Sorozatgyilkosos, átverős, szerelmes, megtévesztős.

Claire Wright álma a színpad volt. A csinos, tehetséges angol lány már majdnem megvalósította a célt. Bekerült egy filmbe, egy sztár mellé. Csak éppen a viszonya a családos színésszel mindent tönkretett. Az Államokba kellett mennie, de ott papírok nélkül nem játszhat. Így színi iskolába jár, és egy magánnyomozó segédjeként férfiaknak tesz ajánlatot, akiknek a hűségéről a feleség így megbizonyosodhat. Egy férfi van, aki nemet mond. Az egyetemi tanár, a jóképű Patrick. Akinek a feleségét nem sokkal később megölik. Akiről a rendőrség azt gyanítja, sorozatgyilkos. Felkérik Claire-t, férkőzzön a közelébe. Férfi és nő között halálos játék indul, melyben nem tudni, ki hazudik és mi az igazság. Játszanak mindketten, vagy ez tényleg szerelem?

A lány a múltból se volt rossz, de Delaney ezzel a kötetével egy még csavarosabb és összetettebb, de nagyon szórakoztató regényt tett le az asztalra. Nagyon mesélni sem akarom a cselekményét, annyira jól egymásra épülnek a rétegei.

Egyrészt, ott van a sorozatgyilkos szál. Van valaki, aki prostituáltakat kap el, és húsból, vérből faragja igazivá Baudelaire verssorait. Patrick ezért is lesz gyanús: irányításmániás, aki Baudelaire szakértője. Miért pont Baudelaire? Mert ő más, mint a megszokott. Hiszen volt már olyan regény, melyben a gyilkos egy költőnagyság sorait használta ihletként. De általában olyan szerzőt választanak, akinek direktebben kötjük a sötétséget a műveihez. Nagyon népszerű, pl. ha az ilyen karakter Poe művészetére kattan rá. Delaney választott valaki mást, akinek a nevét ismerjük, a verseit nagyon nem. A képei pedig alkalmasak véres, emberi torzók elkészítésére. Nyomoznak a gyilkos után, van rendőr és pszichológus is a csapatban, működik kriminek ez a történet.

De ott van Claire szála, aki egyszerre lesz csali és játékos a neki szánt szerepben. Még az olvasó se tudja eldönteni, mi is történik Patrick és Claire között. Mert mindig jönnek a fordulatok és meglepetések, újra és újra rá kell döbbenni, hogy amit igaznak hittünk, lehet, hogy csak álca és megtévesztés.

A szerkezet ennek megfelelő, és Delaney nyelvében is kifejezte az elbeszélőjét. Claire összetett személyiség, egy ponton megszállott és kaméleon is. Egy vérbeli színésznő, akinek tényleg a színjáték az élete. A mindennapjai is filmként pörögnek a fejében, és ennek vetületét olvashatjuk mi a kötetben. (Majdnem, mint egy forgatókönyv. Csak több benne a leírás, nem csak párbeszédek és instrukciók.) Ő jelenetekben gondolkodik folyamatosan, és az igazi személye üres. Ő játszik. Ettől lesz tökéletes csali, de ettől lesz annyira rejtélyes is, hogy mi történik igazán vele, és mit érez Patrick kapcsán.

Nem mozgat sok szereplőt a szerző, de nem is kell. Annyira játszmában van mindenki itt, hogy így is elég őket kiismerni. Delaney terelgeti az olvasót, mindig gyanús valaki, és egészen a végéig nem lehet tudni, ki és miben bűnös.

Talán csak mélyebb tartalmat nem tudok kihozni belőle, de nincs is szükség rá. Ez egy átverős, okos thriller, egyedi stílusban megírva, ami szórakoztat.

Zárásul: emlékeztek kb. két hete a kitalálós játékra? Már megvan a megfejtés?

Delaney: Játssz velem! - Mint thriller: 95% tele van csavarral, emlékezetesek a szereplői, és az elbeszélés is egyedi.

Szubjektíven: 90% megfogott a stílusa, a folyamatos meglepetések. Egészen letehetetlen.

Ilyen a világ is: oly sok a sötétség, oly kevés a fény. (Natt och Dag: 1793)

Athéniak és spártaiak, rómaiak és barbárok, keletiek és nyugatiak, keresztények és muzulmánok – az emberiség története „mi és ők” konfliktusáról szól. (Tóth: A sci-fi politológiája)

A vonat sokszor olyan, mint maga az élet: olyan embereket sorol mellénk, akikkel önszántunkból soha nem ismerkednénk meg. (Hajdú-Antal: Utánad)

El is felejtettem, mennyire hasonlítanak, pedig csak féltestvérek. Nemcsak a hajszínük, de a bennük lobogó tűz is. Eltökéltek, megszállottak. A szüleik teremtményei. Cal az apja álmaiból született, Maven az anyja rémálmaiból. (Aveyard: A háború vihara)

Azt kérdezed, miért rémít meg a tágas világ? Mert ott nincs hova elbújni. Ez az én börtönöm tizenegy éve, de hidd el, nem én építettem. (Pearson: Tolvajok tánca)

Te meg mit babrálsz azzal a telefonnal? Azonnal tedd el, ha nem akarod, hogy elvegyem! Jó lesz unokámnak játszani. Kétévesen több esze van, mint neked, kislányom. (Hajdú-Antal: Léggömbök)

Az az elképzelés, hogy a politikai rendszerek egyformán rosszak: hogy a nép mindig veszít a politikusokkal szemben, gyakori toposza a demokratikus politikai gondolkodásnak is. (Tóth: A sci-fi politológiája)

Pajtás, te csak ne edd meg ezt az édes, bájos, aranyos védangyal szalámit. Anyának éppen anyányi, nem mondom, akkora, mint a liftajtó, viszont a természete, az késpenge. (Kesey: Száll a kakukk fészkére)

Micsoda eltökéltség. Ez a legnagyobb erőssége, egyben a legnagyobb gyengesége is. (Aveyard: A háború vihara)

Ha elfogadsz egy tanácsot, Patrei, sose kártyázz uralkodókkal. Csalnak. (Pearson: Tolvajok tánca)

Ha a gondolat sugall valamit, de a valóság mást mutat, akkor a gondolatnak kell a hibának lennie. (Natt och Dag: 1793)

Az emlékek néha fizikai fájdalmat okoznak, amikor felidézed, ami egykor számított, és rájössz, hogy mindez örökre odalett. (Remender: Kölykök a fekete lyukból)

Szerelmes, megbízásos, békét teremtős, kémkedős.

Kazi fiatal lány, egykori tolvaj, akinek még megvan minden ujja. Ez nagy szó, hiszen a tolvajok büntetése az ujjaik elvesztése. De már más életet él: mert egyszer a királynőt akarta kizsebelni, de ő büntetés helyett a szolgálatába és bizalmába fogadta. Érte a lány bármire képes lenne, egy veszélyes küldetésre is elindul pár társával. A királyság határában van a magukat kormányzó Ballengerek földje, a lánynak onnan kell valami fontosat megszereznie. Csak azzal nem számol, hogy a családfő meghalt, és jóképű, huszonéves fia vette át a helyét. Hogy elrabolják Jase-zel együtt, és össze kell fogniuk, ha épségben haza akarnak jutni. Ahogy a fiatalok egyre közelebb kerülnek egymáshoz, úgy lesz Kazi feladata egyre nehezebb. Kit áruljon el: a királynőjét, vagy a fiatalembert, akibe beleszeretett?

A Fennmaradottak krónikája egy lezárt trilógia. Aminek az első két részét kifejezetten szerettem. A harmadikkal már volt pár gondom, többek között a vége is. Elég zárt lett, de nem varrta el kedvem szerint a főszereplők sorsát. Így tudtam örülni neki, hogy érkezik még egy kötet. Vártam.

Mivel lehetett tudni, hogy a történet is új lesz, új szereplőkkel, abban is lehetett bízni, hogy nem a rókanyúzás újabb példájával állunk szemben. Ez különben igaz is: Pearson abszolút új történetet mesél, ami annyira önálló, hogy akár úgy is olvasható, hogy valakinek ez az első olvasmányélménye a szerzőtől.

Aki viszont Lia és Jaxon további sorsára kíváncsi, egy jó darabig bajban lesz. Nagyon erőlködtem, hogy rájöjjek, hogy kapcsolódik ez a történet az előző trilógiához. Egészen a regény végéig kellett várnom. Mivel tetszik a korábbi főhősöknek írt jelen, boldog voltam így is, de azért az elején nagyon frusztrált, hogy mintha direkt folytatás lenne, ami nem is folytatás. De a végére megérti az ember: így készített elő a fordulatot Pearson, amikor a végére rájövünk, hol vannak és kik a cselekményben a korábbi szereplők.

Tetszett a cselekményben, hogy nagyon sokáig nem lehet rájönni, hogy a főszereplők mit akarnak. Kazi nagyon keres valamit, de mit? Jase is titkol valamit, de mit? Van abban valami perverz mulatság, hogy egymásba szeretnek, és bízni kezdenek úgy egymásban, hogy egyik sem mondja el a másiknak az igazat, és próbálják megfejteni a másik titkait.

Különben Kazi és Jase is tipikus YA szereplők. Ahogy a szerelmük is az. Már unom is, hogy adott a két karakter, akik megismerik egymást, kb. fél napot együtt töltenek, és máris lecsapott rájuk a végzetes, nagy szerelem. Az alaptrilógia ebben jobb volt: ott 2 kötetet is végig kellett olvasni, hogy kitalálja az ember, Lia kibe szerelmes és ki mellett köt ki. De még úgy is voltak bonyodalmak. Itt sokkal egyszerűbb a képlet, a szereplők titkaival együtt is.

Jó alapozó kötet is, hiszen miközben megvan a kötet saját, egészen zárt cselekménye, előkészít egy újabb, és nagyobbnak ígérkező kalandot is. Bár nagyon szerettem volna a régiekből többet kapni (a szereplők jelenjéből), így sem vagyok csalódott. Meg lehetett kedvelni az újakat, és ha most zárult a romantika, helyette a kalandok és ármányok jönnek, akkor nagyon jó kis sorozata lehet az új szereplőknek is.

A borító is tetszett, a könyvben is bőven van jó húzás, várom a folytatást!

Pearson: Tolvajok tánca – Mint YA fantasy: 60% új útra viszi a sorozatot, kalandok és érzelmek is vannak benne.

Szubjektíven: 40% korrekt nyitány, de a régi szereplőkből többet szerettem volna.

5: Grylls: Túlélés: Teljesítve - Beck egy kamasz, akit környezetvédő szülei alaposan megtanítottak a túlélésre a vadonban. Erre szüksége is lesz, hisz akármerre jár a világban, megtalálja a baj. Egyedül marad egzotikus szigeten, vagy éppen a hegyekben, dzsungelben. Mindig van egy vadállat, akit ki kell játszania. De az emberi rosszfiúk a veszélyesebbek...

4: Verne: Kétévi vakáció - ez meg a Legyek Ura gyerek verziója lehetne. Itt is egy csapat iskolás szenved hajótörést egy szigeten, itt is fel kell építeni maguknak egy társadalmat. Csak míg Golding a bukást mutatja be, ezek a fiúk kitartanak, rendesek és a kalandjaik miatt ifjúsági regény ez, nem társadalmi szatíra.

3: Collins: Az éhezők viadala sorozat - amit emlegettek úgy is, Battle Royale lányoknak. Tény, ebben egy lány a főszereplő, és a szerelmi szál is fontos. De a Viadalt, ahol az alávetett körzetek fiataljai a halálig küzdenek egymással, így is túl kellett élni. Amiben már látom azt is, hogy egy diktatúra hogyan rejtheti a gyengeségét a propaganda mögé, és ki mindenki játszik Katniss életével és döntéseivel.

2: Golding: A Legyek Ura - egy maroknyi kamasz hajótörést szenved. Fiúk, felnőttek nélkül. Eleinte a vadonnal kell megküzdeniük a túlélésért. Szerveződnek, vadásznak és saját rendszert alakítanak ki. Majd a hatalom, a becsváhy és irigység miatt lassan már egymást kell túlélni. A kalandregény kezd egyre véresebb lenni...

1: Kósun: Battle Royale - Japán, a nem túl távoli jövőben. Ahol minden évben egy kiválasztott kamasz osztálynak kell túlélnie. Mindenki kap ellátmányt, egy fegyvert. A helyszín egy lakatlan sziget. És mint a Hegylakóban: csak egy maradhat. Ha nem harcolnak egymással? A nyakukba tett öv mindenkit felrobbant. Van, aki beleveti magát. Más öngyilkos lesz. Van, aki a kiutat keresi. Minden mögött egy korrupt rendszer, amit lehetetlennek tűnik túlélni vagy kijátszani. Véres, de szépséges könyv.

Kavarós, féltékenykedős, nyaralós.

Amy élete a lehető legjobban alakult. Szereti az állását, jó is benne. A férjét is szereti és kölcsönös az érzelem, van egy tündéri kislányuk is. Így szívesen segít egy régi barátnő lányának, aki a helyét keresi a világban. Beviszi a céghez gyakornoknak, és amikor megbetegszik a nyaralás előtt a dadusa, Josie lesz megkérve, hogy ugorjon be a helyére. Ám Amy kénytelen rádöbbenni, hogy Josie fenyegetést akar jelenteni rá és a házasságára. Az egy dolog, hogy megszerezné az állását, de azt különösen nehezen emészti meg, hogy a dögös, fiatal nőnek a férje is kellene. Nem biztos benne, de sejti. Valami történik a háttérben, és neki rá kell jönnie, mi, mielőtt minden oda lesz, amit szeret.

Bár thriller elemek is vannak benne, Tasmina Perry e könyve is alapvetően strandkönyv, annak elemeit variálja egy kis másféle, izgalmasabb hangulattal.

A helyszín nagyja egy nyaralás, olyan környezetben és világban, amiről az átlagember csak olvas és próbálja elképzelni. Provence, egy villa, medencével és nagyon jó kirándulásokkal, szolgákkal és előkelő barátokkal. Amy a gazdagok életét éli. Ok, nyugati szemmel nem a nagyon gazdagok között a helye, de ha innen nézem, akkor messze több mindene és pénze van, mint ami az átlagnak. A regény környezete mindenesetre luxusszint közeli. (Elég a borítóra pillantani, nem igaz?)

A cselekmény tele van kavarásokkal, és csajos eseményekkel. Ahogy a barátnők ármánykodnak, ahogy a múltbeli titkok felszínre kerülnek, amiért minden gond van – mind olyasmi, ami egy szappanoperában is simán elmenne. Főleg, a „gonosz” személye és a tettei motivációja. De el nem árulom előre, mi volt az! Már eleve az, ahogy a szerelem és a női játszmák vannak benne első helyen, nagyon női és nyári olvasmánnyá teszik.

A regény szerkezetét feldobja, hogy párhuzamosan két történetet mesél el. Egyrészt, itt vagyunk a jelenben, amikor Amy sikerember, és élvezi mindazt, amit elért. Amíg nem jön Josie, nem kezd el gyanakodni lassan mindenre. Másrészt, visszamegyünk a barátnők egyetemi éveire, amikor kialakultak a mostani viszonyok.

Eleinte nem lehet sejteni, hogy függenek össze a dolgok, de lassan kirajzolódnak a minták. Mert minden, ami a jelenben történik, a múltban kezdődött el. Majd Amy is rájön erre, és a regény nagy fináléjában minden szál össze is ér.

A jelen, ahogy Amy gyanakodni kezd, és veszélyben kezdi érezni magát, hozza a thriller hangulatot. De ez még a csajos verzió, nem olyan, mint egy olyan sztoriban, ahol tényleg az élet a tét. Színezetnek jó ez a kitérő, de nem ez határozza meg a regény világát. Ráadásul, sokáig Amy sem biztos benne, hogy van mire gyanakodnia, csak valami nem stimmel. Ezt az érzést ragadja meg jól Perry, hogy valami nincs rendben.

A szereplők közül Amy van a középpontban. A múltban a másik nő is, Josie anyja. Perry nem hibátlan hősnőket rajzol, hanem esendő embereket, akik hibáznak is, de törekednek dolgokra. Amy, akivel a legkönnyebben lehet azonosulni, bár nekem mindig van egy kis ellenérzésem az olyan szereplőkkel szemben, akiknek ennyire megvan mindenük.

Nyárra ideális könyv, könnyed, nem unalmas, csajos.

Perry: A család barátja - Mint strandkönyv: 85% kis thriller, sok szenvedély, gazdagok világa és nagyon női is.

Szubjektíven: 65% elszórakoztatott, de nekem kicsit sok volt benne a csajos érzelem.

- Rhodes: Árnyak gyűlése - a Falling Kingdoms ifjúsági fantasy újabb kötete a Menő Könyvektől.

- Barcelona, Barcelona - R. Kelényi női regénye az Álomgyártól.

- Keresés - szintén Álomgyár, thriller, az Aranykör 2. kötete.

- Elfajzott szív - Művelt Nép thriller, Patricia Cornwell-regény.

- Halálos zaklatás - az Erawan folytatja a Max Revere történeteket.

Június

17. Nielk: Megsebzett - New Adult 5/3

18. Morgan: Dühöngő fúriák - sci-fi 5/3

19. Natt och Dag: 1793 - történelmi krimi 5/5

20. Steel: Kisemmizve - női 5/2,5

21. Tóth: A sci-fi politológiája - ismeretterjesztő 5/5

22. Remender: Orgyilkos osztály 2. - képregény 5/3

       Hajdú-Antal: Léggömbök 1-2 - ifjúsági 5/4

23. Aveyard: A háború vihara - YA fantasy 5/1,5

      Kesey: Száll a kakukk fészkére - dráma 5/3,5

Durva, de jövő héten már elköszönünk júniustól...

Lázadós, emberi méltóságért küzdős, diliházas.

A félvér indián egy elmegyógyintézetben tölti békésen egymás után a napjait. Elfogadja a rendszert, teszi, amit mondanak neki. Jól tudja, a főnővér az igazi hatalom, neki kell megfelelni. De egy új beteg érkezik az intézetbe. McMurphy nem a szellemi állapota miatt van itt – bíróság kötelezte a bevonulásra egy kiskorúval folytatott viszonya miatt. A férfi nagyszájú és igazi szabad szellem, aki nem bírja nézni, hogy az embereknek hogyan kell itt élni. Hogy mindannyian a főnővér abszolút játékszerei, egy kötött és értelmetlen szabályokkal teli világban, ami senkinek nem segít a gyógyulásban. Lázadni kezd, és lassan háború fejlődik ki a nővér és McMurphy között.

Egy olyan történet, amiről sokan tudtunk úgy is mondani valamit, hogy nem láttuk sem a filmet, nem olvastuk a regényt. A regényt most kipipáltam, a filmet még meg kell néznem, de nem lett nagy késztetésem, hogy most neki is álljak.

Nem tetszett annyira, mint amennyire a mondandóját értékelni tudom. Mert arról nagyon szépen mesél, hogy milyen az emberhez méltó élet. Hogy nem elég az, hogy tető van a fejed felett és van mit enned. Ha nem vagy szabad, ha értelmetlen szabályok köré szorítanak, akkor az börtön. Hogy a diktatúra nem kell, hogy véres legyen, nélküle is képes rokkanttá tenni az életet. Mert mi marad az embernek, ha az egyéniségétől és a saját döntéseitől fosztják meg véglegesen? Élet az is, de lehet, hogy inkább vegetálásnak kellene hívni.

Ehhez hozzáteszem, hogy nem egyértelmű jó és rossz felállással dolgozik Kesey. McMurphy nem egy Hős. Olyannyira gyarló ember, hogy nem is értem, miért a pszichiátriára kerül, miért nem a börtönbe. Kiskorú megrontásáért oda zártam volna, nem a betegek közé. Viszont, ő tele van életszeretettel és olyan szabadságvággyal, amit nem lehet falak közé zárni. A főnővér sem egy rossz ember, nem az a célja, hogy megkeserítse az emberek életét. Csak rendezett viszonyokat akar – én ezt is meg tudom érteni, csak túl autokrata a világ, amit a kórházban megteremt. Semmi teret nem ad a betegeknek, és vannak olyan elemei a munkájának, amivel hátráltatja a gyógyulást is. Mert az ő kulcsszava a Rend.

Nyilvánvaló, hogy ennek a két nézetnek össze kell csapnia, a két ember konfliktusa elkerülhetetlen. Egy külső szemlélő szemével Kesey ezt meg is mutatja, és nem túl direkt módon állást is foglal. Nem rágja a szánkba, neki melyik rendszer felel meg jobban, de a regény végének alakulása azért elárulja.

A diktatúra, a hatalom kezében a több eszköz, egyetlen embert el tud nyomni és tönkretehet, de egy lázadás ellen már kevesebb az eszköze. Ki nyer a regény végén? Mindenki eldöntheti maga. Szerintem senki sem.

A regény jó a karakterábrázolásban. Az elbeszélőnk egy megfigyelő, aki éles vonásokkal megfesti a körötte élők személyiségét.

Ami viszont nagyon nem tetszett: a nyelvezet. Irodalmilag üdvözlöm, és nagyon jó, hogy nyelvében is megjeleníti a szereplőjét a szerző, de utáltam olvasni. Ebben azt hiszem, sznob vagyok. Az autentikus formánál többre értékelném a helyes szórendet, írást, tisztább stílust.

Pár év múlva még majd újraolvasom, de most ennyi bőven elég volt belőle.

Kesey: Száll a kakukk fészkére - Mint dráma: 75% egyedi nyelvezet, jól ábrázolt karakterek, örök téma az emberről.

Szubjektíven: 50% a mondandója ma is kell, ütős, de maga a történet nem kötött le.

Szerelmes, háborús, különleges képességes.

Mare pontosan tudja, miért harcol. Egy olyan világért, ahol a vörösvérűek is egyenrangú polgárok, ahol az ezüstök nem uralkodnak rajtuk. Ehhez le kell győzni Maven seregeit, aki egy dinasztikus házassággal is erősíti a táborát. A lány nem is a harctól tart, abban jó. Az fáj neki, hogy Cal vele harcol, de nem lehetnek párként együtt. A lány köztársaságot akar, a fiú visszavenné jogos örökségét, a koronát. Neki is érdekből kellene házasodnia, mint az öccse is tette. Az sem számít, hogy a menyasszonya ugyanúgy mást szeret, ahogy Cal is. Mare kénytelen szembenézni a szerelme gyengeségeivel, és belátnia, miben volt igaza a másik hercegnek. Neki kell lennie a háttérben az erőnek, mely Calt a helyes irányba löki, bármennyire is fájjon, hogy a szerelmük nem élhetik meg.

Ahern ifjúsági disztópia kötetéért sem volt oda, de ott volt valami, amit nagyon tudtam értékelni. Az ír szerző felmérte, mennyit tud elmondani a történetben. Mennyi ötlete van, hány fejezetet tud úgy összerakni, hogy ne váljon a története egy nagy, elnyújtott semmivé. Ugyanerre Victoria Aveyard nem volt képes.

Olyan ez a könyv, mint egy túlnyújtott réteslap. Sikeres lett a sorozat, annyi bőrt húztak le róla, amennyit csak lehetett. Nem is trilógia, egyenesen 4 rész lett belőle. Volt hozzá elég ötlet és cselekmény? Minek az? Lehet a semmiről is negyedik 600 oldalt írni!

Egyszerűen normálisan el sem tudom mondani, miről szól ez a rész, annyira üres a cselekménye. Elvileg egy háború zajlik, erre kapunk összesen 3 csatát, amiből az egyiket csak utólag említik. Kb. úgy, hogy bocs, lerohantak minket és elvesztettük a várost. Aveyard az előző kötetekben sem remekelt harci jelenetekben, itt már szinte fel is adta. A képességekkel egy-egy párbaj legalább volt korábban, itt már az is fehér holló.

Mi van helyette? Gyötrődés. Mindenki tervezget, mit kellene csinálnia. Szövetségeket kötnek, de közben már azon fáj a fejük, hogy bízhatnak-e az új szövetségesben, vagy hátba fogja majd őket támadni. Gyötrődnek, agyalnak, beszélgetnek, és szinte semmit nem is csinálnak. Fájdalmas élmény volt olvasni.

Plusz, van benne rengeteg szerelmi tematika. A 600 oldal nagyja arról szól, hogy Mare majd belepusztul, hogy szakított Callel. Pedig szereti, csak nem egyet akarnak. De annyira helyes, meg olyan jó… és annyira fáj… Kb. ilyen, el tudjátok képzelni. Egy kiskamaszról el tudom képzelni, hogy beleéli magát, én meg azt kezdtem tervezgetni, hogy felírom Mare nevét egy cetlire és darts céltáblát csinálok belőle. Amit eddig bírtam benne és a sorozatban, most sikeresen megölték bennem. Az erős harcosból rinya Mare lett.

Addig jutottam, hogy Maven drukker lettem. Ő az, aki cselekszik. Ő az, aki határozott és megvannak a tervei, amiket meg is valósít. Ok, ő a rossz oldal, de az sem a saját hibája, hanem az anyja varázslatáé. Abszolút igaza van, a bátyja talán erősebb tűzmágiával bír, de nem királynak való. Mare és Cal gyötrődnek, alig haladnak, nyavalyognak. Ő nem. Határozottan az a pár fejezet tetszett legjobban, ami az övé.

A stílusa teljesen YA megszokott, a szöveg miatt nem érdemes elolvasni.

Nagy csalódás volt, teljesen felesleges folytatás, a majdnem semmiről 600 oldal.

Aveyard: A háború vihara – Mint YA fantasy: 35% túlnyújtott, kevés a lényegi cselekmény. Nagyon szerelemre súlyoz.

Szubjektíven: 15% a szereplők egyre kevésbé szimpatikusak, utáltam a sok szerelmet.

A vízből egy torz holttest kerül elő. Szerencsétlennek életében igazi borzalmakat kellett kiállnia: eltávolították a kezeit és lábait, megvakították és a nyelvét is kivágták. Ki tette ezt vele és miért? Megölték? Mi történt vele?

A rendőrségnek se eszköze, se tehetsége, se ideje egy ilyen horderejű ügy megoldására. A rendőrfőnök régi barátjához fordul segítségért. Cecil Winge korábban az ügyészség legjobb embere volt. A jogi egyetemen is zseninek számított, sokkal korábban is végzett a korosztályánál. Ő az igazat kereste, és új gyakorlatot hozott a bíróságokra. Egy gyönyörű nőt vett el szerelemből, úgy tűnt, igazi csodagyerek. De tüdőbajt kapott el, és hamarosan meg fog halni. Elhagyta a feleségét is, most már csak a véget várja, de az egykori barátnak szívességből még segít nyomozni.

Ő jön rá arra, hogy a torzót direkt tették ilyenné, nem háborús sérülései vannak. Valaki módszeresen megfosztotta a végtagjaitól és érzékeitől. Az utca embere nem beszél, de egy egykori katonával az utcákat járva Winge szagot fog. A férfi ruhái különleges posztóból voltak, azt kezdik el lenyomozni. Így jutnak el egy bordélyba, ahol a leggazdagabbak kiélhetik a legperverzebb vágyaikat is. A torzót az ő küszöbükön hagyta valaki pár hónapja, és itt fogadták be. Hímringyót csináltak belőle, akivel a gazdagok kedvükre szórakozhattak és fajtalankodhattak. Imádták, vagyonokat kerestek itt vele. A torzó meg tűrt, mi mást tehetett volna? Egy undorító szokása volt, amiről nem tudták leszoktatni. Ette a saját ürülékét. Nem megölték, de ez az életmód végzett vele és a hullát kidobták.

Winge már azt akarja elkapni, aki torzóvá tette és ennek a mocskos helynek a gondjaira bízta.

Kristofer Blix 17 éves kamasz, akinek a háborúban felcserként kellett helytállnia sebész tanára mellett. A háborúnak vége, és a sok borzalom után a fiú csak szórakozni akar. Stockholmba megy, ahol egy hozzá hasonló fiúval szerencsejátékozni kezdenek. Egy ideig arany életet élnek, de aztán mindent elvesztenek, hatalmasak az adósságaik. A barátjából hímringyót csinálnak, őt eladják egy ijesztő férfinak. Blix egy elhanyagolt, romos kastélyban találja magát, ahol a ház ura egy fiatalembert tart fogva. Totálisan el van kábítva. A gazdag úr közli, azt akarja, hogy vakítsa meg, vágja ki a nyelvét, vagdossa le a végtagjait. De maradjon életben. Ha ezt elvégzi, visszakapja a szabadságát. Ellenkező esetben mindketten meghalnak és a kutyájával eteti meg a hullájukat. Blix undorodik magától, de élni akar és megkezdi a műtéteket. Nagyon sajnálja az egykor jóképű, szép fiatalembert, akinek különleges gyűrű volt az ujján. Amikor azt a kezét kell levágnia, a gyűrűt a szájába adja, és segít neki lenyelni. Amikor átjut a belein, megkeresi, és segít megint lenyelni neki. Ennyit tud tenni érte. Blix naplót vezet, és amikor kész a torzó, elmehet. Blix visszamegy a városba, de már csak a halált várja. Hogy kiderüljön, mi lett azzal a szerencsétlennel. Amikor hall a torzó hullájáról, készül az öngyilkosságra. Ám akkor a fogadós lánya, ahol inni szokott, kér egy szívességet: csináljon neki egy főzetet, amitől elmegy a magzata. Blix úgy érzi, egy életet el kellett vennie, most egyet megmenthet. Még nem végez magával.

Anna Stina stockholmi szegény lány volt, aki szépült, ahogy kamaszodni kezdett. Az egyik környékbeli fiú meg akarta erőszakolni, de a lány ellenállt. A súlyosan beteg anyja ekkor hal meg, és a fiú szülei feljelentik a lányt. Azt hazudják, ő csábítgatta a fiukat és amikor az nem akart pénzért lefeküdni vele, nekiesett és bántotta. Az igazság senkit nem érdekel, a szűz Anna Stinát szajhaként elítélik és a fonóházba küldik a büntetés idejére. Ahol van egy szadista őr, aki időnként kiszemel egy lányt és halálra, vagy majdnem halálra veri. Ahol keményen kell dolgozni hajnaltól estig, minimális bért kapnak, amin még a saját ételük is meg kell venniük. A lány a szökésen töri a fejét. Eddig egy nőnek sikerült, az ő történetét kezdi el összerakni a többiek meséiből, és rájön, hol szökhetett el. Egy barátnője lesz itt, őt szívesen bevenné a tervbe,de a nő azt mondja, már csak másfél hónapja van itt, azt már letölti, és akkor szabadon mehet el. Nyomorult nem sejtette, hogy a szadista őr őt halálra veri még a héten. Anna Stina az igazgatót környékezi meg: a férfi gyűlöli a felettesét, akit most kineveznek és gazdagon elmegy. Anna Stina azt mondja, ha ő elszökne, azzal még a kinevezés előtt neki támadhatna, hogy vagyonokat költött a fonóház biztosítására, mégis szöknek a lányok. Az igazgató bele is megy az alkuba, küld a lányhoz egy őrt, aki elkíséri a régi építkezés helyére. De az őr nem elengedi a lányt, előtte még megerőszakolja. Anna Stina megtörve ugyan, de élni akar, és kiszökik innen. Stockholmban a barátnője tervét követi: elmegy a fogadóshoz, akinek évekkel korábban elszökött a lánya, aki hasonlított Anna Stinára. A férfi saját lányaként befogadja. A lány jól érzi itt magát, megszereti a nevelőapját, és jól boldogul kocsmáros kisasszonyként is. Ám rá kell jönnie, az erőszakoló őr teherbe ejtette. Nem szülhet ide fattyat, a kocsmáros ezért kidobná. Szerencsére jár ide egy orvostanhallgató inni, tőle kér segítséget.

Anna Stina rendszeresen issza az italt, amit a fiú hoz neki. Pár hónappal később Blix elmondja neki, csak gyógyitalt itatott vele. Már túl késő, hogy végezzen a babával. De ő elment a paphoz, bejelentette magukat, mint jegyespár. Összeházasodnak, neve lesz a kicsinek, az övé. A kocsmáros nagyon örül nekik is, az unokának is. Blix a lányra bízza a naplóit, és arra kéri, vigye el Wingének, majd sétálni megy. Blix vízbe öli magát, Anna Stina az özvegyeként viszi el a naplókat a kért helyre.

Winge a naplókból kirakja a sztorit, boncoltatja a torzót, és megleli a gyűrűt. Lenyomozza. Kiderül, a férfi a kormány egyik kémje volt, aki a francia forradalomról jelentett és gyanús elemeket keresett a svéd nemesség köreiben is. Az utolsó megfigyeltje Balk volt.

Elmennek hozzá, aki már várta Wingét. Mindent bevall, és tudja, a férfi szokása, hogy a bíróságon engedi elmondani a történetét a bűnösnek is. Ő bevall mindent, ő tetette ezt Daniellel. Kettős céllal: ha a nép megtudja, hogy egy nemes mit tett egy közülük valóval, itt is kitör majd a forradalom, ez lesz a szikra. Daniel pedig bűnhődést érdemelt. Elmondja, az apja a család utolsó sarja volt. Magának való, kegyetlen ember. A szomszéd birtokosnak egy beteg lánya volt, aki öntudatlanul hevert egész nap. A férfi feleségül kérte és kapta, azzal az ígérettel, hogy vigyáz rá, és egyesíti a két birtokot. Mindenki ledöbbent, amikor hónapokkal később rájöttek, hogy a nő terhes. Balk lett a fia, aki az apja állandó fenyítésében nőtt fel. Szeretett bejárni az anyjához, aki egész nap csak mozdulatlanul hevert. De ahogy közbe ránézett, lassan mozdítani kezdte a kezét. Balk türelmesen várt az anyja simogatására, hónapokat, de az asszony nem simogatott. A fia arcába karmolt, melyben a saját és kínzója vonásait látta egyesülni. Ahogy jobban lett, talált magának hobbit. Lepkéket kapott el, tépte ki a tagjaik, és hagyta őket döglődni az ablakon. Már nem élt sokáig. Balk egyedül, szeretet nélkül, így nőtt fel.

Az apja halála után vagyont örökölt, minden rá szállt. Menekülni akart innen, Franciaországba ment. Ahol a jóképű Daniel a barátja lett. Együtt mentek vissza Svédországba is. Életében először volt egy barátja. Ám ledöbbent, amikor Daniel elvitte a bordélyba, ahol a hozzá hasonlóan gazdagok fajtalankodtak és kínozták az embereket. Daniel naivan nem értette, mi baja. Hiszen az apja is idejárt... Balk elborzadt, és gyanús lett neki Daniel. Ahogy a holmiját átnézte, megtalálta a leveleit, melyben róla írt jelentéseket és hazugságokat, mintha a francia eszme követőjeként forradalmat akarna kirobbantani. Akkor robbant valami benne, az anyja jutott eszébe. Szerzett egy sebészt, és ahogy az anyja a rovarok, ő most Daniel testét szaggattatta darabokra, és jutott eszébe, lehet az a forradalmár, akinek Daniel beállította. Vesszen minden, ez a világ nem érdemel többet!

Winge börtönbe záratja, de még a tárgyalás előtt felkeresi Daniel utolsó levelével. Amiben azt írja, kiszáll a kémkedésből, mert megtalálta a lelki társát. Balk volt az, akivel új életet akart kezdeni. A megtört Balk belemegy, hogy átveszi egy halálra ítélt helyét, és úgy kivégzik, hogy senki nem tudja meg, mit és miért tett. Még meg is köszöni a férfinak, hogy elhozta neki a levelet.

Winge az ivóban kiönti a lelkét a nyomozótársának. Ő hamisította azt a levelet, nem Daniel írta. Elmeséli azt is, mit tett a saját életével. Amikor már tudta, hogy haldoklik, nem akarta, hogy a felesége majd beleroppanjon a bánatba. Keresett egy jóravaló, remek fiatalembert, akivel nagyon összebarátkozott, és hazavitte magával. Azt akarta, a neje és a férfi kerüljenek közel, és majd ha ő elment, egymásban vigaszt találjanak, új szerelmet. Látta, ahogy működni kezd a terve. Szimpatikusak voltak egymásnak. Csak azzal nem számolt, hogy amikor egy este köhögve hazament, nem hallotta meg őket együtt. Rájuk nyitott az ágyban. Az azért fájt neki, így nem bírt otthon maradni. Akkor költözött el. A neje most terhes, nem tudja azt sem, melyiküké a baba.