Kosztümös, arisztokratás, gardedámos, összeesküvős.

Lady Georgiana a király unokatestvére, egy nemes hölgy, akinek van egy titka: a családi vagyonnak régen annyi. Így kénytelen minden személyzet nélkül vinni a londoni házat, és a megélhetésért álnéven takarítást vállalni. Talpraesett lány, boldogul, és nem akar az anyja nyomdokaiba lépni, aki gazdag férfiak kitartottjaként éli a világát. Szerelemre vár, fájlalja is, hogy a sármos Darcy láthatóan egy másik hölgyet részesít előnybe vele szemben. De most nem ér rá ezen töprengeni: a királynénak megint van egy terve, hogy válassza el a trónörököst az amerikai nőtől. Egy német, fiatal és bájos hercegnőt hív meg az udvarba, akinek Georgie lesz a gardedámja. Hanni sajnálatos módon gengszterfilmektől tud angolul, és a zárdából kiszabadulva a jóképű férfiak után veti magát. Az egyik kiszemeltet meg is ölik, és Georgie kapja a feladatot, hogy rendet tegyen, mielőtt kipattan a botrány.

Rhys Bowen sorozata krimiként van definiálva. De mennyire krimi ez? Ahogy azzal szemben is vannak fenntartásaim, hogy a sorozat az Őfelsége kémnője címet kapta. Lehet, hogy túlzottan befolyásol a Vörös veréb és La Carre kötetei, de egy kémnőnek nem kellene kémkedni is? Valamilyen titkot kiderítenie?

Mert ha ennek a kötetnek a cselekményét nézem, a kémkedés és a krimi nem éppen az, amit találtam benne. Egy minimális krimi van – durván a regény háromnegyedénél megölik az egyik fiatalembert, aki körül Hanni legyeskedett. Övé a holttest a könyvesboltban. És a királyné valóban Georgie feladatául szabja, hogy derítse ki, amit lehet, hogy a botrányt elkerüljék, de a lány nem nyomoz. A nagyapja próbálkozik, de a cselekmény nem őt követi. Georgie meg mindig jókor van jó helyen, így végül ő oldja meg a rejtélyt, de nem nyomozóként és önerőből, hanem csak összerakja, ami az ölébe hullik információ.

A kémkedést pedig egyszerűen nem találom. Kérnek a lánytól szívességet, de ennyi. Gardedám lesz, nem Mata Hari!

A regényben sokkal erősebb a nemesi életmód bemutatása, és a humoros jelenetek. Wodehouse az egyik szerző, akihez hasonlítani szokták Georgie kalandjait, és ebben több is a velő. A rangok és címek világát láthatjuk, kicsit humorosan, kicsit cinikusan, nagyon angolosan. A regény ebben a tekintetben erős, remekül megrajzolja, milyen lehetett arisztokratának lenni akkoriban, amikor David még herceg volt, és az anyja aggódott Mrs. Simpson miatt. A kosztümös regények általában nem ezt a kort preferálják, hanem még korábban Viktória korszakát, így ez is ad neki egy pluszt.

Tetszett nekem az is, ahogy a hagyományos világ és a már kezdődő modernizmusok kezdenek összecsapni. Itt még finomabban, mint a Victoria Bredon sorozatban, ahol Victoria már modern és szüfrazsett. Georgie elvben még nagyon konzervatív, a nemesi címmel, házassággal kapcsolatban is, csak a látszat miatt sok olyasmit is meg mer tenni, amin ma már nem akadunk fent, de neki ott és akkor nagyon titkolnia kellett. Mint a munkavállalás.

Jó a szerző stílusa is, kissé szenvtelen talán, de ennek köszönhetően nem uralkodik el a romantika, amit tudtam díjazni. A hangulata jó, ha a cselekmény lehetne krimisebb is.

Downton Abbey rajongóként nekem ez a sorozat bejön, de a krimit így is hiányolom belőle.

Bowen: Holttest a könyvesboltban – Mint krimi: 55% kevés a krimi, ez inkább társasági szociológiában erős. Szórakoztató.

Szubjektíven: 70% bejött a humora, bírom a szereplőit, de fura ez a budoár krimi világ.

Menekülős, lelkiismeret-furdalásos, papos, rókás.

Abel Ector, a húszas éveiben járó fiatal pap egy szombat este hazafelé tart a heti, szokásos dorbézolásból. Ilyenkor nők, alkohol, minden jöhet, ami feledteti vele, mennyire gyűlöli az életét, a szakmáját, meg azt a törpe falut, ahol pár vénember papjának kell lennie. A zord idő és a részegség nem nyerő párosítás, Abel is látni kezd dolgokat. Egyre biztosabb benne, hogy egy róka van a nyomában. Vajon csak képzeli, és a lelkiismerete játszik vele? Mert van mit megbánnia bőven. Miközben egyre jobban elmerül az emlékeiben, hazaér a Monte Pedro árnyékába. Ám nyugalom itt sem vár rá – ahogy a hegy egyre vörösebb, a róka egyre valóságosabb, és Abelt akarja magának. A férfinak harcolnia kell, ha túl akarja élni az estét.

Alapvetően a klasszikus, hagyományos elbeszélésmódú, cselekményközpontú irodalmat szeretem. Így nem meglepő, hogy a posztmodern számomra sokáig szitokszó volt. Az egyetemnek köszönhetem azt, hogy már hajlandó vagyok meglátni a játékot a modernizmusokban, és próbálok vele játszani.

Azt tudtam értékelni ebben a kötetben, hogy az első fele bekapcsolta a szemináriumokon edződött elemző agyamat. Meg akartam találni a mögöttes tartalmat, felfedni a szimbolikát. Ha a cselekményt magát nem is, ezt az intellektuális kihívást kifejezetten élveztem. Mert a cselekmény nem tűnt soknak – egy autóút, ami alatt jönnek az emlékek. De ami mögötte van, már izgalmasabb. Mint az a bizonyos Madeleine… az időkezelés is Proust felé terelt.

Először is, elkezdtem belelátni egy elég komoly egyházkritikát. Mi másért lenne a kötetnek olyan hőse, akivel minimálisan sem lehet szimpatizálni? Ő egymagában megtestesíti mindazt, amit a katolikus egyház ellen feldobnék. Már eleve az, hogy Abel apja és nagyapja is katolikus pap volt. Ő meg ugyanolyan erkölcstelen, mint a felmenői. Pap létére még csak hite sincs, nem is volt. Mi érdekli? Pia, könnyű nők. Ha belegondolok, egy olyan negatívumot nem kapott meg, amit még a katolikus papok kaphatnának: kisfiúkat nem ront meg. Mondjuk, ha nem öregek között lenne lelki atya, ki tudja…

Majd a rókák kezdték mozgatni az agyam. A mindig feltűnő, vörös dög, ami egyre közeledik. Számomra nagyon sokáig Abel bűneinek a szimbóluma volt. Amit eltemetett, elfeledett, de most előtör és nincs menekvés. Ahogy Abel pánikba esik, a félelme nagyon átérezhető még az alkohol alatt is. (Csak éppen nagyon nem sajnáltam, mert, ahogy említettem, megvetendő figurának találtam, nem tudtam együttérezni vele se itt, se később.)

Már az Átváltozás jutott eszembe, amikor az elidegenedés egy undorító rovart csinál a fiatal főhősből. Itt azt vártam, hogy Abel a bűnös emberiség, akit utolérnek és felfalnak a bűnei. Mert az ember olyan esendő, bűnös, mint Abel. Ennek pedig ára kell, hogy legyen. Nekem nem lett volna meglepő, ha pl. öngyilkos lett volna a ránehezedő őrülettől.

De a regény második fele átcsap horrorba. Jön a róka, és egy nagyon fizikai küzdelem. És elment az a játék, amit addig élveztem. Mert amúgy nekem a szöveg túl trágár, és nagyon hosszú a verekedés. Új értelmezéssel kellett megbirkóznom, ami a természetfeletti horroré. Nem frappáns Shyamalan csavart éreztem, hanem csalódást, hogy a róka nem szimbólum.

Összességében, amíg az agyam pörgött rajta, lekötött. De horrornak nem tetszett. Ahhoz kellett volna nekem egy hős, akinek a túléléséért drukkolok, és változatosabb cselekmény, nem csak a róka bunyó. De Abel, benne semmi szimpatikusat nem sikerült felfedeznem.

Lauer: Mindenvörös - Mint posztmodern horror: 60% kétarcú: posztmodern agyas nyitány, szimpla horror harc a vége.

Szubjektíven: 45% mozgatta az agyam, de a vége ezt elvette. Nekem trágár, és Abel negatív.

Mindenki számít. Mindenki. Mindenki hős, szerető, bolond, gazember. Mindenki. (Moore & Lloyd: V mint vérbosszú)

• Mindenesetre világossá tettem Louis számára, hogy én Ivy Manorba csak akkor teszem be a lábam a kicsivel, ha azt a ronda viktoriánus belső teret eltávolítják. Szegény kicsikém máskülönben életre szóló sokkot kapna.
• Mit felelt erre Louis?
• Azt mondta, gyerekkorában ő is kénytelen volt elviselni a viktoriánus berendezést. Ere én azt válaszoltam, ez talán megmagyarázza néhány furcsa szokását. (Peters: A rózsaszoba titka)

Azért harcolt, amiben hitt. Az ilyen embert mindenki hősnek hívja. (Williams: A nyári feleségek)

• A lába megsebesült?
• A háború tette tönkre. A háború mindent tönkretesz – felelte. (Morpurgo: Flamingó fiú)

Ez jelenti tehát a családot. Olyanokat, akikért az ember képes harcolni. És akik nélkül képtelen élni. (Morgan: Lázadók)

Tudtam jól, ha megteszem, híres leszek. Tudtam, hogy nagy port fog verni az ügy. Azt hiszem, a legtöbb bűntettre az ilyesmi sarkall. Mindenki a tizenöt perc hírnévre vágyik. (Diamant: Lángelmék)

Nézett, de nem látott. Örzse rég eltűnt előle. János megkövesedett szemmel egy magasra akasztott, táncosan lobogó fáklyát bámult. Olyan az a fáklya, mint Örzse. Ő azt soha el nem érheti. És ha el is érhetné, ha meg is ölelhetné: elégetné. (Hunyady: Hollós vitéz)

Az író olykor kísértést érez, hogy összevessen két ellentétes érzést: a félelmet és a bátorságot, azt állítván, hogy ez két azonos rangú jelenség. Csakhogy a félelem érthetőbb dolog, közelebb áll a biológiához, a természethez, lényegét tekintve a reflexszel áll rokonságban. A bátorság bonyolultabb. (Akszjonov: Moszkvai történet)

Mentőakciós, kamaszos, jövőépítős.

A földiekkel egyesülve az égből érkezettek egy stabil közösséget hoztak létre, ahol az első télre készülnek. A sikeres aratást megünnepelnék, ahol Bellamy is beszédet mondhat. Clarke büszke is a szerelmére, de félti is. Ő jól tudja, mennyire megviselte, amikor kis híján kivégezték pár hónapja. Még mindig paranoiás, és veszélyt lát a természetben is. Most éppen furcsa levélhalmokról magyaráz, de Clarke megnyugtatja. Így ő érzi magát pokolian rosszul, amikor kiderül, Bellamy érezte jól. Az ünnepségükön egy ismeretlen csoport rajtuk üt, és többeket elrabolnak a terményeikkel együtt. Bellamy máris kész az emberrablók nyomába eredni, és egy kis csapattal szöktetést tervez. Eltérő módszereik miatt lesz nem egy vitájuk – kitart a szerelmük és az elraboltak abban a másik közösségben?

A 100-ak története is sejtem, többeknek ismerős a sorozatból, mint a regényekből. Pedig ez is egy olyan történet, ami eredetileg regény volt. Kass Morgan egész pontosan 4 történetet írt e szereplőkkel – és aki a sorozat miatt érdeklődik, jelzem: lesznek meglepetések!

A regények sokkal korhatárosabbak és kamaszosabbak. Szerintem a célközönsége fiatalabb, mint a sorozat nézői. Ez igaz erre a negyedik részre is, ami különben újra egy erős kötet.

Már nem épít világot, nem kell a szereplőket bemutatni, és igazából már túl vagyunk a happy enden is. Az emberek békében együtt élnek, építenek együtt, és kialakultak a fix szerelmespárok. Most egy filler epizódot kaptunk, ami a nagy egészet, ami le van zárva, nem is viszi tovább, de egy jó kaland, amiben újra láthatjuk a kedvenc szereplőket.

A bemutatott másik embercsoport is jól ki van találva. Leginkább egy szektához tudnám őket hasonlítani, ahol szépen mossák a tagok agyát. Morgan még arra is tesz egy kísérletet, hogy egy pontig alternatívaként látassa őket, ne legyenek az elemien gonoszok. De ezt nem erőlteti túl, ők az ellenség, akik rabolnak és ölnek, ha nem is mindenki teljesen agymosott még – nekik van is esélyük a megmenekülésre. A gyakorlott olvasók pedig hamar átlátnak rajtuk, azért erős nyomok vannak, igazából mit akarnak az elrablottakkal, és hogyan működik a rendszer igazából, a szép szavak mögött.

Ám nem ezt éreztem a hangsúlyos szálnak, ezért is inkább érzem ezt kalandregénynek, nem disztópiának. A szekta szál nem olyan kibontott, mint a mentőakció. Ez egy szórakoztató, kalandos kötet, amiben megmentik a szeretteik, és nem a szektások világa a döntő.

Sokkal hangsúlyosabb az érzelmi elem is. Ugyan Clarke és Bellamy már fix pár, amit a lány szülei is elfogadnak, de most veszekednek. Clarke minden áron a békés megoldást erőltetné, Bellamy előbb odacsapna egyet. Van egy alapvető világnézeti különbségük, ami miatt megkérdőjelezik az egymás iránti érzelmeik. De kicsit ebben éreztem a műséget: igazából egy percre se hittem, hogy szakítanak. Morgan is folyamatosan kiemeli, hogy szeretik egymást, csak nem értenek szót. Amikor éppen haragban is vannak, akkor is éppen azon törik a fejük, hogy nem akarják elveszteni egymást, mert abba belepusztulnak. De kellett ilyen téren is egy kis feszültség, hogy működjön az ifjúsági zsáner.

Azt pedig inkább nem narrálom, milyen tipikus, romantikus zárójelenetet kapunk velük.

Mesésebb a sorozatnál, de bevallom, ez a Clarke – Bellamy páros szimpatikusabb nekem.

Morgan: Lázadók – Mint YA kaland: 80% pörgős, kamaszosan érzelmes, de mellette eseménydús is. Jó folytatás.

Szubjektíven: 95% a 100 világába illő filler, még mindig szeretem a karaktereit, a sztori is ok.

5: Neuvel: Themisz-akták - a formátum interjús, naplós, sokban emlékeztet arra, amit a Zombiháború honosított meg. Csak tágabb a kör, ebben naplók, interjúk, vallomások, híradások szövegei is megjelennek. Itt eleinte nem úgy tűnik, hogy a világ vége közeledik. Különös tárgyat találnak, egy hatalmas kezet. Egy tudósnak van egy elmélete, kell lennie több résznek is, és majd valamit ki lehet rakni. El is készül Themisz, képeznek pilótákat is, és akkor lecsap a világvége. Érkeznek a földönkívüliek, akik nincsenek oda azért, hogy az emberiség a technológiájukkal szórakozik. Megindul a tömegmészárlás, még pusztítóbban, mint a Világok harcában. Sikerül a Themisz csapatnak megmentenie a világot? Az első két kötetet nagyon szerettem, de a harmadikkal nem voltam valami elégedett, ezért csak hátul van a listán.

4: Wilson: Robokalipszis - nagyon sok mindenben emlékeztet a Zombiháborúra. Ugyanaz az interjús formátum, ugyanúgy az emberiség a pusztulás szélén. Csak most nem a biológia és egy vírus, hanem a technológia lázad fe és lesz az emberek végzete. A Terminátor festette jövő ebben is megjelenik. Komplex világa van, az életükért küzdő hősei, akik között akad pár nagy ás valóban hősies figura is. Áldozatok, egy kemény háború, sok dráma. Itt nincs már humor, csak vér és áldozatok. Kemény, de szórakoztató és ez is elgondolkoztat arról, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a technológiának.

3: Gaál: Battleground Zero - egy átlagos napnak indult az a nap is. Senki nem sejtette, hogy eljön a világ vége. Legalábbis akkor, ha már felnőtt vagy. Mert pont azok támadnak le, és valami őrületesen módon semmisítenek meg és számolják fel a világ rendjét, akire soha nem gyanakodnál. A saját gyereked. Zsenik és őrültek vezetik őket, némelyikük logikus, mások egyszerűen kegyetlenek és vérengzőek. Egy egykori tanár próbálja meg túlélni az őrületet, miközben egy új világ van születőben. A gyerekeké. Naplószerű, hatásos, izgalmas. Adrenalin löket, amiben sok elgondolkodtató megfigyelés is van a modern társadalmakról. Ha nem is sugallnám azt, hogy a gyerekek drasztikus eszközeihez nyúljunk, de ki tudja? Lehet, hogy tényleg megértünk a pusztulásra.

2: Sigler: Járvány - az emberek ebben a horror és akcióregényben először észre sem veszik, mekkora a baj.  Valami különös elváltozás jelenik meg a testükön, mintha valami lenne a bőrük alatt. Aztán jönnek a hangok, ezek a valamik lennének? Ezek a furcsa háromszögek, amelyek őrültségekre vesznek rá? Lassan kibontakozik egy földönkívüli lerohanás őrülete, miközben egy férfi a életéért küzd. Kész kivágni magából a betolakodókat. De mi van, ha nem adják könnyen maguk? Jó, ez most Fűrész horrornak hat. Vágnál az életedért? Csak éppen ezek a háromszögek nem kérdezik meg a kis triciklin, akarsz-e játszani. Ezek ölnek, és készek a mészárlásra. Eredeti az ötlet, a könyv izgalmas, és jó a horror szint is.

1: Brooks: Zombiháború - készült belőle egy Brad Pitt film is, de aki olvasta a könyvet, annak nem kell bizonygatnom, mennyivel erősebb anyagot rakott össze Brooks. A Zombiháború krónikáját írta meg, már az emberiség győzelmét követően. Egy riporter dokumentál mindent, a kezdetektől haladva a győzelemig és a következményekig. Interjókat készít a történelmet befolyásoló személyektől kezdve az egyszerű katonákig, hétköznapi hősökkel és túlélőkkel. Egy monumentális, eposzi tabló, interjúkötetként. Benne rengeteg drámai, erős történettel. logikus szerkesztésben. Roppant stílusos a kötet, ezen felül a történetei nagyon erősek. A srácé, aki egy szomszédnál talált katanával harcossá érett. Az északra menekülők, akik a túlélésért kannibálokká kellett, hogy legyenek. A katonák, akik az életük adták, hogy a zombik ne juthassanak ki. De mellette van humora is, nagyon átgondolt az egész. Szórakoztató és drámai, logikus, az emberi kitartást ünnepli, mi kell még? Magyarul létezik egy különleges kiadás is, ami még növeli az élményt. Eredeti, fa borítóval, mintha tényleg túlélte volna a zombiháborút...

Történelmi, háborús, politikai ármányos, hősies.

Hunyadi János a semmiből érkezett, és a hadi szerencséjének köszönhetően nagyon magasra emelkedett. Európa egyik legnagyobb törökverője, Erdély és a kereszténység védelmezője, aki négy királyt is szolgált. Jó barátja és harcostársa lányát, Örzsét vette feleségül, és szerette a halálig. Megjárta az olasz hadszínteret, mikor a király zsoldosnak adta bérbe. Erdélyi vajdaként segítette Ulászló király munkáját, miközben örök ellenfele, a rőt gróf Cillei Ulrik mindenre kész volt, hogy saját atyafiságát emelje a trónja, és ott ártson Hunyadinak, ahol csak tud. A nép, az emberei istenítették, míg a hatalomra és vagyonra áhítozó főurak és papság hol kihasználta, hol megalázta, de mindig hozzá futottak, ha a törökök már az érdekeiket fenyegetették. Ő pedig harcolt, egy életen át.

Talán nem véletlen, hogy az a történelmi regényíró, akinek Hunyady a vezetékneve, előszeretettel ír a Hunyadiak koráról. Hunyadi Jánosról, a fiairól, és mindarról, ami az ő idejükben esett meg. Legyen az egy semmiből jött lovag felemelkedése Mátyás lovagjai közé, vagy a Budai Nagy Antal féle parasztfelkelés.

A Hollós vitéz pedig annak a Hunyadi Jánosnak a története, akinek a nevét a nándorfehérvári diadal miatt minden kisiskolásnak megtanítanak. Ám Hunyadi jelentősége, tetteinek nagysága nem csak abban az egy csatában mérhető. 25 éven át állta a sarat, és tartotta az országot, miközben brutális belharcokat is meg kellett vívnia.

Hunyady jó érzékkel rajzolja a portréját, életének egy-egy nagy korszakát és harcát emelve ki a kötetében. A zsoldos évek Itáliában, ami magyarázza, honnan származott Mátyás fia szépérzéke – már az apja elkezdte a reneszánsz stílust behozni a családi várba. Albert király szolgálata, a lengyel Ulászló vajdájának szerepe és a török elleni hadjáratok. Majd, természetesen a sor végén ott van Nándorfehérvár is. Nagy csaták, nagy győzelmek, és egy olyan hős rajza, aki már szinte legendává emelkedik. Minden tekintetben hős, hazafi, nagy ember. Hű az országhoz, a feleségéhez, magához. Mellette nagy hősök és nagy gonoszok.

A regény kalandos, pörgeti az eseményeket. A nagyobb kép, az ország helyzete és a török veszedelem van a középpontjában, bár a kezdés nem is kicsit romantikus. Hogyan lett Szilágyi Erzsébet Hunyadi Jánosné? Szép, romantikus nagy szerelem, hogy aztán ez a szál később alig-alig bukkanjon fel. Az elején már láttatta a szerző a meleg családi otthont, jöhet a háború és a politika!

Mert az is bőven szerepet kap, az intrikák. Amiben nagyon érezni azt a magyar lelkületet, amit valósággal ránk nyomnak. A sírva vigadás, az a tudat, hogy itt volt ez az ország a veszély közepében, és mindenki csak kihasználta. A nemzeti, fájdalmas öntudat. Hunyadi, aki kiverhette volna akár a törököt Európából már ekkor, ha nem kell a pápák játszmáival és a nagyurakkal is számolnia – akik mindig a maguk érdekét lesik, és abszolút nem érdekli őket, ha mások halnak vagy elpusztulnak. Hunyadi szerintem e szál monumentálissá növelése nélkül is magyar történelmi legenda, nekem túlzott volt annak a kiemelése, egész életében hogyan szúrtak ki vele és használták ki.

Jókai nyomdokain haladó, nagy romantikus regény, nem csak történelem után érdeklődőknek.

Hunyady: Hollós vitéz - Mint történelmi: 80% láttatja az eseményeket, nagy romantikus hősök és gonoszok kalandja.

Szubjektíven: 85% cseppet zavart a „magyar elnyomott” szemlélet, a romantikus mese bejött.

- Öngyilkos királyok - Libri, az újabb kötet Wild Cards történet. Kérdés, tényleg megjelenik-e, az utóbbi pár rész mindig csúszott. A sorozat egészét nézve ez a 20. rész, ezt a történetszálat követve a 3.

- Visszatérő végzet - lassan már nem poén, hanem tragikomédia, hogy a Mogul thrillerét közel 1 éve írogatom ide.

- Én, a gyilkos - Művelt Nép thriller.

- Te Én Minden - Művelt Nép thriller.

- Korra legendája - Szukits képregény az animáció cselekményét folytatva.

- Az új munkatárs - 21. század thrillere, Mire várunk link itt.

- Minden velünk kezdődött - Menő Könyvek ifjúsági regénye.

- Az angyal - General Press új krimije.

- Csordulj könnyem, mondta a rendőr - Agave sci-fi.

Ha más újdonságra szemet vetek hét közbe, jelzem!