Fülszöveg:

Craig kimondatja velem azt, amit senki sem akar hallani: Minden lépés a halálhoz visz közelebb. A halál pedig egy olyan árnyék, ami részt vesz a mindennapi életben. Angel Craig Sullivan. Egy félvér, akit galádul, hamis ígéretekkel átcsábítottak a pokol világába. Egy sötét oldalra taszított angyal, aki előző életében egy drogos rocksztár volt, egy híres banda, a The Crystals & Z frontembere. Nem mellesleg most is drogfüggő. Melyik a jobb? Melissa Morgan ügyeletes cicababa, aki bálkirálynővé szeretne válni. Minden követ képes megmozgatni azért, hogy elérje a célját, csak arra nem számít, hogy a bicskája beletörhet egy nagyobb sziklába. Angyalok, szellemek és pokolszolgák viadala veszi kezdetét, amikor leomlanak a világok közti falak. A harctér pedig természetesen az emberek világa. Hogy hogyan kapcsolódik a pokolhoz a jég, megtudhatod Bonn Arcticban! Szövevények, harcok, szerelmek, s minden, ami kiverheti a biztosítékot. Te vajon képes lennél túlélni egy árnyháborút?

Régi viszonyt felmelegítő, farmért küzdő, családos.

Griffin az egyetemen menő focista volt, de azoknak az időknek már vége. Apja halála után átvette a családi farm vezetését, és komoly gondot jelent neki, hogy életben tartsa a vállalkozásukat, miközben kisebb testvéreit iskoláztatja. A hagyományos termelésben egyre kisebbek a lehetőségek, így nagy álmába, az almaborba igyekszik többet fektetni és népszerűsíteni a termékét. Audrey egy sikeres anya balszerencsés lánya, aki bármibe is fog, az anyjának nem lehet elég jó. Az egyetemről kitették, az anyja szerezte munkákból kirúgták – a szenvedélye, a főzés meg ciki az anyjának, így tulajdonképpen kitagadta a lányt. Audrey így most egy nagyvállalatnál robotol, abban a reményben, hogy elnyerheti a cég étterem pályázatának díját, és megnyithatja a saját helyét. Előtte még elküldik alapanyag beszerzésre Vermontba. Nem számít rá, hogy egyetemi kalandjába botlik, aki csak nevet a cég kínálta árakon – és felizzik az egykori szenvedély.

Nem gondoltam volna, hogy pont ebbe a könyvbe ragadok ennyire bele. Ítéltem a borító alapján: agyatlan erotikus-romantikus, a tizenkettő egy tucat fajta. Ehhez képest jókat nevettem rajta, és még a szerelmi szála sem olyan, hogy húzzam a szám.

Nézzük talán ezt a bizonyos szerelmi szálat! Nem egy megismerkedés történet, amiben a szereplők meglátják és megszeretik egymást. Van múltjuk, szép emlékeik és egyikük sem tervez egy életre. Túl sok minden van közöttük, főleg távolság. Így nem éreztem mesének, hogy gyorsan egymásra kattannak. A viszony kezd el egyre mélyülni, és Bowen szépen egymás mellé tudja rakosgatni, hogy mi lesz az, amiért tényleg egymásba szeretnek, és nem csak élvezik, hogy szexuálisan mennyire megvan közöttük a kémia.

Vannak benne olyan jelenetek, amelyekre máskor rá tudnám fogni, hogy meseszerűen szentimentálisak, de itt hihetőek és szinte könnyfakasztóak. Amikor Griff az apjáról mesél a lánynak, miközben körbesétálják a birtokot, és a végén Audrey megállapítja, hogy az apja büszke lenne a fiára? Lehetett volna tiszta giccs, itt viszont működik és az egyik leginkább szívemet melengető rész a kötetben.

Mindkét szereplő hihető és nagyon szerethető. Griff sok tekintetben könyves álompasi, de mellette vannak kétségei, nehezen fejezi ki az érzelmeit és tud mogorva is lenni. Audrey cipeli magával az önbizalmi problémákat, amelyet az anyjának és a gyerekkorának köszönhet. Messze nem szuperemberek, és ezt is tudtam szeretni bennük. Ok, azért megvannak a nem valós elemek is: egy szakácsiskola elvégzésétől nem lesz valaki séf, ahogy itt tűnik. A könyvet olvasva kissé olyan, mintha egyenlőség jelet tettek volna a séf és a szakács közé.

De, vissza a szereplőkhöz. Nem csak Audrey és Griff kapnak jeleneteket, Bowen hús-vér figurákat tesz köréjük, és nagyon meg tudtam szeretni a birtokon élő többieket is. A családi jelenetek, a közös étkezések és munka, az egész annyira idilli és szerethető.

Van történet, és nem csak a szerelmes pár története ez. A birtok életben tartása, a nagyvállalat húzásai és az alkuk. Az almabor készítése és a verseny. Én mindig szeretem, amikor egy könyvben kreatív tevékenységet követünk, aminek valami alkotás a vége. Itt az Audrey nevű bor. Ízes-szagos a kötet konyhai és borászati része, kedvet is kaptam, hogy szerezzek egy kis almabort. (Pedig különben az eperbort preferálom.)

Hogy kicsit fintorogjak is, az erotikus részeket sokalltam. Itt van sztori, vannak jó szereplők, nem kell a sok szex, hogy eladja a könyvet.

De nagyon kellemes meglepetés volt a regény. Ez egy olyan romantikus, amit szerettem.

Bowen: Keserédes – Mint romantikus: 75% gyorsan fejlődő kapcsolat, de mellette a család és a farm mindennapjai élettel töltik meg a sztorit.

Szubjektíven: 90% magam is meglepem, de szerettem ezt a sztorit. A szereplők helyesek, a történetben van humor.

Idézet:

De a marketing számít a vevők miatt. Az embereknek jól kell érezniük magukat, amikor kicsengetnek egy halom pénzt egy prémium termékért. Történet kell nekik, mert a történet tovább tart, mint lenyelni valamit.

Menekülő, gyilkossági ügybe keveredő, múlt századi, családi.

Louisa élete rossz irányba fordult, miután az édesapját elvesztette. Besegített mosónő édesanyjának, megvolt a kis lakásuk – csak éppen megjelent náluk a nagybátyja, aki kitúrta a lányt a szobájából. Elvette a pénzük, a háztartásba semmit nem adott és zűrös ügyekbe keveredett. Amikor súlyos adóssága van, képes az unokahúgát elragadni és őt kínálni fel a tartozása fejében. Louisa számára ez az utolsó csepp: inkább kiugrik a vonatból, de ezt már nem. Egy segítőkész vasúti rendőr útra indítja, és bár lekési az állásinterjút, amit titokban szervezett, a család ad neki egy esélyt. Dada lehet egy vidéki, sokgyerekes előkelő családnál. Ám balszerencséjére éppen azon a vonaton gyilkolták meg Florence Nightingale Shore-t, amelyről leugrott és az a szimpatikus rendőr nyomoz az ügyben, aki neki is segített. Louisa akaratlanul is az események sűrűjében találja magát.

Hatalmas betűkkel ott a borítón, hogy Mitfordi rejtélyek. Vagyis, ez csak egy sorozat nyitánya, még bőven van rész, amit ki lehetne adni. Sajnos, nem lettem meggyőzve, hogy én azokat el is akarom olvasni.

Kezdjük azzal, hogy kicsit félrement a pozicionálás. Hat nővér, életre szóló rejtélyek? Az ok, hogy van ennyi lánytestvér. Csak éppen ezek gyerekek, egyet leszámítva, akiknek dadájuk van. Teljesen mellékszereplők és ez a család a gyerekekkel együtt periférián van. A legkisebb lánytestvér a történet alatt született meg, vagyis baba.

A főszereplő az a lány, aki a családnál kezd el dolgozni. Neki van családi problémája, neki kellett elszöknie, ő ült fent a kérdéses vonaton és a rendőr is neki udvarol, aki az ügyön dolgozik. A családi dráma ki lett kerekítve, de aztán megreked a sztori. Mit is csinál pontosan, hogy telik a család és az ő egy napja? Senki ne várjon Downton Abbey ismertette világot, itt nagyon csak díszlet ez a nemesi családnál szolgálás. Még csak a történelmi hangulat se nagyon van meg, ha lennének modern eszközök, akár napjainkban is játszódhatna a történet.

Louisa különben szimpatikus is lehetne, alapvetően tele van jó tulajdonságokkal. Értelmes, törekszik feljebb jutni, kötődik a családjához. Csak éppen irritált az a gyáva viselkedés, amit legtöbbször előad. Ő az a típus, aki nem megoldja a problémáit, hanem elmenekül, és reméli, hogy minden magától meg fog oldódni.

Valahogy egyik történetszála sem lett markáns, vagy túl egyszerű a megoldás. A családi dráma a félbűnöző nagybácsival jó történet, de a megoldása szinte gagyi. A szerelmi szála vérszegény, a családnál betöltött szerepéről szinte semmit nem tudunk meg.

Van krimi is, hiszen Florence halálát igyekeznek felderíteni. Kevés eszközük van, és nem is volt krimis hangulat. Néha rábukkannak valamire, kombinálnak és a megoldás érkezik. Azt ugyan valahol tudnám értékelni, hogy itt merít a történelemből a szerző, de el is tér tőle. Így már nem történelmi krimit kapunk, csak történelmi fikciót és nem is izgalmas típusból. Pedig miss Shore halála tény, és máig nincs megoldás. Lehetett volna ez sokkal jobb ennél.

Pedig nem rossz olvasni a könyvet, kifejezetten hangulatosra sikerült. Kényelmes, beleélős, és annak ellenére meg tudtam szeretni több szereplőt, hogy egy-egy vonásukon felhúzom magam. De ettől emberiek is, hibáznak, buta döntéseket hoznak – az nem rossz a hitelesség szempontjából. A mindennapi emberek, és nem a hősök történetei.

A sorozat különben ebben a szellemben megy tovább: egy valódi, megtörtént bűnügyi eset köré szövi a szálakat Jessica Fellowes, kicsit lopva a nagybátyja ötletét, aki tényleg a Downton Abbey mögött álló Fellowes.

Fellowes: Gyilkosság a vonaton – Mint krimi: 55% hangulatos és kellemes olvasni, de keveset nyomoznak, és a korszak sem domináns.

Szubjektíven: 50% mindenből kicsit kevés nekem – a korból, a nyomozásból, a szerelemből is.

Családos, nyomozós, autistaként boldogulós.

Christopher jó megfigyelő és kiváló érzéke van a természettudományos tárgyakhoz. 15 éves, és már érettségizni akar matematikából, majd fizikából is. Ugyanakkor Christopher autista, aki lekapcsol, ha túl sok hatás éri. Dührohamot kap, vagy éppen teljesen összeomlik és üvölt, hozzá sem lehet érni. Speciális iskolába jár, és az apja igyekszik gondoskodni róla. Az anyja pár éve szívbetegségben elhunyt, azóta ketten vannak. Egyik éjjel Christopher meggyilkolva találja a szomszéd kutyáját: egy vasvillával bökték át az ebet. A fiú elhatározza, rájön, ki tette és felelősségre vonja. Erről naplót is kezd írni, és Sherlock Holmes példaképként használásával megkezdi a kérdezősködést a környéken. Az apja leállítaná, de Christopher makacs. Nem sejti, hogy olyan titok kerül felszínre, mely az egész életét a feje tetejére fogja állítani.

Mark Haddon kötetéről kétféleképpen tudnék írni. Egyrészt, képes lennék egy oldalt megtölteni azzal, hogy elmesélem, miért jó regény és érdemes elolvasni. Másrészt, annyira mérges lettem a végére, hogy akár azt is ecsetelhetem egy jó darabig, mi az, ami a végére annyira kiábrándított, hogy legszívesebben kidobtam volna a könyvet.

Az első pont, hogy nem lehet könnyen meghatározni, milyen zsánerű regénnyel állunk szemben. Adná magát, hogy a krimihez közelítsem. Hiszen Christopher komolyan veszi, hogy ő nyomoz és keresi a gyilkost. Igaz, hogy egy kutya gyilkosa, de abban egyet tudok érteni a gyerekkel, hogy ez az élet is számít, és egy kutya sem érdemli meg, hogy egy ember büntetlenül megölje. Szóval, simán el tudnám fogadni kriminek, attól függetlenül, hogy nem ember gyilkosát keresik. Csak éppen Christopher autista, és a nyomozása olyan, mintha egy kisgyerek játszana. Kérdezgeti a szomszédokat, nem láttak valamit? Nem éppen izgalmas bűnügyi történet.

Másodszor, érzékenyítés és ahogy bemutatja, milyen egy autista élete. Ebből a szempontból zseniális a könyv. Érzelmileg, a valóságban elhelyezi, Christopher mit és hogyan él meg. Itt van, amit tud, és ami elválasztja a normálisaktól. Ahogy pl. megmutatja, hogy a túl sok inger mit vált ki belőle és akaratlanul is mit reagál, átélhető, érthető és közel hozza az olvasóhoz az autizmus világát. Az egész felépítése, a példák és Christopher egyedi gondokozása: simán kézbe lehetne adni ezt a könyvet, és az olvasó át tudja belőle érezni, milyen ez a betegség.

Csak. A végére nekem hasonló érzetem volt, mint a Virágot Algernonnak befejezése után. Mélyen tragikus, hogy mennyire homokvárnak érzem a gyerek álmait. Egyetem és tudósnak lenni? Esélytelen. Az érettségit le tudja tenni, de szociálisan képtelen arra, amit akar. Ahogy elképzelem a jövőjét: a szülei mellette vannak, amíg élnek. De aztán ott marad egyedül és életképtelenül. Bekerül egy intézetbe. Egyszerűen nem olyan a társadalom, hogy segítené, hogy valóban matematikával és fizikával foglalkozhasson, ahogy szeretné.

Végül, a családi dráma. Ez az, ami teljesen kikészített. Átélhető, hiteles, ahogy kiderül az igazi történet: az életétől és a fia betegségétől kikészült anya viszonyt kezdett a szomszéddal, akivel aztán le is lépett. Az meg írói bravúr, ahogy a krimi féléből átlépünk a családi történetbe. Csak éppen én nem tudok toleráns lenni – ahogy Christopher teljesen az anyja mellé áll, noha az apja volt, aki mellette volt, gondozta és tényleg a lelkét kitette érte. A sztori felmenti a nőt, én nem. Szinte vártam a pofont, hogy Christophernek ajtót mutatnak és visszaviszik az apjához, mert nem tudják elviselni a vele való együttélést, amikor beállít az anyjához és marad. Azért az egyért le a kalappal, hogy az anyja képes felrúgni a boldog kis életét, feladni az állását és a kapcsolatát, hogy most a fiát válassza. Csak akkor nem értem, miért hagyta, hogy évekig kizárják? Nem próbált közös felügyeletet szerezni – néha írt egy levelet, aztán élte boldogan a kis életét. Igazságtalan, hogy ezt számon se kérik rajta. Christopher fel se fogja ilyen oldalról, csak azt, hogy az apja hazudott neki. Tudom, én vagyok a kegyetlen, de az én számon kicsúszott volna, hogy a drága jó anyád miattad ment el és téged nem bírt elviselni már. Leveleket írt, köszönjük, sokra mentünk vele. Meglátogatott? A váláskor kért közös felügyeletet? Felhívott? Nem, nem és nem. Egész egyszerűen bántja az igazságérzetem, hogy én az anyát érzem bűnösnek, a történet meg az apát teszi meg annak. Miközben értem, hogy Christopher gondolkodása más. Neki az a lényeg, hogy az apja hazudott. És érzelmileg a mögötte levő mindent, ami engem felháborít, ő nem fogja fel.

A történet dinamikája, ahogy a kutya leszúrásából eljutunk egy család széteséséhez, parádés. Haddon nagyon érzékenyen és átélhetően formálja a szereplőit. Tulajdonképpen bárki helyébe bele tudnám képzelni magam, és megvannak az érzelmi rugók: a megcsalt asszony, akit otthagyott a férje. Gyereke nincs, így a kutyáját kezdi el agyonkényeztetni és szeretni. Az anya, akinek túl sok a beteg gyereke és elmenekül. De lelkiismeretfurdalása van, írja a leveleket.

A szöveg gördülékeny, egyedi. Nem csak tartalmas a sztori, de jól is lett megírva.

Igen, értékes regény és tudom dicsérni, de akkor is marad a rossz érzésem, amivel letettem.

Haddon: A kutya különös esete az éjszakában – Mint kortárs: 85% érzékletesen megmutatja, milyen az autizmus belülről. Ül a fordulat, és lélektanilag remekül fel van építve.

Szubjektíven: 50% sokkal többet mond és megvan a maga értéke, de annyira felhúzott a vége, hogy nem tudom értékelni.

Idézet:

És az intuíció az, amit az emberek használnak a döntéshozatalnál. De a logika segíthet a pontos válasz kidolgozásában.

Kosztümös, emlékeket elzáró, disztópikus.

A kötők különleges dolgokra képesek: megismerik egy ember életét, és képesek az emlékeit egy könyvbe zárni. Ő többé nem emlékszik, és az érzései, fájdalmai vagy éppen a szép pillanatok is eltűnnek. Aki egy ilyen könyvet olvas, viszont átélheti mindezt. A kötőket ezért boszorkánynak is tartották, keresztes hadjáraton irtották őket. Mára már csak vidéken tartja magát a babonaság, a városokban megtalálták a maguk helyét. Emmett egy farmer fiaként tiltva volt a könyvektől, és a szülei konzervatívan nevelték. Ám a fiú súlyos beteg lett, alkalmatlan a mezei munkára. A helyi kötő magának kéri, az inasává tenné. Emmett lépésenként tudja meg, mi ez a szakma és mit tesznek az emberekért. Mestere azonban idős, beteg, és egy egykori tanítványa megjelenik, a könyveiért és az asszony halála után Emmett miatt is, aki kivételesen tehetséges kötő, ha még alig tanult is valamit. A városba viszi magával, ahol Emmett gyorsan szembesül vele, a gazdagok hogyan építik a kötőknek hála a hatalmuk, és saját élete egy titkának is a nyomára akad.

Bár látszólag egyszerű a történet, és nem olyannak tűnik, amiben van egy nagy csavar, ami mindent átértelmez, mégis nehéz a fordulatok elmesélése nélkül írni róla. Nem is tudom még, hogy szerettem vagy sem – részben a csavargatás miatt.

Collins jó technikával vezet egyre mélyebbre a regény világában. Emmett nyomában járunk, aki vidéki fiúként babonák fogságában nőtt fel, nem járt sehol és alig tud valamit. A könyvkötőhöz kerülve is homályban van tartva, nem akarja a mestere elsietni a képzését és így leginkább csak egyszerű feladatokat ad neki, a képességeikről – ami szinte mágia – csak nagyon keveset és azt is lassan mondja el neki. Így folyamatosan van egy feszültség, hogy mégis mi folyik ebben a történetben? Majd új mester és a város, ahol szintén Emmett nyomában ismerünk meg egy egészen más világot, ami szerintem ragyogó példa egy disztópiára.

Ha minden mágiától megfosztom, a gazdagok azt tesznek másokkal, amit csak akarnak. Nekik van pénzük kötőket fizetni, akik gond nélkül elveszik a megerőszakolt lány szenvedéseit és emlékeit, meg hasonlók. Ezzel a módszerrel a végletekig el van tolva, hogy a pénzesek szinte istenhez hasonlatosak. Nincs semmilyen határ, amit ne léphetnének rá, mert megtehetik, hogy csak ők emlékezzenek. Bár Collins nem részletez mocskos jeleneteket, eleget megír és érzékeltet, hogy gyomorforgató legyen a mutatott társadalom.

A kötőket is ilyen kettős módon mutatja: az első mester segíteni akart az embereknek, és pl. a lány fájdalmas emlékeit vette el, akit az apja molesztált, terhes lett és a megszülető kisfiút belefojtotta a ganéba. A másodiknak csak a pénz volt a lényeg, ő a megkínzottak emlékeit törölte, hogy a gazdik tovább folytathassák rémtetteiket.

Jó a dinamikája, nem gyors, de beleélős a tempó. Az, ahogy a világ rosszaságára a főszereplővel együtt döbbenünk rá, hatásos.

A karakterrajzok is illenek ehhez. Túl mélyen senkit nem ábrázol, de el lehet helyezni, hogy a vagyon szolgája-e. Mindez egy történelmi környezetben, ami szintén fel van építve, és működne a mágia, a kötők nélkül is.

A bajaim akkor kezdődtek, amikor jön az újabb csavar és a világ megismerése után Emmett a saját élete titkára döbben rá. Mondanom kell? Neki is van egy elzárt emléke. Ami aztán nagyon átértelmez dolgokat, és a disztópikus fantasy szerelmi történetté válik. Tiltott szerelem meséje, nem szentimentalista bemutatásban, de hirtelen a szerelmi lesz a fő konfliktus. Már nem a világot változtatnák, csak a személyes boldogságukért küzdenek.

Collins jó mesélő, életre keltette a korszakot, jellegzetesek a szereplői is. Nem tökéletes az analógia, de egy pontig nekem szépen hozta az élményt, amit A szolgálólány meséje is tudott. Annak a borzalmát, hogy milyen rettenet, ha emberek ilyen módon vannak alá-fölé rendeltségi viszonyokban.

Szerelmi történetként kevésbé tetszett. Talán ezért is nem tudom eldönteni, hogy szerettem vagy sem ezt a könyvet. De az biztos, hogy nem bánom, hogy olvastam.

Collins: A könyvkötő – Mint disztópia: 75% gondos világkép, erős csavar – látszólag szerelmi történetbe csavartan, de sokkal több van mögötte.

Szubjektíven: 65% még emésztem. Az nagyon tetszett, ahogy a világot megfogja – de a szerelmi szál felerősítése nem igazán jött be.

Idézet:

Nos, úgy hiszem, a tudás valóban egyfajta mágia.

Fülszöveg:

Szinte az összes kultúrában szerepet kapott az alkohol. És ahol alkohol volt, ott részegség is. De koronként és helyenként másképp értelmezték, mi is valójába az alkohol okozta bódulat.
Mert minden attól függ, mikor élsz és ki vagy. Mit ittál volna egy poros, útszéli kocsmában az ókori Babilóniában? Legjobb tipp: kézműves sört. És vacsora után egy ógörög symposiumon? Vigyázz, a házigazda árgus szemekkel figyeli, mennyi fogy a kraterből. Vajon tényleg folyékony a reggelid, ha a középkorban születsz? Türelem, ez is kiderül…
A szenzációsan okos Mark Forsyth kultúrtörténeti munkája nem száraz tények összelapátolt betűkupaca. Az elmúlt 10 000 év egyik legfontosabb témáját dolgozza fel tudós alapossággal és káprázatosan szellemes stílusban.

Gyászoló, új szerelmet találó, kisvárosi, titokkal szembesülő.

Miles és Missy középiskolában szerettek egymásba, és tartottak ki egymás mellett az egyetemi évek alatt is. Missy a diploma mellé jegygyűrűt kapott, hamarosan össze is házasodtak és a kis család egy kisfiúval egészült ki. Már a második gyerek volt tervben, amikor Missy cserbenhagyásos gázolás áldozatává válik. 2 év alatt Miles és Jonah próbálja összeszedni magát, de nehezíti a dolgot, hogy nem lesz meg a nő gyilkosa. A kisvárosba költözik a meddősége miatt elvált Sarah, aki Jonah tanára lesz. Felfigyel arra, hogy a fiú minden tárgyban le van maradva – a tanárok eddig hagyták, csináljon, amit szeretne. Sarah tervet készít Miles-szal, hogy hozzák be a gyerek lemaradását. Közben egymásba szeretnek és a két sérült ember együtt kezd jobban lenni. Ám amikor Miles tippet kap a neje gázolójával kapcsolatban, olyan titok kerül napvilágra, ami mindent megváltoztathat.

Egyike azon Nicholas Sparks történetnek, amiből még nem készült film. Pedig, nagyon el tudom képzelni Hallmark filmnek, tévében – moziban azért nem. Ahhoz sovány a sztori. Különben az ötödik regénye volt a szerzőnek, a sógora ihlette a történetet.

Ez egy egyedülálló apukás szerelmi történet, egy nagyon kis csavarral. Nem teljesen Sparks-tipikus, de azért megvannak a jellegzetes vonások. Így azt már most le tudom írni, aki szereti a szerző munkásságát, nem fog csalódni a kötetben. Szerencsére annyi cselekmény akadt benne, hogy engem sem taszított. Gyakran szenvedek azzal, hogy túl sok az érzelem és kevés dolog történik a szerző kötetében, ez nem ilyen volt.

A cselekmény alapvetően két csomópont köré rendeződik. Az első Miles és Sarah egymásba szerelmesedése. A körülmények, a múltjuk a tragikus, de a jelen történetük nagyon egyszerű. Pár beszélgetés, randi és már szinte a harangok is zúgnak. Ettől kissé semmilyen limonádé is. Könnyű együttérezni a szereplőkkel: két rendes, szimpatikus ember, aki már eleget szenvedett és most kap egy mentőövet.

Nem is tetszett ez a rész különösebben, olyan semmilyen. Túl egyértelmű a szerelmük, a jellemük – ez az a rész, ami nagyon működne Hallmark limonádé filmként.

Majd jön a fordulat. Ezzel sem válik körömrágóan izgalmassá, de Sparks történeteihez képest meglepően sok mozgás kezdődik. Lesz egy gyanúsított, Miles nagyon tipródik és Sarah is megtud valamit, ami lépéskényszerbe hozza. Mindketten súlyos dilemmával kerülnek szembe, és nem csak agyalnak, Miles mozgásba is hoz dolgokat.

Nem tudom, milyen megoldás tetszett volna, de nem voltam elégedett a zárással. A szerelem mindent legyőz? Ehhez már cinikus vagyok. Vagy, túl jó emberekről ír Sparks. Miles valóban képes lesz szeretni a nőt, és nem a felesége halála jut majd eszébe, akárhányszor ránéz? Lesz azért mosdatás is, azért Missy halála nem pont az volt, amit Miles eddig kisakkozott magában. De még így is, talán ez a bajom: túl pozitív a zárlat. Volt ott egy trauma, amit nem tudok elhinni, hogy így le tudnak zárni.

A szereplők kapcsán már említettem, a főszereplők túl jók, hogy igaziak legyenek. Sarah, Miles és Jonah is mondhatni hibátlanok, nem is tudok semmi rosszat mondani róluk. Helyesek, kedvesek, erkölcsösek, nagyon szeretnek és védelmezők. Az egyetlen, ami árnyal, a másik szemszög – a gondatlan sofőr is kap fejezeteket. Bűntudat kínozza, nem egy rossz ember ő sem. Amiért érdekesebb, hogy Sparks sokáig nem fedi fel, ki ő. Voltak tippjeim, gondoltam arra is, aki ő. Nem is a meglepetés a lényeg – inkább az, amilyen helyzetbe majd a személye miatt kerül Miles és Sarah.

Alapvetően személyiségekről és érzésekről szól a regény. Szerencsére Sparks nem szentimentálisan írta meg, kissé távolít a szereplőktől.

Egyszer el lehetett olvasni, de nem éppen az én zsánerem és regényem.

Sparks: Mindig van holnap – Mint romantikus: 65% lineáris, egyszerű és túl boldogra ki lett hozva a vége is. De nem érzelgős, átérezhető és szerethető romantikus történet is.

Szubjektíven: 50% a szerelmi szálat egyszerűnek érzem, a vége túl rózsaszín, a szereplők túl jók. De olvasható, nem csöpögős.

Húsvétra könyves nyulakkal készültem háttérképnek, könyvjelzőnek és játszani - de honnan is vannak ezek a nyulak?

Van egy, amely kissé kakukktojás is, hiszen egy skandináv krimi borítójára érkezett.

Fülszöveg:

Három ​testvér néhány órája magára maradt a világban, de megesküdtek, hogy soha senki nem választhatja el őket egymástól. A legidősebb Siméon, tizennégy éves. Cingár, barna szemű. Különleges ismertetőjele: intellektuálisan koraérett, már az érettségire készül. A középső Morgane, nyolcéves. Barna szemű, elálló fülű, osztályelső. Különleges ismertetőjele: a felnőttek minduntalan elfeledkeznek a létezéséről. A legkisebb Venise, ötéves. Kék szemű, szőke, elragadóan bájos. Olyan kislány, amilyet mindenki szeretne magának. Különleges ismertetőjele: forró szerelmi történeteket játszik el a Barbie babáival. A Morlevent gyerekek nem hajlandók a sorsukat az első jöttment szociális asszisztensre bízni. Az a cél hajtja őket, hogy kikerüljenek a gyermekotthonból, ahová elhelyezték őket, és családra leljenek. Két személy lehetne a gyámjuk. Csakhogy eleinte egyiknek sem fűlik hozzá a foga. Aztán meg egyszerre mindkettőnek. De az egyik nem túl rokonszenves, a másik meg felelőtlen, ráadásul… Ja igen! És ez a két személy ki nem állhatja egymást.

– Mindenben, ami édes, van egy árnyalatnyi keserű.
Edda felnevetett.
– Hisz ilyen maga az élet, Kitty. Keserédes.

Talán az élet legfőbb tanulsága, hogy nem kell túl sokat várni tőle. Akkor nem ér csalódás.

Az álmok tünékeny dolgok, Rika. A valóság más.