A halálnak mindig akad közönsége.
Öltsön bár szörnyű vagy vidám álarcot, jelenjen meg sötét humorral vagy komoran, az emberiség mindig is kedvtelve figyelte a legnagyobb bűneseteket, legyenek azok valósak avagy kitaláltak. (Robb: A halál szemtanúi)

Semmi sem olyan kreatív, mint az élet. Egyetlen, általuk létrehozott mesterséges intelligencia sem tudná még csak megközelítőleg is megérteni. Mindig lenyűgözött, hogy az élet minden alkalmat kihasznált, hogy az univerzum minden elképzelhető helyén megtelepedjen. (Hansen: A legtisztábbak)

Attól, hogy a Tim Hortons-féle löttyöt helyenként juharsziruppal ízesítik, még nem lesz jobb. Olyan, mintha A szürke ötven árnyalatát akarnánk a Macbeth-tel feljavítani. (Tóth: Végtelen nyár)

Mert csak a művészet örök! (Flautner: Árnyak Firenzében)

– Te miért nem öltöztél pillangószárnyú leopárdnak, vagy legalább egyszarvúnak? – kérdezte tőle.
Dante arcán átvillant egy vigyor árnyéka.
– Még Legend se tudna rávenni, hogy unikornisjelmezt viseljek.
– De az unikornisok varázserővel bírnak, és akkor a hölgyek mind téged akarnának simogatni. (Garber: Legendary)

– Ha elvesztenéd a fejed, és elhagynád Roarke-ot egy férfi miatt, szerinted mit csinálna?
– Mielőtt vagy miután szétkente a cipője talpán azt a fickót? (Robb: A halál szemtanúi)

Nincs tudomásom olyan elnöki székről, amit ne lehetne így vagy úgy megvásárolni… (Tóth: Végtelen nyár)

Csavarral végződő, kapcsolatos, bibliai, ügyeskedő.

A külpolitikai szolgálatot teljesítő angol nemes egy kínai kézművestől értékes szobrot kap ajándékba, amit egy évvel később nagylelkűen viszonoz is. A szobor családi örökséggé válik, míg egy léha örökös pénzzé nem akarja tenni. Akkor nem kis meglepetés éri. (A kínai szobor) William és Philippa az angol tanszék két csodagyereke volt, akik kezdettől utálták egymást és versengtek. Az utolsó évben, egy versenyre készülve azonban valóban meglátták egymást, és a gyűlölet helyére valami más került, ami egy életen át velük maradt. (Régi szerelem) A római tisztviselő fiát a piacra küldik bevásárolni. Ő azonban egy különös párral találkozik, egy szép zsidó asszonnyal, akinek neki ajándékozza a vásárolt ételeket. Megverik érte otthon, de egy csodát is kap – nem sejti, nem ez volt az utolsó találkozásuk. (Az első csoda)

Alapvetően szeretem Jeffrey Archer történeteit, és most is megtaláltam a magam történeteit a kötetben. Csak talán most több volt olyan is, ami annyira nem tetszett.
Számoljunk is? 11 történet kapott helyet a kötetben. Ebből határozottan tetszett 2, és 4 volt, ami inkább tetszett, mint nem. Vagyis 5-tel nagyon nem voltam kibékülve. Ez részben adódott a cselekményből – vagy unalmasnak éreztem –, vagy nem értettem, miért kellene a végét meglepetésnek, csavarnak találnom.

Egy novellás kötetben szeretem, ha találok egy szervező elvet, miért ezek a történetek kerültek a kötetbe. Most ilyet nem leltem. Igaz, a cím ezt kicsit előkészítette. Mintha a kötet lenne a tegez, amelyben helyet kap 11 nyílvessző. Csak éppen miben hasonlítanak ezek a nyílvesszők? Leginkább abban, hogy novellák.

Egy részük egyes szám első személyben van elbeszélve, akár az is simán elképzelhető, hogy Archer valóban az életéből vett esetet mesél el. Erősíti ezt a képet, hogy ezekben a hős író, mint Archer. Néven nevezve nincs, így mindenki maga döntheti el, hogy feltételez mögötte valóságot, vagy csak egy történetnek tartja.
Az egyik kedvencem különben ilyen volt, Az ebéd. A kezdő író be szeretne vágódni egy Oscar-díjas rendezőnél, akinek véletlenül megismerkedik a feleségével. Meg is beszélnek egy közös ebédet, egy elég jó helyen. Van abban valami tragikusan humoros, ahogy a gazdag asszony gond nélkül fogyaszt, és fel sem merül benne, az asztaltársa, akinek majd fizetnie is kell, miért csak egy salátát eszik. A végén pedig van benne egy annyira gonosz poén…
Működött a dinamika, üt a csavar a végén és Archer még egy kis társadalomkritikát is el tudott rejteni benne. Ami az egyiknek apró, a másiknak mindene… De nem is ez a durva benne, hanem a másik észrevétlen érzéketlensége.

Bár azt mondhatnám, hogy a közös a csavar a történetek végén, de kevésnek sikerült annyira ütős véget írni, mint Az ebédnek. Vegyük például Az első csodát! A poén az lesz, amikor a végén megismerjük a fiú nevét. Van benne ötlet, jó a nézőpontváltás, de valahogy szükségszerű, hogy az a gyerek az legyen, aki. Mert csak így van ütős befejezés. Vártuk is.

Többen van politikai téma, ezek nem tudtak lekötni. Főleg ezek azok, amelyekben nem értettem, mi a történet végi poén. Egyszer pihentebben lehet, hogy teszek velük még egy próbát, most azonban ezeket feledném. Hosszabbak, és nem értettem, mire megy ki a játék.

Vannak szerelmi történetek is, de Archer stílusában. Ő nem nyálas, inkább realista a szerelmi tematikában is. Nincsenek perzselő szenvedélyek, se a házasságokban, se a viszonyokban.

Nem ez lesz a szerzőtől a kedvenc novellás kötetem, de nem bánom, hogy elolvastam.

Archer: Egy tegez nyílvessző - Mint novellás kötet: 55% hiányzott a szervező elv, nem mindnek a végére jutott ötletes vég.

Szubjektíven: 50% ötletes és unalmas történet is került bele, a szerző jellegzetes stílusában.

5: Garcia Saenz de Urturi: A fehér város csöndje – Vitória egy csendes, történelmi örökséggel rendelkező spanyol városka, melynek nyugalmát misztikus sorozatgyilkos kavarja fel. A szeretett régészt bűnösnek találják, elítélik. Mielőtt szabadulna, 20 évvel később, újrakezdődnek a gyilkosságok. A testek elrendezése, a helyszínek – mind egyezik. Egy gyilkos elme játszadozik velük már évtizedek óta?

4: Fowles: A lepkegyűjtő – Ferdinand jellegtelen figura, akin mindenki keresztül néz. Nincsenek se nagy álmai, se tervei, csak dolgozik, lepkéket gyűjt és reménytelenül szerelmes egy helyi lányba, aki észre sem veszi őt. Amikor a férfi megnyer egy játékot és vagyonhoz jut, a nénjét külföldre küldi, egyedül marad. Így lesz elég merészsége, hogy begyűjtse, amire leginkább vágyik: Mirandát – akit rabságba vet, és azt akarja, szeresse viszont.

3: Stage: Tejfogak – Hanna tündéri kislány, az édesapja szeme fénye. Az azonban már beteges, ahogy ez a gyerek ragaszkodik az apjához – neki őt kell legjobban szeretnie! A kislány így féltékeny az anyjára, és kész elérni, hogy apuci utálja meg őt, csak ők legyenek ketten. A hazugságok, játszmák közepette ugyan ki hinné el Suzette-nek, hogy az édes kislány már most egy pszichopata?

2: Hoover: Verity – Lowen megcsíp egy remek szellemírói állást. A sérült sikerszerző, Verity új könyvét kell megírnia a nő jegyzetei alapján, az otthonában. Csak éppen a jegyzetek helyett egy naplóba botlik, melyből feltárul, hogy az asszony a férje iránti elvakult szerelmében hogyan lett szörnyeteg. A helyzeten az sem segít, hogy Lowen egyre jobban beleszeret Verity férjébe, miközben a házban valami gyanús zajlik…

1: Carter: Egy gonosz elme – Robert Hunter, a zseniális rendőr hosszú idő után először engedélyez magának egy kis szünetet, és nyaralni repülne. Nem lesz belőle semmi, mert egy ügyben előkerül a neve, és a gyanúsított csak vele hajlandó beszélni. Oda utazik a tengerpart helyett, és a férfiban felismeri egykori egyetemi szobatársát. Neki mesélni kezd, és kibomlik egy gonosz elme minden sötét játéka, gyilkosságok hosszú sora – arra azonban nem lehet felkészülni, amikor Hunter élete tragédiájáról is kiderül, hogy ez az ember felelős érte.

Játszmás, mágikus, szülőt kereső, hatalomért ármánykodó.

Tella egy titokzatos segítőnek köszönhetően jutott a Caraval játékába, de most fizetnie kell. Legend nevét kell átadnia, vagy soha nem tudja meg, mi történt az anyjával. Scarlett pedig semmit nem sejt, azt sem, hogy a húga kinek és mennyivel tartozik. Az újabb Caraval a császárnő születésnapján lesz, és ők is mehetnek rá. Tella ott aztán több halálos játszmába is belekeveredik: Dante, a korábbi játékban megismert jóképű színész segíteni próbál neki, és a lány nehezen dönti el, kezdenek tényleg egymásba szeretni, vagy ez is csak a játék része. Jacks, a koronaherceg zsarolja a lányt és egy isteni lényekkel teli halálos játékba kényszeríti. Miközben az anyja titkai nyomába jár, a világ sorsa is a játszmán múlik. Tella csak válaszokat akar, az anyját, de rá kell jönnie, hogy a válaszoknak súlyos ára van.

Garber egy okos húzással folytatja, de meg is újítja a sorozatát. Sikerült is elérnie, hogy a folytatás jobban tetszett, mint az első kötet.

Az első nagy ötlet, hogy Scarlett keveset szereplő mellékszereplővé válik, és a főszerepet megkapja a húga, Tella. Ő sokkal szerethetőbb egyéniség, de lehet, hogy nekem szimpatikusabb, hogy ez a lány cselekszik, bátor és nem csak sodródik. Tudja, mit akar és tesz is érte. Talán néha rossz döntéseket hoz, és túl későn jön rá, hogy rossz kérdéseket tesz fel. Néha gyerekes, de annyira fiatal is még, hogy abszolút illik a korához. Természetes, hogy egy ennyire fiatal lány vissza akarja kapni az anyját, és keresi a helyét.

A második, hogy nem erőszakolja ránk a szerelmi szálat. Tella körül alapvetően két férfit helyez el: Jacks és Dante. Másként vonzó mindkettő, és egyikkel sem most indul a lány története. Hamar átlátni, melyik szívből, melyik érdekből van körötte. De nem romantikáznak, nincsenek nagy romantikus jeleneteik, csak a végén két nagy gesztus. Az még simán belefért.
Mindkettő fiatalembernek megvan a maga titka, és a rosszabbik az érdekesebb nekem. Aki jót akar, az kiszámítható is. A másik viszont meg tud lepni, és a gátlástalanság arra is jó, hogy a húzásai újak, mindent átfordítóak legyenek.

Ezt a Caravalt most mozgalmasabbnak éreztem, noha még mindig megvan az érzésem, hogy igazság szerint ez egy ember játéka. Ahogy korábban Scarlett a húgát kereste, most Tella az anyja kártyáit. Rájuk van igazítva az egész történet, a többieknek az tényleg csak játék, de Tella esetében vérre mennek a játszmák.
Maga a játék és a kulcsok is jobban háttértbe szorulnak. Van kis mágia, a feladatok segítenek kicsit, de nem azok segítségével derülnek ki a dolgok. Tella családi múltja, a kártyák és a többiek játszmái jobban mozgásban tartják őt és a cselekményt is. Nagyobbak a tétek, és a játék már csak az álca. Ez is tetszett.
(Tella tisztában van magával is, neki nem kellettek azok az öntudatra ébresztő játékok, mint a nővérének. Ettől még YA, Tella is bizonytalan és kamasz, csak akaratosabb is.)

Garber bővíti a fantasy világát, a szereplők múltját és a megjelenő mágiát is. Érdekesebb így, és kevésbé mese. Ugyan klisés fordulat akad most is – ki nem érzett rá, kicsoda Legend? Mindkét személyazonosságát lehet előre sejteni, így nagyobb ívű a történet. Az események sűrűjében kell, hogy legyenek, és az pont így lehet.

Továbbra is könnyű olvasni, érthető és egyszerű a nyelvezete. Ifjúsági regénynek korrekt. Több humort el bírnék viselni benne, de így sem rossz.

Még egy rész van vissza, nem is hagyom félbe a sorozatot. Jöhet a Finale.

Garber: Legendary – Mint YA fantasy: 70% Garber cseréli a hősnőt, bővíti a mágia és a világ történetét is.

Szubjektíven: 65% szimpatikusabb Tella hősnőnek, és szerettem, ahogy a játék tétje nő.

• Kossuth: Szex és hiúság - új strandkönyv Kwantól
• Vinton: A csendes feleség - thriller
• Szukits: A Pusztítás Kulcsa - akció, képregény regényes feldolgozása
• IPC: A Borgia-vallomások - történelmi romantikus
• Animus: A halálos X - skandináv krimi
• Gabo: A végzet iskolája - fantasy
• Central: A kókusztorta-véletlen - romantikus
• General Press: Halál a mulatóban - történelmi krimi
  • Megváltás - thriller
  • A torony őre - krimi
• Partvonal: Jó szomszédok - thriller
• Fumax: A Fehér Lovag átka - képregény
• Libri: Megtört lelkek - krimi
  • Filmszakadás - thriller
• 21. Század: A Könyvkötő - fantasy, kicsit disztópia beütésű fülszöveg alapján
• Agave: Tízezer ajtó - fantasy
  • Tuf utazásai - sci-fi kaland

Április

5. Garber: Caraval - YA fantasy 3,5

    Hobb: Az orgyilkos küldetése - fantasy 4

6. Bennett: Ragyogó szemek - ifjúsági 3,5

7. Applegate: Kívánságfa - gyerekkönyv 4,5

8. Hansen: A legtisztábbak - disztópia 3,5

9. Robb: A halál szemtanúi - krimi 4

10. Tóth: Végtelen nyár - családregény 3,5

       Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról - életrajz 3,5

11. Flautner: Árnyak Firenzében - ismeretterjesztő 3

      Susman & Dillon & Cairns: Mindörökké Jóbarátok - filmkönyv 4

Megjött a tavasz, legalábbis papíron. A héten mentem úgy dolgozni, hogy havazott! Ok, tudom értékelni a meleg radiátor melletti olvasást is, de már szívesen olvasnék a kertben a gyümölcsfák alatt is...

Filmes, cselekményt összefoglaló, rajongói.

Az íróknak nagyon kellett egy új, jó ötlet, amit el tudnak adni sorozatnak. Egy baráti társaságról, fiatalokról szóló történet, ami aztán minden korosztályt le tud kötni. Kicsit magukról is mintázva kitalálták Monica, Ross, Joey, Phoebe, Rachel és Chandler alakját. Megkeresték a megfelelő színészeket, elkészült a pilot. Kezdetektől mindenki érezte, hogy ezzel nagyot fognak tarolni, de még őket is meglepte, mennyire. Indítottak el divathullámot – Rachel haja – és mertek társadalmilag kevésbé elfogadott témákat is műsorra tűzni, mint a meleg házasság vagy a nemváltás. A részekben általában két történetet meséltek el: egy főszálat, és a többi szereplőnek is valami kisebb eseményt. Végig lehetett követni, ahogy Ross és Rachel egy közös gyerek után nagy nehezen megállapodik egymásnál, ahogy Monica és Chandler barátsága a sorozat stabil szerelmi kapcsolatává válik, ahogy karriert építettek, szerelmesek lettek, csalódtak vagy éppen nagy sikereket értek el.

Van a kiadónak egy nagyon hasonló kötete. Még tartalmában is annyi a hasonlóság, hogy most komolyan bánom, hogy nem ezt a kötetet olvastam el először. Ami a Jóbarátok-generációban benne volt, itt is össze van foglalva.
Aki ezt olvassa először, ott bővebben megtalálja ezeket és megvan az ív. Így viszont olyan érzésem volt, mintha csak összefoglalták volna azt, amit Austerlitz-kötete tartalmazott. Nem hozott újdonságokat, csak ismétli ugyanazokat a megállapításokat.
Egy különösen az agyamra ment: az, hogy a Jóbarátok mutatott főműsoridőben először meleg házasságot. Itt ez úgy fel van nagyítva, mintha ezzel nem is tudom milyen társadalmi változást idéztek volna elő. Értem, a készítők is érdemnek tartják, hogy ezt megtették, de ne emeljék piedesztálra magukat érte, mert ennek nagyon olyan hatása volt rám. Austerlitz ezt sokkal finomabban közölte és nem éreztem ilyen önfényezésnek.

Pedig filmkönyvnek nagyon korrekt ezt a kötet. Gondosan szerkesztett, és érezhetően rajongóknak lett összeállítva.
Az elején összefoglalják, kik és hogyan kerültek a műsorba, mik voltak az előzmények. Mesélnek a díszletekről, a kávézóról, a szerelmi szálak és barátságok alakulásáról, arról, milyen rajongói hullám vette ezzel kezdetét. Beavatnak olyan kis titkokban, mint a sárga képkeret az ajtón és hasonlók.
Majd a részek ismertetése következik. Mint egy-egy kis novella – talán annál szárazabb és nyersebb szövegezéssel – összefoglalja a fontos részek tartalmát, évadokra bontva. Ehhez kapcsol tényeket, és vannak jó ötletek, mivel dobják fel a száraz szöveget. Grafikonos ábra a szerelmi kapcsolatról, vagy a részben elhangzott kvíz, amit magunk is megpróbálhatunk megválaszolni.  A kedvencem talán a sztárvendégek listája volt – kicsit sajnálom is, hogy a részek nincsenek mellé rendelve, mert ezeket akár Netflixen is gyorsan kikeresném.
Bár volt egy olyan érzésem, ami egyre erősödött, ahogy haladtam a kötetben, hogy a Jóbarátok részeket jobb nézni, mint a tartalmi kivonatokat olvasni, azt simán bele tudom látni, hogy ez remek arra, hogy ha egy bizonyos részt vissza akarunk keresni, ez segít rábukkanni.

A kiadó gyönyörű kivitelben is hozta el a kötetet. Tele van jó minőségű képekkel, és tényleg élmény lapozgatni. (Meg is kérték az árát, de ez már egy más téma.)

Saját zsánerében remek kiadvány, de akkor is fájlalom, hogy nem egyszer olyan érzésem volt, hogy egy másik kötet összefoglalóját olvasom.

Susman & Dillon & Cairns: Mindörökké Jóbarátok - Mint filmkönyv: 80% tartalmas, szép kivitelben, és a rajongóknak sok meglepetéssel készült.

Szubjektíven: 45% sokban hasonlított egy másik Jóbarátok kiadványra, ami rontott rajta.

Történelmi, művészetes, olasz.

Salai, Leonardo da Vinci hírhedt inasa és modellje időtől időre visszatér a mester mellé. A csinos fiatalember talán a művészethez annyira nem ért, de angyali külleme ideális modellé teszi és a nőket is könnyen leveszi a lábáról. Látogatásaikor Melzi, egy másik tanítvány és jó barát mesél neki. Ő mondja el a történetet, hogyan készült Firenze építészeti csodája, a dóm kupolája. Mennyit gáncsolták a mestert, és mégis, hogyan született ez a csoda. Közös jótevőjük, Leonardo élete, de a viszálya Michelangelóval sem maradhat ki, ahogy a Medici család felemelkedése sem, vagy éppen a Firenzében hódító politikai vagy művészeti áramlatok. Közben a kis csoport költözik is, hiszen Leonardo Ferenc francia király udvari festője lesz, és mindössze három képe van, amit ide magával visz.

Az ókorban volt egy olyan iskola, talán a platóni, amikor a tanárok és a diákjaik együtt sétáltak, és beszélgetések közepette haladtak a tanulással. Nem előadtak, megvitattak dolgokat. (Bár a kötet ezzel nem foglalkozik, Raffaello egyik híres stanzája is ezt ábrázolja, de a pápai megrendelésekből itt csak a Szent Pál kupoláját és a Sixtus-kápolnát találjuk meg.) Kicsit olyan érzésem volt, hogy Flautner is ezzel kísérletezik a könyvében. Nem regényt írt, de nem is klasszikus ismeretterjesztő regényt.

Így beszélgetések közben kapjuk meg a történelmi és művészettörténeti ismereteket. Rendezett, átlátható, és keretbe foglalja az ismeretanyagot. Talán nem száraznak hat elmesélve, mint lenne egy puszta ismeretterjesztő. Így az élőbeszéd dinamikáját kölcsönözi a szövegnek, és a hallgató/tanuló szerepébe húzza bele az olvasót.
Csak éppen nem is igazán regény, és így nem igazán érzem létjogosultságát ennek a fura elbeszélői módnak. Melzi mindentudó elbeszélővé lép elő, amit nem tudok hitelesnek elfogadni. Olyan tudásanyagot tulajdonít így neki a szerző, ami nem lehetett a birtokában. Ahogy azt is nehéz elhinni, hogy Salai annyira keveset tudott volna Leonardóról, hogy olyan bő és részletes mesét igényelt volna róla Melzitől. Hiába tudom, hogy Salai helyére magunkat kell képzelni, és nekünk szól a történet.

Az bizonyos, hogy a stílus cseppet sem száraz. Az előadás jelleg miatt igazán élvezni nem tudtam, de a téma lekötött és az sokat segített a haladásban. Mesélős, az élőszóbeli előadások hagyományait igyekszik továbbvinni.

A fejezetek rövidek, lényegre törők. Flautner odafigyelt arra, hogy sok tényt, de a legendákat és jó sztorikat is elmesélje a korról és annak hírességeiről. Ez olvastatja, informatívvá, de nem szárazzá teszi. Abba azért bele lehet kicsit kötni, hogy mennyire mély a merítés, amiből a szerző dolgozik. Aki kicsit jobban ismeri a korszakot az alapoknál, én pl. nagyon szeretem a reneszánsz művészetet és sok mindent összeolvastam már róla, nem sok újdonságot tud mondani. Mondjuk, a terjedelem és forma miatt nem is lexikon, inkább kedvcsináló.
A végére betett képmellékletet szerettem, közelebb hozza az alkotásokat, amelyeket meg lehet ismerni a regényből. Mivel Firenze amúgy is közel áll hozzám, sok mindent láttam már a kötetből élőben is, valamennyi újat is tudott mondani. Akkor is, ha az itt elmondottak /leírtak csak az alapok a reneszánszból és a művészetből.

Leginkább egy kellemes kedvcsinálónak találtam. Egy merítésnek, hogy röviden mi volt a reneszánsz, milyen csodák és kik által, hogyan születtek. Alkalmas arra, hogy alapokat szerezzünk, amire aztán a további tudásanyag ráhúzható.

Flautner: Árnyak Firenzében - Mint ismeretterjesztő: 65% érdekes formátumú, élőszóhoz közelítő ismerettár, alapozó.

Szubjektíven: 50% a képmellékletet és az anekdotákat tudtam szeretni, a forma azért ellök.

Bennett: Ragyogó szemek

Zorie rájön, hogy a barátnője titokban együtt van a fiúval, aki neki is tetszik. Kiborul, de a másik lány is. Elmondja, úgy érzi, Zorie önző és csak magára gondol. Ő az, akinek nem sikerült az olimpiai válogató és az álmai romokban. A fiú az egyetlen, aki miatt jobban érzi magát, és Zorie kiakadt, noha mi is volt köztük? Egy hetekkel korábbi buliban egyetlen csók? Mire másnap Zorie és Elton felébrednek, már csak ketten vannak. A többiek hagytak egy levelet: nem akarnak velük túrázni, hazamennek.

Ők is majdnem visszaindulnak, de Elton ráveszi a lányt, csinálják végig a túrát.

Közben nem bírják megállni, felmerül, köztük mi ment tönkre. Titokban jártak, egy iskolai bulira együtt mentek volna, és onnantól lett volna nyilvános a dolog. De Elton nem ment el, nem is magyarázta el. Most elmondja, hogy akkor halt meg az apja. Öngyilkos lett. Majd, amikor beszélt volna a lánnyal, annak apa eltiltotta tőle és megfenyegette. Zorie kénytelen szembenézni azzal, hogy az apja nem csak csalja a feleségét, de az ő életét is tönkretette. Eltonnal kibékülnek, megint pár lesznek.

A szülők rohannak értük, Zorie apja megint eltiltaná őket egymástól. De Zorie szembesíti a hazugságaival, és a férfi elmenekül. A lány a mostohája mellett marad, és Elton a barátja.

Applegate: Kívánságfa

A fát ki akarják vágni, tisztában is van ezzel. Még utoljára az új lakóknak próbál segíteni, és az állatokkal mesterkedik, hogy a szomszéd kisfiúval barátok legyenek. Egyszer meg is szólal és a gyerekeknek ez lesz a közös pont: tényleg beszélt a fa?

A májust még megvárják, amikor hagyományosan kívánságokat tesznek a fára az emberek, utána vágnák ki. A fa elküldené a benne élő állatokat, de mindenki ott marad és tüntetnek. A gyerekek, az összes iskolás pedig Maradj! feliratokat tesz rá. Hat a dolog, a fát nem vágják ki és a környék kívánságfája marad.

Családi, szegénységből feltörő, zűrös.

J.D. egy hegyvidéki család sarja. Az erőszak, az állások megtartani képtelensége, a függőségek mindennaposak a családban. A fiú is már az anyja második házasságából született, de azt követi több is, az olyan férfiakról nem is beszélve, akikkel csak összeállt az anyja. A stabil pontja a nagyanyja lesz, aki azt akarja, hogy tanuljon és több legyen belőle, mint a családtagjaiból. Magához is veszi az unokáját, és J.D. az álmai után indul. Csak éppen minél inkább kiemelkedik innen, annál inkább jön az identitás zavar is: a család fontos és szereti is őket, de szégyellni is kell a gyökereit.

Mivel filmnézés előtt jobban szeretek olvasni, így most is ezt az utat választottam. J.D. Vance története nem egy boldog történet, elvileg hiába egy felemelkedés története. Túl amerikai is.

Bár maga a szegénység nálunk sem idegen téma, de talán nincs a köztudatban úgy a mélyszegény réteg, mint az Államokban a white trash, ami szépen beszivárgott a szórakoztatóiparba is. Páran vannak, akik nem komédiát faragnak, hanem tudósítanának.
A történet érdekessége az, hogy valóban a mindennapok ábrázolása akar lenni. Megmutatni, hogyan élnek, és miért nem képes ez a réteg többre. Ügyeskednek, erőszakosak, bűnöznek, de mélyen jó emberek is. Éreztem is végig, milyen kettős érzelmei vannak a szerzőnek. Hiszen szerető családja volt. Még akkor is, ha ugyanebben a képben van az is, hogy néha egymás vérét veszik. A nagyanyja gyújtotta fel a nagyapját, a gyerekek verése sem volt újdonság és a függőség nem egyszer rótt terhet a rokonokra. Miközben Vance érzi, mennyire rendellenes ez, és mit lehet elítélni itt, ez a gyökere, neki a jó benne sokat ér, és azt megőrizné.

Lineáris időrendet igyekszik tartani, és a nagyszülei történetétől kezdve jut el a saját mindennapjaihoz, mint diplomás férj és apa. Nem titkol, nem szépít, nem menteget. Kívülállóként sokkoló is lehet, milyen történetek játszódtak itt el. Ahogy a 16 éves srác szökik a 13 éves barátnőjével, mert babát várnak, és nem akarják megtudni, mit tennének most a lány bátyjai. Ahogy az anya szinte veri a gyerekét, hogy pisiljen neki egy üvegbe, mert vizeletmintát kell leadnia, és a saját drogos mintájával kirúgnák. Az őszintesége olvastatja. Érezni, hogy ez nem szórakoztat minket, ez nem egy regény, hanem másoknak a hétköznap.

Helyenként Vance ki is ugrik az elbeszélő szemszögéből, és kis esszéket kapunk. Milyen szerepe van a hegyvidékiek életében a gyáraknak. Hogyan esnek ki a gyerekeik a szociális védőhálóból. Mit lát problémának, hogyan lehetne valóban segíteni. Mert ez a réteg egyre süllyed, és nem úgy tűnik, hogy bárki tud ellene tenni.
Ez az a rész, ami szerintem nekünk távol van. Még ha van is hasonló probléma nálunk is.
Plusz, nagyon személyes is Vance véleménye. Ok, ő benne volt, másként látja ezeket és próbál megoldásokat javasolni. De ez nem csak pusztába kiáltott szó? Lehet kívülről segíteni ezen a rétegen? Nekem megvolt az érzésem, hogy ennek a white trash rétegnek is szemléletet kellene váltani. Mert kívülről várni a megváltót, kényelmes és reménytelen.

A stílusán is érezni, hogy nem egy profi író műve. Mesélős, stílusában és nyelvhasználatában is használ köznyelv alatti régiókat. Hála égnek a fordító ezt nem tájnyelvi elemekkel igyekezett visszaadni.

Nem egy könnyű olvasmány azért sem, mert a hangulata komor. Plusz, nem egy szereplőt éreztem reménytelennek és nem látom, hogyan lehetne segíteni nekik. A tanult lánynál talán jobb a története, de ez is ugyanolyan vigasztalan.

Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról - Mint életrajz: 70% családtörténet, egyéni történet őszintén. Ötletekkel, hogy más kellene.

Szubjektíven: 45% távol áll tőlem a téma, egyes részeit okoskodónak éreztem. Komor is.