Harcos, mágikus, sötét, titkos terves.

Ryhalt Galharrow pontosan tudja, mire született: gyilkolni a szörnyeket, háborúba menni. Valaha más élete volt, de egy tragédia ide vezette: az Éjszárny csatlósait vezető fejvadász lett, aki sokaknál jobban ismeri a Kárhozat gyilkos földjeit. Egy akciót követően holló tetoválása sürgős utasítást ad neki, a férfi a csapattal útra kel. Múltjából egy nőnek kell segítenie – ezzel régi sebek szakadnak fel, és a férfinak magával is számot kell vetnie. De nem sok ideje van erre: a Mély Királyai feléledtek, bosszúra és vérre éheznek, seregeikkel az emberek ellen indulnak. Az egyetlen eszköz, mellyel megvédhetnék magukat, rejtélyes okból nem működik. Ezabeth lehet az egyetlen, aki megoldást találhat. Sokan megölnék érte – és Ryhalt, akinek életben kell tartania.

Néha akad egy-egy könyv, ami feladja a leckét. Még azt sem tudom eldönteni, tetszett vagy sem. Zseniális vagy borzalmas? Kihívást jelentenek, lehet rajtuk gondolkozni és emészteni őket. Ed McDonald Éjszárnya számomra ilyen regény volt.

A cselekmény nem tűnik bonyolultnak. Van egy zsoldos csapat, akik küldetéseket hajtanak végre. Aztán minden elkezd bonyolódni: részleteket kezdünk kapni abból, Ryhalt múltja mennyire összetett. Kezdjük megérteni a Kárhozatot, és a veszedelmet, ami onnan közeledik. Bonyolódunk a mágiába és egy nyomozásba. Valamit hiszünk, és a végén kihúzzák alólunk a talajt, mert kiderül, semmi sem az, aminek látszott. Sokkal több lesz a kötet, mint aminek elindult. Mozgalmas, izgalmas, tele cselekménnyel és harcokkal, mágiával. Ahogy említettem, a csavar is üt.

A karakterekkel ugyanez a helyzet. Elsőre tűnnek valamilyennek, és nem hízelgő a kép, ami az első fejezetek után a fejemben maradt róluk. Erőszakos, barbár, harcosok. Akik túlélnek egy kegyetlen földet, de nem lehet onnan sebek és hatások nélkül eljönni. Aztán, főleg Ryhalt, elkezd rétegeket kapni. Minél többet látunk belőle, a múltjából, annál több réteget tudunk már megkülönböztetni.

Ryhalt kétarcú lény – a jelenben annak a mocskos szájú, erőszakos harcosnak tűnik, aki a maga világában profi, de nem az a hős, akit bárki elé példaképnek állítanék. Ugyanakkor van egy mélyen emberi, sebzett, összetört és nemes része, akit viszont lehet tisztelni, szánni, sőt, akár szeretni is. Ahogy ez a két oldala összeillik, egy karakterben, az igazán izgalma és olvastatta velem a kötetet.

Nyelvezet, szintén: kétarcú. Ryhalt mindkét oldala megjelenik szövegben is, és a durva harcos része és beszéde, az ottani szövegezés rossz értelemben akasztott ki. Elméletben értem, hogy a nyelvi durvaságok, trágárságok és a személyiség jellemző tükrei, de akkor is rosszul esett végigolvasnom. Kevés olyan könyv jut eszembe, ami ennyire megbotránkoztatott volna a nyelvezetével. Ugyanakkor, a másik fele gyönyörű gondolatokkal, megállapításokkal van tele. Elmések, szépen megfogalmazottak, egy egészen más szint. Jól bele is zavarodtam, amikor egy ilyen emelkedett, sokat adó részből belecsöppentem a nyers szavak mocsarába.

Ezt az élményt viszem belőle magammal – ahogy egyik percben zseniális és imádom, egy lappal később meg nem értem, hogy lehet valami ilyen mocskos.

McDonald: Éjszárny - Mint dark fantasy: 90% erőteljes, sötét, eseménydús és még a karakterépítés is jól sikerült.

Szubjektíven: 50% nem tudom eldönteni, zseniális vagy fájdalmas. Néhol imádtam, de…

Kamaszos, szerelmes, trükközős.

Desi úgy érzi jól magát, ha mindent megtervezhet. Pontosan tudja, hogyan és miképp jusson be álmai egyetemére. Kitűnő tanuló, sportoló és ezerféle klubban is benne van. Anyja halála óta erős szövetségben áll imádott apjával. Még helyes is. De a szerelemben nincs szerencséje. Amikor új és dögös osztálytársat kap Luca személyében, zavarában rosszul indít. Simán lecsúszik róla a melegítője, amíg beszélgetnek. Elbujdosás helyett tervet készít Luca meghódítására: az apja koreai sorozatfüggő, és a lány e műsorok alapján gyűjt össze csábítási trükköket és ír listát. Bele is vág a pontok teljesítésébe, és egyre közelebb kerül a fiúhoz. Csak azzal nem számol, hogy nem lehet mindent előre eltervezni. Vagy, hogy igazán szerelmes lesz. Mihez kezdjen?

Nem tudom, feltűnt-e, de egyre több ázsiai-amerikai történet kerül be hozzánk. Ott volt a Lara Jean sorozat, ami nagyon hasonlít tematikájában erre. Abban is egy ázsiai lány szerelmi, középiskolai ügyei voltak a téma. Eleanor és Park, szintén, csak itt a fiú a vegyes rasszú. A szerelem egyenlete, a Kőgazdag ázsiaiak a felnőtteknek. Csak nem születik egy új trend?

Ha igen, ne ez a kötet legyen az etalon! Voltak benne jó dolgok is, de inkább a csalódások közé tenném, mint a kellemes olvasmányok listájára.

Kezdjük azonnal a cselekménnyel! Nekem kell, hogy pörögjenek az események! Itt viszont nem így van. Nem teljesen lassú, apró dolgok történnek, de nem ez a jellemző. Inkább beszélgetnek. Jó sokat. Többet, mint ami nekem jól esett. Oké, értem, hogy szerelembe esnek, meg kell ismerni a másikat, inkább ez, mint az első látásra az igaz szerelem. Csak éppen, közben történhetne is valami.

Pláne, hogy elvileg a lánynak van egy listája a szerelem elnyerésére. Azt hittem, ez majd hoz bele humort. Mégis, milyen elmebeteg módszereket lehetne gagyi sorozatokból összeszedni? De nem humort kapunk, hanem olyan általánosságokat, hogy akár mexikói vagy török sorozatokból is meríthetett volna Desi. Egy pontot megosztok: legyen tragédia a múltadban! Na, köszönöm szépen. Ennyit arról, hogy jókat mosolygok az elmebeteg módszereken. Ez nem is módszer szerintem. Ilyenekkel van tele.

Ifjúsági regényként jó, hogy sok kamasz problémát összeszednek, megbeszélnek és feldolgoznak. A szülőkkel való kapcsolat, a továbbtanulás, az első szerelem, bizalom, ilyesmik. Még értékeltem is volna, ha a cselekmény támogatja a tartalmat.

Bajom volt azzal is, hogy nem kerültek hozzám közel a szereplők. Luca még jobban formált, de Desi az agyamra ment. Igazából tökéletes figura, akinek egyetlen negatív tulajdonsága van: az önbizalomhiány. Elmondani nem tudom, mennyire irritál, amikor a hősnő észre sem veszi saját helyzetét, előnyeit, csak a rosszat látja és sajnálnom kellene. De miért? Mert kicsit béna, szégyenlős, ha fiúkkal próbálkozik? Bocs, de nem. Ezért nem kapsz szánalom szimpátiát.

A regény stílusa viszont tetszett. Goo jól ír, olvasmányos, és neki humora is van. Komolyan sajnálom is, hogy az ifjúsági zsánert inkább a drámához és a lelkizéshez közelítette, nem a komédiákhoz. Mert akár jó is lehetett volna.

Összességében kamaszként simán olvasható, de idősebbeknek annyira nem való.

Goo: Hogyan fogj pasit 24 lépésben - Mint ifjúsági: 60% a stílusa jó, humoros, kamasz problémákat dolgoz fel. Csak tipikus.

Szubjektíven: 30% nem szerettem a hősnőt, jobb sztorikat vártam, néha untam is.

Alvina gyűlöli az életét, minden online felületen hazudik is róla. Magában haikukat fogalmaz, amiért azt írja, hogy egy jó nevű lapnál megbecsült költőként dolgozik. A valóság: egy pocsék lapnál fogalmaz hirdetéseket az utolsó oldalra. Ki nem állhatja a munkáját, aznap is inkább szexvideókat és chatet nyomkod. Csak a főnök rajtakapja, és mivel amúgy is botrányos a nő viselkedése, ki is rúgja. Alvina menekülne haza, amit két lakótárssal oszt meg. Őket is ki nem állhatja. Most elé állnak, és közlik, távoznia kell, elegük van belőle. A lekezelő viselkedéséből, hogy nem fizet lakbért, és mindenkinek hazudozik.

Alvina így kénytelen elfogadni ikre meghívását a nápolyi villába. Mert Beth az, akit mindig legjobban irigyelt. Akinek minden összejön, aki szebb és jobb. Beth egyetemi diplomát szerzett, hozzáment egy dögös, olasz milliomoshoz és most éli az áloméletet egy villában a szexi férjével és pár hónapos kisfiukkal. Alvina szerint a férfi és a gyerek is neki járna. Még régen, amikor egyetemistaként Beth bemutatta a barátját, egy este a férfi őt vitte magával és fektette le. Utána azt mondta, azt hitte, Beth a lány, nem Alvina. Beth megbocsátott, hozzáment, elköltöztek. Alvina meg ott maradt terhesen, majd elvetélve, azzal a tudattal, hogy a férfi és a baba is az ő jussa.

Irigyel mindent Beth életében, aki kedvesen fogadja. Kér egy szívességet: egy napja cseréljenek. Alvina belemegy, bár igazából azon kattog az agya, hogyan szerezze meg a testvére életét. Így amikor Beth későn megjön, dulakodni kezdenek, és Beth beesik a medencébe, Alvina hagyja megfulladni. Majd sokk éri, amikor a férje közli, nem ez volt a terv, neki kellett volna megölnie Alvinát. Alvina szerepben marad, játssza a feleséget, és rájön, ideálja nem csak rossz az ágyban, de maffiózó is, aki miatt veszélyben az élete.

Így a kigyúrt kertészhez menekül, akinek viszonya lehetett a nővérével. Neki adja elő, mennyire veszélyben érzi magát, és inkább vele lenne. A kertész az ágyban is jobb, így amikor a férj rájön, hogy Beth helyett Alvina van vele, akit feljelentene, Alvina megöli és a kertésszel tünteti el a nyomokat.

Alvina játssza a gyászoló özvegyet, de már ekkor felfigyel a maffiózó bérgyilkosra, aki jóképű, veszélyes, és akinek rajta is megakadt a szeme. Ugyan a kertészhez jár át szórakozni, már számolgat. Itt háborúra készülnek a rivális bandával, mert azt hiszik, ők végeztek a férfival az elrabolt festmény miatt. Alvina tudja, hol a kép, így előnyösebb helyzetben van, és bevennék a buliba is.

A kertész viszont veszélyes kezd lenni, mi van, ha rájön, ki ő? Mintha már tudná is. Ráküldi a bérgyilkost, akinek azt mondja, a kertész erőszakos volt vele, lehet, hogy a férjét is ő ölte meg. Nino végez a kertésszel, Alvina a karjaiba is veti magát. Vele a legjobb a szex, el is dönti, neki Nino az igazi. Beth gyerekét lepasszolja a dadának, már nem izgatja a baba, akit korábban annyira akart. Ninóval el akarják adni a lopott festményt. De baj lesz, ahogy a vevőnek leesik, mi folyik itt, azt mondja, a kép hamis. Alvina megöli, Nino meg riadót fúj. A férfi álcája volt csak, hogy pap. A rivális maffia alvezére volt, ezért nekik annyi. Menekülni kell. Alvina hamar a legjobb ruhákat, ékszert elpakolja, és felhasítja, elégeti a képet. Gondolja, nem hagy nyomot. Nem is érti, Nino miért akad ki ennyire. Az meg Alvina idegeit viseli meg, hogy nem a sportkocsival menekülnek.

Mivel Alvina összehoz egy autóbalesetet, teljesül a vágya, a sportkocsival mennek Londonba. Még a Channing Tatum poszteréért is képes visszamenni a villába, amikor Nino szerint minden percben végük lehet. Alvina már előre élvezi, hogy Ninóval bérgyilkosok és szeretők lesznek. Szobát foglal a legjobb hotelben, elmeséli a férfinak az ötletét, szexelnek. Igaz, az kicsit elrontja a kedvét, hogy a tévéből megtudja, az elégetett kép igazi volt, és legalább 30 milliót ért. Elmegy zuhanyozni.

Mire visszajön, Nino, a pénzük és a kocsi már messze jár. Alvina meg ott maradt a Beth gyémánt nyakláncában, magában. Bosszút fogad: vagy Nino felesége, vagy a gyilkosa lesz. Indul a férfi után, miután ír egy szerelmes levelet Channing Tatumnak.

Biztos helyre költözős, gyerekes, életért küzdős.

Nem tudják, mi okozta. De az eredményt mindenki ismeri: a felnőttek megbetegedtek, akik túlélték, gyilkos szörnyek lettek, akik gyerekek húsával táplálkoznak. A 14 éven aluliak megpróbálnak életben maradni ebben a gyilkos környezetben, bandákba verődve küzdenek a túlélésért, miközben minden elpusztult köröttük. Maxie és Arran kis csapata egyre fogyatkozik, a gyerekek reménye egyre fogy. De akkor egy titokzatos kölyök érkezik, aki meghívja őket magukhoz, a Buckingham-palotába. Ott biztonságban vannak, van élelmük bőven, és a parkban termelhetnek is maguknak. De az út halálosan veszélyes, és a palotában sem az fogadja őket, amit vártak. Vajon mi a gyilkosabb, a kannibálok vagy a megszállottak téveszmékkel? Az életért mindkettő ellen harcolni kell.

A horror nem éppen az a zsáner, amit gyakran kevernek az ifjúsági regényekkel. Még akkor sem, ha disztópia elemek is vannak a cselekményben. Azért akad egy-egy ilyen regény, és nagyobb siker is. A Darren Shan könyvek, a Plázafoglyok. A véres és halálos jeleneteknél sűrűbben operálnak a szerzők szerelmekkel, és hőssé váló hősnőkkel.

Charlie Higson regénye kint nagy siker lett, a sorozatnak elég sok kötete meg is jelent már. Magyarul az első jött ki – sajnos nem az angol borítóval, de azért a magyar verzió se lett rossz. Érdeklődve várom, ha jönnek a következő részek is, mi lesz a koncepció. Mert angolul van, összefüggenek a képek, ez is tetszett benne többek között.

A történet cselekményközpontú. Gyorsan és élesen zajlanak az események, a szerző egy szünetet sem engedélyez. Ha látszólag lassabb fejezet is következik, abba is kapunk egy olyan csavart, mint a betörő beteg felnőttek, akik megeszik a fejezetben nyugisabb perceket megélő gyereket – mintha csak megfizetne azért, hogy volt egy csendesebb napja.

Meglepett, mennyire horror ez a kötet. Folyik a vér, meghalnak olyanok is, akiket egy lányosabb disztópia sorozat hőssé, szerelmessé, túlélővé tenne. Ez egyszerre pozitív is, meg nem is. Ők általában szimpatikus, szerethető fiatalok, így fáj az elvesztésük. De ezzel meglep a szerző, nem lehet kiszámítani, és nem lehet abban bízni, hogy a kedvenced túléli. Mindenkinek van esélye egy fájdalmas halálra… Mert, ha nem is annyira plasztikusan és láttatva, mint egy Stephen King kötetben, megkapjuk a véres, húst szaggatós részeket is.

Sok szereplőt mozgat, több eseményszálon, így az egyes karakterek még csak vázaltosan kerülnek elénk. De mivel hosszú sorozat, folyamatosan lehet mélyíteni a túlélőket. Ez a koncepció ebben a formában bejött.

Amit hiányoltam, a világkép összetettsége. Ez egy nagyon egyszerű képet ad Londonról, a benne uralkodó állapotokról. Egy véres road movie, amiben a túlélés a cél folyamatosan, és a szereplőknek se idejük, se megfelelő képességük, hogy többet megérthessenek vagy tehessenek valamit. Pedig kérdéseim lennének: hogy indult a vírus? Hogy álltak össze a gyerekcsapatok? Hogy alakult ki a hierarchia? Nagyon sok elbeszélésre váró történet van még ebben a regény univerzumban.

Könnyen olvasható, véresen szórakoztató – azért a kiskamaszoknak nem adnám a kezébe, de nagyobbaktól felfelé bárkinek megfelelő kötet lehet, akinek bejön a zsáner.

Higson: Felnőttek nélkül - Mint horror: 85% YA elemekkel, disztópia is, cselekményközpontú, véres, pörgős könyv.

Szubjektíven: 75% véresebb, mint vártam. Izgalmasabb, de világában egyszerűbb is.

Gyászolós, múltat feldolgozós, anya – lánya kapcsolatos, női.

Delia egy temetés miatt kényszerül arra, hogy hazatérjen Nápolyba. Édesanyja, Amalia fulladt a tengerbe. Az otthoni környezet, a gyász, a felmerülő emlékek egy nyomozásra késztetik a középkorú nőt, amely egyszerre zajlik a jelenben, de az emlékeiben is. Miért történt ez így? Mi az a gyerekkori emlék, amire nagyon nem akar emlékezni, de ami erre a pontra juttatta a családját és önmagát is? Anyja holmiját nézi át, amikor Caserta emléke merül fel benne. Egy olasz amorózó, aki a környéken minden nőre rárepült. Aki most is jelen volt Amalia életében. De mióta? Delia válaszokat akar, élni akar, így egyre kockázatosabb lépésekre vetemedik. Nem sejti, hogy a válaszok nem hoznak megnyugvást, csak újabb kérdéseket szülnek.

Elena Ferrante, aki sikeresen rejtélyt épített maga köré. Nem ad interjúkat, rejti a személyazonosságát, és az olasz irodalmárok már találgatják egy ideje, kit rejt a név. Vannak ötletek, de biztosat nem lehet tudni.

Ami bizonyos, azok a regényei. A legismertebb a Nápolyi regények, melyekből aktuális filmsorozat is készült. (Bevallom, hamar feladtam a nézését. Olvasni is elég megterhelő, nézni még rosszabb.) De sikeres ez a másik sorozata is, amely sokkal lazábban áll össze, mint a másik ciklus.

Itt három lánytestvér áll a középpontban, minden kötet egy másik nővér regénye. Ha nem szúrunk ki egy-egy azonos nevet, egy-egy kis utalást, akár fel sem tűnik, hogy ezek a kötetek összetartoznak. Talán nem is jó ötlet sorozatnak nevezni, ahhoz túl lazák a kapcsolódási pontok. Inkább, ugyanannak az univerzumnak a részei.

A Tékozló szeretet visszavisz abba a közegbe, amit az írónő újra és újra ábrázol, és amibe belefullasztja az olvasóit. Nápolyba, a mély olasz hétköznapokba. Nem véletlenül az ige, mert ebbe fulladni kell. Nagyon sűrű a regény atmoszférája, magával ragad, de mivel annyira komor, mélyelemzős a történet, annyi teher és mocsok bukkan fel benne, hogy leránt magával. Nem fog jól esni a könyv, megvisel, és ezért jó. Hat. Nem jó érzéseket hoz felszínre, de ezek segítenek továbbgondolkodni.

Az olaszok közismertek a hagyományos családi modellről, ahol az anya a család szíve, de a férj a vezetője. Ahol domináns a férfi, és a nő tehet bármit, nem tud kitörni. Pedig Ferrante nem gyenge nőket ábrázol, sok köztük az intelligens, az erős teremtés. Amalia is, Delia is ilyenek, és mindketten bukásra vannak ítélve. Amalia olyannyira elveszett a rendszerben és a hagyományokban, hogy az öngyilkosságot választja.

Delia is boldogtalan, és más akar lenni, mint az anyja, aki családanyaként helytállt, de boldogtalan volt. Ő más utat választott, de nem lett boldogabb. Azzal, hogy az anyját akarja megérteni, magát is kutatja. Miért nem sikerült, mi a baj? Oidipuszi nyomozás ez, amelyben nagyon összetett érzelmek bukkannak felszínre.

Ez az anya – lánya kapcsolat valahol nagyon beteg volt. Szeretet, féltékenység volt benne, de helyenként a gyűlöletet is éreztem. Ferrante a lélekben nagyon mélyre megy, és nem megnyugtató, amit végeredményben kihoz. Hiába küzdünk, szüleink másai leszünk?

Fullasztó – számomra ez a regény jelzője. Magával visz, megráz és kedvgyilkos is mellette.

Ferrante: Tékozló szeretet - Mint kortárs: 85% egyedi atmoszféra, nagyon erős karakterépítés, kortárs női dráma.

Szubjektíven: 50% kettős érzés. Ferrante jól ír, leköt, de annyira lelki és női, hogy megvisel.

Melyik regény lóg ki a sorból, és miért?

Megoldás: Tovább!

Barátnős, életet elrablós, házasságos, ármánykodós.

Alice gazdag örökösnő, akinek a múltjában van egy titok. Hogy végleg maga mögött hagyhassa, és azt az életet élje, amiben nem kell félnie semmitől, igent mond megnyerő udvarlója lánykérésére. A férjével Tangerbe költöznek, ahol John hamar beilleszkedik, és remekül érzi magát a neje pénzén. Alice nem szeret kimozdulni, idegen neki ez a világ és az emberek. Váratlanul egykori iskolai barátnője és szobatársa, Lucy érkezik látogatóba. Aki tudja, mit akar és meg is szerzi. Alice kedvesen fogadja, noha érzi, a múlt titka, amelyre nem tud visszaemlékezni, hozzá kötődik. A két nő között egyre feszültebb a viszony, Lucy egészen magának akarja a barátnőjét, a közösen álmodott életet. És ha nem kapja meg… akkor Alice nem csak vissza kell, hogy emlékezzen a múltra, de harcolnia is kell.

Egy olyan thrillert vártam, amiben legalább a díszlet történelmi. Ehhez képest mit kaptam? Egy olyan könyvet, amire rá tudom húzni, hogy thriller, csak részben, és nagyon női thriller is mellette. A történelem meg nem tényező. Ez a történet akárhol, akármikor játszódhatna. Ilyen szempontból vicces is, hogy Tanger titkai a címe. Bárminek a titkai lehetnének, se a kor, se a helyszín nem fontos.

Nem szerettem, hogy a cselekmény nagyon lassan haladt. Mindent lélektani oldalról közelít meg a szerző. Számára sokkal fontosabb, hogy érzik maguk a szereplői, milyen benyomások és hogyan hatnak rájuk. Elég nyomasztó az is, ahogy az egészet áthatja a szenvedés. Elvileg Alice friss feleség, aki új és egzotikus helyre költözött. Boldognak, pezsgőnek kellene lennie, ehelyett eltemeti magát és némán szenved, ha sokáig magának sem vallja be a nyomorát.

A kapcsolatok terheltek. A nagynénje és Alice? A néni szívesen lepasszolja a lányt. Végig úgy éreztem, neki fontosabb a látszat, mint az igazság és a boldogság. Ha a társaság nem tud megszólni, az már jó, cseppet sem érdekli, ha a lány majd belepusztul ennek a látszatvalóságnak a megteremtésébe.

Alice és Lucy? Annyira féltékenységgel és beteg szeretettel van tele, hogy ez minden, csak nem egészséges kapcsolat. Sőt, nem is a szeretet a jó szó. Alice részéről a barátság, rendben. Lucy tele van megszállottsággal, önző érdekekkel. Van olyan utálatos, mint a korábban már emlegetett Alvina az Őrületben, csak ő nem szerencsétlen. Hideg, tervez, lelketlen.

Alice és John? Az elején még meg akar téveszteni kicsit Mangan, és egy romantikus szerelem képét vetíti elő. De ez igazából egy érdekkapcsolat.

Az egész kötetnek a hangulatát áthatja vagy a szereplő nyomora, vagy a gonoszsága. Nincs itt senki, akit tudtam volna kedvelni. Ahhoz túl beteg mindenki: önző dög, összetört baba és egy hedonista aranyifjú. Kit kellett volna megkedvelnem? Mert senkit nem tudtam. A karakterábrázolás jó, csak éppen senkit nem éreztem közel magamhoz.

A regény utolsó fele lesz kicsit más, amikor már leszámolnak a szereplők megmaradt illúzióikkal is, és megindulnak a gyilkos játszmák. Ott beérik az a fenyegetett hangulat, amiben addig Alice létezett. De ez már kevés, hogy mentse a könyvet. Túl sokáig kellett korábban olvasnom, ki mennyire, hogyan és miért szenved most vagy a múltban.

Összességében többet vártam, a csalódások polcára tettem.

Mangan: Tanger titkai - Mint női thriller: 40% lassú cselekmény, szánható hősnő, lélektanilag üt, a vége nem annyira.

Szubjektíven: 30% többet vártam. Talán némi történelmet, jobb hangulatot. Nagyon női is.

Cím: The Sleeping Doll

Szerző: Jeffery Deaver – csavaros thrillerek szerzője. A legnagyobb sikerét a Lincoln Rhyme regényekkel aratta, de írt sok mást is. Van egy remek James Bond története, de írt a náci Németországban játszódó ütős, akciódús regényt is.

Műfaj: thriller

Cselekmény: Kathryn Dance, a briliáns kihallgató megkapja a lehetőséget, hogy a hírhedt sorozatgyilkost, Daniel Pell-t kikérdezze. A Manson utánzó férfi a bandájával egy családot irtott ki, pontosan másolva példaképét. Ám hanyagok voltak, egy túlélő maradt. Egy kislány, aki az óta nem beszél. Ahogy Pell is hallgat a történtekről. Mikor Pell megszökik, Dance ügynök is az elkapásán dolgozó csapatba kerül. A megoldáshoz választ kell találniuk arra is, mi történt pontosan a Croyton család elleni támadás éjjelén.

Várható megjelenés: 2007-es kötet, de magyarul nagyon eltűnt a szerző a kínálatból. Komolyan sajnálom, ezt a sorozatát is szívesen olvasnám.

Miért várós?

• Jeffery Deaver jó regényeket tett le az asztalra, ez is jónak tűnik.
• Kint sikeres, a Dance sorozat négy részt számlál.
• Katharyn Dance alakjával és munkásságával már magyarul is ismerkedhettünk, szerepelt az egyik Rhyme regényben. Ott szimpatikus volt, és a szakmája is érdekes. A saját sorozatára is kíváncsi lennék.
• Sorozatgyilkosos szál, tetszik! Fülszöveg alapján ütős a cselekmény.
• Thriller és pszichológia – jöhet!

Művészettörténetes, festős, versengős, történelmi.

II. Gyula tele volt nagyszabású tervekkel, és az egyház volt annyira gazdag, hogy a pápa hódolhatott a szenvedélyének. Michelangelo eredetileg monumentális síremléket tervezett neki, de a pápa figyelme a Vatikán felé fordult. A Szent Péter bazilika készülődött, festetni akarta a saját szobáit is, és a Sixtus-kápolna is freskókra várt. Michelangelo ellenlábasai azt szerették volna, ha a művész elbukik – így rábeszélték a pápát, a kápolna freskóit bízza rá. Michelangelo elvállalta, és munka közben finomított a módszerein. Magát mindig inkább szobrásznak tartotta, nem festőnek. Eközben a pápa termeiben egy fiatal művész, Raffaello vette át a munkálatokat. Nem hivatalos házi verseny indult a két festőzseni között – ki képes nagyobbat alkotni? A végeredmény a Vatikán legnagyobb látványosságai közé került.

Nem tudom, emlékeztek-e még rá, de egy ideje be akartam gyűjteni Ross King Sixtus-kápolna freskóiról szóló munkáját. Ez volt az utolsó, ami hiányzott még a magyarul megjelentek közül. Végre meglett, olvastam is, ugorjunk is neki!

King két legnagyobb témája a reneszánsz és az impresszionizmus. Jelen kötet a reneszánsz szívébe visz vissza, de nem a központ, Firenze a helyszín. Azért, máshol is születtek halhatatlan remekművek… például a Vatikánban.

King őrzi remek szokását, hogy a témáját sokkal szélesebb körben helyezi el, mint ami első pillantásra indokolt lenne. Most is, megismerteti a korszak történelmét, és a benne szereplő emberek életét is. Élvezettel olvastam, milyen személyiség volt Gyula pápa – nem volt egy könnyű ember, aki egyszer még bottal is odacsapott a művészettörténet valaha élt egyik legnagyobb alakjának, fegyelmezési céllal. Sokkal jobban kijött Raffaellóval, aki társasági, kellemes lény volt – míg Michelangelo a magányos, durva modorú zseni. Ahogy az is tetszett, ahogy végig lehetett követni, a franciák hatalmi tervei hogyan hatottak a művészekre és alkotásaikra a háborúk miatt.

King rengeteg anekdotát újramesél, de keresi mögöttük a valóságot is. Hangulatot ad a kornak, hogy szinte ott érzi magát az ember a szereplők között. Megtehette volna azt is, hogy a Sixtus-kápolna marad a centrum, és ki sem teszi onnan a lábát. De nagyon hangulatosan elmesélte, hogyan akarták a ravasz firenzeiek festő párbajra szorítani a két zsenijük, Leonardót és Michelangelót. Elmeséli, hogyan zajlott néma verseny a Raffaello stanzák és a Sixtus-kápolna freskói között.

Közben olyan szakmai témákat is részletesen megismertet, mint a freskó készítés technikája. Részletes, alapos, csupa jó jelzőt tudok mellétenni. Ami pedig írói teljesítmény, hogy mindezt élvezhetően teszi. Nem veszti el az olvasót, végigvezet a történeten.

Ha hiányosságot akarok találni, a kiadás miatt leszek szomorú. Olyan témái vannak, mint a Sixtus-kápolna freskói, a stanzák, Michelangelo szobrai. Akkor hol vannak a képek? A borító belső oldalán kicsiben meg lehet nézni a freskókat, de pl. a stanzák már nincsenek itt. Vagy a szobrok. Vagy a Vatikán. Nagy kérés lenne egy képmelléklet?

Bár, egy megoldás van. A kötet remek, megtanít sok-sok mindenre, akkor irány Róma, és tessék eldönteni, kinek melyik tetszik jobban! A kápolna, vagy a stanzák?

King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna – Mint ismeretterjesztő: 90% informatív, de mesélős stílusban. Történelmet, művészetet is ad.

Szubjektíven: 85% élveztem az anekdotákat, a Raffaello stanzákat – csak képhiányos a kötet.