5: Lyons: Minden Dolgok Neve – a sárkányokat legyőzni lehetetlenség. Kezdjük azzal, hogy varázserejű fegyver nélkül meg se lehet őket sebezni. Ha az megvan, és harcolni is tudsz velük, megölni is sikerül őket, akkor szembesülhetsz azzal, hogy a sárkány feltámad és bosszúszomjasan a nyomodba ered. Kihrint meg álmai nője sárkányölésre kéri fel…

4: Morgenstern: Éjszakai cirkusz – két mágus rég vetélkedik egymással: kinek a módszere jobb? A tanítványaiknak kell egy versenyben megmérkőzni, hogy eldöntsék a kérdést. Marco és Celia meg is kezdik a mutatványt, és nyerni akarnak, miközben egyre jobban egymásba is szeretnek. Egymásért küzdenének, de szembe kell nézniük azzal, a versenynek se fix szabályai, se nyertese nincsen. Akkor hogyan győzhetnének?

3: Campbell: Rendíthetetlen – Jack Geary katona volt, egy generációval korábban, aki megmentette a flottáját, részben a szerencséjének is köszönhetően. A Szövetség vesztésre áll, a flottát csapdába csalták, és az egyetlen reményük a hibernációból visszatérő Geary, akinek haza kellene vinnie őket épségben. De felérni a saját legendájához? Lehetetlenebb, mint átkalauzolni a hajókat az ellenséges világűrön.

2: Hernád: Pannónia Parancsnok – a magyar szuperhősök kapitánya, az ősei emlékezetét és tudását bíró Pannónia Parancsnok lejáratta magát, mindenki vesztesnek tartja és az emberei is fellázadnak ellene. Amikor a csapat eltűnik, és az ország a végveszélyhez jár közel – valaki minden mágikus dolgot ellop – ő marad az egyetlen, aki még megakadályozhatja Magyarország eltűnését. Nagy feladatra egy alkalmatlan ember… mi lesz ebből?

1: Bardugo: Hat varjú – van egy börtön, ahova bejutni is lehetetlenség, valakit kiszabadítani onnan meg mesékbe illő tett lenne. Kaz Brekker azonban ezt a feladatot kapja, és össze is szed egy csapatot a lehetetlen munkára. Akad köztük egy grisha és vadásza, akik félő, hogy még a megérkezés előtt megölik egymást. Egy mesterlövész, akinek a veszte a játékfüggősége. Hatan, kényszerű szövetségben. A végére azonban kiderül, hogy a küldetés egy még lehetetlenebb vállalkozás kezdete csupán: Kaz bosszúja reménytelen és szükséges.

Országot mentő, kalandos, mágikus, farkasos.

Fitz nem halhatott meg békében. A lelkét visszakényszerítik a testébe, miközben Pompa és a szerettei is halottnak hiszik a fiút. Hosszú út áll előtte: újra emberré kell válnia, lélekben is, hogy segíthessen a királyának. Az egyik fele még vágyik a farkas-lét után, de az emlékei visszatértével a kötelességei és a szerettei is többre sarkallják. Célt keres magának. Mint orgyilkos, Pompa meggyilkolása is a tervei között van. De van egy nagyobb küldetés is: Igazság él, és segítenie kell neki. Fel kell kutatnia a királyát és megmenteni a világot vele, ahogy a Bolond is akarja. Ám a célért hatalmas áldozatokat kell hozni, mindenkinek. Fitz még nem sejtheti, a vége előtt mennyi mindent kell még adnia.

Egyszerre érzem azt, hogy ennek a történetnek így kellett alakulnia, ugyanakkor mégis elszomorított az események végső kifutása. Azért nem sírós a vége, de annyira tudom sajnálni a szereplők nagyját…

Egyszerre van benne egy nagy, epikus történet is, és egy nagyon személyes dráma is. A világ sorsa a tét, vannak nagy csaták és halálos ármányok. Karddal, mágiával, álmokkal és jóslatokkal haladunk a végső nagy küzdelem felé. Ugyanakkor Hobb látóterében mégiscsak az egyes emberek vannak, akik eljutnak arra a pontra és csak adnak és adnak.
Mesélhetnék arról, milyen kalandok vannak és Hobb hogyan bővíti tovább a regény világát. Történelemből, mágiából is többet kapunk, miközben a szereplők mozgásban vannak és több fronton harcolnak. Megfontoltan halad a szerző a cselekménnyel, néha túlírtnak is éreztem, de azért zajlanak a dolgok benne.
De nem ezt éreztem a fontosnak, nem ez fogott meg.

Az, hogy ki mit ad, milyen árat fizet. Az a sok emberi tragédia és áldozat. Fitz, akinek a lét lassan kín, és nehezen talál vissza magába. Molly halottnak hiszi, és nem mehet vissza hozzá. A családról kell lemondania, és ez egy be nem gyógyuló veszteség.
Bolond, aki elveszve a látomások és a jelen között annyira jót akar. Egyszerre éreztem őt az egyik legsérülékenyebb, de legerősebb karakternek is. Sok bölcsességet mond, alakítja az eseményeket, miközben őt is tragédia lengi be. A kevés humor – mert itt már kevés akad – hozzá köthető. A Bolond egy színfolt a történetben, talán már ő a kedvenc szereplőm.
Igazság – ő aztán szó szerint mindenét feladja az ország megmentéséért. Nem is tudtam eldönteni, kinek jut a nehezebb feladat. Neki vagy Fitznek. Az, hogy képesek ezeket megtenni, hősökké teszi őket. Sok mindenért lehet őket szeretni, de akkor is elszomorít, hogy ennek mi minden az ára. Megmenthetik a világot, de nem maguknak.

Keserédes a vége. Így kerek, és működik így, de akkor is szomorú. Mondjuk, az ilyen végeket tudom becsülni, sokkal mélyebb, mint lenne egy tökéletes happy end. Még, ha maradtak is kérdéseim. Azon törhetem a fejem, hogy a végén megszülető Kötelesség kicsoda. Robb úgy alakítja a mágikus szálakat, hogy ezt nem tudom eldönteni. Mert DNS-ben Fitz az apja, még ha Igazság is nemzette, csak nem a saját testében. Lehet a fia mindkettőnek? Ez van, ha ilyen mágia van a történetben. Kérdések, amibe belefájdul a fejem.

Könnyű olvasni, a párbeszédek jobban húztak előre, de a leírások is láttatnak. Gördülékenyebb is a szöveg, mint az első kötet volt. Még akkor is, ha az oldalszáma nagyon magas, és helyenként húztam volna – kevesebb leírás, több lényeg jobban tetszett volna.

Így most kissé búsan búcsúzom a ciklustól, engem elszomorított a vége.

Hobb: Az orgyilkos küldetése – Mint fantasy: 70% bővíti a világát, kalandos és részletes, karakterközpontú fantasy.

Szubjektíven: 65% a vége letört, egy mágikus testcsere túl kérdőjeles, helyenként lassú.

Mágikus, álmokért küzdő, testvéres, lázadó.

Scarlett és Donatella összetartó nővérek. Egy kormányzó lányai, de az apjuk egy erőszakos zsarnok is egyben, aki veri és rabságban tartja a lányait. Scarlett azt reméli, ha férjhez megy, magával viszi Tellát is, és megmenekülnek. Tella azonban mást tervez: meghívást szerez a Caraval varázslatos játékára, aminek a megnyerésekor egy kívánságot a titokzatos vezető, Legend teljesít. Mire Scarlett feleszmél, már mennie kell megmentenie a húgát és az egyetlen segítsége egy jóképű matróz, Julian, aki a mágia szigetén is igyekszik a lány segítségére lenni. El is kell a segítség, hiszen a hazugságok és mágia világában soha nem lehet tudni, mi a káprázat és mi valódi – Scarlett a saját félelmeivel is szembe kell nézzen itt.

Nem ez volt az első találkozásom a regénnyel, de még mindig nem tudok vele dűlőre jutni. Azért próbálkozom, most talán jobban is tetszett, mint elsőre.

Nézzük először a világát! Alig tudunk meg róla valamit. Adott ez a varázssziget és tudjuk, hogy a lányok apja keménykezű kormányzó. A nevek alapján mediterrán/olasz a terület, de ez fantasy vidék lenne teljesen? Értem, hogy a Caraval a fő helyszín, de nem éreztem úgy, hogy el lenne helyezve egy világban a sziget.
A mágia. Scarlett játékát végre érteni vélem: a feladatok arra valók, hogy a lány saját magával nézzen szembe. A félelmeit, álmait és reményeit kell megfogalmaznia, és az egész folyamat rávezeti arra, milyen képességei vannak, ez egy jellemfejlesztő kaland. Van benne ugyan mágia, és varázslat szövődik az egyes feladatok köré, de ez csak körítés. Ifjúsági regényként így tudom díjazni is, hiszen a fantasy körítés ellenére ez egy fejlődéstörténet.
Ha már ifjúsági, egy kis szerelmi szál is került bele, de Garber szerencsére ezt nem írta túl. Pont annyi, hogy ne legyen egy elsősorban romantikus történet. Fontosabb Scarlett útja, mint hogy mit kezd el érezni Julian iránt és viszont.
Csakhogy: a Caravalnak nagyon sok játékosa van. Mindenki ilyen személyre szabott feladatokat kap, vagy mindenki csak Scarlett történetét játssza? Nem derül ki, és igazságtalannak is érzem. Ha mindenki saját játékot kap, akkor ez átláthatatlan és kaotikus. Ha viszont mindenki Tellát keresi most, akkor Scarlett olyan előnnyel indul, hogy a többieknek esélye sincs nyerni. Maga a játék koncepciója nem tiszta így.
A varázssziget maga – még mindig nem éreztem elég csodásnak. Ahhoz képest, hogy mennyire varázslatosnak meg különlegesnek élték meg a szereplők a szigetet és az épületeit, nem éreztem át, miért olyan nagy szám ez.

A karakterek nagyrészt tipikus YA hősök és hősnők. Az egy kicsit feldobja, hogy sokaknak van titka és igazából ügyesebbek, összetettebbek, mint aminek látszanak. De a központi alak, és aki az egész hangulatot viszi, Scarlett. Ő viszont tipikus önfeláldozó hősnő, aki a testvéréért bármire kész. Menet közben ismeri fel a saját erejét, és fejlődik. Hitelesen fiatal lány, hibázik is. A zsánerben teljesen korrekt karakter, akivel lehet azonosulni és drukkolni neki. Nekem azért a mártíromsága, ahogy mindig magát áldozná fel a húgáért, sok. Ez már nem egészséges szeretet, éreztem benne beteg túlzást is.
A férfiak halványabbak mellettük, és simán jó – rossz kategóriába sorolhatóak.

Bár már Scarlett fejlődését tudom díjazni, nekem továbbra sem elég kalandos vagy mágikus a regény. Lehet azért is, mert már ismertem a csavarokat, nem találtam izgalmasnak. A rejtély sem elég titokzatos.

Garber: Caraval - Mint YA fantasy: 65% ifjúsági regény, fejlődő hőssel, nem eltúlzott szerelmi szállal.

Szubjektíven: 50% hiányzott a körítés, és Scarlett annyira kamasz tipikus, hogy nem bírtam.

• Pagony: Kórház az osztályteremben - történelmi, ifjúsági
• Móra: Csajoknak kötelező - YA
• Álomgyár: Mielőtt lemegy a nap - történelmi romantikus
• Művelt Nép: A démoni kultiváció nagymestere 5. - fantasy
• General Press: Szem előtt - krimi
• Fumax: Dulgath halála - fantasy
• Könyvmolyképző: Carmen, a mestertolvaj - gyerekkönyv
  • A Magnólia Fogadó - női

Március

29. Hearne: Beszorítva - fantasy 5

30. Whelan: Egy év veled - romantikus 3,5

31. Steinbeck: Édentől keletre - szépirodalom 5

Április

1. Pauw: Sötétben - thriller 4,5

2. King: A Vízió - képregény 4,5

    Harkness: Az idő rabjai - fantasy 3,5

3. Remender: Körhinta - képregény 4

    Kelk: Aki mer, az nyer - strandkönyv 2,5

4. Dick: Palmer Eldritch három stigmája - sci-fi 3

    Tolkien: Kullervo története - fantasy 2,5

Boldog Nyuszit! Remélem, hoz a nyuszi a csoki mellé olvasnivalót is!

Balsorssal vert, mágikus, szerencsétlenül járt.

Kullervo rabságban születik, hogy apja gyilkosának, egyben nagybátyjának szolgája legyen. Anyja megkeseredett és tönkrement nő. Idősebb testvérei elfogadják ezt a sorsot. Ikerhúga lesz az egyetlen, akit a fiú szeretni tud. Kullervo egyszerre nő erős és elvadult kamasszá, akitől félni kezdenek és száműzik. Újabb szolgasor vár rá, de boldogság nem. Gazdasszonya elveszejtené, de Kullervo lesz a gyorsabb. Felfedezte, mire képes és mi a célja: megfizetni azoknak, akik miatt ez lett az élete. Hajtja a bosszú, tesz rossz dolgokat, és figyelmen kívül hagy egy fontos figyelmeztetést. Így találkozik a lánnyal, akibe beleszeret, és aki a véletlen folytán a balsors újabb eszköze lesz.

Hiába tudom, hogy ez még csak egy próbálkozás, töredékben is maradt fenn – mégis, én többet vártam. Most nem érzem boldogítónak, hogy kereshetem a nyomokat, mi hogyan köszön majd ebből vissza A szilmarilokban.

Talán a tragikuma, ami lehetett volna, ami tetszett benne. Eposzi, csak töredék. Részleteiben az egyes kalandok lekötöttek, csak az egész nem akar összeállni. Igaz, azonnal ide tudom írni, hogy nem egész történet és nem befejezett fantasy, nem állhat ennél jobban össze.
Még így is Tolkien egyes elemeket nagyon eltalált a történetben. Miért lesz Kullervo szerelme öngyilkos? Ahogy sejteti a szerző, és mi előbb megérthetjük az indokot, mint a szereplő, az kifejezetten ütős lett. Sajnálom is, hogy pont a vége nincs meg, mert ott érdekelt volna igazán, mi zajlik le a fiatalemberben, amikor ő is mindent megért.

Kullervo alakja különben is érdekes. Egyszerre torz, de mégis meg lehet érteni és sajnálni is. Én nem a gyilkost láttam meg benne, hanem a sorsüldözöttet, akit a múltja faragott ilyenné. Az a tragikum, amit már emlegettem: ha másként, máskor születik, nagy hős lehetett volna, így viszont elvadul és buknia kell. Mindig ezek a szereplők és sorsok tudnak nekem nagyon fájni: amikor annyi lehetőség rejlik bennük, de valamely okból esélyük sincs kiteljesedni.
Szimpatikus Kullervo nem tudott lenni, de nem is olyan antihős, akit utálni kell. Eleve rossz lapokat kap a születésekor, és folyamatosan gyűjti az újabb ellenségeket is. Ha mindez nem lenne elég, még szerencséje sincs. Azt hiszem, rá lehet azt mondani, hogy nyomorult. Az pedig, hogy minden rosszasága ellenére Tolkien megsajnáltatja velem, a történet erőssége.

Sok a verses betét is benne. Nekem túl sok is. Eleve a líra ilyen formában távolabb áll tőlem, és itt olyan klasszikus sor sem születik, mint a Bilincs az egyetlen.

Az is a rossz élmények közé kerül, hogy menet közben alakította még a történetet és a szereplőket Tolkien. A neveken lehet legjobban látni: az elején a Kalevala neveit használja, aztán elkezd beceneveket adni és törhettem a fejem, hogy most ki-kicsoda.

A kiadó kreativitását a kötet kapcsán el kell ismerni. Maga Kullervo története annyira vékonyka, hogy egy füzetecskébe is ki lehetett volna adni. Tanulmányokkal, bőséges jegyzettel azonban korrekt könyvvé szerkesztették. Akit érdekel a háttér, a szövegváltozatok, jegyzetek és vélemények, bőven talál itt anyagot.
Sajnos, én nem ez a kategória vagyok. Az a gondolat ragadt meg egyedül, hogy Kullervo nagybátyjában hogyan lehet Hamlet nagybátyjának alakját is meglelni. Még néha A hobbit egy-egy vonása idéződött meg, de ez lényegesen kevesebb is ismertebb (Niebelung).

A Beowulf még visszavan a szerzőtől, de ezek után lehet, hogy még egy kicsit hanyagolom, és inkább Középfölde harmadkorába térek vissza, ha Tolkien olvashatnékom lesz.

Tolkien: Kullervo története - Mint fantasy: 50% töredék és kidolgozatlan, de vannak benne ötletek, és írói zsengének ok.

Szubjektíven: 30% tragikus a történet is, és a keret nem elég, hogy egésszé tegye a sztorit.

Jövőbeli, drogos, idegen lényes, hatalmi harcos.

Barney egy prekog, aki a divatra specializálta magát. Előre tudja jósolni, melyik termékek lesznek népszerűek. A cége profilja a Pisze Pat babák – a Marsra telepítettek menedékét jelentik ezek a babák, melyeknek az életébe képzelhetik magukat egy drog segítségével. Most azzal kell szembenéznie, hogy őt is behívták. Ha nem talál ki valamit, mehet ő is a Marsra. A főnökének is megvan a maga baja: Palmer Eldritch 10 év után tért vissza a világűr távoli feléből, és egy olyan anyaggal rendelkezik, melyek egyeduralkodóvá tehetik a babák és a drogok piacán. Lehet, hogy az életére kellene törnie? Barney észre sem veszi, és már az ő élete is annak a tervnek a része, hogyan tegyék tönkre Palmer termékét.

Már én is unom, hogy Philip K. Dick regényei kapcsán ismétlem magam. Annyira keresem, miért olyan forradalmi és nagyszerű, de csak azt érzem, hogy valamiből kimaradok.

Mit látunk benne a jövőről? Az emberiség elkezdte meghódítani az űrt, de a kolonizáció gyötrelmes. Erőszakkal telepítenek a Marsra, ahol az emberek annyira nyomorultul érzik magukat, hogy a drogokhoz menekülnek. Lássam ebbe bele, hogy úgy elidegenedünk, és annyira elmagányosodik a modern ember, hogy menekülnünk kell valamibe? Ok, mi még nem drogot szedünk, hogy Barbie babák életébe képzeljük bele magunkat. De ahogy olvasunk, tévézünk… nem akarom, de látom a hasonlóságot.

Az viszont megvan teljes egészében, ahogy a vezetők áskálódnak, korrumpálódnak a profit védelmében. Fel sem merül, az embereknek mi a jó vagy rossz, csak a vezető termék védelme és a vetélytárs kiszorítása számít. Ez abszolút betalált, ebben könnyen megtalálom a jelent.
Ahogy Barney példáján az is pipa, hogy a karrierizmus hogyan teszi tönkre a magánéletet. Neki lehetett volna klasszikus családja, nejjel és gyerekekkel. Nem azt választotta. Aztán már bonyolultabb kérdés, hogy boldog lett-e. (Nem, de szerintem a családdal sem lett volna az.)

Végül, az Isten kérdés. Ezt nem tudom feldolgozni. Kinek, mi az isten? A hit erejét kiértettem a regényből, de ennél mélyebbre nem jutottam. Pedig birizgálja az agyam, hogy itt lenne a nagy meglátás. Valami Istenről, hitről – de megfogalmazni se tudom igazán, még a kérdésfeltevést sem. Noha a cím is erre lök: stigmák.
Abba az irányba kellene elmennem, hogy leszünk kicsit isteniek? Mert a stigmák majd többeken megjelennek, és megfertőződnek. De istennel, vagy simán valami idegennel? Egyáltalán, mi dönti el, mit tekintünk istennek? Ha abban a világban ő az irányító, mindenek ura, akkor az isten ott ő, nem?

Ha a sima cselekmény szintjén maradok, akkor is érdekes a regény. Többféleképpen keverednek az idősíkok, nézőpontok, víziók. Én próbáltam Barney történetére koncentrálni, aztán hozzá kapcsoltam be a többieket. Néha éreztem, hogy a jövőbelátás miatt bizonytalan, mi a biztos és a jelen, mi a lehet és a jövő. De ezt most játékosnak éltem meg, és elvoltam vele, hogy próbáltam kirakni, mikor és kivel mi történik. De nem egy könnyen feldolgozható kötet ez. Lehet vele kirakózni.

Nincs túlírva sem, Dick a lényegre szorítkozik. Nem magyaráz túl. Nekem nem ártott volna, ha szájbarágósabb, de értem. Ez is a nagyságának az egyik jellemzője. Hagyja, hogy magunk fejtsük fel a rétegeket és keressük a kérdéseket és a válaszokat is.

Bár nem ez a legrosszabb Dick regényélményem, és még le is kötött a könyv, azért nem igazán tetszett. A novelláit még mindig többre becsülöm.

Dick: Palmer Eldritch három stigmája - Mint sci-fi: 70% lényegre szorítkozik, jövőbeli víziót alkot, melybe mai kérdéseket is felvet.

Szubjektíven: 40% lekötött a sztori időbeliségének összerakása, de nem hiszem, hogy értem.

Iris a pénz útját követve eljut egy férfihoz, akiről eddig nem is hallott. Ray évekkel idősebb nála, és most pszichiátriai kiértékelésen van. Éveket töltött börtönben, mert elítélték a szomszédja és annak kislányának meggyilkolásáért. Iris a soha nem ismert bátyjára ismer benne, meglátogatja, és megtudja, az anyjuk hogyan küldte kisgyerekként intézetbe, és titkolta el Ray egész életét előtte. Övé az akvárium a gyönyörű halakkal, amiért Iris fia is bolondul. Ártatlannak vallotta magát, és Iris hisz is neki.

Nyomozni kezd a múlt után. Kiderül, Ray magának való pék volt. A szomszédjába új lakó költözött, a szexi Rosita. A férfinak tetszett, de csak barátok lettek. Rosita, akinek a nős szeretője rendszeresen kijárt hozzájuk, csak szexet akart, de se a nőről, se a közös lányukról nem gondoskodott. Rosita meg kihasználta, hogy Ray milyen naiv és kedves. Vele vetetett meg dolgokat, ő volt a kis Anna bébiszittere is. Amikor rendőrségi ügyük volt, az is azért volt, mert Ray védeni akarta a nőt a szeretőjétől, aki csak kihasználta.

Rosita elkezdte kérdezgetni Rayt a családjáról.

Közben a férfihoz látogató érkezik, a saját anyja az. Megfenyegeti a fiát, ha nem mondja azt a húgának, hogy eddig hazudott, ő volt a gyilkos, végez a halaival. Ray többet látni sem akarja a testvérét. Az egyik gondozó segít Irisnek, ők ismerik fel, hogy Ray enyhén autista – ahogy Iris fia, Aaron is.

Iris jön rá, hogy az anyja mennyire benne volt akkor a dolgokban. Rosita Ray apja után nyomozott, zsarolni kezdte az asszonyt. Ray ugyanis egy viszonyból született, egy gazdag és nős férfi fia. Ezért kellett meghalnia – csak sajnos Ray korábban ért haza, és hagyták börtönbe menni, hogy a titkuk titok maradjon. A szerető végezne Irisszel is, ezt azért nem hagyja az anyja.

A végére Iris, Ray és Aaron együtt játsszanak a tengerparton. Ők egymásnak a család.

Élettől menekülő, nyaraló, új kapcsolatokat építő, csajos.

Tess élete összeomlóban van. Kinevezést várt, helyette kirúgják, mondván, megszűnt az a pozíció, amibe ki akarták nevezni. Nagyon rég szerelmes a legjobb barátjába, most egy estét együtt is töltenek, de a férfi közli, hogy ez nem változtat semmin: ők csak barátok. Így Tess most rossz lesz kicsit: a lakótársa, Vanessa telefonját felveszi, és elvállal a nevében egy fotós munkát, amire ő maga el is utazik. Nem mintha Vanessa bármire is rászorulna: gond nélkül összejött a sráccal, akiről tudta, hogy Tess is szereti. Dolgoznia sem lenne muszáj, jómódú apja mindent megad neki. Tess így helyette utazik: Hawaii, egy szexi és pimasz riporter (Nick) és Tess elkezd kijönni a gödörből. Még, ha éppen Vanessának is szólítják itt. Újjáépíti az életét, elmerül a divatban és a helyi lehetőségekben, meg Nick szemében.

Ez pont az a sztori, amit filmként elviselek, regényként azonban sok a hiányérzetem és előjön belőlem a fanyalgó. Még, ami tetszene, abba is képes vagyok belekötni.

Van egy olyan alaphelyzet, ami már alapból nem tetszik nekem. A menekülés, mint a megoldás? Gond van a munkában, gond van a szerelmi életében, akkor irány álnéven máshova? Nekem ez annyira romantikus komédia megoldás, hogy nem tudtam komolyan venni egy pillanatra sem. Pláne, hogy mennyire ellent mond annak, amit különben megtudunk a karakterről. Pláne, hogy sorra úgy alakulnak az események, mint egy romantikus komédiában. A sármos, de idegesítő férfi. Egy új barát, akiről kiderül, hogy…
Végig egy csajos film története szerint alakulnak az események, és minden konfliktus túlságosan könnyen kisimul. Nem éreztem a téteket, vagy nagy érzelmeket, vagy bármit. Talán tényleg csak egy kis limonádé akar lenni, mert annyi van csak benne.

További gond, hogy engem irritált a hősnő. Mert ok, Vanessa nem egy szimpatikus nő, de az, amit Tess csinál, az őt minősíti, nem a lakótársát. Bár, nem a Vanessa nevében elvállalt és végzett munka az, ami nálam leírta a nőt. Tulajdonképpen évek óta eszi a fene a legjobb barátja után. Meg van írva a nagy, reménytelen szerelemnek, amit csak annál jobban akar. Ehhez képest 1 héten belül forró viszonya lesz egy újonnan megismert férfival. Majdnem olyan volt, mintha felkelt volna az egyik férfi mellől, aztán máris egy másik ágyában van. Mivel a szerelmet is ide keveri a szerző, ez bizony zavar. Ha szerelmes az egyikbe, mit csinál a másikkal?
És még azzal is kábítva vagyunk, hogy hosszú ideje szűzi életet élt… hát most gyorsan váltott. Ok, legyen bulis csaj, aki állást és pasit is ilyen könnyen vált, vagy csak szórakozik, de akkor ne akarják eladni nekem az örök rendes és példamutató nőnek. Mivel limonádé, strandkönyvnek való kötet, simán belefért volna egy bulis, lazább hősnő. Így simán zavart, hogy másként viselkedik, mint amilyennek a szerző jellemzi a hősnőjét.

Biztosan lehetne úgy is olvasni, hogy ez csak egy romantikus kis komédia, amin mosolyogni kell meg szórakozni. Úgy is van megírva. Csajos, könnyed, laza. Barátnőkkel, flörttel, egzotikus helyszínnel. Találó az is, hogy Kinsella-olvasóknak ajánlják, az a zsáner valóban. Csak egy kis romantikus semmiség, amiben egy nő szembenéz az addigi életével, ugrik egy nagyot és újjáépíti magát minden téren.
Ha így tudnám nézni, kihoznám egy korrektre.

Csak éppen nem így olvastam. Felhúztam magam rajta. Engem nem kikapcsolt a sztori, hanem bosszantott. Döntse már el, mi akar lenni!

Kelk: Aki mer, az nyer - Mint strandkönyv: 50% egzotikus helyszín, romantikus komédiába illő szereplők, helyzetek.

Szubjektíven: 25% nagyon nem szimpatizáltam a főszereplővel, és a cselekmény is tipikus.

Új tanulókkal ismerkedő, véres, bosszút álló.

Az osztály visszatér egy újabb tanévre. A dagi és csaja, Viktor és a sleppje osztozkodnak a vezetésen, míg Saya gyászolja azokat, akiket el kellett veszejtenie – de csak titkon, a mester leckéjének a része ez is. Ezért is kap az elsősök között új védencet, és Saya tudja már, hogy bármikor késznek kell lennie végeznie vele akkor is, ha megkedveli. Nagyon nem akar megint érzelmileg közel kerülni másokhoz, de nehezen állja meg. Bár a veszély közel: Saya vérszomjas bátyja az apja kardját és a húgát is vissza akarja kapni. Nem csak nyíltan, de egy árulóval is a lány közelébe férkőzik. Közben a véres élményekből kijut Mariának is, akivel megfizettetik a kiontott vért. Nem akarják megölni, viszont szenvedésből határtalan a rá kirótt adag. Nem sejthetik, hogy van, aki nem felejtette el a lányt és eljön érte.

Azt hiszem, nekem most jobban tetszik ez a történet, hogy nem kell keresnem benne, hogy mivel több egy sima mészárlásnál, hanem sok mindent meg is fogalmaznak a szereplők. Szó se róla, most is egy véres akció menet, de megkapom azokat a mondatokat, amin törhetem a fejem és merenghetek.

Bár van benne újrakezdés is, azért jobb, ha az előzmények ismeretében ugrunk neki. Sok a visszautalás, és abból alakult ki a mostani status quo. Bár tény, az új diákok és a köztük levő ármánykodás, a színre lépő báty és az ő tervei érthetőek előtudás nélkül is. Kicsiben újraindul az orgyilkos osztály története, de csak részben.

Még mindig kegyetlen és sötét a képregény világa. Egy csomó olyan gyereket zártak össze, akik joggal keseredhettek meg és keresnek véres megoldást az életükre. Van itt háborús menekülttől kezdve bűnszövetkezetbe nevelt srác is bőven. A közös pont az erőszak, és hogy mindenki erős akar lenni. Hogy közben szociopatának is kell lenni? Ez a lecke, amit meg kell tanulniuk. Van, akinek amúgy is könnyen jön az árulás.
Most is felmerült bennem, mennyire lehet e kölykökkel szimpatizálni. Saya majdnem kezdettől nem szimpatikus nekem, így annyira nem lelkesít, hogy most ő a fő alak. Marcus esetében egyszerűbb volt, ő nem volt szociopata, ha meg is tanulta a sötét dolgokat is. Talán Saya új védence áll közel ahhoz, hogy jobbnak lehessen nevezni a többieknél, de ő sem nyert meg magának. Az a humor, ami korábban volt a narrációban, velük nincs meg.
Van ugyan egy-egy szereplőnek egy-egy aranyköpése, a másodévesek ármányaiba is vegyül humor (mire nem jó az igazságszérum), de ez egy sötétebb történet. Színeiben, történetében, de a humorában is.

Itt kanyar vissza az eredeti gondolathoz. Most nem csak a világból érzékeljük, hogy milyen bajok vannak a modern világban. Ki is mondják őket. A rasszizmus, a fegyverviselés, ahogy az emberek irtják egymást – témává emelik, megbeszélik és itt hangzanak el olyan mondatok, amelyek megragadtak a fejemben. A fehér ember ketrece a kedvencem, azt nagyon találónak éreztem. 2-3 mondattal összefoglalják azt, az Amerika képpel együtt azt, amit máshol egy könyvbe nem bírnak belenyomni.

A grafikáját is teljesen megszokta a szemem – csak 5 kötet kellett hozzá. Már nem érzem rondának, de szépnek se mondanám. Egyedi, sötét, illik az ábrázolt világhoz. A karakterek meg kevés vonással is jellegzetesek, egy pillantásra látni, ki kicsoda.

Már csak arra kell rájönnöm, mit jelent az utolsó rész, amiben visszatér valaki, akire nem számítottam. Talán majd a következő részben megtudjuk, hogy lehet ott és akkor. Várom is!

Remender: Körhinta – Mint képregény: 75% a szokott sötét világ képileg, humorban és cselekményben is. Kemény.

Szubjektíven: 70% sajnos Saya a hős, akit nagyon nem szívlelek. A sztori jó lett, üzenettel.