Szerelmes, gyógyulós, régi sebeket feltépő, gyermekvállalással foglalkozó.

Nadia egy kisvárosi szépség, aki kamaszként elvesztette az anyját. Az apja is komolyan gyászol, a munkába menekül, így a lánya egyedül marad a fájdalmával. Próbál bulikkal felejteni, majd a helyi lelkész fiában talál vigaszra. Luke a jövőjét vesztette el: akár hivatásos football sztár is lehetett volna, de egy sérülés mindentől megfosztotta. A viszonyból gyermek fogan, de Nadia nem akarja, hogy az élete megváltozzon. Egyetemre akar menni, eltűnni innen – abortuszra megy. A tényt ugyan közli Luke-kal, de nem enged beleszólást a döntésbe. A gyermek elvetetése a kapcsolatuknak is véget vet, majd Nadia elmegy egyetemre és elkezdi az álmait élni. Luke itthon marad, és egyre több időt tölt Nadia legjobb barátnőjével. Aubrey helyes, vallásos lány, akivel lassan egymásba szeretnek. Az esküvőre hazatérő Nadia még mindig gyászolja az elvesztett babát, és Luke boldogságát látva sötét gondolatai támadnak. Képtelen elengedni a történteket, és hamarosan újabb botrányt kavar, miközben Aubrey nem szeretne mást, csak egy szép családot magának.

Már az ajánlóknál megütötte a szemem, hogy ez egy fekete történet. Nem szeretem, amikor skatulyákat húzunk rá egy regényre. Ugyanez a történet egy nagyon szegény, fehér közösségben is lejátszódhatott volna, nem éreztem, hogy attól több vagy kevesebb lenne, hogy fekete fiatalok a főszereplői.

Ahogy belegondolok, egyetlen olyan pontja van, amiben van valami az afroamerikai örökségből. Az egyik narrátor a kisváros fekete öregasszonyainak pletykás közössége, akik helyenként szinte egy ókori dráma karaként plusz szólamokat, saját életbölcsességüket teszik hozzá a történtekhez. Annak a stílusa, az a többes szám, abban éreztem valami mást, valami olyasmit, amit egy lecsúszott fehér vagy mexikói vagy kínai, vagy teljesen mindegy milyen etnikum esetében nem tudok elképzelni.

A regény stílusa különben is már szinte fájdalmas és mélyen érzelmes. Minden szereplő belülről van megközelítve, a fájdalmaikon keresztül. Nadia, Luke és Aubrey – mindenki a veszteségei és a küzdelmei belső rajzával van jelen.

Lehet ítélkezni felettük? Első olvasásra rávágtam volna, hogy igen. Leginkább Nadia felett, aki maga dönt, és részben megbánja. Akit kísért, mi lett volna, ha. Így visszamegy, és megint Luke közelébe férkőzik. Az abortusz miatt nem tudom elítélni: 17 volt, nem akart családot, a jövőjét akarta. Elmenni innen. Ami viszont roppant zavar: amikor Luke felépít egy saját életet, boldog lesz mással, akkor Nadia belecsábítja egy viszonyba, aminek semmi jövője, csak fájdalmat okoz. Ezzel nem kapja vissza a gyereket, akit elvetetett. Csak azt éri el, hogy fájdalmat okoz Aubrey-nak, Luke-nak, és magának is. A belső ábrázolás miatt értem, abba kapaszkodott, aki ugyanazt vesztette el, amit ő. Luke is elvesztette a közös gyerekük, ez a kettejük fájdalma. De akkora önzőség akkor keresni mellette a vigaszt, amikor már Luke nem az övé! Ő élhette az életét, viszonyai voltak, utazgatott – miért nem hagyta békén a srácot?

Aubrey döntései is az anyaság fényében válnak érthetővé. Szerintem pont rosszkor esett teherbe. Azért bocsát meg, foltozza össze a házasságát, mert lesz egy lányuk. Ha nincs az a baba, ha a család álma nem annyira kísérti, akkor nem marad a férfi mellett, aki a legjobb barátnőjével gabalyodott viszonyba, miközben éppen családot akartak alapítani.

Nagyon nem egy szórakoztató regény, komoly fájdalmak és traumák a témái. Mélyen emberi is, és úgy vannak megfogva, hogy mindenki döntéseit meg lehessen érteni – de egyet érteni velük szerencsére nem kell. Én nagyon nem is értek egyet velük.

A saját témájában, a drámájában erős könyv, csak éppen annyira nem értettem egyet a szereplőkkel, hogy az engem bosszantott és messze lökött a történettől.

Bennett: Az anyák - Mint női: 65% érdekes narráció, egy kényes téma nagyon érzelmi oldalról megközelítve.

Szubjektíven: 30% a szereplők sok döntésével nem értek egyet, és nem fogott meg a sztori.

Kísérletek után nyomozós, szerelmes, kolonizált bolygón boldogulós.

Jubilee Chase 18 éves korára már komoly hírnevet szerzett katona. Mindenki tudja, ezzel a lánnyal jobb nem kezdeni, mert a fejénél csak az ökle keményebb. Az Avonon minden katona kb. 1 hónap alatt megőrül, Lee azonban már hónapok óta szolgál és nincs baja. A bárban egy este egy megnyerő, helyi srác ül le mellé. Flynn ismerős valahonnan a lánynak – balszerencséjére Flynn a bolygó lázadóinak egyike, az utolsó lázadóvezér egyetlen rokona, és nem hagyhatja, hogy a lány jelentse a feltűnését. Foglyul ejti őt, és a bázisukra viszi, miközben próbálja meggyőzni Lee-t, hogy valami szörnyűség történik a bolygón. Van egy titkos labor, kísérleteznek. A lány eleinte nem hisz neki, de ahogy egyre jobban megismerik egymást, és vonzódni kezdenek egymáshoz, Lee nyitottabb az elméletre. Mi folyik a bolygón, mitől változnak gyilkossá a katonák? Segítségért az egyetlen emberhez fordul, akiben bízik – ha közben ő le is szerelt, és a világ leggazdagabb örökösnőjének a jegyese is lett.

A Lehullott csillagok tetszett, vártam is a folytatást. Még akkor is, ha tudtam, hogy nem a számomra kedves szereplők térnek vissza egy újabb kalandra. De sebaj, lehet szerezni újabb karaktereket, akiket kedvelhetek! Gondoltam.

A helyzet azonban az, hogy ez a két főszereplő negyed annyira sem nőtt a szívemhez. Pedig Lee és Flynn ugyanabból a receptből készült, mint korábban Lilac és Tarver. Mindketten komoly gyásszal küszködnek: Lee a szülei meggyilkolását nézte végig és élte túl, megkeményítve magát minden fájdalom ellen. Flynn szintén kisgyerekként szembesült a nővére elfogásával és kivégzésével. Mindketten különleges helyzetben vannak és olyan képességek birtokosai, melyekre szüksége lesz az egész bolygónak. Lee látszólagos kőfegyelme mögött van egy titok, ami fontos lesz később. Flynn pedig a mártír öccse, aki már ennél fogva is politikai tényező, akire figyelnek az emberek. Mindketten dögösek, fiatalok, bátrak és aktív hősök.

Azt hiszem, nem is velük volt igazán bajom, hanem a szerelmi szállal. Ebben a történetben teljesen feleslegesnek éreztem, és nekem ők ketten jobban működtek bajtársaknak, mint szerelmeseknek. Lilac lányos volt, anno, Lee nagyon nem az. Talán, mert annyira fiús, nem tudtam beleélni magam abba, hogy Flynn mit kezd jelenteni neki és fordítva.

Ez a sztori lakott bolygón játszódik, így több mellékszereplő is feltűnik. Ők egy-egy vonással jellemzettek, a fókusz marad a két főszereplőn. Ahogy korábban, most is ők ketten, felváltva mondják el a történetet. De ha már emlegetem a mellékszereplőket, annyi kitérőt ide megengedek magamnak, hogy a kedvenc részeim azok voltak, amikor Lee segítséget kért Tarvertől, aki a helyszínre utazott, és kommunikátoron keresztül Lilac is visszatért vele. Nem sokat szerepelnek, de nekem az volt a kötet kedvenc része. Hiába, most is jobb főszereplőnek érzem őket…

Vagyis, YA és kaland szempontjából, izgalmasabb cselekménnyel jobb az első rész. Viszont, a Meggyötört világ a jobb disztópia. Duplán is. Egyrészt, a bolygón egy olyan rendszer van, ahol a telepesek el vannak nyomva. Ők próbálnak tenni ez ellen, és állandó háborús feszültség van a helyiek és a katonák között. Másrészt, LaRoux és a vállalata egyre ördögibbnek tűnik. Az Avon is kísérleti bolygó, és minél többet megtudunk arról, hogy miket művelnek, annál elítélendőbb az egész. Kapunk a nagy egészhez újabb kirakós darabokat, és már a rendszer is látszik, nem csak apró részletek, mint az első részben.

Összességében kevésbé kalandos, világépítő regény volt ez a mostani, kevésbé nyerő hősökkel. De arra jó volt ez a rész, hogy fokozza a várakozásom a zárlat felé. Lilac már emlegeti a hackert, aki abban lesz az egyik főszereplő. Arra a kötetre fáj még a fogam.

Kaufman & Spooner: Meggyötört világ – Mint YA disztópia: 65% disztópiának működik, de a YA vonal és a szerelem lehúzza.

Szubjektíven: 55% előzmények miatt nincs meglepetés, és a mostani hősök nem fogtak meg.

Nyomozós, kosztümös, romantikus.

Adelaide békés és nyugodt életet élt, mint könyvtáros. Aztán megismerkedett egy férfival, aki el akarta jegyezni. Ám mire a lány észbe kapott, a vőlegény bedugta egy diliházba, a feleségének hazudta, hogy rátehesse a kezét a lány örökségére. Adelaide azonban nem az a típus, aki kész feladni. Megszökik, és elmenekül. A vidéki Burning Cove lesz a menedéke, ahol nyit egy teázót. A Los Angelesben megfáradt hírességek szívesen látogatnak ide, a teaház is egyre népszerűbb. Amikor azonban egy jósnő, aki megjósolta a saját halálát, rejtélyes körülmények között valóban meghal, a város a kelleténél nagyobb figyelmet kap. Egy gyilkos jár köztük? Lehet, hogy valaki drogügyletekbe keveredett? Adelaide vőlegénye is újra színre lép. A lány csak a titokzatos Jake-re számíthat, aki körül szintén sok a titok, és láthatóan nem csak egy gyászoló férfi, aki felejteni érkezett ide.

Nem mondhatnám, hogy rengeteg Amanda Quick kötetet olvastam volna, de a kevésből is már kezdem látni, milyen séma szerint dolgozik az írónő. Ahogy ebben a regényben is ugyanezek az elemek fordulnak elő.

Ha tételesíteni akarom: egy letűnt korszakban játszódnak, de a történelem igazából nem fontos a cselekményben. Van egy páros: egy a korhoz képest meglepően önálló és független, erős akaratú nő és egy titokzatos férfi, aki elmenne álompasinak is. Ők menet közben nagyon egymásba szeretnek, és a végére közös jövőt terveznek. Egy bűnügy, aminek a megoldása nem éppen krimis, inkább bulváros.

Minden így van ebben a regényben is. A múlt században játszódik, de jelentéktelen a korszak. Talán csak annyi a súlya, hogy mai technológiával sokkal könnyebben meg lehetne oldani a nyomozást igénylő eseteket. A drogos szál, Zolanda öngyilkossága/gyilkossága is csak ujjgyakorlat lenne egy CSI egységnek. Csak itt még ilyen nincs, így a hősöknek kell kérdezősködni és összerakni a részleteket.

De nem krimis ez a nyomozás. Sok mindenre rábukkannak véletlenül is, valahogy olyan amatőrnek is tűnnek. Sokkal fontosabb, hogy közben hogyan gabalyodnak egymásba a főszereplők. A krimi és a kórházi visszaéléses történetek inkább csak színezik a románcot.

Mondjuk, még a kórházban történt kísérletezés és a betegekkel történő visszaélések a regény legérdekesebb pontjai. Amit a híres színésznővel műveltek ott, az rémálomszerű. De amennyire borzalmas lehetett az akaraton kívül beadott szerek tesztelése, a nemi erőszakok sora, az állandó rettegés, amiben élniük kellett, annyira ennek nincs itt súlya. A színésznő túl könnyen lépett tovább és állt bosszút. Adelaide is sok mindenen ment át, ha ő annyin nem is, mint a színésznő – mégis, egyik nőn sem látszik semmilyen trauma. Ez kissé mese habbal, de ismétlem magam: szórakoztató női regény ez, nem valami komolyabb.

A szereplők ennek megfelelően meseszerűek. Adelaide egy ponton ugyan modernnek, önállóan megfestett nő, de ha az alapvető értékrendszerét nézzük, akkor nagyon konzervatív is. Meg lehet pl. nézni, mennyivel boldogabb, amikor Jake felesége és nem csak a szeretője. Mert a házasság igenis fontos neki, bármilyen önálló és független legyen különben. Jake meg sziklaszilárd, jó kiállású, megbízható. Tipikus Quick regényhős, akibe nem lehet belekötni.

Különben, ezt a sorozatot teljesen összevissza olvastam eddig, és nem zavart. Minden történet teljesen külön szálon fut, legfeljebb a korábban/később megismert szereplők tűnnek fel egy-egy jelenet erejéig. Nem néztem meg, van-e még az írónő repertoárjában Burning Cove városában játszódó történet, de egy páros van még, akik nem kaptak saját regényt, de annyit feltűnnek a sorozat 3 részében, hogy szerintem a magánnyomozónő még színre lép.

Tipikusan azt nyújtja, ami az írónő védjegye. Se több, se kevesebb.

Quick: A lány, aki kámforrá vált – Mint női krimi: 60% kicsit krimi, nagyon románc, de végig mozgalmas és szórakoztató.

Szubjektíven: 50% tipikus Quick szórakoztatás, nekem nyálasabb, mint egy kriminek kellene.

Miket is kellett általánosban kötelezőkánt általánosban elolvasni? A szereplők talán súgnak kicsit...

1: Tutajos

2: Nemecsek Ernő

3: Bornemissza Gergely

4: Baradlay fivérek

5: Nyilas Misi

Megoldás: Tovább!

Országot egyesítő, hatalmi harcos, mágikus háborút vívó.

Anne megszerezte a koronát, és nagy erőkkel áll neki az ország megreformálásának. Nekimegy az egyháznak is, miközben egyre jobban megtanulja használni a mágiáját is. Ám a kapott látomások előrevetítik, hogy több számára fontos személyt is elveszít. Igyekszik menteni őket, gyakran ezzel hozva el akaratlanul a végzetüket. Az anyját és vele a sérült Neil lovagot diplomáciai küldetésre küldi, Cazio pedig egy vidéki és távoli várat kellene, hogy átvegyen. Mindkét csapat csapdába sétál, ahol nem várt segítőkre, de halálos veszélyekre is bukkannak. Leoff a családi béke közben dolgozni kezd azon, hogy a halál dalát felülírja. Közben újra háború tör ki, de egy nagyobb harc is közelít. Egy mágikus küzdelem bontakozik ki, mely azzal fenyeget, hogy a teljes pusztulásba rántja a világot.

A Tövis és Csont országai sorozat 4 részből áll, de 1-1 rész olyan vastag, hogy 2-2 kötetben lettek kiadva. Vagyis, ehhez a fináléhoz 8 könyvet kellett elolvasnom. A lassabb, de biztató kezdet után kötetről kötetre vártam, hogy beinduljanak az események, és jöjjön az apokalipszis, amit beígértek már az elején.

Ehhez képest az első kötet komolyan csalódást okozott. Fogtam a fejem, hogy a zárlat is ilyen semmilyen lesz? Ha csak egy-egy szereplőt nézek, a jelenteket, amikben mozgatja őket Keyes, akkor nincs nagy baj. Annyira jó mesélő, hogy a szinte semmit is jól tálalja, és egy-egy jelenetben működnek a karakterek. Hozzák a döntéseik, csatáznak. Ám a nagy egészet nézve nem haladt még most sem, csak tologatta a szereplőket ide-oda.

A második kötet, vagyis 8 kötetből a 8., ami azt hozta, amit az elejétől kezdve vártam. Háború van, mágikus és fizikai harcok dúlnak, a szereplők folytonos mozgásban és életveszélyben. Itt már vannak kalandok, és végre azt is lehetett érezni, hogy fontosak a döntéseik. Következménye lesz annak, melyik csatákat vállalják fel, kit mentenek meg.

Ez volt az a kötet, ahol végre az is nyilvánvaló lett, miről szól a jóslat, és mi az a lehetséges világvége, amit el kellene hárítani. Utólag értettem meg, miért hiányoltam végig annyira egy karakteres főgonoszt. Mert igazából az nincsen is. Egy mágikus patthelyzet van, nem olyan fizikai összecsapás és kézzel fogható világvége és főellenség, mint a Gyűrűk urában. Ez utólag sok mindent megmagyaráz, bár azért nem bántam volna, ha Robert, vagy valaki más karakteresebb ellenfél tudott volna lenni.

Keyes minden szereplője sorsát elrendezi, és szerintem korrekten eljuttatja őket egy pozitív végkifejlettbe. Nem teljesen happy end, de így jobb is. Ha mindenki mindent megkapna és nagyon boldog lenne, akkor az egész regény hangulata lenne kevesebb. Mert ez inkább fantasy, mint romantikus. A szerelmi szálak nincsenek is túlírva, szinte jelzés értékűek. Ha összevetem egy romantikusabb történettel, még akár nevetségesnek is tűnhet, ahogy itt hirtelen megvilágosodnak egyesek, hogy jé, én most tényleg szerelmes vagyok?

Azért 8 kötet alatt több szereplőt is megkedveltem, én érdeklődve figyeltem, merre fejleszti őket a szerző. A címszereplő, Anne az, aki a végére mondhatni hidegen hagyott. Utáltam, ahogy királynővé válva visszaveszi a régi és rossz szokásait, mintha a korábban történtek meg sem estek volna. Ugyan a végére visszatalál a felelősebb énjéhez, de addigra már elvesztette a szimpátiám. (Szerintem különben pont a neki megfelelő helyen és férfi mellett dönt a végén.) Leoff és a zene vonal megint nagyon tetszett. Ez a karakter kezdetektől szimpatikus volt, és Keyes remekül kitalálta a zene mágikus hatalmát. Neil, aki egy újabb mélypontról áll fel. Cazio halad a megkezdett úton. Nagy változások tehát nincsenek, az eddig megkezdett úton haladnak, és maradnak maguk a szereplők.

Az utolsó rész sok korábbi panaszom feledtette el, nem bánom, hogy kitartottam a végéig.

Keyes: Született Királynő – Mint fantasy: 70% korrekten, izgalmasan zárja a sorozatot. Keyes jelenetei olvastatják maguk.

Szubjektíven: 75% a második kötet végre az, amit vártam. Izgalom, mágia. Megérkezett!

Mesterséges intelligenciával birkózó, más világos, emberiség végzete ellen küzdő.

Afrikában nincs béke – újabb háború dúl. Egy egység éppen bevetésre indul, amikor valami láthatatlan és megállíthatatlan erő rájuk támad. Mire a katonák feleszmélhetnének, már senki nincs életben. Közben az Államokban, egy seriffhelyettes egy női holttest felett gondolkodik. Ki volt ez a nő, miért kellett meghalnia? Ki tette? Könnyen le lehetne zárni az ügyet, de Luther erre képtelen. Neki meg kell tudnia az igazat, ami egy titkos labor felé tereli. Ott valami nagy és titkos projekten dolgoznak. A férfi a felfedezések közepébe csöppen, aminek nem várt következményei lesznek. Hogy lehet, hogy a halott felesége most megint életben van? A meggyilkolt nő is újra köztük jár. Másik világba került volna? Hogyan lehet egészen más az élete? De még nagyobb kérdés, hogy mi hozta ezt a változást létre, és mi lesz az emberiség sorsa a megváltozott világban.

Frank Schatzing már letett az asztalra egy olyan regényt, ami miatt a magyarul megjelenő könyveit olvasom sorra. Mindig reménykedvem, hogy lesz még egy olyan remekmű köztük, mint a Raj, de eddig csalódnom kellett. Most is. A pillangó zsarnoksága a fülszöveg alapján tetszett, de valami egészen más volt a kötet, mint amire számítottam.

A cselekmény ígéretesen indul az afrikai mészárlással, az a láthatatlan és végzetes gyilkos mechanizmussal. De aztán váltunk az Államokra, és nyoma sincs annak a hangulatnak és tempónak, amilyen a kezdés volt. Luther nyomozgat, egyre közelebb kerül a technológiai vállalathoz, és azon kaptam magam, hogy én ezt unom.

Túl lassan haladnak az események! Ami történik, az sem izgalmas. Nincs olyan veszély, vagy fenyegetettség, mint amit a kezdet ígért. Amikor az alternatív valóságok is képbe kerülnek, már a fejem fogtam. Ez az idő- és világváltós zsáner a sci-fiben nem áll hozzám közel. Ok, van egy-egy olyan szerző, aki ilyen regénnyel is levett a lábamról, de Schatzing nem Blake Crouch.

Schatzing ebben a regényében is tudományos mélységekig merészkedik, és olyan környezetet teremt, amiben semmi kedvem, és gyakran tudásom is kevés elmerülni. A fizika soha nem volt a kedvenc tantárgyam, és a mesterséges intelligencia kapcsán is sci-fi tapasztalataim vannak, nem programozói. Valahol tudom értékelni, hogy mennyire mélyen elmerül a témában, hiteles és elhiszem neki, hogy ezek a dolgok így vannak, de nem érdekelnek. Ilyen mélységben és mereven pláne nem.

A szöveg ugyanis nagyon komoly, már szinte komor. Helyenként közelebb van a tudományos stílushoz, mint szórakoztató irodalomhoz. De folyamatosan azt éreztem, hogy félig tudományos szöveget olvasok, aminek a szövege emlékeztet egy lexikonra. Magam is érzem ebben a túlzást, de a szöveg folyton kizökkentett a cselekményből, amikor nagy nehezen sikerült ráhangolni.

A befogadást nehezítette, hogy nem volt olyan szereplő, akinek drukkolni akartam volna. Egyáltalán mit tudtam meg ezekről az emberekről? Bajban lennék, ha jellemeznem kellene őket. Az sokkal jobban menne, hogy milyen elgondolás alapján kezdte meg a munkáját az MI, és az hogyan veszélyeztette az emberiséget. Igen, ez világépítő regény, nem cselekmény- vagy karakterközpontú. Mivel ezt fogadom be legnehezebben, nálam már ez is egy olvasást nehezítő körülmény.

Pedig vannak zseniális elgondolások és leírások a regényben. Ahogy a robottechnika biológiaivá válik, a rovarokkal, az egyszerre hátborzongató és gyönyörű.

Sajnos, az üzenetét nagyon klisés alapmondatra tudom redukálni: a fejlődés veszélyes lehet.

Lényegesen komolyabb és tudományosabb regény, mint ami nekem jól esik.

Schatzing: A pillangó zsarnoksága - Mint sci-fi: 50% vet fel fontos kérdéseket, alapos és komoly regény, az élvezet rovására is.

Szubjektíven: 25% nem lett kedvenc szereplőm, és bár van benne pár remek dolog, nehéz.

Cím: Sárkányköztársaság

Szerző: RF Kuang – ezzel a sorozattal debütált és robbant be. Idén vendég lett volna a Könyvfesztiválon.

Műfaj: fantasy, kaland

Cselekmény: Zsin szenved a bűntudattól, egy egész népet ítélt halálra. A Főnix sem hagyja nyugodni, akitől erőt kapott. A bosszút pedig nem tudja elengedni, a császárnőnek meg kell fizetnie az árulásért. Zsin ezt úgy érheti el, ha csatlakozik a Sárkány nagyúrhoz, aki meg akarja dönteni a császárságot, és köztársaságot kialakítani. De a lánynak rá kell jönnie, ebben a háborúban senki sem az, akinek látszik.

Várható megjelenés: tolódik, valószínűleg őszre. De majd kiderül, hogy alakul a helyzet.

Miért várós?

• Az első részt nagyon szerettem, érdekel a folytatása is.
• A fülszöveg alapján tetszik a cselekmény. Éppen elég rejtély van benne, hogy felcsigázza a kíváncsiságom.
• Az Agave szokás szerint gyönyörű borítót készített hozzá.
• Készültem a dedikálásra is. Lehet, hogy erről le kell most tennem, de ami késik…

Életutat bemutató, kosztümös, családi életes.

A 48-as forradalom és szabadságharc Arany János életét is felbolygatta. Az ügy mellett állt, több barátja is aktív résztvevője volt az eseményeknek. A kétgyerekes családapa, a könyvek világában létező költő katonának nem állt be, de igyekezett olyan állást találni, mellyel egyszerre biztosítja a családja megélhetését és a hasznos munkát. Segítette Petőfi családját is. A bukás után az ő élete is bizonytalanná vált, az állása volt a legkevesebb, amit vesztett. Lassan és fokozatosan térhetett vissza az irodalmi életbe, ahogy állást is csak óvatosan vállalhatott. Tanár lett, iskolában és magántanár is, miközben az újjáéledő magyar irodalmi életben is egyre nagyobb szerepet vállalt. Arany János hamarosan olyan írói nagyság lett, akinek pártfogása megjelenéshez és sikerhez vezethetett – Madách Imre nem véletlenül vele dolgozott Az ember tragédiáján. Születtek saját jelentős alkotásai, miközben gyermekei is felnőttek és saját életükbe kezdtek.

Annyira szeretném pár mondatban úgy összefoglalni, hogy átjöjjön belőle, miért olyan nagy élmény ez a kötet. De nem akar sikerülni – ha kiemelek az életútból pár elemet, száraznak hat. Ha csak egy epizódot választok és hangulatosabban felelevenítem azt, akkor nem látni, mennyire komplex és széleskörű ez a regény.

A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. A szabadságharc idején, amikor Arany János egyszerre igyekszik jó családapa és hazafi is lenni. Lineárisan haladnak előre az események, és a költő szemszögén keresztül megelevenednek a megtorlás évei, a kiegyezés, a boldog békeidők. Sikerül Cselenyák Imrének elérnie, hogy mindezeket a történelmi korszakokat Arany életfelfogásán, érzésein keresztül átszűrve élményszerűvé és átélhetővé tegye. Nem csak évszámok és nagy események rostája, hanem benne van a kor hangulata is.

Ami leginkább megfogott benne, a kiegyezés felé haladva, de még a szívben hordozva a levert szabadságharc fájdalmát. Jó, kissé elfogult is vagyok, A walesi bárdok akkora kedvencem, hogy ebben is imádtam mindent, ami azzal a balladával foglalkozott. Van benne olyan jelenet, amikor az egyszeri emberek mondják el a költőnek, mit jelentett számukra az a költemény. Azt annyira át tudtam érezni magam is, hogy szinte egybeolvadt számomra a regény világa és a saját érzelmi világom.

A kor olyan sok szinten jelenik meg itt: Arany életútjában, de nem szárazan, hanem élettel teli anekdotákban, gazdag érzelemvilággal. A kor magyar kulturális életében, hiszen Arany társaságában ott voltak a korszak nagyjai. Jókaitól kezdve Madáchon át Vörösmarty és Tompa. De nem csak az irodalom, itt van a politika is. Cselenyák különösen jó abban, hogy egy-egy jelenettel is visszaadja a nagy magyarok karaktereit. Kossuth Lajos egyetlen jelentében is jól érezhető, milyen kisugárzása és hatása volt a férfinak.

Szerettem a regényben, ahogy egyszerre látjuk Aranyt, a költőt és Aranyt, az embert. Mindkettőt nagyon lehet becsülni, és példaként állítani magunk elé. Egy nagyon szimpatikus, szerény, maximalista ember volt, hatalmas szívvel és értékrendszerrel. A költőt pedig látjuk azon keresztül, ahogy a legnagyobb művei megszülettek. Sok a részlet is a kötetben, így többszörösen bele lehet merítkezni Arany világába: a költeményein keresztül, a cselekményen keresztül, a regény hangulatán át is.

Érezni ezen a regényen, mennyi munka és tisztelet van benne. Stílusos, értékekben és érzelmekben gazdag. Közel hozza az egyik legnagyobb magyar költőt, és méltó emléket állít neki és művészetének.

Igaz, az Arany életrajz első fele tetszett jobban, de az a fele a sikertörténet. Ahogy a semmiből jött fiú karriert épít, szép családja lesz. Itt már szembe kell nézni a halállal és veszteségekkel.

Cselenyák: A tölgyek alatt – Mint történelmi: 85% egyszerre követi Arany János életútját, a költő munkásságát és a kort.

Szubjektíven: 75% több puszta életrajznál, ahogy a nagy művek is benne vannak, merülés.

Politikai játszmás, mágikus, hatalomért küzdő.

Owen szerencsésen beilleszkedett a királyi udvarba. A Forrás kegyeltje, egyben képzett lovag is lett 17 éves korára. Igaz, a képessége más, mint amit a világ és a király gondol. Ők még mindig abban a hitben vannak, Owen a jövőről kap látomásokat. Valójában a Forrás gyakran megmondja neki, ki mond igazat, és ha koncentrál, meglátja bárkinek és bárminek a gyenge pontját. Szükség is lesz a képességére, hiszen megint háború fenyeget. Felbukkan egy fiatalember, aki azt állítja, ő az elveszett Eyric herceg, akit nem sikerült meggyilkolni gyermekként, és most kéri vissza a trónját. Háborúba kell menni, és szövetségeket kell kovácsolni. Ki mond igazat? És mi történik, ha a hatalmi játszmák része egy olyan elrendezett esküvő, mely elválasztja egymástól Owent és Evie-t, akik legjobb barátból szerelmesek lettek? Mennyi kell, hogy Severn király azzá váljon, aminek tartják: szörnyeteggé?

Nem sűrűn akad alternatív történelmi regény a kezembe. Card Fáklya-sorozata, és volt egy olyan Lady Jane is, amiben emberek képesek voltak állattá alakulni, és Tudor Edward nem halt meg gyerekként. Ha már Tudor-kor. Ez a regény is abba a világba visz, csak alternatív vonalon és egy kis mágiával fűszerezve.

Pontosabban, egy olyan világot mutat be, ahol nem emelkedett fel a Tudor-ház. Hiszen Richard, aki itt Severn, megnyerte a csatáját, nem kellett koronáját kínálnia egy lóért. Király lett, aki túszul tartja a testvérei gyerekeit, de a bátyja fiait elvesztette. Nem ő volt a gyilkos merénylő, bár mindenki annak tartja.

Egy sorozat második kötete, de annyira messze vagyunk időben is az első résztől, hogy akár itt is bele lehet kapcsolódni. A kevés múltbeli utalás miatt, meg az élvezet kedvéért érdemes az első részt is elolvasni, de akár itt is bele lehet kapcsolódni.

Ötletes, teljesen megvett, ahogy Wheeler elképzelte az alternatív történelmet. Igaz, hogy fantasy környezetbe helyezte és ebben a világban mágia is létezik, de teljesen felismerhetőek a történelmi fordulatok és személyek. (Aki képben van a Tudor-korral és a Rózsák háborújával, tényleg könnyen be tud kapcsolódni, plusz, folyamatosan szórakozhat azon, mennyire forgatja át ide az eseményeket Wheeler.) Még az is összejön neki, hogy a Tudor-kor egy részének történeteit ide hozza, felismerhetően, annak ellenére, hogy más az alaphelyzet, hiszen más ül a trónon. Vagyis, Eyric szála – az egyik kedvencem a regényben, és valami kis elégtétel is, mert konkrétan sajnáltam azt a fiút, akit Henrik elveszejtett. Itt sem jut neki happy end, de elindul valami a történetéből és a nagyobb kép szerint van még remény.

Anglia. Mágia. Kinek mi ugrik be? Nekem Arthur, Merlin – az egyik kedvenc mitológiám az övék, így nagyon feldobott, hogy ezt is behozza a szerző. Nem véletlenül hívták a valóságban is az első Tudor örököst Arthurnak. Akkor nagyon élt az a hit, amit itt is bedob a szerző. A legendás király visszatér majd – csak itt Arthur helyett Andrew a neve. Azt már most imádom, amit ezen a vonalon betett a szerző, pedig a 3. kötetben lesz kibontva.

De vissza a jelen eseményeire! A keret, a fantasy és alternatív történelem remekül működik. Owen már nem gyerek, éles eszű fiatalember, akit nagyon megkedveltem. A döntései, a logikája, a képességei – remek regényhős, akinek még a belső vívódásai is lekötöttek. Plusz, jár a szerzőnek azért is egy pacsi, mert nem közhelyesen írta a szerelmi szálat. Pedig úgy tűnt, a tipikus történet ismétlődik. Wheeler képes behúzni egy gyomrost, és meglepni.

Széles érzelmi skálán játszik, mert nem enged olyan egyszerűen gondolkodni a szereplőkről, hogy jók vagy rosszak. Talán csak Evie és Owen ilyen jók, de mindenki más sokszínűbb és izgalmasabb. A hősök meg jók úgy, hogy ennyire jók.

Az első rész nem fogott meg ennyire, de ez most nagyon elkapott. Hol is a 3. rész?

Wheeler: A tolvaj lánya – Mint fantasy: 85% ötletes világ, nagyon szerethető karakterek kalandjain keresztül.

Szubjektíven: 95% imádtam, ahogy fantasy világba keveredett egy alternatív történelem!