Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Edwards: Nincs menekvés

2024. február 22. - BBerni86

Fülszöveg: nincs_menekves.jpg

Két évvel ezelőtt a tizenöt éves Scarlett Seattle-be utazott, hogy egy hetet töltsön az ott élő bátyjával, Aidannel. A fiatal lány azonban a városnézést követő éjszaka nyomtalanul eltűnik. Hosszas nyomozás, téves jelek és zsákutcák után Aidan már majdnem feladja a reményt. Ám ekkor egy idős nő, Francesca hosszú vonatútja alatt a hajnali derengésben megpillant egy lányt, amint fejvesztve menekül üldözője elől egy észak-kaliforniai erdei tisztáson. Az asszony azt állítja, hogy a lány csakis az eltűnt Scarlett lehet. De vajon tényleg ő az?

Aidan elindul, hogy kiderítse az igazságot, és a Francesca által leírt helyszínt keresve egy tűzvész sújtotta, eltűnt tinédzserek képeivel teleplakátolt városra, Eaglewoodra talál. A helyiek szemmel láthatóan félnek, a rendőrség pedig nem ad választ Aidan kérdéseire, aki úgy érzi, ismét zsákutcába jutott. Egészen addig, amíg egy véletlen találkozás az éppen hazatérő, eredetileg Eaglewoodból származó Lanával rá nem vezeti őt az első valós nyomra. Ám miközben lassan körvonalazódnak az események, Lana és Aidan halálos ellenségeket szereznek maguknak. Olyanokat, akik bármit megtennének, hogy elhallgattassák őket.
Már csak egyetlen dolog számít: hogy megtalálják Scarlettet – még ha ez az életükbe is kerül

Szerintem: 

Igazán nem tudok mibe belekötni, de kiemelni sem olyasmit, amiért

Tovább

Larsson & Korsell: A sellőlény

Pax 6.

pax6.jpgFülszöveg: 

A BENNÜNK LÉVŐ FÉLELEM A LEGERŐSEBB BÖRTÖN
Amikor Alrik és Viggo iskolájában tematikus napot tartanak, történik valami egészen félelmetes. Alrik alatt beszakad a jég! Talán a sellőlény csalogatja áldozatait a jégpáncél alól? Ráadásul a Gripsholm kastélyba új intéző érkezik, aki valahogy hátborzongató. Mindennek a tetejébe pedig a fiúk anyja is megjelenik Mariefredben… a legrosszabb meglepetéssel! És még csak nem is sejti senki, hogy a meglepetés milyen következményekkel jár majd!

Szerintem: 

A felén túl vagyunk, és kezdek érezni benne

Tovább

Dezső: Magyar kóla

A kokain útja Magyarországon

Fülszöveg: magyar_kola.jpg

A 2019-es év talán legnagyobb könyves szenzációja, a Maffiózók mackónadrágban című bestseller szerzője, a távozó indexes oknyomozó újságíró, Dezső András újabb alvilági történetek feltárására szánta rá magát. Ezúttal a magyarországi kokainpiac és a drogban úszó elit világába ad betekintést.

Vajon élnek-e Magyarországon kokainbárók, vagy a hazai nagyágyúk csak kispályások a világ többi országának kereskedőihez képest? Hol helyezkednek el a magyar bűnözők a világ kokaintérképén? Mennyi pénzt szakít egy magyar drognagykereskedő és hogyan dolgozik egy díler? Honnan és hogyan jut be Magyarországra a kokain és miért elsősorban a felső tízezer vagy éppen a celebek és a politikusok körében népszerű? A szerző – aki az olvasóval megismerteti az első magyar kokainkirály történetét is – kutatómunkája során ismét elmerült az alvilágban és a felvilágban is, megtörtént eseteknek járt utána, hogy bemutassa, milyen is a „magyar kóla”.

Szerintem: 

A drog világa azért elég népszerű téma. Van egy tucat vagy

Tovább

Dawn: Az Ördög Szíve

Sunderon 2.

sunderon2.jpgFülszöveg: 

Sun olyan ajánlatot kap az Ördögtől, amire nem mondhat nemet. Emberek, démonok és angyalok sorsa múlik a döntésein, de már ő maga sem tudja, kinek az oldalán áll valójában. Nefrába érve azonban olyan titkok rebbennek fel előtte, amik alapjaiban változtatják meg az önmagáról alkotott képét. A rémálom többé már nem csupán álom, és már csak a rém marad, ami az ő belsejében várakozik a szabadulásra. Végül pedig csak egy fontos kérdés marad: Képes lesz-e Sun Whiscost maradni?

Deron megaláztatásai folytatódnak. Nefrába érve Sun alárendeltjeként kénytelen tanácsadóként szolgálni. Az erejétől megfosztott herceg teljesen védtelen az emberek és a démonok között, miközben a harmadik szíve az egyetlen fegyvere. De vajon képes lesz uralni azt az egy szívet, aminek sohasem tudott igazán parancsolni?

Szerintem: 

Kezdjük talán ott, ahol egy könyv az első benyomást teszi. Nálam ez két dolog: a

Tovább

Mörk: Asszonyom, édes úrnőm

Egy világjárvány. Egy különös lány. Egy szabálytalan szerelem.

Fülszöveg: asszonyom.jpg

Az ​1600-as évek elején Prága az aranycsinálás lázában ég. A várban, ahol ugyanúgy a bölcsek kövét keresi a babonás császár, mint a sok alkimista, varázsló és szerencsevadász, tömlöce mélyén gyermeket szül egy boszorkánysággal vádolt fiatal nő. Mire a börtönőrei észbe kapnának, ő maga meghal, az újszülöttnek pedig nyoma vész.
    Mindeközben a vallásháború felé sodródó Európa népeit az Újvilágból érkezett járvány tizedeli. Csodatevőnek hitt déltengeri ellenszerével, a guajakfával Augsburg dúsgazdag polgárai, a Fuggerek kereskednek. Az élet fájaként emlegetett szer nyomában jut el a sváb városba a fiatal Johanna is, aki lány lévén ugyan nem követheti orvos édesapját annak hivatásában, a gyógyfüvekről azonban mindenkinél többet tud. Azt reméli, a titokzatos növény segítségével megmentheti annak a fiúnak az életét, akit a világon a legjobban szeret. Az élete azután váratlan fordulatot vesz, amikor megismerkedik az itáliai énekessel, Niccolòval. Az angyalarcú fiú egy új műfaj, az opera csillaga, hercegi udvarokban dolgozik, a legnagyobb zeneszerzők írnak darabokat neki, megnyerő külseje és magával ragadó hangja miatt nők és férfiak egyaránt rajonganak érte. Ő azonban a hírnévért nagy árat fizetett, most pedig menekülni kényszerül egy befolyásos nagyúr elől, aki megszokta, hogy a kívánsága parancs.

Szerintem: 

Korrekt és szépen megírt, de az a

Tovább

Hunter: Csakis az igazat

Adam Fowley 5.

csakis_az_igazat_1.jpgFülszöveg: 

Csinos ​egyetemista. – Idősebb professzor. – Azt hiszed, tudod, mi lesz ebből?
– Nagyon tévedsz.
A nő mindent kockára tesz – a férfinak csak vesztenivalója lehet.
Egyikük mindenképpen hazudik.
Amikor egy oxfordi egyetemista megvádolja az egyik professzort, hogy szexuálisan bántalmazta, Adam Fawley detektívfelügyelő csapata azt hiszi, ez egy unásig ismert sztori. De nagyobbat nem is tévedhetnének.
Ugyanis az állítólagos szexuális ragadozó nem férfi, hanem nő – ő a tanszék üdvöskéje. A vádló diák pedig egy száznyolcvanöt magas férfi, egy rögbijátékos.
Fawley nyomozónak és csapatának versenyt kell futnia az idővel, hogy kiderítsék, mi az igazság. De nem veszik észre, hogy valaki pont őket figyeli. És annak a valakinek az a terve, hogy örökre kiiktassa Fawley-t.

Szerintem: 

Amikor a skandináv krimi módra szenvedő nyomozó életébe egy kis napfény érkezik. Csak addig még

Tovább

Glukhovsky & Nuyten: Metró 2033

Fülszöveg: metro2033.jpg

2033-at írunk. Az egész világ romokban hever. Az emberiség majdnem teljesen elpusztult a végzetes atomháborúban. Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és mutáns szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a metróhálózatban keres menedéket. Csak az őrültek és a kincsvadászok merészkednek a felszínre. Artyomnak egy megbízást teljesítve a sötét és borzalmakkal teli alagutakon át kell eljutnia a célállomásig – nemcsak a saját élete, de az egész emberiség léte a tét.

Szerintem: 

Egy regény képregény változata, így nem nagyon van késztetésem a

Tovább

Murail: A lélekdoki - 2. évad

Megváltó 2.

a_lelekdoki2.jpgFülszöveg: 

Sauveur Saint-Yves, a daliás termetű, sármos klinikai szakpszichológus lázas igyekezettel próbál egyensúlyozni mozgalmas magánélete és népszerű magánrendelője között. Ami bizony nem könnyű, mivel Sauveur túlzottan is a szívén viseli fiatal páciensei minden gondját-baját. Így a tizenhárom éves Ella Kuypensét, aki fiú szeretne lenni (no meg híres regényíró).

A tizenkét éves Blandine Carréét, aki gumicukron él, és Pullip-babás videóinak tizennyolcezer feliratkozója van a YouTube-on. A tizenhét éves Gabin Poupard-ét, aki játékfüggő, és mellesleg a pszichológusa padlásán csövezik. A tizenhat éves Samuel Cahenét, aki nem mosakszik, és még csodálkozik azon, hogy a lányok folyton kikosarazzák.

Vagy ott van Alex és Charlie, akik nevükkel ellentétben nők, és közös gyermeket szeretnének. Mindannyian Sauveurtől várják a segítséget. Pedig a megváltó is szeretne olykor megváltott lenni…

Szerintem: 

Már nem emlékszem, hogy az első évad is ennyire vitákra késztetett magammal, vagy ennek a résznek

Tovább

Jordan: A nagy hajtóvadászat

Idő Kereke 2.

Fülszöveg: anagy1.jpg

Egy kürt, amelyről évszázadok óta beszélnek. Egy kürt, amely csatába szólítja a régi idők holt hőseit. Egy kürt, amely után megannyiszor indult már hajtóvadászat, és azokról is számtalan új történet született…

Valare Kürtje váratlanul kerül elő – és ugyanilyen váratlanul nyoma is vész.

Rand al'Thort gúzsba köti a sorsa, és a legkevésbé sem fűlik hozzá a foga, hogy beteljesítse a végzetét. Ha azonban nem indul a Kürt nyomába, akkor nem segíthet a barátján, Maten, akinek egyre kevesebb ideje van hátra. Segítőtársai és ellenségei között régi és új ismerősök egyaránt akadnak – beleértve egy rejtélyesen vonzó lányt is, akinek kevesen képesek ellentmondani. Vajon kinek jut a megtiszteltetés, hogy megszólaltathatja Valere Kürtjét, és mennyi igaz egyáltalán a róla szőtt mesékből?

Szerintem: 

A leggyakrabban eszembe jutott jelző erről a kötetről is a

Tovább

Bökös: A fenevad bukása

Sárkányos Rend 3.

a_fenevad_bukasa.jpgFülszöveg: 

Ezernégyszázhuszonnyolc. ​Gabriel de Sceleus látszólag mindent elért, amire csak vágyhatott: hiába lett Cillei Borbála halálos ellensége, Zsigmond király bizalmát élvezve, kancellárjaként és diplomáciája fő szervezőjeként hatalmas vagyonra, befolyásra, előbb püspöki, majd érseki címre tesz szert, és azt suttogják, nem alaptalanul számít a bíborosi kalap elnyerésére sem. Gabriel azonban minden eredményét, minden erőfeszítését hiábavalónak érzi, hiszen nem tudta megszerezni Borbála királynétól azt, amire a legjobban vágyott: Szent László vérereklyéjét.

Miközben Gabriel és Borbála a legalattomosabb és legkegyetlenebb eszközöktől sem visszariadva vívja magánháborúját, Zsigmond Galambóc várát ostromolja, az északi országrészt, a királynői birtokokat husziták dúlják, és Velence kitartó diplomáciai erőfeszítéseinek köszönhetően veszélybe kerülni látszik a Zsigmond által hőn áhított német-római császári korona elnyerése is. Az udvart és szinte egész Európát behálózó cselszövések közepette időnként szembekerül egymással a magán- és a közérdek, kényszerű szövetségek születnek halálos ellenségek között, és akár családon belül sem ritkák az árulások.

Azonban minderről mit sem tudva Nagyváradon felcseperedik egy göndör, vörösesszőke hajú fiúcska, aki különösen éles eszével és az anyjától, a királynétól tanult alkímiai ismereteivel tűnik ki kortársai közül. Johannes a szigorú anyai parancs ellenére egy nap Pozsonyba szökik Váradról, ahol megakad rajta a nagy hatalmú és rettegett Gabriel de Sceleus kancellár szeme, és inasává fogadja az árvának hitt fiút.

Ám a tehetséges és bátor gyermek titka óhatatlanul lelepleződik, és Gabriel úgy dönt, a fián keresztül áll bosszút az anyán…

Szerintem: 

Most már komolyan pislogok a címre is. Ki az

Tovább
süti beállítások módosítása