Kosztümös, romantikus, ármányos.

Flóra élete pillanatok alatt omlott össze: elvesztette orvos édesapját, a nővére pedig Csejtén szolgált Báthory grófnő mellett, de hetek óta nem adott hírt magáról. A lánynak tudnia kell, mi történt a testvérével, ha ezért fel is kell adnia szerény örökségét a nagynénje javára. A grófnő Flórát is a szolgálatába fogadja, és miközben Dorkát keresi, a lány a halott cselédlányok utáni nyomozásba is belekeveredik. Annyira, hogy a félig olasz Lorenzo Mariani kapitány is felfigyel rá, és próbálja életben tartani az ármányok közepette, melyeket a lány még fel sem fog. A katasztrofális vég után is Lorenzo nyújt menedéket: magával viszi a lányt Velencébe, az anyja gondjaira bízza. Flóra segít nekik a dózse hatalmát megvédeni, hiszen titkon egyre szerelmesebb a férfiba. Az ármányok azonban tovább űzik őket Párizs felé, ahol Flóra már nem csak az igazságért, de Lorenzo szívéért is harcba indul.

Egy kis valóságalap, nagyon szerethető szereplők, akik egymásba szeretnek és sok kaland. Ez lenne röviden a romantikus történelmi regények receptje, csak nem mindig azonos arányban kerülnek bele a hozzávalók. Némelyikben több a szerelem, másban a történelem, választék akad bőven.

R. Kelényi Angelika trilógiájában is változnak az arányok. Az első kötetben még a történelem van túlsúlyban, és a szerelem csak színesíti kicsit a cselekményt, nem vezető szál. A velencei részben már kiegyenlítik egymást, és a történelem kezd díszletté válni, de a korhangulat és színek megvannak. A párizsi zárlatra viszont nyer a románc, és a krimi szál helyett az lesz a fontos, hogy Flóra és Lorenzo szerelme legyőz-e mindent, képesek lesznek-e kimondani és megélni, mit jelentenek ők ketten egymásnak.

De összességében annyira szórakoztató az egész sorozat, hogy nem is zavart, hogy a végére a krimi helyett a szerelem a fontos. Megszerettem annyira mindkét hőst, hogy tudjak drukkolni azért, jusson nekik egy happy end. A korszellem, a politikai ármányok végig benne voltak annyira, hogy azért soha ne teljesen romantikus legyen, mindig színesítette nyomozás, ármánykodás és kalandok is.

Az elbeszélő fókuszában szinte mindig Flóra állt. A három részben egyetlen egység van, amikor Lorenzo szemszögéből látjuk az eseményeket. De az egy szükséges rész volt, olyan elemekkel tudta bővíteni a férfi jellemét, amit Flóra szemszögéből nem láttunk ilyen tisztán. Ugyan a női elbeszélővel együtt jár, hogy sokat töpreng érzelmeken, és a férfihoz képest túlmagyaráz dolgokat, de a romantikus zsáner miatt ez kellett is bele. A cselekmény van annyira változatos, hogy elbírja Flóra elmélkedéseit is az érzelmeiről vagy Lorenzóról.

A regény nyelvezete már nehezebb dió. Alapvetően a mai köznyelvet használja, de egyes fordulataiban és hangzásában törekszik egy régiesebb hatásra is. Nem barokk a nyelvezet, de mutat belőle részeket. Ettől talán autentikusabb, de az olvasást nehezíti is vele.

Különben szép a formátuma is, nekem bejöttek az ablakos, nyitható borítók.

A sorozat ugyan részenként jelent meg, nem egyben, és külön-külön is olvashatóak a darabjai, de most egyszerre olvastam a hármat, és szerintem így jobb élmény is volt. Bár a helyszínek változnak, Flóra és Lorenzo kapcsolata egy összefüggő történet.

R. Kelényi: Az ártatlan trilógia - Mint romantikus történelmi: 80% fordulatos, de végig romantikus. Szerethetőek a szereplői.

Szubjektíven: 75% a történetet szerettem, a régiesnek álcázott nyelvezetét annyira nem.

Harcolós, traumás, lánymentős, alkus.

Joe egykor katona volt, majd FBI ügynök lett. Éveket töltött azzal, hogy a maffia csapdájába került lányokat szabadított ki. Sokat látott, ami a háborús élményekkel együtt állandó traumát okozott neki. Két dolog tartja még életben: a zsoldos megbízások, amikor elrabolt lányokat visz haza. És a saját anyja, akinek már csak Joe maradt. A legújabb ügye egy Lisa nevű lány esete. Az apja egy neves szenátor, akinek a felesége abba pusztult bele, hogy elrabolták a kislányukat. Lisa egy olyan bordélyban raboskodik, ahol kamaszlányokat is lehet használni. Joe elindul, kihozza, de valaki elárulja. Mire feleszmél, elragadták a lányt, megölték az anyját és rá is vadásznak. De Joe kész visszavágni, ha sokkal mélyebb is az összeesküvés, mint aminek elsőre látszott.

Újabb könyv jött azért, mert készült az eredetiből egy film, amit nálunk is bemutattak. És újabb taggal bővült az a lista is, amikor jobban tetszett a regény, mint a mozgókép, ami lett belőle. De akkor nézzük alaposabban!

Jonathan Ames kisregénye meglepően alacsony lapszámból hoz ki egy egészen komplex eseménysort. Ha csak címszavakba listázom is össze, van benne gyerekrablás, mentőakció, összeesküvés, visszavágás, komoly traumák, bosszú és jó pár gyilkosság. Mindezt úgy, hogy nem is fulladunk bele az eseményekbe. Inkább éreztem kényelmesnek a tempót, mint sietősnek, noha tényleg sok mindent kell elmesélnie rövidebb terjedelemben.

Jó lesz annak, akinek kell a cselekmény és a pörgés.

Tetszeni fog annak is, aki a mély karakterekre gerjed. Joe alakjában annyi feszültség, érzelem és trauma összpontosul, hogy helyenként már egy pszichés leírásban is érezhetnénk magunkat. Szépen levezeti, hogy jutott odáig ez az ember, hogy már csak a halált várja. Megmutatja, mit tesznek egy gyerekkel a szülőtől elszenvedett bántások, és később is hogyan válik a saját pusztítójává az egykori traumák következményeként.

Tetszeni fog annak is, akinek kell egy csavar és meglepetés. Olyan sima ügynek tűnik, egy gyerek kiszabadításának, de nagyon mocskos és korrupt összeesküvés van mögötte. Ugyan nagy nyomozás nincs, a tapasztaltakból Joe pillanatok alatt összerakja, mi történt és miért, de valahogy egyszerűségében olyan borzalmas ez a sztori.

Mert az ember ilyen, nem? Olyan könnyen hoz olyan szörnyű döntéseket, és ítél szenvedésre másokat, akár a szeretteit is. Miért? Hatalomért, pénzért, bosszúból. Minden nemesség nélkül, nyers önzésből és hatalomvágyból. Az olvasó a végére már meg tudja érteni azt a depressziót, ami Joe sajátja. Minek is küzdeni, létezni egy ilyen világba? Jobb lenne itt se lenni.

Ajánlott a regény annak is, aki el szeret merülni egy hangulatba, egy regény teremtette miliőbe. Csak éppen e könyv kapcsán arra kell készülni, hogy ez egy sötét és nyomasztó világ. Itt nem esik majd jól levegőt venni, és alaposan lenyomja az olvasó hangulatát is. De átjön minden nyomora és mocska, nagyon is.

Érdemes azért is elolvasni, mert jó példa arra, hogyan lehet kevéssel sokat mondani. Cselekményben, hangulatban, karakterben van benne annyi, mint sok 400-500 oldalas könyvben, csak éppen Ames ezt sokkal kevesebből kihozta.

Ames: Sosem voltál itt - Mint krimi: 80% hangulatilag nagyon erős, tömör és sötét. Kevéssel mond sokat.

Szubjektíven: 70% a filmnél jobban átjött, de annyira komor, hogy hangulatgyilkos.

Cím: Arany János sorozat 2. kötete

Szerző: Cselenyák Imre

Műfaj: történelmi regény

Cselekmény: mivel konkrét adatom nincs, inkább csak találgatni tudok. Az előző rész 1848-ig ismertette a költő életútját, logikus lenne, hogy innen folytatódik a cselekmény. Az 1848-49-es szabadságharc, Szendrey Júlia története, a megtorlás évei, A walesi bárdok… vagyis, Arany János életútjának második fele. (Mivel annyira divat most a trilógia, nem lepne meg, ha az öregkor egy harmadik rész tárgya lenne.)

Várható megjelenés: erősen kérdőjeles. Tavaly könyvfesztiválon a szerző azt mondta, készül. Könyvhétre nem érkezett meg, talán most majd igen?

Miért várós?

• Az első rész nagyon tetszett. A cselekménye, a nyelvezete is kiváló volt. Kifejezetten szerettem, ahogy az Arany versekre, balladákra is tele volt utalásokkal.
• Cselenyák nagyon szimpatikus ember, akinek van lehetősége elmenni hozzá egy író – olvasó találkozóra, ne hagyja ki! Értelmes, kedves, jó mesélő.
• Nem Arany a kedvenc magyar költőm, de szeretem a munkáit. Főleg a balladáit. Az életrajzból még hátravan az a történet, hogy születtek a lángsírba tartó walesi énekesek, akik közül egy se mondta, hogy éljen Eduárd.

Történelmi, szerelmes, titkos.

Lorena Hickok nagyon mélyről jött. Az apja egy paraszt volt, egy durva ember, aki a felesége halála után szexuálisan is zaklatta a lányát. Az elmenekülő Lorenát nem engedte el, a jó helyéről egy rosszabb állásba helyeztette, és a fizetését is felvette a lány helyett. Lorena megszökött, egy cirkuszban lelt menedékre, majd a korszak jelentős női újságírója lett. Aki egy interjút készített a politikailag egyre feljebb törekvő Roosevelt házaspárral. Eleinte Eleanor még csak szimpatikus se nagyon volt neki, de ahogy egyre jobban megismeri az asszonyt, barátok lesznek. Egymás titkait őrzik, majd az érzelmeik elmélyülésével szeretők is lesznek. Lorena a Fehér Ház titkainak őre lesz, aki feltétel nélkül szereti az elnökké emelkedő Roosevelt feleségét. Akik mindketten csalják a párjuk, de a látszat miatt együtt maradnak.

Most gondban vagyok. Ezt a kötetet történelmi regényként vettem, de most nagyon nem akarja bevenni az agyam, hogy valóban az. Nem olyan régen írtam az ismeretterjesztő kötetről, melyek híres történelmi személyek gyerekkorát mutatta be minimális kitekintéssel a karrierjükre és a felnőtt életükre. Franklin Roosevelt is benne volt a kötetben, és Eleanor is említésre került. És szó nem volt olyanokról, mint amiket itt olvastam.

Egyáltalán valós személy Lorena? Ahogy olvastam, még ezen is töprengtem. És mivel a Google jó barátunk, már tudom, hogy valóban élt. És pontos a könyv az életrajzával kapcsolatban. A történészek csak abban nem egyeznek meg, hogy mennyire volt szoros igazából a kapcsolata mrs. Roosevelt-tel. Egyesek szerint tényleg az a szerető volt, akinek Bloom mutatja. Mások szerint csak egy nagyon közeli barát.

Nem tisztem eldönteni a kérdést, nem is fogom. A regény a szerető elmélet mellett áll ki, és igyekszik is bemutatni egy belsőséges kapcsolatot. Csak semmi riadalom, nem erotikus színezettel! Inkább azt, lélekben hogyan kapcsolódott össze a két asszony és szerette egymást.

Azért nem bírom nem leírni, mennyire nem állt össze az anya/feleség kép a leszbikussal. Mert ez a regény azt igyekszik mondani, hogy Eleanor Roosevelt egyszerre volt a férje támogató felesége, 5 gyermekének gondoskodó anyja, meg Hick (Lorena beceneve) élete szerelme és viszont. Egyszerűen nem hiszem el, hogy bárki könnyen ugrálna a nőket titkon szerető nagyasszony és a gondos családanya szerepe között, úgy, hogy mindkettő a saját karaktere, egyiket sem játssza meg.

Nem tetszett a regény szerkezete sem. Nagyon ugrál az idősíkok között, engem közben el is vesztettek az események közepette. Egyáltalán, mi számított a jelen időnek? Amikor Franklin halála után találkozott Eleanor és Hick? De lehetne az is, amikor egymásba szerettek és először találkoztak. Közben meg mindenki emlékszik, más időszak elevenedik meg.

Az is nehezíti az olvasást, hogy nem bemutatja a kort, nem tanít róla, hanem rögzíti a benyomásokat az eseményekről és a karakterekről. Elmélkedik mrs. Simpson jellemén, öltözködésén, de akinek a nő neve nem mond semmit, nem kap semmi pluszt.

Nem hagyományos értelemben mesél történetet, határozottan van benne valami posztmodern töredékesség is. Akinek ez bejön, fogja szeretni. Nekem nem feküdt.

Nem ez a lényeg, de szívesen vettem volna benne pár fotót is. Az se volt.

Bloom: Közös titkaink - Mint történelmi: 50% nagyon karakterközpontú, a történelem elsikkad és nem is regényes.

Szubjektíven: 30% még abban sem vagyok biztos, hogy ez igaz sztori. Szilánkos, furcsa.

Nászutas, ügyeskedős, átverős.

Erin élete látszólag csodálatosan alakult: övé álmai állása, szépreményű dokumentumfilmes, aki éppen egy izgalmas projekten dolgozik börtönviselt emberekkel. A párja, Mark, akinél tökéletesebbet elképzelni sem tudna, megkéri a kezét és nagy esküvő, csodás nászút vár rá Bora Borán. 3 hónappal később mégis sírt ás a férjének, akitől terhes, és akit szeret is. Mi történt? Nem csak az, hogy Mark elvesztette a bankári állását, és valami ezzel elpattant a lelkében is. Nem csak az, hogy a nászúton merülés közben ráakadtak egy roncsra és egy táskára. Amiben jelentős pénzösszeg, egy titokzatos pendrive és gyémántok is voltak. Miközben Erin mindent megtesz, hogy a lehető legjobban jöjjenek ki a helyzetből, megalapozzák az életük, ne akadjanak a nyomukra, valami mégis történik.

A Lettero thrillerként adta ki ezt a regényt, a PR is efelé ment el. Így nem is kicsit lepett meg, ahogy a regény elindul. A felütés a sírásással remek, azonnal megragadja az ember figyelmét, és felvezeti az egész tragikus eseménysort. De.

De aztán belecsöppenünk egy romantikus regénybe, ami nekem nagyon hamar az agyamra ment. Erin élete csodás. Erin mindennél jobban szereti Markot, aki először a vőlegénye, majd a férje lesz. Ugyan Steadman elkezdi alapozni a thrillert is, hiszen az állását elvesztő Mark mutat már olyan viselkedést, ami aggodalomra adna okot, de alapvetően reménykednek, szerelmesek, egy boldog közös életre készülnek. Én meg nem értem, minek ilyen hosszan felvezetni a véresebb és komolyabb eseményeket. Mert lesznek, tudom, hiszen a kezdéskor már szembesülünk vele, hogy Erin sírt ás.

A nászúton változik meg a sztori, és onnantól kezdve már tetszett is. Többrétegű, hiszen folyamatosan kapjuk Erin mesterkedéseit, hogy pénzhez jussanak és elrejtsék a táska eredeti tulajai elől magukat. Kisebb átveréstől kezdve nagyobb húzásokig akad sok mindent, amit behálóz a feszültség. Mert az orosz maffia vissza akarja kapni a táskát, és természetes, hogy Erin sem ússza meg félelem nélkül.

De mellette marad egy kis szerelmes vonal is, hiszen ő a szerelméért és a családjáért teszi mindezt. Már nem olyan romantikus a hangvétel, mint a regény első felében, de azért még néha az a hangulat beköszön. De így, thriller mellett, nekem sokkal elviselhetőbb volt.

Sokkal inkább zavart, hogy nekem nagyon sokáig tartott, amíg Erint meg tudtam kedvelni. Engem idegesített, ahogy érzelmileg viselkedik. Mark átérzi a helyzet súlyát, legyen szó a táskáról vagy az állása elvesztéséről. Erin meg nem. Amikor már a házuk is veszélyben van, kiakad azon, hogy Mark mégsem tartana hetedhét határra szóló hatalmas lagzit. Vagy, ahogy akaratlanul is szabotálja a férje jóval érettebb terveit. Aztán, jön pár fordulat, és már másként tudtam nézni rá, még meg is kedveltem. De ahogy mondtam, ehhez idő kellett. Még úgy is, hogy Steadman szépen mélyíti a karakterét, jól láttatja az érzelmi életét és jellemét is.

Kicsit a csavart légből kapottnak éreztem, de csak kicsit. Ha tudunk a sorok között olvasni, meg lehet sejteni ezt-azt, de Steadman jól vezeti a cselekményt, így azért marad meglepetése is a végjátékra. Némelyik nagyobb is, mint ami logikus. De erről nem több, olvassátok!

Bár nehezen indult be, utána kifejezetten tetszett, korrekt thriller.

Steadman: Zavaros vizek - Mint thriller: 75% lassan indul be, a végére begyorsul. A női lélekrajza erős. Olvasmányos.

Szubjektíven: 80% a vége sokkal jobb, mint az eleje. Romantikusból vált, és jól is. Tetszett.

Vajon hányan gondolnák magukat évekkel fiatalabbnak, ha eltűnnének a rohadt tükrök? Az is felmerült benne, mi lenne, ha olyan tükröket fejlesztenének ki a tudósok, melyek a valós életkort mutatják: azaz összevetve a mentális és fizikai egészséget, olyan képet, mely pontosan modellezi a tükörbe néző aktuális állapotát. Vajon hány harmincéves nézne ki ötvennek és hány ötvenes huszonötnek? (R. Kelényi: Váláshelyzet)

• Mit csináltok itt?
• Egy teknős beleszart Bode kezébe, és most meg akarja tartani felejthetetlen nyarunk emlékére.
• Szóval, ismerkedik a természettel. És te mit csinálsz?
• Ismerkedem az unalommal és a szorongással.
• Menő! Abba se hagyd, csak segíts közben festeni, apa üzeni, hogy vége a pikniknek.
• Szuper, hogy elhozott ide, hogy rabszolgának használjon. (Hill & Rodriguez: Kulcs a zárját)

Mindegyikünknek lehet több élete is, de vannak határok. Sose tudjuk, mik azok. (Tóibín: Nora Webster)

Valóban kicsi az esélye, hogy a gyilkos nem vette észre, hogy véletlenül jól átvágta a nő nyakát, ezért főzött neki egy erős kávét, hogy szedje össze magát végre, ne fetrengjen ott túl sokáig. (Murray: Visszatérő végzet)

Mindent megtettem, hogy boldoggá tegyem, hogy velem maradjon. Nem tudtam, hogy ha valaki tényleg menni akar, azt nem lehet visszatartani. (Marshall: Ismerősnek jelölt)

Sokatlanul hosszú, szuperéles karma van – folytatta Hablaty – áldozatát úgy teszi mozgásképtelenné, hogy karmával elvágja az Achilles-ínt a boka felett, így áldozata nem tud elfutni. Utána elevenen felfalja. Nem valami kedves lény. (Cowell: Így legyél kalóz)

A szerelem az, ami miatt a város magába szívhat vagy kitaszíthat. Csak néhányan jönnek rá erre és kerülik el ezt, míg a többiek közülünk isznak, gyereket nemzenek, templomba járnak, és ez elégnek látszik ahhoz, hogy a felszínen maradjunk. (Murphy: Dumplin)

Kalandos, kincskeresős, sárkányos, gyerekes.

Hablaty túlélte az első próbát, de még nem lett teljes jogú viking. El kell kezdenie a kalózképzést, melynek részét képezik olyan tárgyak, mint a káromkodás, esztelen erőszak és a vívás. Hablaty érzi, hogy belőle egyszer még jó vívó lesz, de egyelőre unokatestvére, Takonypóc jobb nála, és továbbra is Hablaty örökösi címére pályázik. A mindennapokat egy hajótörött érkezése zavarja meg, aki egy térképpel érkezett, egy kincses térképpel. Szörnyű Szőrmók Hablaty felmenője volt, és Alvin azt reméli, a Hibbant szigeten élők segítenek neki a kincse felkutatásában. A kalózok lendületbe jönnek, és elindulnak a gyilkos sárkányok közé kincset keresni, Hablaty figyelmeztetésére senki nem hallgat. Ahogy Fogatlan is hiába mondja, hogy Alvinnal valami nem stimmel…

Aki nézte a sorozatot – nem az egész estés meséket – most egy újabb ismerőst üdvözölhet. Továbbra sem érkezett meg Astrid, viszont megkaptuk Hablaty egyik nemezisét, Alvint és vele a Számkivetetteket. A történet meg teljesen új, úgyhogy minden a sorozatot szerető személy elmerülhet a kalózos kalandban.

Ami még mindig büszkélkedhet azzal, hogy egy kalandos, nagyon szerethető gyerekkönyv. A fejezetek továbbra is rövidek, olvasmányosak és pörgetik az eseményeket. Egy rövid köteten belül fel tudott mutatni két eléggé veszélyes sárkányt, akikkel meg kellett küzdeni. Volt benne haditanács, kincskeresés, iskolai oktatás keretén belül hajón való vívás, ármánykodás felnőttek és gyerekek között is.

Bár egynémely fordulata felnőtt fejjel nagyon előre látható – lehet sejteni, hogy Alvin, aki egy becsületes földművesként mutatkozik be, igazából nem egy becsületes földműves. (Csodálom is, hogy Hablaty nem fogott gyanút, amikor Alvin elkezdte vívásra tanítani – egy földművesnek ugyan honnan lennének ilyen ismeretei?) Mégis, vannak benne jó húzások, meglepetések, és tetszik az út is, ahogy nekünk van rálátásunk a jövőre is, hiszen Hablaty már legendás Viking Hősként állítja össze gyerekkora történeteit, így tudjuk, hogy hiába minden balszerencséje vagy szerencsétlenkedése most, túl fog ezeken lendülni.

Szimpatikus, ahogy ő folyamatosan azt az utat követi, hogy az erőszak helyett ésszel oldja meg a helyzeteket. Hogy jobban bízik a kommunikációban, mint az izmaiban. Cowell nem kell, hogy a szánkba rágja, a cselekményen keresztül képviseli, hogy a konfliktusokat meg kell beszélni, hogy az erőszak nem a célravezető út.

Továbbra is nagyon szerethető karakterekkel dolgozik, és bár már vannak elvetemült ellenfelek is, mégsem ijesztő szörnyek. Még Alvin is kap egy vonzó oldalt, noha simán lehetne egy korrupt és züllött semmirekellő is, aki a renegát és kannibál vikingek törzsét vezeti. Durva is, hogy nem érzem a terrort abban sem, hogy a Számkivetettek kannibálok, és van is olyan jelenet, melyben vacsorát készítenének Hablatyból és apjából.

Ok, azért Halvér néha az agyamra megy. Itt még csak nem is olyan okos, mint a mesében, simán csak szerencsétlen, akinek régen annyi lenne Hablaty nélkül. Tudjátok, hogy hívja itt a sárkányát? Horrorborjú. Jep, szerintem is borzalmas egy név.

A rajzok most se lettek szebbek, de a sztori ötletes és szórakoztató, folyt.köv!

Cowell: Így lehetsz kalóz – Mint gyerekkönyv: 90% önállóan, de folytatásként is ok. Humoros, kalandos, játékos.

Szubjektíven: 85% még mindig zavarnak a rajzok, de a cselekmény kárpótol. Szíve van.