Egyetemi, csalódáson túllépő, szerelmes.

Summer számára felfordul az élet, amikor az édesanyja egy súlyos betegségben életét vesztette. Az apja nem gyászolt sokáig, összejött a kórház egyik ápolónőjével, összeházasodtak és összeköltöztek. Summer így megkapta mostohabátynak az iskola legünnepeltebb fiúját: a sportcsapatok kapitánya, jó tanuló, és még eszméletlenül dögös is. Summer éveken át nézte, ahogy egyik lányt cseréli a másikra, miközben az ő szíve is Kevinért dobogott. A fiú egyetemre megy, Summer befejezi a középiskolát. Az érettségi bált követően berúgnak, egy éjszakát együtt töltenek. A lány nagy reményekkel készül Kevin egyetemére: végre eljött az ő idejük! Ott azonban azzal szembesül, hogy Kevin egy másik lánnyal van együtt, akinek ráadásul barátja is van. Kevinnek rossz a híre, átgázol a lányokon. Summernek valahogy túl kell tennie magát rajta, miközben az iskola egy jóképű, de rosszhírű sráca, Caden, valahogy mindig a közelébe kerül.

Kedvelt zsáner lett mostanában a romantikus regényeken belül, hogy mostohatestvérek szerelmeiről írnak. Nem is értettem soha, ez miért akkora nagy tabu. Nincs vér szerinti rokonság, gyakran már 17-18 évesek, amikor törvényileg rokonná válnak, még csak azt sem lehet mondani, hogy testvérekként nőttek fel. Akkor miért kellene ezen kiakadni?

Tijan is megírta a maga ilyen regényét, bár ő is unhatja a zsánert, mert egyet azért csavart rajta. Ebben a történetben nem a mostohatestvér lesz a nagy Ő. Bár eleinte annak tűnik. A tökéletes srác, akivel csak egy baj van. Minden lány kell neki, csak éppen a hősnő nem. Summer ennek ellenére imádja, és reménykedik.

A csavar abban rejlik, hogy itt nem csal a látszat. A fiatalember nem csak azért tűnik bunkónak, mert valami sérülést rejteget és igyekszik feldolgozni, mint általában a hasonló regényhősök. Kevin egy jóképű, de attól még szemét alak. Summer ezzel az egyetemen szembesül, és valahogyan ki kell ábrándulnia belőle.

Itt jön a képbe Caden, az egyetem másik nagyon menő és lányok által körülrajongott alakja, akivel mindig egymásba botlanak. Akivel egymás agyára mennek, de mind tudjuk, ez minek az előszobája… innentől tipikus a történet, újra. Ahogy lassan megismerik egymást, vonzódnak és eljutunk a szerelem szóig.

Valahogy ez jellemzi a regényt: egyszerre nagyon tipikus, és követi a zsánert, miközben egy másik tipikus zsáner elemen csavar egyet. Így valamennyire megfogott, miközben nagyon tudtam unni is, amit olvastam.

Ha még azt listázom, mit értékeltem, akkor azt, hogy meglepően vissza van fogva benne a szexualitás. Szó se róla, sokat beszélnek róla, játszanak egymással ilyen téren, de nem egy olyan regény, amiben minden második fejezet egy ágyjelenet. Ráadásul a hősnő körüli emberek lényegesen többet csinálják, mint maga a hősnő.

De akkor vissza oda, amit kifogásolok. Summer tipikusan olyan hősnő, akitől kiakadok. Igazából minden a helyén van benne: korrekt jegyei vannak, egész jól néz ki. Ennek ellenére kb. olyan az önképe, mintha Quasimodo rosszul sikerült húga lenne. Semmi önbizalma, és ő van mindig legjobban meglepődve, ha valaki felfigyel rá. Ráadásul nyavalyog is, ami az idegeimre pusztító hatással van. Fejezeteken át a szenvedése, Kevin miért nem veszi észre vagy miért hanyagolja. És mit tesz ellene? Semmit, csak vár. Meg érti, miért fordul a srác mások felé, hiszen ő maga csak átlagos. Abszolút kiborultam az ilyen részeken – ha ezzel akarja szimpatikussá és közelibbé tenni a hősnőt a szerző, mellé lőtt. Ezzel csak azt érte el, hogy megutáljam. A srácok jobban sikerültek, csak éppen ez Summer regénye, nem az övék.

Tijan több könyvet is írt, de nekem ez is sok volt belőle. A történetet se, a szereplőit se díjaztam. New Adult van ennél sikerültebb is, jó sok.

Tijan: Vészkijárat - Mint New Adult: 40% tipikus romantikus NA, minimálisan csavarva a megszokott felálláson.

Szubjektíven: 30% értékeltem, hogy a klisétől kicsit eltér, de nem szerettem a szereplőit sem.

Romantikus ifjúsági és new adult regényeket ír. Ha megadom pár szereplője/szerelmes párja nevét, ráismertek?

Will és Layken

Ridge és Sydney

Ryle és Lily (+Atlas)

Dean és Sky (/Hope)

Ben és Fallon

Megoldás: Tovább!

Mágikus képességekkel bánós, beilleszkedős, iskolás.

Morrigan Crow kiállta a próbákat, és a mentora biztos benne, hogy ő lehet az, aki megváltoztatja a csudamívesekről kialakult negatív képet. Sikerül elég támogatót is találnia, hogy Morrigan megkezdhesse a tanulmányait a kiválasztott diákokkal együtt. Ugyan titkolnia kell, mi is ő igazán, de így is sikerül barátokat találnia. A Társaság nem könnyíti meg a dolgát, de Morrigan helyt akar állni. Akkor is, amikor a csapatát zsarolni kezdik a titkukkal, és mindenkinek valami olyasmit kell tennie, ami távol áll a személyiségétől, és megalázónak érzi. Lassan összekovácsolódnak, a közös ellenségnek is hála. Ám a lánynak nagyobb gondja is akad: képességgel bíró és mitikus lények tűnnek el sorra, miközben a száműzött Squall megtalálta a módját, hogy visszatérjen a városba. Felajánlja a lánynak, hogy megtanítja használni az erejét. Morrigan egyre nehezebben áll ellen: a férfi azt kínálja, amire született.

A legjobb gyerekkönyvek azok, amelyek nemtől függetlenül kalandosak és izgalmasak. Amikor mindegy, fiú vagy lány a főszereplő, az olvasók egyaránt szeretni fogják. Mégis, azt tapasztaltam, hogy a gyerekkönyvek közül azok mennek jobban, ahol fiú a hős. Harry Potter, Percy Jackson, Artemis Fowl, a legismertebbeket megnevezve. Az ifjúsági könyveknél viszont átveszik a hősnők a terepet.

Jessica Townsend ezen a képen igyekszik változtatni, és az ő gyerekkönyvének lány a főszereplője. Nem tudom, ez az oka-e, de annyira nem érzem unisexnek a könyvet. Lányos. Leginkább a hősnő hozzáállása miatt – jobb szó híján, lányos. Sok mindenen töpreng, érzelmileg áll hozzá. Amíg a fiú hősök egyes esetekben cselekedtek, Morrigan előbb gyötrődik. Talán kicsit sarkítok, de nagyon szerettem HP és Percy kalandjait. Nekik is voltak lelki kínjaik és konfliktusaik, de valahogy nem voltak ennyire meghatározóak a cselekményben. Ez érzelmileg lányosabb sorozat.

A cselekmény cserébe változatos. Több szálon is megoldandó probléma van: az eltűnt személyek, az iskolai zsarolás, Squall mesterkedései, miközben a lány attól is szenved, hogy a képességei miatt stigmát kapott.

A tényleges cselekményen érezni, hogy a célközönség a gyerekek. Kényelmes a tempó, de változatosak az események. Sok megoldandó gond van, a kötet nem vastag, így minden fejezetnek tartalmasnak kell lennie, hogy minden szálat el lehessen varrni.

Tetszett, hogy egyre jobban megismerjük ezt a világot és a benne élők képességeit. Az idő rohan benne, néha kapkodónak is éreztem az események leírását, de abban van ötlet, ki mire képes. Az átlagos, máshol is előkerülő képességek mellett vannak különlegesek is. Alapból tetszett, ahogy itt a mágia áramlik és ki mire lesz képes tőle, illetve vele.

A regény problémai közül Morrigan belső vívódása, ami leginkább meg tudott fogni, és felnőttként is érdekesnek találtam. Squall felkínálja a lánynak a képzést, amit a Társaság megtagad tőle. Pontosan látja, a többiek mennyire boldogok, mennyire önmaguk, amikor az erejüket használják. Arra születtek. Tőle ezt akarják megtagadni, mert ő sokkal többre képes, így sokkal nagyobb veszélyt is jelenthet. Morrigan nem csupán azt dönti el, melyik oldalra álljon. Neki a saját belső, természetes késztetésének is ellent kell állnia. Magától kell megtagadnia a saját erejét, hogy ne legyen Squall játékszere.

Olvasmányos is a kötet, könnyen haladni benne fejezetről fejezetre. Nincs túl sok, de szemléletesek a leírásai. A kalandokat, de az érzelmi részek is elképzelhetőek. Még az sem feltűnő, hogy a főszereplők gyerekek, így gyerekesebb a nyelvezet vagy a viselkedésük.

Határozottan jobban tetszett a nyitánynál, van ebben a sorozatban fantázia. Még nem ér a nagyok nyomába, de Morrigan Crow rálépett a jó gyerekkönyvek felé vezető útra.

Townsend: Csudamíves – Mint gyerekkönyv: 85% a mágikus világ és az iskola ötletes, a hősnő konfliktusai átélhetők.

Szubjektíven: 70% kicsit már kinőttem belőle, de jópofák a feladatok és az iskola is.

Cím: Árnyjáték

Szerző: Joseph O'Connor - ír szerző. Magyarul ez lesz a negyedik könyve.

Műfaj: történelmi, romantikus

Cselekmény: a kor legnagyobb színésze. Egy ünnepelt színésznő. A színház igazgatója. Három ember, egy szerelmi háromszög és megannyi sötét titok. Az igazgató talán csak a színészek mögött észrevehetetlen árnyalak, mégis ő az, aki mozgatja a szálakat. A neve Stoker. Bram Stoker. A történetük pedig egy darab megírására ihleti: mi a Dracula titkos története?

Várható megjelenés: talán még tavasszal, elvileg áprilisban van tervben.

Miért várós?

• Újabban szeretem a történelmi fikciót, és ez is az.
• Színházi kulisszatitkok - izgalmas.
• Egyelőre rejtélyes a cselekmény, többet is akarok tudni róla.
• Már most érdekel, mi lesz a vége.
• Barker már bizonyította, hogy Stoker köré jó sztorit lehet írni, ez a kötet is kap esélyt tőlem.
• Ha bejön, az író más könyvét is beszerzem. Van, ami fülszöveg alapján bejön, de ez izgatja a fantáziám leginkább, ez lesz a próba.

Új lakásba költözős, rejtélyes, titkokat felfedős.

Jules mindig is New Yorkba vágyott, de a város nem bánik kegyesen vele. Eddig. A barátja megcsalta, a barátnője ugyan befogadná, de érzi, hogy csak felesleges harmadik lenne egy szerelmes pár mellett. A pénze már szinte semmi, állása nincs. Így igazi mentőövnek tűnik a Bartholomew lakóház álláshirdetése: lakásfelügyelőt keresnek bentlakással egy luxusházban, remek fizetéssel. Van ugyan pár ostoba szabály: nem fogadhatnak vendéget, mindig a lakásban kell éjszakázni, de az előnyök mellett ez semmi. Jules kap az alkalmon. Az épület gyönyörű, a lakók között sok az ismert ember. Jules kedvenc regényének írónője is itt él. Egy másik lakásfelügyelővel, Ingriddel gyorsan össze is barátkoznak. Amikor a lány eltűnik, Jules nem bírja annyiban hagyni az ügyet. Nyomozni kezd, és rá kell jönnie, a ház sokkal több titkot rejt, mint amit a rossz híre sejtetett.

Riley Sager már önmagában is rejtély. Tudjuk, hogy írói álnév, de nem sejteni, kit takar a név. Annyit tudunk róla, hogy egészen más stílusú regényeket ír más néven. A bogár a fülemben ül, mert ha ilyen thrillert tud a szerző, más könyvére is kíváncsi lennék, akár egészen más zsánerben is, még kortárs szépirodalomból is.

A Zárj minden ajtót! egy ismerős horror zsánerre épül: a rejtélyes házra. Spoiler nem lesz, így nem megyek bele, pontosan mi derül ki, de széles skálán jönnek a lehetőségek, és egyik rémesebb, mint a másik. Szellemek kísértenek, mint a Ragyogás hotelében? Esetleg olyan szekta él itt, mint az AHS Hotelében? Vagy csak egy sorozatgyilkos szedi áldozatait, kihasználva az épület elátkozott hírét? Vagy valami egészen más zajlik a falak között? Sok történetelem ismerős lehet máshonnan, de ahogy összeállnak itt, és megalkotják a Bartholomew rejtélyét, az Sager sajátja és borzongatva szórakoztató.

A cselekményben folyamatosan jönnek a csavarok és Sager remekül vezeti az olvasót. Mindig van egy vezető elmélet, amely felé terel minket. Mire gondol éppen Jules, mi történik a házban? A nyomok ott vannak, mi is felállíthatjuk a saját elméletünket. Van, amire rájöttem, más meglepett. De ami fontos, logikusnak éreztem végig. Minden ott van előttünk, csak Sager ügyes abban, hogy mást hitessen el velünk, mint amit a végére majd kihoz.

A végével kapcsolatban annyit, hogy volt, ami meglepett. Nem is vagyok teljesen boldog, mert jellemző módon szimpatizálni kezdtem azzal, aki a regény rossza. Úgy tűnik, reménytelenül vonzódom a pszichopata karakterekhez, már attól a szakasztól kezdve, hogy normálisnak álcázzák magukat… Ha már a vége, igen, a cselekmény végső alakulásában nagyobb a mese faktor is, de ennyi belefért. Sager nem akart depresszióssá tenni minket, azért ez sem hátrány.

Karakterek – jellegzetesek. Néha küszködöm azzal, hogy a mellékszereplőket is megjegyezzem, itt gond nélkül ment minden lakóval. A fontos szereplők alaposan felépítettek, árnyaltak és a kisebb szereplők is karakteresek is. Nem fekete-fehér a regény szereplőiben sem, még a gonosz oldalon állók mellé is lehet érveket sorakoztatni. Jules különben szimpatikus hősnő lett, könnyű vele azonosulni és drukkoltam neki. (Pedig a regények hősnői gyakran irritálnak. Ő nem.)

A stílusa nagyon olvastatta magát. Van benne humor, van benne feszültség, olvasmányos a kötet elejétől végéig. Szórakoztató, könnyen fogyasztható thriller, amiben a cselekmény, a karakterek és az atmoszféra is kiállja a próbát.

Amit esetleg hiányolni lehet belőle: nincs tanulság. Nekem nem hiányzott, ezen szórakozni akartam, nem okosodni. Ezt a célt pedig maradéktalanul el is érte a kötet.

Még egy Sager-regény vár a polcomon olvasásra, el is fogom olvasni! Tetszett.

Sager: Zárj minden ajtót! - Mint thriller: 90% hangulatos atmoszféra, meglepő csavarok és egy emlékezetes hősnő.

Szubjektíven: 85% a végével még kicsit barátkozom, túlzottan vonzódom a pszichopatákhoz.

Egymást segítős, hitet találós, barátkozós.

Denver egész életében csak sodródott, és korán meg kellett tanulnia, hogy a bőrszíne miatt nem veszik emberszámba. Azért kellett a földeken robotolnia, hogy a gazdának fizethessen a magokért, földbérlésért, neki soha semmi nem maradt. Még véletlenül is tévedhettek az útjába rasszisták, akik szinte halálra verhették, és senkitől nem remélhetett segítséget. Hiába próbálkozott máshol, nem tudott letelepedni és lenni valaki. Utcára került, komolyan inni kezdett. Ron a semmiből épített fel egy milliós műkincsekkel foglalkozó vállalkozást, a feleségével jómódban élnek. Amikor Ron megcsalja Deborah-t, bevallja a tettét és az asszony pár feltétellel hajlandó adni egy újabb esélyt. Ron is eljár a templomba a nejével, újra felfedezi a hit erejét és egyre jobban bekapcsolódik az asszony karitatív tevékenységeibe is. Így ismeri meg Denvert is. Két nagyon más ember, mégis, igaz barátokká válnak.

Ahhoz, hogy valaki memoárt írjon, már nem kell Churchillnek lenni. Ha akármi van az életedben, amit annyira jelentősnek érzel, hogy azt meg akarod osztani másokkal is, le lehet írni, és meglepően sok történet kiadásra is kerül. (Inkább az Államokban, nem nálunk, ez is igaz.) Ez is egy ilyen kötet.

Mert, ha csak a cselekményt nézem, nincs benne olyasmi, amit vonzónak találnék. Két idősödő ember, akik a nagyon eltérő hátterük ellenére barátok lesznek. Az egyik milliomos, a másik csöves. Viszont, van két olyan dolog benne, amivel el lehetett adni: az egyik a hit. Ron nem csak barátkozik ebben a kötetben, a keresztény értékek nagy szószólójává is válik. A másik a halállal való szembenézés, egy súlyos betegség. Ha azokba a memoárokba gondolok bele, amelyek nálunk is kijöttek, ez az egyik leggyakoribb téma bennük. Valaki szembenéz egy halálos kórral, vagy valami nagyon súlyos betegséggel.

A két történet nagyon sokáig két külön történetként bomlik ki. Denver múltja még le is kötött, az egy boldogtalan és tragikus életút. Az a reménytelen helyzet, amiből indul – borzalmas. Hallottam már a modern kori rabszolgaság kifejezést, de ilyen formában nem gondoltam, hogy létezett. Igaz, ez nem mai történet, Denver gyerekkora meg pláne nem, de akkor is. A XX. század második felében így kihasználni másokat… Nem egyszer volt olyan érzésem, mintha 100 évvel korábbi lenne a dátum.

Ron és Deborah története viszont kezdetektől irritált a hangnemével. Nem téríteni akarnak, de annyira érződik a saját meggyőződésükbe vetett hit erőssége, hogy az már szinte népnevelő jellegű. Most mondjam azt, ha valaki milliókat keres és sikeres, az könnyen jótékonykodik és beszél arról, hogy segítenünk kell másoknak? Igaz, ők nem csak pénzt adtak. Az idejük is, sokat jótékonykodtak személyesen is. Még rágom kicsit magamban ezt a vonalat. Jó emberek, jól is éltek, csak ne érezném ki ennyire, hogy ezt a hitet mindenkinek átadnák.

Deborah betegsége kapcsán is irritált a nagy hitük. Ok, inkább próbálkoznék gyógyszerrel, mint imával. Talán ezért zavart ennyire, hogy ők végig mennyire reményt kaptak a hitükből. Mondhatni, várták a csodát. Ami aztán nagyon keveseknek jön be. De azért az is igaz, hogy így sokkal könnyebben birkóztak meg az egész helyzettel, mint akik nem hisznek semmiben.

Maga a két férfi barátsága nem lényeges része a cselekménynek. Egy út szakasza, a hit igazi megmutatkozása. Hogy az embert látta meg a csövesben, aki ezt meghálálta. Ha nem szeretem a példabeszédet, ez a rész sem tudott lekötni ilyen okból.

A stílusából pedig hiányoltam az igazi érzelmeket. Itt úgy van elbeszélve minden, hogy érzem a távolságot a jelen és a múlt között, már túl vannak a nagy érzelmi hullámokon.

Azt valahol tudom díjazni, hogy tartalmas akar lenni, értékeket akar közvetíteni, de a forma, ahogy teszi, nem fogott meg. A történelmi oldal jobban érdekelt volna, de az kevés benne.

Hall – Moore – Vincent: Ugyanúgy más, mint én - Mint memoár: 58% személyes hangvételű, őszinte írás, de az elveit nagyon át igyekszik adni.

Szubjektíven: 50% túl sok volt nekem a vallásból, a jó életre nevelésből. Az eleje érdekesebb.

Nincs felelősségérzet szeretet nélkül – (…) – És nincs szeretet felelősségérzet nélkül. Ha valakiért nem vállalsz felelősséget, valójában nem szereted. (Lakatos: Vörös)

– Tudod, mikor vagy teljesen meztelen? – kérdeztem Marcytól.
– Tükör nélkül is.
– Talán mégsem. Akkor vagy teljesen meztelen, ha nincsenek titkaid. (Andrews: Törött emlékek)

A hazugságok olyanok, mint a léha barátok, arra jók, hogy kihúzzanak a bajból. Rövid távon. De hosszú távon árulók, csak arra jók, hogy romba döntsék az ember életét… (Leunens: Cellába zárva)

A jó dolgok lehet, hogy elmúlnak egyszer, de ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Az emlékük velünk marad. (Andrews: Törött emlékek)

Az ember véges lény – nem csoda hát, ha képtelen elviselni a világűr végtelenségét. (Lebbon: Predator - Rajtaütés)

– Kész, vége. Csak az álmaimból nem tudom kitörölni. Ott még mindig kísért. Nevetséges, nem gondolod?
– Ez természetes – mondta Marie szomorúan. – Az álmok azt tesznek velünk, amit csak akarnak. (Jacobs: A villa)

Minden azért van, mert egy nő önbecsülésének alapja a kinézete – magyarázta Jane. – Csakis azért. Mert a szépség megszállottjai vagyunk, mert olyan világban élünk, ahol minden nőnek az az életcélja, hogy vonzóvá tegye magát a férfiak szemében. (Moriarty: Hatalmas kis hazugságok)

Minél hétköznapibbá tesszük legbecsesebb dolgainkat, annál kevesebbek leszünk. (Andrews: Törött emlékek)

A gyerekkori álmok gyakran csak akkor megvalósíthatók, ha áldozatokat hozol értük. (Lakatos: Vörös)

Mi értelme volna hazudni bármiről? Félhetünk továbbra is, és mondhatjuk, hogy a franc tudja, mi van, de aztán a jövő itt lesz, és felfal mindannyiunkat, és majd csak sajnáljuk, hogy nem tettünk meg egy csomó mindent, amit annyira akartunk. (Ness: Mi, hétköznapi halandók)

Kamaszos, rejtélyes eseményes, baráti társaságos.

Mikey nem hős. Tudja ezt magáról, és nem is akarna a hősök közé tartozni, akiket a barátaikkal maguk közt csak indie srácoknak neveznek. Könnyű őket megismerni: ők azok a helyes, különös nevű jó fejek, akik időnként megmentik a világot, és közben páran el is hullnak közülük. Mikey kényszerbetegséggel küzd, reménytelenül szerelmes a nővére legjobb barátnőjébe, és csak túl akar esni az érettségin. Pedig valami zajlik köröttük: az indie srácok sorban halnak meg, időnként különös fények cikáznak. A felnőttek azonban úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mintha nem tudnák a saját kamaszkorukból, hogy a természetfeletti létezik és lecsap időnként, és csak az indie srácok próbálják megállítani a szörnyűségeket. Mikey is inkább a maga dolgával foglalkozik.

Két szemlélettel tudnék ehhez a regényhez viszonyulni. Az egyikben dicsérem, a másikban kiakadok, és nagyon nem szeretem. Dobjak fel érmét, melyikkel kezdjem?

Talán jobb, ha azzal kezdem, amit nem szerettem. Végig úgy éreztem, hogy kimaradok valamiből. Az igazi kaland nem azon a szálon van, ahol a regény főszereplői mozognak. Az indie srácok közben feltűnnek, tesznek pár megjegyzést, amiből lehet sejteni, hogy nekik milyen feladattal kell megbirkózni. Azt vettem észre magamon, azt a történetet sokkal szívesebben olvasnám, mint a hétköznapi halandókét.

Mert, ha lehántjuk a természetfeletti leplet a történetről, ez a történet akkor is működne ugyanígy, csak Mikey legjobb haverja más képességet rejtegetne, lehetne nagyon jó valami másban, valamiben, aminek nincs köze a mágiához. De, ami az igazi lényeg itt, a magunkért való küzdelem, a barátok és a család, a saját életünk megélése, ahhoz nem kellenek természetfeletti lények. Még akkor sem, ha nem akkora kaland arról olvasni, hogy a félős fiú végre szerelmet vall a szerinte nagyon menő lánynak, mint lenne egy más dimenzió gyilkos lényeivel való szembenézés.

Mondhatni, tulajdonképpen az a regény erőssége, amit gyengeségének is éreztem. Hiszen én szívesebben olvastam volna a világmentő, fantasy kalandot, mint a hétköznapi srácok önkeresési és szerelmi ügyeit. Ugyanakkor ez a regény pont azt emeli ki, hogy nem kellenek világmentő nagy kalandok, hogy az életed értékes legyen. Ugyanolyan fontosak és kalandosak azok a harcok is, melyeket a mindennapokban kell megvívni. Mihez kell nagyobb bátorság: szembeszállni egy szörnyeteggel, vagy megmondani a kiszemelt lánynak, hogy szerelmes vagy belé? Mikey számára a kettő teljesen egy kategória, így az olvasónak is.

Kissé gondom volt azzal, hogy kedveljem a szereplőket. Ugyan Ness kever humort is a történésekbe, és vannak jópofa ötletei, akkor is, nem tudom, miért kellene a szívemhez nőnie bármelyik karakternek is. Próbálja őket árnyalni Ness, de végső soron minden ahhoz a felfedezéshez vezet, amit fentebb már kifejtettem: semmi baj az átlagos élettel, a mindennapok harcai is vannak olyan kemények, mint a nagy fantasy csaták.

Ness nem véletlenül ifjúsági sikerszerző, az valahol pazar, hogy a háttérben ott egy teljesen más sztori, miközben a más történetek mellékszereplői itt most főszerepet kapnak azzal a kis hozzájárulásukkal a nagy egészhez. Volt egy olyan DC sorozat, ami nagyon hasonló ötlettel játszott el, csak ott erősebb volt a komédia jelleg, és inkább munkahelyi komédia volt, nem kamaszok önfelfedezése.

Azért volt valami benne, ami kifejezetten érett ábrázolást kapott. Ness nem írt rózsaszín happy endet, és az egyik legjobb kamasz szerelem zárást adta a főszereplőjének.

Tipikusan az a regény, amit intellektuálisan tudok értékelni. Jó ötlet az alapja, van mondanivalója. Csak éppen azt a kalandosabb verziót inkább olvastam volna…

Ness: Mi, hétköznapi halandók - Mint fantasy: 75% egy csavarral kifordítja a kliséket, és ifjúsági tartalommal fantasy féle is.

Szubjektíven: 55% az a pláne, hogy ez nem a hősök története. De a hősök érdekelnének…

5: Brandon Sanderson – a Ködszerzet regényeit bővítette hatalmas ciklussá. Az alapregényekben is több generációt átfogott, majd annak a zárása után elkezdett egy évszázadokkal későbbi történetet, ahol már mitológia az első sorozat cselekménye. Hősies kaland különleges képességű emberekről, akik egy zsarnok ellen küzdöttek, hogy rájöjjenek, maga a világ rossz. Az utódok pedig az új világban igyekeznek boldogulni.

4: Cassandra Clare – amit a Shadowhunters világból ki lehet hozni, megtette. Az alaptrilógiát újabbal bővítette, majd előzménytrilógia és a mellékszereplők is kaptak saját trilógiát. Ezen felül novellafüzérek is kapcsolódnak hozzá, tévés sorozat és mozifilm is. Minden egy lánnyal indult, aki olyasmit is látott, amit a többiek nem. Így megismert egy rejtett világot, melyben angyali leszármazottak küzdenek démonokkal, melynek ő is a része.

3: Rick Riordan – a Harry Potter sémájára érkezett egy fiú története, aki egy szörnyű jóslat betöltésére született. Félisten, jelentős erővel és hatalommal. Kapott barátokat, egy életre szóló nagy szerelmet, és minden részre olyan heroikus küzdelmet, amibe könnyeden bele is halhatott volna. Riordan új hősöket és mitológiákat is kever hozzá, újabb sorozatokkal növelve a világát. Vikingek, egyiptomiak, még több félisten. Mozifilmek és képregények is.

2: Michael Connelly – a szerző visszatérő hőse Harry Bosch. Egy noir stílusú nyomozó, aki Los Angeles mocskában jár. Connelly más hősöket is teremtett, olyan történetekkel, melyek népszerűek, filmek készülnek belőlük. A durva az, ahogy aztán ezeket a hősöket és történeteket beszövi Harry világába. A limuzinos ügyvédről kiderül, hogy a féltestvére. A költő gyilkos nyomában járó ügynöknő lesz a felesége. A Véres munka hősének halálát Harry nyomozza majd ki. Ha új Connelly hős érkezik, bővülni fog Harry Bosch világa is.

1: George R. R. Martin – az HBO az ő regényfolyamából forgatta az egyik legsikeresebb sorozatát. Már kultikus, mennyit kell várni egy-egy regényrészre. Igaz, jó vastag egy-egy darab, és már van belőle pár. (Még 2 akkor is hiányzik!) Trónok harca, még az is ismeri, aki nem nézte vagy olvasta. Martin pedig olyan univerzumot épít köré, hogy bele lehessen veszni. Képregények. Krónika Westeros történetéről. A Targaryen-dinasztia regényes története. Arról kötetek, hogyan értelmezzük a sztorit és mi mindenből merített Martin. A történet? Westeros királya maga mellé hívja régi jó barátját, akivel megdöntötték az előző uralkodócsaládot. Ám segítőként Ned Stark egy sötét titokra bukkan, és újabb háború robban ki, miközben az utolsó Targaryen is visszavenné örökségét. De mit számít a Vastrón sorsa, ha északon közeledik a Tél és feltámadnak a holtak? Már csak az a kérdés, elolvashatjuk-e a végét valaha.