Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2020. január 15. - BBerni86

Mindannyian szeretnénk nyomot hagyni magunk után. Van, aki egy dallal. Van, aki egy történettel, egy képpel vagy éppen a szeretetével, törődésével rajzol emléket az élet porába. Nem a forma számít, hanem az üzenet: hogy megpróbáltuk egy picit szebbé tenni a világot. (Palotás: Mámor, múlt, Málta)

 

– Ez egy történelmi vers. Azok ilyenek.
– Pont ez az. Miért ilyenek? Csupa kudarc, veszteség és halál. Semmi boldogság. (…)
– Ja, mint a Ferkónál. Ott is csak a halálhörgés, siralom megy, meg a kínzó rabság könnye az árvák szeméből – döbbent rá Jóska.
– Most, hogy mondod, tényleg. Aztán ott van a Miska verse is. Az is tele van halállal. Azt írja, hogy sírba süllyed a nemzet, és a temetkezés fölött egy ország vérben áll. Elég durva – tette hozzá Móric.
– Erről beszélek. Nem csoda, hogy nekünk soha nem jön össze semmi. (Ecsédi: Nem leszünk; IN: 48 másképp)

 

– Hajlandó vagy elismerni mások jogát a saját meggyőződésükhöz?
– Ha a meggyőződésük nem árt másoknak, és ha magamban ostobának nevezhetem őket, amikor ennek szükségét érzem, akkor igen. (Okorafor: A halálmegvető)

 

Jobb cselekedni és tévedni, mint csak ülni, és hagyni, hogy összezúzzanak. (Butcher: Nyárlovag)

 

Az igazság olyan lánc, melyet a gyengék kovácsoltak, hogy megbéklyózzák az erőseket. (Stover & Vardeman: A háború istene)

 

Mindenki feszt vihog mindenen, mintha a világ valami vicces hely lenne, pedig kurvára nem az. Bár talán nem is ezért röhögnek, hanem mert annyival is később kötik fel magukat. (Kalapos: F mint)

 

Ez nem a mi igazi otthonunk, kicsi lány. Ez az élet… nos, ez csak egy nagy kaland, amíg benne vagyunk. Olyan kaland, amit nagyon élvezünk, és szívből szeretünk, mielőtt a legnagyobb kalandra indulunk. (Cole: Ezer csók)

 

Az illatoknak hatalmuk van, vágyakat ébresztenek, emlékeket csalogatnak elő, ha pedig mindezt egy gyertya meleg lángja öleli körül, nincs menekvés: elvesztél. (Palotás: Mámor, múlt, Málta)

 

Csak egy szívdobbanásnyi ideig haboztam, azon merengve, vajon helyénvaló-e a Fehér Tanács egyik teljes jogú mágusának ennyire érdeklődnie a pénz iránt. Hamar döntést hoztam.
Fenomenális, kozmikus erők, legyetek átkozottak! Nekem ki kell csengetnem a rezsit. (Butcher: Nyárlovag)

 

Szörnyeteg kell a szörny ellen. (Stover & Vardeman: A háború istene)

 

Merthogy az egyetlen dolog, ami rosszabb attól, ha elbukik az ember, az, ha valaki szeme láttára teszi azt. (Silverman: Lány a vízből)

 

– Legyen ez az első pozitív jövőképű történelmi vers. Tudod, kérj, és megadatik. Hátha bejön.
– Nem is tudom. Akkor hogy is lenne a vége?
Palkó elgondolkodott. Aztán kihívóan Sandri szemébe nézett.
– Legyen mondjuk… hol győztes szobraink lesznek, unokáink piknikeznek.
Sandri megint odavágta a lúdtollat. (Ecsédi: Nem leszünk; IN: 48 másképp)

Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose?

Családot keresős, nyomozós, romantikus.

A repülő Törökországból tartott Párizs felé. A hegyekben hirtelen történt a katasztrófa, mindenki odaveszett. Majdnem, mindenki. Egy csecsemő kikerült a robbanás epicentrumából, életben maradt. Ám két 3 hónapos kislány is ült a gépen: a gazdag örökösnő, Lyse-Rose de Carville és a szegény Emilie Vitral. A nagyszülők egymásnak esnek az unokáért, akiről nem lehet eldönteni, kinek a vére. A bíróság a Vitral család javára dönt, de a kétely mindig is ott marad közöttük. A sajtó által Szitakötőnek becézett lány felnőve különösen szenved attól, 1_14emilie_vagy_lyse-rose.jpghogy nem lehet biztos abban, ki ő. Emilie vagy Lyse-Rose? Lehet boldog, vagy botrányos módon egymásba szerettek a bátyjával? Marc mindössze pár órát kap, hogy az öngyilkosságot elkövető Grand-Duc magánnyomozó naplójából rájöjjön az igazságra, vagy elveszíti a családját, mielőtt igazán az övé lehetett volna. A múlt titkai pedig súlyosak…

A Fekete vízililiomok nagy kedvencem volt, így le is csaptam, amikor rájöttem, hogy a szerzőnek már jelent meg regénye magyarul. Az Emilie vagy Lyse-Rose egy korai Bussi, gyengébb is, mint a fentebb említett kötete, de ezt is nagyon tudtam szeretni.

Pedig a kezdet nem volt könnyű. Olyan volt, mintha egyszerre lenne in medias res kezdés és mintha nagyon távolról haladnánk a lényeg felé. Már az elején érezni, hogy hatalmas feszültségek vannak a szereplők között, hogy egy tragédia van születőben. Csak éppen azt nem lehetett nagyon sokáig érteni, mi is pontosan a drámai szituáció. Miért olyan fontos pont most, hogy a lány Emilie vagy Lyse-Rose? A fülszövegnél már ellőttem kicsit a poént, a szerelmi szálat, de ennél azért több van a helyzetben, szóval nyugi, ez csak egy morzsa a sütiből! Ám amíg ez kiderül, szálanként tépkedtem volna ki a hajam gyakran unalmamban.

A cselekmény nagy része a múltban játszódik, hiszen megelevenedik, amit Marc olvas Grand-Duc naplójában. Ami annyira hidegen hagyott, hogy az már fájt. Eleve, Grand-Duc nem volt szimpatikus egy pillanatra sem. Egy ügyeskedő, ravasz kisember, aki próbálkozik, csinál dolgokat, de nem éreztem, hogy bármit haladt is volna. Hosszas kitérők, fejtegetések és rengeteg Grand-Duc. Visszagondolva még rosszabbnak érzem, mint amikor olvastam.

Mert jön a csavar, teljes borzalmában megértjük a jelen dilemmáját, és megindul Marc vesszőfutása. Órák, egy boldog életért vagy a pokol bizonyosságáért. A szereplők mozgásba lendülnek, több az akció és a végsőkig feszítve vannak az érzelmi húrok. Amennyire untam közben az elejét, annyira nehezen tettem le a végét. Ott volt akció is bőven, a cselekmény nagyon felpörög a kötet elejéhez képest.

Bussi karakterei megint szinte élnek. Marc és Szitakötő ugyan kevés vonással jellemzettek, de annyira helyesnek, rendesnek és szépnek vannak megírva, hogy nem lehetett nem szeretni őket. Alapból ki szokott akasztani, amikor hasonló szituációba keveredett emberek szerelmi életéről kell olvasnom, de ez a második kivétel, ahol drukkoltam. Ok, Daeny és Jon tévében voltak, de most itt van Marc és Emilie/Lyse-Rose. Annyira szerettem volna, ha jut nekik happy end… Az emlékezetes figurák viszont a mellékszereplők. A Carville család tagjai. Mathilde és Malvina elképesztő figurák, színesek és összetettek, de Leonce is megéri a pénzét, bár nem a tolókocsis kiszerelésben.

A csavar – nem számítottam rá. Arra vágytam/vártam, hogy Szitakötő Lyse-Rose de Carville. Nem mondom el, ki is ő igazából, de Bussi meglepett.

Már ebben a kötetben is látszik, a francia író mennyire jó mesélő. Élvezettel, színesen beszéli el az eseményeket, ha azért később már sokkal jobban sűrít és húz is. A Fekete vízililiomok fontos jelenetek sorából állt, itt több az üresmenet.

Végül, a sztori ismeretében a borító is nagyon ötletes. Tetszett a könyv, a külcsín is.

 

Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose? - Mint thriller: 75% lassan induló cselekmény, sokszor túlírt is. De felpörög. Jók a karakterei.

Szubjektíven: 85% a vége miatt rákattantam - meglepett. Plusz Marc nagyon szimpatikus volt.

5 regény, amit el kell olvasnod

Családok régebben

r5_21.jpg5: Oke: Ha szólít a szív – Elizabeth előkelő család sarja, akinek a példaképe egyik felmenője, aki hátrahagyva a várost, a vadonba ment tanítani. Az ő naplói adnak erőt a lánynak, hogy ő is elvállaljon egy északi, tanári állást. Mivel a tanfelügyelő udvarlását visszautasítja, a féltékeny férfi egészen a vadonba küldi ki a lányt, akinek olyan dolgokkal is először kell megbirkóznia, mint a rágcsálóirtás. Szerencsére akad egy jóképű lovasrendőr a környéken…r4_27.jpg

4: Zusak: Clay hídja – a Dunbar fiúk félárvák, de mintha teljesen azok lennének. Az imádott anyjuk halála után az apjuk nem bírt maradni, magára hagyta a fiukat, akiknek maguknak kellett gondoskodni egymásról. Az álmodozó, kamasz Clay az első szerelem és első tragédia közepette a szülei történetét is jobban megismeri. Honnan érkezett az anyjuk, mekkora volt az a r3_32.jpgszerelem, aminek az elvesztése ennyire tönkretette az apjukat.

3: Lee: Pacsinkó – Sunja koreai kislány, aki az 1900-as évek elején beleszeret egy környéken üzletelő, idősebb férfiba. Amikor terhes marad, szembesül azzal, hogy a férfi szeretőként kitartaná, de el nem veheti: már nős. A lány így egy szegény lelkész felesége lesz, és költözik a férfi családjához. A bevándorlók kenyere nehéz, de Sunja nem szűnik meg küzdeni a fiaiért, majd az unokákért. Nem is sejtve, egykori szerelme sem feledte el az egykori kislányt.r2_29.jpg

2: Johannsen: La Fayette duológia – Jason, az angol fiatalember még kamasz, amikor összeakad a vele egykorú márkival. Az egyik titkos küldetésen van, családi bosszút forral a francia király ellen. A másik francia főnemes, aki a történelembe készül beírni a nevét. Az útjaik összekötődnek, és egymást segítik akkor is, amikor kiderül, kinek mi az igazi r1_28.jpgcélja. A márki támogatja majd angol barátját, amikor a forradalom szele elszakítja tőle egyetlen gyermekét, akinek szintén kalandok sora jut ki, mielőtt hazatalálhat.

1: Akszjonov: Moszkvai történet – generációk szenvedései a sztálini rendszerben. Gradov, a tehetséges sebész arra kényszerül, hogy egy politikai gyilkosság passzív résztvevője legyen. A gyerekei mind másként álnak a rendszerhez, aki mindenkit kész elnyomni. A háborús hős fiút ugyanúgy, mint a költő leányt. Politika, háború, családi konfliktusok: hol jómód és sikerek várnak rájuk, máskor mondvacsinált indokokkal megaláztatás és társadalmi megvetés. De a család nem adja fel, ők túlélők.

48 másképp

Történelmi, más szempontú, humoros, elgondolkoztató.

A márciusi ifjak a Pilvaxban Petőfi új versét csiszolgatják. Felmerül bennük, hogy a nagy magyar versek jövőképe mind depressziós. Mi lenne, ha a Nemzeti dal kivételesen happy endet kapna? (Nem leszünk) Egy nemesi, horvát határ menti kastélyban a kertész nem törődik a kitörő forradalommal, harcokkal. Őt az aggasztja, hogy valami dézsmálja a zöldségeket. Ám egy ponton rá kell ébrednie, az ő háborúja milyen kicsi a történelem vihara mellett. 1_13_48_maskepp.jpg(A kertész háborúja) Győr mellett ütközet lesz, de kevés a magyar honvéd. Az idős, beteges úr maga is hadba vonulna – kamasz fia azonban megelőzi hazaszeretetből és hitből. (Kinek drágább) Kossuth még 48 elején egy balesetben odaveszik, így szabadságharc helyett korai kiegyezés történik. Petőfi nem találja a helyét, és azt is nehezen viseli, hogy Júlia sikeresebb kezd lenni nála. (Mi az a vátesz?) A bécsi forradalom kitörésekor a magyarok az osztrák felkelőkhöz sietnek segíteni, ezzel megváltoztatva a történelmet. Egy olyan monarchia születik, melyben Kossuth vezeti a nemzetet, és megvalósulhatnak az álmok – ha nem is mindenki elégedett a dolgok alakulásával. (Ha egyszer mégis megírom az emlékirataim)

A Móra Kiadó már a harmadik ifjúsági novellás kötetet pályáztatta és jelentette meg. Volt, amikor a Jelenről, volt, amikor 2050-ről, most pedig 1848/49-ről lehetett írni, és válogatták ki a legjobbakat. A számomra nagyon szimpatikus vegyes szerző elven: meghívtak sikerszerzőket, akik írtak nekik egy-egy történetet. Ezeket egészítették ki a pályakezdők, beérkezett történetekből.

Így természetesen igen nagy különbség van a történetek stilisztikai minősége között. Van, ahol nagyon érezni, hogy még rutintalan szerző munkája. Mondhatni, van benne iskolai fogalmazás utóérzet. De az ötlet majdnem mindben ott van, és nem is baj, hogy egy kezdő nem olyan szinten ír, mint egy rutinos bestseller szerző. Pl. Ecsédi Orsolya története közben végig az járt a fejemben, mennyire egyetértek a mondanivalójával. Másoknak erőt adó, tettre kész himnusza van, a miénk meg kész siratóének. Sírva vigad a magyar, sajnos. De ahogy ezt a történetében megírta, az sokszor gyerekesnek, erőltetettnek hatott. Míg Kalapos Éva vagy Mészöly Ágnes története a remek ötlet mellett stílusában is kreatív, figyelemre méltó.

A történetek cselekményükben is sokszínűek. Van egy része, melyben a megtörtént események egy olyan nézőpontból vannak megközelítve, ami nem szokott felmerülni az emberben. Az első novella ilyesmi, és még nem is értem, miért pont az került előre. Kossuth elmegy borotválkozni – most komolyan? De van itt steampunk gőz hajtotta robotokkal, Kempelen után szabadon. Van alternatív történelem, rengeteg végkifejlettel. Néhol az oroszok segítségét a magyar kormány kéri, és egy egészen más világ köszönt be. Van, ahol nyer a szabadságharc, és olyan is akad, ahol egy fontos szereplő halálával halad másképp a történelem folyama.

Amit azért különösnek találtam: Petőfi sorsa. Ha túléli az eseményeket, egyik történetben sem lesz belőle pozitív szereplő, példakép. Neki most komolyan az a legjobb, hogy 49-ben odaveszett? Szeretném hinni, hogy embernek is nagyobb volt, min ami itt jutott neki az alternatívákban. Volt ő más is, nem csak a forradalom költője.

Sok hangulat van ebben a kis kötetben. Lehet rajta izgulni, nevetni, morogni is. Helyenként szíven is üt. Kétszer roppant fájt a szívem: a Kinek drágább vége pokolian fájt. Tavaly voltam Segesvárnál, de itt és most jobban átéreztem, hány fiatal élet, mennyi veszteség és áldozat, amit akkor meghoztak a szinte gyerekek is. A másik, Benedek Szabolcs félmondata Széchenyi életéről az alternatív világában. Az a férfi ezt érdemelte volna, nem, ami jutott.

Bírom a kiadó e sorozatát, remélem, adnak majd ki még ilyen novellákat, új témában is!

 

48 másképp - Mint ifjúsági: 90% változatos, kreatív történetek sora, melyek stílusukban is sokfélék.

Szubjektíven: 85% az első novella rossz benyomását a sok jobb sztori nehezen feledtette.

Visszanéz7ő

2. hét

Január

6. Nagy: Embertelen vidék - disztópia 4

7. Hernád: Hollóember - urban fantasy 4

8. Kalapos: F mint - kortárs 5

9. Okorafor: A halálmegvető - fantasy 4

10. Silverman: Lány a vízből - ifjúsági 4

11. Stover & Vardeman: A háború istene - fantasy 2

      Palotás: Mámor, múlt, Málta - krimi 4

12. Cole: Ezer csók - romantikus 3

      Butcher: Nyárlovag - urban fantasy 5

És máris január közepe... szalad ez a 2020...

Tovább

Butcher: Nyárlovag

Dresden – akták 4.

Mágikus, tündéres, összeesküvős, nyomozós.

Harry Dresden az utóbbi fél évben nagyon elhagyta magát. Ellenszert keres: a szerelmét megfertőzte egy vámpír, hogyan lehetne megint emberré tenni? Már a barátok is komolyan aggódnak a férfi miatt, aki elzárkózik, ápolatlan és mogorva lett. Munkába is kellene állnia, mert lassan az irodáját és a lakása bérleti díját sem tudja fizetni. Mire 1_12nyarlovag.jpgrászánná magát a cselekvésre, különös ügyfél akad. A vonzó asszonyról kiderül, hogy személyesen Mag királynő, a Tél Udvarának tündérkirálynője kereste fel. Megvette az adósságát a keresztanyjától, és munkája van számára. A Nyár Lovagját megölték, és Harrynek kell a gyilkost megtalálnia a tündérudvarok háborúja előtt. A Fehér Tanács a városba jön, és ők sem hagyják békén a férfit: a legutóbb történtek miatt sokan felelősségre akarják vonni. Ha életben akar maradni, minden barátjára szüksége lesz, még arra is, akit halottnak hitt. Hiszen a tündérek gyilkos játszmáiban még egy mágus is könnyen odaveszhet…

Jim Butcher a Harry Dresden sorozattal máig sikeres. Ugyan magyarul jócskán le vagyunk maradva a teljes sorozathoz képest, de most érkeznek sorra a kötetek. Örvendetes, mert úgy tapasztalom, hogy Dresden kötetről kötetre jobb kalandokat és történeteket kap. Szinte várom, mikor jön arról is a hír, hogy tévés sorozatnak is újra előveszik alapanyagnak – egyszer, régen egy évad már futott a mágus kalandjairól, de mára van olyan technika, hogy igazán látványos, mágikus krimi futhatna belőle sorozatként is.

A Nyárlovag a tündérek világához visz közelebb minket – rendkívül tág a regénysorozat világa. Korábban a vámpírok belügyeibe lestünk be, annak megvannak a hatásai a jelen kötet eseményeiben is, de a fő konfliktus a Nyár és a Tél Udvara között zajlik. Történt egy gyilkosság, ami mögött olyan hatalmi játszmák működnek, melyek könnyen egy háború kitöréséhez vezethetnek, ami nem csak a mágikus, de az emberi világnak is komoly áldozatokkal járna. Érdekes, hogyan működnek ezek az udvarok, hogy áramlik bennük a hatalom és a mágia. Szinte minden hatalmasságnak titkos ügyei és praktikái vannak, meg is kínlódik vele Harry, mire átlátja ki mire játszik igazán és mi mozgatja. Azt hinné az ember, azzal, hogy a tündérek nem hazudhatnak, könnyebb köztük nyomozni, de a megtévesztések és a féligazságok olyan hálóját tanulták meg használni, hogy egy ponton már azt is meg kell kérdőjelezni, amit kérdeznek. Hátsó szándék mindig van…

Sokféle, izgalmas lényt vonultat fel a szerző. Ahogy a krimi, a fantasy terén is bőven akadnak ötletei. Logikus, de meglepő csavar jutott a kötet végére is. Mindeközben van bérgyilkos előli menekülés, háborúba vonulás, csaták és emberi oldal építése is.

Harry ugyanis nagy utat kell, hogy bejárjon magában is. A legutóbb történetek miatt sebzett, önvád kínozza és most még egy múltbeli szerelem is feltűnik. Mélyen van, és magának kell erőt találnia, hogy felálljon és küzdjön, miközben éli az életét. Tetszett, hogy a barátai mellette vannak, segíteni akarnak, de Harry az, akinek fel kell állni, és elfogadni a segítséget.

Harry mellett sok izgalmas, színes karakter mozog a lapokon. A kedvencem talán Billy volt, a vérfarkas srác. Ahogy Harry kommentálja, amikor Billy a farkas alakjában van mellette…

A humor megint erős oldala a történetnek. Alapból, Harry mindenhez képes egy idétlen beszólást vagy hasonlatot találni. Ami a szívén, a száján, és képes beszólni mindenkinek, olyanoknak is, akik előtt más majd megőrül a félelemtől. Kifejezetten élveztem, ahogy gyakran humorral oldja Butcher a feszültséget. Végig tudtam mosolyogni a kötetet, miközben izgalmas, miközben drámai rész is bőven akad benne.

Szórakoztat, miközben van benne bőven emberség is.

A következő kötete is megjelent már magyarul, vagyis, visszatérek még Harry kalandjaihoz.

 

Butcher: Nyárlovag – Mint urban fantasy: 95% végi kalandos és fordulatos, humorral átszőtt, fejlődő hőssel.

Szubjektíven: 100% szerettem a világát, a humorát és a krimis szál is rendben volt benne.

Cole: Ezer csók

Betegséggel küzdős, szerelmes, elköszönős.

Rune Kristiansen még csak kisgyerek, amikor az apja munkája miatt a családja Norvégiából Amerikába költözik. Blossom Grove azért lesz a fiú otthona, mert a szomszéd kislány, Poppy kezdetektől mellette van, és a legjobb barátból hamar lesz élete nagy szerelme. Poppy, aki a nagyanyjától egy üveget kapott, benne 1000 papírszelettel, melyekre egy-egy csókot kell feljegyezni a szerelmével. Rune lesz ez a társ és válik a két kamasz 1_12ezer_csok.jpgelválaszthatatlanná. Ám a munka most Norvégiába szólítja a családot, és Poppy nem tartja a kapcsolatot, minden szálat elvág. Mire a 17 éves Rune visszatér, a csalódástól problémás fiatalemberré változott, Poppy szinte rá sem ismer. Poppy, aki csak a fájdalomtól akarta megóvni a szerelmét, rádöbben, hogy így is szenvedésre ítélte. Amikor Rune is megtudja a szakítás okát, a fájdalom elkerülhetetlen, de a sajnálkozás helyett arra összpontosítanak, hogy az 1000 csók mesés legyen. Mert nekik csak ennyi jut.

Az orvostudomány sokat fejlődött, ma már sokan élhetnek, akik akár csak pár évtizeddel korábban is halálra lettek volna ítélve. Azonban még mindig vannak olyan kórok, melyek ellen próbálkozni lehet, de nem egyszer veszít az ember. Ilyen a rák is. Így olyan regények is érkeznek sorra, melyekben valaki a rákkal küzd, veszít csatát.

A Csillagainkban a hiba hozta divatba, hogy a halálos beteg kamaszok még essenek nagyon szerelembe a haláluk előtt. Ennek a zsánernek a terméke az 1000 csók is.

Bajban vagyok azzal, milyen regények közé soroljam. Az biztos, hogy nem dráma. Ugyan Poppy halálos beteg, és nem jut az 1000 csóknál tovább, de a regény hangulata nem szomorú. Nem drámaként élik meg, hogy Poppy vesztett a rákkal szemben. Inkább az életöröm és szeretet könyve lett, melyben a maradék idejét igyekszik minél tartalmasabban és jobban megélni. Neki abba a pár hónapba kell belesűrítenie évtizedeket, és nem szomorkodva teszi ezt meg. Még Poppy az, aki másokat vigasztal és marad erős, egészen végig. Ok, a vég a halállal kap némi tragikus színezetet, de abból is Poppy életének ünneplése lesz.

Romantikus vagy ifjúsági? Nem is kicsit mindkettő, úgyhogy nálam ez romantikus ifjúsági regény lesz. A központi téma Rune és Poppy szerelme, minden konfliktus és eseményszál ehhez az érzelemhez kötődik. Tele van az érzelmeikkel, a mindennapjaikkal, és persze, a csókokkal. Valahol kedves is, ahogy egy hétköznapi pillanat is ünnepivé válik attól, hogy egyike lesz az ezernek, amit gyűjtenek. De ifjúsági is, mert Rune komoly karakterfejlődésen megy keresztül, miután 17 évesen visszatér és megint Poppy mellett lehet. Talán mese, nagyon nem reális, hogy a szerelemért ilyen könnyen és gyorsan lesz megint álomfiú belőle, de mivel a romantika ennyire dominál, talán nem lepődöm meg ezen.

Van sok más, aki sokkal jobban bosszant, mint Rune pillanatokon belüli megjavulása. A legnagyobb gond: a sztori vége. Most Spoiler jel is jön, vagyis, aki nem akarja pontosan tudni a sztori végét, ugorjon egy bekezdést! A szerző egyfajta happy endre törekedett, ami elég necces egy olyan történetben, ahol a szerelmes pár egyik fele meghal. Erre a megoldás: Rune alig éli túl a lányt 10 évvel, nagyon fiatalon meghal – és a privát kis mennyükben újra egymással lehetnek. Most komolyan, annak kellene örülni, hogy Rune is ilyen fiatalon meghal? Az is bosszant, hogy még a gyerekkori ígéretét is megtartja, Poppy az egyetlen, akivel intim közelségbe került, vagy akár csak csókolózott. Most komolyan el kellene hinni, hogy egy dögös, csajmágnes srác 17-27 éves kora között még csak kísértésbe se esett, mert halálosan bele van esve a halott barátnőjébe? Ez annyira hihetetlen és hiteltelen. Spoiler vége!

Lehetne dicsérni, hogy olvasmányos, életet ünneplő kötet. De tévhiteket ültet el a fejekben, és már bántóan romantikus/nyálas is. Nem az én világom.

 

Cole: Ezer csók - Mint romantikus: 50% érzelmes, de érzelgős is. Tetszetős, olvasmányos, de nem reális.

Szubjektíven: 40% a stílusa tetszett, de a cselekményen felbosszantottam magam. Mese!

SpoilerZóna

- Hernád: Hollóember

Hollóember és Fürkész között vannak érzelmek, de mivel Gábor/Hollóember pap, egyikük sem lép. A férfi őrlődik a szerelem és a hite között. Fürkész, mivel gondolatolvasó, pontosan tudja mindezt. Amikor komoly érzelmi trauma éri, összejön a csapat legközelebbi tagjával, Fanyűvővel. A gond abból lesz, hogy egy harc során sikerül 1_7holloember.jpgegyesíteni az erejüket, és szó szerint egymásba látnak pár percre. Ez pont elég, hogy Gábor megtudja, mi történt a másik kettő között. Alaposan meg is sértődik.

Egyedül menne a vámpír után, akiről kiderül, hogy a családjaik rég ellenségek. Nemesek voltak a török időkben szomszédos birtokokkal. Amikor megindult a török, együtt védték a helyi várat. De Gábor felmenői tőrbe csalták a másik családot: megbeszélték, hogy lerohanják a törököt két oldalról. De ők nem vonultak ki, végignézték a várból, ahogy a törökök mindenkit felkoncolnak. Az utolsó, legfiatalabb fiú akkor adta el a lelkét a Sátánnak, és vámpírrá lett. Mivel most kiásták a koporsóját egy régészeti projekt keretében, kiszabadulva nekiállt beteljesíteni a bosszúját. A másik családból már csak két leszármazott volt: Gábor és az unokahúga. Gábor későn jön rá, hogy a lány megváltozott viselkedéséért a vámpír a felelős. Ezért sápadt, zárkózik be, és ír olyan novellát, amely lehetne az Alkonyat véresebb verziója.

Egy utcagyereket használva csalinak kicsalja a vámpírt a lakásból, m íg az unokahúgára a kölyöknek kellene vigyáznia. Gábor végez a vámpírral. Súlyos sérülései vannak, az időben kiérkezett mentőben hallja, hogy az Osztag közben végzett a másik vámpírral, aki megölte az utcakölyköt. Gábor sokkot kap, amikor leesik neki, hogy az unokahúga volt a másik vámpír és már halott.

- Okorafor: A halálmegvető

Onyesonwu összecsap az apjával, de képtelen legyőzni. Mwita, a szerelme közbeavatkozik, és komoly covers_141786.jpgsérüléseket okoz a mágusnak. Ám ennek nagy ára lesz: halálos sérüléseket szenved el. A nő gyászában a saját testét manipulálja: múlt éjjel még szeretkeztek, és ideális feltételeket teremt a fogantatásnak. A mágia azonban elszabadul - ahol legyilkolt férfiak voltak a környéken, a túlélő asszonyok áldott állapotba kerülnek nagy százalékban.

Onyesonwu átírja a törzse könyvét, ezzel megváltoztatva a sorsuk, és eltörölve a különböző fajták közti gyűlöletet. De idő, amíg elterjed a hatása. Így a sorsának be kell teljesülni: halálra kövezik boszorkányságért.

Majd jön a rész, amit nem értettem: valami túlélő része elrepül Mwita túlélő felel felé. Most alakot váltottak és megszöktek a haláluk elől, vagy ez valami mennyféle?

süti beállítások módosítása
Mobil