Diktatúrát kiépítős, állatos, népet nyúzó.

A Major egy átlagos farm Angliában. Az állatoknak már kezd elégnek lenni abból, ahogy az emberek bánnak velük. Végig dolgozzák az életüket, kevés ételen, majd megszakadnak, levágják és eladják őket. Eljön a nap, amikor kiűzik a gazdát, és Állatfarmot alapítanak. Ahol minden állat egyenlő, és a falra rögzített szabályokkal meghatározzák, hogy élnek együtt, egyenlően elosztva a javakat és a munkát. Hamarosan azonban a disznók feltörnek – mint szellemi munkavégzők, a fizikai munkában nem vesznek részt. Mindazok, melyek korábban tiltottak voltak, nekik megengedett válik, a szabályok mindig pont akkor változnak, amikor nekik arra van szükségük. Az állatok pedig áznak-fáznak, éheznek, keményen dolgoznak, és azzal biztatják maguk, ez még mindig jobb, mint az ember szolgálatában.

A kommunizmusról sokat lehet olvasni. A tavalyi évben pláne, hiszen Csernobil kapcsán is bőven lehetett elemezni, a politikai rendszer miatt milyen bűnöket követtek el a katasztrófa előtt és után is. Orwell a modern klasszikusok között kap helyet, nem csak az Állatfarm és a kommunizmus tündérmeséje miatt. A Big Brother is az ő fejéből pattant ki, ha nála nem is olyan formában, amit a tévé művelt vele valóságshow címén. (Az már maga egy szatíra.)

Az Állatfarm azonban az a regény tőle, amit érdemes elolvasni, és rengeteg mindent ad, miközben borzaszt és szórakoztat egyszerre. Egy politikai tündérmese.

Az első zseniális húzása, hogy nem emberekről, állatokról ír. Így eladható mesének, és pl. sokkal kisebbeknek is fogyasztható, mint lenne egy komolyabb politikai regény. Le is teszteltem: a történetből készült mesét egy kiskamasszal is meg lehetett nézni és utána értelmesen elbeszélgetni róla. Azt pedig nagyon tudom díjazni, hogy ebben a formában kortalanná válik a szatíra – mint egy mese, miközben sokkal több annál.

A felnőtt én pedig azt találja elképesztőnek, ahogy a történelem tankönyvekből ismert jellemzők érthetővé és átélhetővé válnak a mesés keretnek hála. Mindaz, amit be kellett tanulni a kommunizmusról, itt jelen van, és tételesen ki lehet őket mutatni. Az olyan dolgoktól, mint a szabályok utólagos félremagyarázása a történelem meghamisításán át a személyi kultuszig. Minél idősebben olvasom, annál tisztább a kép, milyen elemek kellenek egy ilyen elnyomó rendszer működtetéséhez. Azért diktatúra tankönyvnek nem mondanám, de… nem lenne elképzelhetetlen az sem. Még a katonaság fontos szerepe is itt van – gondoljatok csak a kutyakölykökre, akiket a disznók maguk neveltek egyfajta személyes testőrségnek a saját védelmükre…

Közben elég vegyes érzéseim is voltak, mert kívülállóként nagyon le lehetne sajnálni a farm állatait, akik előtt minden jel ott van, hogy sokkal inkább rabszolgák most, mint valaha, mégis belenyugodnak, és csak szenvednek. Egy lázadást már sikeresen lebonyolítottak, voltak köztük okosabb állatok is, mégsem tettek semmit. Tűrtek, szenvedtek, álltatták maguk. Ebből az irányból simán el lehet menni a mai politika felé is: hogy érik el, hogy a tulajdonképpen elnyomott és kihasznált rétegek nem lázonganak?

A karakterei típusokat személyesítenek meg. Napóleon, nem véletlenül kapta a disznó egy olyan történelmi figura nevét, akikre sokan az egyik nagy diktátorként tekintenek. Sztálin is ott van benne, éppen csak kimondva nincsen. De ott a Bandi, a ló, aki szó szerint beledöglik a munkába, a sérült állatot meg eladják a vágóhídra… a sztahanovista mintapéldánya.

Maga a szöveg nagyon tömény és lényegre törő. Nincsenek felesleges epizódok és mellékbeszélés. Mozgalmas, megvan mindennek a szerepe. Ez is tetszik benne. Nincs túlírva.

De nagyon kíváncsi lennék, el lehet-e olvasni ezt a szatírát Észak-Koreában, vagy be van tiltva. Az Államokban kötelező – de nálunk is simán lehetne az!

Orwell: Állatfarm - Mint szatíra: 100% állatmesének eladott politikai körkép. Éles, lényegre törő, regényes.

Szubjektíven: 100% szórakoztat és borzaszt egyszerre. A tankönyvek életre keltése, remek.

5: Grann: Megfojtott virágok – kicsit krimi, de nagyon dokumentumregény is. Az alapja, hogy indiánokat ölnek meg az 1920-as években. A kormány az ilyesmit előszeretettel hagyta figyelmen kívül, de ennek a törzsnek a tagjai gazdagok voltak – olajat találtak a földjükön, és az ország leggazdagabb emberei közé tartoztak. Egy új nyomozócsoportot küldtek a felderítésre: az FBI mutathatta meg, miért is hozták létre.

4: Dronfield: A fiú, aki követte az apját Auschwitzba – Gustav és Fritz egymáshoz közel álló, zsidó apa és fia voltak a XX. század első felében. Munkatáborba kerültek, ahol egymásba kapaszkodva igyekeztek túlélni. Az apát azonban kiszemelték, és továbbküldték Auschwitzba. A szakképzett Fritz maradhatott volna a biztonságban, de az apjával akart tartani. Gustav naplói nyomán pedig regény született, melyből kiderül, mennyit számít az a pokolban is, ha van kiért küzdeni.

3: Isaacson: Steve Jobs életrajza – Jobs megosztó karakter. Egyesek zseninek tartják, mások szerint érdemtelenül jutott túl magasra. Walter Isaacson arra vállalkozott, hogy a férfi életén keresztül megmutassa, mi tette azzá Jobsot, ami. A magánéletének eseményei mellett a munkásságát is górcső alá vette, és így a század tudományos fejlődésének is képét adja. Külön érdeme, hogy a helyenként szinte tudományos témák mellett is olvasmányos maradt.

1: Alekszijevics: Csernobili ima – a tavalyi év nagy témája volt a Csernobilban történtek. Több kötet is megjelent, új kiadást kapott Alekszijevics regénye is, ami nagyon emberi oldalról mutatja meg a történteket és a katasztrófa emberekre, életekre tett hatását. Nem keres felelősöket és tudományos magyarázatokat sem ad, de elmondja, milyen volt átélni, gyászolni, belehalni. Megrázó, de meghatározó kötet.

1: Henderson: Üldözöttek és katonák – egy katonai osztag története, de a kezdetektől. A vallatóké, akik nem amerikai állampolgárnak születtek, hanem zsidó, német fiatalnak. De nekik szerencséjük volt: amikor a náci rezsim hatalomra jutott, őket még kamaszként, gyerekként ki tudták juttatni a szüleik az Államokba. Amikor pedig jött a VH, szolgálatra jelentkeztek, és a német tudásuk miatt a vallatók közé tették őket. Nagyon regényes történet: kiemel pár fiatalt, akiknek a múltjuk, a szolgálatuk, a történetük kalandregényesen pörög.

Szerelmes, titkot őrző, családot rejtő.

EJ (aki nem díjazza, ha a teljes keresztnevén szólítják, ami Evelyn) fiatal egyetemista, aki művészettörténetet tanul és lételeme az alkotás. Mellette egy bulis lány, aki hűséges rocker barátjához – míg rá nem jön, hogy a férfi csalja. Szakít, és a férfiaktól kicsit távol tartaná magát. Egy iskola melletti munkán azonban megismerkedik a leendő mérnök Fosterrel. Semmi közös nincs bennük: az egyik logikus, a másiknak az érzelmek a fontosak. Egy bulin többet isznak a kelleténél, és egy ágyban kötnek ki. Egyikük sem vágyik komoly kapcsolatra, de a szex jó, így megegyeznek, hogy barátok lesznek extrákkal. EJ maga lepődik meg legjobban, amikor ráébred, hogy egyre többet jelent neki a fiatalember. Miközben a családjával is igyekszik zöld ágra vergődni, azt is felméri, lehet-e pár a tűz és víz.

Ezzel most bajban leszek. Pont az a könyv, amit annyira semlegesnek érzek, hogy nem is tudom, miről kellene írnom. Se pozitív, se negatív irányba nem leng ki az értékelésmérőm, nekem ez a teljesen érdektelen kategória.

Az alapja pont ugyanaz a zsáner elem, amit már végzetesen unok. A szenvedélyes kezdet után megjönnek az érzelmek is, mire boldogok lennének együtt, egy ostobaságon összevesznek, és kell egy nagy gesztus, hogy kibéküljenek. Annyira jó lenne, ha sűrűbben botlanék bele olyan történetbe is, ami meg tud lepni… mert ez nem tudott.

Azt nem is tudom, arra mit kellene reagálni, amikor kiderül, hogy Foster mit titkol a családjáról. Valahol ezt vártam, pont a lelepleződés előtt volt egy olyan jelenet, ami eléggé sejteti, hogy ez lesz a fordulat. Amúgy nagyon a semmiből jön, nem voltak erre utaló nyomok. Meg, Evelyn is ugyanazt titkolja. Így tulajdonképpen egy akkora happy end alakjait rakja le a szerző, hogy mindenki nagyon boldog lehessen a végén, még a lány szülei is.

Az viszont irritál, és nagyon negatív irányba húzza Evelyn értékelését, ahogy reagál. Megsértődik, pedig ő is ugyanezt csinálta, ugyanezzel a titokkal. Más szemében a szálkát, a sajátjában a gerendát sem? Így annyira zavaró, ahogy nagy kiborulást rendez ezért. Meg is érdemelte volna, hogy Foster másként reagálja le az esetet, mint ami itt a történet vége lett.

Ami szinte tetszett a kötetben, ahogy részleteket kapunk az alkotás folyamatából, és Evelyn művészeti óráiból. Sajnos, nem eleget ahhoz, hogy dominánsan művészeti regény legyen, de arra elég, hogy egy plusz íz legyen benne. A végén egy nagy kiállítás is van, és le van írva, Evelyn mit készít arra. Az egy jó példája annak, miért romantikus ez a regény. Maradjunk annyiban, hogy én nem voltam annyira oda a szobráért, mint amilyen sikert elér majd vele. Én a közhelyet éreztem benne, de a regény tematikájába tényleg illett.

Cselekmény tulajdonképpen nem sok van benne. Karakterközpontú, és nagyon sok a beszélgetés. Itt legalább nem csak azzal tölti Foster és Evelyn az időt, hogy gyűrjék a lepedőt. (Mondjuk, így is nagyobb súlyt és részletesebb bemutatást kapott a szexuális életük, mint ami tetszett volna.)

Vannak jó felvetései, de egyen se mennek végig. Evelyn komoly konfliktusban áll, igazság szerint az egész életével. Van, amit ő akar csinálni és tudja is, mi lenne az. A családi nyomás azonban egy más irányba tereli, amitől szenved, de nem képes egyedül változtatni. Foster majd ebben is segít neki, és a végeredmény egy magabiztos, magáért kiálló Evelyn. Azt még értékelni is tudom, ahogy a nagyszájú, cserfes lány leblokkol a szülei közelében. Ettől hitelesebb. A lány az érzékletesebben megírt karakter, Foster sokkal inkább átlag jó pasi a regényben, aki a hősnő nagy szerelme lesz.

Vagyis, nincs döntés. Ha nem is untam, majdnem. Lekötött, nem is. Nem voltak szimpatikusak a szereplők, de nem is utáltam őket. Nekem ez szagtalan, íztelen volt.

Ericson: Több mint víz - Mint new adult: 60% a szerelmi tematikát családi konfliktussal vegyíti, gyorsan olvasható.

Szubjektíven: 50% nem volt hatása. Nem untam, nem is szerettem. Ahogy a szereplőket sem.

• IPC: A poszterlányok - kosztümös, női
• Gold Book: Halálos vendetta - krimi
• General Press: Hét hazugság - thriller
• Libri: A füvesasszony - kosztümös, női, romantikus
  • Cressida titkai - női, romantikus
  • A Farkas asztalánál - történelmi
• Menő: Nincs idő - ifjúsági
• Könyvmolyképző: A szerelem vonzásában - New Adult
  • Míg a halál - thriller
  • Szerelmi varázslás kezdőknek - női
  • A halhatatlanság ellenszere - fantasy

Július

27. Mi lett volna, ha...? - mese 3

28. Collins: Énekesmadarak és kígyók balladája - YA disztópia 3,5

29. Dávid – Finy – Gévai – Kertész – Majoros – Mészöly – Miklya – Nyulász: Találj ki! - gyerekkönyv 4,5

30. Lamprell: Találkozzunk Rómában! - romantikus 2,5

31. Stage: Tejfogak - thriller 3,5

Augusztus

1. Millan: Egy angyal a szerelem küszöbén - fantasy 2

2. Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból - pikareszk 3,5

És itt az augusztusi kánikula is...

Bűnözős, életben maradásért küzdő, kalandos.

A neve nem maradt fenn, jobb híján Hugónak nevezték. Rengeteg gonosz tettért kellett bíróság elé állnia, és számot adnia tetteiért. Nem volt kétséges, hogy bűnös és halált érdemel, de azt is meg kellett ítélni, hányszorosan. Így adtak neki egy esélyt, hogy elmondja élete történetét. Ő pedig mesélni kezdett, a tisztes és szegény családjáról, hogyan hurcolták rabként Keletre, hogyan sikerült megszöknie és csatlakoznia bűnözőkhöz, ahol az igaz szerelem is rátalált. Leírja a titkos várost, ahol a visszavonultak éltek, de azt is, hogyan csábították vissza és vesztett el mindent. Hogyan lett egy szekta szolgálója és megrablója, hogyan talált újra egy szerető asszonyra, és alapított családot, míg a háború újra el nem ragadta. Volt ő király is, és a legalja is. Ami kalandot lehetett, ő átélt. Ítéljenek felette!

A pikareszk nálunk annyira nem elterjedt zsáner, még akkor sem volt az, amikor a világirodalomban feltűnt és hódító útjára indult. Meg is lepődtem, hogy a romantika hazai nagymestere, Jókai kipróbálta magát ebben a zsánerben. Egy könnyed, szórakoztató történetet art, ami valóban ilyen kalandos útiregény, de magán viseli Jókai jellegzetes stílusjegyeit is.

Hugó története mozgalmas, és nincsenek benne nyugvópontok. Ha élete egy-egy állomásán kicsit többet el is időzünk, akkor annak érzelmei vetületeit ismerhetjük meg, és ahogy Jókai szokta, mindent alaposan leír közben. Pl. a rablók titkos városát, ahol a családok élhettek szabadon, mégis kalitkába zárva. Már ez önmagában izgalmas téma: ez mennyivel szabadabb vagy éppen zártabb élet, mint amit rablóként űztek? Meg is ismerhetjük a társadalmuk, magunk a helyszínt, és amit itt érzett Hugó. De aztán megy tovább a történet, és jönnek az újabb és újabb kalandok.

Van olyan tempója, hogy szinte idő sincs egyik témáról hangolódni a másikra. Egy ponton már nem is szórakoztatónak éltem meg a történetet, hanem egy nagy hajszának, aminek várni kezdtem, mikor élünk a végére. Túl sokféle, túl változatos és gyors is. Az egyik percben boldog férj és leendő apa, a következőben az egzotikum által elcsábult király…

Ha csak egy-egy történetet nézek, abban ott van Jókai romantikája. Nem véletlenül a rablókat és a férfi első házasságát, nagy szerelmét emlegetem annyit. Abban benne van a puszták romantikája, és olyan karakterek, melyek más Jókai regényekben is felbukkanhattak volna. (Plusz, az egyik nyitó történet, így akkor még nem fáradtam bele a mesébe.) Összességében azonban túl zsúfolt és hihetetlen ez az egész.

Ebben megtaláltam egy másik hagyományt, ami a magyar kultúrában jelen van. A mesélő katonákét, akik akár hazudozással is izgalmasabbra, mesésebbekre színezik a történeteiket. A klasszikus példa Háry Jánosé, de nem ő az egyetlen ilyen a magyar kultúrtörténetben. A listára már felírom Jókai kalandorát is.

Egyszerűen nincs meg a jellemében az a vonzerő, amiért elhinné az ember, hogy Indiában királyi címig tudná vinni. Amiért minden nő veszélyesen beleszeret, aki a közelébe kerül. A vad és gyönyörű rablóleánytól kezdve a holland özvegyen át az egzotikus királynőig mindenkinek pont ő lenne a zsánere? Az nekem valahogy kimaradt, hogy ő lenne a korabeli Brad Pitt. Nem, ő Háry János by Jókai.

A karakterek ebben a sztoriban nem is olyan fontosak, mint egy másik, klasszikus Jókai regényben. Itt a kalandokon és a meséken van a hangsúly, amiben a különféle szereplők egy-egy zsánert testesítenek meg. Még a jó és rossz skatulyát se nagyon lehet rájuk húzni, inkább csak azt, hogy a főszereplő életében milyen szerepet játszottak.

Stílusában tipikus Jókai: a sok idegen szó, a láttató leírások, a sodrás.

Érdekes élmény volt, de ez nagyon nem az, amit a szerzőtől szeretek olvasni.

Jókai: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból - Mint kalandregény: 70% változatos, valóban kalandos történet, amelyben nincs megállás.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de nem is fogott meg igazán. Háry János by Jókai érzetem volt.

Lucy megnyeri a viadalt, de rájönnek, hogy Coriolanus segítette, és pl. mérget is szerzett neki. Bünetetésből a fiú nem mehet egyetemre a megnyert ösztöndíjjal sem, békeőrnek kell állnia.

A Tizenkettedik Körzetben újra ott van Lucy, és beszervezi magukhoz. Szökjenek, lázadjanak, tegyenek valamit!  Afiú nem tudja megtagadni magát, küld a tervekről üzenetet Panembe. Eredmény: árulásért az egyetlen igaz barátját, Sejanust kivégzik. Coriolanus pedig retteg, hogy megtalálják a fegyvereket, köztük azt is, amellyel ő végzett a polgármester lányával. Így beleegyezik, hogy elmegy Lucível.

A lány a fegyvereket is viszi, és hirtelen újra van esélye a Snow névnek. Mindent megúszhat. Lucy észreveszi rajta, és egy elszólásból arra is rájön, Coriolanus adta fel a lázadásukat. Próbálja csapdába csalni, de a fiú résen van. Ő sebzi meg súlyosan a lányt.

Hazatérhet a Kapitóliumba, és minden a tervei szerint alakul. Kiderül, ez is csak teszt volt, vele a vezetőségnek tervei vannak. Egyetemre mehet, és Sejanus dúsgazdag szülei örökösükké teszik. Ő pedig tudja, elnök lesz, és a rendszer fenntartója. Megtanulta a leckét. Érzések se kellenek többé - a házasságát is úgy tervezi, hogy lehetőleg olyan nőt vegyen el, aki hidegen hagyja, így nem tud majd hatni rá.

Lucy sorsa rejtély. Eltűnt az erdőben, csak a dalai maradtak utána. Amiket már Coriolanus tervezi is, hogy betiltanak.

Csapatot építő, közelebb kerülő, küldetéses.

Belader nem maradt halott, a világnak most rá is szüksége van. Ez a csapat más tagjaira is áll, de ez nem jelenti azt, hogy felelőtlenül játszhatnak az életükkel. Ha meghalnak, fel kell támadniuk, valamit elkezdenek elveszteni magukból. Már nem hiszik fent sem, hogy Raziel tolvaj lenne. Elkezdik visszaadni neki az angyalságát, de ez is egy folyamat. Közben a Földön küldetést kell végrehajtania: Mihály kitalálta, hogyan számolhat le háborúk nélkül az emberekkel és a terv bejöhet. Egy vírussal. A legyőzéséhez kellene a Tudás, amelyet elloptak. Így Raziel és Belader egy meghatározott csapatot kell, hogy összeszedjen. Őket el kell vinni egy biztonságos szigetre. Ott aztán megtalálhatják az ellenszert, remélhetőleg a vírus okozta teljes pusztulás előtt.

Már írtam, mert tényleg érdekesnek találom, a vírushelyzet mit hoz ki az írókból. Itt egy magyar példa is, és ez még nem is a legdurvább esete. Millan karantén novellákat is írt a két hősének, a démonnak és az angyalnak. A gyors rendelők megkapták ezeket a kötet mellé. El is olvastam őket, és… Még nem nagyon tudok mit kezdeni velük. Akad benne humorosabb, szimplább. Bőven elég filmes utalás. Mondjuk, amikor Belader és John Wick… novellák, tényleg azt gondoltátok, hogy lelövöm a poént?

Pláne, hogy a novellák összességében jobban tetszettek, mint a nagy regény.

Eleve, nagyon abszurdnak érzem, hogy az angyal és a démon gyűjti össze az emberiség megmentésére kiszemelt csapatot, akikkel el kell jutniuk a szigetre, még időben. Csak éppen ez egy olyan társaság, hogy még a tudás angyala sem látja, hogy lesznek képesek ellenszert találni ők a vírusra. Random emberek.

Igaz, a kötetben nem is ez a lényeg, csak nekem sikerült ezen ennyire megakadni. Az utazás a lényeg, nem a cél. A kis kalandok és humoros helyezetek, amibe közbe belekeverednek. Rendben, itt is megállok kicsit. Humoros kalandok – nekem nem voltak azok. Tudom, hogy mókás urban fantasy, de nem találta el a humorom. Legjobb esetben is csak annyi telik tőlem, hogy azt azért érzékeltem, hol kellene nevetni. Csak nem nevettem.

Nem is igazán értem, hogy halad ez a cselekmény. Talán ez is az egyik bajom. Az, hogy utaznak, alig valami közben történik, nagyon átmeneti az egész. Leradírozta a teljes előzményeket új alapokon van a történet, így majdnem felesleges hozzá az első rész. Annak az alaphelyzetéből építkezik, de nagyon érezni, hogy ez egy új és más kaland már.

Aminek vége sincs, mert az egész, amiért történnek az események, már nem ebben a kötetben szerepel. Még akkor is nehezen emésztem, ha el nem tudom képzelni, milyen lesz a szigeten és az emberiség megmentésén dolgozni. Nagyon kétlem, hogy a szerzőben el van rejtve valamerre egy Robin Cook vagy Michael Crichton.

Az is böki a csőröm, hogy az a cím, hogy angyalunk a szerelem küszöbén áll. Mégis, hol? Talán egy vagy két helyen, a sorok között ki tudtam olvasni valami ilyesmit, de ez inkább Egy angyal a vírus kitörésének küszöbén, nem a szerelemén. Nem hiányzik nekem az, hogy nyálregény legyen, de ha már ilyen címet kapott, azért az valamit sejtet… vagy ez is poén? Mert akkor nekem még mindig nem esett le.

Ami viszont tetszett, hogy a múlt beékelt jeleneteivel egyes szereplők történetet kezdenek kapni. Belader hogyan lett démon? Mi lett volna az eredeti küldetése az életben? Tulajdonképpen hogyan vált gyaloggá Lucifer és Isten sakkjátszmájában? Mert ebből is következik, hogyan kaphat most még egy esélyt.

Ennél jobban nem fogom kifejteni, de ez nem az én regényem és világom volt. A humora nekem nem vicces, a története meg nem kötött le.

Millan: Egy angyal a szerelem küszöbén - Mint urban fantasy: 40% humoros road trip, amely keresi korunk feldolgozásának lehetőségét.

Szubjektíven: 15% nem nagyon tudtam mit kezdeni vele. Már a témát elég abszurdnak érzem.

Van egy elég elmebeteg regény. A szerző fogott egy klasszikust, és tette bele egy olyan elemet, amitől minden a feje tetejére állt benne. Természetfeletti lényeket.

Mondhatom, ritka az ilyen öröm, mióta a Jóisten időszerűnek látta elreteszelni a Pokol kapuját, és a holtakat arra kárhoztatta, hogy közöttünk járjanak.

De persze, a lényeg így sem változott:

Ha már egy leány nem megy férjhez, időnként jól jön neki egy kis boldogtalan szerelem. Lehet rajta tanakodni, s a barátnői is felnéznek rá miatta.

De nyugi, itt végül mindenki férjhez megy, aki az eredetiben is. Igaz, van, aki egy nyomorékhoz...

Na, mi lehet ez?

Megoldás: Tovább!

Anya – lánya kapcsolatos, gyilkos indulatokkal küzdő, gyerekes.

Hanna első látásra a tökéletes kislány: aranyos, jól nevelt, csinos. Imádja az édesapját, és mindenre kész, hogy apuci szeresse őt. Neki Hanna a tökéletes kislánya. Egyetlen kérése lenne, amit nem tud megadni neki: Hanna nem beszél, bármennyire is várja az apja az első szavait. Hanna annyira szereti a férfit, hogy az anyjára ferde szemmel néz. Mert csak magának akarja az apja szeretetét. Már tervezi, hogy érje el, hogy az apja ábránduljon ki a nőből. Ha mégsem sikerülne, akkor messzebb is kész elmenni. Ha az anyja boszorkány, úgy kell vele elbánni, mint a többi boszorkánnyal: tűzre kell vetni! Suzette szereti a lányát, de már egyre fáradtabb. Érzi, hogy Hanna gyűlöli őt. Érzi, hogy a lánya csak látszatra angyali, igazából ördögi. De hogy bizonyítsa ezt a férjének, aki Hanna minden rosszaságát képes elnézni? Meddig mehet még el a kislány?

Abban van valami különösen félelmetes, amikor egy gyerek, pláne, ha még kicsi is, elemien gonosz. A belénk kódolt előítélet miatt: a gyerekeket ártatlannak és aranyosnak látjuk. A természetnek valahogy rá kell vennie az embereket, hogy éveket áldozzanak arra, hogy az utódjukat felneveljék. Minden kisállat is ezért édes…

Hanna egy olyan gyerek, akire nem illenek a klisék. Se nem ártatlan, se nem aranyos. Még a tojáshéj is a fenekén, de már a megtévesztés és a manipuláció mestere. Keveredik benne a gyerekek mesei világa és az emberek kegyetlensége. Szociopata kezdemény? Valami olyasmi. Ez izgalmas is lehetne, ám van egy de.

De amiket csinál, ahogy tervez, az nagyon nem egy 6-7 éves gyerek szintje. Az alapszituáció nagyon tetszett, izgalmas és feszült a regény, de elhinni, hogy ez egy ekkora gyerek, nem lehet. Nagyon sok olyan gondolata, terve, logikája van, ami még egy kamasznak is magas lenne. Mert ok, intelligens, de ennyire? Közben meg vannak olyan dolgai is, amelyek gyerekesek. Már az is, ahogy a szüleit apucinak és anyucinak hívja. Elmondani nem tudom, ez mennyire irritált olvasás közben. Értem, ez kedves akar lenni a lánytól, de számomra irritáló volt. A szüleimet se hívtam így soha, ez már túlzottan becézett, szinte ironikus forma. Apuci, anyuci – inkább ugrik be róla egy cukros bácsi vagy néni, mint igazi szülő.

Suzette az izgalmasabb karakter, mert benne az anyai ösztön küzd azzal, hogy irritálja is a lánya. Veszélyben is van – az azért nagyon durva, amikor Hanna beállít hozzá egy kalapáccsal, amivel le akarja csapni. De voltak még ilyen húzásai. Mit lehet ilyenkor tenni? Az, hogy ellentmondásosak az érzései és a viselkedése, emberivé teszi. Csak az éles váltások nem tetszettek: az egyik percben rátör, hogy szereti a lányát, majd képes kimondani azt, ami valahol tragédia: szereti a lányát, csak nem eléggé.

Az apa karaktere sokkal kevesebbet van jelen, és elég vázlatosra is sikerült a felesége és a lánya mellett. A szerepét eljátssza.

A regény a vad húzásaival guilty pleasure szint. Az nem zavar, hogy hihetetlen – szerintem a nyálregények nagy többsége is az, ott mégsem kérik számon a hitelességet. Itt miért kellene?

Az viszont zavart, hogy igazából nincs itt szimpatikus karakter. Suzette és a párja olyan emberek, akiknek nem kellett volna gyereket vállalni. Együtt jó páros, szeretik is egymást, de a végére nekik is nyilvánvaló lesz, hogy Hanna nem illik az életükbe. Így pláne nem, hogy problémás gyerek. Bár bennem felmerült, egy tündéri gyerekkel se lenne jobb nekik.

Hanna – hogy lehetne egy szociopata karakternek drukkolni? Nekem nem jött össze – talán, ha nem ennyire koravén. Az jobban zavart, mint a gonosz indulatai.

Számomra tökéletes guilty pleasure thriller volt, fordulatokkal és feszültséggel, izgalmas cselekménnyel. De tény, hogy erős benne a mese faktor is. Elhinni nem lehet.

Stage: Tejfogak - Mint thriller: 58% Hanna alakja egyszerre ijesztő és hihetetlen, de a történet izgalmas.

Szubjektíven: 75% jól szórakoztam, de irritált, ahogy anyuci és apuci szavak ismétlődnek.