• Fumax: A birodalom haragja - fantasy
• Helikon: Ferenc József és Sisi - történelmi
• Alexandra: II. Erzsébet ruhája - történelmi
• Könyvmolyképző: Az árnypiac kísértetei - fantasy, YA
  • Igazán szerelem - New Adult
  • Káosz és Fegyelem - New Adult
  • Artúr - sci-fi
  • Lorenzo il Magnifico - történelmi
  • A zseni - kortárs, dráma

December

2. F. Várkonyi: Férfiidők lányregénye - ifjúsági 4,5

3. Quick: Alibi jegyesség - női krimi 4

4. Cavanagh: Tizenhárom - tárgyalótermi 5

5. Kellér: A rulettkirály - kalandregény 4

6. Fargetton: Szökevények éjszakája - ifjúsági 3,5

7. Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány - fantasy 2

8. Meyer: Egy életem, egy halálom - YA 1,5

    MacLean: Hozományvadászok kíméljenek! - romantikus 3,5

Mikulás lement, nagyban halad Advent is.

Szerelmes, bosszút állós, kosztümös, játékbarlangos.

Michael fiatalon megárvult, gyámja vezette a birtokait helyette. Amikor 21 lett, Langford csúnyán elárulta: belecsalta egy kártyapartiba, ahol a teljes örökségéből kiforgatta a fiút. Csak a címe maradt az övé, és Bourne márkija elhatározta, mindenért megfizet és bosszút áll. A semmiből épít szerencsejáték birodalmat, és lesz kétszer gazdagabb, mint valaha is volt. Ám Langford őrzi az egykori birtokait, ami neki mindenképpen kell. 10 év, míg Langford kártyán elveszti őket. Lady Penelope hozományának a része lesz Bourne öröksége, aki közli is a gyerekkori barátnőjével, hogy házasodnak. Mivel hírbe hozza a lányt, Penelope kénytelen igent mondani neki. Ám arra Michael nem számít, hogy a felesége nála is nagyobb játékos, és a férje szívénél kisebb győzelemmel nem éri be.

Már a borító is magáért beszél. Ki nem találja ki, milyen történetet rejt a kötet? Csak akkor lenne nyilvánvalóbb, ha valahol egy férfialak is lenne rajta. Nagyon csajos, nagyon kosztümös, nagyon romantikus. Nagyon pink.

A romantikus regényekben mindig keresek valami pluszt. Nem szeretem, ha csak a szerelem, amiről szól a történet. MacLean messze nem első kötetes szerző, és nálunk ezek a kosztümös, romantikus történetek mennek tőle. Amiben mi lenne ez a plusz? Még nem jöttem rá. Ez is ugyanarra a kaptafára készült, mint a többi kötete, amit olvastam tőle.

Adott egy viktoriánus környezet, amikor már elindul a technikai fejlődés, de még tartják magukat a társadalmi hagyományok és erkölcs, szokások. Egy olyan világ, ahol a férfiak könnyedebb életet élhetnek, mint az asszonyok. Ahol pikáns, ha egy férfi lelke nem bűntelen. A nőket viszont ennek töredékéért megbélyegzik és kitaszítják. Ahol a pénz és a nemesi születés a mérce, feltörni szinte lehetetlen.

Itt is, MacLean háttérnek használja a kort. Nincsenek történelmi események vagy ismert személyek benne, csak az a háttér kellett neki, amit fentebb felvázoltam. A ruhák, etikett, a környezet a koré, de ettől ez még nem történelmi regény. Maximum történelmi környezetben játszódó, kosztümös romantika.

A cselekmény Michael és Penelope egymásra találásának krónikája. Nagyon hamar jutunk el oda, hogy mindkét fél érzi, hogy az érdekházasság könnyen átfordulhatna igazi szenvedélybe. A regény fő konfliktusa az, hogy Penelope rá tudja-e venni a férjét, hogy ki is mondja, el is fogadja, hogy szerelmesek egymásba és boldogok lehetnek egymással. Annyit azért jóvá lehet írni neki, hogy bár fontos tényező a szexuális vonzalom is közöttük, a másik személyiségében is olyan elemek vannak, amelyek tetszenek nekik. (Szerencsére erotikus irányba se nagyon megy el a cselekmény.)

A bosszú és a múltbeli sérelmek izgalmasabbak lennének, de ez csak körítésként szerepel benne. Ahogy a játékszenvedély is. MacLean korrekten megjeleníti, milyen a függőség. Elég vegyesen: látjuk a következményeit. Van, hogy egy szereplő beszél róla és fogalmazza meg az érzéseit. Az ilyen részek sokkal hitelesebbek is voltak, mint a szerelmi téma.

Alapvetően egy romantikus mese, melyben a szerelem elhozza a hős megváltását. Ugyanazt tudja, amit az írónő egyéb regényei, nem lelem benne a pluszt, amiért szerethetném.

MacLean: Hozományvadászok kíméljenek! - Mint romantikus: 60% érzelmileg túlfűtött, buja regény. A zsáner tipikus elemeit használja.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is szerettem meg. Pont olyan, mint a többi MacLean.

Vámpíros, szerelmes, érzelmes.

Beau Swan 17 éves kamasz, akinek eddig az anyja körül forgott az élete. Ő gondoskodott róla, hogy az asszony boldoguljon a mindennapokban. Ám most férjhez ment, és szívesen utazna sportoló férjével. Beau az apjához költözik, hogy az anyja boldogabb lehessen. Forks egy olyan város, ahol alig süt a nap. Állandóan esik, köd van, a fiú szenved is mindettől. Ám az iskolában felfigyel egy lányra: Edythe Cullen nem olyan régen költözött ide a családjával. Ő is magányos farkas, szótlan, és elképesztően gyönyörű. Eleinte ellenséges a fiúval, de ahogy barátkozni kezdenek, Beau végleg elveszik a szerelemben. A lány körüli rejtélyek sem ijesztik el, és amikor szembesül Edythe családjának igaz természetével, győz a szerelem.

Tetszik vagy sem, az Alkonyat olyan rajongást váltott ki sokakból, hogy hozzám hasonlóan még azok is olvasták és ismerik, akik a hátuk közepére sem kívánják a napfényben csillogó vámpírokat. Meyer sem volt képes semmit írni, ami a nyomdokaiba ért volna az Alkonyat kötetek sikerének. Pedig próbálkozott: jellemző, hogy két másik regényét is sorozatnyitónak szánta, de már a második részt sem tudta összehozni egyikhez sem. Azt meg inkább hagyjuk, hogy sorozatíróként hogy tett tönkre olyan sztorikat, mint a Bástya.

Nem is meglepő, hogy az évforduló miatt visszatért a napfényes vámpírokhoz. Álszentnek is érzem, ahogy a kötet előszavában azon kesereg, mennyire nem volt se kedve, se ideje Alkonyattal foglalkozni, ezért minimális változással kitalálta ezt a nemet cserélős újabb kötete. Mert gondolta, ezt hamar össze tudja dobni. Most komolyan? Jó, hogy nem azt írt az előszóban, hogy „ki nem állhatom ezt az egészet, de annyira jól fizetnek érte, megírtam”.

Alapból az Alkonyat ellenesek táborába tartozom, és most sem fogok helyet váltani. A történet ugyanolyan fájdalmasan béna és szentimentális, mint korábban. Beau szerelme ugyanolyan rajongás és elvakulás, mint Bella kábulata Edward iránt. Valósággal fájt olvasni, ahogy Beau karaktere és személye, az egész élete egy pontra összpontosul, a lányra. Ugyanaz az irritáló, vágyközpontú egysíkúság, amit a nyálregényekben is fájlalok. Ez tulajdonképpen annyiban tér el azoktól, hogy itt nincs szex.

Vannak viszont fájdalmas beszélgetések és ostoba cselekményszálak. A mélypont az volt, amikor Beau azon mereng, hogy ő átlagos, mit szeretne rajta egy olyan istennő, mint Edythe? A lány meg bizonygatja, hogy Beau a legizgalmasabb ember, akit valaha ismert. Olyan szinten szentimentális nyál, hogy majd belefulladtam. Borzalmas!

Utáltam azt is, hogy Meyer kitalálta, hogy majdnem minden szereplőjének nemét megváltoztatja. Csak éppen a karakterükön semmit nem variál. Így minden lány nagyon fiús, a fiúk meg lányosak. Ok, cseréljen nemet – de akkor legyen már nemhez illő az adott karakter! Végig zavart, hogy mennyire nem stimmelnek a személyiségek a karakterekkel.

Ne legyek ilyen utálkozó? Azért van, amit tudtam értékelni ebben a kötetben. Meyer legalább sorozattá nem akarja faragni ezt a történetet – rövidre zárta ennek a végén a cselekményeket. Nincs irritáló és félig kitalált szerelmi háromszög, és mivel Beau fiú, a vámpírbaba sem kerülhet itt szóba. Ennek azért lehet örülni.

Biztos, hogy ezt is sokan elolvassák. De hogy mennyire felesleges kötet…

Meyer: Egy életem, egy halálom - Mint YA: 35% karakterközpontú, nagyon érzelmes, az eredeti sztori minimális átirata.

Szubjektíven: 15% a változás kevés, bár akad pozitív is. A nemhez nem illő karakterek fájnak.

Amity egy sziget látogatásakor sebesültre bukkan. Benedict Stanbridge késelés áldozata lett, és haldokolva egy levelet bíz a lányra, amit a bácsikájának kellene átadnia. Amity azonban egy orvos lánya, ellátja a férfit, aki ráadásul ugyannak a hajónak az utasa, mint ő. Végig ápolja az úton, és közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A búcsúkor egy csók is elcsattan, és megegyeznek, Benedict majd keresi, ha befejezte a küldetését.

Hetekig nem jelentkezik, a lány már bosszús is miatta. Ám váratlanul támadás éri: az újságok által Vőlegénynek nevezett sorozatgyilkos támadt rá, aki azzal vádolja, elcsavarta Benedict fejét. Amity kapott harci képzést is, védekezik és meg tud szökni.

A hazatérő Benedict felajánlja, játszanak jegyespárt. Így a lány jó híre is rendben lesz, és együtt nyomozhatnak a Vőlegény után. Együtt követik a nyomokat, és rájönnek, köze van a dolgoknak a titkos tervekhez is, amiket Benedict hozott el Amerikából. A napenergia kinyerése, fegyverré alakítása sokaknak jó üzletnek tűnik. Csapdát állítanak a kémnek.

A sorozatgyilkos kocsija elvezeti őket a pszichiátriai intézetekig, ahol beazonosítják a gazdag férfit, aki betegségében gyilkossá lett. Kiderül, Amity ellen a nővére uszította, aki korábban Benedict barátnője volt, de a férfi szakított vele.

Amity a kémnek, aki korábbi udvarlója (Nash) és elismert fényképész, állít csapdát. Úgy tesz, mintha eladná neki az igazi terveket. Benedict pedig lecsap és elvarrja a szálakat.

A közben szeretőkké lett pár együtt is akar maradni, és igazi lesz az eljegyzés.

Új világot felfedezős, sárkányos, küldetéses.

Eragon elindította a képzőt, ahol reméli, hogy sárkánylovasok és sárkányok új nemzedékét nevelheti ki Alagaesiából. Ám a projekt gyakorlatban sokkal inkább logisztika, mint kaland. Tárgyalnia kell a környező népekkel, ellátmányt szerezni és szövetségeket kovácsolni. A fáradtságát Saphira és Angela, a füvesasszony is észreveszi. Mindketten igyekeznek segíteni a fiatalembernek: Saphira megmutatja neki, mivel tölti az idejét a féltestvére, Murtagh. A sokat szenvedett sárkánylovas kezd békére lelni, a világot járja és egy boszorkány után kutat. Angela az életéről mesél neki. Eragon egy helyi történetet is megismer, melyben egy fiatal lány bosszút akart állni a sárkányon, de a végén harcostársak lettek.

Emlékszem, mekkorát robbant az Eragon első kötete. Ahogy egy időben mindenki Harry Potter kötetet olvasott, akkoriban a sárkánylovasokra voltunk rákattanva. Hamar el is keltek a filmesítési jogok, ráadásul itt forgott a film egy jelentős része Magyarországon. Ám a lufi nagyot pukkadt: a film rémes lett, a cselekménynél jobban szórakoztatott, hogy a Ság-hegyet azonosítsam benne és az ismerőseim, akik statisztáltak benne. A regények is egyre laposabbak lettek – Paolini kiszenvedett magából még 3 folytatást, ami közül az egyik csak a helyet foglalta a polcon, és a többi sem sokkal élvezetesebb.

De, mivel olyan kort élünk, amikor mindenki kapaszkodik a sikereibe, Paolini is visszatér az Eragon történetekhez. Itt van ez a kötet, elolvastam, és nem tudom megmondani, miért kellett ezt megírni. Bár, tudom: Paolini biztos jó pénzeket kapott a kiadótól.

Ám a regény ettől még siralmas.

Hiányzik egy kerettörténet, ami összefogná a regényt. Most komolyan, annak kellene érdekelnie, hogy Eragon elsüllyed a bürokrácia poklában, és fáradt? Nem sok kellene, hogy nyavalyogjon a fél köteten át, és az agyamra menjen teljesen.

Két mellékszál van, amelyek lekötöttek. Murtagh mindig is szimpatikusabb volt nekem, mint az öccse. Ő szenvedett, neki kellett a sötét oldaltól elszakadnia, ő a tragikus hős. Eragon ilyen szempontból sokkal egyszerűbb és szerencsésebb: kezdettől ő a jó fiú, akinek ki volt jelölve az útja. Murtagh még mindig keresi a megváltást, és az ő nyomozása milliószor érdekesebb, mint bármi, amit Eragon alkot ebben a részben.

A másik, Eragon meghallgat egy helyi legendát. Egy Ilgra nevű lány meséje, aki elhatározta, hogy végez a faluját feldúló sárkánnyal. Az legalább mesének korrekt volt, és tanulsága is akadt – ha klisés is. Soha nem tudhatod, hogy lesz barátból ellenség és fordítva.

Irritált az is, mennyire nem jó a szövege ennek a kötetnek. Nem egyszer úgy éreztem, hogy ez egy iskolai fogalmazás, nem egy komolyan vehető regény. Gyerekes, egyszerű. Talán valami izgalmasabb cselekmény feledtette volna mindezt velem, de nem volt ilyen.

Különösen mélypont, amit Angela Paolini írt bele betétként (Angela, a füvesasszony története). Nem is értem, miért ezzel akarják eladni, amikor a nő abszolút kezdő, nem is ír jól. Most attól, hogy van egy író rokona, már ünnepelni kell, hogy ő is tollat ragadott? Nem egy Joe Hill a nő, nagyon nem.

Hatalmas csalódás a kötet, pedig alapból nem voltak magas elvárásaim.

Paolini: A villa, a boszorkány és a sárkány – Mint fantasy: 25% nincs egy alaptörténet, ami összefogná a szerkezetet. Stílus: gyerekes.

Szubjektíven: 30% Murtagh és Vérmund meséjét szerettem, a többi semmilyen lett.

Az alábbi éttermek regényekben fordultak elő. Össze tudjátok párosítani a történetekkel, melyekben szerepeltek?

Éttermek:

1. Mia Dona

2. Mandrake

3. Ezer Ősz Étterem

4. Costa

5. Lobogóhoz

Regények:

a - Morgan: Törött angyalok

b - Seager: Randikatasztrófák

c - Medoff: Ez fájni fog

d - Natt Och Dag: 1793

e - Mitchell: Csontórák

Megoldás: Tovább!

Képességes, szabadító akciós, nyomozós, baráti társaságos.

3 év telt el a végzetes események óta. A fiatalok külön úton járnak, és nem is sejtik, mennyi hazugság veszi őket körbe. Timothée halottnak hiszi a lányokat, és abba is belement, hogy őt a világ halottnak gondolja. Így részt tud venni egy kísérletben, mely segítene használni az erejét, és elérni, hogy képes legyen fájdalom nélkül megérinteni másokat. Izia és Morgane a szüleikkel rejtőznek, Nathan tartja köztük és velük a kapcsolatot, míg Klein után nyomoz, és lassan eljut a neten mindenhova. Sam kiállt a világ elé, és apja munkásságának reklámarca lett. Mikor bejelentik, hogy Klein egy üzenetet készül élő adásban leadni, mindenki a helyszínre siet. A kamaszok újra találkoznak, fellángolnak a régi érzelmek, miközben egy túszdrámát is túl kell élniük és kiszabadítani a hozzájuk hasonlókat.

Mikor érdemes folytatást írni? Ha a szerzőnek van egy olyan ötlete, ami értelmesen továbbviszi a története cselekményét. Nem mindig jön össze, a siker van akkora úr, hogy kierőszakolják a folytatásokat akkor is, ha annak semmi életképessége.

Fargetton története annyira nyitva maradt, hogy egyértelmű volt, hogy lesz még folytatása. Itt is van, és meglepő módon egy 3 éves időugrással indít. A karakterek már kamaszok, 17 évesek. Más mindenki élete, a világ is sokat változott. A szerző ezeket pillanatok alatt felvázolja. Könnyű dolga van, hiszen a karakterei jellemét nem változtatta meg. Abban ugyanolyanok, mint az előző rész végén voltak. Tulajdonképpen csak annyi értelme volt az időugrásnak, hogy komolyabbak lehessenek a szerelmi szálak. A 17 évestől nem olyan meglepő az első szerelem hatalmas lángolása, mint lenne 14 évesekkel.

Érezni benne azt is, hogy ezzel a kötettel csak előkészít egy nagyobb történetet. Ez egy filler, egyetlen éjszakának az eseményei, amelyek átvezetik a szereplőket egy más világba, ahol a mutáns gyerekek rejtőzködve, de összekapcsolódva létezhetnek. Teremt egy olyan burkot, amelybe számtalan történetet bele lehet vinni a későbbiekben.

Ezért nem is volt ennek a résznek igazi drámája vagy konfliktusa. Az eredeti mutáns srácok összejönnek, és akcióznak egyet, miközben némi érzelmi feszültséget is sikeresen kezelnek. A regény cselekményközpontú, Fargetton végig pörgeti az eseményeket. Egyszer kémkednek, máskor túszul ejtik őket, majd ők mennek szabadító akciót végrehajtani… Az egyik szerelmes pár egymásra talál, a másik inkább abban marad, hogy jobbak barátoknak, mint párosnak. Az unalmas semmiképpen sem a kötetre illő jelző.

Sajnos, a tartalmas sem az. Ez egy adrenalin löket, ami azonban csak a felszínt kapargatja. Egyik feszült helyzet a másik után, de érzelmileg nem érint meg. Nem éreztem benne az események tétjét, gyorsan lezajlott minden. Ismerős valakinek a 24 című sorozat? Ez kb. olyan volt, csak Jack Bauer helyett szuperképességű kamaszok akcióznak.

Fargetton stílusa most is olvasmányos, igyekezett karaktert is adni a szereplőinek. A leginkább Timothée volt számomra az emlékezetes, akinek a szövegeiben benne volt az a félszegség és magány, ami a fiú sajátja.

Akad benne egy kevés humor, de alapvetően nem komédia akar lenni. Ez egy ifjúsági adrenalin löket, aminek simán születhet még folytatása.

Fargetton: Szökevények éjszakája - Mint ifjúsági: 65% izgalmas cselekmény sok akcióval és sok érzelemmel. Tipikus filler.

Szubjektíven: 60% az előző kötet után többet vártam. Akciós, de a dráma elmaradt.

Cím: Bajos lagzi

Szerző: Morgan Matson – ezzel a kötettel mutatkozik be nálunk.

Műfaj: komédia, romantikus, humoros

Cselekmény: Charlie esküvőre érkezik haza. Nincsenek nagy tervei, de alig várja, hogy újra lássa korábbi nagy szerelmét. Míg Jesse körül járnak a gondolatai, talán a továbbtanulásról, a jövőjéről is meg tud hozni pár döntést. Ám a valóság egyik vészhelyzetet hozza a másik után – lassan katasztrófa elhárítássá válik az ünnepi hétcége, amikor bárki okozhat meglepetést.

Várható megjelenés: talán jövőre, még bizonytalan

Miért várós?

• Grisham írt egy hasonlót a karácsonyról, azt nagyon szerettem.
• Olyan jó lenne egy ütős komédia!
• Szeretem az angol borítót.
• Szimpatikus a cselekmény a fülszöveg alapján, főleg a kiskutya, aki mindig a legrosszabb időpontban hisztis.

Szerencsejátékos, függőséges, kosztümös.

Az öreg Gály tiszttartóként élére rakott minden fillért, az volt az álma, hogy a fiából úriember lesz. Vagyont gyűjtött, birtokai lettek, melyeket nagy álmokkal örökül is hagyott Lajos fiának. A fiú politikai pályáról álmodott, Tisza Kálmánnal olyan baráti volt a viszonya, hogy számíthatott a férfi támogatására is. Ám Budapesten beszippantotta az előkelő urak világa. Nagyon közéjük akart tartozni, és a szerencsejátékok rabja lett. Elérte, hogy felvegyék a Nemzeti Kaszinóba. Ám nem tudott megállni, a teljes örökségét elherdálta, és még a kaszinóból is kidobták. Utolsó pénzén Monte-Carlóba utazott, ott akart öngyilkos lenni. Fortuna azonban rámosolygott, és itt újabb vagyon nyert. Többé nem volt megállás: Gály hivatásos szerencsejátékos lett, aki milliókat nyert és vesztett egész életében.

Ha tömegközlekedem, szívesen nézek körül, a köröttem levők között van-e, aki olvas, és ha igen, mit. Sajnos, az okostelefon zombik vannak túlsúlyban, de azért még akadnak olvasó utasok is köröttem. Amit észrevettem, hogy mai regényeket és sikerkönyveket látok az embereknél. Nem is emlékszem, mikor figyeltem fel olyan személyre, aki klasszikust vagy valami régebbi történetet olvasott volna.

Hajlamos vagyok magam is az ilyen történeteket előnyben részesíteni, pláne a sikerkönyvek esetében. (A másik nagy behúzom a filmesítés. A mozi előtt szeretem átrágni magam a történeten, legyen az bármelyik zsáneré.) Pedig akadnak olyan kötetek, melyek nem mai csirkék, de megérdemlik a figyelmünket.

Ha a jelen kötet, A rulettkirály, kicsit más stílusú lenne és csajosabban lenne megírva, simán ajánlanám, mint strandkönyvet. Így viszont egy kalandos, történelmi életrajz, ami egyszerre szórakoztat és igényesen is van megírva.

A cselekmény ügyesen egyensúlyoz a szenzációs események és egy lélektant is érintő életrajz között. Ugyanolyan fontos a cselekményben, hogyan lehet egy este milliókat elveszteni, milyen szélhámosok és milyen trükkökkel dolgoznak, mint annak a bemutatása, hogy kerekedik felül egy józan emberen a játékszenvedély. Az Ethel Schmitt ügyködését taglaló részek megállnák a helyüket akár ponyvában is, miközben többé teszi, hogy közben ott van realistán, mégis érzékeny megírva, hogy Gály lelkében milyen reményeket keltett, majd törést okozott az asszony.

Karakterközpontú regény, Gály van az abszolút középpontban. Kellért érezhetően érdekelte, milyen ember jár be egy ilyen életutat. Hús-vér alakká tette hősét, akiről könnyen hihető, hogy valóban élt, és ilyen volt. Tetszett, ahogy a személyiségen belüli ellentmondásokat meg tudta ragadni a szerző. A milliókat elszórni, de fillérekkel takarékoskodni kettősség nagyon átélhetően és érzékletesen meg van ragadva, de a játékszenvedély mélységeibe is betekintést nyer az olvasó.

A történelmi korszak hangulatában és külsőségeiben jelenik meg. Nincsenek hossza leírások vagy magyarázatok, mégis kóstolót ad abból, milyen lehetett abban az időszakban élni.

A történet talán nem közismert, de a regény rendszeresen utat talál az olvasókhoz. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mennyi kiadást élt már meg eddig.

Kellér: A rulettkirály - Mint kalandregény: 70% olvasmányos, de igényes stílusú. Jól visszaadja Gály karakterét.

Szubjektíven: 75% lekötött a cselekmény, pszichésen jól volt összerakva – korhűnek éreztem.