Cím: Irigy

Szerző: Amanda Robson – most debütál nálunk, majd meglátjuk, hogyan ír. Kint bestseller-szerző.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Faye a közösség legirigyeltebb tagja. Gyönyörű, jómódú és van egy tündéri kislánya is. Ránézésre nem látszik, milyen titkot rejteget. Amikor eltűnik a nő kislánya, a rendőrség bekopog a szomszédba. Ahol Erica él, aki mindig is féltékeny volt a szomszédjára. De vajon tényleg őt kell számon kérni? Ki rejtőzik az árnyékok között, és mit rejt a múlt?

Várható megjelenés: az előrendelések alapján idén ősszel várható.

Miért várós?

• Bár van egy olyan gyanúm, hogy inkább femi-thriller, még reménykedem. Ugye, nem az Faye titka, hogy korábban bántalmazó kapcsolatban élt?
• Tetszenek a borítók. Az angol jobban, de a magyar se lesz rossz.
• Érdekel, mi lesz a csavar.

Gyilkossági ügyben nyomozós, félreértős, betegséges.

Jamie első ránézésre a lányok álma. Magas, jóképű, rendes fiatalember. Ám közelebbről már kiderül, hogy a fiúval valami nem stimmel. A születésekor nem jutott elég oxigénhez az agya, és a gyermek szellemileg visszamaradt. Jamie sosem lesz érettebb egy gyermeknél. Özvegy anyja, Marge óvja a fiút, és jelentenek egymásnak mindent. Jamie a szomszédba szokott úszni. Mivel a szomszéd kamaszlány, Kerry most lett 18, nagy a buli, megkéri az anyja, ma ne menjen. Jamie mégis átmegy, és hiába kelti Kerryt, a lány alszik tovább. Marge másnap döbben rá, Kerry meghalt, és a fia ott volt. Kerry nem aludt, halott volt. Retteg, hogy a fiát vádolnák, Jamie nem mondhat senkinek semmit, így az anyja előtt sem derül ki, hogy Jamie látta a gyilkost. Kerry nővére, Aline jön haza, és igyekszik rájönni, ki bántotta a húgát. Amikor egy ártatlant vádolnak meg, Marge lelkiismerete egyre kínzóbbá válik.

Mit várunk egy Mary Higgins Clark regénytől? Újabban valamilyen bulvár sztorit. Legyen benne krimi is, de soha nem azé az igazi hangsúly. A gazdagok és szépek világát ragadja meg, ami tele van ármányokkal. Gyilkolnak is, de fontos, hogy többek között.

A szemem mindig rajtad tartom ehhez képest más. Ugyan a szereplők itt is jómódúak, messze nem az a réteg, amely a szerzőnő utóbbi pár könyvében szerepelt. A felső középosztály világába megyünk, egy jó környékre. Ahol nem szokott ilyesmi történni.

A történet igazából nem lett nagy szám. Nem is igazán illik rá a krimi, mint jelző, de jobbat nem tudok. Mert a nyomozás minimális, annál is kevesebb. Ott a holttest, kizárják a balesetet, és a barát lesz a gyanúsított, akivel az utóbbi időben viharos volt Kerry kapcsolata. Megelégednek ezzel a válasszal, nem törekednek mást találni. Azt várják, a nyomásra majd megtörik a fiú, és mindent bevall.

Más szereplő szemszögéből sem lesz kiemeltebb a nyomozás. Marge eleve azt hiszi, hogy ismeri az igazságot, ő csak magában szenved. Igaz, ez az ő esetében tökéletesen érthető is. Az egyetlen gyermekét félti, aki túlzottan gyermeki még ahhoz is, hogy felfogja mi történt.

Aline vonala, amiben van krimi is, de itt meg a szerelmi témával osztozik a zsáner. Aline ugyanis elkezd összejönni az ügyben nyomozó rendőrrel (Mike). Higgins Clark a szokott módon, utalásokkal ír szerelmi szálat, nincs benne szenvedély, vagy romantika. Volt egy olyan érzésem is, ez azért kell, hogy a románc is ki legyen pipálva.

Ami szomorúbb, hogy a bűnügy megoldása nagyon a semmiből jön. Mondjuk, amikor a krimi helyett azon volt a hangsúly, ki mennyire szenved, hogyan kezd jobban lenni, vagy nem, ennyi várható csak. Egy jelentéktelen mellékszereplő, akit most előtérbe tolnak. Egy olyan indokkal, amire annyira minimális utalás volt korábban, hogy Hercule Poirot sem fejtette volna meg az esetet.

A stílusa, a karakterei, a szerelmi szál azonban tipikusan az írónőre jellemző. Nem annyira más, csak környezetében, ez a könyv, hogy aki eddig szerette a könyveit, most pártoljon el az írónőtől. A logikus krimit hiányolom ugyan, de ez már az én bajom marad.

Tanulságot sem kell keresni benne. Ez egy könnyed, krimi-féleség.

A borító különben tetszett, ha nem is passzol tökéletesen a cselekményhez.

Higgins Clark: A szemem mindig rajtad tartom - Mint krimi: 75% egyszerűbb a krimi, a csavar a semmiből jön. A karakterein volt a súly.

Szubjektíven: 60% sok tekintetben tipikus Higgins Clark, most kevésbé bulvár jellegű.

Lóversenyes, karrierépítős, bajnokká válós.

A családban hagyomány volt a lovak szeretete, a szülők is lovakkal foglalkoztak. Mindhárom gyermekük megtanították lovagolni, a két lányuk versenyszerűen is űzte a sportot. A kisebb, Charlotte felnőve sem változott meg. Arra tette fel az életét, hogy nyeregben küzd az egyre fényesebb érmeket. Még nagyon fiatal volt, amikor nem értették, az elismert versenyző miért engedi ezt a fiatal lányt a legjobb lovára. Minden kétség elhalt, amikor Charlotte Dujardin és Blueberry érmegyűjtésbe kezdtek. Világbajnokság, olimpia – senki nem volt képes a nyomukba érni. Közben a lány a magánéletében is révbe ért, és megtalálta azt a fiatalembert, aki biztos támaszt jelentett neki a megmérettetések és a készülés idején is.

Mivel nemrég meséltem a Móra ifjúsági regényéről, melyben Vihar és gazdája aratta a lóversenyi sikereket, nem titok, hogy szeretem a zsánert. Apámtól megörököltem a lovak iránti szeretetet, és szeretek is lovas könyveket olvasni.

Nagy elvárásaim voltak ezzel a kötettel, talán ezért ekkora a csalódásom is.

A történet adja magát, egy többszörös olimpiai bajnok és lovának igaz története. Aki követte a sportág eseményeit, legalább az olimpiát, annak semmi meglepő nem lesz benne. Eleve úgy árulják, hogy egy bajnok története, így nem kell izgulni a versenyek eredményéért. Mégis, ez az egyetlen területe a könyvnek, amely mintaszerűen működik. Izgalmas lett, akkor is, ha pontosan tudod, hogy meglesz a kellő pont. A versenyes részek a legerősebbek a kötetben.

Még úgy is, hogy ez nem laikusoknak készült kötet. Nem pazarolnak arra energiát, hogy megmagyarázzák a lovas szaknyelvet. Vagy tudod, mi az ugrásváltás és piruett, milyen egy zenés kör, vagy nem. A leírásból ugyan némi képet lehet róla szerezni, de sokkal élvezetesebb a kötet, ha előzetesen ilyen téren kiműveli magát az olvasó.

Ennél fájdalmasabban éltem meg, hogy érzelmileg kevés van a könyvben. Arra azt mondom, ok, hogy a magán- és szerelmi életét nem osztja meg az olvasóval, és nagyító alatt Dujardin. Minimálisan érinti, a gyerekkorát részletesebben is, ha ott is a versenyekre és a lovaglásra teszi a hangsúlyt. Végül is, lóversenyes kötet ez…

Ám hol marad a lovával való kapcsolat emberi mélysége? Emberileg közelebb hozva a versenyek? Nagyon tárgyilagosnak éreztem az egészet. Mintha nem elmesélne egy jó történetet, valami nagyszerűt, csak felsorolná a tényeket. Tanulni lehet belőle, új információk bőven akadnak, de az élvezeti értéke lényegesen alacsonyabb.

Banálisan hangzik, de a fotóalbum rész nekem nagyon tetszett benne. Sokkal jobb látni is a szereplőket, nem csak olvasni róluk. Simán el tudom képzelni, hogy a könyv olvasása után valaki megnézi Dujardin versenyeit – köszönjük, Youtube! Az alapokat meg innen szedi össze, a képekből.

Tetszett a könyvben, hogy nagyon állatbarát a szellemisége. Ezt elsősorban a végén és az elején éreztem. Amikor megvan még a lelkesedés hangja, a kislányban, aki lovagol. Majd, ahogy az olimpiai aranyat megszerző lovat nyugdíjazzák a sikerei csúcsán. Mert szeretik annyira, hogy elengedik, amikor élvezni is tudja az életét, nem roppan bele a versenyekbe.

Többet vártam, ezért ekkora csalódás nekem. Kisebb elvárásokkal jobban élvezhető.

Dujardin: A lány a táncoló lovon - Mint dokumentumregény: 40% tényközlő, gyakran száraz, előismeretet is igényel.

Szubjektíven: 25% a versenyek tetszettek, különben kevés volt érzelmileg és feszültségben is.

• A végső célunk annyira eltolni a tejsavküszöbödet, hogy a tested sokkal tovább legyen képes száz százalékot nyújtani.
• Momentán csak a halál küszöbét látom magam előtt - zihálta Casey, miközben a földre görnyedt a lakókocsi előtt. A combját mintha gázégővel égették volna. - Ha nem tudná, a kentuckyi versenyen alapelvárás a versenyzőkkel szemben, hogy életben legyenek. (St. John: Verseny a széllel)

A mottóm úgy hangzik: kínáld egy nőnek a létező legjobb terméket, töltsd tökéletes üvegbe, áruld ésszerű áron, és akkora forgalmat fogsz csinálni, amekkorát még nem látott a világ. (Marly: Coco Chanel és a szerelem illata)

Egyes ablakok mögött a történetek szomorúak, más ablakok mögött nevetés lakik és szeretet, ami talán nem hangos és nem villog, csak csendesen lapul a szobákban, akár egy szőnyeg. (Page: Strand)

– Augustának hívják – mondja Kathryn, aki arra jön be a szomszéd szobából, hogy a macska fülét simogatom. 
– Tényleg? 
– Miért, mit gondol, a macskának is fedőnévre van szüksége? (Delaney: Játssz velem!)

Amint végül megtörténik az emberrel a legrosszabb, amitől valaha rettegett, ráébred, hogy igazából nincs miért aggódnia. (Miller: Orkaváros)

Nekünk, nőknek kötelességünk, hogy életben maradjunk. Hogy minden rosszat túléljünk, futott át Misia fején. A halottak csakis a mi szeretetünk révén maradhatnak elevenek az emlékeinkben. (Marly: Coco Chanel és a szerelem illata)

A ragyogó tolldíszes, csicseregve tereferélő hölgyek aranykalitkába zárt madarakat juttattak eszembe. Közönséges vörösbegy voltam közöttük, aki annyira vágyik a szabadságra, hogy a rácsok elnémítják. (Klein: Ophelia)

A lovak ritkán szaladnak el önfejűségből. Azért menekülnek, mert az emberek erőszakosak velük, vagy túl sokat várnak tőlük, vagy elfelejtik a lovaglás legfontosabb szabályát: mindig hagyd a lelki szemetedet a kapunál. A lovak megérzik a legkisebb hangulatváltozást vagy a testbeszéd legapróbb változását is. Azért futnak, hogy elszökjenek előlünk. (St. John: Verseny a széllel)

Henry szerint ez az egész egy marhaság, de én láttam, hogyan gyógyulnak meg a színpadra lépés pillanatában olyan színészek, akik az öltözőben még szipogtak és harákoltak az influenzától. Láttam, hogyan lesznek félénk introvertáltakból királyok és királynők, csúnyákból gyönyörűségek, szépségekből rondaságok. Valami történik, valami, amit senki nem tud megmagyarázni. Csak néhány percre mássá változunk. 
Az pedig a legjobb érzés a világon. (Delaney: Játssz velem!)

Ahogy közeledtek, egyre gyorsabban sétált. Hallotta a feje felett szálló sirályok vijjogását. Aztán végre meglátta a hatalmas zöld víztömeget, ami úgy szivárgott a kék égbe, akár a tinta. (Page: Strand)

Azt hiszem - kezdtem -, nem tudod megváltoztatni azt, akinek születtél. Vagy azt, hogy az életed milyen is volt eddig. De tudod irányítani, milyennek szeretnéd majd. (Cocks&Morgan: Királyi többes)

Most már értem. Nem élt kettős életet. Senki sem él, csak egyetlenegy van. (Berry: Hiába futsz)

Múlttal szembenézős, nyomozós, női.

Claire sok tekintetben sikeres nő lett. Körzeti orvos, megbíznak benne a betegei és szereti is, amit csinál. Felelős nővér, aki mindig ott van az öccsének, akinek a gyerekkori trauma máig gondokat okoz, és függőségbe hajszolta. Claire élete sem áll biztos lábakon, ugyanezen okból. Ugyan nevet változtattak, de mindig a feje fölött lebeg az eshetőség, hogy valaki rájön, kiknek születtek. Az apjuk, Lord Spencer az ország egyik legkeresettebb embere, akit egy brutális gyilkossággal vádoltak, de a férfi felszívódott, és máig nem találja senki. Claire már ott tart, hogy választ kell kapnia. Mert tudnia kell, kinek a lánya. Ismernie kell a múltját, hogy lehessen jövője, bármi is az ára. Most ő is az apja és az igazság nyomába ered.

A fülszöveg alapján nagyon jónak tűnt ez a könyv. A brutális gyilkosság, amit utólag kell felderíteni, ráadásul az egyik közvetetten érintettnek. Még Oidipusz az eszembe jutott, bár abban biztos voltam, hogy nem egy kislány követte el a szörnyű tettet, és nem maga után nyomoz. De az apja után, azért elég közel vannak egymáshoz rokoni szinten.

Ehhez képest olvastam és olvastam, és semmi nem volt, amit vártam. Kaptam hosszúnak érzett részeket arról, hogy mennyi lehetőség lenne az öccsében, de esélye sincs, mert annak a tudata, hogy kinek a gyereke, tönkretette lelkileg és függő lett. Lehet, hogy csak én vagyok érzéketlenebb az átlagnál, de ezt a szálat abszolút nem értettem. A fiú még baba volt, amikor az apja állítólag gyilkolt. Az anya elköltözött a gyerekekkel, azonnal nevet is váltottak. Egyáltalán, miből lett neki ilyen elviselhetetlen traumája? Nincs emléke, más lett a neve, nem is kellett volna foglalkoznia azzal, állítólag mit tett az apja, akit nem ismert.

De nem is ez a legrosszabb. Az, ahogy Claire a folyamatos gyötrődés állapotában van, még ennél is jobban zavart. Miért most jött el a pont, ahol az igazság nyomába eredt? Sokkal könnyebb lett volna, ha nem vár évtizedeket. Vagy, ha még messzebb költöznek. Rengeteget szenved, gyötrődik, olyasmi miatt, amit nem ő tett.

A nyomozás is abszolút kezdetleges. Ez nem egy izgalmas thriller, ez egy amatőr próbálkozása az igazság nyomában. De mivel regény, kell valami zárás és megoldás. Azt nem mondom, hogy megérte a válaszokért végigolvasni a könyvet. Semmi nagy csavar, semmi nagy meglepetés, csak egy szimpla válasz.

A regény kulcsszava az érzelem. Mindenki érzelmi oldalról közelít a történtekhez, a jelenéhez. A főszereplők szenvednek, és még abban sem vagyok biztos, hogy a végén kevésbé gyötrődnek, mint az elején. Claire öccsén le lehetne ezt mérni, de mivel ő egy sort sem kap a történet végén, így marad Claire. Aki azt teszi, amit már kamaszként kellett volna meglépnie. Az egyetem is pont jó lett volna arra, mit itt végeredményként meglép.

A stílusa se olyan, hogy a cselekmény helyett olvastassa velem az. Eleve a sok lelkizés miatt érzelgős, a történet meg lassan halad. Gyorsan lehet olvasni, de közben nagyon lehet unatkozni is mellette.

Tartalmat sem tudok kihámozni belőle. Nekem az volt a lényeg, hogy az ember nem azonos a szülőjével. De ezt a könyv nélkül is tudtam.

Plusz, zárásul: brutális rémtettnek mondják Spencer tettét. Elég alacsony az ingerküszöbük.

Berry: Hiába futsz - Mint thriller: 30% alig van benne thriller elem. A női hősét elemzi, főleg érzelmeiben.

Szubjektíven: 15% az alapügy érdekes lett volna, de a cselekmény kevés, lelkizés sok.

5: Scott: Ivanhoe – meg ne kövezzen senki, de e történetben simán felfedezem a Robin Hood elemeit. A szászok némelyike még reménykedik, hogy visszaszerezhetik a trónt a normannoktól. Így az öreg Ivanhoe nagyon ki is akad a fiára, aki nem elég, hogy beleszeret a lehetséges szász királynéba, de még Oroszlánszívű Richard lovagja is lesz. A kitagadott fiúnak kalandok sorát kell túlélnie, hogy visszaszerezze nevét, szerelmét és az apja tiszteletét.

4: Sienkiewicz: Quo vadis – Rómában egy új vallás van terjedőben, a kereszténység. A gazdag műélvező mit sem törődik ilyesmivel, de kedvenc unokaöccse egy keresztény lányba szeret bele. Ráadásul az egyre őrültebb Néró a város felgyújtását e csoportra akarja kenni, és megindul a vérengzés. Mit tehet egy műszerető egy ilyen korban? Szerelem, hatalom, ármányok – romantikus klasszikus.

3: Fitzgerald: A nagy Gatsby – Gatsby titokzatos alak, aki a nagyszabású estélyeiről híres. Jöhet mindenki, van minden, mit az ember kívánhat. De ki a férfi? Honnan az irdatlan vagyona? A szomszédba költöző újságíró a titok nyomába ered, és Gatsby barátsága révén rálátása lesz egy szomorú ember szomorú szerelmének történetére, aki soha nem érheti el az annyira áhított zöld fényt, mert a múlt nem megismételhető.

2: Steinbeck: Édentől keletre – Adam és Charles, féltestvérek. Adam szelíd, már szinte a butaság határáig naiv. Amikor felbukkan az életében a beteg prostituált, a szívét neki adja, noha a nő viszonyba kezd az öccsével, és közli is, gyűlöli őt. Adam elviszi a nőtől született ikreket, akiknek vagy ő, vagy az öccse az apjuk. Aaron és Caleb nagyon más személyiségek lesznek, és meg kell vívniuk a maguk harcát a család múltjával, az Édentől keletre.

1: Hugo: A nyomorultak – a romantika megteremtője, Victor Hugo. Költő, regényíró, akinek az is ismeri a nevét, aki soha nem olvasott tőle. Örök klasszikusa Jean Valjean története, aki egyetlen kenyér ellopásáért évtizedeket töltött börtönben. Akit egy nemes püspök az igaz útra terelt, aki befogadta a tönkretett Fantine kislányát, és egy életen át játszott macska-egér játszmát Javert felügyelővel. Aki kimentette Mariust a szétlőtt barikád romjaiból, aki feladta mindenét, hogy Cosette boldog lehessen. Tucatnyi film, musical, még mese is készült belőle. De az eredeti a monumentális regény.

Szerelmes, üzletvezetős, PR trükkös, parfümös, női.

Coco Chanel már fogalom. Párizsban, aki divatos akar lenni, tőle veszi a ruháit. Ám az asszonynak most komoly fájdalmai vannak: élete szerelme, Boy elhunyt egy autóbalesetben. Még csak a temetésére sem mehet el, mert a férfi felesége Angliában temetteti a férjét, ahol nem szívesen látják a szeretőjét. Coco így egyedi, rá jellemző módon készül emléket állítani a férfinak. Piacra akar dobni egy parfümöt, valami különlegeset, amely a szerelmük örök emléke lenne. Miközben keresi az illatot, tanulja a parfümkészítés trükkjeit, készíti az új modelleket is, még jelmezeket is készít a színháznak. Az életébe lépő fess orosz arisztokrata a szívét is elkezdi gyógyítani. Mikor pedig kész az illat, egy orosz parfüm nyomdokain haladva, Coco elkezdi sikeressé tenni és új márkát teremteni.

Vannak könyvek, amelyekbe egyszerűen beleveszik az ember. Számomra Marly kötete ilyen volt – már az elején megfogott, és amint a végére értem, már hiányérzetem is volt, hogy nem olvashatom tovább. A történet, a karakterek, az egész miliő megfogott magának.

Egyrészt, imádtam a helyszínt. Párizs a kedvenc városom, és ahogy a francia tájakat bejárják nyaralás vagy az illat kedvéért, valósággal levittek engem is a Riviérára. Ahogy leírja a helyszíneket a szerző, ott éreztem magam. Ahol már jártam is, mert szerencsére ilyen is van, szépen rásimultak az emlékképeim az itteni leírásokra. Az a varázs, amit megtaláltam a francia vidékben, itt van a könyv lapjain is.

Megfogott Coco Chanel karaktere is. Ő egy olyan nő volt, akit ma is simán lehet példaképnek választani. Annyira tudott élni, szeretni, alkotni! Rengeteg energiája volt, mindig pörgött, és magával ragadta az embereket, most a róla olvasókat. Voltak nehézségei, szenvedett is, de mindig egy életvidám, erős nő volt, akiben egyesült egy nőies nő és az a karrier-álom, amiről oly sokan álmodnak. Rengeteg mindent elért, sokan szerették és sokakat szerettek, ő tényleg élt. Hogy is van az a dal? Igazán éltünk, barátom? Ezt ő elmondhatta magáról.

 A parfüm története is vitt magával. A kedvenc illatom Chanel – igaz, nekem nem a No5, a Gabrielle és a Coco Mademoiselle az illatom –, lenyűgöznek a parfümök úgy általánosságban is. Itt pedig a készítéstől kezdve a PR-on át sok mindenről megtudunk dolgokat. Hogyan jött létre az illat, milyen trükkökkel lett népszerű, hogy találták ki a dobozt, a Chanel emblémát… A parfümőr és A parfüm óta nem olvastam ilyen jó illatos könyvet.

A cselekmény mozgalmas, de nem rohan. A fentiekből is látszik, hogy sokféle. Szerelmi szál, üzleti élet, baráti társaság…

Erről eszembe jutott, mennyire jól megragadja a korabeli párizsi művészeti világot is. Annyira pezsgő, színes volt a világ akkor, élvezet volt róla olvasni is. Pláne, hogy a művészettörténet is nagy gyengém, imádok ilyesmiről is olvasni.

Nagyon olvasmányos is, valósággal faltam a fejezeteket. Jó hangulatai vannak, nem csak leírja a tárgyakat, tájakat, illatokat, érezteti is őket. A karakterei is valósággal élnek a lapokon, nagyon emberiek és nem mesebeli hősök.

Sok kutatást is végzett az írónő, érezni a köteten is mennyire ismeri a kort, embereket.

Nagy élmény volt ez a kötet! Még a borítója is rabul ejtő, ahogy a tartalma is.

Marly: Coco Chanel és a szerelem illata - Mint kosztümös női: 90% jó a korszak ábrázolása, erőteljesek a szereplők, érdekes a sztori.

Szubjektíven: 100% szórakoztat, tanít erre-arra, és teljesen le is kötött. Jól sikerült regény.

- Ne is említsd - a Gabo hoz egy mellékkötetet Maskame sorozatához.

- Kim Dzsongun visszavár - a Művelt Néppel kirándulhatunk Észak-Koreában.

- Bűn - Libri strandkönyv, valószínűleg ugyanolyan hihetetlen, mint az első rész volt.

- Európa halála - végre ideér az új Réti László kötet a Művelt Néptől?

- A költő - krimi, Művelt Nép. Gyanús nekem, hogy ennyi regényt nem adnak ki, lesz, ami csúszni fog. Mint tavaly...