomban, ugyanazon az oltáron újabb holttest tűnik fel. Vajon ő folytatja tovább, vagy van egy igazi sorozatgyilkos, aki megint akcióba lendült? Elizabeth, a férfi egykori társa hitt abban, hogy Adrian csak bűnbak volt. Most előveszi az ügyet, és igazságot akar szolgáltatni, miközben saját fegyelmi ügyét is meg kellene nyernie.

1: Barker: 4MGY - Négy Majom Gyilkosnak nevezik. Rituálé szerint öl, kegyetlenül és ártatlanokat. A kiszemeltek lányaival végez, dobozonként juttatva haza a szeretett gyermek testrészeit. Évek óta hiába keresi a rendőrség. Ám most egy férfit elüt egy busz, és nála egy ilyen doboz. A 4MGY meghalt volna? Hol az utolsó áldozat? Sam Porter nyomozó egy olyan összeesküvásre bukkan, amelyben régi bűnökért kell sokaknak nagyon csúnyán megfizetni. Minél többet megtud az indítékokból, annál feketébb a kép. De vajon valóban végzett 4MGY vagy ennél sokkal ravaszabb a terve?

Orvosos, kapcsolatos, további életről döntő.

A négy San Francisco-i doki: a gazdag Bill, aki munkamániás lett, mióta a neje elvált tőle és Angliába költözött a lányaikkal, ahol újra férjhez ment. Stephanie, akit vonzó férj és két kisgyerek vár haza, de a nőnek túl sok idejét elveszi a munka, és a családra kevés idő jut. Wendy, aki évek óta várja, hogy szívsebész szeretője elváljon és rendesen együtt legyenek. A nőcsábász Tom, aki minden kötődéstől irtózik. Ők mennek Párizsba, hogy a terrorizmus miatt megnőtt orvosi feladatokról tanuljanak, és tanulmányozzák az európai protokollokat. Közben összemelegednek egymással, vagy egy-egy francia kollégával, és ez döntés elé állítja őket. Hogyan és kivel tovább? A végső döntést pedig Kaliforniában kell megadni, amikor a franciák jönnek az amerikai módszereket tanulmányozni.

Nem is tudom, miért reménykedtem abban, hogy kapok valamit az orvosi sorozatok hangulatából. Mégis csak 4 orvos a főszereplő, akik szakmai továbbképzésre mennek… Hát nem. Ahelyett, hogy orvosok lennének, orrvérzésig a szerelmi életükről olvashattam. Sorry, de most csalódtam.
Tulajdonképpen arról szólt az egész, ki kibe szeret bele, kivel kezd viszonyt, és mit dönt, hogyan folytassa tovább. Visszamenjen a családjához, maradjon az új partnerrel? Még csak kiélezett konfliktus sem volt egyik kapcsolatban. Kapunk négy szerelmi szálat, amelyeknek szinte az elejébe bele van kódolva a vége. Annyin lehetett csak látatlanba izgulni, hogy Wendy melyik doki mellett kötelezi el magát: Tom vagy Bill? Stephanie történetében volt talán egyedül némi kérdőjel, ott sokáig nem lehetett tudni, merre húzza a nőt a szíve. Igaz, ha jobban belegondolok, itt mindenki jó embernek van eladva, így azért lehetett sejteni, hogy mi lesz a végső döntés. Steel nem Ibsen, aki megírta Nórát, aki képes a maga érdekében a gyerekeit is hátrahagyni. Itt nincs ilyen megosztó lehetőség, és Stephanie férje álompasi alapanyag is, csak kicsit dolgozni kell a házasságukon.
Az csak egy dolog, hogy nekem hiányoztak az orvosi esetek. Tisztában voltam vele, hogy nem The Resident vagy New Amsterdam részt olvasok, de legalább egy-egy orvosi helyzet belefért volna. Ehelyett majdnem röhögőgörcsöt kaptam azon, amikor pl. Stephanie végigvezeti őket a kórházában, megmutatja a munkáját, és mindenki el van ájulva, milyen profi a nő a szakmájában. De mit csinál ténylegesen? Arról egy szó sincs. Nem oldanak meg egyetlen esetet, még csak az sincs láttatva, melyik osztályon járunk.
Az már másabb kérdés, hogy mennyire romantikus a regény. Ok, legyen négy szerelmi szál, +1 kezdemény egy francia mellékszereplő kapcsán. De akkor lenne szenvedélyes! Steel annyira szenvtelenül ír, hogy lángoló érzelmek helyett ténymegállapítások vannak. Nagyon hiányoztak az érzelmek.

Pedig a szereplőket szimpatikusra írta meg, és tele vannak csupa jó tulajdonsággal. Aki el is tévelyedik, itt helyesen fog dönteni és a végére mindenki felállhat a piedesztálra. A tévelyedés is csak azért kell, hogy legyen valami tényleges cselekmény is. Kicsit talán túl szépek és jók is ezek a szereplők, legfeljebb 1-1 tulajdonságuk van, ami megkülönbözteti őket és az sem kiemelkedő. Szinte össze lehet őket mosni egymással. Szépek, sikeresek, és boldogtalanok. De a végére ezt is leküzdik.

Tanulság sincs benne, de azon egy Steel-regényben nem lepődöm meg. Szórakoztatni akar.

Nem nekem írta ezt Steel. Most az a szórakoztató faktor sem volt meg.

Steel: Fordulópont - Mint női: 65% négy szereplő magánéleti keresztúton, szenvtelenül, de lélektani közelítéssel.

Szubjektíven: 40% leginkább untam, és a szereplők közül keveset tudtam csak megkedvelni.

• Marysol: Vanuatu bosszúja - krimi
• Gabo: Érkezés a sötétségbe - sci-fi
• Mogul: Expulzió - posztapokaliptikus
• General Press: A nevem: Halál - thriller
  • Képkockák - női thriller
• Libri: A remény útjain - történelmi romantikus
• Central: Míg Párizs aludt - történelmi
• Agave: Menekülj - thriller
• Atlantic Press: Gyilkosság a magyar követségen - krimi
• Könyvmolyképző: Ott rám találsz - YA
  • A vértükör - fantasy
  • Ez minden, amit tudok - kortárs, dráma

Március

1. Liu: Az istenekkel nem lehet végezni - sci-fi 4,5

2. Arden: A boszorkány éjszakája - fantasy 5

3. Kertész: Teleki Blanka - történelmi 5

4. Goss: Az alkimista lányának különös esete - gótikus horror 4

5. Wéber: Az osztály vesztese - gyerekkönyv 4

6. Haygood: A komornyik - dokumentumregény 1,5

    Cole: Ahol a százszorszépek nyílnak - női/psziché 3,5

7. Way: Feledés Hotel - képregény 3,5

    Thornton: A hódító felesége - történelmi 3,5

Kisebb-nagyobb küzdelmekkel ez a hét is lepergett.

Nagy személyiség árnyékában élő, saját útra lépő, háborús.

Thesszaloniké Nagy Sándor húga, pontosabban a féltestvére, apja sokadik és jelentéktelen feleségének a gyermeke. Míg Sándor a birodalmát építi és háborúzik, a lány kénytelen Pellában maradni és elviselni Olümpiász játszmáit, aki nem engedi harcolni tanulni, tiltja a nővérétől, és arra biztatja, bátorítsa a kormányzó fiát, Kasszandroszt, hogy azt higgye, van esélye a kezére. Héphaisztion a gyerekkori legjobb barát és szerető. Sándorral nagyon szoros a kapcsolata egész életében, ő egyedül volt képes megfékezni a hódító indulatait. Aki eljut arra a pontra, hogy álmodni kezd egy életről háború nélkül, a feleségével az oldalán és szabadulva Sándor álmaitól, heves természetétől. Drüpetisz, a sógornője, akit Héphaisztion választ feleségnek és kis ideig boldogok lehetnek. Az ármányos Rhóxané, aki eléri, hogy Sándor feleségül vegye a múltja ellenére. 4 ember, egy másik árnyékában életre-halálra.

Haragszom is, nem is. Mivel a címben az van, hogy A hódító felesége, az alcím pedig Regény Nagy Sándorról, mertem azt feltételezni, hogy Nagy Sándorról fogok olvasni. Ehelyett alig volt benne olyan jelenet, ami tényleg róla szólt volna. Ez inkább a Nagy Sándor körül élők története, nem az övé. (A feleségéé még annyira sem.)

A fenti 4 karakter történetét követhetjük végig. Ugyan Sándor tettei mindenkire hatással vannak, de egyedül csak Héphaisztion, aki Nagy Sándorra is hatással tud lenni. Nekik van a legtöbb közös jelenetük is. Ez inkább arról szólt, hogy miképpen próbálnak boldogulni ezek az emberek, ebben a korban. Nem Nagy Sándor portréját kapjuk, legfeljebb részeket belőle ilyen-olyan hozzátartozójának a szemszögéből. Mintha ő mindig kicsit árnyékban is lenne, vagy fel se tűnne, hogy azokat lássuk, akik mellékszereplői szoktak lenni az ő történetének. Ez a koncepció még tetszik is nekem, más tőle az egész hangulata, de akkor is kevés, amit Nagy Sándorból látunk.
Hiába lehetne érdekes így is, visszalyukadok oda, hogy a cím miatt megtévesztve érzem magam. Miért nem kapott valami találóbbat?

A nézőpont váltások érdekessé teszik, ha a szereplők nincsenek is eléggé elkülönítve. Nagyon más a hátterük, a világuk, mégis, mindenki ugyanúgy beszél és mondja el a történetét. Díjaztam volna némi különbséget, legalább azoknál, akik más kultúra gyermekei. Rhóxané a többiekhez képest még tanulatlan is, írni se tud, akkor miért nem látszik ez jobban a szövegein? Mondjuk egy olyan férfival szemben, akit Arisztotelész tanított.

Viszont, a karakterek el vannak kapva és emberiek lettek. Szépen felépítette Thornton, hogy mit jelent nekik Nagy Sándor, milyen érzelmek és indítékok vannak a tettei mögött. Az előhangban ígért utat nem írta meg: abban az volt, hogy miattuk vált Nagy Sándor Naggyá, és mennyi mindent tettek ezért ők is. De mégis mit? Ahogy már írtam, egyedül Héphaisztion cselekvő fél mellette. A húga otthon marad, mire csatlakozna hozzá, már Sándor halott. Nincs is felnőttként közös jelenetük. A felesége számára Sándor a mankó, ami megmenti az elfeledettségtől. Nem tesz a férfihoz ő semmit. A sógornő – mert a másik babiloni királylányt Sándor vesz el – meg csak politikai bábu a sakktáblán, aki nem rendelkezik magával. Érdekes a történetük, hozzáadódik a nagy képhez, de nagyon merész túlzás az, hogy miattuk lesz Nagy Sándor az, aki.

Játszmázós, ármányokkal teli történet ez, ami így szórakoztató is. Igaz, az időugrások miatt némi előismeret sem árt, mert éveket fog át az egész, de az egyes fejezetek csak egy-egy napot, legfeljebb rövid időszakot mutatnak be, és ugrunk is a következő jelentős eseménysorhoz.

Meg nem bántam, hogy olvastam. Jók a karakterrajzok, eredeti ötlet Nagy Sándor történetének mellékszereplőit főhőssé tenni, de azért nem teszem a Manfredi Nagy Sándor regényeim mellé a polcra.

Thornton: A hódító felesége - Mint történelmi: 65% az alapkoncepció érdekes, de nem rajzolja ki Nagy Sándor alakját.

Szubjektíven: 55% Thesszaloniké szála tetszett egyedül, kevés a történelem, a cím becsap.

Különös családos, világmentős, más dimenziós.

Az Akadémia tagjai visszatértek a jelenben, és a saját ügyeiket kezdik el intézni. Nem is sejtik, hogy végül minden egy történetnek a része lesz. Hegedű gyógyul, és robot pótanyjuk igyekszik visszaadni az életkedvét és a hitét önmagában. Elcsábítja egy felfedezőútra is, aminek a végén mindenkire meglepetés vár. Ötös zsoldosként tengeti a napjait, és most új megbízatást kap. Egy titkos létesítménybe kell bejutnia, de ehhez segítségre van szüksége. Allison szegődik mellé, akinek bár nem tökéletes a képessége, így is számolni kell vele – és legalább addig sem gondol arra, hogy esett szét a házassága. Astroboy és Diego az űrben keresi apjuk egyik létesítményét, míg Klaus drogért szellemeket idéz, de belekeveredik egy véres ügybe és menekülnie kell. Közben más erők mozgolódnak, és a Feledés Hotel megnyitja kapuit: ide tart mindenki, ha még nem is tudják.

A szerző ott folytatja, ahol korábban abbahagyta. Nem érzem úgy, hogy mást kínálna a sorozat, mint eddig. De az is simán benne van, hogy a Netflix sorozat egyre jobban bejön, míg a képregénnyel nem bírok zöld ágra vergődni. Jobban tetszik, ahogy a sorozat szálait alakítják, mint amilyen a képregény.

Ami leginkább zavar, az talán a képregény grafikája. Egyszerűen nem tetszik. Rondák az alakok, és ezt nem pótolja ki a szép hátterekkel, vagy a mozgás dinamikájával, káprázatos színekkel. Torznak tűnik és az én szememben ronda. A harmadik kötetre eljutottam odáig, hogy a karaktereket már megismerem, megvannak a jellegzetességeik, és tény, egyedi is lett a képregény. Ez ennek a látványvilága, határozottan. De akárhogy ragozom is, nekem egy képregényben fontos a rajzok szép volta is, és az Esernyő Akadémia nem egy szép képregény.

A szerkezete és maga a történet… összességében azt szerettem, ahogy a végére minden szál összeér, és elkezdjük átlátni, a családtagok különböző kalandjai hogyan vezetnek el ugyanahhoz a rejtélyhez, a Feledés Hotelhez. Ott megkapjuk a nagy összecsapást is, és megvan a szokásos nagy drámai pillanat is. Csak éppen, amíg erre a pontra eljutunk, én nem egyszer unatkoztam. Nem mindenkinek a külön útja lett érdekes, például Hegedűé unalmas.

A karakterek nem érzem, hogy bármiben is fejlődtek volna. Hiába éri őket több hatás, vagy tudnak meg többet a múltról, akkor is ugyanolyanok maradnak. Akiket kedvelek, mint Ötös, ez nem is zavar. Csak éppen azok a szereplők – Allison elsősorban –, akik nem szimpatikusak, így nem lesznek szerethetőbbek a számomra. Annyira tud idegesíteni, ahogy ugyanazokat a köröket futják újra és újra… Allison és a családja tipikusan az a szál, ahol nem látom, hova és miért tartunk. Csak irritál. Korábban is, most is.

A humorát azonban szeretem. Megvannak azok a szereplők, akiknek a jelenetei rendszeresen hozzák azt a pluszt, amin jókat tudok mosolyogni. Rendben, el lehet merengeni azon, mit is tartok bennük viccesnek, de az egész sorozatnak van egy különös volta. Ötös, Klaus – elsősorban náluk van meg ez. A sorozatban Diego is közelebb áll hozzám, és szeretem a jeleneteit – a képregényben ő viszont sokkal halványabb figura lett.

Maga a Feledés Hotel jó ötlet – ideális börtön, és nem is nagyon kattogok olyasmin, hogy mi jut róla eszembe. Superman és a Zóna volt hasonló, de azért annyira más, hogy ne az ugorjon be róla elsőre. Kár is, hogy nem volt ott több jelenet.

Továbbra sem ez a kedvenc képregényem, és a Netflix sorozatot is jobban szeretem, mint az eredeti alapanyagot, de a fanyalgásom ellenére azért elvagyok vele.

Way: Feledés Hotel – Mint képregény: 65% a sorozat hagyományait továbbviszi, a végére a szálak jól összeérnek.

Szubjektíven: 55% a rajzaival továbbra sem vagyok kibékülve, és a történet sem kedvencem.