Történelmi, ármányos, irodalmi, római.

Gordianus a munkája nagyját már nevelt fiára hagyja, aki saját nyomozói irodáját vezeti. Rómában nyugodtabb már az élet, a római nyomozó az unokáival játszik, és próbálja visszafogni lányát, aki átvenné az apja munkáját. Ám olyan meghívást kap, ami sok emléket felidéz, és nem mondhat nemet rá: Tiro jön el hozzá, mert Cicero megbízná egy feladattal. Elmegy, és azon kapja magát, hogy a hatalmasságokkal kell beszélgetnie, kilesni a titkaikat: valóban merénylet készül Julius Caesar ellen, vagy csak gonosz pletykák terjednek? Gordianus március 10-15 között olyan vezetőkkel beszélhet, mint Kleopátra, Marcus Antonius, Brutus. Barátjával, a költő Cinnával egyre mélyebbre merül az elit sötét ügyeibe, miközben a háttérben egy egész más bosszú kezd körvonalazódni.

Steven Saylor a Gordianus sorozattal lett híres, és ha közbe tesz is kitérőt más történetbe, mindig visszakanyarodik a római nyomozó történetéhez. Lehet, hogy előzménnyel, de ritkán egy-egy folytatással. A Caesar trónján a legutóbbi olyan kötet, melyben előrevisz a cselekmény, és nem vissza a múltba.

Kicsit hattyúdal jellege is van, ahogy minden körbeér. Nem véletlenül van úgy szerkesztve, hogy visszatérjenek elemek az első részből. Ugyanazok a szereplők, hasonló megbízás, és mégis, egészen más az egésznek a hangulata.

Nem tehetek róla, de felidézte bennem Arany János Toldiját. Ahogy a Toldi estéje rárímel az első részre, csak a kicsengése negatív. Mert a búcsúról, a megváltozott világról szól. Gordianus még az a férfi elveiben, aki egykor. De már idős, bölcsebb, lassabb és inkább az eszét használja, mint trükköket és fizikai erőt. Már nincsenek hajszák, sok mozgással járó cselekvések. Már csak beszélget az emberekkel, és összerakja a ki nem mondott történeteket is. Lassabb, melankolikusabb ez a rész.

Mégis, olvastatja magát, mert olyan eseményekről közvetít másként, melyek formálták a világot. Máig legendás, ahogy a köztársaságot féltő szenátorok kést mártottak a korszak legnagyobb római polgárának testébe. Saylor megírja, hogyan jutottak odáig, milyen tervek voltak, egyáltalán, milyen volt az a Róma. Teljesen más megközelítés, mint ahogy Caesar utolsó napjait közvetíteni szokták.

Saylor embereket mutat be, nem fest heroikus képet egyik szereplőjéről sem, még a hőséről sem. A római nagyurak világa olyan korrupt, hogy akár még a mai világra is rá lehet ismerni benne. Azt sugallja az egész történet, hogy a világ talán változik, a civilizációk fejlődnek, elbuknak és születnek, de az emberi természet nem változik. A hataloméhség, irigység, bosszú ugyanaz maradt.

A regény tele van utalásokkal. A szereplők visszajárók, és közös történeteik vannak a nyomozóval. Ezek mind-mind emlékeztetők a korábbi kötetekre – melyek ugyan nem kellenek a jelen események megértéséhez, de a régi olvasóknak kis húsvéti tojások.

Saylor még egy trükköt bevet: van egy történet a történet mögött. Egy csavar a végén, ami megkérdőjelezi, mi is volt az igazi ügy. Ez egy jó húzás.

Lassabb, de attól még érdekes, egyedi történelmi regény egy jól ismert hőssel a főszerepben.

Caesar trónja - Mint történelmi krimi: 75% kényelmes tempójú, jól megírt, mély karakterábrázolású.

Szubjektíven: 70% ugyan nem a krimi a fő, de olvastatja magát, és jut erős csavar a végére.

Bűnhődős, ügyeskedős, telefonos, oroszos.

Ilja 7 év után szabadul a börtönből. Drogbirtoklása és terjesztése volt a vád, az egészet le kellett ülnie. Arra ér haza, hogy az egyetlen megmaradt rokona, az anyja előző este meghalt, el sem köszönhet tőle. A szomszédok már átkutatták a lakást is, minden értéket magukévá téve. A fiúra rászakad a sorsa: csak egy 20 éves egyetemista volt, aki nem hagyta, hogy a diszkóban a rendőrök zaklassák a barátnőjét. Cserébe drogot tettek a zsebébe és tönkretették az életét. Vera egy év alatt elhagyta, most az anyja is halott – Petya, aki tönkretette, pedig boldogan éli az életét. Ilja megkeresi, és hirtelen felindulásból megöli. A telefonja nála marad, abból megismeri a barátnőjét, a piszkos üzleteit. Nyinát abortuszra buzdítja, a két maffiabanda kijátszásával pénzhez juthatna, és új életet kezdhetne. De Ilja lelkiismerete feltámad.

Egyre erősebb fejfájás kínoz, ami ezzel a regénnyel kezdődött. Tudjátok, vannak azok a könyvek, amelyek jók, tudod őket értékelni, még azt is mondhatnám, hogy értékesek, mondandójuk van – de olyan nagyon utálhatóak mégis! A Text nálam simán beleesett ebbe a kategóriába, még a fejem is megfájdította.

Mert ez a világ, ez az orosz valóság, amit a szerző lefest, iszonyatos. Nem akarom elhinni, hogy ennyire rémes helyen kell élnünk! Mert annyira már általánosítok, hogy nem csak az orosz realitások olyanok, amilyennek meg lett itt írva. Rég tudjuk, hogy nem a jó emberek világában élünk, de hogy a rendesek ilyen pusztulásra legyenek ítélve? Fáj ez nekem.

Már az alaphelyzet olyan, hogy csodálom, Ilja nem őrült bele. Teljesen ártatlanul, tulajdonképpen egy nemes tett jutalmaként veszik el az életét és az álmait. Közben pedig az interneten láthatja, hogy aki ezt tette vele, aki sokkal több mindenben bűnös, mint amit rá kentek, éli a csodás életet gazdagságban, szerelemben, bűnben. Sorra jönnek az olyan elemek, az emberi sötétség olyan darabkái, amelyek belém martak a történet alatt. Ahogy Vera szakított. Ahogy a szomszédok kirabolták az anyja lakását. Ahogy a börtönben hamis tanúzásért előbb kiengedték volna.

Végig megmarad ez a keserűség, ez a romlottság. Még a végkicsengés is olyan, hogy rúgott belém még kettőt. Ilja jó ember, segít a többieken: hálából – el se mesélem. Akadjatok ki rajta ti is! Ki lehet.

A szöveg nyers, a történet pörög is, mély a karakterábrázolás. Nagyon szerettem a regényben megbújó szimbolikát. Nagyon nem véletlen, hogy Ilja utolsó rajzai mindig az Átváltozás grafikái. Ahogy abban kitaszította a társadalom a hőst, most Ilja van abban a helyzetben, csak neki nem a rovarrá válás, hanem a jósága a szégyenbélyege. Még a sorsuk is rokon.

Mindig ide fogok kilyukadni, már látom. Ha a stílusáról próbálok írni, ha a szereplők jelleméről, ha a saját érzéseimről, ez lesz a végső következtetés. A világ korrupt és rossz, és az erkölcsös, becsületes ember élete lehetetlenné válik. Ha nem süllyed le a szintjükre, nem is létezhet. És ez annyira… frusztráló.

Ez valahol a regény zsenialitása, nagyon odacsap a korrajzzal és a következtetésekkel, a hatással. De nagyon nem jó ezzel szembenézni és feldolgozni a regény cselekményét. Bele se akarok gondolni, hogy fognak erre a korra emlékezni a jövő emberei, ha lesznek egyáltalán.

Text - Mint kortárs: 85% elgondolkoztató, jól felépített, nyers – fáj az embernek a valóság minősége.

Szubjektíven: 40% túlzottan letört, a vége kiakasztott. Tényleg ennyire rossz a világunk? Fájt.

       Egyszer volt, hol nem volt egy kislány, aki nagyon hamar rátalált a szenvedélyre, ami egy életen át kísérni fogja. Még alig látszott ki a földből, amikor esténként az anyukája által olvasott mesekönyvre szegeződtek a szemei. Már akkor egy más világba vitték a szavak, csodálni kezdte a könyveket - máig nosztalgia fog el, ha a kezembe akad a Naposholdas paripa. Igen, ez volt az ominózus mesés könyv, amivel beléptem a Gutenberg galaxisba. Én voltam az a gyerek, aki nem a játék macival, hanem maga köré rakott könyvekkel aludt...

A szerelem máig tart, és évente van pár olyan könyves ünnep, amit jobban várok, mint a karácsonyt. Igen, tudom: megszállott vagyok, de büszkén vállalom!

       Idén 2018. április 19 - 22 között került megrendezésre a Könyvfesztivál - 25. alkalommal. Volt szerencsém egy napot kint tölteni, egész pontosan a zárónap volt az én napom.

Az ég is ránk mosolygott. Egész nap sütött a nap, még csak egy felhőt sem lehetett látni! Jól esett közbe leülni az épületek között a kis tó partjára... kinek mi volt szimpatikus. Lehetett padra vadászni, vagy jópofa puffokra, de a legmerészebbek piknikezhettek a füvön is. Még csak beköszönt a tavasz, de ez a vasárnap nyári napnak is elment volna.

Könyves standokra mindenfele lehetett bukkanni: több épületben is vártak ránk a könyvkiadók újdonságaikkal, de elfoglalhatták az udvar egy részét is. Volt, aki egészen kreatív ötletet is megvalósított: a Bookline busz egyszerre kínált kávét és olvasnivalót. Nem hiába van saját bögréjük is... ha kávéznék, szereznem is kellene egyet, de lehet, hogy teázásra mégiscsak begyűjtök majd egyet. Vagy kettőt, attól függ, milyen feliratúra bukkanok majd.

Épületen belül a B és D épületek vitték a prímet. Mondj egy könyvkiadót, aminek rá vagy kattanva a könyveire! Tuti, hogy itt megtalálhattad! Az Animus Kiadó standjánál folyathattam a nyálam a skandináv krimik gyűjteményétől - ott volt egyben a Harry Hole sorozat szépen kipakolva! (Mivel én e sorozatot e-könyvként olvasom, a könyves élmény eddig kimaradt.) A Könyvmolyképző több standot is felállított, mondhatni, korosztályoknak megfelelően. A D-nél a gyerekek válogathattak mesés könyvekből, a B-be mi nagyobbak merülhettünk el az ifjúsági és new adult kötetek özönében. (Megjegyzem, a kiadó már krimi és thriller téren is erősödik, ilyen könyvüket is lehetett beszerezni.) De hozta az újdonságait a Líra, a Könyvtündér, a Móra, a Tilos az Á könyvek, az Agave, a Fumax, a Gabo, az Akadémiai Kiadó, a Ciceró, a Maxim, a XXI. század, az Európa és még jó hosszan sorolhatnám. Nem számoltam meg hány stand volt, de 100 körül simán.

A kínálatot tudom röviden jellemezni: mesés! De azért leszek ennél egy kicsit bővebb is. Mindenki felvonultatta az újdonságait és a sikerkönyveit. Ahogy már olvashattátok a heti megjelenések kapcsán nálam is, a Könyvfesztiválra minden kiadó igyekszik több megjelenést is összehozni. Elsősorban ezeknek van piaca itt, a rutinos olvasók lecsapnak az újdonságokra. De már a kiadók is vannak olyan ravasz rókák, hogy egyéb trükköket is bevetnek: nagy kedvezmények a régebbi kötetekre, akár 2-t fizet 3-t vihet akció, ajándék könyvjelző, kis csoki, szóróanyagok... Már divatos az a megoldás is, hogy lehetővé teszik a neten keresztül előrendelni az újdonságokat, és itt csak felveszed őket, kiszállítási költség nélkül. Én is ezt a módszert választottam - megjegyzem, korlátozott  mértékben. Aki ismer, tudja, mennyi könyvet képes vagyok összevenni. Ha minden újdonságot innen akartam volna hazacipelni, hordárt kellett volna szerződtetnem :) A kínálattal kapcsolatban még egyet emelnék ki, ami nem várt meglepetés és öröm volt számomra! Anne Bishop Mások trilógiája nagy kedvencem, és amióta olvastam az első részt - Vörös betűkkel a címe - izgatottan vártam a folytatást. Neten, könyvesboltba még nem elérhető, de a Twister Media standjánál be lehetett szerezni! Megláttam, vigyorogtam, mint Joker, amikor meg tudja nehezíteni Batman életét, és már fizettem is. Nagyon aranyos volt a kiadó munkatársa, ajánlgatta a többi kötetet, adott beleolvasókat, könyvjelzőket, és tényleg érezni lehetett, hogy ő is szereti a könyveket, és örült neki, hogy én is!

       Ez az, ami számomra hatalmas élmény volt: könyvmolyokkal voltam körülvéve, egy csomó emberrel, akik hozzám hasonlóan imádnak olvasni! Itt nem volt ciki megkérdeni senkitől, hogy mit olvas - vagy meglesni, mi van a kezében. A standokban is csupa olyan ember, akik segítőkészen könyvbolondként álltak a rendelkezésünkre. Imádtam, hogy itt nem divat erőltetni. Akkor is szívesen láttak, ha csak nézelődtél, érdeklődtél, és nem vettél semmit. Nagyon nem megszokott ez ma már, de itt még és nagyon jó élmény!

       Most pedig jöjjön az a rész, ami még sok mindenkit kicsal a fesztiválra, és ami miatt meg is kaptam nem egy embertől, hogy nem vagyok teljesen ép! A Könyvfesztiválon rengeteg dedikálás van. ÉS nem csak azt a könyvet írják alá neked, amelyet ott veszel! Szépen hozhatod otthonról a féltett kedvenced és belekerülhet a szerző aláírása. Jómagam jó előre leszedtem a programot, és szabályosan időbeosztást készítettem, mikor kivel szeretnék dedikáltatni. Csak egy napra tudtam felmenni, így igyekeztem maximálisan kihasználni ezt a napot. 12 dedikálást terveztem be, ami szerzőnként 1 könyvvel is 12 kötet - de könyörgöm, egy trilógiából hogyan válasszam ki a kedvenc részem? Ha tényleg lenne hordárom, könnyebb lenne az életem... így kénytelen voltam válogatni és selejtezni még otthon - majd megszakadt a szívem közben. Végül 15 kötet lett a végeredmény, vért izzadva - amihez hozzáteszem, hogy vettem ott is könyveket - és mindezt elcipeltem, és hazahoztam. Drukkoljatok, hogy ne legyen sérvem! Nem volt könnyű, szó szerint. De annyira megérte! Nem is tudom, kiket emeljek ki, annyira nagy élmény sokakat élőben látni és beszélgetni velük! Aki olvasta a naplóim még a face-en, vagy most a blogom követi, pár magyar szerzőt már tuti tud, akinek kattanok a könyveire. Mészöly Ágnes ifjúsági könyvei és a Hanga-Várkony sorozat. On Sai fantasy novellái. A legjobb magyar posztapokaliptikus akció sci-fi, az Acélszentek Szöllösi Kristóf tollából. Generációk kedves mesemondója, Csukás István. Papp Dóra. Az isteni mesefantasy szerző, Virág Emília. Meséltek a jövőbeli tervekről, az ő kedvenc szereplőjükről, és meghallgattak engem is. Aki még nem próbált ilyesmit, egyszer szánja rá magát! Nincs annál boldogabb mosoly, mint amikor egy író elmosolyodik attól, hogy szereted a könyvét! Láttam Koncz Zsuzsát, Soma Mamagésát, Heller Ágnest - az de brutális élmény volt! Tanultam a könyvéből egyetemen és most itt volt, figyelmesen, kedvesen! Szégyen vagy sem, megszólítani nem mertem. Olyan volt, mintha megelevenedett volna a tankönyvem. Nagyon kedves volt mindenki, tényleg imádtam az egész dedikálást! Lana Millantől kaptam KitKat-et is. Mert én is szeretem, nem csak Lana regényhőse...

És a végére hagytam azt, amitől még mindig arcomon a Joker mosoly - be kell vallanom, az enyém is van olyan, megszállott, mint a DC figuráé. Az Agave idén a fesztiválra hozta az amerikai bestseller szerző, Pierce Brown vadiúj regényét, A káosz éveit. Alig lemaradva csak az amerikai kiadás dátumától. Az egyik kedvenc sorozatom Darrow kalandjai. Visszautalva a korábbi face-es olvasónaplóimra, meg lehet nézni a kemény 100%-okat, amiket végig adtam neki! Emlékszem, anno a 3. részért képes voltam felutazni Pestre, mert akkor 1 nappal hamarabb kézbe foghattam, mintha a futár hozza ki. Röviden, ez az egyik kedvenc sorozatom, sci-fiből egyenesen a kedvencem. ÉS kit hívott meg az Agave dedikálni? Igen, őt!!! Itt volt Pierce Brown a fesztiválon!!!!!! Kibújt belőlem a rajongó, most is küzdök a szavakkal, hogyan adjam nektek vissza az élményt. Milyen látni a hősöd? Beszélni vele? Leírhatatlan! A szíved majd kiugrik, vadalmaként mosolyogsz, és nem hiszed el, hogy itt van, látod, és igazi. Mint egy megelevenedett álom. Nem is próbálom meg ragozni, nekem eljött most a karácsony, olyan boldog vagyok! Inkább mesélek magáról a dedikálásról, mert ilyet szerintem régen látott nálunk a könyvszakma. A hivatalos kezdés 16.00 volt. De előrelátóan készültem: már 3-kor elindultam az Agave standjához, hogy jó helyem legyen. Már akkor sor állt, majdnem a leghosszabb, amit aznap láttam, pedig Böszörményi Gyula és Csukás István is tömegeket vonz. Beálltam én is, és a sor elkezdett egyre nőni. Végig a termen, felkígyózva a lépcsőn jó hosszan a galérián. Több száz ember beállt és várt. Türelmesen, vidáman. Ez is mekkora élmény, csak egy másik könyvmoly értheti meg. Amikor elcsevegsz egy vadidegennel, és szívesen teszed, mert ugyanaz a rajongásotok tárgya. Te hol tartasz az új részben? Ki a kedvenc szereplőd? A kedvenc jeleneted? Elment az idő hamar és már jött is Pierce Brown. Korábban ráadásul, mosolygósan, kedvesen. Mindenkihez volt egy jó szava, és ha tudtál angolul, cseveghettetek. (Én arról, ki a kedvenc karakterem és hogy érzem magam a könyvfesztiválon. Neki is, nekem is jó napom volt, mint megtudtam.) Beállt szelfikhez is, és nagyon bírtam, ahogy nem bírt lefagyni a mosoly az arcáról! Jó, lányból vagyok, ő meg helyes, naná, hogy tetszett a mosolya. DE mentségemre szóljon, a fiúk is bámulták, nem csak mi lányok! Még most is el vagyok telve az élménnyel, annyira remek volt! És bármikor kinyitom valamelyik regényét - ó, igen, aláírattam mind a 4-et - eszembe fog jutni és visszahoz egy kis boldogságot!

      Remek napom volt, ami csodás emlék lesz! Szereztem új könyveket, dedikáltattam több nagy kedvencet is, és beszélgettem Pierce Brown-nal! Ha a könyves blogom olvasod, feltételezem, hogy te is szeretsz olvasni. Így adok egy tanácsot: ha teheted, legalább egyszer menj el egy könyvfesztiválra, vagy a könyvhétre! Tényleg minden van, ami szem-szájnak ingere! Új könyvek, nagy kedvezmények, maguk az írók és olyan emberek, akik hozzád hasonlóan szeretnek olvasni! Nagyon feltölt, nagyon nagy élmény!

Még zárásul hadd köszönjem meg a legjobb barátnőmnek, hogy eljött velem! Attól is jobb volt ez a nap, hogy te voltál benne a tettestársam!

Kalandos, felfedezős, rejtélyes, dzsungeles.

A dél-amerikai civilizációk között vannak olyanok, amelyeket alaposan kutattak, nagy feléjük máig az érdeklődés, mint az inkáké. Másokból azonban nem maradt több mint ködös legenda. A majomisten elveszett városa a mai Honduras területén lehetett, de merre? Egy-egy kalandor közbe kereste, de az áthatolhatatlan dzsungel mindenki útjába állt, legfeljebb csalók meséi fűtötték tovább a legendát. A technika fejlődése tette lehetővé, hogy kamerákkal belessenek, mit rejthet az áthatolhatatlan dzsungel. Nyomra akadtak, expedíciót szerveztek. Douglas Preston maga is útra kelt a csapattal és dokumentálta az eseményeket. Jelentős leletek kerültek elő, és egy elmélet is, mi történhetett az itteni emberekkel. A dzsungel láthatatlan veszélyeket is rejt, melyet a kis csapat a saját bőrén tapasztalhat meg.

Nem is tagadom, miért kezdett el érdekelni Douglas Preston munkássága. Ő az egyik szerzője az egyik kedvenc krimi sorozatomnak, neki is köszönhető a Pendergast család és a misztikus-realisztikus krimik sora. Azt annyira szeretem, hogy elkezdtem feltérképezni a szerző egyéb munkáit is.

Bár a majomisten nem érhet kedvenc FBI ügynököm nyomába, kifejezetten kellemes és érdekes történetnek találtam. Olyannyira olvastatta magát velem, hogy nem egyszer el kellett gondolkodnom, hogy valóban dokumentum regényt olvasok-e, vagy annak az írói trükknek a zseniális megvalósulását látom, amikor valósnak adnak el egy fiktív történetet.

Egy nagyon alaposan munkáról van szó, amiben tulajdonképpen az egész mítoszt és alakulását megismerhetjük, majd az expedíciót a mában és az utóéletet. Minden rész megáll önállóan is a lábán, mintha egy novellafüzér lenne, melyeket az eltűnt város fűz össze. De ennél tudatosabb a szerkesztés, logikája van a fejezeteknek. Annyira jól szerkesztett, hogy fiktív regénynek is elfogadnám dokumentum helyett, ahogy már említettem feljebb.

Kalandos, érdekes, miközben sok mindent meg is lehet belőle tanulni a dél-amerikai civilizációkról, vagy éppen a modern kutatási módszerekről.

Ilyen szempontból hiánypótló is a kötet. Nem is emlékszem, mikor jött ki ez előtt olyan regény vagy film, ami ilyen szempontból közelítene Dél-Amerikához. Sokkal inkább a drogbárók üvegházaként, vagy a nácik menedékeként szokott feltűnni. (Talán Mel Gibson Apocalypto című filmje? Nem mai csirke az a film.)

Preston stílusa nagyon jó, amit megszerettem a Pendergast regények esetében is. Szórakoztató, olvasmányos, helyenként megvillan a humora (azért nem az a sötét tónus), miközben realisztikus is. Hiteles. Egy modern, jó mesélő.

A cselekmény változatos és sokszínű. Néhol olyan, mint egy történelmi regény, amiben kalandos felfedezések és átverések szerepelnek. Máskor Bear Grylls jut eszembe róla, ahogy a kis csapat igyekszik túlélni a dzsungel veszélyeit. De még az orvosi krimit is tudnám említeni, de ezt a poént nem lövöm le előre. Tessék elolvasni!

Maga a kiadás is igényes lett. Keménytábla, eltalált borítókép, és fényképgyűjtemény is van belefűzve. Simán olvasható a címbeli majomisten elveszett városának krónikájaként.

Bár a dél-amerikai indián civilizációk nem esnek az érdeklődésembe, ez a kötet tetszett.

A majomisten elveszett városa - Mint dokumentumregény: 90% regényszerűen olvasmányos, izgalmas, és rengeteg tényt is ad.

Szubjektíven: 75% Preston stílusa jó, mesélős, tetszik. Gondolkoztam is, nem-e fikció?

Misztikus, szerelmes, háborús, természetfeletti lényes.

Will MacRieve még gyermek, amikor egy szukkubusz miatt elveszti a családját. A nő elvarázsolta, és a kiszabadítására érkező anyja az életével fizetett. Will soha nem heverte ki a tragédiát, Ruelle miatt a farkasát sem tudja uralni. De közeleg az újabb háború, és királyként nem hagyhatja figyelmen kívül a jós valkűrt. Így keveredik ikeröccsével egy boszorkány árverésre, ahol a legnagyobb ellenségének, az őt megkínzó tábornoknak a lányát árulják. Will döbbenten érzi meg, hogy Chloe a párja. A lelke másik fele, az egyetlen, aki a családja lehet. Megmenti a lányt, hazaviszi, és elég gyorsan kezdenek is egymásba szeretni. Will már tervezi, hogyan tegye halhatatlanná a szerelmét. De akkor Chloe halhatatlan lénye feléled, a lány félig szukkubusz. Will egyszerre ölné és ölelné meg, miközben a háború egyre közelebb ér.

Kresley Cole írja az egyik legmenőbb paranormális romantikus sorozatot, aminek a legújabb magyarul megjelent része az Elfojtott üvöltés. (Már 10 fölött jár, különben.) Nagy bánatomra az ifjúsági sorozatát, az Arkánum Krónikákat szeretem jobban, de azokat negyed ilyen tempóban olvashatom. Így vigasztalódom az újabb természetfölötti szerelmes sztorival.

Amit azért tudok kedvelni, mert egy roppant ötletesen kitalált, paranormális, már szinte urban fantasy világban játszódik. Mindenféle természetfeletti lény népesíti be, akik a nagy háborúra készülnek, és a szerelmes szál mellett minden részben folyamatosan mennek a taktikázások és az élet-halál küzdelmek. Van Cole regényében igazi cselekmény, akciójelenetek, nem csak a szerelemi szál – ami különben hangsúlyosabb, de annyira beleágyazva ebbe a paranormális közegbe, hogy elnézem neki a romantikus voltát.

A romantikus voltát is legszívesebben macskakörmözném. Mert nem egy nyálregény stílusában romantikus Cole. Ezek a párok bántják is egymást, küzdenek egymással és egymásért is, nem gyengéd történetek ezek. Most is: halálos ellenfél lánya az egyik fél, ráadásul a leggyűlöltebb természetfeletti lény is. Nem gyengédség meg ártatlanság a kulcsszavak, hanem a szenvedély és a küzdelem, még a szerelemben is.

Még azt is el tudom nézni, hogy ennyi rész után már látom a tipikus cselekményszálakat. Nem az első még sorozaton belül sem, ahol egymás faját gyűlölő pár kerül össze. Anno egy farkas a vámpír arát emésztette nehezen. Abból sem az első eset, hogy egy farkas testvérpár van a középpontban, és folytatható a sztori a fiatalabb fivérrel. De kis cselekménydarabokat is ki lehetne emelni, amelyek már előfordultak.

Cole stílusa menti a menthetőt. Humora van, és nagyon olvastatja magát. Talán mondanom se kell, számomra azok voltak a legszórakoztatóbb részek, amikor a páros ki nem állhatta egymást. Kifejezetten vicces, és ad egy fricskát a nyálregényeknek, ahogy ilyenkor marták egymást. (Ez is elég tipikus Cole cselekményszál.)

A karakterekben is rá lehet ismerni Cole szeretett típusaira, de mivel bírom őket én is, ezért nem is panaszkodom. A pasi sebzett, kemény, de a szíve aranyból van, és mire összecsiszolódnak a párjával, igazi NO1 party lesz. A lány meg minden törékenység és szépség ellenére egy harcos, akit hiba lenne lebecsülni.

A vámpíros rész után újra farkasok voltak – jöhet Munro (Will ikre) is!

Elfojtott üvöltés - Mint romantikus: 90% cselekménydús, szenvedélyes karakterek, humoros és játszmás sztori.

Szubjektíven: 75% az egész univerzuma érdekes, viccesek a szituációk, harcolnak is. Elment.

Lement a fesztivál, így kevesebb cím jön a héten - legalább lesz időnk olvasni, a múlt héten beszerzett könyveket, íme:

- Imhotep (Szenzár, történelmi)

- Hasonmás (Tericum thriller)

- Nők a kastélyban (Bluemoon, háborús, drámai)

- Soha nem engedlek el (Álomgyár, thriller)

Talán jön csúszottként a Szép álmokat, Feketerigó és a Visszatérő végzet.

Merényletes, politikai, tárgyalós.

Hitler vezette Harmadik Birodalom egyesült Ausztriával, és Prága felé is ki van adva az ultimátum. A világ a háború szélére sodródott, amit az angol politika nagyon el akar kerülni. Chamberlain és kabinetje minden eszközzel a békére törekszik, tárgyalnának, és az olaszok bevonására is hajlandóak. Közben a német vezetésen belül alakul egy kis csoport, akik meg szeretnék buktatni a kancellárt. Ha a megfelelő körülmények felállnak, a teljes hadsereget maguk mellé tudnák állítani. Próbálnak az angolok felé jelezni, de ennél direktebbnek kell lenniük. Hartmann egyetemi barátja, Legat az angol politikában dolgozik. Őt vonják be, hogy a müncheni tárgyalások sikertelenségével biztosítsák a puccshoz szükséges körülményeket. Vajon sikerrel járnak, vagy a figyelmeztetés hiábavaló?

Robert Harris nem elsőkönyves szerző nálunk sem – ahogy most belenéztem az életművébe, rádöbbentem, hogy elég sok mindent olvastam tőle. A Pompeji volt a kedvenc, a Szellemíró, ami nagyon nem jött be. Az Enigma érdekes volt. De a szerző jó, a München is tetszett, úgyhogy most beszerzem a Ciceró trilógiát is tőle.

De egyelőre maradjunk a Münchennél! Aminek a megjelenése még jókor is van időzítve. Akit érdekelt, már megnézhette A legsötétebb órát, vagy elolvashatta a könyvet. A München tökéletesen passzol hozzá, kiegészíti azt a történetet, csak sokkal olvasmányosabban! A legsötétebb órában ostorozzák azt a béke-politikát, ami Chamberlain kormányát jellemezte. Itt olvasható, miért! Mi volt ez a politika, hogyan hitette el Hitler a terveit a világgal.

Harris eléri, hogy izguljunk a cselekményen, noha mindenki tisztában van azzal, hogyan alakult a történelem, hova vezette Hitler Németországot. Mégis, szinte a végéig fenn tudja tartani a feszültséget, hogy sikerül-e a merénylők terve.

Kémes, de még olvasmányosan, ahogy felépül a szervezet és szervezkednek a politika sötétebb oldalán. Nem egy klasszikus kémregény, de így sokkal jobb is. Nekem a politikai hangulat tetszett benne, ahogy élővé teszi azt a korszellemet, ami akkor a levegőben lehetett. Mert ma már nehéz megérteni, hogy engedhették, hogy Hitler így erőre kapjon, és mondhatni, az orránál vezette a Nyugatot. Ez a regény kicsit bevisz a kulisszák mögé, hogy mi volt a politikai döntések mögött.

Ad nekünk két emlékezetes karaktert is. Jó, inkább egyet. Legat szerepe kevesebb, sajnos, nem tudott jelentős lenni. De az embert jól bemutatja, karaktert ad a figurának a szerző. Paul von Hartmann a sokkal izgalmasabb és jelentősebb figura, a német szervezkedő. Szerettem, hogy Harris nem egy hőst fest le nekünk (mint a Tom Cruise film anno a maga Hitler elleni lázadó németjét), hanem egy embert, aki esendő, hibázik, de igyekszik helyesen cselekedni. Talán ezért is volt fájdalmas, hogy egy utalásból meg lehet tudni, mi lett Hartmann sorsa. Mondjuk úgy, nem ért szegény jó véget. Bár lehet, hogy ő nem értene egyet. Mert neki volt egy ügye, amiért érdemes volt meghalni is.

És ezért jó még ez a regény: mert olvasmányos, történelmileg is ad az olvasójának, miközben szórakoztat és elvek vannak benne, amelyek ma is fontosak. Hány ember mondhatja ma el magáról, hogy van egy ügye, amiért érdemes meghalni is?

München - Mint történelmi: 85% jó karakterek, feszültséggel teli történet a végeredmény ismeretében is.

Szubjektíven: 75% életre kelti a történelmet, és nagyon illik A legsötétebb óra elé. Tetszett!

Kalandos, kutatós, próba kiállós, mesés.

Meghan már tündérkirálynő, a Vaskirálynő. Ash, hiába szeretik egymást, nem tarthatott vele: a lány birodalma megölné. De megfogadta, talál megoldást kettejüknek. Így a legveszélyesebb tündérföldeket járja, legendák nyomában, hogy választ találjon, hogyan élhetne a szerelme oldalán. Csak Puck tart vele, aki egykor jó barátja, most majdnem ellensége. Közösen találnak rá Kacorra, aki a Látóhoz vezeti őket. Ash választ kap: ha elmegy a világ végére, kiállja az Őrző próbáit, lelket kaphat, emberré válhat és képes lesz a vastündérek földjén élni. Az út veszélyekkel teli, és döntések sorát is magával hozza: Ash lehetőséget kap a régi életére, lehetne megint a Tél hercege, oldalán az első szerelmével. De mit akar a herceg igazán, és mit kész érte feladni? Az úton kiderül.

Julie Kagawa Vastündérek sorozata jó nagy kihagyásokkal jelent meg nálunk. Mondhatni, mire kijött egy új rész, az olvasó már el is felejtette, mi volt a korábbiakban. Már le is mondtam róla, hogy megjelenik mind a 4 rész, főleg, hogy belekezdtek az írónő egy más sorozatának kiadásába is. De kijött mind, itt a vége – és jó is, hogy kijött!

Ez lett a kedvenc részem a teljes sorozatból!

Egyrészt, teljesen új kezdetet jelent az előző részekhez képest. Azok Meghan történetei voltak, egy nagyon tipikus YA történet tündérekkel. Meghan volt a kis senki, aki rátalált az erejére és a szerelmére, és megmentette a világot, miközben Vaskirálynővé érett. Volt benne ötlet annyira, hogy végigolvassam, de semmi olyan nem volt benne, ami kiemelné a nagy átlagból. Tipikus.

A Vaslovag viszont valami egészen más. Ash a főszereplő, Meghan mindössze három jelenetben szerepel – és ez nagyon jót tett a sorozatnak! Teljesen más a stílusa, a hangulata – miért is nem ilyen a teljes sorozat?

A cselekmény nagyon kalandos, a szereplők egyik veszélyből a következő halálos próba felé tartanak. Ráadásul mindezt egy nagyon ötletes tündérvilágban, ahol a mesék keverednek a valósággal. Imádom azt az elképzelést, ahogy a tündérek és meselények élete folyik. Ahogy mesékbe, legendákba igyekeznek beírni maguk, mert addig tart a létük, amíg emlékeznek rájuk, majd semmivé foszlanak.

Ash ezt a kört akarja megtörni és lelket szerezni magának. Külön kiemelném az Őrző próbáit, ami egyszerre lírai és kegyetlen. A tündérhercegnek szembesülnie kell az emberi lét legnagyobb kihívásaival: az erő és képességek folyamatos elvesztése, a lelkiismeret, a halandóság. De Kagawa meg tudja ezt úgy írni, hogy az emberi lét rossz fele mellett ragyognak az értékei is. Kalandosan írja, de van mélysége.

A regény természetesen lelkizős részekben sem szűkölködik, ezek voltak a gyenge pontok. Ash a kemény tündérherceg – ehhez képest sok kesergős, nyomorult részt írt neki a szerző. Női hőssel rosszabb volt, még több, de így is sokalltam ezt a mennyiséget.

De szerencsére vannak ellensúlyok. A drámai szereplők mellett ott vannak a komikusak, és a feszültséget is gyakran oldotta a szerző humoros betétekkel.

Messze a sorozat legjobb része, akár önállóan is olvasható. Ez most kifejezetten tetszett!

Vaslovag - Mint YA fantasy: 85% ötletes, kalandos, humoros, új irányba tereli a teljes sorozatot.

Szubjektíven: 80% tetszett, ahogy a mesék átszövik. Bírtam a szereplőit. Best of Vastündérek.

Nyomozós, misztikus, kalandos, rejtélyes.

Jeremy Grove botrányhős, gazdag ember Southampton városában. Egy nap a takarítónője bűzt érez a házban, betöri az ajtót – és a pokolba lát bele. Grove szétégett holtteste a szobában, a padlóba az ördög patája égve. Az ügy hatalmas felhajtást kap – az íróként sikertelen D’Agosta őrmesterként működik közre, de a főnöke csak apró feladatokat ad neki. Amíg fel nem bukkan az ügy iránt érdeklődő Pendergast, és régi rendőr barátját kéri fel összekötőnek. Ketten erednek Grove halálának nyomába, ami az ördög művének tűnik, nincs magyarázat, csak titkok és pletykák egy botrányos életről. Újabb megmagyarázhatatlan, öngyulladásos halál, újabb botrányhős vége. A nyomok Firenzébe vezetnek, ahol Pendergast összecsap egy ördöggel – vagy ördögi emberrel? Közben a háttérben saját családi démona is készülődik.

Lassan az egyik kedvenc krimi sorozatommá válik Preston és Child közös munkája, a Pendergast sorozat. Imádom, ahogy mindig valami misztikus, látszólag varázslatos és megmagyarázhatatlan esettel kerül szembe a nyomozó, de a végére minden logikus és hiteles magyarázatot kap! A Kénköves pokol is ilyen, tart a sorozat varázsa!

Amiben különben rengeteg krimis utalás is van klasszikus angolszász krimi, illetve thriller történetekre. Azt már fejtegettem korábban, hogy Aloysius Pendergast egy modern Sherlock Holmes, de most tisztelettel megidézik Edgar Allan Poe örökségét; A fehér ruhás nőt; de egy utalás erejéig Stephen King Ragyogása is jelen lesz. A regény természetesen ezek nélkül is érthető és kifejezetten szórakoztató, de ezek az utalások arra emlékeztetnek, hogy az irodalom velünk él. A jó történetek örökké tartanak, és tiszteleghet előttük a jelen ilyen formán.

A Kénköves pokol azért is különleges darabja a sorozatnak, mert még egy lépéssel közelebb kerülünk benne a Pendergast családhoz. Ami különben nagyon olvastatja magát: egy család, mely zseniket és őrülteket adott a világnak, néha kombinálva is. Ilyen mix a most feltűnő Diogenes Pendergast, a főhős FBI nyomozó öccse. Aki a család legzseniálisabb és egyben ördögibb tagja. Egy pszichopata zseni, aki a háttérben valami borzalmasra készül. Ezt még csak belengetik, de el is érik vele, hogy akarjam a következő részt. A sorozaton belül ez a Diogenes-trilógiának nevezett hármas első része, ütős kezdet!

A nyomozás vegyíti mindazt, amit a krimiben szeretek. Kriminalisztikai tudományok, kihallgatások, egy zseniális nyomozó megérzéseivel összekötve. A szerzők odafigyeltek, hogy a cselekmény fordulatos és pergő legyen, akciójeleneteket sem mellőzve. Bérgyilkos, hajsza, halálos csapdák, kémkedés, álruhák – van itt minden!

A csavar nagyon eltalált és meglepő, miközben logikus is. Megint kaptunk egy kifejezetten emlékezetes és zseniális ellenséget! Akinek nagyon is emberi vágyai és motivációi vannak a tettei mögött. Hiába, ha olyan zseni egy sorozat nyomozója, mint Pendergast, különleges ellenfelek is kellenek neki, hogy működjön a sorozat! Kap is ilyeneket és érkezik Diogenes is.

De a sorozat remekül mozgatja a mellékszereplőket is, akik azonosulási pontok lehetnek a zseniális főszereplők mellett. Emberi színt visznek egy nagyobb mesterjátszmába.

A regény stílusa remek: olvasmányos, realisztikus, sejtelmes, van benne humor. (Horror is.)

Azt még nem is mondtam, hogy Firenze, történelmi rejtély is volt – szeretem ezt a sorozatot!

Kénköves pokol - Mint krimi: 90% fordulatos, misztikus és reális egyszerre. Remek a karakterépítés, rejtelmes.

Szubjektíven: 95% nekem Pendergast a modern Sherlock! Okos sztori, okos hős, és rejtélyek!

Ha annyi nem is volt, mint múlt héten, azért pár akadt. Mivel van benne ígéretes is, a rövid lista:

- Az Atlantisz kör - sci-fi a Twister Mediától

- Rekviem egy halott lányért - horror az Enigmától

- Osztálykép - YA a Twister Mediától

- München - történelmi a Gabótól

- Osztozkodók - kortárs a Scolar Kiadótól

- Nindzsalány - ifjúsági a Mórától

És bár most munkanap a szombat is - tudom, nekem is fáj - nem győzöm hangsúlyozni, hogy a héten van a Könyvfesztivál! Csomó jó program és dedikálás! Alig várom, hogy vasárnap én is belevessem magam!