Vendéglátós, ismeretterjesztő, luxus éttermes.

A luxus éttermek világában éppen annyi a titok és a felfedezésre váró körülmény, mint a szakma kevésbé elit rétegeiben. Magyarország alig pár éve van jegyezve a Michelin világában, és egyelőre csak budapesti éttermeknek van lehetősége csillagot szerezni. Egy kétcsillagos, és pár egycsillagos étterem tart nyitva nálunk. Mi kell egy csillag megszerzéséhez, mibe kell beruházni? De a luxus éttermek világa nem csak a Michelin körül mozog. Ők azok, akik kiszolgálják az országba érkező sztárokat és történeteik vannak Will Smithről vagy éppen Robbie Williamsről, akit simán hasonmásnak néztek, amikor enni próbált az egyik étteremben. ismerik a politikusokat, a gyermekeiket és láttak maffia köröket is bulizni. Szakácsok, étteremvezetők, pincérek sora mesélt Kordos Szabolcsnak.

Duplán folytatás ez a kötet. Egyrészt, Kordos már vizsgálta az éttermek világát, de akkor a turisták özönét kielégítő, olcsóbb helyeket és stikliket vette górcső alá. Ez a kötet viszont az elitet igyekszik közelebb hozni, és megmutatni, mi van a színfalak mögött.

Másrészt, az élet szőtt hozzá még pár fejezetet, amelyekkel kibővítve is megjelent a kötet. A vendéglátás pontosan olyan iparág, aminek a COVID sokat ártott. Itt mindenféle történetet mesélnek róla: hogyan igyekeztek egyesek túlélni, miket lehetett tenni, míg sokan maguk mögött hagyták a szakmát és másban találták meg a megélhetésüket.

Mai szemmel ezeket a fejezeteket találtam érdekesebbnek, hiszen most is ebben élünk még. Nem fogok belemenni, de vannak tapasztalatok arról, hogyan járt el a magyar állam és mi történt külföldön. Van, aki igencsak rosszul járt, amikor kitört a járvány és hazajött. A szkeptikus énem gyorsan megjegyezné, hogy mit is vártunk? Semmilyen tekintetben nem vagyunk Nyugat, és ez ebben a területen is meglátszott.

Jobban megírva és szerkesztve azonban az eredeti anyag van. Mint egy oknyomozás, csak sokkal olvasmányosabban elmesélve. Kordos fogott egy témát, több embert megkérdezett róla, és a tapasztalatokat összefoglalta az egyének történeteivel színesítve. Ez lehet a Michelin, a vendéglátósok drogfogyasztási szokásai – mondjuk úgy, hogy aki látta a Bradley Cooper filmet a droghasználó séfről, csak a jéghegy tetejét kapirgálta vele -, de említhetném még a kínai éttermeket vagy az elit kiszolgálását.

Ahogy az oknyomozásnál szokás, a megszólalók felismerhetetlenre vannak alakítva. Megvan ennek a maga célja, és ettől még a történeteik hatottak. Egészen másképpen elképesztő ez a világ, mint a simlis kistestvérek. Sok olyan történetet lehetett itt olvasni, amin csak fogtam a fejem, és nem nagyon akartam elhinni, miközben mégiscsak el tudom képzelni, hogy így viselkednek emberek és iparágak.

Sokat ad a kötetnek, hogy nagyon olvasmányos. Érthető és világos, nincs túlírva és az anekdoták kedélyessé teszik. Vagy, talán nem is ez a jó szó. Fogyasztóbarát. Mert bizony több olyasmi is van benne, ami felháborító és nehezen elképzelhető, nem egy napsugaras történet. Nehéz szakma, ahol vagyonok forognak, de pillanatok alatt tönkre is lehet menni. Emlékezetes mondjuk az a történet, amikor az ételszállítóra akarták fogni, hogy a stáb gyomorrontást kapott és 40 milliós kártérítési igényt nyújtottak be.

Különben a XXI. Század Kiadó olyan kötetet nyújtott át nekünk, amit jól lehet forgatni és a szemnek is kellemes ránézni. Jól szórakoztam azon, hogy nézegettem, mennyi minden van a borítóra halmozva és miben más a COVID-kiadás, mint a korábbi 2019-es. (Igen, megjelenik a fertőtlenítő és az ételszállító zsák.)

Tudott újat mondani, lekötött. De azért érik bennem a gondolat, hogy a COVID-nak külön kötet járna, nem csak újrakiadások egy-egy plusz fejezettel.

Kordos: Restaurant, Hungary – Mint ismeretterjesztő: 85% gondosan szerkesztett, sok személyes történettel feldobott kötet, ami alaposan bejárja a választott témáját.

Szubjektíven: 70% lekötött, olvastatta magát, de lehúzásnak érzem a COVID-fejezetért újra kiadni.

• Magistra: Szörnyeteg - történelmi krimi
• Könyvmolyképző: A sütőtepsi csodái - szakácskönyv
• Maxim: Öld meg Novembert! - ifjúsági thriller
  • Képzelt barát - thriller

A kiadók többsége már zárta a szezont, volt, ahol a papírhiány és a nyomdák is résegítettek erre - nem is vagyok biztos benne, hogy ez a pár kötet nem csúszik át jövő évre. Majd meglátjuk!

Karácsonyra kaptam a szervíztől ajándékot.

Kicserélték a gépembe a tönkrement alkatrészt, hazaért, kiolvadt (ki gondolta volna, hogy egyből nem lehet üzembe helyezni, mert fel kell vennie a szobahőmérsékletet?) és holnaptól megint pöröghetnek a posztok!

Olvassunk tovább együtt :))

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy laptop, amin a blogomat írtam.

Tegnap este a gép egyszer csak kiírta, hogy hibát észlel, újraindítja magát.

Ez órákkal ezelőtt történt, és még mindig nem sikerült az újraindítás. Ellenben jött inicializációs hiba meg a Delltől egy több oldal hosszúságú, angol szöveg, aminek a felét magyarul se értem. Hiába, az informatika nem az én asztalom... Mondjuk úgy, már ott fennakadt a szemem, hogy mi az a BIOS, aminek a csatlakozását a hardverhez ellenőriznem kellene.

Mivel laptop barátunk garanciális, megy a szervízbe. Beviszik, megnézik, lehetőleg megjavítják, visszakapom. (Én, amikor félig tele a poharam.)

Addig azonban a két blogom, a könyves és a filmes is felfüggesztésre kerül. Okostelefonról maximum a címek beírására lenne késztetésem, de abban meg mi élvezet lenne?

Így most egy időre búcsúzom, azért abban bízva, hogy nem örökre.

November

8. Hendon: Korcsok - disztópia 3,5

9. Szelle: Sebek a falon - krimi 4

10. Orange: Sehonnai - kortárs 3

11. Brooks: Shannara első királya - fantasy 4

12. Osman: A csütörtöki nyomozóklub - krimi 3,5 

13. Ellis: Titkos Bosszúállók - képregény 4

    Duenas: A kapitány lányai - családregény 3

Néhány pohár bor mellé egy rejtély. Társasági élet egy kis vérrel kombinálva. Jó móka. (Osman: A csütörtöki nyomozóklub)

De a kudarc a siker szülőatyja lehet, ha az ember tanul a hibáiból. (Koontz: Kötődés)

Mert sohasem volt a hatalomnak olyan formája, ami ne vont volna maga után számtalan következményt. Nincs olyan kard, amellyel ne lehetne egynél többféle módon vágni. (Brooks: Shannara első királya)

[Holdlovag] – Én ezt nem értem.
[Bestia] – Az Ön lövedékeit a saját félholddárdáinak súlyához és méretéhez igazították, Mr. Spector.
[Holdlovag] – Ezt értem. Azt nem értem, az enyém miért nem ugyanolyan, mint Rogersé.
[Bestia] – Rogers parancsnok szuperkatona, aki bármilyen fegyvernek képes másodpercek alatt a mesterévé válni. Ön egy labilis elmebeteg, aki egy fehér zsákkal a fején megy ki az utcára. Alighanem mindenki abból indult ki, hogy jobb leegyszerűsíteni Önnek a dolgokat. (Ellis: Titkos Bosszúállók)

A nagy háborúk apró sérelmekből születnek (Lee: Jáde háború)

De mindennél jobb, ha az ember olyan valakivel csavaroghat, aki ugyanolyan magas, mint ő. Mert ha a másik ugyanolyan magas, mint te, akkor valószínűleg hasonlóan látjátok a világot. (Merchant: A Kalaposok)

Ez is volt a szava járása: sosem tudni, hol bukkan az ember kincsesbányára, igazi ékszerre. (Duenas: A kapitány lányai)

Dylan Dog: A lányt gondolom, már ismered.
Harlan: Lagherta, a skjaldmaer… a viking hajók oltalmazó szüze, akinek Lodbrok éjúr parancsol.
Groucho súgja Dognak: Ezek biztos nagy Gyűrűk ura rajongók, főnök! Adj nekik egy kis pipafüvet, és meglátod, békével fognak tovább állni.
Dylan Dog: Hmm… (Recchioni & Boselli: Dylan Dog/Dampyr)

Azért ér el bennünket az, amit a legjobban el akarunk kerülni, mert az aggodalmunk miatt túl sok figyelmet szentelünk neki? (Orange: Sehonnai)

Testvéres, új otthont építő, szerelmet találó, életutat választó.

A férfi hajós ember volt, aki általában csak annyi időt töltött otthon, hogy teherbe ejtse a feleségét, aztán újra ment a tengerre. Már idősödik, amikor az Államokban kész letelepedni. Megvesz egy éttermet és a családját is áthozatja. A felesége, a három életben maradt és felnőtt lánya nagyon nem akarnak jönni, de nincs választásuk. A házaspár nekilát az éttermet felújítani és üzemeltetni – az elzárkózó lányok is kénytelenek idővel belátni, hogy az életben maradásuk egyetlen esélye az étterem. Lassan kimerészkednek, és ahogy az apjuk meghal, a városban is boldogulniuk kell. Victoria, aki hátrahagyott szerelmét siratja, az étteremben dolgozik és hozzámegy az egyik beszállítóhoz – az esküvőn fedezve fel, hogy a férje fia a neki való férfi. Mona állást vállal, új arculatot talál ki az étteremnek, és próbálja eldönteni, rábízhatja-e a szívét az életébe lépő árusra. Luz a színpadról álmodik, de a sztársághoz vezető út egyáltalán nem könnyű.

Az Öltések közt az időt nagyon szerettem, így mindig várom, hogy ugyanazt a varázst hozza az írónő egy kötete, de nem akar összejönni. Most sem sikerült.

Pedig a történet nem indult rosszul. Az tudott volna érdekelni, hogy a lányok miképpen futtatják fel az éttermet, hogy válnak amerikai lányokká. Egy klasszikus, amerikai álom történet jól esett volna.
Ehhez képest a lányok történetei mások. Mi több, a háromból kettő még csak szimpatikus se lett. Victoria kifejezetten zavart azzal, hogy a könyv felében egy olyan férfi után búsul, akiről mindenki, még ő is tudta, hogy csak kihasználja és akkor keresi, ha nincs jobb dolga. Majd jön egy szerelmi háromszög a férjével és a mostohafiával. Szintén nem egy épületes történet. Az ő története annyira szerelmi szálakból meg bánkódásból állt, hogy nem tudott lekötni. Luz a színpadi álmaival – ez lehetett volna érdekes is, de amint képbe kerülnek a férfiak, ez a szál is elvesztett. Onnantól már nem az volt a lényeg, hogy mit tud a lány, hanem kinek a szereposztó díványára hajlandó ledőlni.
Mona volt az egyetlen, akinek a története mindkét oldalról tetszett. Ő kapott olyan szerelmi szálat, amin hol mosolyogtam, hol morogtam kicsit, de el tudtam fogadni és normális pár lettek a végső választottjával. (Más is volt, aki csapta neki a szelet.) Ő volt az, aki igyekezett beilleszkedni, jobbítani az életükön és küzdött az étteremért is, miközben más állása is volt és otthon is odatette magát. Vele kaptuk a legszélesebb képet New Yorkról, ő ismer meg szélesebb réteget és a személyisége is neki a legszimpatikusabb.

A lányok történetei felváltva követik egymást, ez mozgásban tartja a sztorit. Csak éppen nagyon lassan haladunk így is, minden kis esemény sok-sok oldalon van részletezve és olyan körmondatok vannak a szövegben, hogy elfáradt a szemem, mire végigértem egyen. Nem volt így könnyű vagy élvezetes olvasni, nekem a kevesebb most több lett volna.

Ehhez kapcsolódik, hogy nem szerettem a regény időkezelését sem. Egy-egy pillanatba fejezetekig benne ragadunk, máskor meg olyan időugrások vannak, hogy kapkodtam a fejem mi és mikor történt. Mondjuk, Mona első munkanapja nagyon hosszan le van írva, még a hazaút is több oldalnyi, szinte egy egész fejezet. Victoria esetében meg egyik percben a hátrahagyott kedvesért epekedik, a következőben meg férjhez megy. Mi történt közben?

Nagyon vastag könyv, ahhoz képest nem sok minden történt benne.

Próbáltam szeretni, Monát és a történetét úgy ahogy sikerült is, a többit sajnos nem.

Duenas: A Kapitány lányai - Mint családregény: 50% van benne ötlet, hangulatos. Az időkezelés és cselekmény nehézkes.

Szubjektíven: 45% a testvérek közül egy lett szimpatikus, és nagyon túlírt az egész kötet.

Különítményes, világot mentő, küldetést teljesítő.

A Titkos Bosszúállók továbbra is igyekeznek menteni a világot minden veszélytől. Nincs könnyű dolgok, mert mindig akad egy olyan őrült tudós, akinek világpusztító fegyvere rossz kezekben mindennek véget vethetne, a világnak is. Egy alkalommal egy angol, teleportálásra képes ügynök hoz hírt egy ilyen szerkezetről. Még a Bosszúállóknak is felfordul a gyomra, amikor meglátják, milyen gyár működött teljes titokban. Hadseregekkel, robotokkal küzdenek, máskor az időben kell utazniuk, és olyan kis változásokat véghez vinni csak, ami éppen egy tragikus végkimenetelt módosít, de az időben szinte észrevehetetlen.

Elsőre kicsit megijedtem attól, hogy egy ciklus része, és nálunk a legtöbb része nem kapható. Aztán, ahogy olvasni kezdtem, rájöttem, hogy nincs szükség előismeretre. Maximum annyira, hogy tudja, ki Amerika Kapitány, a Bestia vagy éppen az Özvegy. De ezeket a Marvel filmekből is össze lehet szedni.

A képregény nem egy történetet mesél el, inkább olyan, mint egy sorozat. A Titkos Bosszúállók több bevetése van benne. Mindig van egy ellenség vagy egy vészhelyzet, amit gyorsan kezelni kell és ők bevetésre indulnak. Visszatérő elem a harc, egy kifejezetten akciókkal teli képregényről van szó.
Ebben a tekintetben jó is, hogy sok szereplőt mozgatnak. Mindenkinek megvan a maga harci stílusa, ami nem csak a verekedést jelenti, hanem a stratégiát is, ahogy egy helyzetet kezel. Mivel az egyes akciókra mások indulnak, így mindig változatos tud lenni, ki hogyan áll neki a megoldásnak. (Bírtam is, hogy minden epizód elején van egy kis összefoglaló, hogy az adott részben kik az aktív küldetésben részt vevő Bosszúállók.) Ez adja el, mert maga egy-egy kaland annyira rövid és olyan visszatérő elemei vannak – általában kötelező valami nagy összecsapás és harc -, hogy a szereplők miatt tűnhet csak többnek.

A kedvenc történetem különben az, amelyben az Özvegy a főszereplő. Ebben az időutazás lesz az eszköz, amivel Natasha megmenti a többieket. Több idősík, részletekből összeálló végső csavar, sok szereplő és sok akció. De igazából észjáték is, mert több idősíkban kell csak éppen egy akkora kis dolgot variálni, hogy abba senki ne köthessen bele. Natasha nem fegyverrel mentheti meg a csapatát, a részletek finom összehangolásával.
De, ha valami közös pontot akarnék találni a történetekben, egy motívum van, amit többször észrevettem. Steve Rogers most egy titkos szervezet vezetője, és bizony nem egyszer szembesül vele, hogy ez milyen áldozatokkal és nehéz döntésekkel jár. Nem egyszer van egy-egy fájdalmas megjegyzése, ami erre utal vissza. Ezzel is alá van húzva, mennyire más Titkos, mint sima Bosszúállónak lenni. Rajta van a felelősség, hogy a beszervezett emberek biztonságban legyenek, hogy titkos csatornákon szervezze a dolgokat, és neki fáj személyesen, ha valakit mégis elvesztenek.

A történetek jók, a karakterek nem túl árnyaltak, de hősök, akikről szívesen olvastam. Sokan egyedi humorérzékkel bírnak, így jobb beszólások is akadnak.

Amivel küszködöm, az a grafika. Egy-egy történet másképpen néz ki, ez még tetszett is. Csak éppen… nem is tudom, mi lenne a jó jelző. Darabos? Gépies? Túl szögletes? Én a szépen rajzolt képregényeket szeretem. Ez nem csúnya, csak éppen messze van attól, ami szerintem szép.

Ellis: Küldetést végrehajtani. Észrevétlen maradni. Világot megmenteni. - Mint képregény: 75% mozgalmas, rövid történetek gyűjteménye, mások és mégis egy séma.

Szubjektíven: 65% a grafika nem nyerte el a tetszésem, de a történetek között akad több jó is.

Melyikük a kakukktojás, és miért?

• Albus Perselus Potter (Harry Potter és az elátkozott gyermek)
• Wren Natsworthy (Pokoli gépezetek)
• Gabriel, Lord St. Vincent (Ördöngős tavasz)
• Rose (Véres Rózsa)
• Will Herondale (Az angyal)

Megoldás: Tovább!

Nyugdíjas klubos, nyomozós, rendőröket kijátszó, titkokat őrző.

Joyce felnevelte a lányát, elvesztette a párját, megöregedett. Kinézett egy kellemes öregek otthonát és bevonul békésen eltölteni a maradék idejét. Nem is kicsit lepi meg, amikor Elizabeth, egy másik bentlakó titokzatos múlttal, egy bűnügyi kérdéssel találja meg. Hamarosan kiderül, hogy pár öregnek elég sajátos hobbija van: megoldatlan bűnügyeket oldanak meg. Az asszony csatlakozik, rákap a dolog ízére, mire egy friss ügybe is belecsöppennek. Az otthonban történik gyilkosság – itt a remek alkalom, hogy a gyakorlatban is kipróbálják, mire képesek! Ha kell, megvezetik a rendőröket, bevonják a rokonokat és egy egész élet minden trükkjét bevetik. Lesz pár meglepetés, és arra is fény derül, hogy nekik maguknak is vannak titkaik.

Nem gondoltam volna, hogy pont ez a regény lesz számomra ennyire megosztó. Jó ajánlások, a kiadó is szerette, kint nagy siker, jön a film… Krimi, humor – elvileg minden adott, hogy szeressem. Ehhez képest olvastam, és mint egy hullámvasút. Hol tetszett, hol nagyon nem bírtam és még most sem tudom egyértelműen kijelenteni, hogy tetszett nekem vagy sem.

Az alapötlet tulajdonképpen aranyos és van is benne ráció. A nyugdíjasok ráérnek, a saját területükön már egy életnyi tapasztalatuk van és fel is dobja a napjaikat, ahogy nyomozgatnak. Itt külön élveztem, ahogy a karaktereket Osman egy-egy kis jellemzővel egyedivé teszi. Az egyiknek a piperkőc öltözködése, a másik soha nem fél megemelni a hangját és belemenni egy vitába.

Vagyis, a szereplőket összességében szerettem. Nem hősök, nem rosszak vagy jók, inkább a humoros elemet éreztem ki belőlük akkor is, ha éppen valami tragédia miatt akár drámai is lehetett volna. Pl. a nyomozó, aki azzal biztatja magát, gyilkosokat csuk le, csak van olyan nő, aki szerint ez szexi. Vagy Elizabeth, aki rejti a világ elől, a férje milyen leépülésen megy keresztül. Kis részleteiben, a rejtőzésben ott a humor, miközben ez micsoda fájdalom…
A kedvencem különben Elizabeth lett, benne bőven látok fantáziát. Egykor kém lehetett, vagy valami nagyon hasonló. Most is minden lében kanál, átlátja a dolgokat, tud nyomást fejteni, értelmezni és felhasználni az információkat. Jó szíve van, és meg tudja érteni az embereket. Ahogy a bűnösökhöz is áll – nagyon kész pl. amikor a végén elköszön haldokló barátnőjétől, aki már szenilisen fecsegte ki a párjának, hogy ölt egykor és ezzel beindított nem egy baljós eseményt. Nem a törvény, inkább az igazságosság, ami szerint ő gondolkodik, illett is hozzá.
Joyce, aki az egyik narrátor, kevésbé fogott meg. Ő számomra csak a műkedvelő nyomozó, egy kedves öreg néni és nem látok benne többet. Ahogy folyton sütöget is… ok, értem, nyugdíjas öreg, de akkor is…

De akkor az, ami miatt gondban vagyok. Maga a krimi és az ügy nem nyerte el a tetszésem. Én untam, ahogy ez a csapat nyomoz. Nem szerettem azt sem, ahogy sok mindenről kiderül, hogy külön ügy és nem is egy megfejtést kapunk a végére. Izgalom, feszültség, ilyesmi nekem nem volt benne.

Ez inkább egy kedélyes krimi, és a hangulata tényleg jó végig. Csak éppen egy krimiben nem ezt a kedélyességet keresem, ami itt megvan. A kis humor, a kis csipkelődések, ahogy ezek a nyugdíjasok élvezik az egész helyzetet…

Egyelőre maradok annál, hogy nem tudom. Van, ami tetszett, más kevésbé. Majd a második résznél eldöntöm, hogy állunk egymással.

Osman: A csütörtöki nyomozóklub - Mint krimi: 65% nagyon hangulatos, angol humort bőven villant, de a krimi lassan halad.

Szubjektíven: 50% egyes szereplőket bírtam, néha a humora is megfogott, de az ügyet untam.