Íme, három méltatás. Rájöttök, melyik regényről írták?
1: Emlékezetes történet bosszúról, hadviselésről és hatalomvágyról, mely a Trónok harca és az Éhezők viadala legjobb pillanatait idézi. Kirkus Reviews
2: Rejtélyes pszichológiai történet az anyaság erejéről, a kamaszszerelem intenzitásáról és a tökéletesség veszélyéről. Reese Whiterspoon
3: Intelligens és lebilincselő: nem csak Monet-rajongóknak. The Times
Megoldás: Tovább!
Családos, féltékenykedős, női.
Emma pár éve nem cserélt volna senkivel: megtalálta a nagy Ő-t Alex személyében, akit mindenki irigyelt is tőle. Mert jóképű, 5 évvel fiatalabb a nőnél, és nagyon szerelmesek is voltak. Az esküvő után családot alapítottak, és a kis Flóra tökéletes lett. De most Emma azzal szembesül, hogy 45 éves, túlhajszolt anya lett belőle, akinek hetek óta nem sikerült összebújni kicsit a férjével. Akinek új munkaadója egy dögös, fiatal 30-as szőkeség. Dóra, akit 
Emma legszívesebben megfujtana. Aki után kémkedik, miközben a munkahelyén is helyzet van. Kinevezik a cég honlapjának főszerkesztőjének, ami miatt szintén aggódik. Az asszony lassan bekattan, nem is sejtve, hogy nem minden az, aminek látszik.
Ismétlés következik! Mi a romantikus komédia receptje? Van egy pár, akik találkoznak, és azonnal felcsap a szenvedély. Lehet, hogy éppen utálják egymást, de az is a szenvedély egy megnyilvánulása. Összejönnek, boldogok, de akkor valami félremegy. Általában egy félreértés, valami kommunikációs zavar lép fel. De az egyik fél egy nagy gesztussal előáll, kibékülnek és boldogabbak, mint valaha.
Annyira szeretnék már valami mást olvasni, ami meglep, még ebben a zsánerben is, hogy ezt nem is tudtam ezért élvezni. Rutinos olvasóként nyilvánvaló volt, hogy nincs is ennek a házasságnak semmi baja, csak Emma agyában van egy kis gubanc. Egy félreértés. Kommunikációs gond. Amit csak kibeszélni kellene, aztán minden rendbe is jöhetne.
Ez olvasóként annyira nyilvánvaló, hogy hiába a komédia, engem irritált a konfliktus. Még jobban az agyamra ment Emma, aki elvileg egy értelmes nő, itt mégis mintha nagyon komoly IQ pontokat vesztett volna. Egyszerűen bután viselkedik, és az a sok nyavalygás… ha valamitől a falnak megyek, az önsajnálat, amiben Emma itt jeleskedik. Miért nem csinál valamit ahelyett, hogy azon kesereg, mennyire oda az élete?
Mindezek miatt azok a viccesnek szánt helyzetek, amelyekből a nő ki- és bemászkál, nekem nem viccesek lettek, hanem idegesítőek. Agyilag érzem, hogy ez komédia, nevetni kellene. Tipikusan olyan a nő, ahogy egy féltékeny feleség viselkedne. Ilyen szempontból hiteles a sztori, de akkor is fájt. Miért kell az embernek a saját ellenségének lennie?
A végére kiderül az igazság, ami szintén olyan csavart hoz, amit fárasztónak éreztem. Legalább kis utalás lett volna rá, mert így nagyon úgy éreztem, hogy Emma még annál is idiótább, mint amilyennek a regény közbe tűnt.
A stílusa a szerzőnek női regényes. Nem mélységet keres, szórakoztat. Ebben sikeres is, egy nagyon könnyen olvasható, könnyen felfogható, limonádé női regényt hozott össze. Mesénél kicsit realistább, de még így is beletenném a mese felnőtt nőknek kategóriába. (Az, hogy 45 évesen tervezi a második babát… kb. annyira mese, mint Bridget Jones családalapítása.)
Akinek rááll az agya, és nem idegesíti Emma agybaja, annak jó kis kikapcsolódás lehet.
R. Kelényi: Egy hajszálon múlt - Mint női komédia: 65% a szituáció abszurd, de pszichésen hihető. Vicces, néhol erőltetett.
Szubjektíven: 45% nagyon kierőszakolt a konfliktus, és Emma önsajnálata nagyon idegölő.
Cím: Én, a gyilkos
Szerző: Max Manning - nálunk ezzel a kötettel mutatkozik be. Siker esetén Fenton felügyelő következő ügyei is érkezhetnek sorra.
Műfaj: thriller
Cselekmény: adott egy sorozatgyilkos, aki az áldozatairól készít két felvételt. Az egyiket, amikor még élnek. Majd egyet a holttestről. De egy vírus mindig letörli őket a netről, mielőtt Fenton felügyelő nyomra bukkanhatna. A gyilkos munkája egyre népszerűbb, egyre többen követik figyelemmel, és lassan már nem is véletlenszerű az áldozatok kiválasztása. Fentonnak már személyes érdeke is, hogy a nyomára akadjon.
Várható megjelenés: talán ősszel
Miért várós?
- Tetszik a tematika. A neten keresztül közvetített gyilkosság, amit a nyomozó igyekszik megakadályozni.
- Kint szép sikerei vannak, kideríthetjük, miért.
- Még sok mindent nem tudni róla, érdekel is, pontosan milyen.
Kamaszos, nyomozós, halálos, titkos.
Az 1960-as évek, amikor a gyerekek sokkal szabadabban mozoghattak még. Felpattantak a kerékpárjukra, és nyáron övék volt a világ. A jó barátok is ezt tervezik a nyáron, 11-12 évesen. Ám nem várt veszedelem csap le 
rájuk és a városukra: az egyik kis társuk eltűnik, majd élőholtan látják újra, amit nem tudnak kinek elmondani. Egyes felnőttek furán viselkednek, mások visszajönnek a halálból, és gonoszak. A fiúk megfogadják, kiderítik, mi folyik itt. Az eszes Duane felfedezi a Borgia harang legendáját, és a fiuk lassan képesek szembeszállni az ellenük törő erőkkel. Egyre több múltbeli esemény nyer értelmet, és egyre többet tudnak. Szentelt vízzel, tűzzel, egy tervvel készülnek a nagy összecsapásra, miközben a lények sem tétlenkednek.
A horror zsánerén belül is külön kasztot képvisel, amikor gyerekek kerülnek életveszélybe, olyakor természetfeletti, máskor egyéb veszedelem miatt. Mivel itt a természetfeletti az ellenfél, nekem hamar be is ugrott Stephen King klasszikusa. Az. Nagyon nem akartam, de egyfolytában ezzel hasonlítgattam össze Simmons kötetét.
A cselekményben nem is kevés a hasonlóság. Mindkettőben van egy eltűnt kisgyerek, amit majd egyre több furcsaság követ. Mindkettőben egy csapat gyerek fog össze, és menti meg a várost a szörnyűségektől, miközben a felnőttek tehetetlenek és érthetetlenek. Bár a tényleges cselekményben nem hasonlítanak, más jellegű a gonosz és a segítői, máshogy harcolnak ellene, de akkor is, az esszenciája nagyon hasonló.
A történet végig pörög, és nagyon sok szálon fut. A baráti társaság minden tagja megkapja a maga fejezetét és kalandját, ha egyik-másik jobban ki is emelkedik a többi közül. A számomra egyik legérdekesebb Duane szála volt, akiben Artemis Fowl elődjét fedeztem fel. Ő még gyerek annyira, hogy higgyen a természetfelettiben. És van olyan okos, hogy le is tudja nyomozni. Éppen csak küllemükben nem egyeznek meg – Duane kövér, akinek egyértelműen az agya az erőssége. De emlékezetes az is, ahogy Mike a nagyanyja egykori udvarlóját nyomozza le, vagy Jim Harlen, aki merészen falra mászik, aztán a kukában köt ki.
Erről most rájöttem arra is, hogy egy kis fekete humor is megcsillan a lapokon. Ugyan alapvetően inkább a feszültséget és az ijesztő elemeket adagolja a szerző, de mivel kiskamasz fiú hősei vannak, néha egy-egy könnyedebb pillanatot is kapnak. Pl. amikor Jim azon viccelődik, hogy mivel a zuhanásban elvesztette az emlékeit, még akár az is lehet, hogy nem esett, hanem a barátai ütötték le egy lapáttal, aztán dobták ki a kukába.
Kicsit vacillálok is, hogy ez horror vagy inkább thriller. A vége már inkább horror, az eleje inkább thriller. Ott még nem látjuk a szörnyűségeket, csak érezzük, hogy valami nem stimmel. De aztán egyre több minden kiderül, egyre több rémség bukkan fel.
A srácok kapnak annyira egyedi karaktert, hogy külön és csapatban is működjenek. Mondjuk, nekem jobban tetszett, amikor közösen gondolkoztak és találtak megoldást, de egyénileg is haladtak. Nem túl bonyolult jellem egyik sem, de sokfélék és hitelesek.
Tanulságot nagyon nem lehet ebből a kötetből leszűrni. Simmons stílusosan szórakoztat és ijesztget kicsit, újabb emlékezetes nyomozó gyerekcsapatot találva ki.
Simmons: Dermesztő nyár - Mint thriller: 80% horror és ifjúsági elemekkel kevert, hangulatos, szórakoztató regény.
Szubjektíven: 70% tetszett, de folyton King és „Az” jutott róla eszembe. Atmoszféra pipa.
Már mozikban Hablaty és Fogatlan utolsó kalandja - lehet összevetni, mit változtatott a DreamWorks a regényekhez képest!
Morpurgo egyik legismertebb regényéből készült a Hadak útján.
Ami egyszerre családi film, háborús. Spielberg lenyűgöző képekkel, nagyívű sztorit mesél el nekünk. Egy ló szemszögéből a világháborút, és egy barátságot, mely kitartott szögesdrótok árnyékában is.
(Arról nem is beszélve, mellékszerepekben milyen meglepetésekre lehet bukkanni.)
Varázslatot visszahozó, lázadós, harcos.
Orisa földjén egykor virágzott a mágia. Sötét bőrű, fehér hajú művelői hatalommal bírtak, és belőlük lettek az első uralkodók is. De ahogy a mágiát önkényesen, magukért kezdték használni, lassan elvesztek a képességek. Olyannyira, hogy akikben maradt varázs, gyűlölet tárgyai lettek. 12 éve a király parancsba adta, hogy minden mágussal végezni kell. Generációkat irtottak ki, csak néhány gyermek maradhatott életben, akik már nem fértek 
az erejükhöz. Ilyen lány Zelie is, aki a mindennapi megélhetésért küzd. Ám egy nap a piacon rejtélyes lány kéri a segítségét. Amari a király lánya, aki megszökött a tekerccsel, mellyel van remény a mágia visszahozására. A két lány és Zelie bátyja nagy kalandra indulnak, ereklyéket kutatnak és készülnek a szertartásra. Ám Inan herceg a nyomukban van, aki már szinte mindent feláldozott, hogy apja hű fia legyen. Talán a húgát is fel kell?
Tomi Adeyemi sikeresen egy új hangot hoz a YA fantasy világba. A leggyakrabban a nyugati civilizáció misztikus lényei szerepelnek: vámpírok, tündérek, farkasemberek, angyalok, boszorkányok, istenek gyermekei. De a kenyai-amerikai írónő a régi Afrika szellemeit idézi fel, amivel nem nagyon találkozhattunk még regényben.
Bár egy fantasy helyszínt használ: Orisa földjét, nem nehéz egy afrikai országot beleképzelni, ahol törzsek vannak, és minden fölött egy király. Ahogy élnek, a falvak, a királyi udvar, a ruháik, mind azt a lépet idézték fel bennem, ahogy egy Fekete Afrika szívében levő, régebbi korszakbeli országot elképzelek.
Tetszett, ahogy a mese és a valós elemek keveredtek benne. Mert eddig arról írtam, mennyire autentikusnak éreztem az afrikai környezetet, miközben ez egy fantasy regény is. Mágusokkal, varázslattal, áldozatokkal. De mindezeket olyan finoman és arányosan keveri össze, hogy szinte könnyebben olvastam ősi mítosznak, mint fantasynak.
Adeyemi nagyon jó atmoszférateremtésben, és van is hangulata a könyvének. Kicsit más, mint amit megszoktunk, de ez kifejezetten előnyére válik.
A cselekmény is pörög, folyamatosan adagolja a kalandokat és a történéseket a szerző. Ezt feldobja azzal is, hogy nem egy elbeszélője van, hanem Zelie, Inan és Amari osztoznak a fejezeteken. Talán Zelie a leginkább kiemelt, de ez nem megy a másik kettő hanyagolására. Olyannyira, hogy szerintem Inan herceg a regény legizgalmasabb karaktere. Hozzá képest a két lánynak egyszerű a sorsa: tudják, mi a helyes és mennek érte előre. Erősek, jók, ők a hősök. Inan viszont küzd magával, a neveltetésével, tulajdonképpen az egész srác egy nagy önellentmondás és zavaros massza. Meg akar felelni az apjának, elhiszi, hogy az apja módszerével kell megmentenie a világukat. De aztán elkezdi megkérdőjelezni mindazt, amit tanult. Zavar van a fejében, válaszokat keres, de nehéz változni. Mert ő már rengeteg áldozatot hozott, és ha most vált, mindazok értelmüket vesztik. Ugye, hogy ő sokkal izgalmasabb, mint a példaszerű hősnők?
Ha valamibe bele akarok kötni, az a szerelmi szál lesz. Abban nincs semmi új vagy érdekes, mondhatom, YA tipikus.
Jó regénynek tartom, talán látszik is a fenti sorokból, de igazán nem szerettem. Passz.
Adeyemi: Vér és csont gyermekei - Mint YA fantasy: 70% nagyon erős a stílusa, a világa, a karakterei mélyek és tragikusak.
Szubjektíven: 55% a hangja megfogott, jó a sztori is, és valamiért mégse fogott meg.
Kijött az új Theresa Driscoll thriller!
Benne egy nő, aki rábízta a kisfiát egy új ismerősre, hiába ment róla a durva pletyka. Aztán jön a telefon, hogy két gyerek kórházba került. Az egyik az ő Bene. Csak nem végzetes hibát követett el?
Különös hogy Givernyből elvágyódik valaki. Nem gondoljátok? Ám ők mindhárman úgy gondolták, hogy a fala börtön, szép, nagy kert, de rácsok veszik körül. Akár egy elmegyógyintézet parkját. Szemfényvesztés. Festmény, amelynek lehetetlen kilépni a keretei közül. (Bussi: Fekete vízililiomok)
Egy részed örökké ártatlan marad. Az a részed értékesebb az összes többinél. (Kushner: A Mars Klub)
A szavak annyi mindent szétrombolhatnak. És a hallgatás néha annyival többet mondhat. (Wilke: Roofer)
Úgy érezte magát, mintha egy óramutató hegyén egyensúlyozott volna egy idegenhez tartozó múlt és egy elképzelhetetlen jövő között. Különös érzés volt ez olyasvalakinek, aki át tudott lépni az időn. (Jackson: Időjárók)
(…) mindig azok az apró dolgok keltenek az emberben olthatatlan vágyat arra, hogy egy villával halálra döfje élete párját, amelyek miatt annak idején szerelmes lett belé. (Dillon: Minden vágyam)
Nagyon is illett hozzá a környezet: a szoba pont olyan sötét volt, mint ő. (Thalese: Kukkoló motel)
Börtönös, rossz döntéses, kényszerpályás.
Romy jól tudja, többé már nem láthatja a fiát. Ahogy évek óta nem láthatja. Mert volt egy férfi, aki követte és figyelte. Aki elől elköltözött, de a férfi visszatért. És Romy megragadott egy csavarkulcsot, lecsapott. Többször is. Ő kétszeres életfogytig letöltendőt kapott érte, a bíróságot nem érdekelte, hogy az egzotikus vetkőző lány veszélyben érezte magát. Ők azt látták, hogy ő egy szexmunkás, aki drogozik is. Szerintük a fiának jobb lesz 
nélküle. A börtönben is kialakul egy közösség, íratlan szabályokkal. Soha nem kérdezheted meg, a másik miért került ide. Ám van egy oktató itt, aki sajnálja őket, aki tesz nekik egy-egy szívességet. Romy tőle reméli, hogy megtudja, hogy van a fia, kihez került.
Rachel Kushner a kortárs amerikai irodalom feltörekvő csillaga, akinek eddig három regénye jelent meg. Kapott már egy tucat díjat, és nagyon jó kritikái vannak. Nálunk a Mars Klub az első megjelenő regénye, ami szintén büszkélkedhet jó pár díjjal és jelöléssel.
De miről is szól ez a regény? Bevallom, én abban reménykedtem, hogy valami thriller alapra lesz felhúzva a történet. Vagy olyasmi lesz, mint az Orange is the new black. De ez más. Sokkal inkább kortárs dráma, mint szórakoztató irodalom.
Mozaikszerűen áll össze a történet, több elbeszélőt és idősíkot kever össze a szerző. Van olyan, hogy egy-egy elbeszélő váltás miatt még a jelen időpontjait is keveri – olvashatjuk az eseményeket az egyik szereplő szemszögéből, majd valamikor ugyanaz az epizód valaki másnak a nézőpontjából is megjelenik.
Szeretem, ha egy regénynek van cselekménye, ha klasszikus értelemben regényszerű. Így ezzel az össze-vissza, nehezen összeálló történettel voltak is gondjaim. Csak epizódokat villant fel, és nagyon nehezen lehetne összehozni, mi történik ebben a történetben. Mert igazából nem sok. A nők próbálják túlélni a börtönt, barátságokat kötnek és emlékeznek. Van, aki tervez, aki még tud álmodni, másoknak már ez sincs meg.
Ebben a regényben nem az a lényeg, hogy mi történik. Hanem a rendszer, ami ilyen sorsba kényszeríti a nőket. Ok, bűnöztek, büntetést érdemelnek. De a rendszer tényleg mindent figyelembe vett? Jogos, amit művelnek velük? Hogy egy anya azt sem tudhatja, mi történt a gyermekével? Nem vádirat a regény, azt azért nem mondom. De felhívja a figyelmet arra, hogy a rendszernek vannak hibái.
Igaz, megoldások nincsenek benne. Ez nem egy utópia, vagy disztópia. Egy korrajz, ami szembesít a helyzettel, egy börtönkrónika.
A szereplőit igyekszik mélyen és sok oldalról ábrázolni. A bevett technikája, hogy a szereplőt bemutatja belülről a gondolataival, tetteivel, emlékeivel. Aztán megmutatja azt is, hogy a körötte élők milyennek látják őt. Mi meg a kettőből megalkotjuk a saját nézőpontunk róla.
Realista, hiteles történet. Azt értem, miért szereti a kritika. De azt is pontosan értem, nekem miért nem tetszik. Mert nem szórakoztat. Ez csak nyom lefelé, és nekem nagyon hiányzik egy klasszikus eseménysor benne. Feminista szemmel meg nem akarom olvasni. Mert nem tudom azt mondani, hogy a női börtönök rosszabbak. Szerintem egy férfi börtön is pocsék hely.
Ez nagyon nem az én világom, a kortárs szépirodalom kedvelőinek inkább bejönne.
Kushner: A Mars Klub - Mint kortárs: 75% társadalmi problémafelvetés, több idősík használata, összetett jellemek.
Szubjektíven: 30% a cselekményközpontú sztorikat jobban szeretem, ezzel szenvedtem.