Kamaszos, képességes, világmentős.

Suzume, a barátainak Zu már alig várja, hogy belevethesse magát a képességgel rendelkező fiatalok életének jobbításába. Gyerekként ő is azok között volt, akiket Liam és Ruby mentettek meg. De elköszönt tőlük, jelentkezett, részt vett az állami képzésben, hogy aztán a politikai hatalommal együttműködve kereshesse a jó megoldást. Hisz abban, hogy akkor lesz a gyerekek sorsa jobb, ha a kormánnyal együtt találnak ki valamit. Ám valaki fenyegetni kezdi, és az eskütétele napján rá is támad. Zu, aki az elektromosságot uralja, villámmal sújtja agyon a férfit, amiért tiltólistára kerül. Menekülnie kell, amiben két különös kamaszra számíthat csak. Roman és Priyanka magukkal viszik, és miközben Ruby felé tartanak, a lány előtt egy borzalmas összeesküvés képe bomlik ki. Nem lett jobb a pszi-gyerekek élete, továbbra is kihasználják őket, csak jobban rejtik. Itt az idő, hogy ő is felvegye a kesztyűt!

Ez a sorozat jókor és jó időben született meg. Amikor az Éhezők viadala miatt úgy jelentek meg a YA disztópiák sorban, hogy lehetetlenség volt mindet követni. A Sötét elmék lett akkora siker, hogy az egész trilógia kijöhessen, még magyarul is. Majd filmet is forgattak belőle, igaz, a divathullám után – kit lep meg, hogy nem is lett sikeres? De annyi történt a film miatt, hogy Bracken újra előszedte ezt a világot.

Így jöhetett egy új hős, pár évvel a korábban történtek után, akinek megint fel kell fedeznie a saját erejét, és meg kell mentenie mindenkit. Vagyis, egy újabb, tipikus YA disztópia, ami nem csak a sikeres sztorikat másolja, de az írónő saját sorozatát is leutánozza.

Nézzük csak a világot! Látszólag van fejlődés, a kormány igyekszik helyet és jogokat találni a pszi-gyerekeknek, akiket már nem zárnak internáló táborokba. De azért megtalálják a módját, hogy számon és rendben tartsák őket. Van egy hősnő, aki hinni akar ebben a rendszerben, megint. És bajba kerül, megint. A lázadó elemek mentik ki, megint. Míg velük menekül, nemcsak a saját erejét fedezi fel, de az egyik társába bele is szeret és viszont – ugyancsak, megint. Ha csak a cselekményt magát nézem, akkor ugyanazok az elemek ismétlődnek, mint az anyasorozatban. Nem is tudott lekötni, én konkrétan untam az egészet.

A világát annyival képes csak bővíteni, hogy kitalál egy nem is annyira titkos szervezetet, ami kísérleteket folytat, kihasználja a gyerekeket és gonosz. Vagyis, meg kell dönteni. Ez lesz Zu és Roman feladata.

Az eseményeket ugyan pörgeti, de nekem hiányzott mögüle az érzelmi oldal. Azért nem vagyok oda, amikor a hősnő hosszú oldalakon keresztül nyavalyog, de itt meg ennek az ellentéte valósul meg. Tudjátok, honnan derül ki, hogy Roman és Zu egymásba szerettek? Hogy egyik este együtt kísérleteznek a villámokkal, aztán spontán csókolózni kezdenek. Semmi előzmény, csak úgy. De Zu lelki fejlődése, ahogy felismeri a rendszer hibáit, ahogy harcossá érik, ugyanilyen. Egyik pillanatról a másikra, ívek nélkül. Nem tetszett így!

Az se, ahogy visszaerőszakolja az előző trilógia hőseit. Értem én, valahogy a korábbi olvasókat is be kell csábítani, de ez így nagyon béna. Eltűntek, meg kell őket menteni. Bracken olvashatna Árnyvadászokat, ott sokkal jobb megoldások vannak erre.

Nekem csalódás volt, és csak remélni merem, nem lesz újabb trilógia ebből. Nem kell.

Bracken: Sötét örökség – Mint fantasy YA: 40% új szereplők, de ugyanazok a konfliktusok. Érzelmileg is kevés.

Szubjektíven: 20% szerintem nagyon ismétli magát, a főszereplőt se szerettem meg.

- Morgan: Lázadók

A közösség szépen gyarapodik. Már egy kis faluban élnek, gazdálkodnak. Éppen ünnepségre készülnek, egyfajta szüreti bál lenne. Clarke boldog itt, csak Bellamy aggasztja kicsit. A fiú ugyan megtalálta a helyét a közösségbe, még tanácsosnak is megválasztották, ő mondja a beszédet is az ünnepségen, de még rémálmai vannak és szenved. Amikor megjöttek a fentiek, és agyon akarták lőni, kísérti. Most is azzal jött meg a vadászatból, hogy levél halmokat talált, amiknek nem kellett volna ott lennie. És mintha hangokat is hallott volna. De Clarke lenyugtatja, csak képzeli. A lány már azon mereng, milyen módon lehetne többet segíteni a fiúnak, hogy leküzdje a paranoiát.

Ám a bálon idegenek támadnak rájuk. Ellopják a terményeik, ölnek is, és sokukat elrabolják. Az elvittek között van Octavia is, és Wells, Glass is. Bellamy legszívesebben rohanna utánuk: nem elég, hogy igaza volt, egyszerre elvesztette mindkét testvérét. Clarke-nak bűntudata van. Ha hisz a fiúnak, nem azt hiszi, hogy paranoiás, készülhettek volna és megvédhették volna maguk. Ő is menni akar vele. Luke is visszatarthatatlan, hiszen Glass a mindene. Már rendbe jött annyira a lába, tud velük haladni. Pár önkéntessel a csapat elindul.

Hamar feszültségek is lesznek - Paul az egykori őr nem bírja elviselni, hogy Bellamy parancsol neki, aki fent az űrben hozzá képest egy senki volt. Clarke igyekszik csitítani a fiúkat, de nehezen megy, mert fél attól, mit gondolhat róla Bellamy. Ugyan a fiú kedves vele, és egyszer úgy tűnik, minden rendbe köztük, de aztán megint elmérgesedik a helyzet.

Ami rosszabbodik, amikor megtalálják az emberrablók táborát. Bellamy titokban bement felderíteni, és megtalálta a fegyverraktárt. Neki már kész terve van: elviszik a fegyvereik, a robbanószereikkel aláássák a védőfaluk, majd kimentik az embereiket. Clarke és Paul szerint ez túl kockázatos, ők előbb tárgyalni akarnak. Az ő csoportjuk legyűri a többieket, Bellamy még bilincset is kap, és Clarke árulása különösen fáj neki. Követet választanak, aki bemegy az emberrablókhoz, Bellamy szerint bármennyire is felesleges ezzel próbálkozni.

Közben az emberrablók között a társaik igyekeznek túlélni. Kiderül, ők egy olyan szekta, akik a világ pusztulása óta így élnek. Elveszik másoktól, ami kell, hogy életben maradjanak, míg nem találnak egy olyan helyet, ahol letelepedhetnek. Minden a Földtől függ - ők abban hisznek, hogy nem szabad szennyezni a bolygót, és minimális hatással kell lenni a környezetre. Van, amivel Glass egyet is tud érteni. A vezető, Soren is felfigyel erre, és maga mellé emeli a lányt. Ám amikor Glass megérti, mit várnak tőlük igazán - egy párosodási szertartáson mindenkinek kijelölnek egy helyi párt, akivel gyereket kellene nemzenie és így növelnie a csoport számát - már a szökésen kezd dolgozni. Wells is játssza az engedelmes szolgát, amíg a menekülés útját keresi. Összebeszélnek Glass-szal, hogy éjjel, még a párosodás előtt szöknek. Jöhet velük a többi fogoly közül bárki. Aminek O örül is, hiszen nagyon összebarátkozott itt egy lánnyal.

Közben Clarke és a kintiek rábukkannak a követük fejére egy karón. Paul menekülne haza, mindenkit itt hagyva. Clarke azonban erre képtelen. Luke és a társaik közben kiszabadítják Bellamyt, ők már elhozták a fegyvereket is, és készek Bellamy tervét követni. Paul is szembesül ezzel, rájuk parancsol, hogy hazamennek. Clarke most Bellamy oldalára áll, és Paul lesz az, akinek mennie kell.

A bombák ledöntik a falat, de vele a csoport búvóhely is instabillá válik. Gyorsan mentik az embereket, ami könnyen megy, hiszen a szökés is erre volt időzítve, így tulajdonképpen mindenki kifelé tartott már. A szeretteikre találva indulnak haza, kiegészülve a szektások más foglyaival, és azokkal, akiket nem sikerült agymosni.

Hazaérve Bellamy egy dombra hívja Clarke-ot magával. Itt szeretné felépíteni a közös otthonuk, megkéri a lány kezét. Az eljegyzési gyűrű Clarke családjának régi öröksége: Bellamy már a szülőktől is kért engedélyt, ők már megadták. Clarke boldogan mond igent.

Családos, kommunista rendszeres, családon belüli erőszakos.

Rebeka egy határ menti faluban nőtt fel, és nagyon hamar kötődni kezd a határtiszt Endréhez. Amikor a lány szülei elköltöznek, kiharcolja, hogy ő maradhasson Endre gyámságában, amiből aztán jegyesség és házasság is lesz. Ám hiába születik szép kislányuk, hiába örököl a nő egy kisebb vagyont az egyik falubeli néni után, hiába élnek szeretetben a férjével, valami történik, és Rebeka új életet kell, hogy kezdjen Endre halála után. Évekkel később, egy haldokló utolsó üzenete döbbenti rá, hogy Endre még él, és a lányával hazatérnek. Szörnyű titkok, családi botrányok várnak rájuk, bármerre mennek. De együtt esélyük van túljutni mindenen, és építeni valamit maguknak.

Ez a könyv zavarba hoz. Ugyanis bajban vagyok már azzal, minek is nevezzem. Valahol érzem, hogy igazából ez egy női dráma akar lenni, amiben a társadalmi, politikai visszásságok is kritikát kapnak. Csak éppen a regény felépítése, a cselekménye nagyon nem ilyen.

Konkrétan, nekem olyan volt olvasni, mintha egy kommunista rendszer alatt született képzeletbeli Story magazin akadt volna a kezembe. Ki a gyerek igazi apja? A szerető vagy az erőszakos férj? A falusi botrány: a vidéki asszony ne csak férjét mérgezte meg, négy gyermekét is megfujtotta! Vidéki vérfertőző lagzi, avagy hogyan lett menyből és apósból férj és feleség. De még sorolhatnám. Ez a kötet szó szerint meg van töltve olyan botrányos sztorikkal, amikből remek címlap lenne egy pletykalapban. Így nem is tudom drámaként olvasni, nekem ez közelebb van egy guilty pleasure, vagy egy strandkönyvhöz.

A sajnálatos az, hogy novelláskötetként jól tudna működni. Márton Veronika jó mesélő, ahogy egy-egy ilyen családi sztorit levezet és elmesél, élvezetes és leköti az embert. Amiben szerepe van a durva cselekménynek, de a mesélős stílusának is. De regénnyé ezeket nem tudja összehozni! Már eleve lazán kapcsolódnak csak össze, ráadásul a szerkezettel komoly bajok vannak.

Olyannyira, hogy nem egyszer logikátlan a cselekmények sora, vagy éppen befejezetlenül hagyja a megkezdett szálakat, ami számomra az egyik legirritálóbb dolog egy regényben. Csak egyet emelnék ki: Emese, a főszereplő lánya, visszatérve a szülővárosába, ugyanúgy szerelmes lesz egy határőrbe, mint annak idején az anyja. Nem is akar elmenni innen, beköltözik a fiúhoz, és a szülei már unokákra készülnek. Majd anya és lánya egy nyomot követve Svájcba mennek ki, ahova Emese vissza is akar menni tanulni, konkrétan kiköltözik az új ismerősökhöz. Arról meg egy szó sincs, mi lett a sráccal. Szakítottak, vele megy? Mi van? Mintha nem is lett volna.

A kommunista rendszer kritikáját leginkább azzal igyekszik adni a szerző, hogy halmozza a családon belül elkövethető bűnök számát. Van pl. egy, amiben van házasságtörés, gyilkosság, nemi erőszak többszörösen, gyerekgyilkosság, öngyilkosság, mérgezés. Annyira eltúlzottak ezek a sztorik, és annyira titokban maradnak a rendszerben, hogy az már hihetetlen.

A szereplők alig jellemzettek, itt sokkal fontosabbak a cselekményszálak, mint a karakterek vagy a világ. Nem is tudtak kedvenc szereplőim lenni, nincsenek annyira jelen.

Egyszer el lehetett olvasni, de annyi bőven elég is volt belőle.

Márton: A farkasok elnémulnak - Mint guilty pleasure: 45% a történet zavaros, de epizódjaiban egészen botrányos. Ponyvás.

Szubjektíven: 40% kár, hogy nem novellák. Egy-egy sztori működik, de együtt nem.

Szerelmes, természetfeletti lényes, titkos.

Jana és Oliver sok mindennel küzdenek, az igazság felszínre kerülésével sem lett könnyebb az életük. Jana próbál rájönni, mit jelent, hogy benne született újjá az Onika, és milyen ereje van, hogyan használja. Olivert szörnyként kezelik az anyjától örökölt faja miatt, ráadásul a soha nem ismert apja is megjelenik, aki egy teljesen más faj szülötte. A fiú mindkét szülőjétől erős képességeket örökölt, amiket nagyon el akar nyomni magában, de így használni sem tanulja meg őket rendesen. De tart attól, hogy gonosszá válhat, mint az anyja. Egymásba kapaszkodnak, de sokak szemében tiltott a szerelmük, és minél közelebb kerülnek egymáshoz fizikailag, Oliver annál több sebet szerez és sérül. A háttérben pedig van valaki, aki játszana az életükkel, a lassan felderülő múltjuk pedig újabb kérdéseket vet fel.

Ez a kötet a sorozat második része. És nem értem, ha már az első úgy volt zárva, hogy ne legyen minden kerek – természetesen azért, hogy lehessen folytatni – akkor miért olyan erőltetett a folytatás? Ha eleve nem egy kötetesre van tervezve, akkor miért olyan nehézkes a folytatás? Kifogyott az ötlet?

A szörnyek és ketrecek első fele tulajdonképpen egy nagy erőlködés, hogy folytatódhasson a történet. A szereplők minimálisan mozognak és cselekednek, mondhatni, egész jól megvannak. A vége jobb, ott történik is valami, de az már halottnak a csók. Nagyon sokáig tart a konfliktusok behozása, mintha megint mindent újra fel kellene építeni. De mit is?

A világkép szinte semmit nem bővül. Mi több, úgy kellene teljesen a szerző által kitalált lényeket, mitikus országokat ismerni, mintha azok közismertek lennének. Ok, az első kötetben ez-az kiderült, de most nincsenek kis emlékeztetők, nincsenek új történetek, ami nekem hiányzott. Közbe elejt egy-egy infót a társadalmukról, vagy az életükről, de ezek nem vezetnek sehova, szinte csak összezavarják, amit addig kitaláltam magamban.

Ha a világépítése nem jó, a cselekmény pöröghetne jobban. De ez sem történik meg, csak előkészít szálakat. Tulajdonképpen itt csak megalapoz a következő részre szánt akciókat. Ami azért is gáz, mert ez a kötet 2016-os. 3 éve kijött, folytatás meg sehol, vagyis marad az egész történet és a szálak lezáratlanul. Ami meg nagyon nem jön be.

Megvan a szokásos kamaszos nyavalygás, de gyakran annak se látom sok értelmét. Tulajdonképpen mi is a szereplők baja? A szerelmi életük rendben, azon is könnyeden túllendülnek, hogy a fizikai közelség sebeket tép Oliver hátán. Képzelem, milyen élvezet lehet neki a szex, miközben úgy vérzik és fáj neki, mint a disznónak, akit éppen vágnak. Jó, nem leszek ilyen negatív, de akkor is röhejes, amikor hetekig egymáshoz se mernek érni, nehogy Oliver sebesüljön, aztán meg spontán összefekszenek a kanapén.

A karakterek közül Oliver halad valamerre, neki érthető és valamennyire átérezhető konfliktusai vannak. De, ami igazán izgalmas lenne, ahogy a hatalom csábítása húzza, vagy: ahogy az anyja iránti érzelmeit feldolgozza, azok alig szerepelnek. Jana viszont teljesen szürke és érdektelen. Annyira passzív az egész regényben, hogy főszereplő létére fel se tűnne, ha kiírnák a könyvből.

Tudjátok mi a legjobb ebben a regényben? Röviden, a címe. Az találó lett.

Kirschner: Szörnyek és ketrecek – Mint YA: 20% kierőszakolt folytatás, félbehagyott is, a világa sem elég kidolgozott.

Szubjektíven: 10% a szerelmi szála hiteltelen és nyálas, a világa keszekusza, erőltetett.

Az alábbi képek összefüggenek, egész pontosan egy regényre utalnak rá. De vajon melyikre?

Annyit súgok, a héten meséltem róla.

Megoldás: Tovább!

Gyászolós, gyógyulós, családos.

Liz még az egyetemen megtalálta élete szerelmét. Grady idővel feleségül kérte, és boldog házasok lettek. A férfi felépítette álmaik otthonát, összehozott egy sikeres céget, és négy gyerekkel töltötték fel az álomházat. Ám Grady beteg lett, és 32 évesen, 4 gyerekkel Liz özvegyen maradt. Úgy érzi, ezzel mindennek vége. De akkor új szomszéd költözik a szomszédba, a sármos Ben. Liz először a húgával akarja összehozni a férfit, aki neki is jó barátja lesz, a gyerekek is hamar megszeretik. A nő észre sem veszi, de ahogy egyre közelebb kerül Benhez, a gyászát is képes feldolgozni és megélni. Miközben a tagadás, a harag, az alkudozás és a gyász után eljut az elfogadásához, képes lesz adni egy esélyt Bennek és az életnek, ahogy Grady is szerette volna?

Ez a regény ott kezdődik, ahol más történetek véget érnek. A szimpatikus hős és hősnő már kimondták az igeneket, szülők lettek, még a kacsalábon forgó kastély is összejött. Csak éppen az élet nem ott ér véget, ahol a romantikus filmek. Rachel Higginson arról mesél, amikor a boldogan éltek, amíg meg nem haltak második fele az egyik felet jóval előbb utoléri, mint a másikat. Mi történik ilyenkor a túlélővel?

Higginson egy látszólag egyszerű, de annál bonyolultabb szerkezetet választ magának. Fogja a gyász szakaszait, és azokat használja a regény szerkezeti vázának. Hogy éli meg Liz a gyász szakaszait? Miközben ezerrel pörög körötte az élet. Miközben kezelnie kell a gyerekei iskolai és magánéletét, miközben a férje anyja és öccse is mélyen gyászol, miközben ott az új szomszéd is. A regény egyensúlyt talál a cselekmény és a pszichés részek között – miközben arról olvasunk, hogy veszélyben Grady öröksége, mert az öccse nem tudja nélküle vinni a vállalatot, látjuk, hogyan tombol a harag Liz életében. Miközben a gyerekek mindenféle vicces vagy éppen izgalmas eseményeket generálnak, Liz szenved, küzd és próbálkozik.

Tetszett, bár eleinte fura volt, ahogy a gyász folyamat közben épül egy új szerelem is a nő életében. A kettő generálta egymást, amit nehezen vett be a gyomrom, de aztán kezdtem megérteni. Azzal, hogy felismerte, hogy tetszik neki valaki más, már elkezdett túllépni a tagadáson. Ahogy próbált távol maradni, alkudozni, már kezdte felismerni, hogy Grady soha nem jöhet vissza, de Ben itt van. Kellett ez a szerelem, hogy felépüljön. Átsegítette a nőt a gyászon, és ez lett a kapaszkodó, amitől újra élni kezd. Nekem ez valahogy azt mondta, hogy érhetnek fájdalmak és veszteségek, de mindig van mibe kapaszkodni. Mert egy új ember, új élmény átlendíthet a múlton és fájdalmon.

Szerettem a regény szereplőit is. Nagyon élettel teltek, kedvesek, de bájosan esendőek is. Jó emberek, akiknek drukkol az ember, akiknek jót lehet kívánni. A történet eleje van annyira tragikus, hogy nem kell számon kérni, hogy sokkal jobbak, mint ami hiteles.

De ezzel együtt bevallom, egy szereplő van, aki jobb, mint amit bevesz a gyomrom. Ben. Aki sikeres, jómódú agglegény, és bevállal egy nőt a négy gyerekével? (Mese!) Annyira más, mint a korábbi élete. Önzetlen, türelmes, humoros, pénze is van, meg dögös is. Talán én vagyok a rossz ember, de nem értem, miért ül be e családba, saját alapítása helyett?

Ezzel együtt ez egy jó könyv, tetszett a pszichológiai vonal, és szerettem, hogy nem nyálas.

Higginson: Szerelem 5 lépésben - Mint női: 90% érzelmes, átélhető. Van humora, empatikus, erőt adó és pozitív történet.

Szubjektíven: 75% érdekesen volt megírva a gyász, szimpatikusak a szereplői, és nem nyálas.

Cím: Down among the Sticks and Bones - Csellengő gyermekek 2.

Szerző: Seanan McGuire - magyarul is ismerős lehet. A horror és fantasy határán mozog, amit olvastam tőle. Az Etetés nem lett a kedvencem, de ennek a sorozatnak az első része, a Minden szív kaput nyit nagy kedvenc.

Műfaj: fantasy

Cselekmény: Jack és Jill ikrek. 17 évesek, amikor rálelnek a hazavezető útra. De ez a sztori arról szól, amíg eljutnak ide. 5 évesen Jack volt az anyja tökéletes lánya: a kis hercegnő. Jill az apja lánya, a fiús és vagány gyerek. Még csak 12 évesek, amikor felfedeznek egy lépcsőt, ami elviszi őket egy másik világba. Ami tele van őrült tudománnyal, halállal és nehéz döntésekkel.

Várható megjelenés: a sorozat első részét a Fumax jelentette meg tavaly. Nagyon remélem, hogy ezt a részt hozzák idén. Angolul különben 2 éve jelent meg.

Miért várós?

- Az első rész zseniális volt, nagyon tetszett.

- Olyan karakterek története, akiknek érdekel a jellemfejlődése, és a világ is, ahova átmennek.

- Kicsit horror, kicsit ifjúsági, nagyon fantasy. Bejön!

- Még a borítót is szerettem.