Elszigetelt, változásokkal együtt élős, családos.

A változás egyik pillanatról a másikra történt. Izland el lett vágva a külvilágtól, és senki nem érti, mi történhetett. Minden kapcsolat megszakadt, mintha Izlandon kívül minden hálózat összeomlott volna. Senkit nem lehet elérni telefonon, nem jön semmilyen adás. A sziget is ködbe burkolózik, senki nem tudja, mi van odakint. De így is életben kell maradni, és a kormány országban maradt tagjai nagyon próbálkoznak is valami újat és fenntarthatót létrehozni. Mert az import nélkül kevés az élelem, a forrás, minden. Ahogy egyre inkább diktatúrává válik a demokrácia, az utcákon is elvadul a helyzet. Bandák garázdálkodnak, felerősödik az idegengyűlölet. Egy politikus, egy újságíró, egy széteső család történetén át kiderül, milyen lesz az új Izland.

Disztópia, de ez nem egy fantasy világban vagy a távoli jövőben játszódik. Nagyon messze van attól is, hogy a YA jelzőt rásüssem, mint az Éhezők viadalára és utódaira. Ez egy komolyan veendő történet, ami a mában gyökerezik és egyáltalán nem az a célja, hogy szórakoztasson. Inkább borzaszt.

Az alapok teljesen reálisak. Megismerjük a szereplőket, a hétköznapi küzdelmeiket és párkapcsolati gondjaikat. Nem jó, nem is rossz emberek, csak átlagosak. Majd Izland egyedül marad, teljes a bizonytalanság és a világ megváltozik. Az embereknek pedig alkalmazkodni kell a megváltozott viszonyokhoz.

Björnsdóttir a folyamatot festi meg, ahogy az egyszerű emberek és a politikai elit is egyre jobban elvadulnak. Ahogy a látszat jelszavak mögött egyre több lesz a gyűlölet és a gyilkos tett. Miközben azt mondják, hogy mindenkiért dolgoznak, és egy élhető világot akarnak újra létrehozni, igazából a maguk pecsenyéjét sütögetik és egyre több gyilkos módszert vetnek be. Az utcai bandák legalább következetesek és őszinték: rabolnak, erőszakolnak, a gyerekeket kényszerítik undorítóbbnál undorítóbb helyzetekbe. A politikusok viszont mindent becsomagolnak szép szavakba, de ugyanolyan tetteik vannak, mint a bandáknak. Meg lehet nézni, mit művelnek a külföldiekkel. Túl sokan vagyunk? El kell kapni mindenkit, aki nem született izlandi, elkeríteni, majd kidobni innen. Addig is, embertelen körülmények között kell tartani őket, hogy ne legyen erejük meg kedvük se tiltakozni. De persze a sajtóban úgy kell mutatni, mintha addig is kényelembe lennének helyezve, míg hazaindulhatnak.

Gondolkoztat ez a könyv, de boldogítani nem fog. Az ember sötét oldalát mutatja meg, meddig képesek elmenni a saját boldogulásukért. Még akkor is, ha ad egy kis reményt, hogy lesz, aki elmenekül és építhet ennél valami jobbat. De csak kis csoport, gyerekekkel, nem a felnőttek, akik nyakig vannak a társadalmi – politikai játszmákban.

Björnsdóttir jó abban, hogy a nagy folyamatokat egyes emberek szemszögéből hozza közel. Lent és fent is vannak szereplők, akik hozzák, és akik elszenvedik a döntéseket. Az etikai értelemben jobb emberek ábrázolása sikerül jobban, ők fejlődnek és a végére még az olyan eleinte ellenszenves, nyavalygó alakok is, mint Maria kedvelhetővé válnak. Mert megtalálják magukban az erőt, hogy küzdjenek. Nem csak magukért, a számukra fontos emberekért, akiknek jobbat akarnak, mint ami van. A negatív alakok viszont kérdőjelesek maradnak: a politikusnő, aki majd kiépíti a diktatúrát és elnyomást – miért csinálja? Milyen ember? Annyira jégkirálynő lett a magánéletében is, hogy se róla, se az indítékairól nem tudunk meg semmi feldolgozhatót és átérezhetőt.

A stílusa is korrekt. Realista, letisztult, egyszerű. Ahol kell nyers és brutális.

Összességében a komoly, elgondolkoztató disztópiák közé tartozik, amely elgondolkoztat, de annyira komor és sötét, hogy jó kedve senkinek nem lesz tőle. Pont ellenkezőleg.

Björnsdóttir: A sziget - Mint disztópia: 70% érdekes logikai játék, karakterekben és politikában is hiteles kibontás.

Szubjektíven: 65% egyes szereplők idegesítettek, de a történet magja okos. Mi lenne?

5: van der Vlugt: Delfti kék – Catrijn házassága nem volt boldog. Így iszákos férje halála után, a pletykák elől is menekülve Amszterdamban kezd új életet. Megtalálja a neki való szakmát, és a szerelem is rátalál. Azonban a múltjából egy férfi a nyomába ered, megint menekülnie kell. Delft ideális menedéknek tűnik, de újabb kompromisszumokra kényszerül.

4: Fiorato: A Botticelli – titok – Luciana gyönyörű és szabad teremtés, a szakmája mestere. Az egyik legnépszerűbb prostituált Velencében. Botticelli az egyik festménye modelljének is kiválasztja a szépséget. Ám a lány egy összeesküvés véletlen fültanúja lesz, és menekülnie kell az esetet felderíteni akaró Guido atyával. Miközben a rejtély nyomába erednek, a lány azon kapja magát, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni egy pap iránt.

3: B. Czakó: Hervadhatatlan – 1860 nyara. A Szalgháry grófkisasszonyok vidéki száműzetésből érkeznek meg szüleik fővárosi kastélyába. A rideg szülők, a villa rejtélyei nyomozásra késztetik a fiatalabb lányt, Ellát. Társául Fejérváry Ármin szegődik, akinek szintén elszámolnivalója van a családdal, és hazafias érzelmek fűtik. Miközben a fiatalok végzetesen egymásba bolondulnak, az idősebb lány szerelme tragikus fordulatot vesz.

2: Johannsen: Megölni a királyt! – két fiatalember sorsa fonódik össze egy véletlen találkozáson. A mesterlövész csavargó és a szépreményű francia márki még maguk sem sejtik, hogy kísérik majd végig egymás életét. Együtt bonyolódnak bele az amerikai függetlenségi háborúba, együtt próbálják átvészelni a francia forradalmat is. Közben Jason titka is kiderül: mert ő nem az, akinek látszik La Fayette márkival ellentétben.

1: R. Kelényi: Az ártatlan – trilógia – a fiatal, anyja révén nemesi származású Flóra megárvulása után Csejtére utazik, hogy eltűnt nővére nyomára akadjon. Ott azonban rejtélyes gyilkosságok zajlanak, és a grófnő elleni ármányokba csöppen. A velencei származású, titokzatos Lorenzo Mariani lehet az egyetlen támasza, de a férfinak a lány előtt is titkai vannak. Velencét és Párizst is be kell járniuk, ármányok sorát kell leleplezniük, hogy képesek legyenek kimondani és megélni, mit jelentenek ők ketten egymásnak.

Ünneplős, tündéres, kapcsolatokat rendező.

Feyre már királynő Rhys oldalán. Sok csatát megnyertek már együtt, de továbbra sem pihenhetnek. A háborúban lerombolt kapcsolatokat és városokat is újjá kell építeni, miközben sok szerettüknek is gyógyulnia kell még. Feyre nagyon reménykedik abban, hogy a közelgő ünnepségen a nővéreivel is sikerül közelebb kerülniük egymáshoz. Elain lassan nyit is felé, de Nesta továbbra is a fájdalmába menekül és mindenkit kizár. Így ezen az ünnepen mindenkinek el kell döntenie, hogyan folytatja tovább és mivel tud a többieknek legjobban segíteni. Lehet, Nesta csak akkor kezd el jobban lenni, ha a húga nem kivételez vele ennyire. Van, aki segítene a terhek cipelésében. Feyre ráébred, nem neki kell mindenkit megmentenie, és közben magára is oda kell figyelnie.

Tündérek a főszereplők, nem emberi és keresztény ünnepeket ülnek, így nem tudom rátenni a címkét, hogy ez egy karácsonyi epizódja Maas eme tündéres sorozatának, de ha elméletben nem is, gyakorlatban az. A napfordulót ünneplik – ahogy a pogányok is korábban, amit belevettek a keresztény mitológiába, és ide tették Jézus születés napját, amit karácsonyként ünneplünk meg.

De mutatja az is, hogy nem teljes értékű regényről van szó, hogy a sorozaton belül csak egy törtszámot tudhat magáénak. Hiszen nem a cselekményt viszi tovább, csak egy kitérő, amelyben kicsit békében vannak a szereplők, és egy nyugodtabb helyzetben láthatjuk őket.

Rajongóknak készült, hiszen minden fontos szereplő feltűnik és elkezdett Maas utalni arra, milyen irányba fogja tovább építeni a sorozatot. Rhys és Feyre kapcsolata már révbe ért, boldogabbak nem is lehetnének együtt. Szó szerint édelegnek ebben a részben, amitől rosszul tudok lenni, de nekik örültem. Látni, hogy működnek együtt, mennyire harmonikus a dinamikájuk. Nekik már a pozitív dolgok jönnek, mint a családalapítás és a közös, teljes élet.

Feyre visszatér a festéshez is, közösen uralkodnak, és otthont építenek.

A két nővér és az ő párjaik, akikkel majd épül a történet tovább. Elain és Nesta is nagy erőket kapott, és mindkettő oldalán ott van az a tündér, aki a párjuknak rendeltetett, de még nem fogadják el maguk mellett. Mindketten egy olyan területen tevékenykednek és kötődnek, amely problémás. A végén erős ráutalás is van, hogy Cassian egy ilyen vidékre fogja magával vinni Nestát. Most arra tippelnék, mindkét nővér megkapja a maga történetét az írónőtől. Amennyire könnyen ír Maas, könnyen lehet, hogy ez két újabb trilógiát is jelent.

Még nem döntöttem el, mennyire örülök ennek. Nagyon irritál ugyanis, hogy ez a két nő tulajdonképpen megütötte a főnyereményt. Emberi élet, halandőság helyett főtündérek lettek: örök élet, fiatalság és nagy erő. A történet két álompasija kaparja az ajtót, hogy velük lehessenek. De úgy csinálnak, mintha a pokolba lökték volna őket. Ebben a kötetben ez van, és hiába érzem, merre haladunk tovább, itt az a borzalmas, szenvedő hozzáállás van részükről, amiért fel kellene őket pofozni. Még szerencse, hogy inkább Feyre és Rhys van ebben a részben a középpontban, nem a két nővér.

A történetről sajnos, nem nagyon tudok mást mesélni. Ünnepre készülnek, ajándékoznak, rendezgetik az egymással való kapcsolataikat. Filler, ahogy már írtam. Egy nyugvópont, ahonnan majd indulhatnak tovább az események.

Stílusában benne van mindaz, amiért Maas ennyire sikeres tud lenni. Még ezt a szinte nulla cselekményt is érdekesen és szórakoztatóan tálalja. A karaktereit lelkileg is építi és összetett karakterekké formálja, ha van bennük meseszereplőket idéző szellemiség is.

Amit még szerettem benne, hogy elkezdi tágítani az univerzumot, más vidékekkel.

Folytatása még biztosan van, ha megjelenik, mesélek tovább is e sorozatról.

Maas: Fagy és csillagfény udvara – Mint YA fantasy: 70% filler rész, rajongói igények kielégítésére. Kellemes, de nem visz előre.

Szubjektíven: 75% több szereplőt megkedveltem annyira, hogy jó ünnepelni látni őket.

• Pozsonyi Pagony: A királyné violája - ifjúsági, történelmi
• Kossuth: A sárga csillag gyermekei - történelmi
• MPB Hungary Kft: Evelyn - horror
• Metropolis Media: Samhein aratása - fantasy
• Aposztróf: Gonosznak hittelek - thriller
• General Press: Halotti versek - thriller
• Corvina: A fekete viking - történelmi
• Athenaeum: A toszkán titok - történelmi romantikus
• Agave: Hibridek - sci-fi

Március

2. Jacobs: A villa - történelmi romantikus 4,5

3. Ness: Mi, hétköznapi halandók - fantasy 3,5

4. Hall - Moore - Vincent: Ugyanúgy más, mint én - memoár 3

5. Sager: Zárj minden ajtót! - thriller 5

6. Townsend: Csudamíves - gyerekkönyv 4,5

7. Tijan: Vészkijárat - new adult 2

    Watt: Cifra palota - new adult 4,5

8. Handke: A kapus félelme tizenegyesnél - kortárs 2,5

    Harcosok Vértanúk Boszorkányok - történelmi 5

Bár a naptárban tavaszt látok, kint még nem igazán. Ahogy visszanézek, nem is sikerült felvidulnom a heti olvasmányoktól, volt dráma bőven.

Történelmi, háborús, humoros, drámai.

Mamercus ügyeskedő római, aki kidolgozott módszerével csalja ki a pénzt. Ám most olyan fába vágja a fejszéjét, ami vagy élete üzlete lesz, vagy a vége: Atiokhosz király síremlékén kell segédkeznie, ám a munkához nem ért, a király meg egyedi figura. (Megkopasztani egy istent) Theodóra hercegnő érdekházasságot kell, hogy kössön. Félve indul új otthonába, de ott boldogságot talál: egy jóképű, kedves herceget, akivel egymásba szeretnek és rokonságot, akik tárt karokkal fogadják. A végzet azonban lecsap. (Konstantinápoly a ködbe vész) Máté megpróbálja menteni a szerelmét, akit boszorkaként végeznének ki. (De strigis vero quae non sunt) A város ostrom alatt van. Szvetlána lelkiismeretesen látja el orvlövészi feladatait, még Zajcev is felfigyel rá, és társának választja a lányt. Ő még nem sejti, miért hívja a mesterlövész a társnőit a nyulacskáinak. (Nyulacska)

Nem egyszer írtam már, mennyire kedvelem a novellás köteteket. Napjainkban különösen hasznosak tudnak lenni: ha valahova rohanok, a tömegközlekedésen egy novellát elolvasok, majd folytathatom tovább az utam. Könnyen fel- és leteszem.

A Történelmiregény-írók Társasága jelen kötete 16 novellát tartalmaz. Rövidebb, hosszabb, hagyományosabb és meglepetést rejtő is akad benne. Szeretem azt a koncepciót, amikor a sikerszerzők mellett pályakezdők is helyet kapnak, bemutatkozhatnak. De ez a kötet megmutatja, mi az előnye annak, ha úgymond profi szerzők raknak össze egy kötetet. Mindegyik történet mögött olyan gyakorlat és szakmai tudás van, amivel egy pályakezdő még nem rendelkezhet. Ad egyfajta biztonságot, hogy a soron következő történet is hiteles, érdekes és jó lesz. A címtől függetlenül nyugodtan bele lehet vágni, nem kell csalódástól tartani.

Ha a kötetbe bekerült szerzők névsorát nézem, már közel vagyok, hogy leessen az állam. A nagy többség regényeit is olvasom, és szeretem a munkáikat. Egy kötetben látni Cselenyák, Bónizs, Urbánszki, Csikász, Trux és Johannsen történeteit… Plusz, írtam fel magamnak olyan szerzőket, akiknek most annyira megtetszett a stílusa, hogy érdekelni kezdtek más munkái is. Pl. Andy Baron egy kötetét rég tologatom a polcomon, de most előre fogom venni, és elolvasom, milyen disztópiában, mert történelmi novellistaként kedveltem.

A kötet történetei rendezve is vannak, ami szintén növelte az olvasási kedvem. Irritál, amikor egy gyűjteményben nincs rendszer, még mesekönyvekben is szeretem, ha van valami, ami köré szerveződnek a történetek. Itt egyértelmű, hogy történelmi novellákkal fogunk találkozni. A kötetbe kerülés sorrendje pedig az időrend. Elindulunk az ókorból és eljutunk napjainkig, miközben kapunk egy-egy történetet (vagy többet is akár) az Árpád-ház egy-egy királyáról, Mátyás királyról, a török hódoltságból, felvilágosodásból, a világháborúból és annak következményeiről.

A történetek nagyja magyar történelmi, de akad benne olyan is, amely nem kis hazánkhoz köthető. A nyitány kapásból a Római Birodalomba visz el minket, és a kötetet Norvégiában zárjuk. Nekem szimpatikus volt, hogy nem csak a magyar történelembe kalandoztunk, ha abban nem is találtam meg a logikát, melyik kort kaptuk meg magyar szemszögből, és melyikben nézünk szélesebb perspektívából.

Ami feltűnő viszont, van egy téma, amit három szerző is feldolgozott. Soós Tibor és Solymár András egyértelműen Szent Imrével foglalkozott, de Cselenyák Imre történetében is szerep jut a tragikus sorsú királyfinak. Ki kell emelni mindháromból – de főleg az első kettőből, hogy a legenda mögé akartak tekinteni. Szent Imre alakját a kereszténység propaganda alakjává tették, de milyen lehetett az igazi fiatalember? Soós és Solymár egy talpraesett, szerethető, trónra termett férfiként ábrázolja, akinek az elvesztése tragédia a történelmünkben. Nagyon eltérnek a kánontól, de melyik a valószínűbb? Hogy a magyar király, aki polgárháborút vívott azért, hogy a hagyományt megtörve követhesse apját a trónon, és ne a család legidősebb férfi tagja vegye át az uralkodást, hagyja, hogy a fia megszakítsa a vérvonalat és szüzességi fogadalmat tegyen, elvakultan vallásos legyen, vagy harcosnak neveli, aki tisztában van a kötelességeivel és nem csak hadvezérként állt hely, de a vérvonalat is igyekszik fenntartani? Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Brown sikerregényét olvastam. Nekem sokkal szimpatikusabb az a Jézus, akinek családja és vesztenivalója volt, aki egy jó ember volt, nem a szent Isten fia. Így ezt az Imrét is jobban kedveltem, mint akiről történelem órán kellett tanulnom. Jobban el tudom hinni ilyennek, mint a vallásos nebáncsvirágnak.

Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy jó a „mi lett volna, ha” kérdést feltenni ilyen távolságból. A magyar identitástudatra amúgy is jellemző, hogy kollektíven szenvedünk. Mert a török ezt az országot szakította háromfelé. Trianon. A szovjet elnyomás. A Himnusz, a Szózat, de még a Nemzeti dal is – tele vagyunk búskomorsággal. Kell nekünk még egy történelmi trauma, amit bánhatunk? Mert, ha Imre nem hal meg azon a vadászaton… de meghalt. Nem tudjuk, mi történhetett volna másképpen. Abban ki tudok egyezni, hogy tragikus fordulat volt a Magyar Királyságban, de tovább nem akarom gondolni.

Amit inkább kiemelnék a kötet történeteiből, hogy nagyon sokban van olyan tartalom, amit maivá tudunk formálni és járhat rajta az agyunk. Andy Baron ugyan humoros formába csomagolta, de felveti az alkalmatlan uralkodók témakörét. Mennyire tud ártalmas lenni, ha egy idióta kezében van a totális hatalom? Igen, én is jókat vigyorogtam a beszédén, a kiskanállal latrina pucolási büntetésen, de kísértett, milyen könnyen lenne ez egy horror novella. Ha ez a király gyilkos személyiség lenne – máris egy új Néró, Hitler állna előttünk, és nem lenne senki, aki ki merne állni ellene.

Bónizs Róbert, aki egy középkori törvény kiforgatására írt szinte csalimesét. De nem látjuk, mennyire ezt a kort éljük ma is, csak nem boszorkányokkal? A törvényt ugyanígy kijátsszák, a kisembernek nincs sokkal több esélye a nagyok ellen.

A Lebensborn, mely a velünk élő bűnökről szólt számomra. Lassan már abba a korba érünk, amikor nem marad élő tanúja a II. világháborúnak. Ami után a németeket kollektíven bűnösnek nyilvánították. Ez már önmagában sok – nem mindenki volt náci, és hogy lehetne egy országot kollektíven bűnösnek tekinteni? De nem csak ennyi a történet. Arról már olvastam, mit tettek a franciák a nőkkel, akik a háború alatt németekkel voltak együtt. Most olvashattam azt is, hogy ez nem csak francia gyakorlat volt. A norvégok egy teljes réteget megbélyegeztek, olyasmiért, amiről nem tehettek. A gyereken számonkérni, hogy kik voltak a szülei? Ez ugyanaz, amit a nácik csináltak a zsidókkal. Talán gázkamrába nem zavarták őket, de olyan szégyenbélyeget sütöttek rájuk, hogy egy nemzedéknek fel kellett nőnie a saját identitását letagadva és szégyellve. A történet ugyan a megbékélést, a bocsánatkérést és az újraegyesülést mutatja, de attól még ott az üzenet, ami a torkunkon akadhat. Bűn volt ez is, és ezt is fel kell dolgozni, tudni kell róla, mint a holokausztról is. Hogy a történelem ne ismételhesse önmagát.

De nem csak komoly témák vannak a kötetben. Szerettem, hogy járhatott az agyam, de vannak kellemes, humoros történetek is benne, amelyeket csak jó volt olvasni. Az ajándék egy regényesebbé tett Mátyás király mese, ami azért arra is vet egy kis fényt, milyen traumákat kellett már fiatalon leküzdenie a királynak – elvesztett egy testvért, egy feleséget. A Legényfogó egy népi humoros mese arról, hogyan lett a gazdag, de nem éppen szép és illatos lánynak férje.

Talán kettő volt, amely egyféle történelmi tablót nyújt, és amiben nem éreztem jól magam. A Malvina aranyidejében és az Asztaltársaságban azt éreztem, hogy annyi a lényeg, hogy a kor nagyjai egy pillanatra feltűnjenek és ennyi.

Egyes szerzők hozzák a tőlük megszokott stílust és témát, mások messzebb merészkednek a komfortzónájukból. De jó így: változatos, izgalmas kötet született, amit érdemes olvasni.

Harcosok Vértanúk Boszorkányok - Mint történelmi: 85% változatos, szórakoztató gyűjtemény, amely el is gondolkoztat.

Szubjektíven: 90% szerettem a széles történelmi palettát, több a jó sztori, mint a szimplább.

Ösztönös, menekülős, sodródó.

Josef úgy érzi, kirúgták. Így fogja magát, leteszi a munkát és felmond. Betéved egy sörre, ahol felfigyel az egyik nőre. Ahogy telik az idő, a nőnek szimpatikus lesz a férfi, és együtt távoznak. Josef vele tölti az éjszakát, de a szerelmes együttlét után valami megszállja. Megragadja a nő torkát, és addig szorítja, amíg már áldozata nem mozdul többé. Így nem maradhat a városban, elszánja magát egy vidéki útra, menekülve a rendőrök elől, akik előbb-utóbb biztosan a nyomára akadnak. Vidéken is egy bűnügy zajlik éppen: egy eltűnt gyermeket keresnek a környéken. Josef végül visszatér a városba, és elmegy egy focimeccsre. Amikor tizenegyest lőnek, a kapus lelki állapota, ami foglalkoztatja.

Előre látom, hogy most pár percnyi szenvedés vár rám, amíg kitalálom, mit tudok erről a regényről írni. Most soknak tűnik a megszokott terjedelmet összehozni…

Ami bajt jelez, ha egy Nobel-díjas szerző egyik legjelentősebb munkája ennyire nem mozgat meg bennem semmit. Igen, Peter Handke 2019-ben a munkásságáért megkapta az irodalmi Nobelt, és most bajban vagyok, mit is meséljek erről a 70-es években született modern klasszikusról – amiben nem látom, miért lett klasszikus.

Kiindulhatunk abból, mivel indokolták többek között a szerző díjazását a svédek. A nyelvi leleményeiért. Ami feltűnik, hogy az elbeszélő nem enged teljesen közel a hőshöz. Mindentudó, de külső, aki folyamatosan tartja a távolságot. Miközben mindent tudunk is a férfiról. Így egyszerre vagyunk hozzá közel, de azonosulni nem szabad vele.

Igaz, én nem is akarnék. Josef minden tekintetben taszított. Eddig azt hittem, nincs rosszabb, mint egy nyavalygó főszereplő. Lehet, hogy Josef erre rá tud cáfolni. Ő már szinte nihilista, egyszerűen nem látom, hogy bármi is megérintené, vagy érdekelné. Egy emberi váz csak, aki nem simán hidegen hagy, de taszít is. Mit kellene éreznem vele kapcsolatban? Az biztos, hogy egy fojtogató gyilkos iránt nem ébredt bennem szimpátia. Később sem csinál semmit, ami kiváltana valami érzelmet. Nincs miért sajnálni. Igazából utálni sem lehet, szeretni meg még annyira sem.

Mint ember, üresnek éreztem. Mit tudok a múltjáról? Semmit. A jövőjéről? Semmit. A jelene meg abszolút unalmas. Lemegy vidékre, nem csinál semmit, majd hazamegy a városba. Unalmas. A korábban tettei meg értelmetlenek. Már annak sincs értelme, miért mond fel. Egy kósza megérzés, gondolat miatt? Miért gyilkol? Ugyanannyira ösztönös, és megmagyarázhatatlan, mint a munkája feladása.

Zavart, ez a teljesen érthetetlen viselkedés és ezek az ösztönös, de mégsem zsigerinek érzett tettek. Mit kellene ebből kiolvasnom? Miért ad fel Josef minden normát? Nem nyer vele semmit, ugyanolyan jellegtelen és szürke alak maradt. Nem lett se szabadabb, se boldogabb. A társadalom pedig le fog csapni – ha nincs is megírva, sejthető, hogy a gyilkosságért elfogják majd, és felelnie kell érte.

Kereshetem a válaszokat a meccsen is. Abban, amit a férfi elmesél. Hogy a tizenegyesnél nem lehet arra játszani, hogy megvárják a lövést, és utána vetődnek. Előre el kell dönteni, merre ugorjon, és csak remélheti, hogy majd a rúgás is arra megy. Ilyen lenne az élet is? Nem lehet előre tudni, mi vár ránk, csak remélhetjük, hogy jól csináljuk a dolgokat és elérjük a célt? Számít egyáltalán, mit teszünk? Hiszen túl sok mindenre nincs ráhatásunk, megtörténnek a dolgok és ennyi. Mondjuk, Josef esetében lehetett sejteni, hogy ebből boldog történet nem lehet. A karrierváltás, ha próbálkozott volna, még alakulhatott volna. De a gyilkosság… az már akkora normaszegés, hogy az ellen nincs gyógyír.

Fura volt, nem szerettem ezt a regényt. Még azon is agyalok, mi lehetett a lényeg.

Handke: A kapus félelme tizenegyesnél - Mint kortárs: 65% sajátos látásmód és nyelvezet. Predesztináció. A cselekmény viszont fura.

Szubjektíven: 10% rühelltem a főszereplőt, a történetnek semmi értelme, nem szerettem.

Marie egy súlyos betegségből felépülve kap egy esélyt, hogy a gazdag Melzer családnál legyen konyhalány. Gyorsan beilleszkedik, bár minden munkát, amit a többiek nem akarnak megcsinálni, rá hárítanak.

A család kisebbik lánya, Kitty rajzolni tanul. Marie arca szép, így befogja modellnek. Közben kiderül, hogy Marie remekül rajzol. Kitty az embert nézi, nem a rangot, így kihozza a konyhából a lányt, a cselédjévé teszi, de barátként bánik vele. Rajzolni tanítja, múzeumba jár vele, és beavatja a titkába is: egy francia gyáros fiába szerelmes. Ám tudja, a férfinak esélye sincs. Az anyja egyik bátyja a franciák ellen harcolva esett el, nem engedné a lányát egy francia férfihoz feleségül. Marie lesz, akinek levelet hagy, amikor a szerelme megszökteti és Párizsba mennek.

A Melzerek egyetlen fiúgyermeke, Paul szeme megakad a lányon. A vonzalom kölcsönös, de pont ezért tartják a két lépés távolságot. Túlzottan szeretik a másikat, hogy ártsanak egymásnak. Marie nem lenne szerető, Paul így a kezét kéri meg. Marie nemet mond: hogy lehetne egy szegény árva Melzer feleség? Nem akarja, hogy kitagadják érte a fiút, aki végre megbékélt az apjával is. Ügyvédnek taníttatták, de azt utálta, és folyton bajba került. Most elérte, hogy segíthessen a gyárba, és gépészetet tanulhasson.

Marie közben elejtett szavakból megtudja, hogy nem is fattyú. A szülei házasok voltak. Az apja feltaláló volt, aki a lánya születése előtt meghalt. Az anyja festőnő volt, de nem tudott megélni. Melzer vásárolta fel az összes adósságát és vette el mindenét. A nő tüdőgyulladást kapott, belehalt, és a 3 éves kilánya árvaházba került. Majd kiderül az is, a Melzer gyár minden gépét Marie apja tervezte, aki a gyár társtulajdonosa volt. Viszont szerencsejáték-függő is, aki az italt sem bírta. Melzer kijátszotta a részesedéséből, majd az özvegyétől a gépek tervrajzait akarta, de ő azokat nem adta ki a kezéből. Valószínűleg a sírba szállt vele.

Kitty hazatér: a francia szerelme nem vehette el, az ő családja nem akart francia menyet. Kitty elszökött tőle, bár a férfi elvenné, ha ki is tagadják érte. Ezt a lánynak a családja már nem mondja el, hazaviszik és lassan beleegyezik, hogy egy gyerekkori barát felesége lesz.

A gyárban sok a baj, a gépek sorra mennek tönkre. Az öreg Melzer szívrohamot kap, életben marad, de súlyosan beteg. Ott átgondolja a dolgait. Marie-nek mindent meggyón, és beleegyezik, hogy Paul feleségül vegye, amit korábban megtiltott. Marie az anyjától örökölt egy medált, ami igazából egy kulcs. Paullal rálelnek a lakatra is: egy íróasztal rejtett fiókját nyitja. Ott vannak a tervrajzok, mellyel Paul már képes a gyár gépeit megjavítani.

Az eljegyzéseket ünneplik, amikor híre jön, hogy az osztrák trónörökös merénylet áldozata lett. A német fiatalemberek gyors megtorló háborúra készülnek.

Kamaszos, középiskolás, szerelmes, titkokat felfedős.

Végre úgy tűnt, hogy Ella és Reed révbe érnek. Már Reed apja is tudomást szerzett a kapcsolatukról, és kész elfogadni. Az iskolában helyreállt a rend, és a lány is kiharcolta benne a helyét. Szerelmesek, tervekkel a jövőre. Ám egyetlen este alatt minden összeomlik: a rendőrség tör rájuk, a fiút az apja barátnőjének meggyilkolásáért viszik be kihallgatásra. Közben egy ápolatlan idegen lép be, a barátait keresve: Steve a halálból tért vissza, és Ella szembe kell, hogy nézzen az apjával, akinek eddig tudomása sem volt róla, hogy az egyik viszonyából lett egy lánya. Miközben Reed szénája egyre rosszabbul áll a rendőrök szemében, Steve eltiltaná a lányát a szerelmétől. Minden bizonytalan, csak egyben biztosak: szeretik egymást, és küzdenek egymásért, ahogy csak tudnak. Ha ehhez pár családi szennyesnek napfényre is kell kerülnie, minden családban.

Ezzel elértünk Ella és Reed történetének a végére. Mivel egy New Adult regényről van szó, költői kérdés lenne feltenni, lesz-e happy end. Igencsak kevés az olyan romantikus sztori, amiben valami, mondjuk, egy halál miatt, nem lehetnek együtt a szereplők. Olyan, amiben meg szakítanak és külön folytatják, különösen ritka. Fehér holló.

Erin Watt nem egy fehér hollót tálal nekünk.

Ez egy szórakoztató, romantikus majdnem ifjúsági regény, ami kifejezetten jól használja a zsáner elemeit. Rendszeresen zavar, hogy a történetek addig tartanak, amíg a pár összejön és csak elképzelhetjük, hogyan működnek együtt. A nagy egymásra találás már megvolt a 2. kötetben, így Ella és Reed már a boldogan éltek, amíg meg nem haltak részben járnak. Szerencsére nincsen mű konfliktus, hogy ezzel generáljon a szerző konfliktust közöttük és kipréseljen még egy regényt. Stabil pár, itt látjuk, hogy működnek együtt. Mit ad egyik a másiknak. Nincs is olyan probléma, ami egymás közötti lenne.

Külső nehézségeket kell leküzdeniük: Steve, aki maga is látja, mennyire álszent ezzel, de azért akarja eltiltani a lányát a legjobb barátja fiától, mert pontosan tudja, milyen csajmágnes volt korábban. Olyan, mint anno saját maga is. Még valahol a humort is láttam ebben, ha nem éppen az álomtémám, hogyan játsszák ki az apát, hogy együtt lehessenek.

A másik, a gyilkossági ügy. Ami miatt volt is hiányérzetem. Érett módon Reed azt mondja, maradjanak nyugton, hagyják a rendőrségre és a jogászokra a dolgot. Amivel kimaradunk minden krimiből, minden izgalomból. A végére ugyan Ella belekerül az események sűrűjébe, de ebben a regényben nincs krimi. Nem hiányzott belőle, csak nekem nagyon fura, hogy a férfi hőst gyilkossággal vádolják, és csak nagyon apró morzsákat kapunk nyomozásból, az egész történetből.

Mindeközben jönnek sorra az egyre keményebb családi titkok. Felettébb szappanoperás lesz a hangulat, de Watt annyira szórakoztatóan tálalja, hogy nem is zavartak a hihetetlenebbnél hihetetlenebb fordulatok. Már eleve az, ahogy Steve túlélte a halálos balesetet. Ami pedig csak a kezdet. Zsarolás, titkos viszonyok, van itt minden.

Watt jó stílusban ír, könnyed és felettébb szórakoztató. Van humora, van drámai érzéke, és minden csak annyira van eltúlozva, hogy az még szórakoztató legyen, ne giccses.

Ebben a sorozatban bírom azt is, ebben a részben is, mennyire sérültek a karakterek, elsősorban a Royal családban. Mindegyik fiú olyan töréssel birkózik, ami tönkreteszi. Egyik sem boldog vagy kiegyensúlyozott, hiába tűnnek mesebeli királyfinak remek külsővel és családi vagyonnal. De mindegyikben ott a szikra, hogy rendbe jöhet még. Reed már eléri ezt az állapotot, és van esély a többieknek is.

Vagyis, folytatás is lesz még, csak más Royal sráccal a főszerepben. Folyt.köv.

Watt: Cifra palota – Mint New Adult: 75% szórakoztató stílus, szerethető karakterek, de szappanos történet.

Szubjektíven: 85% nagyon megszerettem már a szereplőket, és bejön Watt stílusa.