Esküvőre készülő, új szolgálati helyet kapó, rendőrös.

Franz Eberhofer nehezen viseli, amilyen változást rá akarnak kényszeríteni. Kényelmes, falusi rendőri állását hátra kell hagynia, hogy Münchenben dolgozzon. Egyrészt, túl jó a statisztikája, hogy vidéken dolgozzon. Másrészt, a helyi hentes fiának kell egy állás, és beültetnék Franz helyére, mint falusi megbízott. Azért Münchennek is megvannak a maga szépségei: Rudi közelsége, egy csinos kolléganő, aki szívesen kerül közelebb a vidéki kollégához. Közben Susi egy régi hódolója színre lép, és Franz nem akarja megint elveszteni a nőt – így rászánja magát a lánykérésre, mindenki lázasan készül a lagzira. Közben azt is érdemes lenne megoldani, hogy ki lopta el a Papa autóját és hagyott benne egy holttestet.

Most vagyok azon a ponton, hogy Franz Eberhofer kezd az agyamra menni. Lehet, hogy szünetet kell tartanom a kötetek között, mert így túl tömény, hogy mennyire nagy gyerek és mamlasz ez a rendőr.

Mi zavar ennyire? 1: a nőügyei. Franz ebben a kötetben München állományába kerül, és az irodáját egy szülési szabadságon levő kolleginával osztja meg. A háromgyerekes anya(!) belibben, és mire észbe kapunk, már nyomatják is Franz-cal. Időnként összefekszenek, miközben otthon vár Susi, aki már hősünk menyasszonya. Eddig is irritált, ahogy Franz mindig kapható egy menetre, de ez új csúcs nála is. Munkahelyen, háromgyerekes anyával, akit napi szinten látnia is kell?

2: a Susi-kapcsolat. Eleve el sem kellett volna jegyeznie, csak birtoklási vágyból tette. Már a jegyesség alatt volt egy csomó jel, hogy ennek nem lehet jó vége. Meg lehet nézni, milyen elszólásai vannak a nőnek, amikor pl. Franz csak a környékre akar menni nászútra. Mennyire szerelem ez, és mennyire megszokás? Franz részéről nem egyszer éreztem úgy, hogy Susi csak a nő az életében, akivel kényelmes és megszokott, de semmi szenvedély.

Továbbra sem értem, miért ilyen kapós pasi Franz. Bár, egy utalás van arra, hogy jóképű. Amikor öltönyt próbál, egyenesen a bajor Robert Redfordként reprezentál.

Most sem a krimi a domináns, marad a magánélet és a család, meg a vidéki őrületek. A fő téma talán a Susi – Franz eljegyzés és esküvő, meg Leopold lehetséges hazaköltözése van terítéken. A szokott módon drámáznak, a humor is a szokott. Nem rossz, csak a fenti gondjaim vannak a főszereplővel, és már szinte sajnálom Leopoldot, akitől a saját öccse ennyire rosszul van. Az elején még jobban elhittem a rendőrnek, milyen idegesítő alak a bátyja, de már kezdek kételkedni.

A krimi szál is a humor felől van megfogva. Most is. A Münchenbe látogató apa kocsiját ellopják, és egy hullával a csomagtartóban kerül elő. Franz keveset nyomoz, a krimi egyre inkább mellékszál csak. Szokás szerint nagy szerencséje van most is, jókor botlik bele dolgokba.

A kár az, hogy az ügy egy része annyira tragikus a szememben, hogy nehezen fér össze a különben humoros körítéssel. Most komolyan, mennyire normális az a huszonéves nő, aki egy 13 évestől esik teherbe? Ha a nő nem lenne hulla, szerintem mehetne börtönbe liliomtiprásért – akkor is, ha a srác szerelmes is volt belé. Ha nagyon úgy van megírva, hogy a fiú járt a nő után. De akkor is: huszonévesen egy 13 évessel? Undor.

Pedig Falk szépen hozza a szokott elemeket. A humort, a színes mellékszereplőket, a családi kapcsokat és viszályokat. Igazság szerint még jól is szórakoztam, és tetszett a könyv, csak annyira irritál Franz mamlasz nőcsábász volta…

Számoljunk csak… ez az 5. rész, még kettő van kiadva magyarul. Félbe biztos nem hagyom, de most már sok egy kicsit Franz jellegzetes dolgaiból.

Falk: Savanyúkáposzta-kóma – Mint krimi: 65% humoros, minden téren és könnyed. Kis család, kis krimi, szinte csajos.

Szubjektíven: 60% vicces az ügy. Vicces a lagzi körüli felhajtás. De Franz és a nők… jaj.

Emberek vagyunk. Szenvedünk. Senki, ismétlem, senki nem ússza meg fájdalom nélkül. (Fortunati: Semmi súlya)

Nem érdekelt, kinek a DNS-e keveredett kiével. Amikor elszabadul a pokol, azok az emberek, akik szemrebbenés nélkül támogatnak, ők a családod. (Butcher: Főbenjáró)

A szerelem feltűnhet más és más formában, de sohasem tűnik el. A szerelem képessé tesz, hogy ott folytasd, ahol legutóbb abbamaradt. A távollét kölcsönveszi az időt, a szerelem birtokolja. (Levithan: Majd egy nap)

A szerencse olyan, mint a jó feleség. Ha veled él, észre sem veszed gondoskodását, keze munkáját, kedves szépségét, de ha elhagy, riadtan döbbensz magányos nyomorúságodra. (Örkény: Babik)

Kicsikém, a világ folyton változik. Te is tehetsz érte, hogy jobb hely legyen. (Hirvonen: Elfogy az idő)

Mi tart össze embereket? A vörös folyadék az ereikben, vagy a tűz a szívükben? (Ross: A királynő koronázása)

Aki üvegházban ül, ne dobálózzon kövekkel (Falk: Grízgaluska affér)

Az az üzenete, hogy igen, néha bizony iszonyatosan szar kártyákkal kell játszanunk, de a leosztás ellenére van választásunk, dönthetünk róla, merre induljunk. Még mindig van egy kis hatalmunk a dolgok felett. (Fortunati: Semmi súlya)

Amikor elfogy az idő, csak a teher marad, amit már senki sem bír el. (Hirvonen: Elfogy az idő)

A karácsony állandó. Semmi sem állhat az útjába. Nem számít, mi történt az év során, nem számít, mi változott, a karácsony valamiféle lezárás, mint a pont egy hosszú, tekervényes mondat végén. (Duncan: A másik én)

Ismeretes, hogy Einstein, a híres fizikus naponta több száz szerelmes levelet kapott, ami arra mutat, hogy még a matematikának is lehet némi varázsa. (Örkény: Babik)

Betegséggel küzdő, kamaszos, világ felé nyitó.

Catherine pár éve még jól érezte magát a bőrében. Stabil baráti köre volt, és a lányokkal együtt járt balettre, amit imádott. Ám sorra jöttek a bajok: szeretett nagyanyja meghalt, és Cath volt mellette a végső percekben. Kiderült, hogy bipoláris, és amikor a Semmi elragadja, nem hagy a személyiségéből semmit. A barátok elhagyták, a táncot is félbe hagyta. Már olvasni sem mer, nehogy egy történet a Semmi felé lökje. A gyógyszereit gyűjti össze, hogy majd távozhasson, mielőtt megint elkapná a roham. Előtte pár dolgot még szeretne megtenni – a szüzességét elveszteni, többek között. Az új pszichológusa igyekszik helyre tenni az én-képét és váratlanul új emberek is az életébe lépnek. Kristal, aki evészavarral küzdött és megérti őt. Egy fiú, aki több lehetne, mint egy barát. Megérné élni értük?

Ilyen egy ifjúsági regény, ami közvetít is valamit, szórakoztat is, de többet is ad egy jó történetnél. Megrázó, szomorú, szívmelengető, röviden: jó.

Egy olyan betegség van a középpontjában, amiről szerintem kevesen tudnak többet. A bipoláris zavar. A kötet egyrészt érzékenyítés is, mert sok mindent meg lehet tudni erről a kórról. Miért alakulhat ki? Mit szed, aki szenved benne? Milyen életminőség lehetséges mellette, milyenek a tünetek? Megmutatja, hogy ez nem halálos ítélet és a bipolárisok nem őrültek, csak van egy betegségük, amire oda kell figyelniük és kordában tartani.
Tágítja a nézőpontot, és elfogadóbbá tesz azzal, hogy megismertet vele.

Ugyanakkor érzelmi oldalról megfogott kamasztörténet is. Catherine bipoláris, és ez meghatározza, hogyan látja magát és a környezetét. Összetett személyiség, és nem csak ezért. Megvannak a maga traumái és küzdelmei. Együtt tudtam érezni vele, ha néha kedvem is lett volna megrázni. Abban nagyon tipikusan kamasz, hogy a világa köré összpontosul. Kristal egyszer remekül meg is fogalmazza, bár ezt nem csak a betegségnek tudom be. Szerintem emberi, hogy a magunk baját érezzük a legnagyobbnak és magunkból kiindulva viszonyulunk a környezetünkhöz. Cath is ilyen, és ha néha brutális is, hogy mennyire vak mások dolgaira, érthető is.

Nagyon életigenlő könyv. Ahogy Cath nyitni kezd a világ felé, sorra érik a pozitív élmények. Olvasóként is jó belemerülni, hogy mennyi mindennek lehet örülni, és mi minden vár minket. Nem kell nagy dolgokra sem gondolni, mindössze az, hogy vannak pozitív meglepetések, emberek, akiken jó értelemben lepődhetünk meg.

Szerettem, hogy igazság szerint hétköznapi, teljesen elképzelhető történet hoz – nem rohan, nem sűrű, mégis lekötött végig. Olyan feszültség van a hősnőben, hogy az érzelmi útja is kalandként olvasható, és egy randi vagy egy baráti kinyújtott kéz is tudott olyan izgalmas lenni, mint másban egy zombihorda támadása.
Széles a tabló: a szülő-gyerek kapcsolat, a barátság, a szerelem és a beteg-orvos kapcsolat is megkapja a maga színeit. Változatos ezekkel a történet.

Kedveltem a szereplőket és Fortunati mélyítgeti a mellékszereplőket is, nem éri be csak Cath árnyalataival. Attól is élt ennyire ez a regény, mert több szereplővel, színesen van megtöltve, Cath nincs 2-3 ember közé beszorítva. (Sok történetben pont azt nem bírom, hogy csak 2-3 szereplősek. Ez nem olyan.)

Végig jó húzása van a történetnek, több okból is. Érdekelt, mi lesz a lánnyal és a köré csoportosuló szerepkörrel. Ahogy birkózik a betegségével, az a személyes és olvasót megszólító hang, az is vitt előre benne.

Van benne dráma, van benne humor. Jól sikerült történet, amiről érdemben beszélni is lehet olvasás után. Ilyesmit érdemes lenne kamaszként is kézbe venni.

Fortunati: Semmi súlya – Mint kamaszos fájdalmas: 95% érzékenyít, nagyon emberi és nem csak kamaszregény.

Szubjektíven: 85% bár nem értettem a hősnővel mindig együtt, a történet beszippantott.

Belga, de gyakran nézik franciának. Értékeli a jó ételeket, büszkesége a bajusza. A szürke agysejtjei meg legendásak. Agatha Christie hőse, Hercule Poirot az embert vizsgálja a bűnügyekben. Az ő fő kérdése, miért tehette? Egy csokorral az emlékezetes ügyeiből.

Az Öt kismalacban egy fiatal nő keresi fel a nyomozót. Az anyját életfogytig tartó börtönre ítélték az apja meggyilkolásáért, aki ismert festő volt. A halálos ágyán az asszony megírta a lányának, hogy nem volt gyilkos. Carla most tudni akarja az igazat. Poirot pedig felkeresi a kérdéses hétvégén résztvevőket – az öt kismalacot – és felfedi, mi és miért történt. Lesz itt művészet, botrány és bosszú.

Az egyik, ha nem legismertebb a Gyilkosság az Orient Expresszen. Egyrészt, formabontóan ötletes, hogy ki a gyilkos és miért. Az utasok közül látszólag senkinek nem volt oka megölni az ismeretlen férfit, de aztán Poirot rájön pár dologra. Másrészt, Agatha Christie nem is titkoltan egy közismert bűntényt dolgozott fel a történetében. Így nem csak a szokott társadalmi réteget mutatta be, volt benne valami extra pikáns is.

Tippem szerint hamarosan újra felkapják a Halál a Níluson történetét is. Poirot itt egyiptomi nyaralása alatt ismerkedik a gyönyörű örökösnővel, aki a nászútján van. Hogy legyen valami botrány is: az unokatestvére vőlegényét szerette el. Aki itt van, és fegyverrel fenyegetőzik. De egy ismert tolvaj is errefelé dolgozik. A nő meghal – és Poirot leleplezi, ki végzett vele. És miért lesz felkapott? Ebből készült a következő nagy Poirot-mozi.

Az ABC-gyilkosságok is az ötletessége miatt kerülhet fel a listára. Gyilkosunk elindul A betűnél, és megöl egy A betűvel kezdődő nevű egyént egy A betűs városban. Előtte nem felejtett el egy rejtvényt feladni nyomozónknak, aki versenyt fut az idővel. Melyik betű lesz az utolsó, és lehet, hogy mindez egy nagyobb terv része? Újfent nem egy könnyen kitalálható csavar kerül a végére, de a szürke agysejtek munkába lendülnek…

Végül, jelezném, hogy Agatha Christie nem csak regényekben szerepeltette nyomozóját. A Hercules munkái egy novellagyűjtemény, melyben Poirot olyan ügyeket old meg, melyek valamiképpen rárímelnek a mitológia Hercules feladataira. Könnyed, szórakoztató és izgalmas, hogy lehet modernizálni az olyan sztorikat, mint egy szarvas elfogása…

Árulókat leleplező, utolsó harcokat vívó, magukkal tisztába kerülő.

Brienna elérte a célját, visszaállította a királyságot és a királynő felülhet a trónra. Ebben neki is nagy szerepe volt, és büszke is arra, amit elért. Ugyanakkor még mindig szenved attól, hogy az apja bűnei őt is megbélyegzik. A saját szolgáik nem őt látják, hanem az apját benne, és már pletykák indultak, hogyan hálózta be a nevelő apját, hogy fogadja be. Aodhan mellette áll, de őt leköti, hogy a birtokát újra működőképessé tegye. Isolde pedig a bűnösöket kéri számon, még a koronázása előtt. Meg kell erősíteni a hatalmát, megtörni a lázadó családok ellenállását. Különösen éles kérdés, hogy a megbuktatott király családjával mi legyen. Aodhan akaratlanul is mélyebben érintett a kérdésben: egy befogadott árváról nem sejthette, hogy valójában a bukott király unokája. Hiába nyertek, még nem övék a teljes győzelem.

Volt értelme előtte újraolvasni az első részt. Hiszen ez egyenes folytatás, akár egy kötetben is ki lehetett volna adni a két részt.

Értelmes folytatás, működő konfliktussal. Isolde megnyerte a csatát, királynő lesz, de a hatalom megszilárdítása és a koronázás még vissza van. Szerettem is, hogy nem meseszerűen javul meg minden egyszerre. Azok a családok, akik az előző király mellett álltak, neki köszönhették a hatalmukat, nem állnak sorba, hogy hűséget esküdjenek a királynőnek. Van ármány, van tét.
Saját jogú történet, akár az első kötet nélkül is értelmezhető, de mégiscsak annak a logikus következménye, hogy most ez a harcot vívják. Ez tetszett benne.

Szerettem, hogy bár továbbra is Brienna a kiemelt szereplő, azért a többiek is jelentős szerepet kapnak. A váltott nézőpont jót tett neki, változatosabb és többféle kaland kerül bele.
Nem csak egy-egy csata vagy nyomozás kötött le, hanem az olyan csendesebb, de fontosabb kérdések is, hogy Isolde hogyan kezdje az uralkodását. Az áruló családot valóban ki kell irtani az utolsó gyermekig, vagy lehet adni egy újabb esélyt, remélve, hogy a gyermek jobb lesz, mint a szülője egykor? Benne volt annak a bonyolultsága, hogy ez igazából nem is csak a gyerekről szól. Mert, ha ő maga jó gyerek is lenne, mint Ewan és a nővére, ők már a létezésüknél fogva jelképek is. El lehet azt pusztítani úgy, hogy a gyerek ne sérüljön? Az, hogy a főszereplők személyesen is érintettek lesznek – rokoni ágak vagy megszeretett gyerekek által, csak növeli a tétet.

Van tehát politikai játszma, mágikus küzdelem, lesz igazi csata is és mellette még ott van Brienna és Aodhan szerelme is. Talán ez az, amiben érzek nem egy felesleges kört. Mindenkinek olyan egyértelmű, hogy szerelmesek egymásba és Aodhan feleségül fogja kérni. Brienna ehhez képest nem egyszer úgy tesz, mintha ő nem érezné ezt, vagy nem lenne nyilvánvaló, hogy ők ketten egy pár lesznek.
Ezt a konfliktust érzem műnek, szerelmi téren nem feszült ez a sztori, de nem is kell annak lennie. Még mindig inkább ez a művibb konfliktus, mint valami szenvelgés.

Brienna személye az, akibe amúgy is bele tudnék kötni. A többiek konfliktusait jobban átérzem, az kevésbé ment le a torkomon, hogy jönnek elő az önértékelési gondjai, mert az emberek már tudják, ki a vér szerinti apja és utána ítélnék meg őt is ismeretlenül. Nem küzd ellene, csak szenved tőle. Nem szeretem a szenvelgő szereplőket… szerencse, hogy nem ragad bele és elég mozgalmas a cselekmény, hogy ezen túljussanak.

Bár könnyed, azért a hatalom természetéről és az adható második esélyekről több is van benne a sima szórakoztatásnál. Ez is pozitív benne.

Összességében korrekt folytatás, értelmesen viszi tovább a cselekményt és jó volt még egy kalandot átélni a szereplőkkel.

Ross: A királynő koronázása – Mint YA fantasy: 75% értelmes folytatás, saját jogon is kalandos, mélyebb kérdésekkel.

Szubjektíven: 70% bár Brienna néha fáraszt, a történet jó és a szereplők többségét is bírom.

• Animus: A baba - skandináv krimi
• Cartaphilus: Sóvárgás - YA fantasy
  • Boszorkánykör - disztópia, fantasy
• Lettero: Meghalt a pápa! - thriller
  • A hívők - thriller
• Alexandra: Garry Hop csodálatos utazása - gyerekkönyv, fantasy
  • A kegyelem ára - memoár, tárgyalótermi
• Manó: Bírnod kell a célig - meseregény
• 21. Század: Az elnök lánya - thriller
• General Press: Napvilág - krimi
• Fumax: Batman Fornite - képregény
• Agave: A bűnös nővér - thriller

Szeptember

20. Waxman: Egy könyvmoly élete - női 4,5

21. Pollock: Mindig az Ördöggel - horror 5

22. Falk: Grízgaluska-affér - krimi 3,5

23. Grecsó: Vera - ifjúsági 4

24. Butcher: Főbenjáró - fantasy 5

25. Hirvonen: Elfogy az idő - kortárs 3,5

    Duncan: A másik én - YA 4

26. Levithan: Majd egy nap - ifjúsági 2,5

    Örkény: Babik/Egy négykezes regény tanulságos története - szépirodalom 4 

Ezzel ráfutunk szeptember végére.

Átverős, elvadult rendszeres, irodalmi kísérletes.

A munka sok, a fizetés kevés. Hogy segít magán a jó kommunista munkás? Hazudik egy segédet magának, akinek felveszi a fizetését. Csak aztán Babik önálló életre kel, és minta munkásként mindenki példaképe lesz, aki még meg is nősül. (Babik) Déry és Örkény együtt próbálnak írni, és meg is örökítik, hogyan készül a mű. (Egy négykezes regény tanulságos története)

Újfent le kell írnom, mennyire hálás vagyok, hogy a Helikonnak hála jobban megismerkedhetem Örkény életművével. Az Egyperceseket gimnázium óta szerettem, de most újfent tapasztalhattam, mekkora írónk volt Örkény István.

A kötet, amely szépen illik a szerzői sorozatba – vagyis ugyanolyan igényes, letisztult és méretben, külcsínben is passzol a polcon az előzőek mellé – két történetet tartalmaz. Bár nem értem, miért ez a kettő került össze, mindegyiknek megvannak a maga értékei.

Az Egy négykezes regény modernségét tudtam értékelni. Összemosódik benne a fikció és a valóság. Mennyi a történet igazsága, mennyire a jelent írták meg? Témává emeli az írási folyamatot is, sok utalással van tele, amely az életüket idézi. Szegény Niki emlegetése…
Igazság szerint a története szinte semmi, de egy kedélyes irodalmi kísérletről van szó, ami ugyan nem sikerül, de volt egy ilyen eredménye és egy más arcát mutatja a két szerzőnek. A sorok között van benne komolyabb téma is, de nem az a kötet, amelybe bele kellene merülni. Számomra az volt érdekes benne, hogy az életrajzi elemeket vadászgattam és feleltem meg a valóságnak, és a nyelvezet. Baráti, kedélyes, írói játék.

A Babik viszont zseniális a maga nemében, és amennyi fenntartásom volt a másik történettel, ezt annyira tudtam szeretni.
Egy abszurd, egyszerre sírós és nevetős történet. Görbe tükör a szocializmusnak és annak tipikus alakjainak. Olyan éles, olyan sokatmondó, hogy miközben szórakoztat, a sorok között ott van a rendszer teljes kritikája.
Babik csak egy fizetési csalás kitalált alakja, mégis, csak elmondás alapján élmunkás lesz, a rendszert imádó kisasszony kész feleségül menni hozzá, és mindenféle szervezet vezető tagja lesz. Pedig Babik nem létezik! De ez mit számít, ha a rendszer szerint él és mindenben példamutató?
Az agyament jelenetek követik egymást és a maguk logikája szerint az a normális, ami azokban történik. Az a rendszer, amiben az őrület a normális, maga is őrült. Végig azt látjuk, mennyire abszurd ez a világ. Nekem egyszerre humoros volt, de el is borzasztott. Mert ezt a benne levők komolyan veszik. Nem csak egy poén Babik nősülése, az asszony teljesen komolyan veszi. Elhiszi, hogy élmunkáshoz megy hozzá, noha Babik nincs. De több ilyet lehet belőle hozni, a logika és az ész megcsúfolása, ami végig megy benne.

A szereplőkben ugyanezt a kettősséget érzem. Sarkítottak, mindenki kiemel valamit a korszakból és görbe tükör. De ettől még eleven és működő figurák, hitelesek az eltúlzott jellemükkel együtt is.

Örkény stílusa is olvastatja. Vitt a szöveg is és Örkény nem véletlenül remek novellista. Remek beszúrásai vannak, és egy-egy jelenete szinte külön életet él. Mint a halászat szocialista módszerrel.

Vagyis, a Babik sokat mond a korról, az emberekről. Az agyam is mozgatja, de szórakoztat is. Nagyon szerettem. A négykezes irodalmi kísérletként érdekes volt, de az nem tett rám nagyobb benyomást.

Örkény: Babik/Egy négykezes regény tanulságos története – Mint szépirodalom: 70% az egyik modern, a másik nagyon tartalmas és kort mutató.

Szubjektíven: 75% valahol borzalmas, hogy örkényi helyzetekre ismerek rá az életemből.

Testcserés, szerelmes, kamaszos, gonosz entitással harcoló.

A belátta, hogy ez a kapcsolat nem működhet a sajátos élete miatt. Hogy lehetne együtt valakivel, ha minden nap másnak a testében ébred? Messze megy, és a saját szívfájdalmára vigaszt jelent, hogy Riannon mellett ott lesz Alexander, aki több értelemben is rendes. Ez azonban a szívfájdalmat nem teszi könnyebbé. Riannon is boldogtalan: hiányzik neki a fiú, és vissza akarja kapni. Kutatni kezd utána. Közben egy másik entitás, X is egyre aktívabb és a csapat közelébe kerül. Ő felfedezte, hogy hozza ki a legtöbbet sajátos életéből és bárkivel kész leszámolni, aki veszélyeztetné a jólétét.

Van egy tippem, hogy ebben a regényben nem azt értékelem, amit kellene. Romantikus ifjúsági, amiben van egy szerelmes pár, akik egy különös jelenség miatt nem lehetnek együtt. Érdekel a szerelmi szál? Nem. Kedvelem ezeket a szereplőket? Nem.

Nagyon hamar össze is tudom fogni, miért nem jön be nekem a cselekmény nagyját adó történet. A igazság szerint csak szenveleg. Nem élvezi, hogy milyen létezés jutott neki, és az egyetlen célja az, hogy azoknak az élete, akiknek a testébe jutott, ne sérüljön. Tele van görccsel és személyes fájdalommal, mert ilyen létezéssel semmit nem tervezhet. Ahhoz meg túl jó, hogy valaki más életét átvegye. (Az különben nem merült fel benne, hogy egy agyhalott testébe kellene valahogy bejutnia? Ő már nincs jelen, azt a testet nem lenne erkölcsileg gáz, ha megtartaná.) Boldogtalan szenvelgő, amit akkor sem díjazok, ha ő a történetben a jó fiú.
Riannon még ennyire sem szimpatikus. Igaz, már az első kötetben sem értettem, hogy A mit eszik rajta. Nekem olyan szimpla és semmilyen ez a csaj! Arról nem is beszélve, hogy ő is csak szenveleg.

Az ő történetük nem is nagyon szól semmiről. Erre nincs megoldás, és azzal, hogy megint visszakozik Levithan, megint összesodorja őket, csak semmissé teszi azt, amiért az első kötetet tudtam értékelni. Nem kell mindig a happy end, az élet része a búcsú és lemondás is. Az nemes volt, ahogy A elment. Ez a visszatérés, ez a se veled, se nélküled nem vezet sehova. Nem is szerettem így a sztorit.

Van viszont egy X is. Ő A ellenpontja, aki megtalálja, hogy melyik életben mit élvezzen, és kihasználja a lehetőségeket. Ő képes ártani, önző és rosszfiú. Bár a könyv nem fejti ki, de szerintem onnan ered a gazdatestek életének tönkretételi vágya, hogy valahol mélyen belül irigyli, ami nekik megvan és neki nincs. A stabil létezés, hogy nem csak lélekben, de testben is mindig önmaguk.
Nekem ő volt az érdekes, és sokkal jobban lekötöttek az ő fejezeti, mint a többieké. Erkölcsileg egy nulla, de így legalább nem arról szólnak a fejezetei, hogy mennyire szenved vagy mennyire nem igazság, hogy ilyen élet jutott neki. Bár volt olyan áldozata, akit különben sajnáltam, de ezzel együtt is X az érdekes figura.

Kár, hogy csak ilyen összecsapás jutott nekik. Amekkora előkészítése volt az ellentétüknek és a találkozásnak/harcuknak, túl könnyen és egyszerűen zajlik. Hiányzott az izgalom.

Az különben az egész kötetben hiánycikk. Ugyan Nathan megfélemlítése legalább értelmesebb cselekményszál, ebből sem lett túl sok minden kihozva. Nem akar elmenni thriller felé, ez egy kamaszos, szenvelgős történet.

A megváltoztatott befejezés, a búcsú visszacsinálása pedig a mondanivalót tette számomra tönkre. A nemes gesztus helyett megint jön az egoizmus.

Nekem túl érzelmes, túl unalmas és komoly gond az is, hogy a negatív hős az egyetlen, akinek érdekelt a sorsa.

Levithan: Majd egy nap – Mint ifjúsági: 55% érzelmes, kamasz kérdésekkel foglalkozik, az ellenpontok megvannak.

Szubjektíven: 25% a főszereplők sorsa nem érdekelt, idegesítettek. A végét is tudtam utálni.

• Waxman: Egy könyvmoly élete

Ninának sok lesz a rá szakadó emberekből: az apja révén egy nagycsaládba kell beilleszkednie, ahol elég ellentmondásosak az érzelmek a férfival kapcsolatban, aki senkihez nem tudott hű lenni, és a gyerekeit is hanyagolta. A lányban egyesek aranyásót látnak, ez sem segíti az ügyét.

Az unokaöccse fogadja melegen és az a fivére, aki abból a házasságból született, ami még tartott, amikor az apjuknak viszonya volt Nina anyjával. A jóképű bátyja nős, van egy gyermeke és a másodikat várják. Láthatóan boldog és szereti a családját, de tart attól, hogy megvan benne az apja vére. Nina lesz a támasza, aki az apjukat nem ismerte, és kívülállóként tud nézni a családra.

A nagy gond inkább Tom, akivel viszonyba keveredett. A férfi ott van az életében, és ez megrémíti. Inkább szakít vele, mert félti a nyugalmát, egy esetleges szakítás fájdalmát is elkerülné.

A család döbbenti rá, hogy nem az a jó döntés. Ahogy kibékül azokkal, akik ellenségesen fogadták, rájön, miben hasonlítanak, kész Tomtól is bocsánatot kérni és még egy esélyt. A férfi sértett, de szereti: kibékülnek.

• Pollock: Mindig az ördöggel

Arvin a nagyanyjánál nő fel az apja öngyilkossága után. A testvéreként szereti és védi annak a nőnek a lányát, akit a nagyanyja eredetileg a fiának szánt, de aki egy prédikátor felesége lett - aki a feleségén akarta bemutatni, hogy képes feltámasztani a holtakat. Nem volt az.

Új lelkész érkezik a közösségbe. A férfi a kamaszlányok rajongója, és behálózza őket. Ez a lány is így jár és terhes marad. A lelkész meg úgy tesz, mintha nem is értené, a lány miért gondolja, hogy övé a gyerek. Pénzt kínál abortuszra és sugallja, a nevelőanyja beleroppanna, ha kiderülne a szégyen. A lány öngyilkos akar lenni, de az utolsó pillanatban meggondolja magát. Későn, megcsúszik, és felakasztja magát.

Arvin nem nyugszik bele a történetbe, ő rájön, ki ejtette teherbe és hogy jutottak oda. Az apjától örökölt pisztollyal végez a lelkésszel, majd nekivág az útnak. A városkába akar visszamenni, ahol a szüleivel éltek. Pont a gyilkos házaspár veszi fel, és vele is eljátszanák a szex, halál és fotózás játékot. Csak éppen Arvinnál fegyver van és megvédi magát.

Még maga sem tudja, hogyan folytassa. De elindul.