Ünnepi leállás - bízom benne, került annyi könyv a fa alá, hogy mindenki tud mit olvasni!

December

21. Garcia Saenz de Urturi: Vízáldozatok - krimi 4

22. Morgenstern: Éjszakai cirkusz - fantasy 3,5

23. Swan: Titok Párizsban - romantikus 4

24. A legszerencsésebb óra - mesekönyv 5

     Leiner: Bízz bennem! - ifjúsági 5

25. Gárdonyi: A szegény ember káposztája - mesekönyv 4

      Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! - fantasy 2,5

26. Papp: Szabadesés - YA fantasy 2,5

      Papp: Ha/mar - női 4,5

27. Westover: A tanult lány - memoár 2,5

      Roberts: Vér és csont - fantasy 4

Nagyon boldog karácsonyt mindenkinek, így kicsit utólag! Remélem, került a fa alá bőven olvasnivaló is! :)

Mágikus harcos, felkészülő, végzettel szembenéző.

Lana megtalálta a boldogságot Simon oldalán. A férfi feleségül veszi, együtt nevelik a nő lányát, akiről mindketten tudják, belőle válik a Kiválasztott. Közben fiaik születnek, és békében élnek a farmon. Ám Fallon betölti a 13-at, és elérkezett az idő, hogy válasszon. Azzá lesz, akinek született vagy nem vállalja a küldetést? A lány kiképzése 2 évig tart, míg harcolni és mágiára tanítják. Közben segít New Hope lakóinak is, akik az anyja barátai voltak, ahol a biológiai apja feláldozta az életét értük. Itt él a lánynál egy évvel idősebb Duncan, aki az ikertestvérével szintén erős boszorkány, és a gonosz erőivel szembeni harcnak szenteli az életét. A jóképű fiú maga sem érti, miért kötődik annyira a lányhoz, akiről rendszeresen álmodik is. Ahogy Fallon elfoglalja a helyét, mint Kiválasztott, hiába készülnek a harcra és sereget építenek, nem halogatják annak a megértését sem, mi feszül közöttük.

Egy trilógia középső része, és kicsit bajban is vagyok, milyen középső résznek minősítsem. Egyrészt korrekt: van önálló története, miközben folytatja a korábban elmesélteket és előkészíti a nagy csatát az utolsó részre, az érzelmi szálakról nem is beszélve. Ugyanakkor megkérdőjelezi, hogy miért volt szükség a Napfogyatkozásra.

Az elején gyorsan össze van foglalva annak a tartalma, és arra jöttem rá, hogy igazság szerint az annyiban elég is volt. Hogy szakadt el a fátyol, jelent meg a vírus és támadt fel a világban a mágia. Hogy meg lett jósolva a Kiválasztott, akinek az apja feláldozta magát a szerelméért és a lányukért, akit akkor még csak várt az asszony. Az a pár oldal korrekten összeszedett mindent, nem csak képbe hozta azokat, akik nem vagy régen olvasták azt a kötetet, de ki is váltotta azt. Ha a nagy történet egészét nézem, akkor itt indul az igazi történet, és az a felvezetés el is hagyható lett volna.

Alapvetően két szereplőt követünk most nyomon. A kiemelt és legtöbbet szereplő Fallon, akinek megismerjük a gyerekkorát, a kiképzését, majd a regény végére lejutunk addig, hogy a Kiválasztott szerepét elkezdi betölteni, és kezdi szervezni az erőit, elsőként összecsap a másik oldallal. Vagyis, nagyrészt most is előkészülünk, de ennek már láttam értelmét. Megismerjük alaposan a hősnőt, a képességeit és vele a regény világát, mert Roberts bővíti azt is. Új mitikus lények és mágia jelenik meg velük – mondjuk, az még mindig nem tiszta nekem, hogy kerültek ide manók és tündérek, de ezen aggasztom magam legkevésbé.

Fallon nem egy bonyolult hősnő, leginkább a kötelességtudata jellemzi. Mindenkit meg akar védeni, nagyon komoly, katonává nevelt lány, aki semmilyen szórakozást nem enged meg magának. Koraérett, mintha nem is 15 éves lenne, hanem 30 körüli.

Talán Duncan azért is annyira az ellenpontja. Ő is harcos, erővel, bátorsággal, sok jó tulajdonsággal, de mellette ő meg is éli az életét. Az a fajta jófiú, akiben van csibészes vonás is. Ellensúlyozza a lányt és Roberts nagyon alapozza, mennyire egymásnak vannak rendelve. De itt is még csak előkészít, a következő részben derül majd csak ki, lesz-e és milyen lesz a két fiatal párosa.

Már feltűnik a nagy ellenfél is, aki az a sötétnek, ami a fénynek Fallon. Itt is csak az előkészítést kapjuk, ő milyen és mennyire az a végzet, hogy egymás ellen induljanak. A konfliktust élesíti Roberts, hogy a zárlatra már a háború következzen.

Az első résznél sokkal jobban élveztem, és nem csak azért, mert a tényleges főszereplők vannak már színen: mozgalmasabb, színesebb is, és a végjátékra készít elő.

Roberts: Csont és vér – Mint fantasy: 75% új lények, bővülő világ, miközben izgalmasan vezeti a szálakat a véghez.

Szubjektíven: 70% végre megérkeztek a tényleges főszereplők! Még előkészítés, de már ok.

Családos, iskolába járó, eltávolodó.

A Westover család tagjai nem hittek a kormányban, az egészségügyi ellátásban sem. Az anya otthon maradt, gyerekeket szült és nevelt, majd a helyi bábának segített be, akinek fokozatosan átvette a helyét is, és a továbbiakban ő segített az asszonyoknak, akik nem akartak kórházban szülni. A gyerekeket iskolába sem járatták, otthon tanították őket, meg amit maguktól fel tudtak szedni. A kis Tara nem az első volt, aki másról álmodott. Egy bátyja már szakított a családdal, hogy tanulhasson és egyetemre járhasson. Tarát is vonzotta valami más lehetősége, és sikerült is ösztöndíjat szerezni. Küszködött azzal, hogy milyen a kinti világ, sok volt a berögződés, de már nem tudott hazatérni. Ugyanakkor elszakadnia sem sikerült, fontos volt neki a családja.

Tara Westover a saját történetét írta meg, és ez benne az érdekes. Hogy ilyen családok tényleg vannak, amelyeket kedvesen is leginkább furcsának tudnék nevezni. Akik kint élnek a szabadban, távol maradva a világtól és a maguk módján igyekeznek megoldani a dolgokat. Még ha lenne is benne vad romantika, akkor sem tudok azzal mit kezdeni, hogy pl. agysérülést is maguk akarnak krémekkel és házi olajokkal kezelni, nem mennek kórházba.

A történet két érdekessége ebből fakad: a szerző részletesen elmeséli hogyan élnek, miben hisznek, milyen emberek. Legerőteljesebb az apja alakját ragadja meg, de az anyja és az otthol maradt, agysérült testvére alakja is megelevenedik. Sokkal jobban, mint a sajátja vagy a többi testvéréé. Ez az életforma, amit a saját helyemből nézve nem tudok megérteni. Amiben nem kevés erőszak is van – Tara Westover egy ponton gondolkozik is azon, hogy az apja milyen kórtünetekkel rendelkezik, és az agysérülés hogyan tette a bátyját kegyetlenné, aki a házasságában is azt szerette, hogy terrorizálhatta a feleségét. Szociológiai szemszögből, mint ennek a csoportnak az életét bemutató könyv, volt leginkább értelmezhető a kötet.

A másik érdekesség, ahogy Tara próbál kitörni, de nem tud szabadulni. Beleneveltek dolgokat, és ahogy tanul, látja a kinti világot, mást is megtapasztal, mégis megvannak a berögződések. Nem venne be fájdalomcsillapítót, maga köti fel a törött kezét, de a fogát is sokat hagyja rohadni a szájában, mert nem megy fogorvoshoz – mindezt doktori képzés alatt.

Sajnos, ez a vonal nincs igazán kidomborítva. Tara Westover nem fedi fel, mit és hogyan élt át, nem hoz érzelmileg közel senkit. Inkább ő is megérteni próbál, mint személyes közelségbe hozni. A tanuló évei, amit tényleg csinált, a magánélete alakulása – mind csak érintőlegesen van a könyvben. Zavart is, hogy úgy van eladva a könyv, mint a lányé, akit a tanulás mentett meg. A könyvből nem ez derül ki. Tara Westover úgy használja a tanult lány kifejezést, hogy magát tanulta meg, önismerete lett, nem a műveltségre vagy iskolára érti.

A végső következtetés is felemás. Azzal, hogy elszabadult onnan, tanult nő lett, elszakadt a hegyen maradt családjától. Mintha lenne köztük egy szakadék, amit nem tudnak átlépni. Ami egyrészt ok, boldogabb így, de mégis szenved.

El is kezdtem azt érezni, hogy az egész kötet egy nagy magyarázkodás és annak a vázlata, hogy egyszerre tartozik a hegyre és mégsem. Ahogy magát próbálja győzködni, hogy jól választott, és listázza, mi mindenben különc és mondhatni beteg az apja és vele az egész család. Racionalizálni próbál: jól döntött. Csak nehéz, mert szereti őket és szenved is.

A hangnem miatt a végére ellenszenves lett nekem az egész kötet.

Westover: A tanult lány - Mint memoár: 50% elmeséli a szerző a történetét, próbálja értelmezni a gyerekkorát, jelenét.

Szubjektíven: 30% nagyon magyarázat ízű, és bár szociológiai érdekesség, unalmas is.

• Morgenstern: Éjszakai cirkusz

Marco és Celia folytatják a játékot, felváltva bővítik a cirkuszt és próbálnak olyasmiket kitalálni, ami a másiknak tetszene vagy kiegészíti az ő munkáját. Vonzódnak egymáshoz, de megegyeznek abban, hogy nem lesznek együtt, amíg nem ér véget a játék. Utána eljön az ő idejük.

Celia lesz az, aki rádöbben, hogy a verseny igazából arról szól, melyikük bírja tovább. Nem a varázslat a lényeg, a kitartás. Csak úgy lehet vége, ha valamelyikük meghal. Ki is találja, hogy végezzen magával – hagyni akarja a férfit nyerni.

Marco azonban nem engedi el, és együtt kötik magukat a cirkuszhoz. Egy fiúra ruháznak mindent, ő fenntartja a cirkuszt, amihez már ők is kötve vannak – együtt, láthatatlanul.

• Swan: Titok Párizsban

Flora a képek nyomában Bécsbe jut el, ahol megismerkedik egy idősebb üzletemberrel, akivel viszonyba is bonyolódik. A képek az ő családjához tartoznak, a II. VH idején tőlük vette meg egy kereskedő, cserébe az életükért, de elárulta őket. Mindenki meghalt, a gyerekek is. Leginkább a nénje portréját szeretné visszakapni.

Flora rájön, hogy azok a képek mind zsidóktól vannak, akiktől a családfő megvette. A háború után váltott nevet, lett Vermeil, és telepedett le Párizsban.

Visszatérve a Vermeil nagymamától akarnak részleteket megtudni, és Xavier is leutazik a lánnyal. Közben össze is jönnek, Flora be lesz avatva a családi titokba. A testvére azért olyan önpusztító, mert kamaszként megerőszakolták ás semmit nem tettek a férfi ellen, aki bántotta. Amikor kiderül, hogy Flora fivérét is nemi erőszakkal vádolják, szakít a lánnyal.

Flora szenved, de valamit észrevesz. A portré szemei – mint Xavier apjának a szemei. Ő szedi ki az igazat a nagymamából: a férje csak azért dolgozott a nácikkal, hogy a zsidók vagyonát és magukat a zsidókat menteni tudja. Abból a családból csak egy személyt tudtak kihozni, a legkisebb gyereket. A sajátjukként nevelték, és Xavier apja most tudja meg, ő volt az a gyerek. A portrén az asszony az anyja.

Xavier kér még egy esélyt Florától, aki szerelmes belé, így megpróbálják együtt.

Szerelmes, gyászoló, családos.

Dalma nehéz éven van túl. A szeretett férjét elvesztette, és kamasz fiaival magának kell kitalálnia, hogyan tovább, miközben mindannyian szenvednek. Egy őszi nyaralással igyekszik kicsit rendet tenni a fejében és a szívében, egy görög szigetre utazik el 10 napra. A hotel értük felelős tagja, Den gyorsan leveszi a lábáról, és megegyeznek, hogy erre a 10 napra egy könnyed románcba bonyolódnak, folytatás nélkül. Dalma hazatér, és nekilát, hogy 14 éves fia, Csongor számára új pszichológust keressen. Lesz is döbbenet, amikor a javasolt szakember Dénes, vagyis a görög szigeten megismert Den. A fia érdekében Dalma ad egy esélyt a terápiának. Dénes jó szakember, és a nő sem megy ki a fejéből. Miközben segít Dalma fiának, valamilyen kapcsolatot igyekszik kialakítani Dalmával is, ami már nem csak a szexen alapulna. Ám a férfinak is megvannak a maga sebei, és lehet, hogy még nincs itt az ideje annak, hogy együtt legyenek.

Papp Csilla nem elsőkönyves szerző, ám számomra ez volt az első könyve, amit olvastam. (Nem az utolsó, jegyzem meg hamar.) Amíg olvastam, nem volt hiányérzetem, és nem tapasztaltam azt sem, hogy lenne itt olyan történet, amiből hiányoznak nekem kirakós darabkák. Már a könyv után, amikor nézegettem, milyen regényei vannak még az írónőnek, lepődtem meg, hogy ebben az univerzumban, ezekkel a szereplőkkel már van egy története. Ez most kicsit piszkálja az agyam, de ahogy már említettem, ez a kötet tökéletesen működik önmagában is, nyugodtan lehet első Papp Csilla könyvként is olvasni.

A cím is jó választás. Egyrészt, értelmezhetjük egybeírva. Hamar történnek itt a dolgok? Túl friss a gyász, hamar van, hogy Dalma megint szerelmes legyen és új férfit hozzon a család életébe? Ugyanakkor Ha mar-ként is olvashatom, mert itt bizony az érzelmek marnak. A gyász, a szerelem is savként mar.

Romantikus regény is, de itt nem a szerelmen van a hangsúly. Dalma és Dénes nem veszett tiniként zuhan egymásba, és a szerelem nem lesz gyógyszer mindenre. Itt komoly konfliktusok és fájdalmak vannak a háttérben. Igen, a két ember tud segíteni egymásnak, és a szerelmük is része lesz annak, hogy tovább tudjanak lépni, megint egészek legyenek, de ez csak segít benne, nem megoldja a gondjaikat.

Tetszett, hogy el tudtam hinni ezt a történetet. Nem meseszerű, nagy szerelmi mese, hanem annak a története, hogy Dalma hogyan talál megint magára, és felnőtt, értelmes nőként milyen döntéseket kell meghoznia, miket él át. Belülről van megfogva az útja, és érthető akkor is, ha nagyon nem volt szimpatikus sokszor, ahogy Dalma viselkedett és viszonyult másokhoz. Tudom és értettem, miért bánik pl. Dénessel úgy, ahogy, de szimpatikus nem lett tőle. Dénest jobban kedveltem, bár ő már kezd a túl jó, hogy igaz legyen kategória képviselője lenni. Helyes, jólelkű, segítőkész, még a sebei is csak vonzóbbá teszik. (Lelki, nem fizikai :)

Tetszett, hogy Papp Csilla nem írt egy nagy rózsaszín, meseszerű happy end befejezést. Szerintem a szereplőket eljuttatja oda, ahol lenniük kell a végén. Dénes, Dalma is pont azt kapta a zárlatban, amit érdemelt.

Nem kétszereplős darab, élettel teli és szerethető mellékszereplőket is felsorakoztat.

Keserédes, de azért van benne humor is és életszeretet. Pozitív hangulatú könyv akkor is, amikor nehéz témákat és fájdalmas, szinte tabu témákat dolgoz fel.

Határozottan kellemes meglepetés volt, még biztosan olvasok majd az írónőtöl.

Papp: Ha/mar - Mint női: 90% érzelmes, több témát feldolgozó, keserédes történet, amit át lehetett élni is.

Szubjektíven: 75% Dalmát nem tudtam megkedvelni, de a többieket igen és tetszett a vége is.

Boszorkányos, küldetéses, testvéres, szerelmes.

Helena és Jeremy fix páros, akik nagyon szeretik egymást. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének konfliktusok a kapcsolatukban. Egy Látó és egy Boszorkány szerelme sokak szemében bűnös, és közéjük állnának. Helena vágyik a szabadságra, amit Jeremy mellett nem talál meg. Egy új fiú, Gregory mellett viszont új dolgokat fedez fel – Jeremy kicsit féltékeny, bár nem szerelmi okból. Tudja, hogy más van a két boszorkány között. Greg színt is vall: Helena az elveszett húga, akit szeretne hazavinni, és ő is azok közé tartozik, akik szerint a boszorkányok és a látók nem férnek el egy légtérben. Helena a testvérével tart, és így van ideje átgondolni, ki és mi fontos neki az életben. Az egyik Jeremy, akivel feladatuk van: békét teremteni. Ez azonban nem egyszerű, és olyan áldozatokat követel, melyre még nincsenek felkészülve.

Papp Dóra ifjúsági regényei, amelyekben nincsen misztikus szál, jól sikerültek és szeretem őket. A YA fantasy sorozatát írta meg előbb, és utólag is örülök, hogy én a Tükörlelkekkel találkoztam először és nem Helenával. Az első rész sem volt a szívem csücske, de ez a második az alacsony elvárásaim lécét is leverte.

Mivel sorozat, a kötelező kör. Kell az előismeret? Igen. Ugyan abban lényegében annyi volt, hogy Jeremy és Helena összejöttek, de abban van a világ alapja, a testvérek bemutatása. Lehet érteni a cselekményt önállóan is, de sokkal érthetőbb és jobban illeszkedik, ha sorozatként kezeljük – hiszen az – és haladunk sorban a kötetekkel.

A regényben két fő konfliktust találunk, és egyik sem tetszett. Kezdjük azzal, ami a fárasztóbb. A szerelmi szál. Miközben nem akar igazán konfliktust Jeremy és Helena között, mégis szétszedi őket, így egy se veled, se nélküled alaphelyzet jön létre, amiben mindenki szenved és jobb szó híján nyavalyognak, szenvelegnek. Ez mindig is fárasztott, itt is leharcolta az idegeim. Akkor sem lett jobb, amikor megint tombolt a boldogság, mert az meg unalmas. Ők simán imádják egymást, és ez egy mesebeli kapcsolatnak tűnik, nincs benne realitás. Ifjúsági fantasy történetekből ismerős végzetes nagy szerelem, aminek nem lehet útját állni. Se hétköznapok, csak mindig a nagy extázis és szerelem.

Gregory és Jennifer kapcsán több lehetett volna, de Papp Dóra ott valami mást talált ki. Kell egy tragédia is, és Greg lett ennek az alanya. Sajnos, ami a fiúval történik, annak a cselekményben nincs értelme. Most komolyan, hiábavaló halál? Utálom, amikor feleslegesen meghal egy karakter, akit nagy nehezen megkedveltem, aki sokat fejlődött és valami jobbnak a küszöbén állt. Most nagyon úgy érzem, hogy ez csak azért kellett, hogy valamin szomorkodhassanak a szereplők. Nem díjaztam. (Az értelmetlen halálok is mindig kiborítanak, most a Supernatural vége miatt pláne ki vagyok ezekre akadva.)

A másik konfliktus a nagy világmentés – Helena és Jeremy a megjósolt nagy pár, akinek békét kell hoznia a fajok között. Ok, a jóslat ennyi, de nincs benne semmi hogyan és nagyon irritáló volt, ahogy a szereplők sem tudnak ezzel mit kezdeni. Így értelmesen nem haladunk sehova, csak Greg végzetéhez, amit már fentebb említettem. Így meg olyan hiábavaló a cselekmény, hogy nincs út a szereplők előtt, amin haladhatnának.

A cselekmény alakulása annyira lefoglalta a figyelmem, és bosszantott, hogy mást különösebben nem figyeltem. A szereplők nem szerettem meg jobban, a szöveg nem ragadott meg, csak kiakadtam, hogy miért így alakulnak az események és hova tartunk. Nem tetszett.

Papp: Szabadesés – Mint YA fantasy: 45% új konfliktust, harcot hoz be, de érezhetően nem tud mit kezdeni vele.

Szubjektíven: 30% van hiábavaló halál, fájdalmas szerelmes nyüglődés, súlytalan konfliktus.

Elveszett testvért kereső, varázserővel szembenéző, királynős.

Arandelle hercegnője, Elza a szüleitől tanulja, hogyan legyen jó uralkodó. 18 esztendős, amikor az első nyilvános beszédét megtartja, és egyre inkább bevonják a közügyekbe. A tanács már most pedzegeti, hogy majd meg kell házasodnia. A lány igyekszik megfelelni, miközben magányos. Nem sejtheti, hogy a szülei miért utaznak el minden hónapban egy napra – az egyik útról azonban nem ér haza a hajójuk. A sokkot kapó Elzából kitör a varázserő, jeget teremt. Ezzel együtt kezdenek el visszatérni az emlékei: valaha nem egyke volt. Amikor az Olaf nevű hóemberre is ráakad, ő is megerősíti, Elza Annának teremtette őt. De hol van Anna? 21 évesen koronázzák királynővé, nyomokat keres addig. A helyzet azonban tragédiává válik – az ereje elszabadul, a királyság jégbe borul, a hercegnő a hegyekbe menekül. A saját származását nem ismerő Anna ekkor kel útra és a két testvér lassan emlékezni kezd, és egymás megmentőivé válnak.

A Disney Sorsfordító meséiben azt mutatja meg, hogy alakulhatott volna másképpen a klasszikus meséinek a története. Magyarul Mulan volt az első, akinek az alvilágból kellett visszahozni kapitánya lelkét, most pedig a Jégvarázs másképpen van soron. Ahogy a fenti leírásból látszik, itt arra tesznek kísérletet, hogy a két hercegnőt elválasztják és külön nevelik fel. Hát… elöljáróban annyit, a Mulan másképpen jobban tetszett.

Calonita javára annyi írható, hogy láthatóan nagyon jól ismeri az eredeti mesét. Az egész regénye arra van kihegyezve, hogy hiába egy gyökeres változtatás a történetben, akkor is minden úgy történik, ahogy történnie kell. Ha máshogy is, de minden kulcsjelenetet összehoz most is úgy, ahogy a mesében volt. Elza útja a hegyekbe, a jégpalota, Hans herceg árulása, Anna és Kristoff, a végén a jéggé váló hercegnő és az ő megmentése. Ha a regény énekelni tudna, és jönne a Legyen hó, teljesen ugyanaz lenne, mint a mese.

El tudom képzelni, hogy valakit ez nyugtat meg. Hogy más is, de amit a mesében szerettek, itt van ebben is. Nem a mese regény változata, de majdnem.

Számomra viszont az lett volna ebben a játék és a szórakoztató, hogy el lehetett volna térni az eredetitől. Valami egészen mást kihozni belőle – nem pedig ugyanazt, kicsit másképpen. Így nem volt sok értelme, mert hiába akarják úgy eladni, hogy ez egy másik Jégvarázs, ez nem igaz. Minden lényeges elemében az, ami a Disney mese volt.

Az alapozás hosszabb, amíg Calonita megmutatja, miben más az ő verziója, és az eredetitől hol volt az elválás. Untam is a nagyon hosszú felvezetés, kb. a regény negyede ezzel megy el, és kifejezetten fárasztónak találtam.

Nem jött be a regény stílusa sem. Egyszerű, jellegtelen, se feszültséget, se humort, se izgalmakat nem tartalmaz. Steril.

A hercegnők alakja is alig van megrajzolva. Ha a könyv alapján kellene jellemezni a két hercegnőt, nem tudnék sok mindent összehozni. Anna derűs és érdeklődő, Elza komoly és elszigetelődött, de mindketten a legjobbat akarják és pozitív hősök.

Igaz, a fiúk még rosszabbul jártak – Hans hataloméhes, Kristoff meg jólelkű és pozitív értelemben szórakozott. Fejlődés, mélyebb szín a karaktereikben nincsen.

A Mulan után többet vártam ettől a kötettől, de Calonita nem élt a lehetőséggel. Azt képtelen vagyok díjazni, hogy ugyanazt elmondta kicsit más formában.

A következő rész Hamupipőke története másképpen, remélem, az jobban sikerült.

Calonita: Ne érezz, ne kérdezz! - Mint fantasy: 45% megtartja a karaktereket, otthonosan mozog a világba, de pluszt nem ad.

Szubjektíven: 20% bár kicsit variál, marad az eredeti történet mellett. Se humor, se szív.

Varázsos, vidéki életes, tanulságos, értékre nevelő.

Jutka minden erénnyel rendelkezett, amivel egy leánynak rendelkeznie kell. Kedves és bájos teremtés volt, egyetlen hibával. Nagyon aprócska volt. A király szeme megakadt a lányon, ő viszont magas férfi volt. Létezik megoldás? (Pöttöm Jutka története) Palika élénk kisfiú, aki nem gonosz, de játékból tesz rossz dolgokat is. A virágok egy napon elviszik magukkal, és a fiú leckét kap arról, milyen következményei vannak a tetteinek. (A virágok könnye) Mátyás király ismert volt arról, hogy szerette álcában járni a vidéket. Mikor egy úrhoz diák érkezik a király udvarából, ő gyanút fog, a vendége igazából királyi fő, úgy is tartja. Mátyás visszahallja a történetet, és később maga is próbát tesz. A nemes még egyszer nem számít a királyra, és Mátyás leckét ad neki. (Mikor diák, mikor király)

Gárdonyi Géza, akinek a neve egybeforrt az Egri csillagokkal. Mellette sok mást is írt. Még mindig meglep, hogy a klasszikus íróink közül mennyien voltak komoly novellisták is, és mennyire nem ismerjük az ilyen írásaikat. Fekete István, Gárdonyi Géza is. Gárdonyi meséket is írt, amelyek közül egy csokorral A szegény ember káposztájában gyűjtöttek össze. A kötet után el tudom mondani, hogy azért érezni, hogy miből kapott ihletet, és mennyire saját korára reflektált a meséivel is.

Több történetben is érezni, hogy erősen a vidéki életből, vagy éppen a paraszti sorsból táplálkozik. Nagyon sok mesében ott a szegény ember, akit nem is igazán a mesebeli szegény embernek éreztem, hanem a korabeli szegény embernek. Nem egyszer vannak benne olyan képek és elszólások, amelyek már szinte társadalmi kritikát vagy korabeli valóságelemeket tükröznek. A virágok könnyében ott van a torokgyík, amely sok-sok gyerek halálát okozta. Itt is van egy halott testvér képe. A Fúrólyukon Amerikába cigánya még azt is kimondja, amit akár ma is mondhatnánk: Ahol a pénz, ott van Amerika.

Nem egyszer volt olyan érzésem, hogy nem is igazán meséket olvasok, hanem félig novellákat. Olyan élek, drámák vannak benne, amelyeket egy mesében erősnek érzek. Már olvastam a kötetről pár visszajelzést, és sokakat kiakasztott a már emlegetett mesében a halott virág temetése. Érdekes, abban a lírai szépséget is fel tudtam fedezni, és A virágok könnyével semmi bajom nem volt.

De pl. ott van a Mese a kerékről. Ebben egy egyszerű kerék arról álmodik, hogy belőle is lehet még egy hintó kereke. Elhagyja érte a saját helyét, és az álom megvalósulni látszik, amikor a hintó egyik kerekének baja van. De mi lesz a vége? Amint megjavítják a hintót, azt a falusi kereket kidobják. Csak addig kellett, amíg nem volt jobb, aztán pusztulhat. Ez mégis milyen üzenetet közvetít egy mesében? Ne álmodj, maradj annak, aminek és ahova születtél, mert ha próbálkozol, csak kihasználnak és kidobnak? Ok, itt csak kerekekről van szó, de a mese soha nem csak egy mese, azzal tanítjuk a gyerekeket álmodni.

Különben is van benne nem egy, aminek nem szerettem az üzenetét. A Pöttöm Jutkában az egyik fél nagyító, a másik zsugorító szemüveget kezd hordani, hogy egy méretűnek lássa magát a szerelmével. Igazából megoldódott bármi is? Nem. Ugyanúgy más a méretük és a realitások nem működnek, de elfedik, elcsalják és így boldogok. Az sem éppen a gyerekeknek mesében küldött üzenet, hogy gyakran becsapjuk magunkat, hogy boldogabbak legyünk.

Pedig nem felnőtt mesekönyv, noha több történet üzenete is inkább felnőtteknek való. Pláne zavaró, hogy azért klasszikus mese is akad benne, mint a Mátyás király mese.

Gárdonyi: A szegény ember káposztája - Mint mesekönyv: 60% stílusos, irodalmi igényű, de az üzenetei nem éppen gyerekmesések.

Szubjektíven: 65% alapvetően az író szövegeit bírom, vannak szép képei, de a tanulságok…