Háborús, zsarnok ellen küzdő, képességes.

Zsin számára már csak a bosszú maradt. Ta-csi császárnő elárulta az osztagot, a birodalmat, ezért fizetnie kell. A megmaradt sámánokkal azon dolgozik, hogy megteremtsék a bosszú feltételeit. A kalózkirálynő gyilkosainak szegődnek el, fegyverekért cserébe. Nö-csa apja, a Jin herceg kínál nekik egy másik utat: neki is elege van a zsarnok uralkodóból, megdöntené a hatalmát és köztársaságot vezetne be. Zsin az ügy mellé áll, és igyekszik tökéletesíteni a képességeit. Ta-csi ezt nem hagyja, és nem csak a sereg, de személyesen a lány ellen is küzd. Zsin így hamarosan már azért küzdeni kényszerül, hogy az erejét használhassa. fegyverré válik Vajszra Jin kezében, miközben egyre zavarosabbak az érzelmei Nö-csa felé, és igyekszik újjáépíteni a barátságát Kitajjal, miközben menetelnek egy újabb háborúban.

Egy sorozat középső része és itt egyértelmű arra a válasz, kell-e ismerni az előzményeket a Sárkányköztársaság élvezetéhez: kell. Nem csak a szereplők közti kapcsolatrendszer öröklődik onnan, de az első részben történteket szolgálnak a szereplők mostani motivációjának. Ugyan egy más háború ez, de abból nőtt ki, ami a Mákháborúban zajlott. Az sem utolsó szempont, hogy azt már most lehet tudni, hogy a harmadik rész meg szervesen ebből fog kinőni. A végén már ott vannak azok az elemek, melyekkel indulhat a végjáték.

Továbbra is összetett, izgalmas világa van a történetnek. Fantasy, de távolról fel lehet ismerni hasonlóságokat. A birodalom az ősi Kínára emlékeztet, csak itt van mágia és élőek az istenek. A végére bekapcsolódó szuper hatalom az egyistenhitével meg olyan, mint amikor érkeztek a keresztények téríteni erre a vidékre. Volt technikai fölényük, és nem fogadtak el más nézeteket, csak a sajátjaikat. Még az is itt van, hogy indulnak a vallási háborúk.

Szerettem a regény összetett karaktereit. Nagyon kevés olyan alak van, akire rá lehetne sütni egyszerűen, hogy jó vagy rossz. Keverednek bennük a vonások, és Zsin sem egy makulátlan hősnő. Makacs, bosszúszomjas, és van benne egyfajta szolgalelkűség is. Ugyan a képességei miatt neki kellene vezetnie, szívesen besodródik valaki erősebb akaratú mellé, és követi a parancsokat, emiatt elvakult is tud lenni. Nem itt fordul elő először, hogy mire a lány észbe kap, mit szabadított el, már késő.

Élők a mellékszereplők mellette, és szép lassan mindenki megkapja a maga történetét. Van, aki a háború alatti traumákat és sérüléseket dolgozza fel, más a mágiával való kapcsolatával, gyerekkori traumákkal szembesül és próbál túlélni. Vannak hűségesek, akadnak árulások és még az erkölcsi rend sem egyértelmű. Attól függően, milyen rendszerben gondolkozunk, változik, ki itt a jó és ki a rossz. Még Ta-csi sem lehet egyértelműen gonosz.

A regény azonban hosszú, és nem mindig indokoltan az. Rendben, valahol tudom értékelni, hogy nagyobb a perspektíva. Nem csak a csatákat, a mágiát kapjuk, hanem az egésznek a logisztikáját is. Hogyan alakul ki a stratégia, ki hogyan helyezkedik? Csak éppen ezt unalmasabb volt olvasni. A regény első felében nem egyszer éreztem azt, hogy mellékes részek vannak nagyon alaposan tárgyalva, inkább haladnia kellene a szerzőnek.

A regény második felére ez is megjön, és egy kifejezetten izgalmas, letehetetlen kaland és akciómenetet kapunk. Jobb érzéssel is tettem le a könyvet, mint ahogy 150 oldal után éreztem magam a cselekményben.

Van tanulsága, szórakoztató és izgalmas is, olvasmányos. Jó a világépítése, és elég egyedi a mágiavilág is, amit Kuang kitalált. Mikor is olvashatom a harmadik részt?

Kuang: Sárkányköztársaság – Mint fantasy: 75% markáns karakterek, jól kidolgozott – kissé elnyújtott – cselekménnyel.

Szubjektíven: 70% az eleje, a sok tervezés nagyon belassította, de aztán magára talált a sztori.

Barátokból szerelmessé váló, flörtölős, vicces helyzetekbe keveredő.

Ian és Samantha ősrégi barátok, akik mindent tudnak egymásról és ragaszkodnak is a másik felükhöz. Még dolgozni is egy helyen dolgoznak, egy középiskolában tanítanak. Sam rég odáig is van a legjobb barátjáért, de pontosan tudja, hogy az iskola legjobb pasijának, vagyis Iannek ő nem az esete. Legfeljebb barátok lehetnek. Ennek ellenére nem bánja, hogy az iskolában azt hiszik, többek barátoknál. Azt nehezen viselné, ha minden facér kolléganő a férfi nyakába vetné magát. Egy félreértés tisztázásakor azonban kirobban a hír: Ian szingli! A férfi az alkalmat viszont arra használja fel, hogy Sam felé közeledjen. Hiszen ő sem csak a legjobb barátot látja a csinos lányban, akiről eddig azt hitte, csak a barátja akar lenni. Megindul a flört és a helyzet egyre forrósodik: az csak pikánsabbá teszi, hogy az iskolatanács is kész beavatkozni az alakuló kapcsolatukba.

Néha fogom a fejem, minek kínzom magam a romantikus regények sorával, amikor a legtöbben felismerem a klisét, untatnak és nincs benne semmi plusz, ami miatt megérte volna elolvasni. Ilyenkor szerencsére belebotlok egy ilyen regénybe, és visszatér a hitem. Hiszen vannak még szerzők, akik tudnak mást és jól hozni.

A Nem is olyan rendes srác már a kezdésével más, és ezt nagyon szerettem benne. A csapból is folyik, ahogy a szexi srác és a dögös lány megismerkednek, és olthatatlan vonzalom ébred bennük a másik iránt. Itt viszont Sam és Ian már évek óta összeszokott páros – olyan barátok, akiknek már azért is ért véget kapcsolat, mert a párjuk féltékeny lett a legjobb barátra és ultimátumot adott: ő vagy én.

Ugyan az is klisé, hogy a legjobb barát a nagy szerelem – de itt másnak, frissnek hatott, pláne a sok agyonismételt történet után. Nem kell ismerkedni, nem esnek az ágyba vágytól égve, nincsenek ócska és elhasznált konfliktusok. Helyette az van, hogy a barát zónából kell kitörni. Ennek is megvan a maga nehézsége és bája is.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne ebben a kötetben is fárasztó rész. Elmondani nem tudom, mennyire rossz volt olvasni, hogy Sam oldalakon ábrándozik a férfiról, épp csak a pólójára nem írja ki, hogy szerelmes belé, mégis, amikor végre Ian megteszi azt a lépést, és tényleg pár lehetnének, Sam ingadozik és hátrál meg egy darabig. Könyörgöm, miért? Nincs semmi értelme, hiszen egészen addig erről álmodott. De szerencsére ez a rész lemegy, és máris egy jobb történetben vagyunk.

Bőven vannak humoros helyzetek, és sokat mosolyogtam ezen a regényen. Egymást is tréfálják meg, de az életükben is akadnak poénos véletlenek. Az esküvői jelenet a kedvencem a biztonsági őrrel való fogócskával, de akadt más is. Ahogy csipkelődnek, játékosan flörtölnek és húzzák egymás agyát, szintén mosolygós.

Az sem rossz, hogy nincs a szexe kihegyezve. Itt is inkább az van, hogy csak húzzák egymást. Flörtölnek, de egyes határokat sokáig nem lépnek át. Így volt erotika is benne, de nincs olyan érzésem, hogy egy nagy adag soft pornót öntöttek a nyakamba.

A főszereplő páros helyes együtt is, külön is. Az itt is áll, hogy mindketten túl jók ahhoz, hogy igaziak legyenek, de az ilyen regények mesék nőknek, és azon se szoktam panaszkodni, hogy a mesebeli királylány túl szép, a herceg túl lovagias… Azért a nélkül meg lettem volna, hogy Sam, akit sokan vonzónak és jó nőnek tartanak, mennyire nincs tisztában az adottságaival és szürke egérnek látja magát.

A kedvenceim közé azért nem nevezem, de a nekem tetsző romantikus regények között ott a helye. Végre, ami más és nem a megszokott sémára épült!

Grey: Nem is olyan rendes srác - Mint romantikus: 75% kicsit csavart a klisén (bár az is), van humora és szeretnivaló hősei is.

Szubjektíven: 70% többször jókat vigyorogtam rajta, ami sok mindent feledtet a hibáiból.

Utálom, hogy ezt tőlem kell megtudnod, de nem árulnak boldogságot a plázában, Jack. Sok gazdag ember él nyomorúságosan, és sok szegény elégedetten. (Harlow: Mindig van tovább)

Az egyetlen dolog, amiben nincs választásunk az életben, hogy végül meg kell halnunk. A többi magán múlik. A maga döntése. A maga tettei. (Hodge: Érinthetetlen)

A legtöbb ember egész életében alva jár, Ottie. Soha nem lép ki a komfortzónájából, mert az egyszerű, ismerős, biztonságos. De az élet nem ebből áll. Egy pillanat alatt a feje tetejére állhat minden. Azt hiszi, boldog, egy nap elmegy dolgozni, és egyetlen pillanat alatt… – csettintett az ujjával. – Minden megváltozhat. Senki és semmi nem az, aminek hiszi. Szükségünk van a fájdalomra. Jelzi, hogy tovább kell lépnünk, el kell költöznünk, vigyáz ránk. (Swan: Karácsonyi parti)

A cikázó villám sok mindent megvilágít, ami a legragyogóbb napsütésben is rejtve marad. (Colette: Zsendülő vetés)

A történelmet nem lehet eltörölni. Sőt: ha a történelmet nem ismerjük, semmit sem érthetünk a jelenből. (Brand: Hitler lovai)

– Mi a fene történt itt?
– Ez a kecske maga a sátán! – mutatok a bűnös lényre, és dühösen nézek a meglepett Zach-ra. – Két másodpercre tettem le, mert ki kellett mennem barbecue-öntetért a csirkéhez. Kimentem a konyhába, felkaptam a szószt, és erre jöttem vissza!
– Hogy sikerült ilyen gyorsan megennie azt a karfát?
– Nem tudom! – hadonászok dühösen. – Mármint lehet, hogy két másodpercnél többet voltam a konyhában, mert kávét is főztem, de két percnél nem tovább, esküszöm! (Hunter: Légy merész!)

Amíg mindenki azt csinált, amit akart, csak araszoltunk előre. A politika nem kínált megoldást, mert a szabadság nélküli politika diktatúra. (Caine: Fraktál)

Két ember boldogsága csekélység lehet a világmindenség irdatlanságához képest, de hát végső soron mi a fontosabb? A szenvedés elkerülhetetlen, ám a kölcsönös szeretet közelítheti még meg legjobban a mennyországot. (Paolini: Álmok a csillagok közt 2.)

De a szerelem sokszor furcsa. Ha keresi az ember, elbújik előle. Ha nem, akkor meg rád ugrik, és fejbe ver. (Harlow: Mindig van tovább)

Azt hiszem, mind sokkal ellenállóbbak vagyunk, mint gondoljuk. Csak a nehéz időkben van lehetőségünk megtapasztalni, mire vagyunk képesek. (Swan: Karácsonyi parti)

Gyerekekkel az élet soha nem pontosan úgy alakul, ahogy várod. (Hunter: A szabadság illata)

A vége úgyis mindig ugyanaz. A hatalommal bírók eldöntik, hogy ki fog élni vagy meghalni, és azt is, hogy miért. Semmilyen beszélgetés nem fog változtatni ezen. (Hodge: Érinthetetlen)

Eltűnt műkincset kereső, modern kalandoros.

Nem egy olyan műkincs van, melyeket a történelem viharában szem elől tévesztettünk. Arthur Brand már hírnevet szerzett a műkincspiacon azzal, hogy ilyen elveszett mesterműveket talál meg. Egyre ismertebb ember, dokumentumfilmbe is szerepelt már. Az érdeklődését egy pletyka kelti fel: a Harmadik Birodalom művészete egyszerre egzotikum és történelmi ereklye is. A fekete piacon nagyon keresettek a nácik monumentális alkotásai. Ezek közé tartoznak a hatalmas lószobrok is, melyek Berlinben, a Kancellária előtt álltak, melyeket Hitler végig nézhetett, miközben tervezte és vezényelte a világháborút. A hivatalos verzió szerint a bombázáskor ezek elpusztultak, de most feltűnnek a fekete piacon. A férfi társaival nyomozni kezd: lehetséges, hogy valóban elvitték a városból őket, és nem lettek a bombázás áldozatai? Kinél vannak, hol voltak eddig, hogyan lehetne őket visszaszerezni? Módszeresen nekiáll a kérdések megválaszolására, és a műkincsek visszaszerzésére.

Nagyon hamar zavarba hozott ez a regény. Tudom, ne legyenek előzetes várakozásaim, akkor ez a helyzet nem áll elő. De voltak, így jártam. Valami olyasmit vártam, mint egy Indiana Jones történet, vagy a George Clooney film, mely a háború alatt műkincseket mentő katonai osztag történetét mesélte el. A lényeg, hogy olyan történelmi regényt vártam, ami nem napjainkban játszódik.

Ehhez képest ez egy nagyon mai történet. Egy olyan főhőssel, aki ma kerít elő elveszett műalkotásokat. Brand a jelenben nyomozza le a szobrokat, és szerzi őket vissza. Most kell alkudnia, átvernie a fekete piac szereplőit. Ehhez sok mindent bevet, még új személyiségeket is hoznak létre szükség esetén, mint kívánatos vevő. (Konkrétan itt Jockey Ewing mintájára egy olajmágnás figurát találnak ki. Azért elképesztő, mi mindent el nem hitetni még komoly bűnözőkkel is…) A nyomozásban is végig segíti őket a modern technika, ez sokkal nehezebb ügy lett volna, ha nincsenek a modern film- és fényképező gépek, vagy a kutatáshoz a számítógép és a hozzá tartozó adatbázisok.

Izgalmas így is, logikusan haladunk előre a megoldásig. Másként kalandos, mint egy hagyományos kalandregény, de az. Itt akár még pluszként, egyedi ízként is lehet értékelni, hogy ez korszakunk egy története.

Ezzel visszakanyarodok oda, ahonnan indultam. Miért is zavarba ejtő a Hitler lovai? Mert a történet alatt nem tudtam eldönteni, hogy egy hihető modern kalandregényt olvasok, vagy ez egy megtörtént eset, amit a szerző annyira regényesen meg tudott írni, hogy akár fikció is lehetne. A választ a könyv végén kaptam meg – neten direkt nem kerestem rá előbb. Ott vannak a fotók, a tárgyi bizonyítékok – ez bizony valós eset, amit nagyon korrekt regényként írt meg a története hőse.

Történelmi regénynek is olvasható, ugyanis a cselekmény közben rengeteg adatot és anekdotát is megismerhetünk a Harmadik Birodalomról, annak vezetőiről, a művészetükről és a nácik műalkotás beszerző tevékenységéről is. Színesíti ez is a cselekményt, vannak benne új sztorik, és összeköti a múltat a jelennel leszármazottakkal, titkos szervezetekkel. Döbbenetes is, hogy milyen dolgok történnek a szemünk előtt, mégis rejtve, akár ma is.

Alapvetően egy érdekes nyomozás és átverás története, de helyenként a humorát is nagyon tudtam szeretni. Nem Ewing vevő az egyetlen olyan húzás, amin vigyorogtam.

Nagyon mást vártam, de összességében jó szórakozás volt azzal is, amit kaptam.

Brand: Hitler lovai - Mint kalandregény: 70% plusz ízt ad neki, hogy saját élmények alapján írt, kalandos történet.

Szubjektíven: 70% bár mást vártam, a nyomozás izgalma húzott előre és jók az anekdoták.

5: Palombo: Firenze legszebb asszonya – Simonetta jó családba született a reneszánsz Olaszországban. A szépsége teszi kivételessé, amiért egy firenzei nemes ifjú veszi feleségül. A lányból hű asszony lesz, akinek azonban rá kell jönnie, hogy a férje minek látja igazán. Így a sarkára áll, és megszerzi a boldogságát, a szerelmet, akkor is, ha tiltott utakra kell lépnie.

4: Macneal: Babák városa – Iris a viktoriánus London gyermeke, akit testi hibája arra kényszerít, hogy olcsón adja festői tehetségét egy babakészítő műhelyben. A lány vonásaira, vörös hajára azonban egy festő felfigyel, és Iris elszegődik modellnek, miközben festőnek tanul a férfi mellett. A szabaddá váló nő szerelmet és szakmát talál magának, saját erőből még egy sorozatgyilkostól is megmenekül.

3: Bernard: Alma Mahler – Almának mindig is volt érzéke a tehetséghez. Szinte kamaszként Klimt volt az első szerelme, majd a zeneszerző Mahler felesége lett. A saját zenei tehetségét feláldozza, hogy elsősorban feleség és anya legyen. Egy ponton azonban már ez nem elég neki, és máshol kezdi a boldogságot keresni. Visszatér a művészethez, és új szerelmet lel egy viszonyban, egy újabb művészetet formáló férfi mellett.

2: Jacobs: A villa – az 1900-a évek elején az árvaházból kikerült Marie a tehetős Melzer családnál kap állást. A tehetséges, kedves lány gyorsan emelkedik a ranglétrán, hiába igyekszik a ház ura gáncsolni a felemelkedését. A lány lassan egy családi titok nyomába ered, amely ehhez a családhoz köti rég elvesztett szüleit. Közben a Melzer örökös, Paul szeme megakad a lányon, és Marie hiába lesz szintén szerelmes, képes nemet mondani minden erkölcstelen ajánlatra, legyen Paul bármilyen csábító is.

1: R. Kelényi: Szulejmán és a magyar udvarhölgy – Illésházy Anna látszólag csak egy a csinos palotahölgyek között Izabella királyné udvarában. A bájos arc azonban sok titkot rejt: a lányt egy titkos rend nevelte fel és képezte ki: nem csak harcos, de kiművelt elme is, több nyelven beszél és a csábításra is kiképezték. A királyné védelme a feladata, bármit is követel ez meg tőle. Most éppen a török szultán háremébe kell beépülnie, játszva Szulejmán érzéseivel is. Csakhogy egy testőrben a lány szerelmet lel, és el kell döntenie: mi a fontosabb számára. A királyné szolgálata és a küldetése, vagy a szerelem.

Összeesküvést leleplező, kalandos, jövőre utaló.

Az orvostudomány a robotikának köszönhetően soha nem látott ütemben fejlődik. Ahogy valaki eléri a felnőtt kort, dönthet úgy, hogy nanobotokat juttatnak a testébe, melyek több javítást is képesek elvégezni, és naprakész információkat, tippeket adnak az egészségről. A határ az agy: ott még nem tart a tudomány, hogy a viselkedést is módosítsák. Legalábbis a többség ebben a hitben él. Egy csoport egykori hacker, Daniel Yu vezetésével feltörte a rendszert, és már azt csinálnak, amit csak akarnak. Aki az útjukba áll, halálos parancs érkezik ellen és a saját szervezete végez vele. A milliárdos emberbarát Vellar is ilyen fél volt – ám a férfi még életében el tudott indítani egy tervet, mellyel az emberiség szabadsága garantálható. A fia, hackerek, tudósok és katonák fognak össze, hogy egyetlen akcióval megszüntessék a fenyegetését és biztonságot hozzanak.

A sci-fi regényekben vannak visszatérő víziók, amilyennek a jövőt képzeljük, amilyen eszközök felfedezését várjuk. Egyrészt, ott van az emberi test minél inkább gépekkel való feljavítása, idővel a tudat lementése nem biológiai testbe. Ehhez hozzá tudom kapcsolni az egyre valóságosabb virtuális valóságokat, amelyek szinte a Mátrix szintjén kínálnak egy másik életet. Ha már Mátrix: a robotok olyan fejlődése, hogy más lesz az uralkodó faj a földön. Az MI, a terminátorok kora.

Caine kötete az orvosi fejlődés felől közelít ahhoz, hogy a szabad akaratot miképpen lehet megdönteni és egy világszintű diktatúrát létrehozni. A testbe juttatott gépek, a különféle szabályozók nem is légből kapott ötlet. Még talán itt nem tartunk, de hány embernek van szívritmus szabályozó, inzulin pumpája? Egyre többeknek, és egyre újabb technikák jelennek meg. Vagyis, az alapok már a mában adottak, csak a szerző eljátszik a tovább gondolatával.

A legnagyobb bajom az volt, hogy nekem ez tökéletesen rárímelt arra, amit Koontz a Jane Hawk sorozatban már sok kötet óta ír. Az öngyilkosságba hajszolt emberek, az agyhalott rabszolgákká tett szerencsétlenek – rendkívüli módon nagy a hasonlóság. Nem is tudtam kiverni a fejemből, hogy mindig Jane jusson eszembe erről a könyvről is. Csak itt van egy ütőképes csapat, Koontz összeesküvőit nem lehetett ilyen könnyen elkapni. Koontz a szórakoztatóbb, ami nem jó hír ennek a regénynek. Mert minden összehasonlítással nálam ez vesztett, sajnos. Pedig drukkoltam.

A cselekmény sok szálon indul el. Minden fontos szereplőt megismerünk a maga környezetében, ahonnan belekeveredik ebbe az ügybe, és ahogyan részt tud venni a megoldásban. Nagyon széles a táv, nem egyszerű átlátni, és igen lassít is, ahogy párhuzamosan ismerteti a szálakat a szerző. Onnantól válik dinamikussá és sokkal jobb akciókkal szolgál, amikor már összeismerkedtek a szereplők, és betöltik a szerepüket a nagyobb tervben.

A cselekmény a legfontosabb összetevő, a világépítés csak annyira jelenik meg mellette, hogy értsük, milyen környezetben játszódik a regény. A szereplők is tárgyilagosabbak, kevésbé emberiek érzésekben, a tetteik jellemzik őket. Azért az nekem fura, amikor halnak, szerelembe esnek és mindez egy-egy mondattal, szinte robot üzemmódban van közölve.

A karakterek mindössze attól lesznek jók vagy rosszak, hogy melyik oldalon állnak a nanorobot kérdésben. Nem a jellemfejlődés a regény legjellemzőbb sajátossága.

Egyszer szórakoztató volt, korrekt, csak éppen ebben a témában Jane Hawk jobban bejön.

Caine: Fraktál - Mint sci-fi: 65% korrekten hozza a zsáner elemeit. A szálak összeérésével a cselekmény is ok.

Szubjektíven: 60% nagyon hasonlót, csak szórakoztatóbban olvastam, folyton összevetettem.

• Művelt Nép: Halálos ellenségünk - ismeretterjesztő
• General Press: Sorshasadás - thriller

(Majd meglátjuk, tényleg megjelennek-e. Lehet, hogy ezt a hetet még korainak érzem, a következőre már több megjelenés feltűnik.)

Január

4. Mathieu: Moxi - ifjúsági 4

5. Bakóczy: Liliom és kehely - történelmi 4

6. Hodge: Érinthetetlen - thriller 4,5

7. Hunter: A szabadság illata - családregény 4,5

8. Swan: Karácsonyi parti - női 4

9. Harlow: Mindig van tovább - romantikus 2

    Paolini: Álmok a csillagok közt 2. - sci-fi 2,5

10. Hunter: Légy merész! - romantikus 2,5

     Colette: Zsendülő vetés - ifjúsági 3,5

Ezzel teljesen belevágtunk 2021-be, és már a munka világába is vissza kellett térni.

Kamaszos, első szerelmes, nyaraló.

Philippe és Vinca családjai jó barátok, a nyarat együtt is szokták tölteni a tengerparton. A fiú most múlt 16, a lány 15. A gyerekkori barátság lassan valami másba fordul át, de a fiatalok még nem nagyon tudják, hogy kezeljék a megváltozott érzelmeik. Hol már rohannának a felnőtt létbe, máskor még őriznék a gyermeki ártatlanságot és boldogságot. Ezt az útkeresést zavarja meg a szintén itt nyaraló, harmincas Camille megjelenése. Flörtöl a fiúval, meghívja magához és szép lassan elcsábítja. Pontosan tudja, hogy tanár nénit játszik a fiú mellett, aki érzelmeket nem nála keres, csak a testiséget próbálgatja vele. Vinca is észreveszi, mi történik és valami elpattan a két fiatal között. Eljön az a pont, ahol már nem lehet visszatérni a gyermeki barátság biztonságos vizeire.

Colette – amióta láttam a róla készült életrajzi filmet, gondolkodtam rajta, hogy valamit el kellene tőle olvasni. Amikor arra is rájöttem, hogy az egyik kedvenc régi filmem az ő története – Gigi – alapján készült, még inkább erősödött ez az ötletem. Azért nem a Gigivel kezdtem, hogy hangolódjam kicsit. Már nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet volt.

Ha van olyan téma, ami ki szokott borítani, az a gyerekekkel való visszaélés. Rendben, ebben a kötetben azért nem olyan pedofília és visszaélés van, mint az Érinthetetlenben, de azért nálam ez is kiütötte a biztosítékot. Nekem egyszerűen nem fér a fejembe, hogy egy harmincas, vonzó nő, aki a kortársai között is nyugodtan hódíthatna, miért egy 16 éves kamaszt ront meg? Mert itt arról van szó. Nem egymásba szeretnek, nem érzelmek játszanak, csak éppen Camille egy félig gyerekkel akar üzekedni. Nekem meg a gyomrom felfordul.

Pedig Colette szépen elrejti a tényeket, nincs semmi kiírva, a viszonyra is csak utalások vannak a sorok között, de azért ki lehet olvasni. Még azzal is bevonja, hogy Camille tanár nénivé minősül, de a magam eszével az ilyen tanár nénit küldeném a börtönbe liliomtiprásért, és abszolút nem tud érdekelni, hogy más korban ezzel elnézőbbek voltak.

De tegyük ezt félre kicsit, mert képes lennék még erről oldalakig írni. Ez a regény viszont nem csak ennyiről szól, szerencsére. A Camilla kaland része annak, ahogy Philippe keresi a felnőtté válás ösvényét. Ő az a pont, ami kibillenti. Vinca mellett még inkább a gyerekkori képet tartaná meg, de Camille után már nem lehet. Aki messzebb vitte, aki férfiként kezelte – ezzel is csábította el.

Vinca és Philippe között végig megvan a libikóka, ahogy barátok is, többek is. Olyan kamaszosan aranyos, ahogy próbálgatják, mik ők egymásnak, mit szabad és mit nem. Mind a kettőben viharzanak az érzelmek, és még maguk sem tudják igazán, mit várnak az élettől vagy egymástól. A kis játékaik még megvannak, de a cselekményt sem az adja, ahogy mondjuk rákot fognak az öbölben, hanem ahogy méregetik egymást, és forognak a kerekek, dúlnak az érzelmi viharok.

Lélekrajzban erősebb Colette, és megragadja ezt a már nem gyerek, de még nem is felnőtt időszakot, amikor az útkeresés a fő probléma.

A regény vége nekem nem igazán tetszett, kissé befejezetlennek is érzem. Kb. úgy vagyok vele, hogy nem éreztem ki belőle, hogy átvészelték volna az érzelmi vihart. Mintha valami még ezek után jönne – van minimális utalás a jövőre, de nem sok mindent mond el.

A stílusa egy letűnt koré, nehezebb olvasni, de van atmoszférája, amit szerettem.

A Camille történet nekem nagyon nem kellett volna bele, különben nem lenne rossz.

Colette: Zsendülő vetés - Mint ifjúsági: 70% némely témája nem éppen ifjúsági, de hangulatos és érzelmes is egyben.

Szubjektíven: 55% Camille nagyon kiakasztott, de a gyerekek szálában van valami báj is.