5: Painchaud: Erica szerepében – van egy gazdag örökösnő, akit még kislányként raboltak el. Ő Erica. Ha még élne, középiskolás lenne. A főszereplő lány élete arról szólt, hogy Erica szerepére készítették fel. Alapból hasonlított rá, hasonlóan okos is volt, a külsejét plasztikai műtétekkel, a tudását célzott képzéssel tökéletesítették. Most eljött az idő, hogy hazamenjen és megszerezze Erica örökségét. Csak arra nem számít, hogy tényleg megszereti Erica életét, a szüleit, és a középiskolában a szerelem is rátalál. Végigviszi a játszmát, vagy megpróbál helyesen cselekedni? Thrillernek, ifjúsági regénynek is működik, nagyon kamaszbarát a terjedelme is. A szerző nálunk egyelőre egy könyves, de ez egy jól sikerült regény lett.

4: Wells: John Cleaver sorozat – John nem olyan, mint a többi kamasz. Az csak egy dolog, hogy sokat segít be a család halottasházába. Az már komolyabb, hogy John felismerte magában a pszichopatát. Tudja, ha kicsit is elengedi magát, azon kapja magát, hogy elkapta és megölte az osztálytársnőjét, aki tetszik neki. Elég komoly szabályrendszere van, hogy normális tudjon maradni. De akkor feltűnik a környéken egy sorozatgyilkos, és John rá már vadászhat. Természetfeletti szál, magával sodró narráció – az első trilógia még kamaszosan horroros, a második már inkább felnőtt thriller. Egy ideig szerettem úgy jellemezni, mint a kamaszoknak írt Dexter.

3: Andrews: A tükörikrek – a két lány teljesen egyforma, és az anyjuk mániája is, hogy a két lánya nem két külön személy, hanem ők egyek. Az egyik lány képes ebbe beletörődni, rendes gyerek, a másik viszont kamaszként komolyan lázadni kezd, ha otthon még rejti is, miket művel. Andrews folyamatosan feszültségben tart, és egyre fenyegetőbb légkört teremt, melyben a lázadó iker egyre veszélyesebbnek tűnik a húgára. A végén még mindig agyalok, durva csavar van benne. A kamaszos identitás kérdések mellett a testvérek kapcsolata felnőtt thrillerbe is megállná a helyét. Jól van megírva, nagyon erős az atmoszférája is.

2: Mészöly: Darwin – játszma – egy elit középiskola, ahol a gyerekek versengőek és tökéletességre törekszenek. Ahol van egy tanár, aki nem megy bele a megszokott játszmákba, és ezért pár barátnő bosszút esküszik ellene. Kitalálnak egy ügyet, megtévesztő helyzeteket generálnak, és mire feleszmélnek, tragédiát okoztak. Az egyik lány emlékszik vissza, mit tettek és hogyan váltak nyertesekből kisiklott emberekké. Remélhetőleg nem ez a magyar középiskolai valóság, de elég sok olyan pontja van, amivel a kamaszolvasók könnyeden azonosulhatnak. Életszerű karakterek, kamaszos témák a thrilleres bosszúállás mellett, és még mondanivalója is akad.

1: Fitzpatrick: Tükörjég – Fitzpatrick inkább a Csitt, csitt sorozattal lett ismert nálunk. (Várom is, hogy elkezdjék újra kiadni, hiszen belekezdtek a sorozat megfilmesítésébe.) Pedig a Tükörjég messze jobb tőle, szerintem. A történet szerint pár fiatal téli nyaralásra indul a hegyekbe, az egyikük családi nyaralójába. Köztük van a szegény lány is, aki a gazdag fiúval randizgat. De betörnek hozzájuk, és lassan egy élet-halál játszmában találják magukat, amiben kiderül: van, aki nagyon nem az, mint akinek látszik. Ütős thriller, múltbeli rejtélyekkel, és kalandos helyzetekkel a jelenbe. Menekülős, hajsza, szerelmi szál, és nagyon sok csavar is akad benne. Nekem letehetetlen volt, hajnalig kiolvastam alvás helyett kategória.

Mesét átírós, tragikus, kreatív.

Eleonóra hercegnő a nagynénje naplóit adja kiadóhoz, melyből kiderül, a húga szellemi fogyatékos volt, akit ő tanított be a bálra, és érte el, hogy a neki kiszemelt erőszakos herceg inkább a mostohatestvérét vegye el. (Hagyaték) Piroska a farkassal történtek után nagyszájú, életrevaló lánnyá serdült, aki idővel férjhez is akart menni. De csak nem akart összejönni, hiába próbált ki minden trükköt. (A szófogadó kislány) Hófehérke a herceg hű hitvese, akinek mindenben a kedvére akar tenni. Vak a jelekre: a szagokra, a törpék viselkedésére, míg saját szemével nem látja, mi tetszett meg benne egykor kedvesének. (Ő és én) Az egykori sztár szoprán máig fájlalja, hogy nem volt mersze elmenni a hegedűművésszel, maradt anyjával, sztár lett, de most se családja, se senkije. (Búcsúária)

Nem fogok hazudni, sejtettem, hogy egy ilyen kötet koncepciója nem az lesz, hogy mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt. Valami olyasmit vártam, mint a Vadregény. (Tudjátok, a musical, amiből film is készült, amiben bizony Hamupipőke megszökik a herceg elől, és amiben kiderült, nincs happy end a történetek végén.) Jó, annyira azért mese párti vagyok, hogy inkább arra számítottam, kapnak a nyakukba valami nehézséget, nem mindenki, de sokan azonban leküzdik és legalább részben happy end lesz.

Erre elkezdtem olvasni, és minden mesével egyre nőtt a hitetlenkedésem. Alice vénasszony, akinek már a memóriája is kihagy, és Csodaország egy a sok téveszme között, amikben lebeg. Dorothy mindent szürkének lát Kansesben, és bár Ózból annyira haza akart jönni, itt folyton visszavágyik oda, és megkeseríti a lánya életét, akit anyja miatt minden gyerek gúnyol és piszkál. Hófehérke hercege inkább hasonlít Kékszakállra, mint Once upon a time Davidére. Nem is tudom, melyik volt az a pont, ahol elegem lett. Jó, tudom. A Csipkerózsikánál – ahol a lány életre keltésének az ára a herceg élete, mindene. Talán modern köntösbe, agykutatással és autóbaleset miatti kómával, de miért kell az egyik életéért a másiknak mindent feladni?

Bár az elegem se lett jó kifejezés. Mert rengeteg ötlet van ebben a kötetben, és egy-némelyik mese maivá tétele kifejezetten ötletes. Csak éppen nem tetszik, hogy ennyire negatív és tragikus minden. Vagy még annál is jobban. Komolyan mondom, még az a legvidámabb sztori, amiben a herceg nekrofil, és Hófehérkét igyekszik minél halottasabb állapotba tartani. (Megjegyezném, a nekrofil herceg már Neil Gaiman eszébe is jutott, sokkal korábban, és sokkal mesésebb, horror mesében.)

Nagyon színes különben a kötet, történetekben és hangokban is. Az egyik mesét teljesen maivá tették, másik megmaradt mesevilágban, de mindegyik tragikus. Az egyiknek a hangjában akad valami az eredeti mese lírájából, de akad olyan is, amelyet trágárnak nevezni enyhe kifejezés lenne. De akad olyan is, az egyik Hamupipőke (abból kettő van), amely szinte valóságshow kereteket és nyelvezetet kap, LOL.

Döbbenetes az is, milyen szerzőket nyertek meg ehhez a kötethez. Sokukra rá se ismertem volna, ha nincsenek kiírva, ebben annyira merész lehetett mindenki. És bizony sok a reakció a mi valóságunkra, mesébe csavartan. Legyen az a menekült helyzet, vagy a nők helyzete.

Gyereknek nem adnám kezébe, még nekem is nagyon illúzióromboló élmény volt. Emésztem.

És boldogan éltek? Mint mesekönyv: 70% felnőtteknek, hozzáteszem. Ötletes, de kegyetlen is. Változatos.

Szubjektíven: 50% egy-egy ötletet díjaztam, de egy boldog se legyen benne… kiakasztó.

- Csók Párizsban - Menő könyvek ifjúsági szerelmes kötete, aminek számomra a helyszíne a legvonzóbb.

- A hajsza - Bear Grylls folytatja a Jaeger SAS kommandós kalandjait. Kalandregény, a Jaffától.

- Az utolsó Mrs. Parrish - femi-thriller a HarperCollinstól.

- Svédcsavar - svéd krimi, heist movie jelleggel, az Animustól.

- Lány hóban - krimi a Libritől. A lány már halott a hóban :)

- Visszatérő végzet - ebben már nem is hiszek. Nincs is a Mogulnak ilyen könyve, csak hitegetnek vele! Különben thriller lenne, ha létezne és megjelenne.

- A házassági szerződés - femi-thriller, Libri.

- Éjszárny - fantasy az Agavétől, ez kint nagyon nagy siker, drukkolok, hogy nálunk is befusson.

Hirtelenjében ennyi (nem mintha keveselleném), természetesen hét közben jelzek, ha valami felkelti még a figyelmem!

Pszichopatás, fenyegetett, túlélős, szerelembe esős.

Sophia látszólag egyszerű életet él: senkit nem enged közel magához, kapcsolatai kimerülnek egy messze költözött barátnővel és néha egyéjszakás kalandokkal. De akkor besétál az üzletbe egy fiú, aki kéri, hogy rejtse el. Megsajnálja, és amikor egy jóképű, tetovált alak a fiút keresi, félrevezeti a férfit. Nico azonban visszatér, és a két ember érthetetlenül vonzódni kezd egymáshoz. Miközben Sophia múltja is visszatér kísérteni – pszichopata bátyját kiengedik a szanatóriumból, és Sophia retteg, mit tesz majd ellene a fivére – Nico egyre közelebb ér a lány szívéhez. Szenvedélyes viszonyuk szerelembe kezd fordulni, míg Sophia végre képes lesz szembenézni a gyerekkora rémeivel, és rádöbben, nem is az volt a szörnyeteg, akit évekig annak gondolt.

Pszichopata, fenyegetettség, múltbeli titkok – egy jó thriller receptjének tűnik. A regényt sajnos mégsem tudom jó thrillernek nevezni, nekem röviden nem tetszett.

Ennek a legfőbb oka az, amit a cím is előre elmond a cselekményről. De ezt ennél jobban nem akarom kifejteni, akkor az egész cselekmény végső poénját lövöm le. A lényeg az, hogy szerintem ez a végső csavar nincs jól megalapozva, és elég érthetetlenül is van tálalva. Még csak azt sem tudtam igazán eldönteni, hogy akkor mi is a regény vége.

Az meg már jelez valamit előre, ha azzal is gondba vagyok, hogy eldöntsem, ennek most happy end a vége, vagy éppen ellenkezőleg.

Műfaját tekintve is ugyanez a többszörös érzetem van. Alapvetően thriller, méghozzá a női alfajból. Hiszen egy nőről szól, akinek egy múltbeli trauma, családon belüli erőszak fenyegeti a mindennapjait a jelenben is. Csak éppen mellette nagyon erős benne a szerelmi szál is, aki azt szereti jobban, simán lehet úgy is olvasnia, mint Sophie és Nico szerelmi történetét.

Azért az sem egy egyszerű történet. Elég meseien van megragadva, ahogy ezek ketten szerelembe esnek. Sophia konkrétan abból jön rá, hogy Nico több mint egy egyszerű jó pasi, akivel összefekszik, hogy hagyja magát megcsókolni neki. Mit ne mondjak, ezek nem éppen olyan szálak, ami miatt letehetetlennek érzek egy könyvet.

A karakterek néhány vonással jellemzettek, és gyakran zavarosak is. Nico most akkor micsoda? Egy üzletember, vagy egy maffiózó? Az egyik fejezetben azt a Christian Greyt idézi, aki már nősülésre is adná a fejét, a másikban meg szinte várom, hogy a Keresztapa zenéje szól a jelenetei hátterében. De a pszichopata Doriano, ő az, aki leginkább zavaros a cselekményben. Most akkor pszichopata, vagy sem? Ahogy Ludányi összerakta a cselekményt, egyszerre az is, meg nem is. Ezért se voltam oda.

A regény vége meg mindezen csavar még egyet, még rosszabbá téve a véleményem.

A történetnek tanulsága sincsen. Rá is húzom a jelzőt, hogy ez csak egy szórakoztató ponyva, amibe van ugyan némi pszichés, valamivel több erotikus, és még több szerelmi szál, de semmi értelmet és mélységet nem sikerült beleírni. Ez pont olyan könyv, amit influenzásan fuldokolva könnyen követsz, miközben a papírzsepiket dobálod a kukába, és az agyadat belassultnak és majdnem használhatatlannak érzed.

Látható, nekem nem tetszett, a legjobb ötlet benne a borító törése, amit a kép nem ad vissza.

Ludányi: Meghasadt valóság - Mint thriller: 45% romantika dominál, eseménydús, de nem izgalmas. Elnagyolt karakterek.

Szubjektíven: 20% ki látta a Nő kétszert? Ez kábé olyan élmény, csak gyengébb a sztori.

Űrhajós, újrakezdős, civilizációs.

Szkur nem azért lett katona, mert az akart lenni. Az apját akarták az ő besorozásával sarokba szorítani. De a szolgálat végre letelt, a háború véget ért, a lány már készül haza. Az utolsó pillanatban esik fogságba, és a szadista Orvin egy a szíve felé tartó lövedékkel a testében hagyja a hajóján meghalni. A lány kivágja a golyót, majd elájul. Egy másik hajón ébred, a sebe már begyógyult. Döbbenten fedezi fel, hogy egy büntető hajón kötött ki, ami ugrást hajtott végre, és elvesztek az időben. Évszázadokkal előzték meg a koruk. Miközben a magukhoz térők próbálnak rájönni, mi történt velük és a világgal, belső harcokat is kénytelenek megvívni. Sokuk ellenség volt a háborúban: mint Szkur és Orvin is. Ám ha túl akarják élni, félre kell tenni az ellentéteket, és együttműködni az emberiség érdekében.

Alaistair Reynolds nem ezzel a kisregénnyel mutatkozott be a magyar olvasóközönség előtt, de talán jobban jártunk volna, ha ezt olvassuk el tőle először. Vagy, legalábbis nekem pozitívabb lenne az összkép, mert ez a történet sokkal jobban tetszett, mint az epikus, és jó vastag sorozata. Ez kisregény, tömörebb, lényegre törőbb, hatásosabb.

A cselekmény a kisregény hossz ellenére is meglepően összetett és több konfliktust is képes megjeleníteni. A kiindulási időben egy háború sújtotta, kíméletlen világot ismerünk meg. Innen viszik át az ellentéteket a jövőbe is. Durva, ahogy nem azon esnének ott egymásnak tömegesen, hogy egykor ölték egymást, kevés a forrás, hanem a vallás lenne képes egymás ellen fordítani őket. (A hit egyesít, a vallás elválaszt. Milyen igaz, ebben a regényben is meg lehet figyelni.) De természetesen a bosszú is a motívumok között lesz. Az egész csoport dinamikájában vannak megoldandó problémák és személyes szinten is.

A kettőt össze tudja egyeztetni a szerző, így az egyéni döntések is hozzájárulnak majd a helyes út megtalálásához. Szerettem is benne, ahogy van egy szereplő, akinek drukkolhatok, de rajta keresztül egy nagyobb egész konfliktusait és helyzetét láthatom át.

A sci-fi környezet – jövő, űrutazás, idegen lények az univerzumban – mellett, ami a kalandokat szolgáltatja, komoly témákon kell elgondolkozni a szereplőkkel együtt. Ahogy vesztik el az adatokat, tulajdonképpen az emberiség szellemi örökségét, a kultúrát vesztik el, és el kell dönteniük, mi az a töredék, amit megmentenek.

Újra kell definiálniuk magukat.

Nincs benne sok szereplő, de azok túlnőnek magukon. Komplexen, de lényegre törően jellemzettek, és az új helyzettel folyamatosan formálódnak. Szkur meglepően szimpatikus hősnő és narrátor volt, akinek egyedi stílusa a szöveget is feldobta.

A regény sorozatába száraznak éreztem Reynolds stílusát, de ebbe a kisregénybe az elbeszélés, maga a szöveg is tetszett. Nincs túlírva, befogadható.

Nagyon jó gondolatok vannak benne, miközben jó sci-fi történet is. Tetszett.

Reynolds: Lassú lövedékek – mint sci-fi: 90% egy szórakoztató történeten keresztül komoly dolgokat tud kifejteni, mint a kultúra vagy az identitás. Kevés, tömören jellemzett szereplőt mozgat, cserébe karaktert ad nekik. A kisregény terjedelem ellenére is komplex világot teremt, sci-fi és világvége elemekből összerakva. Szubjektíven: 80% lekötött, érdekesnek is találtam. Maga a sztori is okosan van kitalálva, de az igazán jó a mögötte tartalma, ahogy az emberek fejlődnek, és valami elindul. Reményteli, hogy van még az emberiségnek remény.

Az alaphelyzetet elolvashatjátok a Vérvonal bejegyzésben, így most csak az eredményeket foglalnám össze:

1: Alex azzal akarja megtörni Kimet, hogy a nevében leveleket írt az anyjának, és megbocsátásról, második esélyekről írt neki. Az asszony így kezdett jobban lenni, és készen állt a bírósági meghallgatásra, hogy kikerüljön a szanatóriumból. Kim természetesen nem képes megbocsátani az anyjának, akit legszívesebben a pokolra küldene. Miután egy fegyőrnőnek hála Alex cellájából sikerül megszerezni Mikey és Kim egyetlen gyerekkori fotóját (Mikey Kim ikeröccse volt), Kim elmegy az anyja meghallgatására. Jól teljesít, bűnbánó anyának tűnik, aki mélyen megbánta, amit a gyerekeivel tett. (A radiátorhoz láncolta őket, majd otthagyta meghalni őket. Kim túlélte, de Mikey a karjai között veszett étlen-szomjan. A kisfiát a kezdetektől terrorizálta, Kim igyekezett vigyázni az öccsére.) Kim rákérdez a fotókra, melyekkel a Sátánt akarta leleplezni a fiában. Le is hull az álarc, az anyja kifejti, hogy a fia maga volt a Sátán, akinek meg kellett halnia. Nem is engedik szabadon, mehet vissza a szanatóriumba.

2: Alex szabadulása érdekében két irányba kezdett el ármánykodni: addig zsarolta a többi elítélt, míg az egyik a gyereke védelmében hajlandó volt meggyilkolni a szintén börtönben ülő Ruth-t, aki az Alex elleni vád koronatanúja, aki Alex sugalmazására végzett a férfival, aki megerőszakolta. Egy korábbi cellatársát is beprogramozta, hogy Ruth ellen küldje. Kim időben rájött, mire játszik, így Ruth megsérül ugyan, de túléli mindkét támadást. Kim ellen pedig az anyját használta az 1-es pont szerint, valamint egy szabaduló lányt állított rá. Gemma utcagyereknek tűnt, aki segítségre szorul. Kim pátyolgatni is kezdte, Gemma közel jutott a célhoz. De Alex egy másik áldozata, Shane időben közbelépett. Ő sérült meg komolyan. Talán meglehetett volna menteni a fiatalembert, akiből szintén Alex csinált gyilkost (ő a nagybátyjával végzett, aki gyerekként évekig erőszakolta, majd Alex hatására rá hasonlító férfiakra kezdett vadászni), de ő kérte Kimet, hogy hagyja így elmenni. Így Kim nem fogta le a szúrt sebet, Shane a karjai között vérzett el és mosollyal az arcán halt meg, békében.

3: a két meggyilkolt nő kapcsán találtak egy korábbi ügyet is, abban ugyanilyen módszerrel egy kisfiút késeltek meg. Kim rádöbben, hogy a hasonlóság nem az áldozatokban, hanem a családjukban van. Mindenkinek van egy rokona, aki az igazságszolgáltatásban dolgozik. Kiderül, volt is egy közös ügyük. Egy 15 éves fiút ítéltek nagykorúként börtönre, amiért elrabolt és hetekig kínzott egy kiskamaszt, aki öngyilkos is lett az esetet követően. A fiú nem bírta a börtönt, ő is végzett magával. A listáról már csak a nyomozó hiányzott, aki lecsukta a fiút. Rohannak hozzá, Kim egyik főnöke, de arra már a gyilkos elvitte a férfi unokáját. Kim időben rátalál a kislányra, őt sikerül még megmenteni. Anna, a gyilkos büszkén vállalja is a tettét, mindenkinek fájdalmat akart okozni, akik részt vettek a fia elítélésben.

Ezek a végkifejlettek a szálakon, de a nyomozás maga nagyon jó a könyvben, érdemes elolvasni!

Kémkedős, terrorista elfogós, beépülős.

Szaladin nem pihen a legutóbbi akciója után, folytatja a Nyugat ellenes hadjáratát. Az ő műve a London szívében végrehajtott többszörös merénylet a színháznegyedben, majd a francia kémszervezet székházát robbantja fel, hogy aztán vasútállomásokon okozzanak káoszt a merénylői. Meg kell állítani, ez a Moszad vezető pozícióját elfoglaló Gabriel Allon elsődleges feladata. Egy nemzeteket összefogó szövetség alakul a cél érdekében: csatlakoznak a franciák, az MI6, velük Keller, aki hazatért angol kémnek a szicíliai éveket követően. Szaladin lenyomozásának kulcsa a pénzügyei lehetnek, a drogbevételei. Ehhez meg kell nyerniük a francia milliárdos, Martel segítségét, aki ezt a drogot árulja. Mihail épül be a francia Riviérán, és jut egyre közelebb a férfihoz, miközben Gabriel a háttérből mozgatja a szálakat.

Számolgattam kicsit – azt, hogy ez a 17. Allon regény, nem volt nehéz. Ha nincs is a borítón feltüntetve, rögtön az egyik első méltatásban ott van ez az adat. Azt már nehezebb volt összeszedni, hányadik, amelyet olvastam. Mikor az Ulpius kezdte kiadni, akkor kezdtem bele, vagyis az első részek, melyekben még náci bűnösökre vadásztak, nekem kimaradt. De így is észrevenni, hogyan változnak a tendenciák attól függően, éppen mi foglalkoztatja a világot.

Jelenleg az iszlám terrorizmus réme fenyeget, így Allon egy iszlám terrorista vezér ellen száll harcba. Már megkezdődött a harcuk az előző kötetben, most pedig megindul a Szaladin utáni vadászat, a szokásos módszerekkel.

És ez az, ami a regények, ennek is a legjellemzőbb cselekménydarabja. Megismerjük a helyzetet, az izraeliek kidolgoznak egy beépülési akciót, aztán a végére egy kis fizikai akcióval is megtűzdeli a helyzetet a szerző. Nagyon kevés Allon regény van, ami eltér ettől a sablontól. A Kémek Háza egy az egyben ilyen regény volt. Ami jó annak, aki erre kattan, akinek már ismétlődésnek hat, nem fogja annyira élvezni.

Ami új, és nekem be is jön, hogy már nem Gabriel áll a tűzvonalban. Sokkal jobban működik ő most, hogy az akciók esze és motorja lett, de nem a végrehajtó. Én különben is bírom a figurákat, akik most a tűzvonalba mennek. Hiszen a 17 kötetben Allon rengeteg kapcsolatot épített, és már ki-be mozognak a szereplők a részek között. Nagy kedvencem az egykori SAS, akiből szicíliai bérgyilkos lett, most pedig angol kém. Keller ott van a frontvonalon. Mellette Mihail, aki a Moszadnál váltja a terepen Gabrielt. Nála hidegebb, keményebb figura, amit jól kiegészít Gabriel intellektusa és érzékenysége a háttérből. Bejáratott figurák, Silva kis emlékeztetőkkel azonnal mozgásba hozza őket, és a több nézőpontos, több főszereplős regény szórakoztatóbb, mint amikor Gabriel volt a teljes fókuszban.

A cselekmény a szokott elemekből épül fel, de a zsáner működik és Silva már profin variálja az ismerős mozzanatokat. Ahogy becserkészik a prédát, ráveszik az együttműködésre, majd indulhat a nagy akció, amit soha nem úsznak meg békésen. Most sem. Jól felépíti a korrupt milliárdosok világát, a megszállott iszlámistákat, és a kémszervezetek működését.

A kémes vonal mellett ellenpontoz Gabriel családi élete, ami végre sínen van. A gyerekei iránti szeretete erős motiváció, és megható jeleneteket is generál belőlük a szerző.

Nekem bejön az irány, folytatom majd a 18-sal. Vagy keressem meg a kimaradt köteteket? J

Mint kémregény: 80% egyrészt aktuális, másrészt kalandos, harmadrészt Silva zsánerkövető.

Szubjektíven: 80% sokkal jobb, mióta Allon vezet akciózás helyett. Bírom a terepi utódait.

És még a héten elérhetővé vált:

- Ward: Hallgasd a holtak énekét!

Nálunk a 21. század Kiadó adta ki. Rengeteg díjat besöpört, többek között 2017-ben az amerikai nemzeti könyvdíjat.

A főszereplő egy 13 éves fiú, kevert örökséggel. Apai oldalról fekete, anyairól fehér. Mikor anyjával meglátogatják az apját a börtönbe, egy másik fiú szelleme beszélni kezd a gyerekhez. Életről, múltról, örökségről, történelemről.

Nem véletlenül a KULT könyvek sorozatba került, szépirodalmi igényű kiadvány lesz.

Szerelmes, beépülős, csajos, kémkedős, embermentős.

Lili Green élete nem tudott visszazökkenni a mindennapokba, bármennyire is próbálkozott vele. Életre szólóan beleszeretett a Görög becenevű drogkirályba, és ugyan kiderült, hogy Nikosz igazából beépített ügynök és nem bűnöző, mégsem lehetnek együtt boldogok: a férfinak újabb bevetésre kell mennie, és a lány a titoktartási kötelezettség miatt senkinek nem mesélhet róla. Így miután Nikosz elment, és az FBI ügynök barátai bajba kerültek, Lili hajlandó megint besegíteni a fiúknak. Egy klubba kell beépülnie, mint pincérnő, majd a főnök asszisztensévé kell válnia. John igyekszik neki segíteni, miközben Zacet keresik. Arra egyikük sem számít, hogy Nikosz is pont ezen az ügyön dolgozik, és a magánélet megint megkavarja az amúgy sem veszélymentes kémjátszmát.

A durva az volt, mennyire könnyen visszajött az első rész cselekménye, miközben olvastam ezt a kötetet. Annak Szemtanú volt a címe, és arról szólt, hogyan keveredett Lili az FBI ügynökei közé és lett szerelmes. A történet szinte azonnal az előző vége után veszi fel a fonalat, és gyorsan az események közepébe is vág.

Elég önálló ennek a cselekménye, minimálisan kapcsolódik az előzményekhez. A kis utalások segítségével az is követheti a cselekményt, aki nem olvasta az egyet. De azért jobb annak az ismeretében nekivágni, több kapcsolódási pont lesz általa, és az utolsó előtti csavar is az első kötet ismeretében lesz csak izgalmas.

A regény különben tipikusan csajos strandkönyv. Tesz bele krimit és kis csajos akciójeleneteket az írónő, így azért nem egy nyálregénye, de sokban hasonlít rá. Egyrészt, kiemelt szerepet kap a történetben, hogy mi van Lili és Nikosz között. Hogyan működhetne a kapcsolatuk? És ott vannak mellettük még potenciális lehetőségek is – John is szívesen bonyolódna Lilivel viszonyba, ahogy Nikosz is vonzza a női rajongókat. Egymásért megőrülve, mások által kívánva lenni, flörtölgetni – igazából ezek alkotják a történet gerincét.

Lehet, hogy jobban a kémkedésre is lehetett volna koncentrálni, de nekem nehezemre esett. Hogyan is vehettem volna komolyan, amikor Lili úgy jut feljebb a ranglétrán, hogy a sértett vendégnek (aki a beépült John, megjegyzem) spontán előad egy vérforraló táncot? Vagy, Lili nagy konfliktusa a szerelmével azon lesz, hogy a férfi információért hajlandó másokkal is lefeküdni. Most komolyan, hogy hasonlíthatnám ezt egy Gabriel Allon regényhez, vagy akármelyik másik, komoly kémes sztorihoz?

Könnyed, humoros, szerelmes. Ez a könyv ilyen, és a kémkedős, beépülős, akciós részek a ráadás, és olvastatták velem is végig a szerelmi szál ellenére.

A szereplők karakteresek, és akit kicsit humorosra vett a szerző, bírtam is. John, akármilyen macsó nőcsábász is, rákerült a kedvencek listájára. Nikosz túl tökéletes, főleg azzal a nagy romantikus gesztussal a regény végén. Az már egyenesen nyálregényes, anyám kedvelt nyálregényeibe is tökéletesen megállnák a helyüket. Lilit nem utáltam, ez is valami.

A humorát szerettem a kötetnek, az írónő stílusa bejön. Még akkor is, ha a története számomra csajosabb és szerelmesebb, mint nekem jól esett volna.

Lesz még folytatása, majd elmesélem, az milyen lett.

Cooper: Ügynök tűsarkúban – Mint strandkönyv: 70% krimis, akciós vonala is van, de a csajos részek a vezetők. Humoros.

Szubjektíven: 55% jópofa karakterei vannak, de nekem furcsa ennyire csajosan kémkedni.

Hány borítót ismertek meg a montázson?

Megoldás, szokás szerint a Tovább mögött!