Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

McCarten: A két pápa

2020. június 20. - BBerni86

Vallástörténetei, emberi sorssal foglalkozó, egyházi.

Két nagyon más ember, akik ugyanazt a hivatalt látták el. Az egyik német, a másik argentin. Mindketten papok, és mindketten Szent Péter örökébe léptek. 2013 az év, amelyre több száz éve nem akadt példa. A pápa kijelentette, hogy lemond és a bíborosoknak újabb vezetőt kellett választani az egyház élére. Előállt egy olyan helyzet, amikor két pápa él a Földön. Az egyik leköszönt pápa ugyan, de még mindig vannak, akik inkább az ő irányvonalát 6_20a_ket_papa.jpgtekintik mérvadónak. Ez a kötet az ő történetük: a konzervatív Benedeké, aki nem bírta el a pápai korona súlyát. Aki, annak ellenére, hogy az egyház hagyományainak őre, a lehető legradikálisabb lépést tette meg a lemondásával. A másik az emberszerető, közvetlen Ferenc, aki már névválasztásával is jelezte, hogy újító lesz, nem pedig a konzervatív értékek őre. Hogyan lettek papok, milyen életutat jártak be, milyenek voltak/milyenek pápaként?

Általában az a személy vagyok, aki arra buzdít, hogy ha egy kötetből film készül, mindenképpen a regényt is olvasd el. Ha lehet, még a film előtt, hogy ne befolyásoljon az, hogy milyen színész játszott egy-egy karaktert. (Saját negatív példa: amióta vannak Harry Potter filmek, a regényeket is a filmszereplőkkel látom magam előtt, pedig a gyerekszínészeket kivétel nélkül rühelltem a filmen.)

Ez a kötet lesz a kivétel a szabály alól. Érdekel A két pápa, és ne adj isten új ismeretek begyűjtése mellett szórakozni is szeretnél kicsit? Akkor a filmmel sokkal jobban fogsz járni. Abban emberi történetet kapsz, emberi drámákkal és két nagyszerű színésszel. Ha a regényt választod, ismereted bőven lesz új, de hogy élvezetben nem lesz részed…

A két pápa McCarten tolmácsolásában ugyanis remek tényirodalom, de szórakoztató faktor nincs benne. Minden, amit érdemes tudni a pápaválasztásról, Benedek és Ferenc személyéről, össze van benne gyűjtve. Nagyon alaposan, több oldalról alátámasztva és a maga módján profi munka.

Még arra is volt érkezése a szerzőnek, hogy játsszon az idősíkokkal. Nem lineárisan halad, hanem logikailag építi fel a kötetet. Elindulunk Benedek megválasztásával, megismerjük a két főszereplőt, és visszamegyünk egészen a gyerekkorukig. Látjuk, milyen terhekkel nem bírt el Benedek, és a szerző fejtegeti, mi oka lehetett a lemondásra. De visszatérünk a múltba is, hiszen annak külön fejezetet szentel, hogy az argentin forradalmi időszakban milyen bűn terhelhette meg Ferenc lelkét. Majd kicsit a könyv jelenébe járunk, hogy milyen pápa lett Ferenc, milyen a kapcsolata Benedekkel, az egyházzal. Jobb így, mint lineárisan lett volna. Ha regényesebben lenne megírva, kifejezetten jól működött is volna. (Ahogy a filmen működik is.)

Az ennyire kortárs témáknál izgalmas az is, mennyire teszi bele a szerző a saját véleményét és meggyőződését a történetbe. McCarten a sorok között jelen van. Nekem nagyon az a benyomásom volt, hogy Ferenc szellemisége és munkássága sokkal közelebb áll hozzá, mint Benedek. Hogy drukkol annak, hogy Ferenc valóban új alapokra helyezze a katolikus egyházat. De mivel vallásról nem értekezünk, és én még csak katolikus sem vagyok, ezt a témát annyiban hagyom.

Még valami, ami hiányzott nekem a kötetből: ez egy olyan történet, ami annyira mai, hogy rengeteg fotó van róla. A kötetben viszont nem kerültek bele képek. Persze, akit érdekel, neten könnyen rákeres és kap millió találatot, de legalább a két pápáról egy kép, mondjuk az első hivatalos megjelenés a Szent Péter bazilika erkélyén, az nagyon hiányzott.

Foglaljuk össze! Egy profin megírt ismeretterjesztő kötet, sok ténnyel, és a szerzői hang sem veszett el. Viszont, keményen tényirodalom. Nem olvasmányélményért olvasható.

 

McCarten: A két pápa - Mint dokumentumregény: 75% alapos és sok forrásból dolgozik, de olvasmányos nem lett.

Szubjektíven: 40% a film után csalódás volt. Emberi dráma helyett ténygyűjtemény.

Christie: Tíz kicsi néger

Lakatlan szigeten ragadós, sorozatgyilkosos, bűnökkel szembenéző.

A Néger-sziget egy kietlen szikla, de akár jó üdülőhely is lehetne. Van rajta egy kalandos történetű villa, melyről pletykák keringenek, ki vette meg és milyen célból. 10 nagyon különböző ember kap ide meghívást az új tulajtól, mr. Lacky-tól. Van, akit az ingyen nyaralást, mást a rég látott barátok viszontlátása, esetleg egy jól fizető állás 6_19tiz_kicsi_neger.jpgcsábít a helyszínre. A szigeten azonban azzal szembesülnek, hogy a házigazda sehol. Egy lemezt játszanak le nekik, melyen mindegyiküket gyilkossággal vádolják. Egy felelőtlen vezető fiatalember már az első este meghal, mérgezett italtól. Elmenni nem tudnak innen, és a házban kihelyezett gyermekdal szerint valaki sorban gyilkolja őket. Miközben próbálnak életben maradni, kénytelenek a saját bűneikkel is szembesülni és megfizetni értük.

Vajon melyik a legismertebb Agatha Christie-regény? A gyilkosság az Orient Expresszen erős tipp lenne, és a Tíz kicsi néger is szerintem benne lenne a Top3-ban. Nem csak azért, mert ezekből készült a legtöbb feldolgozás, filmes is, hanem mert ezekben mutatkozik meg legjobban, miért nevezik a szerzőt máig a krimik királynőjének.

A történet már a kezdeteivel is izgalmas: a tíz ismeretlen egy idegen helyen, és a felvétel, mely mindegyiküket gyilkosnak bélyegzi. Természetesen mindenki tagad, és semmiben nem érzi magát hibásnak. Száguldoztam és halálra gázoltam két gyereket? Minek szaladtak ki a kocsim elé? A rám bízott gyerek vízbe fulladt? Hiszen meg akartam menteni, még ki is tüntettek érte! Halálba küldtem a háborúban a beosztottam? Igen, parancsnok voltam, és elesett a küldetésen – de melyik parancsnok nem hoz néha rossz döntést? Kifogás, az van.

Ám ahogy az ismeretlen gyilkos akcióba lendül, egyre többen kényszerülnek arra, hogy bevallják, valóban bűnösök és megérdemlik a büntetést. Christie színes tablót fest az emberekből – van, aki végig rideg és ellenszenves, más megbánja, amit tett és felmerül az is, hogy talán annyira nem is rossz ember, hogy ilyen szörnyű büntetést kapjon.

Az pedig nagy bravúr a szerzőtől, hogy úgy tudja a bűnös hőseit kezelni és bemutatni, hogy nem azon drukkoltam végig, hogy a gyilkos intézze már el őket. Sokfélék, más-más jellem ez a tíz ember, és Christie karaktert ad nekik. Ellenszenvesebb, tisztességes, akad bőven választék. Talán nem is véletlen, hogy a végső áldozat, Vera másként végzi be, mint a többiek. Ő is gyilkos, ő is rászolgált a történtekre, de annyira kínlódik, annyira szenved, hogy mégis a szimpatikus hősök közé kerül, akit félig-meddig még sajnálni is lehet.

Van ötlet abban, hogyan valósítja meg a vers sorait a gyilkos. Ahogy összeszedtem a halálnemeket, azért a változatosság nem jellemző. Leginkább mérgez, és abban van a változatosság, hogy kerül a méreg az áldozat testébe. Megissza, beinjekciózzák? Inkább az a trükk, a mondókához hogyan illeszkedik majd.

A legnagyobb trükk azonban más. Ahogy Christie elrejti a 10 ember között a gyilkost, és ahogy a végén meglep azzal, amikor egy vallomásból mindent megtudunk. Igen, bele lehet kötni, hogy logikailag csak így van értelme. Az, hogy valaki megtudja ezeket a törvény előtt nem bizonyítható gyilkosságokat, és összeterelje az elkövetőket, az már feltételez egyfajta szakmai hátteret és indíttatást. De az elterelés mestere Christie, még akkor is éreztem a meglepetés erejét, ha korábbi olvasmányélményből és filmekből tudtam is, ki, miért és hogyan lesz a gyilkos.

Olvastatja a történetet, hogy nagyon gyorsan történnek az események. A holtak gyorsan szaporodnak, és a szereplők kis nyomozása dinamikusan viszi ezzel együtt előre a történetet.

Nem ezt tartom a kedvenc Agatha Christie történetemnek, nekem a Halál a Níluson és az Öt kismalac a top, de ezt is szeretem. Érdemes megnézni és elolvasni is!

 

Christie: Tíz kicsi néger - Mint krimi: 90% fordulatos, pörgő cselekmény csavarral a végén, tele jó karakterrel.

Szubjektíven: 95% szerettem a stílusát, és ahogy Christie egy nagy írói trükköt bemutat.

Mire várunk?

Cím: Otherworld / Másvilág

Szerző: Jason Segel - Kirsten Miller párosa. Segel inkább színészként ismert, de összeállt az ifjúsági szerző Millerrel, és együtt alkotnak regényeket is. Két kötetük jelent meg eddig, ez az egyik.mire_65.jpg

Műfaj: YA, disztópia

Cselekmény: a Másvilág könnyen elnyeli az embert. Egy virtuális valóság, egy játék, amiben bármit megtehetsz. Ami jobb, mint a való világ. Kate is a rabja lesz, amit Simon, a barátja nem néz jó szemmel. Meg akarja menteni a kedvesét, de a küldetés során sokkal nagyobb összeesküvésre bukkan - már nem csupán Kate, a világ a tét.

Várható megjelenés: a Maxim őszre tervezi.

Miért várós?

  • Nekem nagyon bejönnek a virtuális valóságokkal eljátszadozó regények.
  • Talán eszembe jut róla a Ready Player One, de azt nagyon szerettem, így nem bánom.
  • 2017 óta nincs folytatása, így arra is van esély, hogy kerek történetet kapunk, és nem egy sorozat nyitányát. Szeretem a sorozatokat is, de most jól esne egy kerek történet. Mint a RPO volt.
  • Még van elég rejtély a fülszöveg alapján, még meglephet a regény.

Robotham: Fulladás

Nyomozós, családi titkos, különleges képességgel együtt élő.

Cyrus még gyerek volt, amikor pszichésen beteg bátyja az egész családot kivégezte, csak az öccse maradt életben, aki akkor éppen edzésen volt. Felépült, egyetemre ment, és annak szenteli az életét, hogy segítsen a sokkoló események túlélőinek és elkapja az olyan embereket, mint a bátyja is volt. Most két fronton kell helyt állnia: egy gyilkossági ügyben kell a besegítenie. A műkorcsolyázó reménységet, a 15 éves Jodie-t erőszakolták és gyilkolták meg. Ki tehette és miért? Ahogy Cyrus vizsgálódni kezd, egyre több titokra bukkan a lány 6_18fulladas.jpgcsaládjában. Közben egy lányt is ki kell értékelnie, aki ki akar kerülni a gyámügy felügyeletéből. Senki nem tudja ki ő, kik a szülei. Gyerekként találtak rá nyomorúságos körülmények között, bántalmazásoktól megtörten, egy többhetes hulla mellett. Evie most késznek érzi magát, hogy normális legyen, a maga ura. Cyrus segíteni akar neki, és közben Evie egyre közelebb kerül a nyomozáshoz – mivel meglátja, ha valaki hazudik, segíthet.

Ha nagyon röviden meg akarom fogalmazni, mit kínál ez a regény, nagyon hamar ott lyukadok ki, hogy rengeteg emberi nyomorúságot. Minden egyes szereplő kapcsán lehet arról beszélni, hogy milyen csapást kellett túlélnie, hogyan szenvedett és ettől miképpen lett más ember.

Cyrus már felnőtt, olyan hivatást választott, ahol másokon segít. Mégis, ő maga roppantul boldogtalan és magányos. Nincs senkije és semmije, csak a munkája és a bűntudata. Ha nem késik el, ha edzésről egyenesen hazamegy… A túlélők bűntudata nyomorítja meg még mindig az életét, bár logikusan átgondolva nem tudott volna mit tenni. Ha haza is ér előbb, annyiban változott volna a története, hogy ő is meghal a szüleivel és a húgaikkal együtt.

Ha a skandináv krimikhez hasonlítom, neki is megvan a maga személyes traumája, ami motiválja arra, hogy jó szakember legyen. Még kínozza is magát: mi másért lakna még mindig abban a házban, ahol a mészárlás történt?

Evie duplán szenved. Az ő gyerekkora bántalmazások krónikája, miközben a jelenben olyan képessége van, ami mindenkitől elválasztja. A lány, akinek nem lehet hazudni, mert észreveszi. Ő is magányos.

Robotham érzékenyen megírta, ahogy egyfajta apa – lánya dinamika kezd el kettejük között működni, és valamit tudnak segíteni egymáson. Ezek a történések, Evie rejtélyes múltja – mert az ő története sincs még zárva – a képességei és ahogy Cyrus felkarolja, még jobban le is kötött, mint a tényleges krimi.

Jodie meggyilkolása – Cyrus az emberi indítékokat követi, és másképpen áll a történtekhez, mint a nyomozók. Neki az indítékok, az emberi érzések a fontosak, így kezdi el átlátni lassan, hogy ki, mikor és miben hazudott. A végére ki is derül, ki és miért ártott a lánynak. Itt is lesznek mocskos titkok, és izgalmas is, hiszen a gyilkos nem adja könnyen magát.

A három ember szálai keverednek a regénynek, és dinamikusan össze is illenek. A történet folyton mozgásban van, és kiegészítik egymást. Cyrus a fő karakter, hiszen rajta keresztül találkozik a többi szál, nála ér össze minden.

Egyszerre érdekes ez a könyv, mint a szereplők lélektana, mint krimi.

Igazából két kifogásom van a kötettel kapcsolatban: az egyik a nyomorúság hatalmas tárháza. Annyira szenved itt mindenki, hogy egészen nyomasztó olvasni. Hiába izgalmas, hiába jó kriminek, ha az embernek eret támad kedve vágni magán a sok szenvedéstől.

A másik nem is gond. Jodie történetének megoldására rá lehet jönni, a csavar előbb leesett. De inkább ne lepődjek meg a végén, és legyen logikus az ügy, mint a semmiből új fordulat.

Tetszett nekem ez a krimi, még ha agyon is nyomasztott.

 

Robotham: Fulladás - Mint krimi: 70% több történetet jól összefog, izgalmas, akár sorozatnyitány is lehet belőle.

Szubjektíven: 75% kellően mozgalmas volt, érdekes volt Evie szála, maradt rejtély is.

Watt: Igazán szerelem

Látszat kapcsolatos, zenei világos, szerelmes.

Oakley Ford két sikeres és gyönyörű színész gyermeke volt, aki saját jogon is megszerezte a rivaldafényt és sztárságot. Már kamaszként berobbant a zeneiparba, és most, 20 éves kora előtt új lemezzel kellene kijönnie, amivel a karrierje is újra feltámadhat. A kívánt producer megnyeréséhez azonban komolyabbnak kell tűnnie – a 6_17igazan_szerelem.jpgsajtósa így megszervez számára egy álkapcsolatot. Egy hétköznapi lány eljátssza a nagy szerelmet a világ előtt, amiért jól megfizetik. A 17 éves Vaughn egy évet halaszt az egyetemen, hogy segítsen a nővérének törleszteni a szüleik után maradt adósságokat, és nevelni az ikeröccseiket. Oakley álbarátnőjeként eleget keresne ahhoz, hogy kifizessenek mindent, és még a fiúk tanulmányaira is félretegyenek. A két fiatal ismerkedni kezd egymással, és hamarosan a megjátszott érzelmek valódivá kezdenek válni. De képesek kitartani egymás mellett és megbirkózni az érdeklődéssel, ami a kapcsolatukat övezi?

Maga a történet 12 egy tucat. Ifjúsági regénytől kezdve az erotikusig lehet olyan romantikus történeteket találni, melyben két ember megjátssza, hogy párt alkotnak, és a végére valóban azzá is válnak. Az sem ritka, hogy ezekben a történetekben az egyik ilyen ember sztár. Lehet focista, énekes, akár színész is.

Akkor mit tud Erin Watt, ami miatt nem csak egy átlag, ugyanolyan történet az övé is?

A cselekményben nem hoz újat. A randik, melyekbe egyre több valódi érzelem is bekerül, és igazivá válnak. Ahogy rádöbbennek, hogy a másik mit jelent számukra. Még az is ismerős elem, hogy milyen fordulat/félreértés miatt tűnik úgy egy pillanatra, hogy szétválnak útjaik és nem lesz happy end. Nem maga a cselekmény a titok nyitja.

Az, ahogy ezt Erin Watt megírta. Minden ismerős fordulat ellenére guilty pleasure élmény megvolt. Annyira szórakoztatóan van megírva, hogy újnak hatott a történet, pedig nem az. A szerző kellően pörgeti az eseményeket, és jól egyensúlyoz a mesék és a valóság között. Mert nagyon a peremen táncol – a világa színesebb, a karakterei menőbbek és szerethetőbbek, emberileg jobbak a valóságosnál, de ez nem tűnt fel.

Kifejezetten szerettem amikor a történet elején még legfeljebb csak némi fizikai vonzalom volt a szereplők között, de érzelmek még nem, és előszeretettel mentek egymás agyára. A jól eltalált párbeszédek különben is Watt erősségei, a Royal fiúk esetében is bírtam, ahogy a csaj visszavágott a srácoknak. Itt Oakley nyelve van jobban felvágva, de a kedvenc beszólásom a regényben Vaughn mondta ki.

Azért is jár egy pont, hogy szexi ez a regény, de azt nem azzal éri el a szerző, hogy a hősei folyton akrobatikáznak a lepedőn. Talán csak egy ágyjelenet van az egész könyvben, az is a szemérmesebb fajta, nem tereget ki mindent elénk a szerző. Watt mással is el tudja érni, hogy a két főszereplője között szikrázzon a levegő.

Összejött neki az is, hogy a valóságosnál jobb karaktereket teremt, de nem érződnek teljesen mesebelinek. Most megpróbáltam jellemvonásokat felírni melléjük, és rájöttem, hogy igazából nincsenek rossz tulajdonságaik. Ami kicsit az, arra van magyarázat. Oak nagyon elutasító a szüleivel, de az a múltjukból fakad. Vaughn előtt nagy csajozógép volt, de nem csapott be senkit. Nem kapcsolatokat keresett, csak szórakozást és a lányok is tapadtak rá, ettől függetlenül. Vaughn benne ragadt egy rossz kapcsolatban, és áltatta magát vele, hogy működik, de azért tette, mert a szülei elvesztése után stabil pontok kellettek az életébe. Nincs tisztában vele, mennyire helyes tud lenni, de ez inkább pozitív tulajdonság. Olvasás közben azonban nem azon járt az eszem, hogy túl szépek, hogy igazak legyenek.

Átlag történet, de az átlagnál színesebben és szórakoztatóan megírva. Igazán szerelem.

 

Watt: Igazán szerelem - Mint New Adult: 70% a történet elemei a zsánerből ismerősek, a szerző sodrása eladja.

Szubjektíven: 65% lehetett kedvelni a szereplőket, és a stílusa olvastatta is. Korrekt.

Idézzünk!

Minden nap egy divatbemutató, és a világ a kifutó. (Belle: Hazugok)

 

Nem a győzelmek faragnak férfivá, hanem a kudarcok. (Brown: Arany háború)

 

Az élet olyan, mint a víz, elfolyik, nem marad meg belőle semmi sem. Legalább szép legyen az emléked. (Hunyady: A király árnyéka)

 

Előfordul, hogy a kis dolgok – éppen azok, amelyekről a legkönnyebben meg lehet feledkezni – rejtik magukban a legkomolyabb titkokat. (Moore: A Bánat Tengere)

 

Legendákká válhatnánk – jelenti ki. – A legendák nem foglalkoznak olyan csekélységekkel, mint a boldogság. (Black: A gonosz király)

 

Olyan sokra viheted volna. De az életed minden egyes napját azzal töltötted, hogy azt vártad a világtól, hogy kárpótoljon téged a gyerekkorod zűrös éveiért. Ez nagy hiba volt. A világ nem tartozik nekünk semmivel. Elfogadjuk, amit kapunk, és megpróbálunk kezdeni vele valamint. (Hoover: Túl késő)

 

a szerelem jön és távozik észrevétlenül, mint az álom… (Mikszáth: Akli Miklós)

 

A hatalom olyan korona, amely leharapja a fejet. (Brown: Arany háború)

 

Senki sem hallja, amikor az ember álmában sikolt… (Moore: A Bánat Tengere)

 

Mindahányan borzalmas sorsunk felé menetelünk… (des Cars: Ferenc József és Sisi)

 

Ha te vagy a kór, akkor végül is nem lehetsz egyúttal gyógyír is. (Black: A gonosz király)

Moore: A Bánat Tengere

Alien 2.

Űrlényes, küldetéses, csapdába eső.

Ellen Ripley és a lánya, Amanda sokat tettek azért, hogy a xenomorf, gyilkos űrlények ne juthassanak el a Földre, és a Weyland-Yutani se tehesse rájuk a kezét. A cég nem felejt, és szemmel tartja Ripley leszármazottai. Egy alkalommal az egyik egy éppen benépesülő bolygón a földbe süllyed, a Bánat Tengere elnevezésű résznél. Alatta6_16a_banat_tengere.jpg komoly föld alatti rendszer húzódik, és a férfi valami megharapta. Mivel telepatikus képességei is vannak, az eset óta különös rémálmok kísértik egy vadászó falkáról, csendben várakozó rettenetről. A cég felismeri az esélyt, és sejtik, mire bukkantak. A családjával zsarolt férfit katonák kíséretében küldik vissza, hogy gyűjtsön be nekik űrlényeket, vagy Ripley adósságát rá és a gyerekeire terhelik. Odalent egy ősi város vár rájuk, és rengeteg alien, akiknek két vágyuk van: gyilkolva szaporodni és levadászni ellenségük leszármazottját.

A sorozat erre a részre új szerzőt kapott. Nem is a filmek síkjában mozgunk, hanem a jövőbe visz előre a történet. Nagy különbség nincsen: az emberek folytatják a világűr meghódítását, a Weyland-Yutani továbbra is élet és halál ura, az alien pedig csendben várakozik, hogy lecsaphasson. Ha nem lenne kifejtve, hogy a hősünk, Decker Ellen Ripley kései leszármazottja, nem lehetne megmondani, hogy nem ugyanabban az időszakban járunk.

A regény újítása, hogy Decker a telepátia révén jobban megérti az alien fenyegetést, mint bárki korábban. Eddig ezek a lények ösztönös gyilkológépek voltak, akikben nem lehetett semmi mást felfedezni. Ölni, szaporodni, ölni, szaporodni… Moore ezt a képet próbálja tágítani, de nem újítása nyerte el a tetszésem.

Az, hogy bolyként mozognak és gondolkodnak, teljesen rendben van. Ha már királynőjük van, ami a szaporodásuk kulcsa, nem meglepő, hogy másban is eszembe juttatják a hangyákat. Csak ők nem építenek, viszont az utódok és a királynő életben tartása ugyanolyan fontos nekik.

Ami viszont nagyon böki a csőröm: a bosszú. Mégis, hogyan képesek emlékezni Ripley alakjára, és felmérni, mennyit küzdött ellenük? Az még érthetetlenebb, hogy abból, hogy megharapták Deckert, azt is tudják, hogy ő Ripley rokona. Mégis, mióta van az alien szájában DNS elemzés? Honnan lenne meg nekik egyáltalán Ripley DNS-e, amivel összevetik? Ez akkora ökörség, hogy komolyan felhúztam magam rajta. A Cápa folytatások közül megvan az, amikor a fehér cápa a rendőrfőnök gyerekeit kezdi le levadászni bosszúból? Ez értelmileg kb. azon a szinten mozog. A cselekménynek talán ad egy minimális pluszt, de jobb lett volna, ha nem kerül bele. Bosszúálló alien… jaj.

A regény sci-fi és horror keveréke. Horrornak működött is. Alaposan le van írva az emberek rettegése, Decker esetében nagyon átélhető az elemi félelem, ami egyre jobban elhatalmasodik rajta, mert ő pontosan tudja, mibe nyúltak bele, amibe nem kellett volna. De Moore abban sem fogta vissza magát, hogy mire képes az alien karma, savas vére, a fogazata az emberi csontokkal, hússal, zsigerekkel.

Sci-fi tekintetében a telepátia az új elem, különben öröklődik az Alien filmek környezete és társadalma. A Weyland-Yutani szinte még rosszabb is, mint az űrlények. Az emberi életek semmibe vétele, a profit maximalizálása és a rájuk jellemző kegyetlenség a szememben rosszabbá tette őket. Arról nem is beszélve, bele sem akarok gondolni, mit akarhatnak az elfogott lényekkel. Nem is véletlen, hogy egy másik szériában egy egész elmenekült embercsoport tér azért vissza, hogy ezzel a céggel leszámoljon.

A szereplők közül egyedül Decker összetettebb, a többiek alien tápanyagok kis karakterrel.

Volt, ami tetszett benne, de a bosszúszomj nagyon nem kellett volna.

 

Moore: A Bánat Tengere - Mint sci-fi: 65% sok mészárlás van benne, a horror dominál. Egyes elemei túl hihetetlenek.

Szubjektíven: 55% amennyire tetszett a horror szcéna, annyira utáltam az öröklő szálat.

5 regény, amit el kell olvasnod

Szerelmes zenészek

r5_37.jpg5: Scott: Stage Dive – sorozat: s Stage Dive az egyik legmenőbb rockbanda. Csupa szívdöglesztő rocksztár alkotja, akik a szakmának megfelelően nagy szívtiprók. Ám a sorozat köteteiben sorra akadnak párjukra a srácok: lesz, akinek az egyéjszakás kalandja válik házassággá, más az alibi barátnőjébe szeret bele, míg akad olyan is, akinek az a nő lesz az igazi, akit azért vettek fel mellé, hogy hősünk ne essen vissza és ne kössön ki az elvonón.r4_47.jpg

4: Proby: Hallgass meg! Jake egykor a rock fenegyereke volt, akinek minden a lába előtt hevert. Egy balesetet követően azonban visszavonult, és már csak a stúdióban foglalkozik zenével. Az éneklés azonban hiányzok neki, és jelentkezik egy egyre menőbb étterem zenészének. Az egyik tulaj, Addison pont most fogadta meg, hogy többet nem kezd zenésszel r3_57.jpgés vigyáz a szívére. Jake pedig elhatározza, hogy övé lesz a nő.

3: Ashley: A szív zenéje: Abby tehetséges énekes, de még nem biztos benne, hogy a rivaldafényben a helye. Balszerencséjére rossz turnébuszra száll fel, így a bátyja country zenekara helyett egy rockbanda karmai között találja magát. A szexi énekesnek, Jake-nek megtetszik az ártatlan lány, és csapni kezdi neki a szelet. Lehet, hogy a country és a rock nem is olyan r2_57.jpgidegen egymástól?

2: McLaughlin: Örökké a csajom: Liam a középiskolában football sztár volt, aki könnyeden bekerülhetett volna az NFL-be is. Az apja elvárásainak azonban nem akart megfelelni, a saját útját kellett járnia. Mindent hátrahagyott, és elment. Gyorsan derült ki, miben tehetséges még: a zenében. 10 évvel később ő az egyik legnagyobb rocksztár, és haza kell térnie egy temetésre. Ahol látnia kell a középiskolai szerelmét, akinek van egy 9-10 év körüli kisfia, aki kiköpött Liam. Rádöbben, mit hagyott még hátra, és mit kell visszaszereznie: élete szerelmét és a fiukat, akiről eddig nem is tudott.

1: Leiner: Bexi-sorozat: Beki zeneiskolába járt, klasszikus zongorát tanult, és írogatott popdalokat is. A folyton késő barátjának írt egy gúnydalt, a Késtélt. A YouTube felkapta, és mire a lány észbe kapott, már Bexi néven volt sikeres előadó, de ez a barátaiba és a barátjába került. Még most sem heverte ki a veszteséget, de tovább kell lépnie. Egy tehetségkutatóba kérik fel duett partnernek, és a nagy esélyes szívtipró, Márk lesz a partnere. Beki eleinte kiakad a sráctól, de ahogy elkezdi jobban megismerni… de a boldogságig sok-sok kaland vár rájuk. Balatoni turnék, londoni forgatás, vetélkedő forgatás, a visszatérő Geri…r1_56.jpg

süti beállítások módosítása