Családos, gyászból felépülős, sorozatgyilkosos.

Tom Kennedy élete megtört, amikor imádott feleségét elvesztette. A férfinak már egyedül kell gondját viselnie érzékeny, különc kisfiának. Az emlékek elől menekülve egy kisvárosba költöznek. Featherbanks idillinek tűnik, de hamar kiderül, milyen borzalmakat rejt. Jó pár éve egy sorozatgyilkos gyerekeket ragadott el innen, és máig nincs meg minden áldozat teteme. Most pedig újra gyermekek tűnnek el, majd kerülnek elő holtan. Újra keringeni kezdenek a történetek a suttogó hangról, aminek a meghallása után a gyereknek nyoma veszik. Jake is elkezdi hallani a Suttogót, miközben egy képzeletbeli barát megjelenése miatt is aggódik az apja. A rendőrséghez fordul, bár nehezen szánja rá magát: apja, aki elhagyta a családját, máig a Suttogó ügy megszállottja, és most is az ügyön dolgozik.

Alex North regénye nagyon szép kritikákat kapott. Sok olyan szerző is ajánlja elolvasásra, akiknek szeretem a regényeit. A borító is mutatós lett, be is vonzott hamar a Gabo regénye.

Azonban nem pont azt kaptam, amire számítottam. Egy vérfagyasztó thrillert vártam, borzongató elemekkel. Ez azonban valami egészen más. Nem is tisztán thriller, a lényeges részei nem a bűnügy és a krimi területén helyezkednek el.

Hiszen megvan az ügy, nyomoznak is benne, de ez a cselekmény kisebb része. Nincsenek olyan fordulatok, vagy kriminalisztikai részek benne, melyek tartósan lekötnék a figyelmemet. Az ügy sem olyan véres vagy borzalmas, amit a hasonló könyvekben megszoktam. Ha nem gyerekek lennének az elraboltak, az egész nagyon szimpla lenne. A kicsik elrablása, meggyilkolása adja csak a borzongató pluszt, de a 2. gyerek után már ez az érzés is megkopott.

Ami viszont olvastatja a könyvet, ami az értéke, amit a családokból meg tud mutatni. Ez apák és fiúk regénye, sok ki nem mondott érzésé és fájdalomé. Bizonytalanságé, de egyben a szereteté is. Egy család életébe láthatunk majd bele mélyebben, benne két apa – fiú kapcsolattal. Tom és Jake, Peter és Tom. A középpont Tom, aki egyszerre van fiú és apa szerepkörben is. Pszichésen kifejezetten érdekes, ahogy az apja ráhatott arra, hogy a fiából milyen apa lett. Hasonló kétségektől gyötrődnek, és amivel Peter segíteni akart a fián, pont az lett, amivel megsebezte és a saját apai szerepét nem tudta igazán a sajátjának érezni.

Mindketten végtelenül szeretik a gyermekük, komoly áldozatokat képesek meghozni érte. De a kommunikáció nem megy, a saját belső démonaik ugyanúgy rájuk települnek. Pete a gondjait akarta távol tartani a fiától, így biztonságban tudni őt. Tom pedig attól szenved, hogy nem érzi jó apának magát. Mindketten a legjobbat akarják, csak nem sikerül úgy, ahogy akarták. Ahogy elkezdenek beszélni, feldolgozni és kapcsolatot építeni, úgy javul mindkét kapcsolat. Tudom, unalmas, de a kommunikáció a kulcs. A sok sérelem és fájdalom akkor kezd el oszlani, amikor képesek lesznek kommunikálni és kimondani dolgokat.

Ez az emberi oldala, Tom, Pete és Jake hármasa olvastatta a könyvet. Fájdalmas, megható és minden tragédia ellenére szép is, ahogy a szeretet összeköti őket. De az apa-fia kapcsok a Carter férfiak közt is ott vannak ellenpontként. A bűnügy indítéka is ebben van.

Számomra ez apák és fiúk regénye volt, amiben a krimi csak mellékszál.

North: A Suttogó - Mint krimi: 70% érzelmileg és a szereplőkben erős, az ügy és a nyomozás egyszerűbb.

Szubjektíven: 65% a regénybe beletett érzelmek, családi kapcsok megfogtak, a krimi nem.

Önmagára találós, szerelmes, ápolós, gondokat megoldós.

Louisa Clark huszonéves, életvidám teremtés, akinek sürgősen kell egy állás, hogy besegíthessen a szüleinek anyagilag. A sok helyi, rossz lehetőség után különös feladattal bízzák meg. Will Traynor, a gazdag üzletember egy szerencsétlen balesetben lebénult. Neki kell gondozó. A mogorva, megtört férfiról hamarosan kiderül, hogy meleg szíve van, humora és sok tapasztalata. Louisa beleszeret, de a szerelem nem elég, hogy Will megváltoztassa a döntését az életéről. A lánynak utána ki kell találnia, ki is ő, miből és kivel akar élni. Sokat segít neki egy gyászkezelő csoport, és Lily, Will soha nem ismert lánya is. Majd New Yorkban az álomélet lehetősége is felcsillan. De jön egy férfi, aki kísértetiesen emlékeztet Willre. Ő lesz a megoldás, vagy azt máshol kellene keresni?

Jojo Moyes sikeríró, több regénye is van, mellyel felkerült az eladási listák előkelő helyeire. Magyarul is jól fogynak a kötetei, rendszeresen jelennek meg az újabb és újabb regényei. A legsikeresebb azonban egyértelműen a Mielőtt megismertelek, melynek jó híre már az előtt szájról szájra járt, hogy filmet készítettek belőle.

Az első kötetről nem is akarok nagyon rosszat mondani. Érzelmes, női, ennek betudható, amit nem szeretek benne. A könyv nekem helyenként nagyon belsőséges és intim. Louisa karakterét nagyon megnyitja a szerző az olvasónak, és Louisa annyira érzelmes teremtés, hogy nekem túlzás, amit minden kapcsán átél. A logikusabb, keserűbb Will stílusa hozzám sokkal közelebb áll, de ez a sorozat Lou története, nem az övé.

Annak a kötetnek nagyon megosztó, így érdekes a témája is. Nem a szerelem – szerencsére az a vonal nincs erőltetve benne, ha sokan szerelmes regénynek is olvassák. Az eutanázia, vagy inkább a segítséggel végrehajtott öngyilkosság alapból két részre osztja az embereket. Moyes igyekezett mindkét oldal érveit és nézeteit megmutatni. Will döntésével állásfoglalás is születik, ami nekem meg is felelt. Az, hogy mert Moyes mást írni, nem egy nyálas befejezést, mutatja, hogy ez több puszta romantikus regénynél.

Majd jött a 2. rész, vele a nagy csalódás. Ezt újfent nehezen sorolom a romantikusok közé, bár ez már inkább az. A gyász regénye, melyben Lou szenved. Feltűnik egy újabb férfi, de Sam hiába remek party, ő nem Will. Valahol nem is fair vele szemben, hogy egy halottal kell versengenie, akit Lou képtelen elengedni. Utáltam olvasni, Lou mennyire kikészült. Depresszív, szomorú regény lett ez, amibe humoros elem se jutott. Lily, esetleg, hoz be ilyet, de alapból utáltam ezt a beleerőltetett gyereket. Az egész helyzetét.

A 3. már jobban feküdt. Ez már csajos, érdekesebb. Izgalmasabb a cselekmény és a benne szereplő emberek. Lou megint mindenki megmentője, de ezen már nem akadtam fent. Elfogadtam, hogy nekem túl napsugaras és segítőkész a karaktere. Viszont, a két család, akikkel kapcsolatba kerül, érdekes családi konfliktusokkal bajlódnak, érdekelt, mi lesz velük. A szerelmi szál is érettebb: most jutunk el arra a pontra, ahol elhiszem, hogy Lou képes továbblépni. Igazán kinyitni a szívét, és nem Will emlékét piedesztálra emelni.

Érdekes az is, utólag hogyan értékelik, akár Lou is, Will végső döntését.

Az első résszel nem ér fel a folytatás, de csajos könyvnek a 3. rész még tetszett.

Moyes: Mielőtt megismertelek 1-3 - Mint romantikus: 60% az 1. rész megható, súlyos. A 3. kellemes dramedy. De a közepe…

Szubjektíven: 45% nem szeretem a végkimeneteleket, túl érzelmes, Lou-t sem szerettem meg.

A következő képeket borítókról ollóztam össze. (Akad angol kiadásról is.) Mind egy szerző műve. De ki a szerző?

Megoldás: Tovább!

Jogos uralkodót trónra juttatós, átkot megtörős, családos.

Mindenki mozgásba lendül, hogy eljátssza szerepét az utolsó megmérettetésen. Daigen ül a császári trónon, de a szellemvilág és a természet is tudja, nem ő az igazi császár. Neki kell felülnie a trónra, hogy a birodalom egységes és egész maradjon. Azonban a császár és családja nem adja könnyen a hatalmat, vadásznak az igazira. Pedig Josimori nem akarja elfoglalni az örökségét. Ő boldog egyszerű mutatványosként a szerelme oldalán, hamarosan apaként. Ezt a boldogságot kellene feladnia a trónért. Hina Sikanoko nyomában jár, akit rég szívből szeret, így ő megtörheti a férfit sújtó átkot. Ám Sika saját magának is meg kell, hogy bocsásson, hogy a fia szemébe merjen nézni. Már Takejosi is felnőtt, és Mu harcossá képezte. A család összefog, hogy Josimori az őt megillető helyre kerülhessen.

Ezzel a kötettel Hearn a végére ért a Sikanoko történeteknek. Egyszerre lehet szeretni ezt a kötetet, és találni benne sok mindent, ami zavart.

Szerettem, hogy összeköti Hearn japán történeteit. Az Otoriak története rég megjelent, és ez a regény azt meséli el, hogy születtek meg a kikuták, akikről az a történet szól. Megvannak a közös pontok: hogyan alakultak ki családok, amelyek abban a történetben fontos szerepet játszottak. Mindennek az eredete itt van – azzal a finom módszerrel, hogy aki ismeri azt a sorozatot, ráismer sok mindenre és plusz élményt kap. De akinek nincs meg ez a tudása, nem érzi úgy, hogy valamiből kimaradt. Hearn minden szálat szépen zár, és nem érezni az utalásokból, hogy azokból még új történet csírázik.

Szerettem a regény japán mitológiába és mesebeli lényeik közé helyezett világát. Olyan más, mint amit az európai mondakör használ. Nem is merem állítani, hogy mindent tökéletesen fel tudtam fogni belőle. A maszkok hogy adnak a szereplőknek több erőt és hatalmat? De az is különös, hogy Kiku és Mu, meg a testvéreik milyen vérvonalból és hogyan lettek. Japán mesékből is felismertem motívumokat, ami szintén tetszett.

A cselekmény és a szereplők kapcsán viszont a nem tetszésem sorai következnek. Nézzük először a cselekményt! Az egész egy hatalmas, már szinte eposzi történet akar lenni. Ennek megfelelően nagyobb időszakot is ölel fel a cselekmény, és gyakran éreztem úgy, hogy céltalanul ugrálunk nagy távokat időben és térben. Mintha a mese sokkal bővebb és részletesebb lenne, csak éppen nekünk egy-egy jelenetet ragadnak ki belőle.

Nem lett mesélős sem, nem tudott magával ragadni a regény stílusa. Ebben az is közrejátszott, hogy nem tetszett a cselekmény elbeszélése sem.

A szereplőkkel az volt a legnagyobb bajom, hogy nagyon sokan vannak, sok minden történik, a terjedelem viszont kicsit. Így igazán senkit nem lehetett megismerni, vagy mély jellemnek megmutatni. Mindenkinek 2-3 tulajdonsága van, és ennyi. Egyszerűek. Nagyon kevés benne a fejlődő jellem. Még a gonosz sem olyan, akit nagyon lehetne utálni: ahhoz túl szürke ő is a hősökhöz hasonlóan.

Ami még érdekes volt ebben a történetben, a nők helye. Sok a biodíszlet köztük. Hina más: szajhaként él évekig, mégsem rója fel ezt neki senki. Sőt, versengenek érte a férfiak. Fura.

Egyszer el lehetett olvasni, de nem vágyódom vissza Sikanoko világába.

Hearn: A tengu játszmája – Mint fantasy: 65% összekapcsolt könyveket, izgalmas a mítosza. Nem regényszerűen mesélő.

Szubjektíven: 40% túl nagyívű a cselekmény egésze, elmesélve mégis kevés. Nagyon mesei.

Cím: Kína

Szerző: Edward Rutherfurd, angol történelmi regényszerző. Jellegzetessége, hogy egy város köré komplex családregény eposzt ír. Jelenleg az Alexandra jelenteti meg nálunk.

Műfaj: történelmi, családregény

Cselekmény: a szerző szokott stílusában a modern Kína történetét írta meg. Vagyis, a középpontban levő családok nem az ókorig lesznek visszavezetve, hanem az 1800-as évektől jutunk majd el napjainkig.

Várható megjelenés: angolul idén novemberben, a magyar megjelenés még nem ismert. De az Alexandra lassan teljessé teszi a teljes életművet, a korábbi köteteket is újra kiadják. Remélhetőleg az új regény is jönni fog.

Miért várós?

• Az egyik kedvenc történelmi regényem, a Párizs, Rutherfurd munkája, amiért minden könyvének bizalmat szavazok. Ennek is.
• Még annyira keveset tudni a cselekményről, hogy ennél több is érdekel.
• Európáról annyival többet tudok Ázsiánál, ideje ezen változtatni! Így nem csak szórakozni, de művelődni is fogok ezzel a kötettel.

Bosszúállós, sorozatgyilkosos, nyomozós, játszmás.

Robert Hunter különleges ügynöknek az a nap olyan volt, mint előtte sok másik. De akkor jött egy telefonhívás, és a hívó mutatni akart valamit. Egy élő, online adás, ahol egy embert meg fognak ölni. Hunternek kell megmondania, hogyan végezzen vele a gyilkos: vízbe fujtsa, vagy égesse meg elevenen? Nincs jó választás, és a gyilkos még borzalmasabbá teszi a férfi halálát egy kis savval. Az egész osztály őt igyekszik lenyomozni, bevetve az informatikai osztály legjobbjait is. Ám nyomok nincsenek, a holttesten sem. A gyilkos pedig újra jelentkezik, ám ezúttal nem csak Hunter kap meghívót. A neten lehet szavazni, új áldozata hogyan haljon meg. Hunter és társa versenyt fut az idővel, hogy megfejtsék a gyilkos motivációját és megállítsák, mielőtt újabb halálos játékokat szervezne a neten.

Van pár olyan nyomozó, akiknek minden új ügyét nagyon várom a regények világán belül. Ennek a körnek a tagja Robert Hunter is, akinek az 5. nyomozását tartalmazza ez a kötet.

Igazság szerint az alapötlet nem új. Másban, sőt, elég sok mindenben volt már olyan, hogy az emberek arctalan tömegeinek kellett szavaznia életről és halálról. Van olyan film, amiben ilyen meghalós valóságshow megy a tévében. Volt ilyen epizód sorozatokban is. Regényben is olvastam már ilyet.

Mégis, ez nem vesz el semmit jelen regény újdonság értékéből. Mert a net és a szavazás ugyan ismerős, de teljesen új és borzongató halálnemek jönnek sorra. Meséljek kicsit? A legelsőt leírom, hiszen azzal nem rontom el a regény meglepetéseit. Hunter a vízhalált választja. Nem csak kíméletesebb a tűznél, de több bizonyíték megmaradna a holttesten. A gyilkos viszont elkezdi leereszteni a vizet a kockából, ahova az áldozatát zárta. Majd a víz helyére beenged egy kis lúgot, egyre töményebben. Maradjunk annyiban, nem lesz könnyű halála a fürdőzőnek.

Carter eltalálja azt a popcorn horror mennyiséget és minőséget, ami borzongat, hiszen durva és fájdalmas dolgokról ír, de még szórakoztató is mellette. Popcorn vérfürdő – valahogy végig érezni belőle, hogy ez csak szórakoztató regény, nem húsba vág. (A skandináv krimikkel ellentétben, amelyek a mindennapi bűnökkel is eret találnak.)

Ha már skandináv krimik öröksége, Robert Hunter továbbra is elmehetne vendégszerepelni Harry Hole mellé. Mint nyomozó, nincs párja. A maga területén zseni. De olyan nyomorult mellette a magánélete, hogy az siralmas. Ahogy a skandináv recept diktálja. Carlos Garcia az ellenpontja, aki nem olyan kiemelkedő nyomozó, de jó ember és a családi boldogsága ellenpontozni tudja a Hunter körül lebegő tragédiát.

Tetszett a regényben, hogy nagyon logikus. Kapjuk folyamatosan a nyomokat, és úgy tud meglepetést okozni a végén, hogy az a korábban kiderültekre épül. A miértekre nagyon frappáns választ kapunk, és még gondolkodni is lehet. Mennyire tudunk egyetérteni a gyilkossal? Durva, ha sok tekintetben át tudtam érezni, miért tette, amit? Az utolsó áldozatával bánt el a legstílusosabban: mert nem a halál a legrosszabb, ami egy embernek juthat. Ha végig így játszik, még szimpatizáltam is volna vele.

A következő részt már most várom, továbbra is remek krimi Carter tollából.

Carter: Halállista – Mint krimi: 100% popcorn vérfürdő, kreatív ügy és megoldás, emlékezetes szereplők.

Szubjektíven: 95% a szereplőket nagyon szeretem, borzongató és izgalmas volt a cselekmény.

Kosztümös, sorozatgyilkosos, szerelembe esős, helyet keresős.

Jane apa nélkül ugyan, de egy csodás anya mellett nőhetett fel. Angliában, egy birtokon, melyről az anyja azt állította, neki kellett volna örökölnie. Az anyja elvesztése után Jane a nénje gondozásába kerül, akinek a fia már a kislány körül egyre illetlenebbül viselkedik. Amikor Jane megvédi magát, véletlenül megöli a kamaszt, és már nem tiltakozik, hogy a tett színterét hátrahagyva magániskolába írassák. A papok és apácák között azonban ridegséget és szigorú szabályokat kap csak. Amikor legjobb barátnőjét, Clarke-ot kezdik el tönkretenni, Jane nem tud tétlen maradni. Így viszont szöknie kell, és elfogadnia, hogy egy sorozatgyilkos lelke az övé. Clarke mellett túléli az utcákat, és egyszer még haza is térhet. Ám az otthona már másé, Jane nevelőnőként beépülve tér vissza. Az örökségéért indul, de valami egészen másra lel a családi birtokon.

A regény maga is felvállalja, hogy a Jane Eyre volt az egyik ihletője. Ugyanúgy kosztümös környezetben játszódik Angliában, ugyanúgy van benne nevelőnő, rideg család és családi titkok is a birtokon rejtőzve. Mégsem egy Jane Eyre újramesélést olvashatunk – ha vannak is közös motívumok és szálak, ez egy sötétebb és több krimit tartalmazó történet.

Szerettem, hogy ez a Jane egy modern hősnő. Azzal, hogy elkönyveli magát gyilkosnak, felszabadul a kor álságos társadalmi normái alól is. Ő már nem érzi kötelességének, hogy alávesse magát a nála hatalmasabbaknak és a férfiaknak csak azért, mert nő. Ha igazságtalanul bánnak vele, vagy a szeretteivel, ő visszavág. Élesebb a nyelve, magabiztosabb és egy harcos.

Ha alaposabban megnézzük a gyilkosságait, akkor azt is látjuk, hogy nem elvetemült tettekről van szó, hanem önvédelemről vagy jogos bosszúról. Így én kicsit viccesnek is találtam, amikor magában elmélkedik, és nagyon romlottnak, bűnösnek látja magát.

Szerencsére nem ez a regény fő humorforrása. Mondjuk, nem is igazán humoros regény. Akad benne egy kis fekete humor, de nem ez a meghatározó stílusa.

Egy romantikus, női és kosztümös kalandregény, krimi elemekkel. Van egy nyomozó, aki folyamatosan Jane nyomában jár. Akinek tényleg vannak gyilkosságok a számláján, és akit folyamatosan le akarnak leplezni.

Ahogy visszatérünk a családi birtokra, és megismerjük az új lakókat, egy sokkal romantikusabb történetbe csöppenünk bele. Thornfield múltja egy az egyben egy romantikus kalandregényt idéz, és színesíti a jelen eseményeit. A krimi különben itt is visszaköszön: van egy elveszett kincs és némi rejtélyes haláleset, amiről ki kell derülnie az igazságnak.

A szerelmi szála szépen belesimul a regény szövetébe. Nem olyan heves vagy szenvedélyes, mint egy XIX. századi romantikus. Modernebb, ahogy a hősnője és a cselekménye is. Nem egy fellángoló, első látásra szerelem, hanem kölcsönös szeretet, ami folyamatosan épül fel a szereplők között. Tudtam is drukkolni nekik, hogy meglegyen a boldog vég. (Amiben szintén akad egy kis fricska a XIX. századhoz képest, de pont ez a jósága egyik jellemzője.)

A szereplők is színesek, érdekesek. Bírom a fricskákat a klasszikus jellemekhez képest.

Kellemes meglepetés volt ez a történet, szívesen olvastam.

Faye: Jane Steele - Mint krimi: 80% ötletes a Jane Eyre párhuzam, a történet fordulatos és romantikus, érdekes.

Szubjektíven: 75% a karakterek és az abszurd helyzetek olvastatták – a humorát is bírtam.

Az építészet csodáján máskor is elámultam már, mindig is imádtam a templomokat, különösen a gótikus bazilikákat, melyek sokkal hatalmasabbnak mutatták az egyházat, mint bármely más stílus, még a barokk gazdagsága sem tudta visszaadni azt az áhítatot, amit a gótika kiváltott belőlem. Azt gondoltam, ez az igazi művészet, az emberi nagyság mementója, a tervezőé és a kezeké, melyek felépítették, melyek elhitették a többi emberrel, hogy mindenre képesek vagyunk. Számomra mindig hihetetlen volt, hogyan képes az ember ilyen remekműveket alkotni, és szívem szerint nem Isten, hanem az ember előtt hajtottam volna térdet, aki létrehozta ezt a csodát. (R. Kelényi: Barcelona, Barcelona)

Ami lényegében egy perc. Nem sok? 
Próbáld meg addig visszatartani a lélegzeted. Próbáld meg akár feleannyi ideig a forró tűzhelyen tartani a kezed. Egy perc alatt sétálhatsz száz yardot, futhatsz negyed mérföldet, zuhanhatsz hármat. Megfogansz, meghalsz, megnősülsz. Ötvenhét másodperc sok mindenre elég. (Tubb: Lucifer! In: Rettegés a felhők felett.)

De ugyancsak anyától tanultam meg, hogy az ember teste akarhat olyan dolgokat, amilyeneket a feje nagyon nem. Márpedig a fejnek kell irányítania. (Watt: Papír hercegnő)

Van egy elméletem, mely szerint az, amikor utálunk valakit, kísértetiesen hasonlít arra, mint amikor szerelmesek vagyunk. (Thorne: Gyűlölök és szeretek)

John úgy gondolta, az alvás egyfajta időutazás. Különféle dolgok történnek, lelki folyamatok zajlanak, testrészek mozdulnak, és az ember sohasem tudhatja. (Bissell: Az ötödik kategória; In: Rettegés a felhők felett)

(…) a becsületnek azonban nincs ára. Azt ki kell érdemelni. (Archer: Fej vagy írás)

Amikor finom ételt kóstolok, az olyan, mint egy új szerelem, egy első randi; izgalmas, és nem tudom, mi lesz a vége. Vagy az első pillanatban elvarázsol, vagy nem, és ha nem, akkor nem lesz belőle hosszútávú kapcsolat. Ezért sem járok soha gyorsétterembe; én az élvezetért eszem, nem azért, hogy jóllakjak. (R. Kelényi: Barcelona, Barcelona)

Ilyen nincs! Kétszintes az épület, de akkora, hogy alig látom a túlsó végét. És mindenhol tele van ablakokkal. Mindenhol. Talán allergiás volt a falakra, aki tervezte, vagy nagyon félt a vámpíroktól. (Watt: Papír hercegnő)

A dolgok sima, ismerős felszíne alatt van egy másik, amely csak arra vár, hogy kettészakítsa a világot. (Miller: Kirké)

A holtaknak nem lehet fájdalmat okozni, a rokonaiknak viszont igen. (Tubb: Lucifer! In: Rettegés a felhők felett)

Tanulságos, igazságot tevős, kialakulás történetes, helytállós.

Egy nemesi baráti társaság tagjai vendégül látják egymást, felváltva. Ohime kerül most sorra, akinek nincs pénze viszonozni az eddigi lakomákat. Ha nem történik csoda, szégyenben marad. (Ohime, a szegény hercegnő) A szépséges lánynak több kérője is akad, de a menyegző előtt meg kell menteni az életét. A három kérő együtt ér el sikert, de kié legyen a lány? (A három férjjelölt) A szegény ember végre rászánja magát, hogy elvégezze a zarándoklatát. Egy városban különös hirdetést talál: jó tanácsokat lehet venni. Erre áldozza a pénzét, ami utólag megtérül. (A három jó tanács) Az irigy szomszéd ellopja szomszédja csodamalmát, de mivel a varázs trükkjét nem ismeri, pórul jár. (Miért sós a tenger vize?)

A Népek meséi egy sorozat volt, különféle népcsoportok meséit gyűjtötte össze nagyon sok, közel 100 kötetben még az előző rendszerben. Ma nincs hasonló gyűjtemény, és aki különleges mesegyűjteményre vágyik, még most is érdemes ehhez nyúlnia. Ha van kedvenc népcsoportja, vagy csak érdekli egy tájegység népeinek mesekincse az embert, ebben a sorozatban valószínűleg megtalálja a neki való kötetet.

A japán történetek hírhedtek arról, hogy nagyon beteg cselekményszálakkal operálnak. Aki erre keres a népmesékben bizonyítékot, fog találni. Nem egy olyan akad benne, aminek olyan hajmeresztő a története, hogy volt, akinek elmeséltem, és nem akarta elhinni, hogy ez le lett írva, és mese. Az csak egy dolog, hogy véres. A tündérmesékben is akad bőven hajmeresztő és véres esemény, ha lebontjuk az alapjaira. De ezen felül ebben akadnak nagyon kegyetlenek, a szadizmus határát súrolók. Van gyomrom az ilyen cselekményekhez, de azért azon én is nagyot néztem, amikor egy kannibálos jelenetet egy kis laza, állatos viccelődéssel vezetett le egy mese.

Vannak azonban olyan mesék is, melyek a nálunk is ismerős fordulatokkal operálnak, csak japán környezetben. A szegény ember fia hogyan csinálja meg a szerencséjét, és szerez magának királyságot, feleséget, gazdagságot. Az erős emberek meséjének is megvan az európai párja – még a vége sem olyan elvetemült, mint nálunk, amikor fellázadnak a segítők, és majdnem megölik a gazdájukat – a szándék megvolt, csak a siker nem jött össze.

Vannak olyan mesék is, melyek egy természeti jelenséget magyaráznak el mesésen. Csillagképek története, de olyan jelenségeké is, mint a tenger sósságának magyarázata is helyet kapott benne.

Amit még megfigyeltem, hogy nagyon kevés olyan mese van, amelynek női hőse lenne. A nők itt abszolút apáik és férjeik tulajdonai, mindenféle saját jog nélkül. Ezekben a mesékben szerelem sincsen, nagyon a férfiuralom dominál, minden téren. A nők lehetnek szépek, de ennek is csak az a célja, hogy a hős boldogabban vegye el őket. Talán 2-3 olyan mese akad, amiben a nő több dísztárgynál.

Így nem csak szórakoztatóak ezek a mesék, mert a cselekményben gyakran van humor, néha elég fekete is, de leképezik azt is, milyen volt a japán társadalom. Milyen szakmákból éltek, kik voltak a sikeremberek és milyenek voltak a társadalmi kapcsolatok.

Bár a szerkesztés lehetett volna logikusabb, egy színes és érdekes gyűjtemény volt. Tetszett.

Urasima Taró, a szegény halász - Mint mesekönyv: 85% változatos mesék, sokféle cselekménnyel. A szerkesztési logika kicsi.

Szubjektíven: 80% sok nagyon tetszett benne, a sötét humora is bejött. Kicsit durvulós.