Szerelmes, kosztümös, őrületből elmenekülős.

Ophelia még kislány, amikor az apja elnyer egy fontos hivatalt a királyi udvarban. A család is vele költözik, és az élénk kislányra felfigyel a királyné is. Az udvarhölgyei közé fogadja. Ophelia beilleszkedik, és ahogy nő, egyre jobban beleszerelmesedik Hamlet hercegbe. Ugyan az alacsony származása miatt nem mer jövőt álmodni maguknak, idővel a herceg is viszonozni kezdi az érzelmeit. Hosszú boldogság azonban nem jut kettejüknek: a király meghal, a szelleme a várban kísért és Hamlet gyötrődni kezd. Bosszút kell állnia, de bánthatja a saját anyját? Bizonyíték kell neki. Ophelia rádöbben, ez a férfi már nem az, akinek a szívét adta. Felméri, Hamlet őrülete őt is magával fogja ragadni, hacsak nem cselekszik. Egy titkot rejtve szervezkedni kezd, hogy mentse magát, ha a szerelmét már nem tudja.

Ha már rajongói kötetekről beszéltünk tegnap. Itt van egy, ami valamilyen szinten szintén annak tekinthető. Csak ebben több az eredeti vonás. Ophelia, valószínűleg a legtöbb embernek Hamlet szerelme jut róla eszébe, a nagyon popkultúrán nevelkedőknek meg Winslow O-ja, de ő azért nagyon más karakter. Ez az Ophelia Hamlet-é.

Lisa Klein pedig most általa akarja közelebb hozni az emberekhez Shakespeare világát. Volt már hasonló, egy mellékszereplőt kiemelve máshogy nézni a Hamletre, itt is valami hasonlóról van szó.

Tagadhatatlan, mennyire érezni a feminista hatást a könyvön. A romantikus irodalomban az a divat, hogy a nő feláldozza magát a szerelemért. Küzdenek, kitartanak, de nem menekülnek el. Ophelia ennél öntudatosabb: ő is próbál a szeretett férfi társa lenni, de ő látja, mikor jön el a pont, ahol már nem tehet semmit. Ahol magát kell védenie. Fiatal kora ellenére Klein nagyon erős, érett személyiségnek ábrázolja ilyen téren.

Amivel eljutunk az egyik problémához. Nem következetes a karakter. Képes a nagy szerelmet hátrahagyni, józannak lenni. A végén meg pont úgy viselkedik, mint bármelyik lányregény nagyon nyálas hősnője. Értem, Klein boldog véget akart neki adni, de így? Annyira erőltetett, és olyannyira eltér a nőtől, akivé a karaktert korábban érlelte…

Különben is, ennyire happy end a végén. A meseszerető énem próbál neki örülni, de nem engedem neki. A Hamlet tragédia, ne legyen már belőle lányos happy end egy kis csavarral!

Különben is, e történet viszonya a Hamlethez, nagyon szoros. Jelenetek, néhol még a szöveg is ki van emelve Shakespeare tragédiájából. Klein célja nem is titkoltan az, hogy meghozza az olvasói kedvét az eredeti történethez. Ám azt kell mondanom, szerintem ellentétes hatást ér el vele. A Shakespeare sorok ilyen környezetbe helyezése csak még jobban felhívja arra a figyelmet, hogy mennyivel nehezebb értelmezni, megérteni, mint egy mai prózát. Aki eddig nem riadt el tőle, most el fog.

Annak nem kedvez a kötet, aki a Hamlet világába akarja mélyebben beleásni magát. Én pl. azt szerettem volna, ha a herceget ismerhetem meg jobban. De nem tárja fel mélyebben a dán herceg jellemét, alig kapunk keretet annak, ami történik majd vele.

Most olvasom, hogy film is készült a történetből. Ez eddig kimaradt nekem, de ennek még utánajárok. Majd mesélek, mire jutottam.

Klein: Ophelia - Mint ifjúsági: 55% a nyelvezete helyenként nehéz, a történet fordulata nagyon mesei.

Szubjektíven: 40% az alapötlet tetszett, a szándék is dicséretes, de a változás nem jött be.

Claire mindig is színésznő akart lenni. Mindene megvolt hozzá: szépség, tehetség. Szerepet is kapott egy jelentős filmben, még 20 sem volt akkor. A partnere a korszak egyik nagy sztárja, egy jóképű ikon- Szerelmes párt játszottak, és a heves jeleneteket a forgatás után a szállodában folytatták. Híre ment a viszonynak, és a férfi ugyancsak híres, szépséges felesége látogatóba jött a gyerekeikkel. Claire nagyon hamar állás és lehetőségek nélkül maradt. A pár elintézte, hogy ne dolgozhasson többé színésznőként.

Claire ezért költözött az Államokba, és iratkozott be egy színi iskolába. Tanuló vízummal nem játszhat, de legalább még reménykedhet és az iskolában játszhat. A megélhetés veszi rá arra, hogy kreatív legyen. A pincérkedés nem hoz eleget. Egy magánnyomozó keres viszont csalit: egy szép nőt, aki leteszteli a bizalmatlan feleségek férjeit. Egy kis flört után elmennének vele szobára? Claire ezzel kezd foglalkozni.

Az új ügyfél, mrs. Fogler retteg a férjétől, a lánynak is kihangsúlyozza, hogy Patrick nagyon megnyerő, manipulatív, és ő maga sem hisz abban, hogy Claire hatni tud rá. De meg kell próbálnia, kell neki valami a férje ellen, amivel elhagyhatja. Claire még nem találkozott férfival, akit ne tudott volna behálózni.

Patrick Fogler jóképű, sikeres egyetemi professzor. Baudelaire a szakterülete. A lánnyal pillanatok alatt egymásra hangolódnak, Claire vele tényleg jól érzi magát. A döbbenet, hogy Patrick nemet mond. Elmondja, nős, és hű a feleségéhez. Claire nem is érti, a feleség miért csalódott ettől az eredménytől.

Hamarosan egy rendőr és pszichológus keresi fel a lányt. Mrs. Fogler halott, a teste úgy van beállítva, mint egy Baudelaire vers szövege is írja. Évek óta, évi 1-2 lány kerül így elő, de a korábbiak prostituáltak voltak. Szerintük Fogler a gyilkos, de túl okos, hogy elkapják. Mivel Claire a csábítás során már felvette vele a kapcsolatot, szimpatikus volt a férfinak, csalit akarnak csinálni belőle, hogy lebuktathassák a férfit.

Claire a pszichológussal készül, összefut Foglerrel, és mindig alakítják a nő jellemét aszerint, hogy jobban tetsszen a férfinak. Claire már azt reméli, Patrick ártatlan. Mert tényleg kezd beleszeretni. Ő nem bánja azt sem, ha le kell feküdnie vele, ha ezt a rendőr nem is díjazza. Már kész tények elé állítja a csapatot, akik már azon aggódnak, hogy Claire a viszonnyal kilép a szerepből, és valóban a férfi párja lesz.

Patrick ártatlannak bizonyul, Claire nem talál ellene semmit. Ő maga viszont gyanúba keveredik, már őt vádolják a gyilkossággal. Rádöbben, ez az egész játék arra ment ki, hogy őt teszteljék. Soha nem Patrick lebuktatása volt a cél, róla akartak valami terhelőt találni. De mivel nincs, bedugják egy szanatóriumba.

Patrick hozza ki, aki a játék ellenére beleszeretett. Összeköltöznek, eljegyzik egymást. A férfi ír egy darabot is a nőnek, a saját történetük egy kis csavarral. A próbák során is akad zűr, az egyik színésznő tragikus körülmények között odaveszik. De a helyettese is ügyes, a darab sikeres lesz.

Ünneplésként Patrick egy különleges helyre viszi a lányt. Le a csatornákba. Kettősük végső egyesüléseként ott tartogat neki egy megkötözött lányt, akit meg kellene ölnie. Patrick a gyilkos, most minden kiderül. Claire képtelen ölni, kimondja a jelszót, és a rendőrség kijön. Mert a kis csapat a pszichológussal sosem hagyta el. Az intézet is része volt a színjátéknak, hogy Patrick igazán bízzon benne.

Claire azon mereng magában, hogy Patrick és ő működhetett volna? Tart attól, ha Patrick nem gyilkossá akarja tenni, csak néznie kellett volna, ahogy a férfi öl, most nem bilincsben vinnék el a férfit, hanem szeretkeznének a hulla mellett.

Szerelmes, angol, házasodós.

Bex egyetemre járni költözik Angliába. Eltökélt lány, aki azért a tanulás mellett a szórakozást sem veti meg, és keresi az igazit. Egy álmatag kapcsolat közepén jár, amikor egy bárban megismerkedik egy fiatalemberrel. Hamar kiderül, miért van Nick körül mindig nagy felhajtás. Mert ő nem egyszerűen Nick, hanem Nicholas, a walesi herceg, a trón örököse. A lány nem hajt címekre és vagyonra, a fiúnak azonban nem tud ellenállni. Járni kezdenek, és az amerikai lány igyekszik megbirkózni a nyomással, amit a sajtó fejt ki. Nem könnyíti meg a dolgát, hogy a szerelmének katonai szolgálatot is kell teljesítenie, így sok mindennel egyedül kell megbirkóznia. Vajon a szerelmük kibírja mindezt, és a lányból egyszer hercegné lesz, vagy hazatér egy tört szívvel?

Van egy zsáner, amit eléggé hanyagolok. A rajongói köteteket. Igaz, ki nem nagyon adják őket, inkább neten lehet ilyeneket találni. Novellákat rengeteget. Valaki nagyon szeret egy filmes/regénybeli világot vagy karaktert, és továbbgondolja a történetét, vagy átírja az eredeti eseményeit. A kedvenc példám Cassandra Clare, aki HP rajongói sorozattal kezdte, most meg van egy saját univerzuma, az Árnyvadászoké.

A Királyi többes is egy rajongói kötet, csak nem egy kitalált világ felé rajong. A két szerző el is mesél egy történetet a kötetben, melyben rajongva turistáskodtak Londonban. Két amerikai, akik az angol királyi családért vannak oda. Elsősorban William és Kate a kedvenceik. Az irántuk való rajongás kézzel fogható bizonyítéka ez a könyv.

Legszívesebben rá is írnám a borítóra, hogy a Valós személyekkel és eseményekkel való hasonlóság nem a véletlen műve. Mert ez… nem történelem, nem riport kötet, mert egyes dolgokat megvariálnak benne. Az itteni lady Di nem halt meg autóbalesetben, hanem pszichés beteg lett a körötte levő felhajtástól. Mások a keresztnevek. Bex amerikai, nem angol – naná, mivel amerikai rajongókról van szó, így kiélheti az álmaik. Az amerikai lány összejön az angol trónörökössel.

Talán érzitek is, ez az egész mennyire bosszantott. Romantikus komédiát akartam olvasni, nem egy rajongó szemszögéből Kate és William sztoriját. Olyan szinten ráismerni a karakterekre és eseményekre, hogy az engem komolyan zavart. Harry, bocsi, itt Freddie portréja annyira életszerű, hogy az már hátborzongató. Ha ennyire a valóság volt az alap, minek kell kitalált történetként eladni?

A stílusában sincs semmi, ami miatt el akarnám olvasni. Egy sima bestseller, könnyen olvasható és könnyed.

Plusz, engem roppant irritált Bex karaktere. Szerintem lehetett volna felelősségteljesebb, jobban átérezhette volna mindennek a súlyát. Arról nem is beszélve, hogy igazán romantikus se lett a könyv. Nehéz is lett volna, amikor arra megy a koncentráció, hogy a megtörtént eseményeket minél pontosabban, de kicsit megváltoztatva írják meg.

Most kedvem lenne azon viccelődni, hogy az élet írja nekik a folytatást. Vajon mikor jön a kötet, melyben Freddie szívét elragadja egy amerikai színésznő?

Jó, abbahagyom. A lényeg: nem szórakoztam, csak felbosszantottam magam ezen a könyvön.

Cocks & Morgan: Királyi többes - Mint romantikus: 35% rajongói kötet, amerikai lánnyal William és Kate sztorija.

Szubjektíven: 10% tiszta felesleges, bántóan ismerős az életből, semmi eredetiség.

Női, életet mesélős, strandot megmentős.

London, napjainkban. Brixton strandja egy kis menedék a város dzsungelében, ahova anyukák járhatnak ki a gyerekeikkel, párok andaloghatnak, az úszni vágyók szelhetik a hullámokat. Az önkormányzat azonban be akarja zárni, és irodaházat emelnének a helyére. Rosemary itt élte le az életét, és rengeteg emléke fűződik a strandhoz. Számára sokkal több a helynél, ahova úszni jár. Az emlékei tárháza, amit nem hagyhat elpusztulni. Szervezkedni kezd, és igyekeznek a helyiekkel megmenteni a fürdőjük. Kate harmincas, az életbe már megfáradt újságíró, akinek közvetítenie kell az eseményekről. Rosemary karaktere hamar megával ragadja, és nem csak úszóvá, de a közösség tagjává kezd válni az interjúk alatt. Lassan kibomlik Rosemary élettörténete, akinek a férjével közös története ide kötődik.

Ez nem az én könyvem. Alapból nem vártam sokat, de azért egy jelentősebb történetet igen. Egyáltalán, milyen konfliktus van ebben a kötetben? Be akarják zárni a strandot, a helyiek meg tiltakoznak ellene. Kb. ennyi.

Annyira minimális a cselekmény, hogy a közel 400 oldalas tartalom indokolatlan. Lassú, rettentően kényelmes könyv. Ha film lenne, tipikusan olyan lenne, amibe beletekertem volna. Nincs olyan világa, hogy hajlandó legyek belemerülni, és elemezgetni a leírtakat. A cselekmény ilyen fokú hiányát úgy bocsátanám meg, ha a világ beszippantana. Itt ez közel sem történt meg, inkább taszítást éreztem, mint vonzást.

A jelen tehát szinte semmi. Ugyanakkor a cselekmény egy része a múltban játszódik. Rosemary története párhuzamosan mesélődik el a jelentől. A szerelem, ami a strandhoz köti a nőt. Itt ismerkedtek meg, ide jártak randevúra, a házas évei alatt is a strand volt a férjével közös helye. Igazából az ő életében sincs konfliktus, egy sima, boldog házasélettel teli élet, aminek egyetlen tragédiája volt. A gyermekáldás nem jött össze, bármennyire is szerették volna. De ez is annyira túl van írva, hogy az elmondhatatlan.

Ami cselekmény hiányában van, a karakterek érzelmi élete. Nagyon alaposan ki van elemezve, mikor mit és miért éreznek. De nem szenvedélyes, nagy érzelmekről beszélünk itt sem, csak a mindennapokról. Az egész olyan… átlagos.

Ez is lesz a kulcsszó, mi volt a legnagyobb bajom. Nincs sztori, nincs hírérték. Ez csak két nő története, akikkel semmi izgalmas nem történik. Rengeteget beszélgetnek, elemezgetik magukban az érzelmeiket, de ennyi. Az, hogy még egy rendes konfliktus sincs az egész könyvben… nagyon nehezen olvastam is.

Próbálom elképzelni, ki lehet a célközönség. A romantikus regények kedvelőinek kellene bele egy erősebb szerelmi szál, mert ami van, mintha nem is lenne. Alig észrevehető. A kortárs, vagy dráma olvasóknak kellene egy konfliktus, legalább. Nem fiatalos. Az biztos, hogy bárkinek, akinek cselekményre igénye van, kerülje!

Nehezítette számomra, hogy nem kerültek közel hozzám a szereplők. Annyira mások az életgondjaik, mint amivel együtt tudok érezni, annyira semminek érzem őket, hogy nem volt kapcsolódási pontom.

Nagyon nem szerettem, nem is ajánlom.

Page: Strand - Mint női: 40% két női karakter sorsán keresztül a női létről, életről mesél. Érzelmes, lassú.

Szubjektíven: 10% untam is, a cselekmény se fogott meg. Nagyon nem az én könyvem.

Milyen állat volt?

1: Vihar

2: Mordály

3: Horrorborjú

Megoldás: Tovább!

Küzdelmes, világot megváltoztatós, különleges képességes.

Orkaváros egy menedék a globális felmelegedés miatt megváltozott világban. Az Északi-sarkkörön áll, és sajátos szabályai vannak. Korrupció hálózza be, mindenki gyanúsnak talál mindenkit, saját legendákat szőnek. Ide érkezik egy különös nő, egy jegesmedvével és egy orkával. Ő is a kor népbetegségében szenved, de tud valamit, ami itt mások még nem. A változást hozza el, egy olyan csoport felemelkedését indítja be, melyet eddig megbélyegeztek és irtottak. Most itt a lehetőség, hogy felfedezzék az erejüket, és megváltoztassák a világukat. Lentről és fentről, ellenségek és szövetségesek kell, hogy összetartsanak, különben nincs esélyük.

Újabb sci-fi, amivel nem tudtam megbarátkozni. Most is tisztában vagyok vele, hogy bennem van a hiba. Úgy tűnik, ezzel a zsánerrel csak küszködni tudok.

Tőlem nagyon idegen a világa. A jövőben játszódik, ráadásul egy olyanban, ami nem is elképzelhetetlen. Ha megolvadnak a sarkmezők, mindent elönt a víz, jön a forróság és a fertőzések, az emberiség nagyja kihal, és új városok kellenek ma lakhatatlannak tűnő helyeken. A technika itt egyszerre új és mai szemmel régi. Hiszen a civilizáció sem élhette túl az emberiség nagyjának vesztét, sok minden elveszett.

Érdekesnek találtam, hogy az emberi természet még egy katasztrófa után sem hazudtolja meg magát. Vagyis, virágzik a korrupció, bűnbandák nőnek ki, és az emberek továbbra is üldözik, kitaszítják, aki kicsit más. Van egy betegség, amitől az emberek idegen nyelven kezdenek el beszélni? Megérteni, minek? Tanulni tőlük, minek? Lehet karanténba rakni őket, száműzni és halálra ítélni, az a könnyebb megoldás!

Az ember alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz, és érdekes az is, mi van a betegség mögött. Van benne lehetőség, akár fantasy irányba is elmozdulhatna a történet. De ez sci-fi, így leginkább csak szervezkednek, beszélgetnek, és a történetben szereplő társadalmon keresztül a mi társadalmunk kritikáját adják.

Nekem jobban tetszett volna, ha az események is jobban pörögnek. Igen, vannak benne jó megállapítások és ráismerések az emberi természetre. Igen, felhívja arra a figyelmet, milyen brutális következményei lehetnek annak, ha nem kezd az emberiség semmit a környezetszennyezés és a felmelegedés problémájával. De hol marad a szórakoztatás? Azt nem találtam benne, kicsit sem.

Ami azért is van, mert a szereplők sem kerültek közel hozzám. Elvileg van egy csoport, akik mások, akikkel lehetne azonosulni az elnyomottságuk miatt, de még ez se jött össze. Mert nincsenek jók és rosszak. Nagyon úgy éreztem, hogy minden karakter romlott – amilyenné a világ tette őket – annyiban van különbség, ki milyen mértékig ment már tönkre.

Nem is olvastam könnyen, ahhoz túl sok a szereplő, és nagyon más a világ, mint amit be akart venni az agyam. Lassúnak éreztem a tempóját, és elméleti inkább, mint eseménydús. Világépítős regény, amit csak akkor élvezik, ha lírai mellett a szöveg. Itt nem volt az, így ez is növelte a nehézségeit az olvasásomnak.

Értem, miért lehet érdekes, de ettől függetlenül nagyon nem szerettem.

Miller: Orkaváros - Mint sci-fi: 65% ötletes az univerzuma, sok ma is fontos kérdést feltesz, sajátos lényekkel teli.

Szubjektíven: 20% nem bírtam ráhangolódni, a cselekménye és a szereplői sem tetszettek.

Cím: 1794

Szerző: Niklas Nach och Dag - az 1793 kapcsán figyeltem fel a szerzőre. Nálunk ezzel debütált, de van más könyve is, lehet, hogy még olvashatunk tőle másokat is.

Műfaj: történelmi, skandináv, krimi

Cselekmény: 1794, Stockholm szennyes titkai egyre gyűlnek. A nemesség züllik, a városban iszonyatos dolgok mennek titokban. Egy lány meghal az esküvője előtti éjjel. Egy fiatal nemes kikészülve iszogat. Anna Stina és Cardell útjai megint keresztezik egymást. A bűntény nem maradhat megoldatlan.

Várható megjelenés: svédül az ősszel, reméljük, magyarul se kell rá sokat várni.

Miért várós?

- Az 1793-at nagyon szerettem, olvasnám tovább.

- Nem tudni semmit, mi lett Cecil sorsa. Engem érdekel.

- Annyira minimális a fülszöveg, hogy a cselekményről is többet akarok tudni.

- A korszak, Stockholm is érdekes.

- Jó a borítója.

Lóversenyes, zsarolós, összefogós.

Casey megnyerte a versenyt, összejött álmai fiújával, boldognak kellene lennie. De még rendesen meg sem ünnepelhette a győzelmét, kiszáll a rendőrség hozzájuk. Az apját egy rablással vádolják, és börtönbe viszik. A lány pedig üzenetet kap: náluk van a bizonyíték, amivel a férfi tisztázható. De csak akkor adják oda, ha Casey elindul a Kentucky versenyen, és megnyeri. Casey nem akart indulni, a lovának és neki is pihennie kellene, de most nincs választása. Megkezdődnek a kemény erőnléti edzéseket, és Viharral is össze kell hangolódniuk. A lány nem is sejti, hogy Peter, akivel összevesztek, továbbra is érte dolgozik. Az ügyön dolgozó rendőrrel a nyomozásba veti bele magát, hogy tisztázza Casey apját.

Az első részt nagyon szerettem, ezt a kötetet is nagyon vártam. Az egyik szemem sír most, a másik nevet. Megszerettem annyira a könyv világát, bírom annyira a lovakat és a versenyeket, hogy ez a kötet is jó legyen számomra. De nem tudom letagadni, hogy a kezdés azért erősebb volt.

A történet ott folytatódik, ahol az előző rész abbamaradt. Azonban ennél erőltetettebb, nehezebb cselekményt nehéz lenne kitalálni. Annyira béna ez a zsarolásos szál, hogy nekem komolyan fájt olvasnom. A zsarolók, de Casey viselkedése is abszurd. Azzal zsarolni, hogy nyerjen… miért nem a rendőrség segítségét kérik, miért nem nyomoznak inkább? Peter az, aki logikusan cselekszik, a többiek a zsarolás tekintetében annyira gyerekesek…

Ok, értem. Ez az indok, miért készül Casey olyan nagyon a versenyre, és ezzel indokolják a regénybeli feszültséget. Akkor is, már szinte gyerekkönyves húzás. Főleg, hogy a zsaroló olyan magasan és helyzetben van, ha nem zsarol, csak simán szabotál, akkor ugyanezt az eredményt eléri, a lebukás sokkal kisebb kockázata mellett.

A szerelmi szállal ugyanez volt a bajom. Rendkívül erőltetett, ahogy Peter és Casey itt összevesznek – igazából a semmin. Természetesen a romantikus regények tipikus szálait kapjuk: nagyon szenvednek egymás nélkül, hiszen igazából szeretik egymást. Mindketten tesznek egy nagy gesztust, és jöhet a nagy-nagy békülés, hogy boldogabbak legyenek, mint voltak korábban. Nem erre teszi St. John a hangsúlyt, de a zsáner így is tisztán kivehető.

A lovas részek ellenben most is nagyon jók. Izgalmas a verseny, érdekes a felkészülés, és Vihar jelleme is szépen meg van rajzolva. Simán félre tudtam tenni a béna zsarolásos szállal szembeni ellenérzéseim, és ezeket a részeket kifejezetten élveztem.

A karakterek nem épülnek tovább, olyanok, amilyenné váltak az előző kötet végére. A jó oldalon állók most is nagyon szimpatikusak, és nagy áldozatokra képesek. Szavazni is lehetne, ki áldozza fel jobban magát a többiekért. Talán mrs. Smith nyerne, aki konkrétan az egészségével játszik, hogy segíthessen a hősnőnek.

A szerző olvasmányosan ír, és mivel most a cselekmény is rövidebb időt ölel fel, mint az előző, nem kell nagy ugrásokat tennie. Így nem válik szárazzá, végig szórakoztató és pörgős a kötet.

A pozitív értékek ugyanúgy benne vannak: család, barátság, összetartás, önfeláldozás.

Vannak hibái, de így is tudtam szeretni. Ifjúsági és lovas könyvnek is korrekt.

St. John: Verseny a széllel – Mint ifjúsági: 75% a szereplők szimpatikus, a cselekmény pörög, de nagyon mesés.

Szubjektíven: 70% mivel szeretem a lovas könyveket, megszerettem a szereplőit, elvoltam.