Reagálós, bosszúállós, etikai kérdéses.

Paul Benjamin sikeres könyvelő, aki békében él a feleségével New York városában. Ugyan a barátok már menekülnek ki vidékre, de Paul hisz abban, hogy reformokkal, segítő kézzel egy élhetőbb város lesz ez még egyszer. Ám akkor megtámadják a feleségét és a lányát. Esther belehal a sérüléseibe, Carol pedig katatón állapotba zuhan. A rendőrség képtelen előkeríteni a tetteseket. Paul egész világképe átalakul, bosszút és igazságot akar, amit a törvény nem tud megadni neki. Rányílik a szeme, milyen emberekkel van tele az utca, és mennyi szörnyűség éri mindennap az embereket. Megérik benne a gondolat, hogy változtatni kell, ha kell, erővel. Miután egy este őt is megtámadják, próbálják kirabolni, fegyvert vásárol, és az utcákat kezdi járni. Valakinek rendet kell teremtenie, ez akár ő is lehet.

Valahol szomorú, hogy ez egy nagyon nem mai regény, de az általa feszegetett kérdések most is nagyon aktuálisak. A nagyváros tele van veszélyes helyzetekkel, és döbbenetesek az olyan megállapítások, mint a bántalmazott lányé, aki csak sétált hazafelé este, megtámadták, megerőszakolták, és még ő hibáztatta magát, amiért este sétálni merészelt a parkban.

Brian Garfield egy olyan ember szemszögén keresztül mutatja meg nekünk a hideg realitásokat, akit klasszikus értelemben jó embernek neveznénk. Tisztességgel dolgozik, felnevelte a lányát, kiállt az emberi jogok mellett és a pozitív szemléletben hitt. Segíteni kell, nevelni, és nem büntetni. De akkor az ő életébe is betoppan a kegyetlenség, és kénytelen újraértékelni mindent.

Garfield átélhetően, hiteles lelki képet rajzolva mutatja meg, ahogy a hit megingása, a kétségek elvezetnek egy új meggyőződéshez. Anélkül, hogy megpróbálnánk kitalálni, melyik a helyes út, lelkileg erős a regény, mert arra késztet, hogy Paul kérdéseit mi is feltegyük. Nem érzem úgy, hogy választ tudna adni a problémákra, de felveti a kérdéseket, és arra késztet, hogy mi keressük meg a válaszokat. Vagy legalább egy jobb utat.

A lelki részeken túl ez egy akcióregény is, mert Paul aktivizálja magát, és megkezdi az utcák megtisztítását. Nem olyan kalandjai vannak, mint lenne egy komolyabb akcióregényben, nincsenek nagy küldetései (a filmet ugyan még nem láttam, de fogadnék, hogy ott kevésbé véletlenszerű ügyeket kezd el megoldani a karakter), de a cselekményt feldobja, és pörgeti Garfield az ilyen betétekkel.

Külön érdekesnek találtam, ahogy próbálja megmutatni, hogyan reagálnak erre az emberek. Lesz, aki Paul mellé áll, van, aki szembehelyezkedik. Ha összesítenem kellene a véleményeket, szerintem Paul mellé teszi a többség a voksát. Talán maga az író is. De a kisördög azért suttog a fülembe, a trilógia végére Paul mindennek az árát megfizeti.

Annyira bőven tetszett, hogy a Bruce Willis filmnek is adjak egy esélyt. Érdekes volt.

Értékelés (Bosszúvágy) – mint thriller: 70% nem kevés társadalomkritika is van benne, ami elnyomja egy ponton a thriller vonalat is. Egy jótét lélek útja, aki nem lát kiutat, csak az erőszakot. Az önbíráskodás kérdéseit feszegeti. Az eleje a lelkizősebb része, a végére már szinte akcióregény. Paul karaktere a kiemelt, érdekes, hogy folytatódik a sztori. Szubjektíven: 75% a lelki része fogott meg benne, ahogy a harag átformálja az ellentétére Paul figuráját. Az akciórészek gyengébbek. Az egész regénynek van egy nyers, realista színezete, amit kicsit szokni kellett, de kellően tempós és a lelki részeket mozgalmas cselekménnyel variálja.

Szerelmes, szenvedélyes, tragédia megoldós.

Jamie élete egy balesettel összetört. Addig zenebolond, helyes srác volt, oldalán a szerelmével. Utána egy süket fiú lett, aki mindent és mindenkit elmart maga mellől. Doktor Samantha igyekszik összerakni a fiút, aki nem hajlandó megnyílni, senkinek. Samantha egy másik betege Alex, a sikeres fotós. A férfi az anyja halála után zuhant meg, de már sokkal jobban van. Alex és Jamie összefutnak, és megállíthatatlanul vonzódnak egymáshoz. Jamie az ő kedvéért hajlandó megpróbálni, engedni, hogy valaki szeresse. Miközben egyre mélyül a kapcsolatuk, egyre jobban lesznek mindketten. Ám Jamie akkor kap egy lehetőséget – egy kockázatos műtétre kiválasztották, mely siker esetén újra hallóvá teszi, de bele is halhat. Megér ennyit kockáztatni, nem elég Alex szerelme?

Tudom, hogy velem is baj volt. Meg a nyelvünkkel. Ha nálunk is lennének nemei a személyes névmásoknak, akkor egy ő elárulná, hogy férfiról vagy nőről van szó. Kis naivan a neveket látva, Jamie és Alex, én férfi – nő párosításra gondoltam. Az Alex simán lehetne Alexandra – mint a Supergirl sorozatban Kara testvére, és a Jamie is lehet női név. Bár tény, mind a kettő lehet férfinév is. De, ahogy a fentiekből kitalálhattátok, kis konzervatívan a Jamie nálam lány, az Alex férfi volt fejben.

Le nem tudom írni, mekkora sokként éltem meg, hogy Jamie és Alex is férfi! És nem a homofóbia miatt, normális történetben nincs semmi bajom a melegekkel. Rácz-Stefán sorozatában is együtt tudok érezni velük, vagy a Glee sorozatban sem volt semmi bajuk velük. Most az American Crime Story is meleg témával foglalkozik, és azt is szórakoztatónak találom. De van egy határ. A heteroszexuális szexregény is sok az idegeimnek, a meleg még jobban kicsapta a biztosítékot. (A szürke 50 se nekem lett kitalálva, de ha a kettő közül kellene választanom, inkább Ana és Christian, mint Alex és Jamie.)

Egyszerűen nem tudok mit kezdeni ezzel a könyvvel. Itt mindenre a szerelem meg a szex a megoldás. Most komolyan, süket vagy, de semmi baj, mert így is szeretlek? Ez a válasz mindenre? Gyakran nyálas is a regény, de annál csak rosszabb árnyalatai vannak.

Lehetne rendesebb szerelmi sztori is, be vannak lebegtetve olyan drámák, amiket normálisan ki lehetne bontani. Az például le tudott volna kötni, ahogy Jamie megbirkózik a süketséggel, az elfogadás fázisai. De itt mi van? Szeretsz? Akkor én már boldog is vagyok, annyi a depressziónak! Borzalmas!

A karakterekről alig tudtam meg valamit, azt bezzeg oldalakon át tudta ragozni a szerző, hogy kell ellazítani a záróizmokat meg síkosítani. Szokták mondani, ha látsz egy nagy szerencsétlenséget, nem tudsz elfordulni, csak nézed értetlenül, mert az agyad nem képes elhinni, hogy ilyen van. Na, ez a könyv nekem ilyen volt. Még most se hiszem el.

Egy helyet találtam ki a kötetnek: hideg van, kell a kazánba gyújtós. Tuti, jól ég ez a mocsok.

Értékelés (Csendkirály) – mint romantikus: 20% szerelmi történet, vagy inkább szenvedély történet? Van benne két szerelmes, akiknek mindenre a szerelem a válasz. Nagy mese, a konfliktusok meseszerűen megoldottak, a karakterek kapnak egy-egy drámai háttérszálat, ami aztán a semmibe veszik. Szubjektíven: 0% ritkán taszít ennyire könyv, mint ez. A történet egy nagy nulla, csak parasztvakítás a szexjelenetek köré. Nincs igazi konfliktus, nincs igazi karakterfejlődés, nincs ebben semmi, csak meleg szex. Ha marad hideg az idő, van gyújtós.

Testvéres, örökséges, kapcsolatos.

Charlie Babbitt a nagy üzletre hajt. Olaszországból hozott be sportkocsikat, amelyeket nagy haszonnal tudna továbbadni. De a tervbe hiba csúszik, minden elúszni látszik. Charlie éppen barátnőjével menekülne a valóság elől, amikor telefonon értesítik az apja haláláról. Aki nagyon gazdag volt, aki elől a fiú 10 éve elmenekült. Az örökségért megy haza, de azzal szembesül, más a kedvezményezett. Charlie képtelen feladni a pénzt, és rájön, az apja eltitkolta, hogy van még egy fia. Raymond, aki autista és egy intézetben él. Charlie megszökteti a bátyját, a pénzre hajtva elsősorban. De ahogy elkezd foglalkozni vele, benne is megváltoznak dolgok. Emlékezni kezd, a bátyjára, és az apjáról is olyan dolgokat tud meg, melyek megváltoztatják azt is, milyen ember Charlie Babbitt.

Ez a történet a film miatt ismert, nem véletlen, hogy a borító is azt idézi meg. Amikor Tom Cruise még nem volt akciósztár, és jobban megcsillogtatta a színészi kvalitásait is. Amikor Dustin Hoffman nagyon a csúcson volt. De nem lett volna elég ennyi a sikerhez, kellett egy jó történet is. Ami a regény sajátja is.

Gondolkoztam, mégis, milyen műfajba tenném be ezt a történetet. Fejlődésregény? Családi? Dráma? Kicsit mind. Az is lehetett a siker egyik kulcsa, hogy nem engedi magát beskatulyázni. Minden életkorban lehet találni benne valamit, ami éppen aktuális az olvasónak is. Emlékszem, gyerekként a szerencsejátékos rész, Raymond képessége kötött le.

Most, érettebb fejjel pedig Charlie fejlődéstörténete és a testvérek közti kapocs tetszett nagyon. Érzelmes, de nem tolakodóan. Komoly lelki utakat tesznek meg, és közben ráébresztik az olvasót is, mennyire nem a fontos dolgokra vagyunk képesek tenni a hangsúlyt.

Charlie Babbitt nem volt jó ember. Önző, magányos, szerencsevadász. A regény feltárja a történet előrehaladtával, miért vált ilyenné. És melléteszi a bátyját, aki hat rá, aki megváltoztathatja őt. Könnyeket csal az ember szemébe, ahogy Charlie felfedezi az emlékeket, amiket az apja elrejtett előle. Erre az egyik legjobb példa a cím is. Ray man. Mi köze a történethez? A kis Charlie nem tudta kimondani a bátyja nevét, Raymond helyett mondott Rain man-t. És az apja hagyta, hogy a fia azt higgye a bátyjáról, hogy csak kisgyerekkori kitalált barát volt. Tele van egy csomó, szívfacsaró hasonló történettel a regény, a megható faktor nagyon magas.

Jól szerkesztett is, mert ugyan csak egy hét története a regény, de elhiteti, hogy ez alatt valóban ennyit változhat egy ember előnyére. Mert végső soron az a regény üzenete, hogy senkinek se szabadna magányosnak lennie. Meg kell találni, akiket szerethet, és akik szeretik – ettől jobb és boldogabb is lesz.

Rövid kötet, kis testvéri road movie elemekkel, kis kalandokkal és egy hiteles fejlődési ívvel. Tartottam tőle cseppet, de nagyon megérte elolvasni! Még az is lehet, a filmet is előkeresem.

Értékelés (Rain Man Esőember) – mint dráma: 95% van benne egy kis mese faktor is, de a testvérek közti kapcsolatnak mélysége van. A történet egy fejlődéstörténet, amiben az önző Charlie jobbá válik a testvérének hála. Vannak kis kalandjaik, de az igazi események Charlie lelkében mennek végbe. Szubjektíven: 90% szomorú, de felemelő is. Az ember legjobb felét ünnepli, ahogy felül tud emelkedni a saját önzőségén, és értékessé válni. Nem zavart, hogy kevesebb a cselekmény, lélekrajzzal bőven ki van pótolva, érdekesen és értékesen.

Szerelmes, szomszédos, főzős, barátnős.

Honey helyes huszonéves lány, akinek a szájánál csak a szíve nagyobb. A barátnői meg is vannak veszve érte, hogy végre összehozzák egy álom pasival a sok vesztes után. Kitalálják, neki egy zongorista kell! Szervezik is sorra neki a randikat, amelyek kínosabbnál kínosabbra sikerülnek. Közben Honey új szomszédot kap, aki már első megmozdulásaival a lány agyára megy. Hal és Honey látatlanban háborúba kezdenek egymással, majd jön a döbbenet: Hal kifejezetten jó pasi! Ahogy Honey kezd rájönni, hogy a mogorvasága súlyos traumát takar, már segíteni szeretne neki. Miközben egyre jobban összebarátkoznak, megismerik egymást, szerelembe is esnek. De Hal fél most az élettől is, egy lehetséges szerelemtől is. Vajon Honey megolvasztja az ellenállását, vagy tényleg keresnie kell egy zongoristát magának?

A zongorista – projekt egy habkönnyű komédia. Agyi tevékenységet abszolút nem igényel, csak ellazít pár percre, amíg a nem túl hosszú regényt végigolvassa az ember lánya. (Mert valljuk be, ez annyira csajos regény, hogy meglepődnék hímnemű olvasók láttán.) Kikapcsolódni remek, filmen nagyon tudnám szeretni is.

Regénybe azért magasabban van az a bizonyos léc. Ahhoz igényelnék valami eredeti, jó ötletet is, hogy egy romantikus regényt igazán szeretni tudjak. Ezt itt nem találtam meg, de egy agynélküli kikapcsolódásra így is tetszett.

A történet nagyon kiszámítható. Már az elején nyilvánvaló, hogy Hal és Honey lesznek a Pár a végére, hiába indulnak neki úgy a történetnek, hogy legszívesebben megfujtanák egymást egy kanál vízben.

A sztori követi a romantikus komédiák kötelező menetét: a pár találkozik, a kezdeti nehézségek után nagyon szerelmesek lesznek, kisebb döccenőket legyőzve úgy tűnik, jöhet a happy end, de akkor becsap a villám. Szakítás, szívfájdalom. De sebaj! Elég egy nagy romantikus gesztus, és a szereplők máris boldogabbak, mint valaha! Ugyanez van ebben a regényben is, csak természetesen a körítés kicsit más. De lényegében ez is ugyanolyan szerelmes komédia, mint a tucatnyi másik.

Jó, azt megengedem, egy nagyon eredeti húzása van, amit nem is fogok lelőni. Az, Hal miért olyan mogorva az elején. Mi a tragédiája. Tényleg az, tényleg átélhető, tényleg fel kell dolgozni. Igazi, nem csak egy alibi gond a szerelem útjában.

A regény stílusa is jó, habkönnyű, ahogy a sztori is. Humoros, színes, szerethető, könnyen olvasható. Mélység és líra nincs benne, cserébe jó párszor nagyokat lehet rajta nevetni.

A szereplők nincsenek túlírva, egyszerűek és tipikusak, de vannak kifejezetten emlékezetesek köztük. Honey barátnőit bírtam benne, a végére még a nyugdíjasokat is.

Nem lesz a kedvenc romantikus komédiám, de szerethetőnek találtam. Egyszer jó volt.

Értékelés (A zongorista-projekt) – mint romantikus komédia: 75% szerethető, humoros, bájos kis történet, ami azért nem merészkedik messze a kliséktől sem. De Hal baja tényleg eredeti legalább. A szereplők szerethetőek, ha nem is bonyolultak. Szerelmes is, de nem nyálas, sokkal inkább a komikus elemekre van kihegyezve. Szubjektíven: 60% sok mindent tudtam szeretni benne. Hal morgását, Honey eszement barátnőit, a sok kacagtató epizódot. De annyira kellene bele még valami eredetiség! Mert nagyon klisé a felépítése, a fordulatai… agymunkát nem igényel, és Hal gondját leszámítva semmi meglepő nincs a sztoriban.

Börtönös, sorozatgyilkosos, nyomozós.

Helen Grace börtönbe került, az ítéletre várva. Háromszoros gyilkossággal vádolják, és mindenki ellene fordult. Egyedül Charlie hisz még neki, aki minden erejét bevetve, a felettesével is szembemenve igyekszik előkeríteni Robertet. Közben Helen börtönében egy nőt brutálisan meggyilkolnak. A testnyílásait bevarrták, ráadásul kiderül az is, hogy terhes volt. Helen képtelen csak szemlélni az eseményeket, titokban megkezdi a maga nyomozását, miközben a börtön drogkirálynője rászáll, hiszen nem tetszik neki a rendőrnő kérdezősködése. Helen kihasználja, hogy a szenzációra éhes Emilia Garanita lefizetett egy őrt, akitől most ezzel zsarolva kiszedheti a nyomozáshoz szükséges információkat. Míg Charlie a nevét igyekszik tisztázni, Helen élete egyre nagyobb veszélybe kerül, ahogy közeledik a gyilkoshoz.

Ebben a sorozatban már voltak nagyon kemény történetek. Nem egyszer tettem le úgy egy részt, hogy komolyan sajnáltam sok szereplőt. Úgy tudott brutális lenni, hogy nem volt bestiális. Ez a mostani rész azonban sok szempontból kilóg a sorból.

Egészen eddig lehetett úgy olvasni a Helen Grace regényeket, hogy a sorrend nem volt meghatározó. Ha Helen magánélete alakult is folyamatosan, minden részben más eseten dolgozott, és lehetett külön kezelni az eseményeket. A Bújócska viszont egy az egyben a Szegény kisfiú folytatása. Komolyan hátrányt szenved az, aki annak ismerete nélkül kezd bele ebbe a részbe.

Mert a cselekmény mozgatója Charlie szálán, és Helen jelenlegi helyzetének magyarázata is abban a kötetben van meg. Charlie ered Robert nyomába. Ez a szál a laposabb, kevésbé érdekes. Nem annyira akciódús, több benne az intézményi politika is. Ráadásul, amilyen zseniálisan megoldott mindent Robert, nagyon kisstílű, amire most lesz képes. Nekem nem is tiszta, hogy lehet valaki az egyik részben zseni, a másikban meg ez? Mindegy, nem ez a regény legfőbb kérdése, sem a vezető szála.

Helen Grace viszi a fő vonalat, aki még a börtönben is belebotlik egy megoldásra váró sorozatgyilkosságba. Azért jár a piros pont a szerzőnek, ahogy ilyen börtön környezetben is logikus, hiteles nyomozási ívet mutat be. Ugyan most az is nehézség, hogyan szerezzen Helen forrásokat, mégis, az egésznek a dinamikája és a rendőri munka jellege megmaradt. Szórakoztató, miközben értelmes is.

A karakterábrázolást most nem viszi túlzásba Arlidge. Mivel minden fejezetet más elbeszélő mond el, úgy lehet érezni, hogy mindenki lelkébe belelátunk kicsit, de fejlődési ívek most nincsenek. Mindenki a megszokott formáját hozza. Mivel sokakat már megkedveltem, annyira ezt nem is bánom.

Olvasmányos, jó krimi, de így a hatodik részhez érve volt már eredetibb és jobb is.

Értékelés (Bújócska) – mint krimi: 80% eddig ez a történet kapcsolódik legerősebben az előzményekhez. Sodró, lendületes, pörgős cselekménye van, de az esetek nem olyan döbbenetesek és meglepőek, mint a korábbi részekben. A karakterek rajza is halványabb, ha a különböző nézőpontok variálásával úgy is tűnik, hogy mindenki mélyítve van. Szubjektíven: 75% szeretem ezt a sorozatot, ha ez egy gyengébb rész is volt. A börtön zárt környezet, így egy logikus, pörgős cselekményt kapunk, de lehetetlen olyan megkapónak lennie, mint más ügyeknek. Helen nevének tisztázása is meglepően szimplán megtörtént.

Kalandos, kémes, átverős, küzdelmes.

Alex Rider visszavonult, fél éve élheti az átlagos kamaszok életét. Visszament az iskolába, a sebei begyógyultak. Jelenleg az a legnagyobb baja, hogy Jack szeretne hazamenni a szüleihez, de akkor mi lesz a fiúval, akinek nincs mása rajta kívül? Ám a terror világa nem engedi el. A Scarpia bosszúra szomjazik, így új tervükbe lelkesen veszik bele Alex átverését és kiiktatását. Razim, a Scarpia egyik lángelméje kapja a feladatot, hogy visszaszerezze Görögországnak a British Múzeum görög kincseit, amihez egy bonyolult átverést dolgoz ki. Ennek része az Alex hasonmásává alakított Julius, akit megszöktet Gibraltárról. Része az angol kormány megtévesztése, ahol Alan Blunt kap az alkalmon, hogy a 15 éves fiút újra a tűzvonalba küldje. Ezúttal Alexnek Egyiptomban minden eddiginél nehezebb feladatot kell megoldania, hiszen konkrétan az ő bőrére megy a játszma egy nagy csapdába.

Kedvem lenne máris egy kis iróniával kezdeni. Az utolsó bevetés? Ilyen címet adni egy sikersorozat bármely darabjának, szinte sorskísértés. Hogy mást ne említsek a Fűrész utolsó fejezete után is kaptunk egy újrakezdést. Azt már nem is említem, a Suits hányadik utolsó évadánál jár. És bizony Alex Rider sem most megy az utolsó kalandjára, legfeljebb a magyar kiadásban. Angolul van már visszatérése.

De nem akarom bántani ezt a részt, mert a maga idejében Anthony Horowitz valóban zárlatot írt, és a sorozat esszenciáját sikeresen beleöntötte ebbe a részbe. Meghagyta a sodró kalandokat, a csavart a regény végére, a meseszerű (vagy James Bond fiatalabbaknak) karaktereket, amiket eddig is kaphattunk tőle.

De valami több is tud lenni, ebben a részben lépett legnagyobbat a gyerek regények térfeléről az ifjúsági irodalom felé.

Egyrészt, bonyolította a regény szerkezetét. Több szálon vezeti, és most először sokkal nagyobb szerepet ad a többi szereplőnek. Alex a regény első felében fel sem bukkan, más szálakat bont ki. Természetesen a végére minden összeáll, és követhető is a cselekmény, kisebb olvasóknak is, de már nagyobb kihívás, mint egy teljesen lineáris Rider sztori.

Másodszor, a hangulata sokkal komorabb. Ugyan most sem fenyegetett az a veszély, hogy Alex bukásától tartsak, de ebben a világban már reális esélye van a tragédiáknak is. Nem lövöm le a poént, de egy fontos szereplőnek olyan sorsot szánt a szerző, ami az eddigi kötetekben elképzelhetetlen lett volna.

Maga Alex is sokkal felnőttebb figura lett. Már annyi kínon ment át, hogy gyerek létére van benne valami nagyon fájdalmas és koravén. Most először nem idegesít, hogy gyerek létére ő a szuperkém. Itt érezni, milyen ára van ennek, és mennyire megtör a lelkében ez valamit. A mellékszereplők még mindig mese kompatibilisek, de Alex karaktere már szintet lépett.

Tetszett, jó szórakozás volt, és ha kijön magyarul a folytatás, elolvasom azt is.

Értékelés (Az utolsó bevetés) – mint gyerekkönyv: 80% felnőtt ez a sorozat. Még ugyan gyerek a főhős, de már kezd felnőni. Komorabb a hangvétel, bonyolultabb a regény szerkezete. De még mindig nagyon kalandos, még mindig nagyon pörög. A szereplői még a gyerekkönyvekből jöttek, de a főhősök kapnak tragikus színeket is. Méltó zárlat. Szubjektíven: 85% kalandos, szórakoztató, jól állt neki a komolyodás is. Miközben van benne gyerekes tartalom is, tetszett, ahogy átlép az ifjúsági szint felé. Volt benne meglepetés is, ami szintén piros pontot ér.

Gondolom, ismerős a helyzet: szeretek olvasni. Mit szeretek? Imádok!

Ráadásul cseppet - jó, nem csak egy cseppet - grafomán is vagyok. Eddig közösségi fórumon osztogattam a kis naplóim, de úgy döntöttem, lehet egy saját, virtuális naplóm is.

Így kalandra hívok mindenkit, aki szeretne velem együtt olvasni!

Nem tudod, mit olvass? Böngészd az olvasónaplókat!

Olvastad te is, de nem értesz egyet velem, vagy éppen a te szívedből is szóltam? Írd meg nekem, örülök neki!

Akkor kezdődjön a nagy kaland, és meglátjuk, valóban jut-e minden napra egy könyv!