Kamaszos, első szerelmes, nyaraló.

Philippe és Vinca családjai jó barátok, a nyarat együtt is szokták tölteni a tengerparton. A fiú most múlt 16, a lány 15. A gyerekkori barátság lassan valami másba fordul át, de a fiatalok még nem nagyon tudják, hogy kezeljék a megváltozott érzelmeik. Hol már rohannának a felnőtt létbe, máskor még őriznék a gyermeki ártatlanságot és boldogságot. Ezt az útkeresést zavarja meg a szintén itt nyaraló, harmincas Camille megjelenése. Flörtöl a fiúval, meghívja magához és szép lassan elcsábítja. Pontosan tudja, hogy tanár nénit játszik a fiú mellett, aki érzelmeket nem nála keres, csak a testiséget próbálgatja vele. Vinca is észreveszi, mi történik és valami elpattan a két fiatal között. Eljön az a pont, ahol már nem lehet visszatérni a gyermeki barátság biztonságos vizeire.

Colette – amióta láttam a róla készült életrajzi filmet, gondolkodtam rajta, hogy valamit el kellene tőle olvasni. Amikor arra is rájöttem, hogy az egyik kedvenc régi filmem az ő története – Gigi – alapján készült, még inkább erősödött ez az ötletem. Azért nem a Gigivel kezdtem, hogy hangolódjam kicsit. Már nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet volt.

Ha van olyan téma, ami ki szokott borítani, az a gyerekekkel való visszaélés. Rendben, ebben a kötetben azért nem olyan pedofília és visszaélés van, mint az Érinthetetlenben, de azért nálam ez is kiütötte a biztosítékot. Nekem egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy harmincas, vonzó nő, aki a kortársai között is nyugodtan hódíthatna, miért egy 16 éves kamaszt ront meg? Mert itt arról van szó. Nem egymásba szeretnek, nem érzelmek játszanak, csak éppen Camille egy félig gyerekkel akar üzekedni. Nekem meg a gyomrom felfordul.

Pedig Colette szépen elrejti a tényeket, nincs semmi kiírva, a viszonyra is csak utalások vannak a sorok között, de azért ki lehet olvasni. Még azzal is bevonja, hogy Camille tanár nénivé minősül, de a magam eszével az ilyen tanár nénit küldeném a börtönbe liliomtiprásért, és abszolút nem tud érdekelni, hogy más korban ezzel elnézőbbek voltak.

De tegyük ezt félre kicsit, mert képes lennék még erről oldalakig írni. Ez a regény viszont nem csak ennyiről szól, szerencsére. A Camilla kaland része annak, ahogy Philippe keresi a felnőtté válás ösvényét. Ő az a pont, ami kibillenti. Vinca mellett még inkább a gyerekkori képet tartaná meg, de Camille után már nem lehet. Aki messzebb vitte, aki férfiként kezelte – ezzel is csábította el.

Vinca és Philippe között végig megvan a libikóka, ahogy barátok is, többek is. Olyan kamaszosan aranyos, ahogy próbálgatják, mik ők egymásnak, mit szabad és mit nem. Mind a kettőben viharzanak az érzelmek, és még maguk sem tudják igazán, mit várnak az élettől vagy egymástól. A kis játékaik még megvannak, de a cselekményt sem az adja, ahogy mondjuk rákot fognak az öbölben, hanem ahogy méregetik egymást, és forognak a kerekek, dúlnak az érzelmi viharok.

Lélekrajzban erősebb Colette, és megragadja ezt a már nem gyerek, de még nem is felnőtt időszakot, amikor az útkeresés a fő probléma.

A regény vége nekem nem igazán tetszett, kissé befejezetlennek is érzem. Kb. úgy vagyok vele, hogy nem éreztem ki belőle, hogy átvészelték volna az érzelmi vihart. Mintha valami még ezek után jönne – van minimális utalás a jövőre, de nem sok mindent mond el.

A stílusa egy letűnt koré, nehezebb olvasni, de van atmoszférája, amit szerettem.

A Camille történet nekem nagyon nem kellett volna bele, különben nem lenne rossz.

Colette: Zsendülő vetés - Mint ifjúsági: 70% némely témája nem éppen ifjúsági, de hangulatos és érzelmes is egyben.

Szubjektíven: 55% Camille nagyon kiakasztott, de a gyerekek szálában van valami báj is.

Szerelmes, téves üzenetből kapcsolatos, egymásra kattanó.

Delia kapcsolata kihűlt, és ebben tisztában is van. Szolidan szakítanak a barátjával, megegyezve, hogy ettől még a barátság nem szakad meg közöttük. Delia azt hiszi, a bátyja akarja felvidítani, és küld neki SMS-ben üzenetet. Vissza is ír. Hamarosan azonban kiderül, hogy az a szám nem a bátyjáé. Egy Zach nevű srácé, aki egy ügyfelével egyeztetett volna találkozót, nem egy random lánnyal. A két fiatal azonban szimpatikus egymásnak, így üzenetekben kapcsolatban maradnak egymással. Lassan életük minden örömét és bánatát egymással beszélik meg, és egyre inkább elgondolkodnak azon, milyen lehet a másik élőben. Delia egyre biztosabb abban is, hogy pár hét alatt beleszeretett a srácba, akivel még nem találkozott. Amikor Zach felajánlj egy igazi randit, beleegyezik. Vajon a varázs meg lesz élőben is?

Mivel romantikus new adult regény, ezt csak költői kérdésnek szántam. Bár az tényleg poén lenne, ha élőben meg nem tudnának kijönni egymással, míg üzenetekben a másik az igazi. De ez nem ilyen regény, marad a megszokott klisék mellett.

Unalomig ismételtem már, de azért vegyük át most is!

1: a pár megismerkedik és nagyon hamar nagyon egymásra kattannak. Megvan. Azért Hunter védelmében annyit kénytelen vagyok megjegyezni, hogy ez nem egy olyan történet, ahol meglátják és megkívánják egymást, és a jó szexet kezdik el szerelemnek nevezni. Itt tényleg megismerik egymást, és mire személyesen találkoznak, már alapjai vannak a kapcsolatuknak. Plusz, még egy sem vetik bele magukat egyszerre az ágyba.

2: félreértés miatt nagy veszekedés és szenvedés. Megvan. Ez az a része, ami a leginkább rossz a cselekménybe. Akkora ostoba, nagy félreértés az egész, hogy nem esett jól olvasni sem. Érezni rajta, hogy a szerző csak kiszenvedett magából valami mondvacsinált konfliktust, hogy még úgy 70-100 oldallal több legyen a regény.

3: nagy gesztussal békülés és még nagyobb boldogság. Pipa és pipa. Nagyon nem is akarom részletezni. A kötelező körök és a kötelező happy end, ami már annyira szabvány, hogy elég komolyan unom is.

Vagyis, a cselekményt tekintve megosztott a véleményem. Egyrészt, annak örülök, hogy ez tényleg kapcsolat és egymásba szeretnek, nem a szexre alapoznak. Viszont, semmi meglepetés nincs benne, pont azt nyújtja a regény, amit ettől a zsánertől várunk.

A karakterek is new adult tipikus szereplők. Kedvesek, helyesek, nagyon szeretik egymást és nehéz bennük hibát találni. A romantikus regények mesehősei. Különben szimpatikus lehet Delia, Zach is, jó párost is alkotnak, csak annyira tipikusak… A mellékszereplőkben kicsit több az élet – durva, ha azt mondom, egy házi állatként tartott kecskében van a legtöbb spiritusz?

Ha már az a kecske. Értem, hogy aranyosnak írja meg a szerző, és próbál vele humort vinni a cselekménybe, de a vidéki nagymamámmal nekem a kecske nagyon nem háziállat. Haszonállat, aminek kint van a helye. Nem tudom elhinni, hogy egy ilyen állat boldog lehet lakásban tartva. Hozzáteszem, én tényleg láttam kecskét és nem csak képen. Nekem nagyon nem fér bele, mint házi kedvenc.

Ha már humor. Kevés van a kötetben, inkább kellemes romantikus limonádé, mint komédia.

Nem rossz, de nem is jó élmény. Plusz, az elején sms regény jellegű, ami nem igazán jött be.

Hunter: Légy merész! - Mint romantikus: 55% jól felépített kapcsolatról szól, ha klisé is akad. Formájában friss.

Szubjektíven: 40% hiányzott az a plusz belőle. Helyes, aranyos, de se izgalom, se poénok.

Maya elkezdi lenyomozni Jamie holmiját, és megtalálja a kutatási anyagait. A nő számára kiderül ezekből, hogy miután Jamie gyerekként megárvult, árvaházba került. Ott az igazgató és a gyerekek nevelője szigorúan fogta a gyerekeket, kegyetlenek voltak, és amikor már kellően megtörtek, szexuálisan is zaklatták őket. Jamie is belekerült ebbe a körbe – amikor próbált segítséget kérni, az igazgató és a nevelő megtorolta. Majd még rosszabb jött: hétvégenként egy házba vitték őket, ahol idegen férfiak perverzióinak alanyai lettek. Beöltöztették őket, verték és megerőszakolták. Egyszer egy nem árvaházi fiút előttük erőszakoltak meg és fujtottak meg, mert ellenállt.

Jamie túlélte, felépített egy életet, rátalált Mayára. Ám ekkor az a férfi, aki megfujtotta a kis Alexet, igazságügyi miniszter lett. Jamie ráismert, és igazságot akart. Ezért gyűjtött anyagot, le akarta őket leplezni. Már kevés fiú maradt csak életben. Akik túlélték a házat, nagy arányban lettek öngyilkosok. Jamie sem élte túl – megölték, öngyilkosságnak beállítva, hogy a mocskos titok elásva maradjon.

Maya átveszi Jamie küzdelmét. Fotói, videói vannak, és nyilvánosságra is hozza őket. Ám a gépezet elindul, és mindent eltussolnak újfent. Maya is veszélybe kerül, és megrendeznek egy balesetet. A nő túléli, de kómában fekszik.

Ekkor lép akcióba egy volt katona. Éppen kiküldetésen volt, amikor elrabolták a helyes kisfiát, aki mindent jelentett a férfinak. Mire hazatért, Alex már nem volt sehol. Máig kutatja, mi lett a fiával. Most megtudja – Mayának megvolt videón, ahogy megerőszakolták és megölték a gyereket. Összelistázza a gyereke kínzóit, és Mayával ellentétben ő maga intézi az igazságot. Katona volt, és megölni kezdi el őket, öngyilkosságnak beállítva. A nőhöz is bemegy a kórházba és elmondja, mit csinál. Ha Maya felébred, csatlakozhat a bosszúhoz, mert még vannak a listán, és van köztük egy igen nagy fejes is. (Az a könyvből nem derül ki, konkrétan kire utal.)

Világmentő, szimbiótás, űrkalandos, háborús.

Kira már pontosan tudja, hogy az egész világ milyen veszélyben van. Közeledik egy olyan erő, ami kész mindent felfalni és elpusztítani. Az egyetlen esélye az emberiségnek és a világ más értelmes lényeinek, ha összefognak, és Kira a szimbiótával kiáll ellene. A sereg azonban nem így látja a dolgokat, és a kezük közé került nőn kísérleteket akarnak végezni, miközben a csapatot is megfigyelik. Kira ezt nem hagyhatja, és Falconi a legénységével kész vele tartani. Megszöknek, és megkezdik a maguk tervét, összefogva olyan lényekkel is, akikre korábban ellenségként tekintettek volna. A Zabáló azonban szövetségessé teszi őket. Kira mindent kész feláldozni, hogy életben tartsa a szeretteit és velük az emberiséget. Nem sejtheti, milyen fejlődésen megy majd keresztül.

Christopher Paolini az Eragonnak köszönheti, hogy ismert lett a neve. Annak ellenére, hogy a regényből készült film csúnyán elbukott, így hiába a sok kötet, több film nem lett – maga az Eragon annyira népszerű, hogy Paolini még mindig ír neki kiegészítő kötetet, és újabb sorozatba is kezdett, hogy elmesélje, hogyan folytatódott Eragon és a sárkányok története.

Az Álmok a csillagok közt megjelenésének már csak azért is örültem, mert ez egy új történetet és Eragon elengedését jelezte. Az valahol olyan szomorú, amikor egy szerzőnek egyetlen sikertörténete van, és elkezdi nyújtani, mint a rétestésztát, és végül már más sincs, csak a sok lyuk és a sérült tészta.

Érdekes döntés volt a magyar kiadótó, hogy nem csak két részre szedte a regényt, de időben elválasztva is jelentette meg őket. Ugyan nálunk két részben jelent meg, de ez egyetlen regény és szervesen össze is kapcsolódnak.

Ennek megfelelően ez egyenes folytatása az első kötetnek. Ugyanaz a cselekményvonal, ugyanazok a szereplők. Ha most gonosz leszek, azt is ide írom, hogy ugyanannyira van benne lehetőség, amit éppen annyira nem sikerül megragadnia.

Továbbra is cselekményközpontú, az események gyorsan haladnak előre, és fejezetről fejezetre haladunk közelebb a nagy összecsapásig, a háborúhoz a Zabálóval. Csak éppen nem tudott lekötni, ami közben történik. Már most nem nagyon tudom visszamesélni, mikor min mennek keresztül. Maga a nagy csata sem lett olyan emlékezetes és izgalmas, hogy sokáig őrizzem az agyamban.

Az különösen irritált, hogy mennyire Kira lesz mindennek a középpontja és a megoldója. Hogy kellene érte izgulni, amikor a szimbióta miatt valósággal sebezhetetlen és így halhatatlan? Könyörgöm, most úgy indulunk neki a cselekménynek, hogy visszanöveszti a levágott kezét. Akkor miért is kell izgulni?

A végére Paolini valósággal istennőt farag belőle, aki pont úgy oszt ajándékokat, ahogy Galadriel a Gyűrű Szövetségének, amikor elindultak a Gyűrűvel a Végzet Hegye felé. Csak éppen Paolini nagyon nem Tolkien.

Zavart az is, hogy Paolini ezt a hősét sem képes elengedni. Ok, lehet, hogy most munkált benne az is, hogy siker esetén könnyebbem folytathassa a sztorit, mint az Eragont. Zárlat si van, de nyíltan egy új kezdet, új küldetések is megfogalmazódnak Kira előtt.

Még mindig sajnálom, hogy a szerző nem jó karakterábrázoló. Kira ugyan női hős, de nyugodtan lehetne férfi is. Olyan steril, távoli minden karaktere – simán felcserélhetőek is.

Hiába örülök, hogy Paolini kipróbált valami mást, Kira és a története nem győzött meg.

Paolini: Álmok a csillagok közt 2. - Mint sci-fi: 50% ötlet van benne, de hosszú is, és a vége is egyszerre túl mesés, túl átvezető.

Szubjektíven: 35% nem szerettem meg a karaktereit, nem kötött le a sztori, a vége irritált.

Szerelmes, gyászfeldolgozó, újrakezdő.

Margot eddig nem volt szerencsés a szerelemben. A legutóbbi barátja szakított vele, és azóta fiatalabbnál fiatalabb libákat szed fel. Egy este mégis megjelenik a nőnél, és megkéri a kezét. Margot nem ad azonnal választ, erre a férfi egy másik nőhöz szalad és Margot máris máson látja a gyűrűt, ami neki lett felajánlva. Kiborul, jelenetet rendez és az anyja nyomatékosan megkéri, addig hagyja el a várost, amíg elcsitulnak a kedélyek. Margot így elvállal egy PR munkát vidéken. Egy biofarm népszerűsítése lenne a feladat. Két testvér üzemelteti – az egyik a háborús veterán Jack, aki még nem heverte ki a felesége 3 évvel korábbi halálát. Undok, megkeseredett ember lett belőle, aki mindenkit elűz. Margot és Jack között azonnal szikrázni kezd a levegő, de vajon a férfi képes elfogadni a lány szerelmét és az újrakezdés esélyét?

A romantikus regények egy része kimerül annyiban, hogy kapunk két szép, dögös főszereplőt, akik egymás mellé sodródnak, olthatatlan szenvedélyre lobbannak, és valamilyen konfliktus leküzdése után elnyerik a romantikus regények nagy happy endjét.

Melanie Harlow ezen regénye is ilyen. Ugyan a Mindig van tovább egy sorozat második kötete, magyarul az első nem jelent meg, így mi ezzel kezdhetjük Harlow munkásságának a megismerését. Hamar el kell azonban mondani, hogy ez is egy olyan sorozat, amiben tulajdonképpen külön történetek kapnak helyet, legfeljebb a szereplők ismerik egymást, és ez teremti meg köztük a kohéziót. Így az olvasás során nem jelentkezett hiányérzetem, hogy valamit tudnom kellene, de nem tudom.

A történet sajnos nem nyűgözött le. A kezdés pedig ígéretes volt. Engem érdekel a PR, és szívesen olvasok olyanokról, hogy egy terméket hogyan népszerűsítenek és tesznek márkává. Az egyik Coco Chanel kötetben is az volt az egyik kedvencem, hogy milyen marketinggel keltették fel a figyelmet a NO.5-re és lett belőle az okos stratégiának is köszönhetően világmárka, melyet máig jegyeznek. Itt viszont ilyesmi nincs, nagyon ritkán kerül szóba Margot munkája és abból is alig kapunk valamit, hogyan végzi itt a feladatát.

Helyette az volt mellszélességgel, hogy milyen elemi a vonzalom közte és Jack között. Tulajdonképpen elsőre egymás torkának ugranak, mert a férfi még azt is nehezen viseli, hogy a halott feleségén kívül más is bejöhet neki. Szinte azonnal ki is robbannak az indulatok, és még rendesen beszélni se beszéltek egymással, de már egymásról szaggatják a ruhát az erdőben.

Az egész kötetre jellemző, hogy ez a kettős szexuálisan mennyire egymásra kattan. Azt gond nélkül el is hittem, hogy a vonzás megvan, de azt nem tudta a könyv elhitetni, hogy ez mély szerelemmé mélyül köztük. Talán egy-egy ponton, ahogy Margot feszegeti, hogy Jack kezdjen el tovább lépni – de érzelmileg nem találtam meg benne, amit a felek között erotikában beletett a szerző. Annak a tipikus esete, amikor a szexualitás és a szerelem annyira össze van mosva, hogy nem érzem jól magam a regényben. Nagyon nem bírom, amikor kiteszik az egyenlőségjelet a szexuális vágy és a szerelem közé.

Elvben humoros részek is vannak a kötetben, de ezek nem dominálnak, és nem is igazán viccesek. Azon is inkább csak meglepődtem, amikor Margot felmászik egy fára, hogy meglesse a fürdő Jacket. A fa ága meg letörik, és ott találja magát a férfi előtt… Elvileg felnőtt emberek, de ez annyira… kamaszoktól várna az ember ilyet egy Amerikai pitében.

Vagyis, ez most nem az én könyvem volt. Egyszerű, cselekményszegény, erotikára alapoz.

Harlow: Mindig van tovább - Mint romantikus: 45% kevés szereplő, nagyon Margot és Jack viszonyára van kihegyezve.

Szubjektíven: 35% az egész kapcsolat túlzottan hirtelen, és érzelmileg hitelesnek se éreztem.

Melyik a kakukktojás?

• A templomosok öröksége
• Nagy Károly nyomában
• A borostyánszoba
• A császár sírja
• Az elveszett parancs

Megoldás: Tovább!

Testvéres, örökségért küzdő, múlttal szembenéző, szerelmes.

Az apjuk Írország utolsó lovagja volt – és a három lány mindegyike sebként élte meg, hogy lánynak született, így a cím az apjuk halálával elveszik. A maguk módján mind kárpótolni akarták ezért a férfit, és nem érzik úgy, hogy sikerrel jártak volna. Újabb sok szakad rájuk, amikor a férfi meghal, és felolvassák a végrendeletet. Kiderül, a családi ház fenntartására nincs pénz, el kell adni a birtokkal együtt. Ráadásul az örökös nem az anyjuk, hanem a legkisebb lány, Willow lett, aki már elmenekült a család elől Dublinba. A lány most hazatér, és igyekszik vevőt találni a birtokra – sajnos, az egyetlen jelölt egy pimasz és jóképű angol. De hogy adja el a családi lakot egy angolnak, még ha tetszenek is egymásnak? A másik két lány is küszködik a démonaival. Örökség, szerelem és családi titkok sora vár felfedésre és feldolgozásra, hogy mindenki boldog lehessen és igazán élhessen.

Karen Swan második magyarul megjelent regénye a Karácsonyi parti, ami azért nem arra hivatott, hogy így az ünnepek után a karácsonyról nosztalgiázzunk vele. Ugyan decemberben játszódik, és benne is van a címbeli parti, nem az ünnepek a fontos benne.

Számomra ez egy romantikus limonádé volt, ami három testvér történetét meséli el. Mi az, amit elrontottak az életükben, és a cselekmény jelenében erre hogyan döbbennek rá, és lépnek arra az útra, amely majd a boldogság felé vezet. Ebben benne van az is, hogy felismerik, ki a nekik való férfi és a szerelemben is haladnak a happy end felé.

A három lány három külön karakter, és a gondjaik, titkaik is másfélék. Ez a cselekménynek jót is tesz, hiszen ahogy váltogatja a szerző köztük a fókuszt, más-más jellegű történetbe enged betekintést. Valahol mindegyik egy romantikus klisé – az ellenségbe beleszeretni, a legjobb barát több lesz pajtásnál és egy házasságtörés mögötti fájdalmas igazságok. Ha csak 1-1 lenne a regényben, nem is tetszett volna. Ahhoz túlzottan követi a romantikus kliséket, de így együtt működtek.

Ezen felül más titkok is vannak a háttérben. A jelenben is küzdenek azért, ami fontos. Így nem csak szerelmi konfliktusok akadnak – ezért szintén jár a piros pont. Kapunk itt lóversenyzéstől kezdve birtokfelújításon át a gyászfolyamatig mindent.

Megvan benne az a szórakoztató jelleg, ami szinte strandkönyvvé varázsolja a decemberi időszak ellenére is. Bulváros, szórakoztatóra megírt szerelmi történetek halmaza, ami nem nélkülözi a mesés, szappanoperába illő fordulatok sem. (Az utolsóért különben haragszom is, az már nagyon messze megy el. Az már szinte nem is guilty pleasure, hanem a simán kiakasztó szint volt.) A szereplők előkelők, és vagy gazdagok, vagy elszegényedett nemesek. Az elit réteg, nem az átlagpolgárokról szól.

A hangulata is kellemes, és amikor nyomasztó témák kerülnek sorra, akkor is megmarad a romantikus limonádé íze benne. Pedig lesz itt házasságtöréstől kezdve végzetes hanyagságon át megrontásig és gyászig sok minden. Most ez jól esett így, de azért azon később elmerengek még, hogy mennyire jó ötlet drámai témákat is ennyire fogyaszthatóvá tenni.

A fő szereplői szimpatikusak, kedvelhetőek. Elsősorban a három nővér, bár ők legalább hibákkal is rendelkeznek, és alaposabban fel vannak építve. Álmaik férfiú már sokkal inkább romantikus regény mintahímek, akikre olyan közös jelzők illenek, mint a férfias, vonzó, jószívű, támogató, stb. A 3-ból kettőre a gazdagot is írhatom…

Vagyis, romantikus limonádénak ideális, könnyed csajos szórakozásra pont megfelel.

Swan: Karácsonyi parti - Mint romantikus: 80% külön-külön egyik lány története sem elég, de együtt korrekt regény.

Szubjektíven: 75% hangulatos, kellemes limonádé, de egyszer csavar azért nagyon szappan.

Cím: Képkockák

Szerző: Ellery Lloyd – magyarul ezzel a kötettel debütál.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Emmy influenszer anya, aki a családja életének minden darabkáját megosztja a neten, és nagyon népszerű is. A férje hiába tudja, hogy a közzétett dolgok nagy része hamis, nem tud mit tenni, amíg Emmy a kenyérkereső és konkrétan ebből élnek. Ám most feltűnik egy megszállott, aki szerint Emmy olyan nő, akinek mindene megvan, pedig semmit nem érdemel meg. Ideje ezen változtatni!

Várható megjelenés: magyarul tavaszra van tervben.

Miért várós?

• Mert szeretem a thrillert, nem vitás.
• Aktuális a téma. Az influenszerek korában ez friss és élő téma.
• Magánéleti és nyomasztás szinten is érdekel, mi lesz a cselekményben. Milyen az a házasság, a gyerekek és hogyan akar mindent elvenni az árny?

Családi, háborús, túlélésért küzdő.

Egy lengyel zsidó család, akik csak tisztességben igyekeznek élni. Az idősödő szülők 5 gyermeket neveltek fel, akik között van, aki a karrierjét építi külföldön, más már házas és itthon rendeződött az élete, a kisebbek pedig még keresik a szakmájukat és az életük társát. A náci erők azonban megindulnak, és a családtagok elszakadnak egymástól. Külön-külön kell életben maradniuk, és életben tartani a szeretteiket. Addy sikeresen kijut Európából, de az életét megkeseríti, hogy nem tudja, mi történt a családjával. Genek harcolni akar a nácikkal, az oroszokhoz csatlakozna, de a nejével meg kell járniuk Szibériát is a cél előtt. A lányok között lesz, aki a férjétől elszakadtan rejtegeti a kislányukat, míg a két legfiatalabb Kurc a háború dúlása közben a szerelmébe kapaszkodva jut túl a borzalmakon.

 Georgia Hunter már csak azért is érdekes regényt írt, mert ha nem olvasom el előzetesen a fülszöveget, nem vettem volna észre, hogy valós eseményeken alapul a regény, és ez tulajdonképpen Hunter nagyapjának és testvéreinek története. Abszolút regényként működik, és nem dokumentumokra, családi levelekre, stb. hagyatkozik.

A történet különben az, hogy a nagyapja halála után Hunter hallott családi anekdotákat, és rádöbbent, mennyi el nem mesélt történet van a családban. Sorra látogatta a rokonokat, összegyűjtötte az 5 testvér történetét, és megírta belőle A szabadság illatát.

Nehezen fogadom el, hogy csúnyán szólva ennyire szerencsés tudott lenni ez a család. Két szülő, 5 gyerek a párjaikkal – vagyis 12 személy, ha a gyerekeiket nem számolom. (Az a háború alatt +2 fő lenne.) Zsidók, a német megszállás alatt. Mégis, hogy létezik, hogy mindenki túlélte és szerencsésen egyesülni is tud a család? Igen, a tágabb rokonságban nagyon sok a veszteség, de a Kurc családtagok a férjekkel, feleségekkel és gyerekekkel túlélték. Ezt most hihetetlenebbnek érzem, mint amikor a borzalmakról olvastam a korban.

A történetnek nagy dinamikát biztosít, hogy a testvérek teljesen elszakadnak egymástól és teljesen más helyszíneken, más nehézségeket leküzdve élnek túl. Az ő nézőpontjaikat váltja a regény, így magát a háborút is több nézőpontból megmutatva. Álcázás és bujdosás, magukat kereszténynek kiadni – ez az, ami nem volt újdonság, ha néha el is hűltem, milyen módszerek eszükbe nem jutott a halál közelségében. Még arra is van itt egy ötlet, hogy a körülmetélést hogyan lehet hamisítani, mintha nem is lett volna. A külföldre menekülés. Ami azonban számomra új volt, a lengyel zsidók sorsa, akik az orosz sereghez akartak csatlakozni. Ahogy előtte tulajdonképpen fogolytáborba zárták őket Szibériában – ez a szál kötött le legjobban. Ez volt újdonság, és ez a páros volt a legszimpatikusabb a testvérek között.

De jellemző amúgy is, hogy ez a regény jó emberekkel van tele. Nincs egyetlen negatív karakter sem a főhősök között, ez egy olyan család, ahol nincs fekete bárány. Ez is furcsa egy kicsit, hogy mindenki ennyire tökéletes legyen, de itt nem is a karakterek a lényeg. A cselekmény – hogyan lehetett túlélni a II. VH-t?

A regény alapvetően a családi értékek mellett áll ki. Minden szereplőjének mindennél fontosabb a családja, és ez a túlélés záloga is. A másikért küzdenek, egymást tartják életben.

Az plusz érdekessé a könyvnek, hogy Hunter egy kicsit a korszak történelmének krónikáját is adja. Egy-egy fejezet végén gyakran van egy szerelvény, ami történelmi szedet, olyan eseményekről tudósítás, melyek hatottak a család valamely tagjára.

Bár kicsit tényleg mesének érzem a végkimenetelt, a karaktereket, azért tetszett a regény.

Hunter: A szabadság illata - Mint családregény: 85% több családtag sorsán keresztül egy korszak rajza is, mesélősen.

Szubjektíven: 70% nehezemre esett elhinni egy ennyire pozitív véget, de lekötött a könyv.