Kamaszos, munkát vállaló, nyári.

Bori előtt ott az egész nyár, és nem tudja, hogyan fogja túlélni. Idén nincs tervben családi nyaralás, és Fülöp egy cserediák programmal kint van az Államokban. Az eltérő időzóna miatt még beszélni sem egyszerű egymással. A lány így azt találja ki, hogy a nyárra állást vállal, gyűjtöget, és talán összejön annyi, hogy meglátogathassa a barátját. Egy fagyizóban kap meg kiszolgálói állást, amit még meg is szeret, és a plusz pénz is jól jön. Közben a barátnői szerelmi élete ezerrel pörög, és Bori a biztos tanácsadó: az egyik már szeretne komolyabb szintre lépni a kapcsolatában, és nem tudja mire vélni, hogy a barátja nem ugrik a lehetőségre, hogy le akar feküdni vele. A másik a barátja exe miatt szorong. Közben feltűnik egy visszajáró diós fagyit vevő srác, aki miatt Bori elhatározása is meginog, hogy kitart Fülöp mellett, akit nagyon vár haza.

Ilyesmibe is ritkán futok bele. A szerző német, de a történet nem Németországban játszódik. A helyszín Magyarország, Budapest, nyáron. A szereplői magyarok. Honnan jött ez a szerzőnek? Pláne, hogy semmit nem tett bele, amitől ez magyar regény lehetne. Annyi, hogy a szereplőinek magyar neve van, és semmi több. Még csak az sem derül ki, hogy melyik park fagyizójában dolgozik Bori.

Elkeseredni ezen nem fogok, bár magamban azért jókat mosolyogtam olyanokon, hogy ebben a regényben már euró van nálunk. Szegény forintnak már leáldozott… Vagy ez a nem túl távoli jövőben játszódik, csak ez nekem kimaradt?

De ok, nem ezen viccelődöm a továbbiakban. Igazából teljesen mindegy a helyszín. Ez egy annyira általános kamasztörténet, hogy a helyszín lehetne japán, amerikai, angol vagy akár kenyai is, akkor is működne.

A főszereplő Bori, ő az, akin keresztól a regény történéseit értékelhetjük és megélhetjük. Ha csak a konkrét eseménysort nézem, akkor nagyon nincs miről írni. Meghallgatja a barátait, tanácsokat ad, vagy elég annyi is, hogy figyel rájuk. Eljár munkába. Ha tud, beszél Fülöppel. Ennyi történik. Az igazi események inkább a fejében zajlanak. Hogyan éli meg a helyzetet, mit érez, hogyan hoz döntéseket. Kamaszregény, karakterközpontú. Ami kevés a tényleges cselekményben, az a hősnő belső világában fokozottan pótlódik.

Ami kamaszregényben ok, de nekem nem tetszett, hogy a kis ügyeiket milyen életbevágónak élik meg a szereplők. Mintha minden meghatározná az egész életüket, és olyan nagyon fontos lenne. Pedig, nem olyan nagy dolgok ezek, csak nekik. Az ilyesmiről mindig az érettségi jut eszembe. Mennyire tartottam tőle, milyen nagy dolognak tűnt. Aztán egyetem, harmadévben az első szigorlatom után már csak nevetni tudtam olyanokon, hogy érettségi. Mi az? Akkor, 18 évesen nagy próbatétel, de a későbbiek fényében olyan jelentéktelennek tűnik. Valahogy így voltam azokkal a döntésekkel és élethelyzetekkel, amikkel ebben a történetben küszködnek a szereplők.

A hangulata viszont tényleg nyári, könnyed és kellemes. Abszolút jól és könnyen olvasható, minden kihívás nélkül. Itt nem kell attól félni, hogy nem bírjuk tartani a tempót, vagy nem értjük meg az eseményeket.

A szereplők mind szerethetőek, és emberközeliek. Nincsenek negatív figurák, csak kamaszok, akik a maguk kis ügyeivel foglalkoznak. Valami jobban megy nekik, valami kevésbé. Bori a fő karakter, hozzá képest mindenki haloványabb, de azért egy-egy mellékalaknak sikerül nyomot hagynia a lány mellett.

Van egy előző kötet is, amiről eddig nem tudtam. Nem olvastam, de nem is hiányzott. Ez a kis nyári történet tökéletesen érthető volt előzmények nélkül is.

Hossfeld: Csaknem fiúmentes nyár - Mint ifjúsági: 60% érzelmi oldalról megfogott kamaszregény, nyári olvasmánynak elmegy.

Szubjektíven: 55% némettől magyar környezet, furcsa. Kellemes, de elég tartalmatlan kötet.

Cyrus kiáll a bíróságon Evie mellett, akinek a bíró kiválaszt egy napot, amikor elfogadják 18 évesnek. Addig még egy év van vissza. Az intézetben kellene még addig maradnia, de Cyrus vállalja, hogy nála lakjon, mint a gyámoltja. Evie ki is költözik hozzá, és elkezd bízni a férfiban. Utalnak rá, hogy többre emlékszik a múltjából, mint amit bevall, de nem nyílik meg. Cyrus munkájába akar besegíteni, amit a férfi nem akar engedni. Evie egy magánnyomozásba kezd, és bajba keveredik.

Közben Cyrus fedezi, és kirakja a halott Jodie családjának történetét. A lány a halálakor terhes volt, és szerinte valaki leütötte, a vízbe lökte, és a véletlen műve volt, hogy utána rátalált egy perverz és megerőszakolta, hagyta meghalni. A kettő nem egy személy. A rendőrség nem szereti ezt az elméletet, de Cyrus végigviszi. Szerinte a terhessége miatt kellett a lánynak meghalnia.

A DNS kimutatja, hogy a baba apjának DNS-e negyedrészben egyezik a lányéval, vagyis egy nagybácsi volt. Be is viszik Jodie nagybátyját és megvádolják. Ő tagadja, hogy viszonya lett volna az unokahúgával, nem tőle volt terhes és nem is bántotta. Cyrus hisz neki.

A férfi feleségét vonja felelősségre, akihez Evie is eljutott. A lánnyal zsarolja Cyrust, de már elmondja, mi történt. Nehezen esett teherbe, ezért viszonyba kezdett a sógorával. A fia igazából nem a férje, a sógora gyereke. Jodie korcsolyatehetség volt, a férje edzette, a lány sokat volt náluk. Túl későn jött rá, hogy a fia és Jodie egymásba gabalyodtak. Mire rájött, már viszonyuk is volt, és Jodie terhes volt - azt hitte, az uokabátyjától, de igazából a féltestvérétől. Félt, hogy kiderül a titka, és rá akarta venni a lányt az abortuszra, aki viszont meg akarta tartani a babát és elmenni a szerelmével. Ezért kellett meghalnia.

A fia kihallgatja a beszélgetést, megtagadja az anyját, aki erre összeomlik, és tragédia nélkül be tudják vinni. Evie-nek viszont vissza kell költöznie az intézetbe, de Cyrus megígéri, vigyáz rá és kapcsolatban maradnak.

Rendszerrel szembeszálló, válaszokat kereső, kamaszos.

Leora egy olyan világban nő fel, ahol az ember története a bőrére lesz írva. Születéskor a nevük az első tetoválás, majd ezt követi minden fontos eseményről egy emlékeztető. A haláluk után pedig könyvvé válik a bőrük, melyet a család megkap és emlékezhet rájuk. A lány mindig is tetováló akart lenni, noha a rajzkészségen kívül más adottságai is vannak. Anyjához hasonlóan Leora is olvasó, aki az emberek tetoválásaiból képes kiolvasni az életüket és a jellemüket. Imádott apja halála azonban olyan kérdéseket vet fel, melyek megkérdőjelezik mindazt, amiben eddig hitt. Miért kellett az apja bőrét ellopni? Jól emlékszik, valóban viselte a kitaszítottak jelét? A saját származása titka is felderülni látszik, és a lánynak újra kell gondolnia, ki ő és milyen akar lenni.

Sok tekintetben hagyományos, másokban azért eredeti YA disztópia ez, melyben egy kamasz lány keresi saját magát és vele együtt a világa sorsát is befolyásolni fogja. Volt benne ötlet, de még nem érzem úgy, hogy a zsáner nagyjai között lenne a helye.

Az érdekessége, hogy mi körül forog ez a világ. A tetoválások körül, melyek egyszerre hétköznapi és mágikus jelek. Ugyanúgy rajzolják, kerülnek bőrbe, mint a mi valóságunkban is. Amiben más, ahogy az olvasók képesek kiolvasni őket. Nekik egy virág nem csak egy virágot jelent majd, hanem egy szerelmet vagy egy emléket. Kicsit hiányoltam is innen valami magyarázatot, hátteret, hogy egy hétköznapi tetoválás hogyan lehet egyeseknek mágikus.

Ha már a tetoválásoknál tartunk, valahogy kisszerűnek is éreztem, hogy ebben a világban az a legnagyobb dilemma, hogy kinek mi van a bőrén. Ha van tetoválásod, remek, része vagy a társadalomnak. Ha olyan közösségbe születtél, ahol ez nincs szokásban, már ki is vagy taszítva. Mintha lenne valami oka, hogy ők ne kaphassanak tetoválást. Pedig ugyanúgy tetoválható a bőrük – egyszerűen nem értem, mi a társadalmi megosztottság alapja. Akarsz tetoválást vagy nem? Ennél már csak az olyan karakterek bonyolultabbak, mint Leora tanára. Aki csak tetováltnak álcázza magát, lemosható jelek vannak a bőrén, nem igazi tetoválások. Ugyanúgy része az életnek, jó polgár, vagyis a nem tetováltak nem mások, csak tiszta a bőrük.

Ha példázatnak veszem, és a tetoválást behelyettesítem mondjuk bőrszínre, már más a történet. Akkor ez a rasszizmusról szól, mesés környezetbe, kamaszoknak. Csak éppen sokkal ötletesebb mitológiát vagy különbséget ki lehetett volna ennél találni.

Maga a cselekmény nem túl gyors, lényegében alig történik ténylegesen valami a kötetben, Ez inkább karakterközpontú történet, amiben Leora érzelmi hullámzásai és önkeresése kap szerepet. A lázadása, dühe, bánata, ahogy lassan felnő, és eldönti, milyen szerepe lesz neki ebben a világban. Kamaszregénynek remekül meg is felel így.

Nem egyszer olvasás közben Az emlékek őre jutott eszembe, csak annak sokkal kidolgozottabb világa van és mélyebb mondanivalója. Azt azért nem sütném rá, hogy annak lenne egy bénább olvasata, de több fő mozzanatban vannak hasonlóságok. Már magában az is, ahogy a mintagyereknek számító egyén a munkája révén elkezdi átlátni a rendszer igazi működését és hibáit, és elhatározza magát, hogy a lázadásával a nagyobb jóért cselekszik.

Annak örültem, hogy szerelmi szál nem lett beleerőszakolva. Itt nagyon nem az a lényeg, hogy Leora hogyan lesz boldog. Az ő sorsa most nagyobb dolgok körül forog, hogy pl. Oscar érdekli-e lehetséges párként, vagy valaki más tetszik neki.

A szereplőkkel is az a bajom, ami különben az egész regénnyel. Túl egyszerűek.

Ami viszont tetszett: ahogy az emberi kultúra kincseit megőrizték, és mesékké formálták. Betétként vannak benne ilyen történetek, akár a Bibliából, akár egyiptomi, görög mítoszok.

Lehetőség van benne, majd meglátjuk, a folytatás tud-e élni vele, vagy marad egyszerű.

Broadway: Ink - Mint YA disztópia: 50% vannak benne ötletek, a világa színes, de lassan halad, ismerős.

Szubjektíven: 55% tetszettek az átírt mesék és mitológia, de maga a történet kevés benne.

Vallástörténetei, emberi sorssal foglalkozó, egyházi.

Két nagyon más ember, akik ugyanazt a hivatalt látták el. Az egyik német, a másik argentin. Mindketten papok, és mindketten Szent Péter örökébe léptek. 2013 az év, amelyre több száz éve nem akadt példa. A pápa kijelentette, hogy lemond és a bíborosoknak újabb vezetőt kellett választani az egyház élére. Előállt egy olyan helyzet, amikor két pápa él a Földön. Az egyik leköszönt pápa ugyan, de még mindig vannak, akik inkább az ő irányvonalát tekintik mérvadónak. Ez a kötet az ő történetük: a konzervatív Benedeké, aki nem bírta el a pápai korona súlyát. Aki, annak ellenére, hogy az egyház hagyományainak őre, a lehető legradikálisabb lépést tette meg a lemondásával. A másik az emberszerető, közvetlen Ferenc, aki már névválasztásával is jelezte, hogy újító lesz, nem pedig a konzervatív értékek őre. Hogyan lettek papok, milyen életutat jártak be, milyenek voltak/milyenek pápaként?

Általában az a személy vagyok, aki arra buzdít, hogy ha egy kötetből film készül, mindenképpen a regényt is olvasd el. Ha lehet, még a film előtt, hogy ne befolyásoljon az, hogy milyen színész játszott egy-egy karaktert. (Saját negatív példa: amióta vannak Harry Potter filmek, a regényeket is a filmszereplőkkel látom magam előtt, pedig a gyerekszínészeket kivétel nélkül rühelltem a filmen.)

Ez a kötet lesz a kivétel a szabály alól. Érdekel A két pápa, és ne adj isten új ismeretek begyűjtése mellett szórakozni is szeretnél kicsit? Akkor a filmmel sokkal jobban fogsz járni. Abban emberi történetet kapsz, emberi drámákkal és két nagyszerű színésszel. Ha a regényt választod, ismereted bőven lesz új, de hogy élvezetben nem lesz részed…

A két pápa McCarten tolmácsolásában ugyanis remek tényirodalom, de szórakoztató faktor nincs benne. Minden, amit érdemes tudni a pápaválasztásról, Benedek és Ferenc személyéről, össze van benne gyűjtve. Nagyon alaposan, több oldalról alátámasztva és a maga módján profi munka.

Még arra is volt érkezése a szerzőnek, hogy játsszon az idősíkokkal. Nem lineárisan halad, hanem logikailag építi fel a kötetet. Elindulunk Benedek megválasztásával, megismerjük a két főszereplőt, és visszamegyünk egészen a gyerekkorukig. Látjuk, milyen terhekkel nem bírt el Benedek, és a szerző fejtegeti, mi oka lehetett a lemondásra. De visszatérünk a múltba is, hiszen annak külön fejezetet szentel, hogy az argentin forradalmi időszakban milyen bűn terhelhette meg Ferenc lelkét. Majd kicsit a könyv jelenébe járunk, hogy milyen pápa lett Ferenc, milyen a kapcsolata Benedekkel, az egyházzal. Jobb így, mint lineárisan lett volna. Ha regényesebben lenne megírva, kifejezetten jól működött is volna. (Ahogy a filmen működik is.)

Az ennyire kortárs témáknál izgalmas az is, mennyire teszi bele a szerző a saját véleményét és meggyőződését a történetbe. McCarten a sorok között jelen van. Nekem nagyon az a benyomásom volt, hogy Ferenc szellemisége és munkássága sokkal közelebb áll hozzá, mint Benedek. Hogy drukkol annak, hogy Ferenc valóban új alapokra helyezze a katolikus egyházat. De mivel vallásról nem értekezünk, és én még csak katolikus sem vagyok, ezt a témát annyiban hagyom.

Még valami, ami hiányzott nekem a kötetből: ez egy olyan történet, ami annyira mai, hogy rengeteg fotó van róla. A kötetben viszont nem kerültek bele képek. Persze, akit érdekel, neten könnyen rákeres és kap millió találatot, de legalább a két pápáról egy kép, mondjuk az első hivatalos megjelenés a Szent Péter bazilika erkélyén, az nagyon hiányzott.

Foglaljuk össze! Egy profin megírt ismeretterjesztő kötet, sok ténnyel, és a szerzői hang sem veszett el. Viszont, keményen tényirodalom. Nem olvasmányélményért olvasható.

McCarten: A két pápa - Mint dokumentumregény: 75% alapos és sok forrásból dolgozik, de olvasmányos nem lett.

Szubjektíven: 40% a film után csalódás volt. Emberi dráma helyett ténygyűjtemény.

Cím keresi a szerzőt!

Vajon kinek a sorozatában vannak ilyen címek?

• A megtalált ereklye
• Ereklyetartó
• Csendélet varjakkal
• A halál tánca
• Temetői tánc
• Lázálom

Megoldás: Tovább!

Lakatlan szigeten ragadós, sorozatgyilkosos, bűnökkel szembenéző.

A Néger-sziget egy kietlen szikla, de akár jó üdülőhely is lehetne. Van rajta egy kalandos történetű villa, melyről pletykák keringenek, ki vette meg és milyen célból. 10 nagyon különböző ember kap ide meghívást az új tulajtól, mr. Lacky-tól. Van, akit az ingyen nyaralást, mást a rég látott barátok viszontlátása, esetleg egy jól fizető állás csábít a helyszínre. A szigeten azonban azzal szembesülnek, hogy a házigazda sehol. Egy lemezt játszanak le nekik, melyen mindegyiküket gyilkossággal vádolják. Egy felelőtlen vezető fiatalember már az első este meghal, mérgezett italtól. Elmenni nem tudnak innen, és a házban kihelyezett gyermekdal szerint valaki sorban gyilkolja őket. Miközben próbálnak életben maradni, kénytelenek a saját bűneikkel is szembesülni és megfizetni értük.

Vajon melyik a legismertebb Agatha Christie-regény? A gyilkosság az Orient Expresszen erős tipp lenne, és a Tíz kicsi néger is szerintem benne lenne a Top3-ban. Nem csak azért, mert ezekből készült a legtöbb feldolgozás, filmes is, hanem mert ezekben mutatkozik meg legjobban, miért nevezik a szerzőt máig a krimik királynőjének.

A történet már a kezdeteivel is izgalmas: a tíz ismeretlen egy idegen helyen, és a felvétel, mely mindegyiküket gyilkosnak bélyegzi. Természetesen mindenki tagad, és semmiben nem érzi magát hibásnak. Száguldoztam és halálra gázoltam két gyereket? Minek szaladtak ki a kocsim elé? A rám bízott gyerek vízbe fulladt? Hiszen meg akartam menteni, még ki is tüntettek érte! Halálba küldtem a háborúban a beosztottam? Igen, parancsnok voltam, és elesett a küldetésen – de melyik parancsnok nem hoz néha rossz döntést? Kifogás, az van.

Ám ahogy az ismeretlen gyilkos akcióba lendül, egyre többen kényszerülnek arra, hogy bevallják, valóban bűnösök és megérdemlik a büntetést. Christie színes tablót fest az emberekből – van, aki végig rideg és ellenszenves, más megbánja, amit tett és felmerül az is, hogy talán annyira nem is rossz ember, hogy ilyen szörnyű büntetést kapjon.

Az pedig nagy bravúr a szerzőtől, hogy úgy tudja a bűnös hőseit kezelni és bemutatni, hogy nem azon drukkoltam végig, hogy a gyilkos intézze már el őket. Sokfélék, más-más jellem ez a tíz ember, és Christie karaktert ad nekik. Ellenszenvesebb, tisztességes, akad bőven választék. Talán nem is véletlen, hogy a végső áldozat, Vera másként végzi be, mint a többiek. Ő is gyilkos, ő is rászolgált a történtekre, de annyira kínlódik, annyira szenved, hogy mégis a szimpatikus hősök közé kerül, akit félig-meddig még sajnálni is lehet.

Van ötlet abban, hogyan valósítja meg a vers sorait a gyilkos. Ahogy összeszedtem a halálnemeket, azért a változatosság nem jellemző. Leginkább mérgez, és abban van a változatosság, hogy kerül a méreg az áldozat testébe. Megissza, beinjekciózzák? Inkább az a trükk, a mondókához hogyan illeszkedik majd.

A legnagyobb trükk azonban más. Ahogy Christie elrejti a 10 ember között a gyilkost, és ahogy a végén meglep azzal, amikor egy vallomásból mindent megtudunk. Igen, bele lehet kötni, hogy logikailag csak így van értelme. Az, hogy valaki megtudja ezeket a törvény előtt nem bizonyítható gyilkosságokat, és összeterelje az elkövetőket, az már feltételez egyfajta szakmai hátteret és indíttatást. De az elterelés mestere Christie, még akkor is éreztem a meglepetés erejét, ha korábbi olvasmányélményből és filmekből tudtam is, ki, miért és hogyan lesz a gyilkos.

Olvastatja a történetet, hogy nagyon gyorsan történnek az események. A holtak gyorsan szaporodnak, és a szereplők kis nyomozása dinamikusan viszi ezzel együtt előre a történetet.

Nem ezt tartom a kedvenc Agatha Christie történetemnek, nekem a Halál a Níluson és az Öt kismalac a top, de ezt is szeretem. Érdemes megnézni és elolvasni is!

Christie: Tíz kicsi néger - Mint krimi: 90% fordulatos, pörgő cselekmény csavarral a végén, tele jó karakterrel.

Szubjektíven: 95% szerettem a stílusát, és ahogy Christie egy nagy írói trükköt bemutat.

Cím: Otherworld / Másvilág

Szerző: Jason Segel - Kirsten Miller párosa. Segel inkább színészként ismert, de összeállt az ifjúsági szerző Millerrel, és együtt alkotnak regényeket is. Két kötetük jelent meg eddig, ez az egyik.

Műfaj: YA, disztópia

Cselekmény: a Másvilág könnyen elnyeli az embert. Egy virtuális valóság, egy játék, amiben bármit megtehetsz. Ami jobb, mint a való világ. Kate is a rabja lesz, amit Simon, a barátja nem néz jó szemmel. Meg akarja menteni a kedvesét, de a küldetés során sokkal nagyobb összeesküvésre bukkan - már nem csupán Kate, a világ a tét.

Várható megjelenés: a Maxim őszre tervezi.

Miért várós?

• Nekem nagyon bejönnek a virtuális valóságokkal eljátszadozó regények.
• Talán eszembe jut róla a Ready Player One, de azt nagyon szerettem, így nem bánom.
• 2017 óta nincs folytatása, így arra is van esély, hogy kerek történetet kapunk, és nem egy sorozat nyitányát. Szeretem a sorozatokat is, de most jól esne egy kerek történet. Mint a RPO volt.
• Még van elég rejtély a fülszöveg alapján, még meglephet a regény.

Nyomozós, családi titkos, különleges képességgel együtt élő.

Cyrus még gyerek volt, amikor pszichésen beteg bátyja az egész családot kivégezte, csak az öccse maradt életben, aki akkor éppen edzésen volt. Felépült, egyetemre ment, és annak szenteli az életét, hogy segítsen a sokkoló események túlélőinek és elkapja az olyan embereket, mint a bátyja is volt. Most két fronton kell helyt állnia: egy gyilkossági ügyben kell a besegítenie. A műkorcsolyázó reménységet, a 15 éves Jodie-t erőszakolták és gyilkolták meg. Ki tehette és miért? Ahogy Cyrus vizsgálódni kezd, egyre több titokra bukkan a lány családjában. Közben egy lányt is ki kell értékelnie, aki ki akar kerülni a gyámügy felügyeletéből. Senki nem tudja ki ő, kik a szülei. Gyerekként találtak rá nyomorúságos körülmények között, bántalmazásoktól megtörten, egy többhetes hulla mellett. Evie most késznek érzi magát, hogy normális legyen, a maga ura. Cyrus segíteni akar neki, és közben Evie egyre közelebb kerül a nyomozáshoz – mivel meglátja, ha valaki hazudik, segíthet.

Ha nagyon röviden meg akarom fogalmazni, mit kínál ez a regény, nagyon hamar ott lyukadok ki, hogy rengeteg emberi nyomorúságot. Minden egyes szereplő kapcsán lehet arról beszélni, hogy milyen csapást kellett túlélnie, hogyan szenvedett és ettől miképpen lett más ember.

Cyrus már felnőtt, olyan hivatást választott, ahol másokon segít. Mégis, ő maga roppantul boldogtalan és magányos. Nincs senkije és semmije, csak a munkája és a bűntudata. Ha nem késik el, ha edzésről egyenesen hazamegy… A túlélők bűntudata nyomorítja meg még mindig az életét, bár logikusan átgondolva nem tudott volna mit tenni. Ha haza is ér előbb, annyiban változott volna a története, hogy ő is meghal a szüleivel és a húgaikkal együtt.

Ha a skandináv krimikhez hasonlítom, neki is megvan a maga személyes traumája, ami motiválja arra, hogy jó szakember legyen. Még kínozza is magát: mi másért lakna még mindig abban a házban, ahol a mészárlás történt?

Evie duplán szenved. Az ő gyerekkora bántalmazások krónikája, miközben a jelenben olyan képessége van, ami mindenkitől elválasztja. A lány, akinek nem lehet hazudni, mert észreveszi. Ő is magányos.

Robotham érzékenyen megírta, ahogy egyfajta apa – lánya dinamika kezd el kettejük között működni, és valamit tudnak segíteni egymáson. Ezek a történések, Evie rejtélyes múltja – mert az ő története sincs még zárva – a képességei és ahogy Cyrus felkarolja, még jobban le is kötött, mint a tényleges krimi.

Jodie meggyilkolása – Cyrus az emberi indítékokat követi, és másképpen áll a történtekhez, mint a nyomozók. Neki az indítékok, az emberi érzések a fontosak, így kezdi el átlátni lassan, hogy ki, mikor és miben hazudott. A végére ki is derül, ki és miért ártott a lánynak. Itt is lesznek mocskos titkok, és izgalmas is, hiszen a gyilkos nem adja könnyen magát.

A három ember szálai keverednek a regénynek, és dinamikusan össze is illenek. A történet folyton mozgásban van, és kiegészítik egymást. Cyrus a fő karakter, hiszen rajta keresztül találkozik a többi szál, nála ér össze minden.

Egyszerre érdekes ez a könyv, mint a szereplők lélektana, mint krimi.

Igazából két kifogásom van a kötettel kapcsolatban: az egyik a nyomorúság hatalmas tárháza. Annyira szenved itt mindenki, hogy egészen nyomasztó olvasni. Hiába izgalmas, hiába jó kriminek, ha az embernek eret támad kedve vágni magán a sok szenvedéstől.

A másik nem is gond. Jodie történetének megoldására rá lehet jönni, a csavar előbb leesett. De inkább ne lepődjek meg a végén, és legyen logikus az ügy, mint a semmiből új fordulat.

Tetszett nekem ez a krimi, még ha agyon is nyomasztott.

Robotham: Fulladás - Mint krimi: 70% több történetet jól összefog, izgalmas, akár sorozatnyitány is lehet belőle.

Szubjektíven: 75% kellően mozgalmas volt, érdekes volt Evie szála, maradt rejtély is.

Látszat kapcsolatos, zenei világos, szerelmes.

Oakley Ford két sikeres és gyönyörű színész gyermeke volt, aki saját jogon is megszerezte a rivaldafényt és sztárságot. Már kamaszként berobbant a zeneiparba, és most, 20 éves kora előtt új lemezzel kellene kijönnie, amivel a karrierje is újra feltámadhat. A kívánt producer megnyeréséhez azonban komolyabbnak kell tűnnie – a sajtósa így megszervez számára egy álkapcsolatot. Egy hétköznapi lány eljátssza a nagy szerelmet a világ előtt, amiért jól megfizetik. A 17 éves Vaughn egy évet halaszt az egyetemen, hogy segítsen a nővérének törleszteni a szüleik után maradt adósságokat, és nevelni az ikeröccseiket. Oakley álbarátnőjeként eleget keresne ahhoz, hogy kifizessenek mindent, és még a fiúk tanulmányaira is félretegyenek. A két fiatal ismerkedni kezd egymással, és hamarosan a megjátszott érzelmek valódivá kezdenek válni. De képesek kitartani egymás mellett és megbirkózni az érdeklődéssel, ami a kapcsolatukat övezi?

Maga a történet 12 egy tucat. Ifjúsági regénytől kezdve az erotikusig lehet olyan romantikus történeteket találni, melyben két ember megjátssza, hogy párt alkotnak, és a végére valóban azzá is válnak. Az sem ritka, hogy ezekben a történetekben az egyik ilyen ember sztár. Lehet focista, énekes, akár színész is.

Akkor mit tud Erin Watt, ami miatt nem csak egy átlag, ugyanolyan történet az övé is?

A cselekményben nem hoz újat. A randik, melyekbe egyre több valódi érzelem is bekerül, és igazivá válnak. Ahogy rádöbbennek, hogy a másik mit jelent számukra. Még az is ismerős elem, hogy milyen fordulat/félreértés miatt tűnik úgy egy pillanatra, hogy szétválnak útjaik és nem lesz happy end. Nem maga a cselekmény a titok nyitja.

Az, ahogy ezt Erin Watt megírta. Minden ismerős fordulat ellenére guilty pleasure élmény megvolt. Annyira szórakoztatóan van megírva, hogy újnak hatott a történet, pedig nem az. A szerző kellően pörgeti az eseményeket, és jól egyensúlyoz a mesék és a valóság között. Mert nagyon a peremen táncol – a világa színesebb, a karakterei menőbbek és szerethetőbbek, emberileg jobbak a valóságosnál, de ez nem tűnt fel.

Kifejezetten szerettem amikor a történet elején még legfeljebb csak némi fizikai vonzalom volt a szereplők között, de érzelmek még nem, és előszeretettel mentek egymás agyára. A jól eltalált párbeszédek különben is Watt erősségei, a Royal fiúk esetében is bírtam, ahogy a csaj visszavágott a srácoknak. Itt Oakley nyelve van jobban felvágva, de a kedvenc beszólásom a regényben Vaughn mondta ki.

Azért is jár egy pont, hogy szexi ez a regény, de azt nem azzal éri el a szerző, hogy a hősei folyton akrobatikáznak a lepedőn. Talán csak egy ágyjelenet van az egész könyvben, az is a szemérmesebb fajta, nem tereget ki mindent elénk a szerző. Watt mással is el tudja érni, hogy a két főszereplője között szikrázzon a levegő.

Összejött neki az is, hogy a valóságosnál jobb karaktereket teremt, de nem érződnek teljesen mesebelinek. Most megpróbáltam jellemvonásokat felírni melléjük, és rájöttem, hogy igazából nincsenek rossz tulajdonságaik. Ami kicsit az, arra van magyarázat. Oak nagyon elutasító a szüleivel, de az a múltjukból fakad. Vaughn előtt nagy csajozógép volt, de nem csapott be senkit. Nem kapcsolatokat keresett, csak szórakozást és a lányok is tapadtak rá, ettől függetlenül. Vaughn benne ragadt egy rossz kapcsolatban, és áltatta magát vele, hogy működik, de azért tette, mert a szülei elvesztése után stabil pontok kellettek az életébe. Nincs tisztában vele, mennyire helyes tud lenni, de ez inkább pozitív tulajdonság. Olvasás közben azonban nem azon járt az eszem, hogy túl szépek, hogy igazak legyenek.

Átlag történet, de az átlagnál színesebben és szórakoztatóan megírva. Igazán szerelem.

Watt: Igazán szerelem - Mint New Adult: 70% a történet elemei a zsánerből ismerősek, a szerző sodrása eladja.

Szubjektíven: 65% lehetett kedvelni a szereplőket, és a stílusa olvastatta is. Korrekt.