Túlélős, fenyegetett, gyilkosos, rejtélyes.

Quincy köszöni szépen, jól van. A sütős blogja egyre népszerűbb, álomszerű barátja lassan rászánja magát a lánykérésre. Azt senki nem tudhatja, hogy rendszeresen rémálmok kínozzák. Napi szinten a xanax a varázspirulája. Arról beszélni sem bír, ami 10 éve történt – feledte is nagyját. Mert Quincy túlélő, az egyetlen megmenekült egy késelős őrült karjából. Évekkel korábban ketten éltek túl hasonló borzalmat: Sam és Lisa. A Túlélő Lányok. Most Lisa öngyilkos lett, Sam felbukkan Quincy lakásában – minden kezd a feje tetejére állni. Sam barát vagy veszélyes? Valaki a nyomukban jár, megöli őket, mint Lisát? Quincy lassan saját magában sem bízik, túl sok mindent felejtett el és fojt el. Az őt megmentő rendőr, Sam, Lisa, saját maga, mindenki titkot őrzött. De ha most is túl akarja élni, mindet fel kell fednie.

Elsőnek egy kis bulvár: a Riley Sager írói álnév. Egy férfit takar, aki saját nevén is nagyon sikeres. Az Államokban most nagy is a találgatás, ki lehet ő? Bárki is legyen, gratulálok, mert egy nagyon ütős thrillert írt! Végigfaltam a regényt.

De akkor vissza a történethez! A thriller most nagyon népszerű műfaj, és a Három lány remek képviselője. Külön díjaztam azt is, hogy nem a „Lány a vonaton” óta népszerű családban bántalmazott nők zsánerét használja. Azokhoz képest ez nagyon friss és ötletes is.

A sorozatgyilkosok is örök bestseller téma, és erre épít Sager egy kis csavarral. Mert itt a túlélőkön lesz a hangsúly. Akik már soha nem lehetnek ugyanazok. A sebek nem csak testiek, örök félelem és trauma kíséri őket, miközben ők erősek is, hiszen túlélték a túlélhetetlent. Izgalmas kombináció: egyszerre lenni nagyon összetörtnek, és mégis erősnek. Sager nagyon ütősen meg is tudja írni ezt az állapotot és ütős cselekményt épít rá.

Mert nem csak abban nagyon jó, hogy a lelki folyamatokat feltárja, átéreztesse a szereplők kétségeit és félelmeit, de mellette egy fordulatos, cselekményben gazdag cselekménnyel is szórakoztat. A Három lány kifejezetten pörgős regény, ami folyamatosan feszültségben tart, adagolja a fordulatokat és a kalandokat. Legyen az egy kis önbíráskodás, lopkodás, nyomozás vagy éppen szerelmi háromszögek.

Külön remek ötlet, ahogy flashback elemekben megelevenedik a múlt. Ahogy a jelen előrehaladtával az Erdei Lak titka is egyre közelebb kerül. Szerkezetileg is feldobja.

Üt a csavar, miközben logikus is. Sager ügyesen vezet félre, sejtet és nagyon meglep a végén.

A szereplők összetettek, és messze nem fekete-fehér figurák. Eldönthetetlen, kit emeljek ki, mert mindenkiben lesz mit szeretni, utálni, semmi sem egyszerű bennük.

A regény azért is kap egy plusz pontot, mert a túlélőket kísérő médiaviselkedést kritikusan be tudja mutatni. Ráébreszt, milyen ocsmány a szenzációhajhászás, amiben a világunk bűnös.

A Lettero adott címet a másik Sager regénynek is – remélem, hogy tehetem majd a polcomra!

Értékelés (Három lány) – mint thriller: 100% a történet fordulatos, izgalmas, elgondolkoztató. Borzongató és szórakoztató egyszerre. A karakterek összetettek, fejlődnek is. A történetnek van aktualitása, és tükröt tart a szenzációhajhász médiának is. Feszültség van a lapokon egészen a végéig, és Sager remekül vezeti az olvasót felismeréseken és sejtéseken át. Szubjektíven: 95% rengeteg minden tetszett benne, szinte végigfaltam ültömben. Meglepő, de logikus a vége: ezt nem találtam ki a történet közben! A téma, a szereplők is nagyon tetszettek. A végével nem vagyok teljesen kibékülve, de ez is inkább csak érzés, mint komoly kritika.

Nyomozós, misztikus, rejtélyes, szigetes, kosztümös.

Faith a családjával egy szigetre tart, a lány nem is érti, miért. Az apja természettudós, gyakran van úton, de nejét és gyerekeit nem szokta magával vinni. A lány kutakodik, és rájön, az apja a botrány elől menekíti őket. Faith nagyon hinni akar az apjában, így amikor a holtteste kerül elő, öngyilkos lett, ő gyilkosságra gyanakszik. Nyomozni kezd, és rátalál apja igazi kutatási alanyára. Egy fa, melyet hazugságokkal kell táplálni, és cserébe olyan gyümölcsöket terem, melyek az igazságot fedik fel. Faith megkezdi a fa táplálását, hogy a tőle kapott válaszokkal megtalálja az igazságot az apjáról is. A szigeten és a köröttük élők lelkében sok titok lappang, és mire Faith eljut a válaszokig, rá kell jönnie, mennyire más minden, mint aminek tűnik.

Ettől a regénytől nagyon nem azt kaptam, amit vártam. Valami misztikusabbat és izgalmasabbat képzeltem el fejben. Nem az a baj, hogy gyerekkönyv, azt is lehet különböző zsánerekkel színezni. (A Flavia sorozat még kicsit a gótikus horrort is beemeli egy gyerekkönyv sorozatba.) De ez nem állt össze.

A cselekmény egész egyszerűen nem lett izgalmas. Faith, bármennyire is akarjon szorítani neki az olvasó, egy kislány egy olyan korban, amikor a nőktől azt várták, hogy a férje támasza legyen, és vezesse a háztartást. Semmilyen eszköze nincs, amivel nyomozhatna. Kicsi is, ehhez nem is ért, maximum megfigyelhet és kileshet dolgokat.

Talán ezért is hozta be a történetbe Hardinge a fát, ami látomásokkal elkezdi vezetni a lányt. Olyan igazságokat fed fel neki, amiket magától a lánynak esélye sem lenne megtalálni. De még ez a fa se lett misztikus, pedig maga az ötlet kellően misztikus, természetfeletti rejtély. Azt még díjaztam is, amikor azzal játszik el a kötet, hogy ez lehet a bibliai tudás fája. Bár abban nem látok logikát, hogy az a fa miért hazugságokkal táplálkozna. Mintha az Édenben olyan sok hazugság lett volna – míg az emberek nem ettek a gyümölcséből, nem tudtak hazudni sem. És ha a hazugságért terem itt a gyümölcs, az Édenben nem lehetett volna gyümölcse, amit megettek az első hazugság előtt. Bár ez lenne a legnagyobb gond a regénnyel, de nem ez az.

A karakterek is meseszerűek. Nem tudja őket árnyalni a szerző, amikor az alapokat leteszi ahhoz, hogy ne fekete-fehér karakterekkel dolgozzon. Agatha izgalmas figura lehetett volna, aki próbált egy férfiak uralta világban boldogulni a maga módszereivel. De a főszereplő Faith, aki a jó kislány, akivel a gyerekolvasók azonosulhatnak.

Okos, kíváncsi, hűséges, nagy tervekkel. Rajta keresztül a szerző kifejti, hogy a lányok is vannak olyan értékesek, mint testvéreik és apáik. Faith bátran kezd bele egy olyan életútba, ami a korba a nők előtt összezárt. Így egyfajta példakép lesz, aki a mai kislányoknak is azt tanítja, hogy merjék megvalósítani az álmaikat.

Szerintem unalmas, és nem elég rejtélyes sem, bár vannak értékelhető tulajdonságai.

Értékelés (Hazugságok fája) – mint gyerekkönyv: 50% látszólag egy laza krimi gyerekeknek, de van mögöttes tartalma. Tanítgat arra, mennyire tele van a világ hazugsággal, és jobb az egyenes és az igazság. Női regény is, mert a kosztümös környezet ellenére is lány a főszereplő, aki olyan pályára készül, ami neki nem nyitott. Szubjektíven: 20% nem tudott megfogni. A szigetnek, a múlt századi környezetnek megvan a maga hatása, de a misztikus szál gyenge. Valami nagyon mást vártam, izgalmasabbat, érdekesebbet, ez inkább elmélkedős lett.

Uralkodós, kosztümös, romantikus, felnövős.

Alexandrina Victoria hercegnőt anyja a világtól elzárva neveli John Conroy teljes befolyása alatt. A lány sérelmei egyre gyűlnek, és már alig várja, hogy megszabadulhasson az őt babának néző, hataloméhes felnőttektől. 18 éves elmúlt, amikor a nagybátyja meghal, és Victoria átveheti a trónt. Mivel nagykorú, régens nélkül. Első intézkedéseivel a saját függetlenségét biztosítja: beköltözik London szívébe, anyját és Conroyt olyan távolra űzi, amennyire csak tudja. De sokat kell még tanulnia, hiszen Conroy tett róla, hogy a királynőnek segítségre legyen szüksége. A miniszterelnök, az idősebb, de fess lord Melbourne kezdi el a pártfogó és pótapa szerepét felvenni. Együtt vészelik át a kezdeti nehézségeket, mint a társalkodónő krízist. Idővel a királynő férjhez menetele lesz a nagy téma. Victoria lord M. mellett is elképzeli magát, de érkeznek a Coburg rokonok, köztük a fess Albert herceg.

Daisy Goodwin elsősorban történelmi, romantikus regényekkel szerzett hírnevet magának. Majd a tévé is felfedezte, és felkérték a Viktória királynő életéről szóló sorozat elkészítésére. A sorozat megszületett, a szigetországban nagy siker (2 évad lement már), én is nagy rajongója lettem. Goodwin a sorozat mellett regényként is megírta a történetet. Ennek első része a jelen kötet.

De hiába a kötődés, a regény teljesen kerek és érthető önmagában is. Aki nézi a sorozatot, annak ismerősek lesznek a szereplők, sok jelenet ugyanígy volt a sorozatban is, de a kettő nem egyezik. Önálló, szórakoztató alkotás mindkettő.

A legnagyobb különbség különben, hogy a sorozaton érezni, hogy abban a korszakban indították, amikor a britek nagyban keresték a Downton Abbey utódját. Ami különben lehet a Victoria. Ebben is egyszerre van jelen a nemesség és a szolgáik élete, a lent és a fent. Ez a rész nincs benne a regényben, vagy csak nagyon minimális utalás van rájuk. A sorozatban szeretem ezt a kettősséget, de a regény nélküle is jól működött.

Cselekményben gazdag, de a szerző kényelmesen, mesélősen beszéli el az eseményeket, nincs semmilyen sietség. Bőven szakít időt arra is, hogy bemutassa, a szereplői milyen karakterfejlődésen mennek keresztül. Ahogy Victoria a kislányból nővé érik, ahogy lord M. megkedveli, megszereti, de a hazának kell az elsőnek lennie.

Kifejezetten szerettem a regény szerelmi szálát, amire szintén jellemző az angol távolságtartás. Ez az a korszak, ahol nem mondanak ki sok mindent, találgatni kell, az illem mindent megszab. Kifejezetten mulattató, ahogy a rokonok a kis jelekből jósolgatnak.

Színes, érdekes, történelmi tényekből is erősen építkező munka, ami klasszikus értelemben romantikus regény is. Saját hangulata van, ami beszippantja a rá fogékony olvasót.

A sorozat nagy kedvenc, a regény is az lett, remélem, e formában is jön a folytatás!

Értékelés (Viktória) – mint történelmi: 95% a sorozat legjobb részei benne vannak, de saját jogon is erős regény. Megeleveníti a kort, a trónt megöröklő hercegnő felnőtté válását. A történelmi tények és a lelki részek jó arányban vannak benne, az angol távolságtartás tükrében. Szórakoztató, de tanulságos is. Szubjektíven: 100% túl nagy kedvencem a sorozat, hogy teljesen objektív tudjak maradni. Imádtam az ismerős jeleneteket, a karakterek kibontását (lord M. sokkal jobban van megírva, mint a sorozatban) és azt a viktoriánus romantikát, ami a teljes történetet áthagyja. Azért kicsit hiányoltam a szolgálók szálait…

Kamaszos, étkezési zavaros, barátos.

Málna élete pár hónapja megroppant. Rajtakapja a szerelmét a legjobb barátnőjével. Most nem beszél se Lilivel, se Beliánnal. Megváltozott: ahhoz menekül, amiben úgy érzi, jó. A fogyáshoz. Kitölti a napjait a kalóriák számolása, a diéták mérlegelése. A tüneteket is örömmel fogadja: a szédülést, ájulásokat, a fázást. Mert mindez annak a jele, hogy sikerülni fog, uralja a testté és fogyni fog. Titkolja a szülei elől, titkolja az iskolában. De lassan a tünetek kibuknak: a leromlott jegyei miatt pszichológushoz kell járnia. De nem ott lel mentőövre, hanem az iskolába érkező új diákban. Áron leküzdött már egy függőséget, neki a fűvel volt gondja, és ő kiáll a lány mellett. Segít neki, amiben tud: ha kell, meghallgatja, ha kell, ott van neki. Mellette lassan Málna képes lesz szembenézni magával és a fájdalmával.

Akaratlanul is John Green és a teknősök merül fel bennem, amit éppen tegnap elemezgettem. Nem lehetne egy lapon emlegetni a két szerzőt, az egyik világszinten bestseller szerző, a másik egy magyar kamasz, és döbbenet, de a pulcsit jobban szerettem, mint a teknősöket. Pedig tény, hogy nyelvezetében, szerkezetben, mélységben Bencze Bianka nagyon messze van attól, amit John Green beletett a regényébe.

Mégis, nyer Málna Aza felett, mert Málna helyzetébe bele tudtam élni magam. Hasonló kényszeresség van mindkettejükben. Mindketten a világuk urai akarnak lenni, ehhez az egyik a súlyát szabályozza, a másik kényszercselekvő. De Málna megfogható karakter, neki világos indokai és gondjai vannak. Ő máshogy fogja fel a betegségét. Málna tudja, hogy baj van vele, ő is enged a betegségnek, és neki is sokáig tart, amíg valakitől segítséget tud kérni és elfogadni, de valahogy egészen más a kettőnek az érzete. Málnának tudtam drukkolni.

Igen, vannak olyan hiányosságok a regényben, mint több szál nyitva hagyása és tudatos elfelejtése a zárásra. Mint a mesebeli happy end: egy ennyire súlyos zavar nem oldódik meg magától, és nem hiszem, hogy a szerelem lenne a megoldás mindenre.  (Mert rendben, a gyógyulás feltétele az volt, hogy Málna szembenézzen magával, és tudatos legyen, de ennek a kiváltója Áron és az iránta táplált érzései lesznek. Vagyis a szerelem taszította nyomorba, és az is fogja megmenteni.) John Green ilyen szempontból köröket ver erre a regényre, az hitelesebb, jobban szerkesztett. Az profi ifjúsági regény.

Azt nem rovom fel hibának, hogy nyelvében és a részleteiben a fiatalokkal él együtt, és inkább köznyelvi, mint szépirodalmi a stílusa. Ettől is lesz ifjúsági: nekik szól, az ő nyelvükön, az ő problémáikról, ahogy a sorozat neve is mondja. Rólad – neked, jól eltalált névválasztás a Menő könyvek részéről, akik különben is jó érzékkel adnak ki ifjúsági irodalmat, szívesen olvasom a regényeiket.

Sok minden megvan benne, ami miatt érdemes elolvasni. Aktuális, mai, átérezhető, és jó alapja lehet igazi beszélgetésnek az étkezésről és zavarokról.

Értékelés (Pulcsiban alszom) – mint ifjúsági: 80% bár érezni benne, hogy a szerző elsőkönyves, és nagyon fiatal, a célközönségnek pont ez lehet a megnyerő. Nekik szól témában, nyelvezetben, ez a valóságuk. Hitelesebb, mint amikor a felnőtt akar ilyen szemszögből írni. Néhol kicsit mese, de így sok fontos témát feldob. Szubjektíven: 75% hiányzott pár szál zárása, és a lány megmenekülése is nagyon meseszerű nekem, de összességében szerethető történet. Van benne dráma, kis szerelem, épp annyira szórakoztató, hogy a komolyabb témát is elvigye.

Angol, vidéki gyilkosságos, családi titkos, nyomozós.

A Maxie család teljes létszámmal a vidéki házukban tartózkodik. Az apa súlyos betegségben haldoklik, a család nőtagjai ápolják és spórolnak, hogy a birtokot is fenntarthassák, és Stephen orvos lehessen. De már nem boldogulnak maguk, a leányotthonból fogadnak be egy lányt a fattyával kisegítőnek. Sally azonban egyre többet enged meg magának a kárukra, és mindennek a fejében Stephen még a kezét is megkéri! Mielőtt kitörhetne a botrány, a lányt holtan találják az ágyában. Megfujtották. Az esetet Dalgliesh felügyelő kapja meg, aki sorra hallgatja ki a család tagjait és a vendégeiket. Közben Sally jelleme is egyre tisztábban kirajzolódik előtte. A sok kis részletből pedig eljut a megoldáshoz, a gyilkoshoz.

Az angol krimi királynője Agatha Christie. Nem tudom, lesz-e olyan, aki még az életemben képes lesz elvenni tőle ezt a címet. Az egyik, aki trónkövetelő lehet, az angoloknál nagyon népszerű P.D. James. Nálunk annyira nem ismert az írónő, de a 21. Század Kiadó nagy elánnal gondozza az életművét, lehet, hogy itthon is változni fog a helyzet.

Az egyik, kint nagyon népszerű sorozata a Dalgliesh felügyelő esetek. Nagyon nem lepek meg senkit ilyen előzmények után, hogy ez a sorozat – pontosabban a nyitó kötet, hiszen arról írok éppen – jobban nem is folytathatná Agatha Christie örökségét.

A vidéki, angol kisvárosi hangulat egy az egyben olyan, amilyet Christie is előszeretettel ábrázolt. A család rajza, akik a felső középosztály tagjai, akár Poirot egyik esetében is szerepelhettek volna. Ahogy a nagy, vidéki kúria is kifejezetten angol krimis.

Abban is egyeznek, hogy itt is van egy nyomozó, akire sorozatot lehet alapozni. Ugyan személy szerint még nem éreztem most olyan erősnek a nyomozó jelenlétét, de már megvannak a kis alapok, amire kifejthető a karaktere és a személye. Ráadásul ő is annak a módszernek a híve, amit Poirot is előnyben részesített. Nem a tárgyi bizonyítékok a döntőek, hanem az emberek viselkedése, állításai, hazugságai. A sok kis megszerzett információ, amiből a szürke kis agysejtek összeállítják a megoldást.

Ebből adódóan a regény tempója sem gyors, a viszonylag hosszú felvezetés után a kihallgatások és beszélgetések sora következik, melyeket egy nagy fináléban, egy klasszikus – detektív felfed minden titkot és leleplezi a gyilkost – nagyjelenetben tetőzik. Gondosan fel van építve minden elem, hogy eljussunk a nagy leleplezéshez. A hosszabb felvezetés sem funkció nélküli: előfeltevéseket, koncepciókat alapoz, miközben a szereplőket is megismerteti. A kihallgatások meg gondosan mérik az információt.

A rejtélyek, a személyiségek, az emberek jelleme az, ami fenntartja a dinamikát, mert itt bizony nem pörögnek az események. Meglepően jók a karakterek, és kifejezetten stílusos, ahogy az áldozat jelleme feltárul. Olyan élénken, hogy látom magam előtt.

Igényes regény, a borítója is nagyon eltalált. Tetszett, csak most van kedvesebb zsánerem.

Értékelés (Takard el az arcát!) – mint krimi: 90% Agatha Christie hagyományait követő, klasszikus krimi. Nem a cselekmény pörgésével, akciókkal, hanem kihallgatásokkal és beszélgetésekkel viszi előbbre a cselekményt. Erőteljes hangulata, emlékezetes, kifejezetten emberi szereplői vannak. Logikus, gondosan szerkesztett, hangulatos. Szubjektíven: 70% tetszett, csak éppen a pörgős thriller mostanában jobban fekszik nekem. De: jók benne a karakterek, imádtam, hogy emberiek sok gyengeséggel és jellemző gyarlósággal. Az is üdítő volt, hogy az áldozat sem egy angyal.

Barátos, kamaszos, beteges, családos.

Aza csak normális akar lenni, de bármennyire is igyekszik, nem szabadulhat a démonaitól. A gondolatai folyton elragadják, és mániásan fél a fertőzésektől. Kényszercselekvések sora kínozza, mint az ujján levő seb folytonos felszakítása. A legjobb barátnője, Daisy egy nap kitalálja, hogy keressék fel Aza régi barátját, Davist. A srác milliárdos apja eltűnt, a cége százezres jutalmat kínál, és Daisy abban bízik, kiszedhetik a fiúból, hol az apja. Aza ugyan belemegy a játékba, de egészen másra lel. Egy lelki társra, aki eddig a legközelebb van hozzá, hogy megértse őt. Davis helyes, kedves, és fogalma sincs, hol az apja. De minél jobban közelednek egymáshoz, Aza tünetei annál jobban elhatalmasodnak. A barátság, az első szerelem mind kevés a betegség ellen, a lánynak is akarnia kell, hogy jobban legyen.

John Green az a szerző, akinek jönnek ki sorra a könyvei, nagyon sok megy a bestseller listákra is. Rendületlenül kísérletezem is velük, mert egyszer volt, hol nem volt, egy Csillagainkban a hiba. Az annyira hatott rám, az olyan szép volt minden tragikumával együtt is, hogy nem akarom elhinni, hogy valami hasonlóan szívtépőt, eltaláltat, okosat képtelen Green letenni újra az asztalra.

De úgy tűnik, csak a reményeim vannak, mert ez sem a Csillagainkban a hiba, ha egy ponton találtam is hasonlóságok. Ebben is beteg a főszereplő lány, csak ő másképpen. Hazel a rákkal küzdött, Aza a saját agyával. Valahol szomorú, hogy mégis, negyed akkora hatása sincs, mint annak a másik regénynek.

Köszönhetően annak, hogy nekem Aza nagyon ellenszenves lett. Nem is igazán a személye, mert jólelkű, kedves lány, hanem a hozzáállása ment az agyamra. Meg sem próbál jobban lenni, segíteni magán! Ő egyszerűen elveszik a mentális betegségében és kész! Ez lehet nekem annyira ellenszenves, hogy ki is borított teljesen Aza jellemében. Szabja fel az ujját újra és újra, hazudik az orvosának, hazudik a szeretteinek, még magának is.

Olyan szempontból vitaindítónak remek ez a karakter, hogy kicsit nézzünk magunkba, ismerjük fel a saját vakfoltjaink közül is legalább egyet, illetve tolerancia mások felé. De akkor is! Nem vagyok hajlandó azonosulni egy lánnyal, aki a betegségébe ragadtan akar normális lenni. Szenved ő is, a környezete is, és még csak észre sem veszi ezt.

Green megint kamasz történetet írt, amiben van kis szerelmes, krimis szál is, van normális cselekménye. A stílusa még mindig élvezetes, és a sorok közt megbújik egy-egy lírai gondolatsor is. A mellékszereplők élettel teltek. Akad humor is a történetben, a gyíkokon végig jókat tudtam mosolyogni.

Mégis, nem tudok szabadulni attól, hogy ez így nagyon nem jó. Legalább a regényhősök harcoljanak magukért! Aza nem teszi. Hazel, Gus harcosok voltak, Aza önmaga áldozata.

Értékelés (Teknősök végtelen sora) – mint ifjúsági: 70% minimális krimi szállal komoly témákat feszeget a szerző. Mentális betegségek, és Green nagyon meg is ragadja, milyen lehet a saját fejedbe zárva, kényszerek közepette létezni. Van cselekmény is, de a lényeg Aza fejében van, ami az olvasót is elgondolkoztathatja személyiségről és énképről. Szubjektíven: 30% komoly gond, nekem az agyamra ment Aza. Komolyan idegesített minden lépése, és csodáltam, hogy kitartanak mellette a barátai. A történetbe vannak érdekesek és elgondolkodtató részek, Green stílusa is olvastatja, de Aza nagyon, de nagyon nem jött át nekem.

Gyilkosos, családi, pszichés, titkos.

A neve Annie Doyle volt. Már csak volt, mert meghalt – pontosabban: meggyilkolták. A tettes egy házaspár, akire senki nem gyanakodva. A nő csodás háziasszony, a család a mindene. A férfi tiszteletben álló bíró. Annie pedig egy prostituált volt, családi és drogproblémákkal. Andrew és Lydia őrzik a titkot és az indítékuk, de a férfi lassan beleroppan a teherbe. Nem segít, hogy azt kell játszaniuk még maguk között is, hogy minden rendben van. Mert van egy kamasz fiúk, Laurence, akit mindentől meg akarnak kímélni. Nem is sejtik, hogy a fiú többet tud, mint amit feltételeznek róla. Nem is sejtik, hogy Annie testvére, Karen sem képes elengedni a nővérével történteket. Amikor Laurence és Karen találkoznak, egyre elkerülhetetlenebbé válik a keserű vég.

A thriller egyik izgalmas, de korántsem boldog ágazata – amit most a fantasy zsánerek után szabadon elnevezek – a dark thriller. Nem a horror elemre utalok ezzel, mint ahogy a fantasy esetében tenném, hanem a thriller hős/hősnő lelki sötétségére. Amikor bemerészkedünk a gonosz környezetébe, amikor beteg és sötét emberek lelkébe kezdünk el belelátni. Ilyen volt a Kevin horrornaplója, a Holtodiglan vagy a Ne higgy a szemének.

Ilyen ez a regény is. Ráadásul egy olyan véggel, ami komolyan fájt. Hasonlóan éreztem utána magam, mint a Ne higgy a szemének esetében. Miután letettem, még sokkolva voltam. Ami nem csak azért volt, mert egy szereplő olyan beteg, hogy beleborzong az ember. Hanem, mert megbontja azt a mesei rendet, amit egész gyerekkorunkat végigkíséri: a jó győz, a gonosz elnyeri a jutalmát. Harry Pottert nem győzheti le Voldemort!

De felnövünk, és sajnos megtudjuk, hogy a mesék szabályai a valóságban nem működnek. Engem még szórakoztatni is tud egy-egy gonosz karakter története. Hannibal Lecter nagy kedvencem, de máskor is előfordult már, hogy a gonosznak drukkoltam. Így el is gondolkodtam, most miért rázott meg ennyire ez a regény. Részben benne van, hogy mindent összevetve a happy end a megszokott. De talán azért is, mert rossz azt olvasni, hogy azok szenvednek, akik erre nem szolgáltak rá. Egész más drukkolni a gonosznak (itt nem tettem, ő nem stílusos gonosz volt, csak simán beteg) és azzal szembesülni, hogy ez a gonoszság milyen hatással van a jobb sorsot érdemlőekre.

A regényt olvasva rendszeresen kaptam egy gyomrost, és nem a cselekménytől, bár abban is vannak meglepő és durva fordulatok. Az emberek azok, akik a legnagyobb csapást mérik. Ami a regénynek egy dicséret, mert valódi, emberi hősei vannak, akikkel együtt lehet érezni, akik hibáznak és igyekeznek, akik terveznek és szenvednek. Karakter szempontból remek.

Thrillerhez méltóan végig tartja a feszültséget, és több szereplő is nagy nyomás alatt van. Az egész regény hangulata sötét, fenyegető, miközben a cselekmény is ötletes.

Boldog tényleg nem lettem tőle, de nagyon kikapcsolt, amíg olvastam.

Értékelés (Mindig is éjjel lesz) – mint thriller: 95% a cselekmény pörög, és több szereplő nézőpontjából elmesélt. Arányban vannak a lelki események és a külső cselekmények. A szereplők árnyaltak, és némelyikük igazán sötétre sikerült. Szórakoztató, de sötéten. Jó kedve nem lesz tőle senkinek, ahogy mélyebb tanulságot se hordoz, de jól kikapcsol. Szubjektíven: 85% a vége nagyon fejbe csapott. Sötét karakterek sötét győzelmei, és az a nyomor, amit okoznak… hú! Pszichésen nagyon jól fel vannak építve a karakterek, végig volt feszültség is, de a vége mindent visz.

Szerelmes, újrakezdős, egymásra találós.

Cassie végre megkapta a leveleket, melyeket Ethan nem mert eddig elküldeni neki. A lány végre rászánja magát, hogy elolvassa őket. És megkapja belőlük azt, amiért évek óta epedezik. Ethan megnyílik, szereti, és bocsánatot kér a múltbeli hibákért. Mire észbe kap, a férfi már az ajtajában áll, és egy újabb esélyért könyörög. Cassie megadja, de most lassan akar haladni, bármennyire is megőrjíti őket a másik közelsége. Mert meg kell bizonyosodnia arról, hogy nem a múltat játsszák újra, amikor Ethan folyton elmenekült előle. Cassie kapcsolatot, szerelmet akart, Ethan képtelen volt megadni neki, de elhagyni sem tudta. Mindig egymás mellett kötöttek ki, de csak fájdalmat okoztak maguknak. Most másképp kell lennie!

Már az első rész után meg voltam róla győződve, hogy a folytatás is olyan lesz, ami számomra felér egy kínzással. Igazam lett. Nem is értem, miért kísérletezem mégis. Túl nehezen kaszálok… ha belekezdek egy sorozatba, legyen az tévés vagy regény, nagyon ki kell készítenie, hogy abbahagyjam, mert ha kínzásnak is élem meg, csak nézem/olvasom.

Így a Megtört Júliát is kipipáltam, és utáltam elejétől a végéig.

Annyira nincs cselekménye, hogy megpróbáltam elképzelni, ha filmesítenék, mégis, mi lenne abban a filmben. Nem sok minden. Bár, ha a szürke 50 trilógia bírt lenni moziban… maradjunk annyiban, a maga közönségének ez is biztosan remekül megfelel. Én nem tartozom közéjük, ez is tény.

A cselekmény megint két szálon fut, és egyik rosszabb, mint a másik. A múltban Ethan és Cassie egy se veled, se nélküled kapcsolatba vannak beleragadva. Szeretik egymást, de Ethan mániája, hogy nem elég jó a lánynak, így mindig ellöki magától. Csak éppen nemet se bír mondani neki, így amikor Cassie a szexszel csábítja, mindig kikötnek egymás karjaiban. Nem vezet az egész sehova, és képtelen vagyok elhinni, hogy 3 éven át képesek voltak ezt játszani. Egyiknek se esett le, hogy ennek így nincs jövője? Hát nem esett le nekik, csak amikor Ethan elment, de szó szerint, hogy ne is legyenek egy légtérbe.

A jelenben meg konkrétan nem történik semmi. Ethan bocsánatot kér, kicsit húzzák egymás agyát, aztán jön a nagy happy end. Nagyon vártam a szép nagy romantikus gesztust, de most ez se kellett. Elég volt annyi, hogy Cassie felhúzza magához és megint minden remek. Még remekebb is a múltnál, mert Ethan most nem menekül maguk elől.

Ha belegondolok, igazából ez az egyetlen különbség a regény két része között. Ethan lett a kapcsolatot akaró, komoly férfi. De az már nincs megírva, mégis, hogyan! Egyetlen olyan része van a sorozatnak, ami több lehetne a nyálas szenvedélyes románcnál, Ethan lelki útja, de ez tökéletesen ki van spórolva.

Csak azért kap 5%-ot, mert van ennél rosszabb is. De nagyon nem az én világom.

Értékelés (Megtört Júlia) – mint romantikus: 20% a cselekmény annyira minimális, hogy szinte nincs is. A múltbeli, de a jelen eseményei is semmilyenek, és a szerelmi szál köré vannak kihegyezve. A karakterek unalmasak, a fejlődésük mesebeli – de az egész történet az. Nincs dráma, nincs konfliktus, csak két főszereplő, akik menthetetlenül együtt kell, legyenek. Szubjektíven: 5% még kevesebb értelmét találtam, mint az előző résznek. A színház kevesebb, sokkal nagyobb a nyál- és szerelem faktor. Még csak azt se tudnám összeszedni normálisan, mi a cselekmény. Mert nincs neki. Borzalom!

Mágikus, kötelességes, menekülős, harcos, sötét terves.

Lina elmenekült Vörös Londonból, keresi a saját helyét, rá akar jönni, ki ő. Még azt is ki kell találnia, mi van közte és Kell herceg között. Egy fosztogató hajón lel tolvajként állásra, ahol Alucard kapitány mágiára is tanítja. Eközben Kell is a helyét keresi. Az életét Rhy életéhez kötötte, vigyáz az öccsére, miközben a királyi pár folytonos büntetését is elviseli. Hiányzik neki Lina, de valami több is. Egyre inkább börtönben érzi magát, utolsó atariként inkább a királyi család eszköze, mint tagja. Rhy is érzi ezt, és próbál segíteni. Titkon, álcában benevezi az Elemek Viadalára. Ahova Alucard is hazajön, ahova Lina is belopja magát. Az indulatok összecsapnak, miközben Fehér London szívében mindennél nagyobb veszély születik újjá, mely ördögi tervet sző a világok lerohanására.

Mindig sóvárgok az eredeti ötletek után, legyen a műfaj thriller, akció, krimi, kaland vagy fantasy. V. E. Schwab regénye tavaly nagyon levett a lábamról, megvolt benne az a plusz, amit kevés regényben lelek meg. Az igazi, eredeti ötlet, remekül kidolgozva. Szerencsére képes megismételni a bravúrt, és a Gyülekező árnyak egy újabb erős, eredet, izgalmas fantasy, aminek már most nagyon várom a folytatását.

Az első rész szálait szinte teljesen zárta a szerző, így érdeklődve vártam, hogyan tovább. Gondos szerkesztéssel bőven hagy időt az új történet felvezetésére – eleinte ugyan nagyon vártam, mi fog már történni, de megvolt az oka a várakoztatásnak. Az is be tud kapcsolódni, aki az első részt nem olvasta. Tágítja a világát, miközben elkezdi felvezetni az új összeesküvést, veszedelmet, amiről a szereplők még nem is tudnak. Ahogy ezzel megvan, olyan tempóra kapcsol, hogy elég tartani az iramot. Arról nem is beszélve, hogy olvasnám már tovább is, de a 3. részre sajnos még várnom kell…

Kalandos, fordulatos, és hála a gondos, érdekes felvezetésnek, végig érthető is.

A kitalált világa, a mágia megint nagyon eredeti és ütős ötlet. A londoni színek, a mágia típusai és most a Viadal – mint remek ötlet, ami szórakoztatott is, eredeti is, és akár etikai kérdéseket is felvethet a társadalom szerkezetéről.

Schwab okosan kezeli a karaktereit is. Kell herceg nagyon összetett karakter lett, akiben megvan egy potenciális hős minden tulajdonsága, de mégis emberi, és van érző, sebezhető oldala. Lina és ő kapcsán, de még Hollandot is ide merném tenni, felvetül a hatalom kérdésköre is. Hogy lehet az, hogy ők a világok leghatalmasabb lényei, a mágiájuknak senki nincs a nyomába, mégis csak sakkbábuk a hatalmasok játszmáiban? Imádtam, ahogy mindenki küzd a kísértésekkel, és máshogy tudnak reagálni rá.

Még Hollandot is meg lehet érteni, most sajnálni is tudtam.

Remekül felvezette a 3. részt, én már alig várom, hogy olvashassam!

Értékelés (Gyülekező árnyak) – mint fantasy: 90% új történetet kezd el felépíteni az első részből kiindulva, amivel előkészíti a következő részt. Hosszas a felvezetés – így az új olvasók is be tudnak kapcsolódni, de utána letehetetlen. Kalandos, fordulatos, emlékezetes karakterekkel, átélhető konfliktusokkal. A világépítése és az ötlete maga egyedi. Szubjektíven: 85% az első rész viszonylag zártságát okosan oldja fel, és a regény hátterében kibontja a következő nagy játszmát. Imádtam a királyi udvart, a különböző londoni színek különbségeit, Kell belső konfliktusait. Eredeti, nagyon szerethető szereplőkkel – akarom a folytatást is!

Menekülős, küzdelmes, családos.

Josef zsidó 12 éves fiú a náci Németországban. Apját munkatáborba hurcolják, de a család kap egy esélyt a menekülésre Kuba felé. Ám ott azzal kell szembenézniük, hogy nem fogadják őket, és az apa képtelen túljutni a látott szörnyűségeken. Isabel családja éhezik Kubában. Egyetlen esélyük, ha a szomszéd családdal összefogva csónakkal átszöknek az Államokba. De vihar, a parti őrség és cápák is nehezítik a szökést. Mahmud értelmiségi család elsőszülöttje Szíriában. Az apja a folyamatos harcok, bombázások elől akarja Németországba menekíteni a családját. Kevés megmaradt vagyonukkal indulnak neki Európának, de folyamatos nehézségekkel és rosszindulattal kell szembenézniük: kirabolják őket, kihasználják őket, pedig ők csak biztonságra vágynak Németországban.

Nehéz erről a regényről úgy mesélni, hogy az aktuálpolitikát kihagyjam belőle. Nehéz, mert ez napjaink egyik olyan megosztó témája, ami a csapból is folyik. Nehéz, mert annyira állást foglal a regény is a témában, hogy megkerülhetetlennek tűnik arról beszélni, mi a helyes és az elítélendő hozzáállás.

Ugyanazt érzem ebben a regényben is, mint az „Isten hozott Németországban” című film esetében. Ez a sarkított változat. Mert arra tényleg azt tudom mondani, hogy meneküljön és keressen új otthont, akinek szó szerint szétrobbantják mindenét és állandó félelemben, élelem hiányban küszködik. De nem csak ilyen emberek özönlik el most Európát. De nem akarok ebbe belemenni, legyen elég annyi, hogy a regény nagyon azt a nézetet képviseli, hogy jöjjenek, és olvadjanak be! (Ahogy említettem, ez az ideál eset. Az itt bemutatott menekültek be akarnak illeszkedni, dolgozni akarnak, és alkalmazkodni az európai kultúrához.) Az is érdekes gondolat a regény részéről, hogy ha Németországba akarnak menni, mehessenek. Most komolyan, Németország mindenkit befogad? Mert a regényből az jön le.

De, az aktuális események csak harmada a kötetnek, ha az is a legmegosztóbb az egészben. Van egy náci történet, és ott van benne a kubai helyzet is. Mindegyikben egy család áll középpontban, akik mindenféle kalandokon keresztül menekülnek, próbálnak életben maradni. A szerkesztés bravúrja, ahogy a nagy időbeli és térbeli távolságok ellenére is megtalálja közöttük a közös pontokat, a közös szereplőkön is túl.

Nagyon érzelmekre akar hatni az egész regény. Már azzal, hogy minden történetszálnak egy 11-12 éves gyerek áll a középpontjában. Minden történet tele van brutális, szomorú esetekkel. A számomra legmegrázóbb a cápás eset volt, de az is iszonytató, amikor az anyának választania kell, melyik gyereke maradjon életben.

Érdekes, kalandos is, sajnos nagyon egysíkú is az elméleti háttere.

Értékelés (Menekültek) – mint kalandregény: 80% talán fura ennek hívni, de a drámai elemeken túl három történet, mindben egy küzdelem a túlélésért. A párhuzamosak okosak, és a közös szereplők megfejtése is jó játék. Nagyon érzelmekre akar hatni, nagyon megkérdőjelezhetetlen a véleménye, de a regény mozgalmassága olvastatja, és nem baj, hogy elgondolkoztató is. Szubjektíven: 75% 3 regény egyben, és nagyon bejött, ahogy maguk a történetek is párhuzamosak, plusz a közös szálak közöttük. De túl erősnek érzem a politikai állásfoglalását a történetnek. Fekete-fehér, és nagyon egy nézetet képvisel, mint az Isten hozott Németországban. (Az film, kb. múlt héten naplóztam.)