Családi, szegénységből feltörő, zűrös.

J.D. egy hegyvidéki család sarja. Az erőszak, az állások megtartani képtelensége, a függőségek mindennaposak a családban. A fiú is már az anyja második házasságából született, de azt követi több is, az olyan férfiakról nem is beszélve, akikkel csak összeállt az anyja. A stabil pontja a nagyanyja lesz, aki azt akarja, hogy tanuljon és több legyen belőle, mint a családtagjaiból. Magához is veszi az unokáját, és J.D. az álmai után indul. Csak éppen minél inkább kiemelkedik innen, annál inkább jön az identitás zavar is: a család fontos és szereti is őket, de szégyellni is kell a gyökereit.

Mivel filmnézés előtt jobban szeretek olvasni, így most is ezt az utat választottam. J.D. Vance története nem egy boldog történet, elvileg hiába egy felemelkedés története. Túl amerikai is.

Bár maga a szegénység nálunk sem idegen téma, de talán nincs a köztudatban úgy a mélyszegény réteg, mint az Államokban a white trash, ami szépen beszivárgott a szórakoztatóiparba is. Páran vannak, akik nem komédiát faragnak, hanem tudósítanának.
A történet érdekessége az, hogy valóban a mindennapok ábrázolása akar lenni. Megmutatni, hogyan élnek, és miért nem képes ez a réteg többre. Ügyeskednek, erőszakosak, bűnöznek, de mélyen jó emberek is. Éreztem is végig, milyen kettős érzelmei vannak a szerzőnek. Hiszen szerető családja volt. Még akkor is, ha ugyanebben a képben van az is, hogy néha egymás vérét veszik. A nagyanyja gyújtotta fel a nagyapját, a gyerekek verése sem volt újdonság és a függőség nem egyszer rótt terhet a rokonokra. Miközben Vance érzi, mennyire rendellenes ez, és mit lehet elítélni itt, ez a gyökere, neki a jó benne sokat ér, és azt megőrizné.

Lineáris időrendet igyekszik tartani, és a nagyszülei történetétől kezdve jut el a saját mindennapjaihoz, mint diplomás férj és apa. Nem titkol, nem szépít, nem menteget. Kívülállóként sokkoló is lehet, milyen történetek játszódtak itt el. Ahogy a 16 éves srác szökik a 13 éves barátnőjével, mert babát várnak, és nem akarják megtudni, mit tennének most a lány bátyjai. Ahogy az anya szinte veri a gyerekét, hogy pisiljen neki egy üvegbe, mert vizeletmintát kell leadnia, és a saját drogos mintájával kirúgnák. Az őszintesége olvastatja. Érezni, hogy ez nem szórakoztat minket, ez nem egy regény, hanem másoknak a hétköznap.

Helyenként Vance ki is ugrik az elbeszélő szemszögéből, és kis esszéket kapunk. Milyen szerepe van a hegyvidékiek életében a gyáraknak. Hogyan esnek ki a gyerekeik a szociális védőhálóból. Mit lát problémának, hogyan lehetne valóban segíteni. Mert ez a réteg egyre süllyed, és nem úgy tűnik, hogy bárki tud ellene tenni.
Ez az a rész, ami szerintem nekünk távol van. Még ha van is hasonló probléma nálunk is.
Plusz, nagyon személyes is Vance véleménye. Ok, ő benne volt, másként látja ezeket és próbál megoldásokat javasolni. De ez nem csak pusztába kiáltott szó? Lehet kívülről segíteni ezen a rétegen? Nekem megvolt az érzésem, hogy ennek a white trash rétegnek is szemléletet kellene váltani. Mert kívülről várni a megváltót, kényelmes és reménytelen.

A stílusán is érezni, hogy nem egy profi író műve. Mesélős, stílusában és nyelvhasználatában is használ köznyelv alatti régiókat. Hála égnek a fordító ezt nem tájnyelvi elemekkel igyekezett visszaadni.

Nem egy könnyű olvasmány azért sem, mert a hangulata komor. Plusz, nem egy szereplőt éreztem reménytelennek és nem látom, hogyan lehetne segíteni nekik. A tanult lánynál talán jobb a története, de ez is ugyanolyan vigasztalan.

Vance: Vidéki ballada az Amerikai Álomról - Mint életrajz: 70% családtörténet, egyéni történet őszintén. Ötletekkel, hogy más kellene.

Szubjektíven: 45% távol áll tőlem a téma, egyes részeit okoskodónak éreztem. Komor is.

Szomszéddal hadakozó, kisvárosi, családi.

Megjelent Francoise könyve, és jön a nyár is. Oaks már nem csak a szőlőre vigyáz, de a megszületett és imádott kislányára is. Boldog, békés életüket egy új szomszéd zavarja meg. Megvette a birtokot, és nyaralót igyekszik kialakítani belőle, nem törődve a szomszédokkal, a környékkel, a szőlővel még annyira sem. Oaks és a család meg nem boldog attól, hogy pl. a szőlőt irtják mellettük, hogy nagy úszómedence kerüljön a helyére. De hogy aktivizálják a helyieket? Ötleteik vannak, de szembe kell nézniük azzal, hogy nehéz az embereket változásra bírni. A helyzetet nem könnyíti meg az sem, hogy Francoise szülei látogatóba érkeznek, és a gazdag kanadai üzletember csalódásként éri meg, hogy a lánya itt temeti el magát az unokájával együtt.

Nem először írom, hogy a sikeres sorozatok könnyen kapnak folytatást. Akinek van egy eladható sorozata, előszeretettel ír újabb és újabb részt. Ez a sorozat trilógiaként volt tervezve, de készült folytatás. Meglepő? Nem annyira. Különben Tóth Gábor Ákos az új sorozatát is ebbe az univerzumba helyezi el, de erről majd talán később, ha azt olvasom majd.

Eddig e sorozatot a hangulat adta el nekem. Nem mindig éreztem ki, de benne volt, hogy mennyire szép a Balaton környéke, és milyen békét lehet ott találni. Oaks és a család otthonra lel itt, és a kis kalandjaik kedélyesek epizódok.
Ez is így indult. Minimális cselekmény, epizódok a helyi életből.
Csak éppen most a hangulat sérült. Azzal, hogy be akarják vonni a falubeli embereket az új szomszéd elleni harcba, a család szembesül azzal, hogy még mindig kívülállók és nem úgy fogadják el őket, mint a helyieket. Sebi példája is ezt mutatja. Igazságtalannak is érzem, hogy szembe mindig kedélyesek, nem is érezték, hogy tartják tőlük a távolságot. Amikor viszont segíteni kellene, már jönnek azzal, hogy idegenek, és megy az eltávolodás. Könnyebb lapítani és semmit nem tenni. Ez már nem az a kedélyes magyar mediterrán, aminek el lett eddig adva a sorozat. Sajnos, emberileg ezt érzem hitelesebbnek.

A cselekmény most is kevés nekem. Kis epizódokból összeáll a történet, de elég nehézkes folytatás ez. Érezni, hogy egy már lezárt történetnek kerítettek egy újabb sztorit. Nem is kapcsolódik úgy az előző részekhez – teljesen érthető lenne úgy is, ha nem olvastam volna az első három részt. Ok, a sok utalás és beidézés a korábbi részekhez köti, de nagyon érzem, hogy ez azért került bele, hogy kohéziót teremtsen e kötet és az előző részek között.

A szereplőket nem érzem, hogy fejlődnének. Oaks a kiemelt karakter, aki boldog a szőlész életével, és szereti a családját. De nincsenek új színei. Ahhoz képest, hogy Bibi érkezett a családba, nem érzem, hogy bármiben is mások lennének, mint a kislány születése előtt.

Stílusban egységes: ugyanaz az elbeszélő és hang, mint korábban. Van pár jó beszólása és megállapítása. Könnyen olvasható, bár néha egy-egy összetett mondatot és beékelést kedvem lett volna külön mondatba áthelyezni.

A borító különben gyönyörű, az ismerős környék és a városok is tetszettek a történetben – munka miatt is erősen kötődőm az északi parthoz, a család egyik fele onnan származik is. Sajnáltam is, hogy kevés a helyi kép, szívesen olvastam volna még Tapolcáról, vagy magáról a Balatonról. (Igen, ahhoz képest, hogy végig a Balaton mellett játszódik, vizuálisan nem nagyon része a kötetnek a tó.)

Még egy része van vissza, nem most fogom félbehagyni, de többet vártam.

Tóth: Végtelen nyár – Mint családregény: 50% a vidám képekhez tragikusabb hang kötődik, és a cselekmény kevés.

Szubjektíven: 25% nem tetszett a közösségi szellem hiánya, kevés cselekmény. Humorhiány!

Közeledik az Oscar.

Idén ugyan nincs olyan legjobb adaptált forgatókönyv esély, amit magyarul is olvashatnánk, tavaly viszont akadt. Emlékezet-próba. Ha elárulom az eredeti szerzőt, beugrik, melyik művét adaptálták és lettek vele esélyesek az Oscarra? És melyikük nyert?

1: Louisa May Alcott

2: Anthony McCarten

3: Chritine Leunens

4: Charles Brandt

Megoldás: Tovább!

Színházas, viszonyos, kapcsolatos, nyomozós.

Eve és Roarke színházba mennek – Roarke vett meg egy színházat, és újított fel egy klasszikus darabot. (A vád tanúja) Az előadás közben azonban valódi gyilkosság történik: a színésznő nem kellék, hanem valódi késsel szúrja le színésztársát. Az esetet Eve kapja, aki azonnal megkezdi a vizsgálatot. Tragikus baleset vagy hidegvérű gyilkosság? Az áldozat zseniális színész volt, sok rajongóval, de nem is kevés emberi gyengeséggel. Szerette a nőket, kihasználta a hírnevét, és sokakat bántott meg. Eve egyre jobban elmerül a színpad mögötti viszonyok és titkok világában, míg Peabody azt igyekszik kitalálni, hogy Charles vagy McNab a neki való. Mert a szerelem nem csak a színpadon okoz nehézségeket…

Volt, ami tetszett benne, más kevésbé. De kb. igaz az, hogy Robb ez a története is olyan Eve Dallas-sztori, mint a többi. Újdonságot ne várjunk, de a szokott adagunk megkapjuk.

A kötet két jellemző szava a nyomozás és a bulvár lenne. Ez talán kicsit inkább szórakoztató románc, mint krimi, az előző kötetekhez mérve. Mivel ezzel más, nem is bánom, ha jobban is szeretem, amikor a nyomozás érdekesebb, és nem a szerelmi szálakat variálják.

Pedig ebben a részben bőven van szerelem. Eve és Roarke továbbra is élik a maguk idilljét, és tele van a rész szerelmi vallomásokkal. Már ott tartanak, hogy Eve is ki tudja mondani, mennyire szereti a férfit és kellenek egymásnak. Robb most nem annyira a szenvedély felől közelít hozzájuk – unom is a részenkénti minimum kétszer kötelező ágyba esnek jeleneteket – és valami bensőségesebbet kapunk azzal, hogy Eve romantikus vacsorát szervez maguknak.
McNab és Peabody most éppen viszonyban vannak, és a férfi többet szeretne ennél. Más kapcsolat, más konfliktusok, és Robb tett bele egy kis humort. Amikor Roarke ad randi tippeket… érezhetően állandó átívelő szál lesz belőlük, egyelőre még mozgásban is vannak az események ilyen téren. Mondjuk, a szerelmi háromszögekért nagyon nem vagyok oda, és nem is tetszik, ahogy Peabody maga mellett tartja Charlesot is, Iant is.
A bűntett motivációja is szerelmi. A meggyilkolt színésznek a társulat nőtagjai közül is nem eggyel volt viszonya most vagy a múltjukban. Eve így tulajdonképpen azt nyomozgatja, kivel milyen viszonya volt, hogy váltak el, bántott-e meg valakit annyira, hogy ő azért meg is ölje. Nagyon bulváros és a tényleges indítóok még inkább az.
Sajnáltam is kicsit, hogy a színház világa kevesebb teret kap – az viszont orrvérzésig benne van, hogy milyen viszonyok és szerelmi ármányok kavarták fel az állóvizet. Mivel A vád tanúját játsszák, azért azzal kapcsolatban is merült fel bennem ez-az. Egy ötvenes férfi hogyan játszhatja a fiatalember vádlottat hitelesen a sztoriban? Sok plasztikai műtét?
Ez a három téma váltogatja magát a könyvben: Eve-Roarke, Peabody-McNab és a társulat ügyei. Vagyis, a szerelem nyert a krimi felett. Még matematikailag is.

A stílusa azonban továbbra is szórakoztató, és jókat tudtam mosolyogni a köteten. Továbbra is vannak vicces párbeszédek, jó beszólások. Többre is értékelem a kötet ezen oldalát, mint a romantikusat.

A sci-fi és a jövő pedig most is el van hanyagolva. Már beletörődtem, de nem értem, miért kell a jövőben játszódnia a sorozatnak, ennek a résznek is, ha ennyire nincs benne semmi, ami érzékeltetné a jövőbeli világot. Mert a linkek csak felturbózott telefonok… Na mindegy, ezt már megszokhattam. Romantikus krimi, ami csak elvileg játszódik a jövőben.

Eve Dallas regénynek korrekt, szórakoztató és egy a csajosabb részek közül a sorozatban.

Robb: A halál szemtanúi – Mint krimi: 70% csajos megközelítéssel, sok érzelemmel és még több viszonnyal, bulvárral.

Szubjektíven: 75% a stílusát szórakoztatónak találtam, másabb jellegű is, mint az előző rész.

Cím: A nyaralás

Szerző: T.M. Logan – a General Press hozza szépen sorban a köteteit. Csavaros thrillereket jegyez – ha jól számolom, ez lesz a 3. kötete nálunk.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Kate a saját és két legjobb barátnőjével, családjaikkal indul nyaralni. Ott azonban gyanú ébred a nőben, hogy a férje valamelyik barátnőjével megcsalja. Nyomozni kezd, de rá kel jönnie, hogy valaki gyilkolni is képes, hogy a titkait megtartsa…

Várható megjelenés: magyarul nyár elejére van datálva.

Miért várós?

• Amit eddig olvastam a szerzőtől, tetszett.
• Bírom a csavaros thrillereket.
• A cselekmény részleteiről nem derült még ki semmi, így érdekel konkrétabban is, milyen titkokat akarnak olyan nagyon megőrizni.
• Bár lehet belőle női thriller is – megcsalás, család, szerelmi tematika – bízom benne, hogy Logan nem ebbe az irányba viszi el a cselekményt.

Jövőbeli, klímát mentő, sorsot választó.

A jövő: amikor a klíma annyira tönkrement, hogy a bolygó szinte élhetetlen. Felmelegedés, a világ nagyja sivatag. Egy MI vezetésével, Paradicsomban létrehoztak egy társadalmat, akik küzdenek a helyzet javításáért, és igyekeznek jobb emberként élni. A legjobbak, a legtisztábbak kiválasztásra kerülnek, és ők látják el a vezető pozíciókat a Tanácsban, a tudományos kutatásokban. Az MI, Askit folyamatosan kapcsolatban van velük, szkenneli az agyuk és próbák elé állítja őket. Eve a kedvence, a legtisztább. Az utolsó vizsgán azonban valami félremegy, és mire Eve feleszmél, már a kitaszítottak között találja magát és megismeri a világ pusztulásának igazi történetét, és kap egy esélyt, hogy a jövőt még megmentse. A legtisztább új útra terelheti az emberiséget?

Tanultam egy új zsánert ezzel a sci-fivel. Cli-fi. Olyan sci-fi, amely a klímaváltozáshoz kapcsolódik. Elég közel áll a disztópiához is, a regény alapján. Ami bizonyos, hogy Hansen szépen belerejtette korunk kritikáját a történetébe.

Hansen okosan építi fel a regénye világát, duplán is. Először Askit uralma alatt élő emberiséget ismerjük meg. Bőven vannak benne diktatórikus elemek, de sok minden megoldott itt, ami emberi vezetéssel nem ment. El is lehet merengeni rajta, hogy mi működött, mi nem és miért. Mennyire ellentétes ez az emberi természettel, és mi az, amit egy gép nem tanulhat meg, nem érthet meg? A jövőbeli technikák, robotok, egy fejlettebb tudomány jelenik meg, de az emberi természet is változott?
Majd Hansen kibontja, miért kellett ezt létrehozni és milyen hazugság van mindennek a hátterében. Itt kapcsol vissza a korunkhoz, amikor még meg lehetett volna menteni a bolygót az emberiségnek. De az a bizonyos emberi természet…

Nem is tudom eldönteni, hogy a regény pozitív vagy negatív képet fest az emberiségről. A nagyja önző, mentené magát, és a többiek csak pusztuljanak. Eve azért a legtisztább, mert benne nincs meg ez az önzés, ő képes a nagyobb képet nézni. Csak éppen itt ez nem feltétlenül célravezető. Igazságosabb, hogy mindenki sorsa legyen egy. Még akkor is, ha ez azzal jár, hogy mindenkinek el kell pusztulnia. Értem, miért kell a legtisztábbaknak lenni, hogy ezt belássák. De tényleg jobb együtt halni esetlegesen, minthogy legyen biztosan pár túlélő? Mindkét oldalnak megvannak az érvei. Ha érzem is, hogy Hansen Eve álláspontja mellett áll ki, a másik mellett is fel lehetne sorakozni, vannak is mellette érvek.

Társadalmi, mondanivaló terén tetszett is a könyv. A gondom az egyéb részeivel voltak, az elvileg kalandos és érzelmi részeken.
Eve kitaszítottá válik a világában, megismeri a másik oldalt, felderíti a múltat. Csak annyira simán és gördülékenyen megy az egész, érezni, hogy egy neki szánt úton halad. Nem volt feszültség, és nem éreztem izgalmasnak sem.
A szerelmi szál még rosszabb volt. Megtervezettség vs. spontán érzelmek csatája. A Paradicsomban ott van a férfi, akivel passzolnak. A kitaszítottak között is megismer valakit, aki talán más, mint ő, de valami más megvan közöttük: a kémia, a szenvedély. Pedig nem romantikus regény, minimális románc sincs a könyvben. Érdekes is ez a szerelmi szál ilyen sterilen. Lehet, hogy pont ez volt vele a bajom? Ha már van, jobban tetszett volna érzelmekkel, mint szinte tudományos kérdésként?

Érthető a kötet. Ha valami tudományos színtérre téved, körül van úgy írva, hogy megérthető legyen mindenkinek. Gördülékeny, inkább a szórakoztató sci-fik örököse, mint a komolyabb, tudományosabb daraboké.

Érdekes volt, el is gondolkoztat. Azt hiszem, a szórakoztató faktora alacsonyabb, mint ami jól esett volna. A mondanivaló, a világépítése tetszett, a kalandok és érzelmi részek kevésbé.

Hansen: A legtisztábbak - Mint disztópia: 75% részletesen felépített és elgondolkoztató világ, erős hősnővel.

Szubjektíven: 55% Eve nem lett kedvenc szereplő, és a kaland része sem volt kielégítő.

Gyereknek segítő, természethez közeli, állatos.

Vörös egy iskola közelében álló tölgyfa. Sok állatnak ad otthont, a legjobb barátja egy varjú, és két házra lát rá egy olyan utcában, amely híres arról, hogy befogadja a más embereket is. Most új lakók jönnek, de őket mégsem fogadja be a közösség. Tojásokkal dobják meg a házat, beszólnak nekik, még Vörösbe is belevésnek nekik egy negatív üzenetet. Migránsnak nevezik őket, és közel jutnak hozzá, hogy valóban elűzzék a családot. Vörös nem érti, miért. Amikor a család kislánya, Tamar egy kívánságot helyez rá – szeretne egy barátot – a fa segíteni akar neki. A rajta lakó állatokkal összefog, és a szomszéd kisfiúval igyekeznek megismertetni a kislányt. Csak közben maga Vörös is veszélybe kerül, és még nagyobb tettre van szükség, hogy senkinek ne érjen rossz véget a mese.

Milyen főszereplő lehet egy fa? Olvasatlanba azt mondanám, ha nem egy entről van szó, akkor nem túl mozgalmas. Annyiban igazam lenne, hogy ez a gyerekkönyv se egy nagy kaland, de olyan lírai és tartalmában szép, hogy nem is bánom, hogy nem akciódúsabb.

Először is, szerettem a fa nézőpontját. Színesen leírja a körötte levő állatokat, de az embereket is a környezetében. Applegate megszemélyesíti Vöröst, de azért nem emberként gondolkodik. Próbálja értelmezni az embereket, de nem mindig megy neki, és pont azt találtam izgalmasnak, amit nem ért. Azzal Applegate nevelgeti az olvasóit. Finoman teszi bele az üzenetet a történetbe, nem éreztem szájbarágósnak, ami már önmagában is jó.
Miért nem fogadják el egymást az emberek? Hát igen, erről sokat lehetne beszélni, és Applegate olvasóinak is meg kellene válaszolni a kérdést.

Aranyos, amilyen trükköket bevet a fa, hogy a kislány összebarátkozhasson a szomszéd kisfiúval. Megvan a Túl az ösvényen című mese? Azért nem azt koppintja, de ebben is összedolgoznak az állatok – itt éppen egy fával – és vannak ötleteik. A döglődő állatos volt a kedvencem, de összességében jókat mosolyogtam ezen a részen. Nem egy izgalmas sztori, de ilyesmikkel van cselekménye és az kedves is.
Közben azért végig ott van az üzenet is, hogy el kellene fogadnunk egymást. Amiben fontos, hasonlítunk. Emberek vagyunk. Egy fa látja ezt, mi nem. Ahogy már írtam, nem erőszakolja ránk ezt Applegate, de hatékonyan belerejti, nem véletlenül lyukadok ki ide megint.

A szerző jól keveri a megható és a humoros részeket. Több állat kapott mókás vonásokat, miközben a végére jön egy szép ügy és megoldás azért, hogy Vöröst megmentsék. Mert bizony nem Tamar az egyetlen, aki megmentőre szorul itt… Még kicsit a hitet is visszaadja, hogy nem minden ember reménytelen. Talán már kissé pesszimista vagyok egy ilyen üzenethez, de mit adnánk át a gyerekeknek? Hogy öljük egymást és irtjuk a természetet is? Jobban szeretnék egy ilyen világot, emberséges emberekkel.
Benne van a környezet szeretete – nagyon természetbarát könyv ez. Kicsiben – ne véssünk bele a fák kérgébe – és nagyobb mértékben is felhívja arra a figyelmet, mennyit ad nekünk a természet és védenünk kellene. Ezt is érdemes átadni a következő generációnak.

A kötet kialakítása is nagyon gyerekbarát a cselekmény mellett. Több rajz is van benne, nagy betűkkel nyomták. A fejezetek rövidek, a szöveg egyszerű. Fantasy mese kisiskolásoknak. Ennek ellenére felnőttfejjel én is szerettem – mondjuk, szeretem a természetbarát könyveket, és ez is az.

Szerettem ezt a mesét, könnyen lehet, hogy újraolvasni is fogom még.

Applegate: Kívánságfa - Mint gyerekkönyv: 90% miközben mese is, több tanulság van benne, aranyos és gyerekbarát.

Szubjektíven: 75% leginkább aranyosnak találtam, pozitív történet, ha túl pozitív is a vége.

Mi az élet? Fájdalom és vérontás és tettetés. (King: A Vízió)

Nem mentheted meg a világot és minden lakóját, de meg kell találnod a módját, hogy valami jót tegyél. (Harkness: Az idő rabjai)

Mert a történelemnek csak egy oldala van… a fehér oldal. A fehér ember úgy dönt, ketrecben akar élni. Aztán kitalálja a szabályokat, és ragaszkodik hozzá, hogy mindenki beköltözzön mellé. És ha valaki nemet mond… azt barbárnak minősíti, és megöli. (Remender: Körhinta)

– Nemigen hiszek a vérben – mondta Samuel. – Ha valaki jót vagy rosszat talál a gyermekeiben, úgy vélem, csak azt látja, amit maga ültet el bennük, miután kiszakadtak az anyaméhből.
– Egy malacból hiába próbálna versenylovat nevelni.
– Azt nem – felelte Samuel –, de rendkívül gyors malacot igen. (Steinbeck: Édentől keletre)

A dolgok nem mindig fekete-fehérek. Az emberek hibáznak, mert sérült a lelkük, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemelnek megbocsátást. És nem jelenti, hogy nem tudnak megváltozni. (Bennett: Ragyogó szemek)

Dalnok vagyok. Többet tudok a hazugságokról, mint amennyit te valaha is tudni fogsz. A dalnokok pedig tudják, hogy a férfinak olykor hazugságra van a legnagyobb szüksége. Hogy új igazságok legyenek belőle. (Hobb: Az orgyilkos küldetése)

Vannak harcok, ahol lehet győzni, de van, ahol csak bukni lehet. (Kelk: Aki mer, az nyer)

Igenis van megváltás. Csak…
… nem mindenkinek. (Dick: Palmer Eldritch három stigmája)

(...) mindennap minden férfi és nő meghozza ugyanezt a döntést. Továbbmennek, akkor is, amikor lehetetlennek tűnik továbbmenniük. (King: A Vízió)

Éppen ebben áll az anyaság iróniája. Mire az ember megtanulja a gyereknevelést, a gyerekei már rég kirepültek a házból, és az anya ott marad magára a fölösleges tudásával. (Pauw: Sötétben)

Túlélni nem elég: élni kell. (Garber: Caraval)

– Úgy tűnik, nem szimpatizál a fogvatartás ötletével – mondtam.
– Ismersz olyat, aki igen? (Harkness: Az idő rabjai)

Kirándulós, családi titkos, szerelmes.

Zorie átlagos kamaszlány. Az anyja elhunyt, de a mostohaanyját nagyon imádja. Szemüveges, jó tanuló, akinek a csillagászat a hobbija. A fiúkat most kezdi el felfedezni. De az utóbbi időben összejöttek a dolgai. Sejteni kezdi, hogy az apja megcsalja a mostohaanyját, aki jobb szülő, mint az apja, akivel a biológia is összeköti a lányt. A kiszemelt sráccal nem sikerül összejönni, míg az exe közelsége még mindig fáj neki. A nyári szünetre kitalálják neki, hogy az egyik barátnőjét kísérje el sátorozni. Ott aztán szembesül vele, hogy egy nagyobb csapattal mennének, aminek tagja a jelenlegi kiszemelt, Brett és az ex, Lennon is. Amikor aztán pár igazság kipattan, Zorie kénytelen lesz szembenézni nem csak a srácokkal, de magával is.

Zsánerében tulajdonképpen korrekt, csak már elfáradtam ettől a stílustól. Ideje lenne kicsit szüneteltetnem, mert így folyton azt éreztem, hogy ilyet már olvastam. Pont ezt vártam. Miért gyötrődik már megint ennyit?

Bennett nagyon belülről megfogott regényt írt. Zorie belső monológja a regény, és mint tipikus kamasz, mindent megrág ezerszer, gyötrődik és nehezen dönt. Jellemzi egyfajta egoizmus is, amit majd a szemére is vetnek. Mindig azt nézi, ami neki számít. De nem minden kamasz ilyen? Nehéz más cipőjébe képzelnie magát, amikor a saját életében is vannak kisebb-nagyobb fájdalmak, amelyek elvonják a figyelmet. Ez pont nem az, amit felrónék a lánynak. Azzal sokan küzdünk valamilyen szinten, hogy én-központú a világunk.
Zorie úgymond ’rendes’ kamasz, könnyű vele azonosulni – egy újabb szomszéd lány, aki nem a legszebb, nem a legokosabb, de helyeske és vannak céljai, bánatai is. Ha nem lenne annyi szenvedéstörténete, aminek a nagyját gyerekesnek éreztem, még kedvelni is tudtam volna. De ifjúsági, így ilyennek kell lennie. Már említettem ugye, hogy kezdek belefáradni az ifjúsági gyötrődésekbe? A lányét is fárasztónak éreztem.

Cselekmény kevesebb van benne, és az is a szerelem köré gyülekezik. A magam részéról sokkal szívesebben olvastam a túrán kalandokat, de inkább azon lesz a súly, hogy mit kezd egymással Zorie és Lennon. Egyedül azt éreztem pörgősebbnek, amikor a titkaikat elkezdik elmondani, és hirtelen a fejére áll minden, amit a lány addig gondolt. Még akkor is, ha abban azért van mese faktor, hogy hónapokig nem bírnak megnyílni, most meg egyszerre minden kiszakad belőlük.
Nem is szerettem, hogy akkor Zorie milyen érzelmi hátraarcot produkál, de ifjúsági romantikus. Pontosan ezt vártam, hogy ezt teszi. Nincs meglepetés.

Akad benne kis humor, kevesebb kaland, sok románc. Mindez érzelmekkel túlpörgetve, szinte már szentimentalista stílusban. Nyilván túlzok, Jenn Bennett ennél jobban elkapja a hangulatot, és nem vált át csöpögősbe, csak nagyon az érzelmek uralkodnak a témákban.

Próbál komolyabb mondandót is behozni, mint a gyász és a szülői diktatúra elleni harc, csak sajnos ezeket is alárendeli a szerelmi szálnak. Olyan szempontból lesz jelentősége, hogy hat ez a fiatalok szerelmi életére. Valahogy nem érzem jónak az arányt.
Nem is tudom, mit kellene kihozni belőle tanulságként. A szülők is emberek, és all you need is love? Fontos a kommunikáció? Eredetiség meg nulla.

Lehet, hogy máskor azért jobban kedvelném. Most nagyon azt érzem, valami horrorral vagy véres thrillerrel át kell mosatnom a szervezetem, hogy megint értékelni tudjak egy ilyen történetet. Mert már unom.

Bennett: Ragyogó szemek - Mint ifjúsági: 70% sok érzelemmel, némi komolyabb konfliktussal, de elsősorban szerelmes.

Szubjektíven: 50% már unom, ami csak ennyit tud. Túl szerelmes, túl nyafka a főszereplőnő.