Kit rejtenek az alábbi írói álnevek?

1: Ida

2: Robert Galbraith

3: Marcus Meadow

4: J. D. Robb

5: Jean-Pierre Montcassen

Megoldás: Tovább!

Örökséget felfedező, kisvárosi, új kalandba vágó.

Oaks számára a családja gyökerei a múlthoz tartoznak. Édesapja valaha Magyarországon élet, de 56-ban elment. Oaks ugyan megtanulta tőle a nyelvet, de még sosem járt az apja szülőföldjén, és nem is tervezi. Már középkorú, nős férfi, amikor rejtélyes örökséghez jut. A Balaton mellett örökölt egy birtokot, szőlővel és egy villával. Azonnal eladná, de az apja és a felesége meggyőzi, utazzon oda felmérni, mit is örököltek. Oaks hamar beilleszkedik a kisvárosi miliőbe, ahol ugyanolyan jól megfér egymással a bevándorló éttermes, mint a tősgyökeres balatoni ember. A birtok ráadásul rejtélyes is: ki az idős asszony, aki ott él? Miért Oaks lett az örökös? Ahogy a Balaton vidéke egyre közelebb kerül a férfi szívéhez, úgy mérlegeli egyre inkább, hogy itt ő is megteremthetné a családjának az édesvízi mediterrán életet. De mit szól ehhez a neje?

A festészetből már egyetemistának kellett lennem, hogy meglássam a szépséget az impresszionista festményekben. Azóta ez az egyik kedvenc művészeti irányzatom, és ebben a regényben olyan érzésem volt, mintha rátaláltam volna valamiféle impresszionista képre.

Számomra ez a regény egy hangulat megragadása. Amit a cím ígér, egy kis mediterrán egy tó partján. A regényből ki is derül, miért érzi ezt a szerző és vele a szereplői igaznak. A hangulat, az ízek és a színek, az egész életérzés. Valahol érdekesnek is találom, hogy kamaszkoromban nekem is megvolt ez a Balaton élmény, így nosztalgikus is volt számomra a regény. Igaz, én nem örököltem balatoni villát, de van olyan emlékem, hogy éjjel egy hegyen, a szőlészet mellett ülök egy párkányon egy pohár fehér borral a kezemben és nézem az éjszakai Balatont. Köröttem vidám társaság, és az egészben van valami romantika. Azt szerettem ebben a regényben, hogy ezeket az érzéseket és emlékeket visszahozta számomra, mert a felnőtt fejemmel a Balatonban az üzletet, a zsúfoltságot és az erőlködést látom. A mai fejemmel nekem kora tavasszal tetszik a Balaton, amikor még nincsenek turisták, és alig látni embert. Olyankor szívesen ülök ki a mólóra, nyáron messze kerülöm a tavat.

Ez az, amit értékelek ebben a kötetben. A hangulatot, az impresszionizmust. Szeretném azt hinni, hogy akinek szintén megvan a maga élménye a Balatonról, ez a kötet fel tudja idézni – nem a cselekménnyel, a hangulattal.

Ám, ha arról kell írnom, maga a regény mit nyújt cselekményben, szereplőkben, már kezdek bajban lenni és kezdem levonni a pontokat.

A cselekmény szinte nincs is. Oaks lejön Kanadából, és kószál a kisvárosban. Ezzel-azzal beszélget és annyi. Nekem ez nagyon kevés. Legalább lett volna rejtélyesebb a múlt! Vagy átélhető, miért hoz egy egész életmódot megváltoztató döntést a kötet végére. Nem értettem meg, miért dönt úgy, ahogy. Mintha egyik percről a másikra felfedezett itt volna valamit, csak nem jött át a könyvből, pontosan mit is.

Jellegzetes alakok vannak a regényben, de egyik sem egy mély figura. Karikatúránál, papír figuráknál többek, de egy-egy típus megtestesítői. Lehet sejteni, ha Oaks, a főszereplő sem tudott közel kerülni hozzám, a mellékszereplők még kevesebb sikerrel jártak.

Amit még nagyon hiányoltam: hol van maga a Balaton? A borítón ott ez a gyönyörű kép, és a hős most érkezik Kanadából, először látja a Balatont, és nincs egy megkapó leírás sem róla a könyvben? Végig azt vártam, hogy szavakba lesz öntve magának a tónak a szépsége. Nem lett. Nézegessem a borítót…

Mindezzel együtt nem volt rossz élmény ez a regény, még a folytatást is biztosan el fogom olvasni. A hangulatában ott van az a plusz, ami miatt leveszem a polcról. A kezdet tehát megvolt, érdeklődve várom, merre halad tovább a sorozat.

Tóth: Édesvízi mediterrán - Mint családregény: 55% hangulatos, kellemes környezetű kötet, de miről szólt igazán?

Szubjektíven: 50% az atmoszférája megragadott, a szereplői is kedvelhetők, de cselekmény?

Cím: Zárva

Szerző: Borbás Edina, már több kötet jegyző magyar írónő. A romantika meghatározó elem nála, eddig elsősorban szappanoperás sztorit és történelmi romantikust hozott. Ez most valami más lesz.

Műfaj: romantikus

Cselekmény: a 2030-as évekre a világ megváltozott. A karantén bármikor, bármikor bekövetkezhet. Michelle állásinterjúra megy, lifttel tart felfelé egy toronyházba. Egy ismeretlen férfi van még vele. A lift egyszer csak megáll, és ők ketten ott ragadnak, karanténban. Bruce, a ház programozója jól tudja, nincs kiút. A két magának való, magányos fiatal két hétre kénytelen egy liften osztozni...

Várható megjelenés: ősszel

Miért várós?

• Mert roppantul viccesnek találom egyelőre, ahogy a vírushelyzet alakítja az irodalmat.
• Bírom a zárt helyen zajló sztorikat, bár itt necces kicsit a szerelmi szál miatt. Kriminek, thrillernek ez jobban áll.
• A szerző történelmi romantikus történeteit bírom, a modern regényei nem jöttek be. Most kíváncsi vagyok, ez hogyan sikerült.
• Direkt nem szúrtam be a borítót, majd ha olvastam, de megakadt rajta a szemem.

Összeomlással szembenéző, hatalmi harcos, mentőterves.

Az Ár összeomlása elkerülhetetlen, és az egyetlen bolygó, amely képes az önfenntartásra, polgárháborúban senyved. Nadashe még időben odaküldte az öccsét, aki átvette az uralmat, ellenőrzi a bejövő hajókat. Küzdenek ugyan ellene a helyi lázadók, de mire siker várható, az emberiségnek késő. Nadashe más módon is az Emperátor személye ellen tör: száműzetésben is merényletet szervez, melybe a nemesség nagyját bevonja. Ő akar lenni az uralkodó, és ezért mindenre készen áll. Cardenia és Marce a kevesek helyett a sokakon akarnak segíteni, de egyre kevesebb a lehetőségük. Marce a tudományban keresi a megoldást, míg Cardenia a politikában egyensúlyoz. Tudják, hogy meg kell szerezniük a Mezsgyét. Tudják, hogy Nadashe él és ellenük dolgozik. Cardenia azonban, mint II. Grayland emperátor, eltökélte, hogy minden alattvalóját megpróbálja életben tartani az Ár összeomlása után is.

Nehéz nem elfogultan gondolnom erre a könyvre. Már az, hogy a polcon ott van mellette a Vének háborúja sorozat, a Vörösingesek… Scalzi olyan sci-fit ír, ami szórakoztató, amit szeretek és ezt a kedvelésem automatikusan átvittem erre a kötetre is.

Kicsit csalódott vagyok ugyan – mert ez egy másabb stílust képvisel. Kevésbé akciós, inkább a világépítésre és a politikai manőverekre koncentrált most az író. A 2. rész végén azt hittem, a 3. arról fog szólni, hogyan szerzik meg a Mezsgyét. Az Ár, amin a világok/bolygók között utaznak, hamarosan végleg megszűnik. Az emperátor birodalma pedig arra épült, hogy a különböző részeken élő emberek az Áron keresztül kapcsolatban vannak, kereskednek, kiegészítik egymást. Egyedül a Mezsgye él túl mások termékei nélkül. Eddig politizáltak, jöhet a háború.

De Scalzi megmarad a politika oldalán, nem indulnak meg a seregek és nem jönnek a Vének háborúját intéző csaták. Maradnak az ármányok, merényletek és politikai sakkhúzások, amelyek eddig is voltak. Csak éppen már nincsenek olyan nagy tervek, nagy meglepetések. Kicsit olyan érzés is volt, mintha ismételné magát a cselekmény, csak kicsit másképp olvasok ugyanarról. Valahol még élvezem, Scalzi története jó, csak már nem újdonság, nem olyan izgalmas, és ebben a formában kifáradt a cselekmény.

Pedig a világot továbbra is bírom. Érdekes kísérlet ez a szétosztott, és az egymásra támaszkodás miatt egyesült emberiség, egy uralkodó alatt. Tetszett az is, ahogy az emperátor tisztsége öröklődik, és amilyen technikai háttér van mögötte. Kicsit olyan volt, mint az Avatarban, ahogy az éppen élő avatar hozzáfér az elődök emlékeihez és tudásához.

Cardenia és Marce továbbra is a kedvenc figuráim. Egyik sem az a tipikus hős: Marce tudós, Cardenia pedig nem lett a hatalomra felkészítve, a bátyjának kellett volna örökölnie. Talán pont ezért más a nézőpontja, nagyon emberbarát a nézőpontja, és ő valóban az alattvalóiért dolgozik, nem a hatalomért, mint Nadashe. Ők ketten remekül ellenpontozzák is egymást: a maga módján mindkét nő erős és zseniális, de mások a céljaik és az értékrendjük, így elkerülhetetlenül ellenségek lesznek a végsőkig.

Marce és Cardenia párként is helyesek, bár Scalzi nem romantikus író, nem is akar az lenni. De ahogy a Vének háborújában is összehozott egy egymást kiegészítő, szimpatikus párost, itt is megismétli a mutatványt.

Olvasmányos, bírom a regény világát, és ahogy fentebb írtam, a szereplőket is. A tényleges cselekmény, amiben csalódtam. Kevés, nincs igazi és a vége. Keserédesebb, mint szerettem volna. Értem, így nemesebb és nagyobb az áldozat, bizonyos hősök így indulhatnak új és nagy kalandokra, de akkor is volt, akit nagyon tudtam sajnálni…

Összességében kicsit csalódott vagyok, többet vártam, de a szerzőből nem ábrándultam ki.

Scalzi: Az utolsó emperátor – Mint sci-fi: 60% tág a világa, érdekesek a karakterei, de nem adja meg a kalandokat.

Szubjektíven: 70% szeretem a világát, a szerző stílusát, a szereplőit. De a sztori gyengébb.

Bírósági, felfedezős, történelmet formáló.

Paul fiatal ügyvéd, aki évfolyamelsőként diplomázott, és most teszi meg az első lépéseit, mint ügyvéd. Az első ügyfelének imponál, hogy még nincs elkötelezve senkinek. Hogy milyen képességei vannak. Mert amire felkéri, a lehetetlennel ér fel. George Westinghouse küzd, hogy a vállalata túléljen. Edison egy vagyonra perelte, mert szerinte Westinghouse az ő szabadalmán alapuló lámpákkal forgalmazza az áramszolgáltatását. Edison a közvélemény szemében egy mágikus zseni, vagyonos – hogy lehetne felvenni vele a harcot a tárgyalóteremben? Miközben Paul ezen dolgozik, egy újabb nagy elme csatlakozik a játszmához. Tesla, aki egykor Edison embere volt, de már a saját ötleteit akarja megvalósítani. Az elektromosság sorsa a tét, míg Paul végzetesen beleszeret egy híres énekesnőbe, és a szakmai sikeren túl a boldogságért is harcolnia kell.

Meghatározó találmányok a történelemben. Ha megnézzük, hova vezetett, az elektromosság biztosan az egyik legfontosabb a listán. Már vannak olyan katasztrófaregények, amelyek azt képzelik el, mi történne, ha hirtelen nem lenne többé áram. Nem lenne happy end.

Graham Moore a kezdetekre visz vissza, és megtalálta a módszert, melyben mindhárom meghatározó karaktert megtudja mutatni sajátos tulajdonságaival együtt. Nem az egyik feltalálót helyezi a középpontba, hanem egy kívülállót. (Paul különben szintén valós személyen alapul.) Ügyvéd, nem sokat ért a fizikához, így könnyebben azonosultam vele, ahogy folyamatosan küzd azért is, hogy értse min dolgozik, miért küzd. Bele lehetett építeni a történetbe olyan részeket, amikor Paulnak magyarázzák valaminek a működését, igazából azonban nekünk, olvasóknak szól a fejtágítás.

Jó azért is, mert egy kívülálló szemével néz erre a három emberre. Moore arra ment rá, mennyire mások voltak. Edison egy olyan fejlesztői gárdát hozott össze, akik meg tudták valósítani a vízióit. Egy látnok, vezéregyéniség, aki kellő egóval utat mutat. Westinghouse, a gondos iparos, akinek a termék minősége az első. Aki addig javítja az árut, amíg az tökéletes nem lesz. Tesla, a különc és látnok zseni, akinek az eredetiség és az ötlet az elsődleges. Graham Paul alakján keresztül ki tudja mondani és mondatni, hogy az elektromosság sikeréhez mindhárman kellettek. Az áramháborúról ír, de mégis azzal a tanulsággal lehet letenni a kötetet, hogy mindenki letett valamit az asztalra, egymás nélkül senkinek se ment volna. Ami szerintem jó tanulság: kompromisszumok és összmunka kell a sikerhez.

Moore több zsáner elemével dolgozik, és így még változatosabb a kötet. Van tárgyalótermi része (lehetett volna több is), van szerelmi szál (Paul a cselekményen belül ismerkedik meg élete szerelmével, és az egész kapcsolat története is meg van írva, de ugyanabban a stílusban, mint a regény többi része. Ez nem szenvedélyes vagy csöpögős. Még érzelmi szinten is van benne tárgyszerűség.) és történelmi regénynek is működik. Moore sűrítette az eseményeket, kicsit a fantáziáját is bevetette, de ezzel csak olvasmányosabbá és szórakoztatóbbá tette a regényét. Nem dokumentumregény, nem is kell számon kérni a csúsztatásokat.

A stílusa is tetszett. Olvasmányos, könnyed, de komolyan lehet venni és hiteles is. Értelmes szórakoztatás, amiben vannak tudományos és történelmi ismeretek, és egy letűnt kor története is. Hangulatos.

Mégis, minden jósága mellett volt hiányérzetem is. Ami leginkább azért lehetett, mert tudtam, hova futnak ki a szálak. Ismert sztori, filmet is láttam erről az időszakról, nem lehetett meglepni. De az ismert történeten túl is, kevés a feszültség. Volt egy olyan érzetem, hogy ez így és csak így történhet. Akkor miért izgultam volna?

Összességében pozitív nyomokat hagyott bennem, korrekt regény volt.

Moore: Az éjszaka fénye - Mint történelmi: 75% sűrített és regényszerű, tele izgalmas karakterekkel és fordulatokkal.

Szubjektíven: 70% tetszett, ahogy összefogta a témát a szerző, de valami hiányzott.

Egyetlen negatív élmény felülírhat ezer pozitívat. Ami miatt a szeretet tengerében csak az egyetlen fuldoklót veszed észre. (Park: 180 másodperc)

Tudjátok, azt mondják, hogy két fontos esemény van egy ember életében: amikor megszületik, és amikor rájön, hogy mi a rendeltetése a világban. (Petes: Új-Hunnia 2039)

A seb beheged, de a test emlékszik. (Abbott: Fogd a kezem)

A szerelem kés, mely darabokban vájja ki a szívünket, és a szeretett fiú elé veti koncnak. (Madden-Mills: Balhés brit)

Már megtanulta – méghozzá az elképzelhető legdurvább módon –, hogy a remény a legkegyetlenebb trükk, amivel becsaphatja magát.
A remény megölheti. (Golden: A Fájdalom Folyója)

Albert Einstein mondta egyszer régen: „Azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de az biztos, hogy a negyediket botokkal és kövekkel…” (Petes: Új-Hunnia 2039)

Minden vállalkozásban benne van a kudarc lehetősége – ismerte el Thorn. (Dabos: Rejtélyes eltűnések a Holdvilágban)

És egy nagytesó gondját viseli a kistesójának. (Braithwaite: Hugicám, a sorozatgyilkos)

Szeretek idegenekkel megismerkedni, kideríteni mi van a látszat mögött. Feltárni mások titkos történeteit, és hogy mi áll a viselkedésük hátterében. – Olyan figyelmes és őszinte, hogy ezzel még inkább elbűvöl. – Néha már attól felszabadulnak, ha van kivel megosztaniuk mindezt; talán így tartanak önvizsgálatot, és ettől képesek a változásra. (Park: 180 másodperc)

Úgy tűnt, bárkinek vannak szomorú történetei, ha elég mélyre ásol. (Abbott: Fogd a kezem)

Odakint az embereknek órájuk van, nekünk pedig időnk… (Petes: Új-Hunnia 2039)

Hazatérő, életben maradásért küzdő, megváltozott világos.

2039-re a világ más lett. A civilizáció összeomlott, több tényezőnek köszönhetően. A mesterséges intelligenciák egyre nagyobb teret nyertek, és a végső csapást egy vírus vitte be. A túlélők három csoportot alkotnak: vannak az ősibb életmódhoz visszatértek, a mesterséges intelligenciákat és digitális tudatokat szolgálók, és a bandák, melyek erőszakkal szerzik meg, amire szükségük van az életben maradáshoz. Új-Hunnia lakói még időben tértek vissza egy ősibb életmódhoz, így ők túlélték az apokalipszist. Egy csoportjuk éppen Erdélyben volt látogatáson a vírus kitörésének idején, de most, hogy biztonságosabbnak tűnik az utazás, lovaikkal és járműveikkel hazaindulnak. Közben egy gépi tudat szövetségre szeretne lépre, míg egy rablóbanda támadásra készül.

A vírushelyzet miatt volt bennem kíváncsiság, mennyire fognak betörni a könyvpiacra a vírus regények. Plusz, milyen zsánerben. A sci-fi, disztópia és posztapokaliptikus történetek adják magukat, de már most látni, hogy ennél szélesebb lesz a szórás. Nem csak thriller, de romantikus járvány regények is érkeznek.

Az Ősök útján azonban még nem ez a verzió, hanem az első. A nem túl távoli jövőben, egy vírus után újjáéledő világ rajza, leginkább sci-fi elemekkel.

A történet sok eleme kalandos, és van benne lehetőség társadalmi szinten is. Eleve az, ahogy a gépi tudat dolgozik a saját fennmaradásán, és hogyan bánik az embereivel. Kicsit Mátrix érzetem is van attól, hogy annyiban érdeklik csak az emberek, hogy a rendszerein fenntartásához hozzájáruljanak. Lehet ott még nagyon sötét diktatúra és zsarnokság, amint önfenntartóvá válik a rendszer. Másodszor, a túlélők világa. Új-Hunnia keveréke a modern és az ősi módszereknek. Vannak autóik, fejlett fegyvereik, miközben lovasok és íjászok. De ez az élelmezésükről is elmondható. Fura is cseppet, ahogy a közösség nagyja vegán, miközben haszonállatokat is tartanak. Igaz, utalnak rá, ez is készülés a jövőre. Most annyi tartalék, hogy húsmentes életmódot folytassanak, de ki tudja, mi és mennyi ideig fenntartható…

A gyilkos banda a legegyszerűbb, ott csak az erő a mérce, és mindenhez az erőszak a módszer.

Mindenki mozgásban van, zajlanak az események. Csak, nem ezeken van a fókusz. A végére, az összecsapásokra igen, de addig inkább az a cél, hogy a világot és a „hogyan jutottunk ide” kérdésre válasz szülessen.

Elég sok olyan betét van a könyvben, amikor esszét idézve magyarázza a szerző, a mi jelenünkből hogyan vezettek az események ehhez a jövőhöz. Vannak benne érdekes gondolatok, sok mindennel nagyon is egyet tudtam érteni, de mint regényt olvasó egyén ez rontott az élményen. Ki lettem ragadva a történet jelenéből, az eseményekből, hogy magyarázatokat és történelemként előadott eszmefuttatásokat olvassak.

Mivel a kötet első felében a tényleges cselekmény, az akció lényegesen kevesebb, el tudom képzelni, hogy ez elijesztő forma lehet sokaknak. (A nyomorultakon edződött énem, aki esszét olvasott a regényen belül pl.Párizs csatorna rendszeréről, annyira nem ijed el ilyesmitől.)

Kevés kiemelt szereplő van, és róluk sem tudunk meg sokat. Az esszé részek mellett, a váltakozó helyszínekkel és történésekkel egy-egy személyre kevés hely jut. Leginkább a cselekedeteikkel vannak jellemezve, és a múltjuk képeivel. Azért a magam kedvenc szereplőit így is megleltem, bár volt, akit a végére komolyan sajnáltam. De értem, miért kellettek áldozatok is. Az ad drámai súlyt az eseményeknek.

Regényélménynek nem maradandó, de lehetőséget bőven látok a világában.

Petes: Ősök útján – Új-Hunnia 2039 - Mint sci-fi: 55% logikusan jut el a jelenből a regény világába – tanulság kaland körettel.

Szubjektíven: 65% sok minden tetszett benne, de gyakran inkább esszé, mint regényélmény.

5: Ash: Árnyékhajsza – egy android nem ember, ha annak látszik is. Csak a program, a küldetése hajtja, így okozva egyre nagyobb katasztrófát. Ash már egyszer a végzetbe vezette a rá bízott embereket, hogy a Wayland-Yutani megkapja a xenomorf lényét. Most újabb életveszélyes helyzetet teremt, miközben egyre biztosabb, van, amihez még gyerek a fajunk.

4: King: Mobil – a mobilunk már valósággal hozzánk nőtt – tisztelet a kivételnek, kihalóban levő faj. Stephen King eme világában azonban mindenki más válik veszélyeztetetté. Valami történik, és aki felveszi a telefonját: megvadul, egymásnak esnek, végük. Hősünk biztos helyre igyekszik menekülni és találkozni a családjával.

3: Higginbotham: Éjfél Csernobilban – az emberiség energiaigénye hatalmas, és a Szovjetunió büszke volt arra, hogy milyen gyorsan építette ki az atomiparát. Elég azonban egyetlen baleset, és a XX. század egyik legnagyobb tragédiájában találjuk magunk. A tudomány így lett gyilkossá – a sugárzás máig tart, életek sorát tette tönkre.

2: Koontz: Jane Hawk – sorozat: a zenei tehetség, egykori FBI ügynöknő egy összeesküvés nyomában jár. A modern eszközökkel egy csoport a saját képére formálná a világát: nanobotokkal kitörlik a tudatod, rabszolgává tesznek vagy öngyilkosságba hajszolnak. Jane férje így veszett oda – és a nő szembeszáll velük.

1: Kling: QualityLand – minden tudás és tudomány borzalmassá válhat, de hamis ideológiát követnek. A regény világában QualityLand lakói azt hiszik, övék az álomélet. Minden eszközük szinkronizál, és életvezetési tippeket ad. Kivel randizz, mit egyél, mit vegyél. Azonnal, házhoz jön minden. De mi van, ha te nem erre vágysz? Ha rossz a rendszer. Hirtelen egy modern pokolban találod magad egy delfines vibrátorral és kérdések sorával.

Barátnős, régi titkot őrző, kutatós.

Kit komolyan megdolgozott mindenért, amit elért. Középiskolásként jött rá, hogy mit akar kezdeni az életével, és a célra szegezett tekintettel menetelt előre. Jó jegyek, egyetemi ösztöndíj, majd az egyik laborban lett munkatárs, a kamaszkori példaképe mellett. Most ünnepelni kellene: a labor megnyert egy pályázatot, komoly munkát végezhetnek, és a három gyakornoki hely egyikére Kit biztos befutónak tűnik. Ám új kollégát kapnak, Diane személyében. A zseniális, gyönyörű Diane, aki a középiskolában Kit figyelmét a tudományra irányította, aki a legjobb barátnője volt, és aki súlyos titkot bízott rá. A féltékenység és bizonytalanság egyre veszélyesebb vizekre sodorja a két nőt – barátság és vetélkedés határozza meg a lépteik, egyre közelebb hozva egy katasztrófát.

Már a borítóban volt valami, ami megfogott. Kicsit benne van a tudomány kérdésköre, kicsit a hité. Ahogy a két kéz nyúl egymáshoz – a teremtéstörténet a Sixtus-kápolna freskóin. Ahogy Isten ujja Ádáméhoz ér. De itt kicsit más a helyzet, az egyik kézen fut valami anyag, valami mesterséges. Ez nem a vallás története lesz, hanem a tudományé. Amely ugyanannyira teremtő tud lenni, de azért más.

Izgalmas az is, ahogy a tudomány ebben a regényben megjelenik. Nem tudományos munka, nincs is rendesen körvonalazva, mivel és hogyan foglalkoznak. A lényeg az, hogy ez egy zárt, különleges közösség. Egy labor, benne a tudósok. Akik egyszerre munkatársak, akik megosztják egymással az életük: barátok, szeretők, többek alkalmi ismerősöknél. Ugyanakkor ellenfelek is, hiszen a tudományban számít az elsőség, amiből csak egy lehet. Versengenek.

Ez eleve teremt egy feszült helyzetet, ha eleinte a szerző kicsit meg is téveszt minket. Ahogy Kit közel kerül a céljához, álmai munkájához, ahogy összejön az egyik kollégával. Mintha a szerelem és a karrier is meglehetne, álomélet tudós módra. De jön Diane, hozza a félelmeket, a régi titkokat, és a helyzet gyilkos viszonyai erősödnek fel.

Kit versengő, győzni akar, de Diane kisebbrendűségi érzést kelt benne. Diane szebb és okosabb, de gyilkosabb is. Valaha barátók voltak, de Kit nem akar a barátja lenni. Nem tud bízni benne, ellenséget lát benne. Egyre nagyobb a paranoia, és Kit így belesodorja magukat egy terhelt helyzetbe.

A szerző a múlt emlékeivel erősíti fel a jelen képeit, és mutatja meg, miből táplálkozik Kit rögeszméje. Hangulata van, jó kirakós is, csak éppen mégsem tudtam a magamének érezni.

Kellett volna, hogy valamennyire szimpatizáljak Kittel, de ez nem történt meg. Nekem inkább ellenszenves volt, ahogy saját fejére hozza a bajt. Ha nem ellenséget keres, ha nem kezd el aggódni és problémákat gyártani, minden másképp tudott volna alakulni. Nem éreztem jó embernek, szimpatikus figurának sem. Még Diane is szimpatikusabb volt nekem, akinek nem egy szociopata vonása volt, mégis emberségesebb és normálisabb tudott lenni, mint Kit.

A regény vége is igencsak rossz élményt hagyott maga után. Volt ott egy csavar, egy meglepetés, amin meg kellett volna lepődni. Hogy a két lány sorsa milyen régen kapcsolódott egymáshoz, és hogy lettek egymás végzete már a kezdeteknél. Gondnak érzem, hogy ezen nem tudtam megütődni. Ez inkább csak egy szerencsétlen véletlen, ami elindította a dominókat, de a végeredmény tekintetében lényegtelen.

Abbott jó atmoszférateremtő, amiben benne van az is, hogy erőteljesen ábrázolja hősnője feszített lelki állapotait is. Ez az, ami végig nagyon jól megvan, és ami tetszett.

Vagyis, van egy korrekt történet, érdekes helyszínnel és feszült helyzetekkel, gondos lélekrajzzal. Csak sajnos, nekem kellett volna egy pozitívabb hős, és egy olyan befejezés, amivel jobban ki vagyok békülve. De egyszer érdekes volt elolvasni.

Abbott: Fogd a kezem - Mint thriller: 70% erős hangulatú, összetett hősnőkkel megírt, szinte paranoid történet.

Szubjektíven: 55% a történet jó, a hangulat feszült, de kellett volna egy szimpatikus hős.