Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Romig: A Fény 1-2

2019. május 15. - BBerni86

Szektás, beépülős, egymásba szeretős, titkos.

Stella élete tökéletesen rendben lehetne: szereti az oknyomozói állását és jó is benne. Van egy barátja, akivel akár komolyabb kapcsolatot is el tud képzelni. De eltűnt a barátnője, és Stella nagyon meg akarja találni. Egyre ut_a_fenybe.jpgközelebb kerül egy titokzatos szervezethez, mely a Fénynek nevezi magát, és inkább szekta, mint egyház. Sara bekötött szemekkel, fájdalommal és mozgásképtelenül ébred. Nem emlékszik semmire, a saját nevére sem. Egy férfi van vele, a férje, Jacob. Aki elmondja, autóbalesete volt. Gyógyulnia kell, ő végig mellette lesz. Közben újra kell tanulnia a szabályokat, mert arra sem emlékszik, milyen feladatai vannak a közösségben, ahol élnek, a Fényben. Ahogy a nő egyre jobban lesz, egyre jobban megszereti a férjét, egyre több lesz a kérdése is. Amikor az emlékei is visszatérnek, egy új történet indul. Melyben Jacob is el kell, hogy mesélje a titkait és együtt nézhessenek szembe a szektával.

A történet két kötetes, de érdemes lenne akár külön is kezelni őket. Mert ugyanaz a sztori, egymás közvetlen folytatásai, de elég sok mindenben eltér a két kötet. Nekem az első tetszett jobban, máris mesélem, miért.

A cselekményt nézve az első tele van rejtélyekkel. Stella is nyomoz, Sara története is sok kérdést felvet. Még amikor meg sem kérdőjelezi, ki ő és ki neki Jacob, az olvasó akkor is érezheti, hogy valami itt nem stimmel. Romig elrejt a szövegben egy csomó nyomot, amiből mi tudjuk, hogy Sara igazából nem Sara. De akkor ki ő? Ez az egyik rejtély, amit folyamatosan tippelhetünk. Figyelmesen is kell olvasni, mert a ráutaló elemek el vannak rejtve a történetben. Csak Romig szándékosan és jól leplezi ezeket. Így a nagy leleplezéskor mindenkinek beugranak, logikusnak érzed, de ha szemfüles vagy, előbb is rájöhetsz a titokra.

Jacob történetére is áll, hogy van benne valami titok. Ugyanígy érdemes figyelni az általa elmesélt fejezetekben, kiut_a_sotetbol.jpgbár itt kevesebb a nyom. Sara személyazonosságát kitaláltam, Jacob esetében is valami hasonlóra tippeltem volna. De akkor is tetszett volna a könyv, ha mellélövök. Mert logikus, izgalmas, és ezek a rejtélyek nagyon olvastatták velem.

A második kötetben már nincsenek ilyen titkok. A két szereplő már ismeri a másik igazi személyazonosságát, és együtt küzdenek. Ez már sokkal inkább krimi, mint thriller. Ráadásul a szerelmi szál sokkal erőteljesebb. Az elsőben a thriller dominált, a másodikban az érzelmek. Mindkettő pörgős, mindkettő fordulatos, de valahogy az a plusz, ami az elsőben megvolt, a másodikból hiányzott.

Mindkettő jól van felépítve, több elbeszélővel. Dylan, Stella rendőr barátja lép be harmadik elbeszélőként Stella helyére a 2. részben. Az ő életében is van egy titok, de ez már nem olyan izgalmas, mint Jacob esetében az elsőben. Tetszett, ahogy a 3-3 külön elbeszélésből összeáll egy nagyobb történet.

Jól is vannak megírva. Olvasmányosan, mesélősen, könnyen bele lehet élni magunkat. Az elsőt le se tudtam tenni. A másodikat igen, de az is jó volt, és a szöveg ugyanaz a minőség.

Szórakoztató mindkettő, így mélyebb tartalmat egyikben sem kell keresni. Ha nagyon akarom, a ne ítélj elsőre beleférne, de felesleges ilyesmit ráhúzni.

Határozottan tetszett ez a két kötet, ha lesz 3. rész, biztosan elolvasom azt is!

 

Romig: A Fény 1-2 - Mint thriller: 80% változatos cselekmény, izgalmas karakterek, többelbeszélős cselekmény.

Szubjektíven: 85% az első rész jobban tetszett: feszült és titokzatos. A második romantikus.

Idézzünk!

Valamennyi emberi lény talány, mindenki titkos folyosók és rejtett szobák útvesztője. Soha senki nem ismer igazából senkit, és nem tudhatjuk pontosan másokról, hogy mire képesek. (Koontz: A suttogószoba)

 

  • Nagyon pozitívan nyilatkoztak magáról.
  • Ne higgyen nekik, nem ismernek. (Child: 61 óra)

 

  • Ezek szerint maga elhiszi azt a történetet az erdőben lakó szörnyekről?
  • Nem hiszek a szörnyekben - válaszolta Stanton. - Csak azokban az emberekben hiszek, akik szörnyeteg módjára viselkednek. (Katsu: Éhség)

 

Nagy dolgok csak szeretetből és fájdalomból születnek. (Cowell: Így árulj el egy hőst)

 

Galen összerezzent. Tudta, hogy Rózsa emlékezni fog a sajnálatos eseményre, de reménykedett benne, hogy nem fogja okolni érte. Mindenesetre a hercegnő sápadt ajkán játszadozó halvány mosoly arról tanúskodott, hogy Rózsa nem komolyan beszélt.

- Nos, felség, nem tagadom, jóképű vagyok, de aligha hibáztathat, ha tetszetős külsőm látványa olyannyira lenyűgözte, hogy azonmód ájultan rogyott össze - felelte kényeskedve. Legbelül persze nagyon is aggódott azon, vajon nem megy-e túl messzire a tréfával. (George: Éjféli bál)

 

Egyesek azt állították, hogy az újrakezdés csodás változásokat hozhat.

Mások azon a véleményen voltak, hogy az ember úgyis magával cipeli a problémáit. Hogy mindig minden ugyanaz marad. (Link: Fogócska)

 

A depresszió azoknak az elkeseredett embereknek való, akik úgy gondolják, hogy az életnek nincs értelme, Jane azonban tudta, hogy az életnek inkább túl sok értelme van. (Koontz: A suttogószoba)

 

Minden hozományra számot tartó leány már a születése napjától kezdve mást sem hall, mint hogy a megfelelő férfihoz kell feleségül mennie a megfelelő okokból és a megfelelő időben. - Elhúzta a száját. - Az ember lánya csak reménykedhet, hogy az illetőnek fogai is vannak. És haja. (George: Üveg hercegnő)

 

  • Atyám, őrült jó illatod van. Mivel vagy befújva? Szerzek belőle egy liternyit.
  • Ingyen termékminta a neve – feleltem. (Benton Frank: Belépés csak meghívóval!)

 

A nők hajlamosak voltak megforgatni a szavaikat a szájukban, mint a cukorkát, és ettől a gondolataik a felismerhetetlenségig eltorzultak. (Katsu: Éhség)

 

  • Mi az istent műveltek ezek?
  • Éltek - felelte Kate.
  • Elég vadul, azt kell mondjam. (Link: Fogócska)

 

Ráadásul büszkeséggel töltötte el Galent, hogy saját kezével képes létrehozni valamit, szöges ellentétben a pusztítással, amelyet a háborúban kellett véghezvinnie. (George: Éjféli bál)

 

A taxi hirtelen lefékezett, és ők előrebucskáztak.

- Elnézést - kiáltotta Phil a lexiüveg mögül, amely elválasztotta a vezetőfülkét az utastértől.

Elforgatta a kormányt, és a taxi már az úton közlekedő többi kocsit kerülgette.

- Szerinted van jogsija? - kérdezte Iscia aggodalmasan. (Peers: Az elveszett város)

Cowell: Így árulj el egy hőst

Háborús, jóslatot beteljesítős, vikinges, kalandos, ármányos.

Hablaty rejtőzködni kényszerül Acsarka és Alvin elől is. Közeledik a jóslat napja, amikor királlyá válhat a kiválasztott. Alvin az akar lenni, de ehhez a fiú sárkányára is szüksége van. Acsarka pedig érzi, hogy Hablaty az egyetlen, aki tönkreteheti a bosszúját. A fiú azonban nem bír nyugton maradni, még Takonypóc megmentésére is kész, akinek újabb esélyt ad. Hiába figyelmeztetik, hogy az unokabátyja áruló és gyűlöli, Hablaty neki sem tud igy_arulj_el_egy_host.jpghátat fordítani. A fiú információinak hála, pedig arra is támad egy ötlete, hogyan szerezze vissza az ereklyéket Alvintól. A kis csapat küldetésre indul, de nem várt nehézségekkel kell szembenézniük, mielőtt a Holnap szigetre léphetnének – győztesként vagy akár vesztesként.

Egy trilógiát is elég lehet megszerkeszteni. Az első részben be kell mutatni a szereplőket, a világot, a konfliktusokat, miközben van egy normális cselekmény is. A második részben adni kell elég választ, vinni kell bele izgalmat, de fel kell vezetni a zárást is. Majd a végén minden szálat el kell varrni, és még ide is kell bőven cselekmény. Bele sem akarok gondolni, mekkora szervezést igényel, aki 12-13 kötetben mond el egy történetet.

Az Így neveld a sárkányod ilyen meseregény, és most, az utolsó előtti kötetnél látom igazán, milyen koncepció van az egész mögött. Az elején felcserélhető, látszólag összefüggés nélküli kalandok voltak, de most minden a helyére kerül, és beilleszkednek egy nagyobb történetbe. Az utolsó király jóslatáéba, ami mindennel összefüggött eddig, de ezt csak most lehet megérteni. Imponáló, ahogy most összeérnek visszamenőleg is a szálak.

(Azért tény, hogy emiatt bajba kerül, akinek kimaradtak részek, vagy nagyon össze-vissza olvasta a kalandokat. Most kellene a logikai ívhez a pontos előismeret!)

Ahogy már jeleztem, a regénysorozat a végére sokkal komolyabb hangnemet kap. A 11. kötet az eddigi legkomorabb, és először történik igazi tragédia is benne. Eddig nem kellett senkit félteni, annyira gyerekbarát és mesés volt a hangulat, hogy nem fért bele a cselekménybe egy halál sem –még a rosszfiú sem, noha Alvin sok mindent megtett, hogy kimúljon. Túlélésben jó a figura, az már biztos. De most ez is változik.

Tetszik ez a váltás, kimutatható, ahogy felnőnek a szereplők és velük a cselekmény is. Csak azt sajnálom, hogy a narráció megöli az igazi feszültséget. Hogy is izgulhatnánk Hablaty életéért és győzelméért, amikor az öreg énje mesél el mindent, akiről tudjuk az elejétől fogva, hogy ő volt az utolsó viking Hős?

Felnőtt fejjel is értékelhetőek a kalandos fordulatai, a humora. Mert a veszteségek és drámai eseményszálak ellenére is ez egy könnyed, szórakoztató meseregény. Cowell elhelyez a cselekményben utalásokat is, itt már akad bőven előreutalás is. (Ajánlom mindenki figyelmébe a király elárulására kötött esküt.) Ezeket annyira nem élveztem, mert most már tudom, végül mi lesz Alvin veszte. Pedig még nincs is a kezemben az utolsó rész! Ok, tudom, gyerekkönyv, nekik nem lesz ilyen nyilvánvaló.

Továbbra is szíve és tanulsága van a történetnek. Tele van példaértékű karakterekkel, dicső tettekkel. Most az a fő üzenet, hogy mindenki megváltozhat, csak esélyt kell kapnia.

Várom a végjátékot, ezzel pedig vége a 11 hetes Hablaty – Fogatlan maratonnak.

 

Cowell: Így árulj el egy hőst – Mint gyerekkönyv: 90% komolyabb és komorabb, de mesélős, és remekül előkészíti a végét.

Szubjektíven: 85% tetszett a komorabb hangvétel, hogy igaziak a tétek. Kezd felnőni a sztori.

5 regény, amit el kell olvasnod

Gyerekkönyv sorozatok

5_3.png5: Kane krónikák - a Kane testvérek ritkán találkoznak, a fiút az apja neveli, a lányt a halott anyjuk családja. Most azonban össze kell fogniuk: az apjuk komoly bajban van! Fel kell ismerniük és megtanulni használni mágikus örökségük, és ősi egyiptomi varázslatokkal szembeszállni. Egy univerzumban a Percy Jackson szériával.

4: Artemis Fowl: Artemis egy zseniális bűnöző dinasztia 4_25.jpgleszármazottja. Az apja eltűnt, ő elő akarja keríteni, közben zseniális bűntényeket is kidolgoz. Pl. ő hisz a tündérekben, el is kap egyet, és még a kincsük is megszerzi. De amikor a világra veszélyek lesnek, képes összedolgozni a tündérekkel és többször is megmenti a világot.

3_27.jpg3: A vadonjáró tanítványa: középkori környezet, de annál egy fokkal mesésebb. Minden évben az elég idős gyerekeket beosztják egy mester mellé, aki szakmát tanít nekik. A kötet elmeséli, hogy lesz lovag Horácból, vadonjáró Willből. Mentenek hercegnőt, nyernek háborút, kémkednek. Izgalmas, fordulatos.

2: Hanga ás Várkony: egy Sherlock Holmes rajongó kislány költözik egy kis településre az édesanyjával. Jó 2_30.jpgbarátja lesz egy helyi fiú, Várkony. Ők ketten aztán mindenféle kalandba keverednek, mert a gonosz erők pont itt tesztelnék ördögi 1_21.jpgtalálmányaik. Hogy tűnnek el a kötelező olvasmányok, még a fejekből is? Milyen cukor tesz rabszolgává? Humoros, kalandos, szerethető, és még rajzok is jutnak a kötetekbe.

1: Időfutár - egy időn és téren átívelő kaland, amiben kamaszok keverednek bele egy időgép körüli hajszába. Aminek eredményeképpen eljutunk Mozart korába a Varázsfuvola bemutatójára, láthatjuk Róma égését Néró alatt, de a jövőbe is bele lehet esni. Sok humor, nagy ötletek, nagyon szimpatikus vagy nagyon álnok szereplők, letehetetlen elejétől a végéig. Nem véletlen, hogy már társasként és színdarabként is létezik.

Child: 61 óra

Jack Reacher 14.

Szemtanú életét mentős, korrupt városlakós, akciós.

Jack Reacher egy buszra kéredzkedik fel, különösebb cél nélkül járja az országot. Ám a dakotai vidéken kemény tél tombol, az öregekkel és a volt katonai nyomozóval a busz kisodródik az útról. A közeli város rendőrei sietnek a segítségükre, még szállást is biztosítanak nekik, hiszen a hotelek tele vannak. Van itt egy börtön, és a látogatók 61_ora.jpgrendszeresen megtöltik a szobákat. Reacher, akit hamar lenyomoznak, még jól is jön nekik. Van egy titokzatos katonai létesítmény a határban, talán ő rájöhetne, mi az. Plusz, egy idős asszony, aki szemtanúja lett egy komoly bűnténynek, egy drogkirályt juttathat börtönbe, ha megéli a tárgyalást. Védőőrizetben van, de ha a börtönben helyzet van, minden rendőrnek oda kell mennie. Miközben Reacher a katonai titkokat kutatja, telefonon megismerkedik egy ígéretes nővel, vigyáz Janetre, a maffia és az áruló sem tétlenkedik.

Mostanában futottam bele egy olvasási kihívásba: a cél, hogy férfi szemszögű regényeket olvassunk. A kitalálója arra döbbent rá, hogy mennyivel több az olyan regény, amelyben a női szemszög érvényesül. Nekem eszembe is jutott, hogy ez mennyire zsánerfüggő is.

Ifjúsági? A regények 90%-ában a lány az elbeszélő. Paranormális? Szintén női pálya. Thriller és krimi? Már vegyesebb a kép, de amióta annyira divatosak a női thrillerek, itt is eluralkodik a gyengébbnek mondott nem. Az akció fenegyerekei azonban egyelőre még férfiak. David Baldacci, Lee Child, ők kitartanak karizmatikus hőseik mellett.

Child karaktere, talán a 14. kötetről mesélve, ezzel már senkit nem lepek meg, az egykori katonai nyomozó, Jack Reacher. Azon azért egyik szemem sír, a másik nevet, mennyire stabil karakter Reacher. Vagyis, ő soha nem változik semmit. Most is ugyanazt a jellemzést tudom róla adni, mint a korábbi részekben: magányos farkas, okos, jó megfigyelő, kemény öklű, stabil értékrenddel rendelkező. Egyfajta igazságosztó. Aki képtelen akár egy kapcsolatban is hosszan megmaradni, mert azok kötöttségekkel járnak, ami neki nem kell. Még ruhái sincsenek, a használtakat kidobja és újakat vesz.

Ahogy minden regényben, Child most is kifejti nekünk ezeket a vonásait, így teljesen mindegy az olvasásunk sorrendje is.

A kötet izgalmasan indul, a buszbalesettel. Kicsit a túlélő filmek ugrottak már be, de itt hamar változik a szín és kapunk nyomozást, bűnözőket, korrupt figurákat. Ha nem is történik látszólag semmi, Child képes feszültséget teremteni. Minden fejezet végén ott van a visszaszámoló idő, előre vetítve, hogy amikor letelik, valami szörnyűség érkezik meg. Nyugi, előbb elkezdenek pörögni az események, de a csúcspont a visszaszámláláshoz lett igazítva.

Van okos csavar, vannak addig akciójelenetek. Reacher most is bevetheti a testi erejét és a kiképzését. Mondjuk, sokkal jobban bírom akkor, amikor az eszét használja. A kedvenc részeim között volt, amikor egy laza okfejtéssel segít a körözött terroristát előkeríteni Turnernek, és neki lesz igaza, noha csak levont pár következtetést.

A stílus továbbra is tárgyilagos, férfias, maszkulin. Nincs felesleges lelkizés, tényszerűség és logika a kulcsszavak. Esetleg az adrenalin még belefér…

Nem a legemlékezetesebb Reacher történet, de korrekt és nagyon férfi szemszögű is.

 

Child: 61 óra – Mint akció-krimi: 90% pörgős cselekmény, nyomozás és akció, szokás szerinti kemény hős.

Szubjektíven: 80% tetszett a visszaszámlálás – 24 feeling. Jó a sztori, a csavar, tetszett.

Visszanéz7ő

19. hét

Május

6. Moskát: Irha és bőr - disztópia 5/5

7. Cowell: Így szerezd meg a sárkánykövet - gyerekkönyv 5/4,5

8. Koontz: A suttogószoba - thriller 5/4

9. Katsu: Éhség - horror 5/4,5

10. Link: Fogócska - krimi 5/4

11. George: Éjféli bál - Üveg hercegnő - meseregény 5/5

      Peers: Az elveszett város - gyerekkönyv 5/2,5

12. Benton Frank: Belépés csak meghívóval - női 5/2

      LeBor: Nyolcadik kerület - krimi 5/4

Viszlát a jövő héten!

Tovább

LeBor: Nyolcadik kerület

Gyilkossági ügyben nyomozós, korrupciós botrányos, játszmás.

2015, a Keleti. Mozdulni sem lehet, tele van menekültekkel az egész környék. Menni akarnak tovább, Németország és Anglia felé, de a határok zárva. Egy fiatal szíriai ismerős fedez fel a tömegben – utána indul, ezzel aláírva a halálos ítéletét. Kovács Baltazár a rendőrség egyetlen cigány tagja. A gazdag családból érkező, nyolcadik_kerulet.jpgkiváló jogi diplomát szerzett férfi egy gyilkossági helyszínre tart. Az áldozat az egyik menekült. Mire nyomozni kezdene, valaki el akarja ijeszteni: csúnyán megverik. De Baltazár nem az a típus, aki ennyitől hátat fordít. Egykori szerelmével, az újságíró Enikővel az igazság nyomába erednek. Közben a miniszterelnök is aggódik. Illegálisan útlevelekkel üzletelnek, amire az amerikaiak felfigyeltek. Tisztára kell mosnia magát, kell egy bűnbak. A korrupt játszma játékosai azonban mindenre készek, hogy a helyükön maradhassanak, és más legyen az elbukó tag.

Ha elejétől a végéig olvassuk a könyvet, a végén, a szerző utószavában van valami, ami felkeltette a figyelmemet. Ott elmondja, nem egyezik meg a magyar kiadás azzal, amit a világon máshol bemutatnak. Ki van belőle húzva minden, ami a magyar karakterisztika lenne. Vagyis, mi nem kapjuk meg a Magyarország történelmére vonatkozó fejezeteket, vagy amelyekben a magyar emberek általánosságban jellemezve vannak.

Durva, de ezek pont azok a részek, amelyek érdekeltek volna. Egy amerikai, aki különben szereti az országunk, vajon milyennek lát minket? De ez titok marad, mert a magyar változatot olvastam, amiben ezek a részek nincsenek benne.

Ami van helyette: egy közepes krimi és egy politikai thriller, ami már sokkal érzékenyebb húrokat penget meg. A menekültválságot átéltük, nem kívánom kommentálni. Mindenkinek megvan róla a véleménye. Ami viszont itt játszódik, a színfalak mögötti történet. LeBor ugyan kihangsúlyozza, hogy ez egy szórakoztató regény, de azért nekem kattogni kezdett az agyam. Mert ok, azt elfogadom, hogy az útlevél üzlet nem valóságon alapul – pedig kinézném a politikusainkból. De mindaz, amit a propaganda miatt tesznek, ahogy az egész helyzetet kezelték, bántóan ismerős. Nem jó belegondolni, milyen világot élünk, milyen vezetőkkel.

A regény tele van mocsok, szemét emberekkel, akik mégis hatalmasok és életek urai. Egymást is hátba döfik, arról meg jobb nem is beszélni, mindenki mással mit művelnek. Zsarolás, árulás, gyilkosság – széles a paletta, amit a szerző megmutat nekünk.

A politikai thriller mellett a krimi sokkal halványabb. Ugyan megvannak az ismerős elemek, a nyomok követése és az infók összegyűjtése, de se érdekességében, se izgalmában nem veszi fel a versenyt a regény másik felével.

A kettő együtt alkot különben egészet, ami szintén tetszett. Baltazár és a nyomozás a lent világa, míg ugyanezek következményeit és eredőit látjuk a magasban. Nem egy szívderítő kép, az biztos.

Nem volt könnyű olvasni azért, mert beleláttam, milyen világot élünk. Nálam ez mindig elnyomta a szórakoztató faktort. Sajnáltam, hogy itt a legnagyobb gazember a király, míg a rendes emberek folyton szívnak és szenvednek.

A terv egy trilógia, úgyhogy lehet, mesélek még Baltazár újabb ügyeiről.

 

LeBor: Nyolcadik kerület - Mint krimi: 80% jó tempójú, izgalmas, jellegzetes karakterekkel és témákkal operáló regény.

Szubjektíven: 75% a politikai játszmák tetszettek, a krimi oldal kevésbé. Gondolkoztatott.

süti beállítások módosítása
Mobil