Háborús, mágikus, ókori.

A háború egyelőre nem törhet ki: a Dug halála kiváltotta erővel Tavasz olyan hullámokat keltett, melyek nem csak Lowa ellenségeit söpörték el, de a Galliában állomásozó római hajókkal is végzetek. Azonban sem a királynő, sem Tavasz nem képesek feldolgozni, hogy ennek mi volt az ára. Így Tavasz tartja a távolságot a nőtől és a gyermektől, akit vár. Viszont, amint lehetősége adódik rá, Caesar ellen indul merényletre. Elfogják, és Caesar druidája már feni is a kését, hogy a lány szívével erősítse meg a mágiáját. A hadvezérnek azonban sokkal nagyobb tervei vannak: Ragnall is királyi sarj, Tavasz is. Ha összeházasítja őket, a nevükben hadat üzenhet Lowának és Róma jog szerint indulhat háborúba. A fiatalok beleegyeznek a tervbe, de Tavasz szigorúan csak látszatból: haza akar jutni, és a kitörő háborúban segíteni a sajátjait. Caesar, Lowa is készülnek a háborúra, ami már elkerülhetetlen.

Ahogy olvastam a regényt, nem egyszer merengtem el azon, hol siklottak ki ennyire a dolgok. Az első kötetben még volt honnan és hova tartás. De azóta csak azt érzem, hogy az egész arra van kihegyezve, hogy a rómaiak és a britek egymásnak essenek, de mivel onnantól kezdve nincs tovább, a szerző mindent bevet, hogy késleltesse az eseményeket.

Ennek a kötetnek a nagyja is arról szól, hogy Tavasz fogságba esésével milyen játszmába kezd Caesar Rómában. Tavasz hogyan működik látszólag együtt, pedig magában egyre inkább terveket sző a szökésről és a hazatérésről. Nyomorult Ragnall kapja a dada szerepét a lány mellett, de Watson még ezt a szálat is távolságtartással kezeli.

Nem romantikus regényt írt, így esélyt sem ad arra, hogy Tavasz helyrehozza a fiúban, amit a római évek tettek vele. Egyszerre lesznek barátok és ellenségek, kényszerű szövetségesek, akik közül egyik sem tud engedni a maga nézőpontjából. A szomorú az, hogy mindkettőnek megvan a maga igaza, de nem tudnak konszenzusra jutni. Tavasz azt mondja, Rómának nem lenne szabad másokra erőltetnie az életformáját. Mindenki maga válassza meg, hogyan akar élni. Az sem tetszik neki, hogy a kizsákmányolás is a csomag része. Ragnall ezt elismeri, de ő azt tartja fontosnak, amit ezzel a másik fél nyerne: ő a saját bőrén tapasztalta, hogy náluk nincs rend, és a kegyetlen zsarnokok felemelkednek, tönkretesznek mindenkit. Római politikai rendszere ezt nem engedné. Neki ez fontos annyira, hogy a kizsákmányolt lét is megérje, mert nem jön egy hadúr, aki lemészárol mindenkit, aki az útjába áll.

Végig annyira vártam a konszenzust, valami fejlődést kettejük között, de ugyanott köszönünk el tőlük, ahol megismertük őket. Csak egy meddő vita, időhúzás a történetük.

Majd végre ott vannak, kitör a háború. Ugyanolyan, mint a második kötetben. Összefolyó csaták, és bizony untam is, ahogy a háború fejezetei követték egymást. A legrosszabb azonban a végjáték volt. A mágia miatt a végén jön egy hihetetlen és nagy fordulat, ami olyan, mint egy mesében. A regény addig reális, hihető, az meg átír mindent. Röhejesnek és irritálónak találtam, nagyon nem szerettem így a történet végét. Nem illett oda ez a rész.

Már rég nincs olyan szereplő benne, akit kedvelhettem volna. Lowa alig szerepel, és leginkább a harcos királynő jelmezét hordja. Ragnall és Tavasz egy nézet mellett kötelezték el maguk és nem képesek fejlődni. Caesar meg simán egy hadvezér, akinek a győzelem és a csaták a mindene. Száraz, szenvedély nélküli emberek, akik most csak végigmennek a cselekményen és eljátsszák benne a maguk szerepét.

Untam, a cselekményt, a stílusát és a karaktereit is. A Vaskor repülője a végre lezuhant.

Watson: A vas diadala – Mint fantasy: 20% minimális a fantasy elem, légből kapott mese a vége- Unalmas lett.

Szubjektíven: 25% pár szereplő sorsa még érdekelt, de az egész regény egy nagy időhúzás.

A héten volt a holokauszt emléknapja.

Nagyon sok könyv van a témában, így erre készültem egy kakukktojás játékkal.

Melyik lög ki a sorból, és miért?

Megoldás: Tovább!

Karácsonyi, szerelmes, egymásra találó, nyomozós.

Holly egy a Télapó manói közül. Csak éppen van vele egy kis gond: az elektromos holmik megbolondulnak körötte, ami egy játékgyárban nem szerencsés. Így küldetést kap: egy, az unokahúgát nevelő férfit kellene kiházasítania. Csak éppen a férfinak nem a kiszemelt ara tetszik meg. (Manószerelem) Sabrina az első karácsonyt ünnepli kisfiával a válását követően. A gyerek a kertben egy hullát talál, akiről kiderül, hogy még él, csak nagyon részeg. A nőt nem is kicsit lepi meg, amikor a férfiban diákkori nagy szerelmére ismer. Lehet, hogy idén karácsonykor visszatér a szerelem az életébe? (Váratlan ajándék) Egy eltűnt gyereket kell megtalálni, így kénytelen együtt dolgozni egy egykori jegyespár. Közben a férfinak alkalma van kideríteni, miért hagyta el négy éve a szerelme, és van-e még számukra esély. (Karácsonyi fogadalom) Egy bosszúszomjas sorozatgyilkos megszökik a börtönből, és vadászni kezd azokra, akik lecsukatták. Eve Dallas és a barátai is a listán vannak, és Eve nem hagyhatja, hogy bárkinek baja essen. (Halálos éjfél)

A tematikus kötetek nem csak novellákban lehetnek jól sikerültek. A Gold Book az Eve Dallas novellákat is rendszeresen ebben a formában jelenteti meg. Ahogy haladok a sorozattal, ez az első ilyen kötet a sorban, és a novellák rendező elve: a karácsony. Egy fokkal jobb is lett volna akkor olvasni, de Eve-ben haladok sorra, így most érkeztem ide.

Alapvetően megvan a változatosság, mert a történetek több zsáner variálnak. A Manószerelem némi fantasy beütéssel bír, bár nagyon karácsonyi hangulattal. Színre lép Mr. T., aki itt nem izmot épít, hanem játékokat és ki is szállítja őket. Bele tudnék kötni, hogy a Manószerelem nem eléggé használja ki a keretét: már ott voltak gondjaim, hogy mennyire emberiek a manók. A fülük hegyesebb és halhatatlanok – bocsi, de ezek nem a tündék lennének?

Csak azért nem viselt meg jobban, mert mindennel együtt ez egy aranyos történet volt, ahogy a csupaszív és a modern világhoz nem értő lány összeránt egy családot. A szerelmi szála totálisan hihetetlen: pár nap alatt olyan mély szerelem alakul ki, hogy a karácsonyfa alá már jegygyűrű is kerül. Hát… nem ment mindent, hogy karácsonyi cukiság.

A Váratlan ajándék és a Karácsonyi fogadalom ugyanazzal a klisével ügyködik: egykori szerelmesek között csapnak fel a lángok. Csak éppen egyikben sem tudom elhinni, hogy évek teltek el, mégis ugyanannyira imádják egymást. Főleg a Váratlan ajándékban teszi tönkre a szereplők jellemét: ha hősnőnk még a gimis szerelmét szereti, ugyan minek szakított vele, jött össze mással, akivel családot is alapított? Mert persze elég egyszer újra látni, hogy a fiának legyen egy új apukája karácsonyra. Persze. Utáltam, na. A másikban legalább volt egy mondvacsinált krimis szál és normális indok, miért kellett a nőnek kilépnie a közös életükből.

Végül, a Halálos éjfél, ami miatt valamennyire megérte magam átrágni a három másik kisregényen. Mini verzióban tartalmazza mindazt, amiről egy Eve Dallas sztori szól: van egy zseniális bűnözőnk, akit Eve elkap, miközben egyre szélesebb baráti köre segíti. A színes mellékszereplők, a nagyon lelkiismeretes Eve és a nagy szerelem a férjével – mind jelen van ebben a rövidebb nyomozásban is. A stílusa is egyezik. Éppen csak a regények összetettebbek, jobbak a fordulatok – de arra kiválóan alkalmas a novella, hogy megismerjük a regények esszenciáját. Az egyezik.

Az biztos, hogy egyedül Eve Dallas további története érdekel, de ha jól tudom, az is az egyetlen innen, amelynek van teljes sorozata és történetei, a másik 3 csak 1-1 kisregény.

Csöndes éj – Mint romantikus: 50% egy aranyos, kettő fájdalmas, egy tipikus sorozatrész miniben. Elmegy.

Szubjektíven: 30% Eve történetét tudtam egyedül díjazni, a többi úszik a nyálban. Nagyon.

Cím: Batman: Curse of the White Knight

Szerző: Sean Murphy - már két képregénye magyarul is olvasható. Pont ennek az előzménye és egy durva menet egy disztópiáról, drogról és egy tönkretett szamurájról.

Műfaj: képregény

Cselekmény: Joker a Wayne család régi titkával ügyködik, és miközben Batman azon van, hogy minden szerettét megvédje, szembe kell néznie mindazzal, amit a családjáról tudni vél és a helyéről a városban.

Várható megjelenés: ha minden igaz, már tavasszal polcra tehetjük magyarul is.

Miért várós?

• A Fehér Lovagot nagyon bírtam.
• DC, Batman, Joker - a gyengéim képregényben.
• Simán csak érdekel, mire futnak ki az események.
• Grafikában is tetszett a Fehér Lovag, ha ez az a minőség lesz, szeretni fogom! :)

Küldetést teljesítő, emberként boldoguló, istenes.

Apollón is tudja, hogy hibázott, de Zeusz büntetését túlzásnak gondolja: nem elég, hogy emberré tette, ráadásul egy pattanásos kamasszá, minden isteni erejétől megfosztva? A helyzetet súlyosbítja, hogy az érkezését követően szinte azonnal huligánok támadnak rá, és a különös félisten, Meg, aki megmenti, a szolgájává teszi. Apollón egyetlen esélye, ha eljutnak a Félvér Táborba, de ehhez segítséget kell találnia. Szerencsére Poszeidón fia, Percy Jackson a közelben lakik, csak éppen vizsgákra tanul. Azért annyi segítséget tud nyújtani, hogy már eljussanak a táborba. Ott aztán újabb sokk jön: a jósdák nem üzemelnek, a félistenek eltűnnek az erdőben. Apollón sejteni kezdi, hogy a vezeklése a jósdák visszafoglalása lesz, ha ezért szembe is kell néznie egy őrült Triumvirátussal és egyik ősellenségével. Már csak elég bátorságot kellene lelnie magában a kalandhoz…

Ha egy biznisz egyszer beindul… Napjainkban nagy üzlet, ha valakinek van egy sikeres sorozata, és azt minél jobban képes bővíteni. George R. R. Martin is ezt teszi a Trónok harcával, Rowling is nekikezdett a Harry Potterrel, arról nem is beszélve, az Árnyvadászok milyen regényvilágot tudnak már maguk mögött. Azért Rick Riordan sem az a szerző, aki panaszkodhat. Ha jól számolom, ez már a 3. Félvér regény sorozata, de ezen kívül is bővíti a félvér univerzumot – van skandináv és egyiptomi leágazás, az ismeretterjesztő kötetekről vagy a képregényekről nem is beszélve.

Az Apollón próbái egyszerre folytatás és egy új kezdet. A világ, a visszatérő szereplők benne vannak a régi olvasók örömére – én pl. mindig örülök, ha Percy és az eredeti csapat színre lép – de annyira új is, hogy könnyeden bele lehessen csatlakozni. Az elején átveszi a világ szabályait, és új hősökkel nyitunk, így könnyű felvenni a fonalat.

Amiben más a történet, hogy teljesen új hőst köszönthetünk. Jászon és Percy más személyiségek, de abban nagyon megegyeznek, hogy főisten felelősségteljes fiai, a maguk nemében a legjobbak. Önfeláldozóak, bátrak, felvállalják a harcokat és nyerni is szoktak. Apollón is főisten fia, de egyben isten is, évezredekkel maga mögött. Megszokta, hogy félisteneket ugráltathat, és az isteni ereje megoldja a dolgokat. Most viszont emberként kell boldogulnia, és a félistenekkel ellentétben ő a képességeire sem hagyatkozhat, hiszen azokat is elvesztette. Mondjuk, azért van, amit megold így is: hogyan lesz harci fegyver egy pengetős hangszer? Vagy az éneklés? Az emberré lett költészet és zene istene majd itt bemutatja.

Apollón nagyképű, öntelt és sok tekintetben gyáva is. Ez egy út is neki, ami során felfedezheti magában a hőst, valami emberibbet, mint istenként. Igaz barátságokat köthet, kötődhet a halandókhoz, jobban átérezheti a világ sorsát. Az, hogy mennyire más a szemlélete, néha antihősnek is elmenne, feldobja a narrációt, és lehetőséget nyújt a fejlődésre. Az eddigi főszereplők közül az istenség ellenére ő a leginkább gyenge láncszem.

Megint van egy nagy kaland, és éppen annyira merülünk bele, hogy lehessen látni, milyen lesz ez a sorozat. Melyik kötetben mit kell visszafoglalni, mi lesz a fő ellenség és milyen visszatérő szereplők bukkannak fel majd az úton. Van mágia, kalandok és humor benne.

Ahogy megszokhattuk, vicces helyzet és mókás beszólások bőven akadnak. Az, ahogy Apollón isteni szemmel most emberként próbálkozik és véleményez, szintén vicces.

Riordan még bőven bírja ötlettel, és ha attól nem is feltétlen vagyok elájulva, hogy kik az aktuális főellenségek, már alig várom, hogy érkezzen Apollón második próbája.

Riordan: Az elrejtett orákulum – Mint gyerekkönyv: 100% új típusú hős és ellenségek, de továbbra is csupa kaland és ötlet.

Szubjektíven: 100% elvakult rajongó tudok lenni, tény. De akkor is kalandos, humoros, jó!

Kamaszos, álomba ragadott, túlélésért küzdő.

Jamie figyeli a kísérletet, ahogy kisiklott, és egyre biztosabb benne, hogy a kutatók tévednek. Szerintük a hat kamasz nem álmodik, vegetatív állapotban vannak, amiből vissza kell őket hozni. Jamie az értékeikből, egy-egy elejtett mondatból viszont hiszi, hogy valamiképpen együtt vannak egy rémálomban, és segíteni kell rajtuk, mielőtt az álom végezne velük. Lassan be kell látnia, hogy magának kell intézkednie, mert nem hisznek neki. A srácok élete pedig rajta múlik. A még élő fiatalok pedig egyre több mintát felismernek. A pihenő idejük egyre csökken, miközben egyre több időt kell a rémálmokban túlélniük. Cata a régi házukba, az apjához rémálmodja maguk. Hangya iskolai terrort, egy vidámparki rémmenetet szabadít rájuk. De akad itt véres polgárháború, szellemek is. Hiába kaptak kintről annyi információt, hogy az egyikük egy pszichopata, nem tudják ki az. Ami bizonyos, egyedül nem élik túl, egymásba kell kapaszkodniuk, ha az egyikük áruló is.

Nem mostanában jelent meg az Álomcsapda. Ki emlékszik még pontosan az abban történtekre? Szerencsére az Álomfogó úgy van megírva, hogy gyorsan átvegyük az alapokat. Milyen kísérletben vannak benne a kamaszok, mi történt és kit mi kínoz. Jamie alakja azért is kell, mert kívülről ő hozzáfűzhet sok mindent, elmélkedik, és összefogja az olvasóknak a sztorit és a korábbi eseményeket.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy vele ki van pipálva az első rész, inkább annyit, hogy aki olvasta azt is – és mivel folytatólagos a regény, érdemes azzal kezdeni – annak hamar visszahozza az emlékeit és lehet tovább haladni.

Alapvetően három zsánere elemeit keveri a szerző. Ifjúsági regény marad, hiszen a főszereplői 17-18 évesek, és az idősebb jóakaró, Jamie is fiatal egyetemista, éppen csak idősebb náluk. Ugyan az átlag kamaszoknál súlyosabb gondjaik vannak, de az üzenet nagyon is ifjúságiba illő: szembe kell nézni a gondokkal, és a megoldás belülről. Az összes rémálom legyőzésének az a kulcsa, hogy felismerjük, mitől félünk és nemet mondjunk neki. Kicsit túlzásnak is éreztem, ahogy a sok szenvedés után olyan egyszerűnek tűnik a megoldás.

Szerelmi szál szerencsére nincs, inkább a barátság és a család kérdései kerülnek terítékre ebben a történetben. Van benne tolerancia: Hangya aspergeres, és sokat szenvedett a többi gyerektől. Pedig egy nagyon szerethető, okos karakter, és Plum megvilágítja, mennyire zseniális, miképpen gondolkodik másként, de ez nem rossz. Ok, azért Hangya nem egy sima eset, mert savant szindrómás… szóval zseni. Az nem az átlag autista. De attól még nem veszik el az üzenet, a tolerancia hangja.

Mindezek mellett ez egy thriller is, némi orvosi színezettel és egy pszichopatával. Sajnáltam is, hogy Jamie révén mi az elejétől tudjuk, melyik kamasz a kakukktojás. Szívesebben találgattam volna, de így belülről láthatjuk, hogy az a szereplő hogyan kavarja az eseményeket és milyen játszmái vannak. Mivel ő az egyetlen, aki nem lesz elbeszélő, még plusz csavar is akad, amikor lelepleződik, és meglátjuk, miket művelt a háttérben.

Végül horror is. Mivel ifjúsági, nem olyan véres és rettenetes, de bizony vannak benne ijesztő elemek és szerencsére elég ötletes kötet is. Nagy kedvencem volt a vérre szomjazó ház, de a horror filmekből összeálló rémálom világ is tetszett.

A karakterei szerethetőek, és megnyugtató a lezárása is.

Kellemes kikapcsolódás volt, és éppen elég a két kötet – díjazom, hogy nincs elnyújtva.

Mint YA horror: 85% ijesztő, de nem vérengző. Ötletes, érdekes, szimpatikus karakterekkel.

Szubjektíven: 75% szerettem a cselekményét, a rémálmokat, még a stílusát is. Korrekt.

Azt hiszem, rosszkor születtünk – gondolta. – Azt hiszem, volt már jobb élet is a földön. (Hemingway: Akiért a harang szól)

Most azonban, hogy visszatekintek, már látom, hogy az életünk talán egy történet, melyet magunknak mesélünk, s mi magunk vagyunk az olvasók és a felolvasott történet egyszerre. (Collins: Frannie Langton vallomásai)

Nem szabad feladnunk a reményt. Ahol remény van, ott élet is van. És ahol élet van… Ott mindig van mit tanulni, nem igaz? (Gross: Egy kém Auschwitzban)

A világ túlságosan hatalmas és túlságosan sokszínű ahhoz, hogy gyökeret verjünk olyan társadalmi hagyományokban, amik már nem szolgálják azokat az embereket, akik számára kreálták őket. (McCoy: Marilla a Zöld Oromból)

Mi haszna van a szép dolgoknak, ha nem használjuk őket? (Goodwin: Sisi angol szerelme)

Szerintem nem probléma, ha valakinek kicsit küzdenie kell a céljaiért. Nagyon el tudnak ám kényelmesedni az emberek, ha minden csak az ölükbe hullik. (Bergh: Lázadás 2.0)

A szép és igazán értékes ajándékok gyakran kis dobozokban vannak elrejtve. (Glenconner: Az udvarhölgy)

A varázserő olyan, mint az élet: bonyolult, és sok benne az ellentmondás. (Watson: Zengő vas)

Gyáva volt, és ez a legnagyobb balsors, ami férfit érhet. (Hemingway: Akiért a harang szól)

Nem tervezem, hogy nélküled éljek, Flynn! Te vagy Batman, én meg Joker. Egymás nélkül nincs… semmi. Egészen költői, ha engem kérdezel. (Hall: Szupermarket)

A szív határtalan, ha az ember hajlandó kockáztatni. (McCoy: Marilla a Zöld Oromból)

De ölni mindenképpen bűn, akár van Isten, akár nincs. (Hemingway: Akiért a harang szól)

Eljegyzéses, császári látogatós, érzelmes.

Charlotte alig 20 éves, és a báli szezonban szép sikerekre számíthat. Ugyan nem számít a társaság szépének, anyai ágon viszont szép örökség vár rá, híres gyémántokkal és nem kevés pénzzel is. Már most bőven akad jelentkező, aki feleségül venné. A zeneszerető, fényképészettel foglalkozó lány szeme a fess katonatiszten, Bayen akad meg. A férfinak voltak már kalandjai, de Charlotte számára is valami más. Nem csak az öröksége, nem csak a bája, de egy társ, aki mellett leélhet egy életet. A szép terveket azonban feldúlja, hogy az osztrák császárné Angliába látogat. Bay remek lovas, a nemzeti lóversenyen is indulni fog, és ő kapja a feladatot, hogy lovas kísérője legyen a vadászatokon a császárnénak. Sisi magányos és Európa legszebb koronás főjének nevezik – Bay lassan a bűvkörébe kerül. Vajon Charlotte képes lehet visszaszerezni a vőlegényét?

Daisy Goodwin sok mindennel foglalkozik. Ugyan ír is, de a tévének is dolgozik. A legismertebb munkája a Victoria, amiben Albert herceg és az angol királynő kapcsolatát mutatta be a kezdetektől.

Ez a kötet elvileg egy másik uralkodónak, az osztrák császárnénak a regénye, de Goodwin nem lenne önmaga, ha nem emeli bele ebbe is Viktóriát. A már özvegy császárnő lazán beszól Sisinek, és érezni is a sorok között, hogy a szerző is inkább Viktória mellett áll, és ő az eredeti hősnője. Charlotte mellé is odateszi – míg Sisit mondhatni alázza, Charlotte-ra felfigyel és dicséri. Ezzel a szerzői állásfoglalás is pipálva, melyik nő mellett van Bay helye.

Történelmi romantikus regény, és az ilyenekben mindig tudom értékelni, ha komolyabb munka van mögötte, nem csak egy letűnt kor kell, amiben egy románcot lebonyolítanak. Goodwin Viktória alakján túl Sisi valódi angliai látogatását vette alapul. Bay és Charlotte is valóban élt karakterek – csak éppen a cselekmény kedvéért Goodwin sűrít. Bár itt egy szezon alatt történik minden, a valóságban Bay 5 évig volt Sisi angol kísérője. Charlotte pedig sokkal komolyabb hivatásként és művészetként kapta a fényképészettel való foglalkozást. Sisi kapcsán is sok mindent beemel az asszony életéből, a róla keringő történetekről. Az ilyesmiket jobban is szerettem, mint azt a furcsa szerelmi háromszöget, amit rajzoltak.

Minimális az esemény benne, nem is nagyon lehet értelmesen elmesélni, mi történik, miután Sisi megjön és Bay lesz a kísérő mellette. Van ugyan egy lovas verseny, de különben inkább csak társalognak, és a kísértésekkel szembesülnek. Érzelmi szinten dúlnak a viharok, a tényleges események szintjén van pl. egy teázás, egy séta, egy fotókiállítás. Semmi olyan, ami kicsit is megdobná az olvasó adrenalin szintjét.

Az érzelmekkel is hűvös maradt a szerző. Amit legjobban elkapott, ahogy Sisi magányos és a szépsége megszállottja. Azt át lehetett érezni, de különben semmibe nem tudtam beleélni magam. Charlotte és Bay között nincs szikra, de Sisivel sem, teszem hozzá. Szenvtelennek éreztem egymással a szereplőket – bár erre rá tudom fogni, hogy visszaköszön az angol hidegvér, de egy romantikus regényben némivel több szenvedély elfért volna.

Pedig emberi szereplőket kaptunk, hihetőek a vívódásaik és a konfliktusaik is: mondjuk, azt leszámítva, hogy Bay komolyan dönthet a két nő között: Sisi az osztrák császárné, idősebb, házas, rangban fölötte áll. Az udvaronca lehetne maximum, míg Charlotte minden más. Ugyan, miért kellene vacillálnia?

Vártam ezt a regényt, de fele akkora élményt sem nyújtott, mint a Viktória. Az jobb.

Goodwin: Sisi angol szerelme – Mint romantikus: 55% a keretnél több a történelem, de eseménytelen és érzelmileg is szegény.

Szubjektíven: 50% hiányzott valami csavar, és nem hozott kiemelkedő karaktereket sem. Kár.