Isteni küldetést teljesítő, saját történettel szembenéző, harcos.

Mark leterhelt, de reménykedő orvos, aki most álmai nőjét is megpillantja. Azonban semmi ideje nem jut szerelemre vagy normális életre. Ugyanis a világ veszélyben van, és ez egy különös, szupererővel bíró férfi azt állítja, hogy Mark ugyanilyen örökkévaló, emberfeletti erővel és halhatatlansággal. Emlékeznie kell, hogy még időben megmenthessék a világot. Ahogy a kiszemelt nő is közéjük tartozik, és nem véletlenül van meg a szikra közöttük: évezredekig hol együtt voltak, hol szakítottak egymással. Mark nagyon figyelmen kívül akarja hagyni őt, de egyre furcsábbak az álmai és érzi, hogy valóban valami nagy baj van. De miért nem emlékszik semmire és milyen veszély fenyeget?

Hát, valami mást vártam. Jobban valami istenek köztünk élnek típusú sztorit, még emésztem is, hogy ez miben és hogyan más.

Az tetszett, hogy Mark történetét követve kívülről és lassan haladunk egyre mélyebbre a mitológiába. Megvan az íve, ahogy elveti az örökkévalók gondolatát, majd elkezdenek feléledni a képességek és az emlékek, nem csak benne, hanem a többiekben is. Az tetszett is, ki hogyan reagál erre. Van, aki nem akarja tudomásul venni, más felvállalja és megéli, de van, aki a kettőt ötvözi.

Még azt is érdemes megnézni, hogy nem egyszerűen jók és rosszak vannak, rossz és jó utak. Az egyéni döntéseik sokfélék, és vannak olyanok, akik sokkal kétesebb utakat választanak. Hiszen akad itt olyan, aki modern diktátorként találja meg a helyét – és hagyják is ezt neki. Más meg nagyon nem akar hinni, és képes az egészet el sem hinni.
Természetesen nem csak ennyi a sztori, hogy fel kell fognia a memóriavesztetteknek, hogy kik ők. Van egy világot fenyegető veszély is, és ehhez kapcsolódóan harc. Képregényben szuperhősök csatája nem olyan, mint filmen, de azért a rajzoló igyekezett. A lényeg az, hogy a cselekményt pörgetik a csaták, le meg a szereplők öntudatra ébredése és az egymás közti kapcsolataik alakulása kötött.

Komplett mitológiája van, Gaiman szerzősége mellett ez nem meglepő. Azonban nem tudom azt mondani, hogy teljesen felfogtam az itteni világ felépítését. Pl. nem értem, hogy az örökkévalók itt hagyása és a Föld őriztetésében mi a cél. Mit akarnak még az emberiséggel? (Azt még mindig emésztem, amikor az egyik csoportot megették. Fel is merült bennem, hogy arra megy ki az egész, mint a Mátrixban, csak annál is direktebb módszerrel?)
Fura az is, hogy az egyik szereplőnek lett egy emberi gyermeke. Az hogy jön össze, hogy évezredekig voltak együtt, kavartak össze-vissza egymással, de nincs szaporulat? Egy emberrel meg mégis összejött? Nekem már pörög tovább az agyam, hogy az a gyerek mit örökölt. Teljesen embernek tűnik, de ha az anyja örökkévaló, legalább részben nem kellene képességeinek lennie? Szegény sorsát meg hagyjuk is, az simán szomorú.

Szerettem, hogy jöttek más Marvel karakterek is a történetbe. Beágyazza a Marvel univerzumba vele. Vasember felbukkanása mindig öröm, és ő is megkapta most a maga részét. Azt kifejezetten bírtam, ahogy a regisztrációval zargatta az Örökkévalókat. (Pedig ez nem a humoros képregények közé sorolható, de ezen vigyorogtam.)

Igaz, a nyelvezet helyenként nem magyaros, de a történetet lehetett érteni, így annyira nem vettem magamra. Azért néha elkapott a piros filc utáni vágy.
A képekkel is elvoltam, ha nem is az a képregény, amit szépnek neveznék. A szereplők elég karakteresek, csak éppen az Atlantisz stílusa jutott róla eszembe.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ez mennyire az a közösség, szereplők, akik majd a Marvel moziba jönnek. Talán hamarosan kiderül ez is.

Gaiman: Örökkévalók – Mint képregény: 70% megalapozott mitológia, jól időzített rejtélyek és korrekten rajzolt.

Szubjektíven: 55% túl sok kérdésem maradt és nem feltétlenül tetszett, ahogy zárt a történet.

Sárkányok bűvöletében - de most az a kérdés, melyik regény NEM tartalmaz sárkány szereplőt?

1: Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege

2: Tolkien: A babó

3: R.R. Martin: Éjvadászok

4: Paolini: Eragon

5: Ende: A Végtelen Történet

Megoldás: Tovább!

Családi titkos, depresszióval küzdő, vidéki, rejtélyes halálesetes.

Nathan élete több ponton is kisiklott. Egy erőszakos apa gyermekeként megtanult félrenézni és eltűrni, ami történik vele. Szerelmes lett, és bár a gazdag lány családja ellenezte a kapcsolatot, megnősült. Lenyelte, hogy az apósa olyan földet adott neki, amelyből nem lehet megélni. Lenyelte, hogy az öröksége nagyját erre kellett költenie és nyomorognak csak belőle. Amikor a felesége elhagyta, a közös fiukat is igyekezett kisajátítani. Nathan még annyit sem lehet Xanderrel, amennyit a bíróság neki ítélt. Amikor a magányát egy kedves pincérnő kezdi feloldani, elmenekül előle, és mire észbe kap, a nő már az öccse felesége és neki szül gyerekeket. De most az öccse halott. A pusztában szomjan veszett. Különc öngyilkosság, vagy valaki oda juttatta? Nathan a depresszióval párban keresi a válaszokat és kénytelen szembenézni azzal, mennyi titkot rejt e család és milyen elveszett férfi ő maga is.

A saját zsánerében és vállalásában remek ez a könyv. Annyira, hogy tiszta depressziós is lettem tőle, ezért nem tudtam igazán megszeretni sem. Egyszerűen ártott a közérzetemnek, ami valahol dicséret is, de akkor sem esett jól elolvasni.

A történet egy furcsa krimi féleség. Ausztrál puszta, az egyik testvér kint hal a sivatagban. Valaki miatt nem tudott hazamenni, vagy öngyilkosság volt? A bátyja, akivel egy ideje rossz volt a viszonya, próbál válaszokat találni magában merengve és a rokonokat kérdezgetve. Nincs benne hagyományos krimi elem, Nathan nem nyomoz igazán, csak valami nem hagyja nyugodni, és szép lassan több mindenre rájön és megfejti, mi történt igazából a testvérével. Azonban nem ez a regény igazi rejtélye: a titkok, a családtagok rejtett dolgai, amelyek gyötrőbbek és fontosabbak, mint a testvér gyilkosa/öngyilkossága.

Hiszen ebben a sztoriban nagyon sokan őriznek csúnya és fájdalmas titkokat. Az emberek kegyetlenül bánnak benne egymással. Sokféle bántalmazás van benne, generációk között átívelve. Gyerek elleni, nemi erőszak, verbális és fizikális is. Minél többet tudtam meg arról, ki mit szenvedett el, annál mélyebbre süllyedt a hangulatom. Ahogy most gondolkodom, kétlem, hogy lenne benne olyan szereplő, akinek ne jutott volna ki valami. Még Xander sem úszta meg teljesen, hiszen a nagyapja konkrétan gyűlöli az apját és nem tudom elképzelni, hogy ne próbálta volna az egyetlen unokáját a maga oldalára édesgetni. Nathan meg persze tűr mindent, hogy a fia kevésbé sérüljön.
Ehhez jön hozzá, hogy a főszereplő súlyosan depressziós, és nem egy olyan jelenet van, amikor valaki azért aggódik, nehogy öngyilkos legyen. Át is lehet élni Nathan minden kínját. Nem egy felemelő olvasmány ilyen szemszögből sem. Még akkor sem, ha Nathan nem akarja meglátni, hogy ő maga is milyen mélyen van a gödörben. Az is egy folyamat, amíg felismeri, hogy ő is egy elveszett férfi lett, és ha nem kezd el változtatni, segítséget kérni, akkor neki sem lesz visszaút.

Belülről van megfogva a folyamat, az ügy és a szereplők. Nagyon lassan halad a szerző a cselekménnyel is. Ez egy belemerülő, átérzős könyv, bár kérdés, aki akar ilyen tragédiákat, titkokat és sötétséget átérezni. Azért igaz az is, minél többet tudunk, annál jobban összeáll és az is értelmet nyer a cselekmény, ha sokáig is kell várni egy-egy kirakó darabkára.

Hangulatos, az embereket és a tájat is jól megfogta Harper. Határozottan van egy egyedi, nehéz atmoszférája. Ezt akkor is tudom értékelni, ha nagyon nem esett jól belesüppedni ebbe a vigasztalan világba. Azzal együtt is depresszív, hogy tulajdonképpen igazság szolgáltatik, és egyfajta happy end van a végén.

A végszó talán az lesz, hogy ez egy jó regény, csak éppen nagyon nem szerettem olvasni. Tele van fájdalommal, elfojtással és rejtett bűnökkel.

Harper: Az elveszett férfi – Mint krimi: 65% belülről megfogott, mély érzelmekkel elmondott sötét történet.

Szubjektíven: 55% az agyammal tudtam értékelni, de nem szerettem. Túlzottan fájó történet.

Cím: A hívők

Szerző: Gary Braver – magyarul ezzel kezd, kint sikerszerző. Több thrillert is jegyez, fülszöveg alapján szimpatikusak is. A legutóbbi regényét Tess Gerritsennel jegyzi – a jelen kötet a legutóbbi szóló regénye. Ha sikeres lesz, visszatérő szerző is lehet. Van még mit kiadni tőle.

Műfaj: thriller, orvosi színezettel

Cselekmény: egy kórházban csodás események történnek. A szívinfarktusba meghalt középkorú férfi negyed óra múlva saját lábán távozik. A kómába esett fiatal felébred, és arámiul kezd el beszélni. A média hamarosan rákap a csodára. A közelben pedig van egy labor, ahol a tudósok a halálközeli élményeket vizsgálják…

Fogadunk, hogy a csoda helyett valami tudományos dolog van a háttérben? Bírom az ilyesmit, a kötetet is várom. Állítólag agykutatási újdonságokkal.

Várható megjelenés: a Lettero őszi újdonságai között szerepel, elvileg október eleje

Új otthonba induló, végső áldozatra készülő, mágikus.

Bowman legyőzte a Nagymestert, a mant nép szabad lett. Ira pedig érzi, merre van az új otthonuk. Prófétaként áll az élre, bár a családja és az ő számára is nyilvánvaló, hogy ez felemészti az erejét, és ő maga nem fog megérkezni az új otthonukba. Bowman is búcsúzni készül. Tudja, a dalnok nép ideje előtt. El kell dalolni a szél dalát, ami megtisztítja a világot tűzzel. Ám ennek a dalnokok élete az ára, és az egyiküknek az első próféta örökösének kell lennie. Ez az ő küldetése. Így, miközben együtt vészelik át az út kihívásait, Bowman igyekszik elkerülni, hogy Sisi közel kerüljön a szívéhez. Kestrel mindezt érzi és neki is megvan a maga terve, amibe most az ikrét sem avatja be.

Ennek a sorozatnak sikerült kötetről kötetre jobbnak lennie. Annyira, hogy a végére már azt is rá merném mondani, hogy amennyire egy gyerekeknek/kamaszoknak írt mese fantasy epikus lehet, ez az.

Miközben mindegyik egy külön kaland, és a fő események önmagukban is érthetők, van egy sokkal nagyobb történet, ami mindent indokol és áthat, de ez csak a végére válik tisztává. Minden egyes megtett lépés, minden áldozat azt a célt szolgálta, hogy a végén jöhessen a szél és az a jövő követhesse, ami majd eljön.

Különben is gyengém, amikor a cselekmény kis részei a végére összeállnak, és lehet olvasóként érezni, mennyire ki van találva minden. A Nagymester már a kezdetektől tudja, hogy Bowman sorsa, hogy romboljon, majd uralkodjon. (Az sem véletlen, ki képezi majd a fiút Dalnokká.) Pontosan ez is fog történni – és ezért kell Sisinek annak a lánynak lennie, aki. Pedig nincs benne semmi számítás, véletlenek sora hozza és mégis teljesül a jövendölés. De hozhatnék sok példát – Kestrel jelleme is azt a célt szolgálja, hogy a végén megtehesse, amit meg kell tennie.

Miközben a jóslat minden részlete már feltárul és megértjük a kis összetevőket is, az út folyamatosan hoz kalandokat. Ezek izgalmasak, változatosak, és mindegyikben akad valami plusz is. Pl. a légy, ami beleszáll az elmébe és kihozza a legmélyebb vágyakat, akár erőszakos formában is. Ha nagyon akarnám, még a tudatos és tudat alatti én kérdését is hozzá tudnám magyarázni, és hogy milyen szerepe van a neveltetésnek, erkölcsnek az életben az ösztönökkel szemben. Vagy, a törzs, akik lányokat rabolnak feleségnek. Van egy nagyon érdekes beavatási szertartásuk, és nagyon tetszett, ahogy az sok mindent elárult a jellemről is.

A szereplők most értek hősökké. Még furcsa, hogy 15 évtől számítanak felnőttnek, de komoly út van minden kiemelt szereplő mögött. Bowman, ahogy készül az áldozathozatalra. Sisi, aki levetkőzte a hercegnői gyerekességet, és felnőtt, komoly és erős fiatal nő lett, aki állhatatosan halad a célja felé. (Különösen aranyos a kettőse Bowmannel – nem a YA regények romantikája ez, a mesék majdnem eleve elrendelése, de szerettem.) Most lesz értelme annak, hogy Kestrel olyan jellem, amilyen. Eddig benne találtam valami taszítót, de most ettől lehet igazi hős és kaphat olyan véget a sztori, amit szerettem.

Most a húguk a gyenge láncszem – újfent abból fakadóan, hogy fiatalnak érzem a szereplőket azokhoz a helyzetekhez, érzelmekhez, amikben benne vannak. 7-8 évesen annyira szerelmesnek van megírva, ami egy 16-17 évesnek is heves lenne.

Erre a kötetre is igaz, hogy vannak olyan képek, kis részletek, amelyek belém vágtak. Ahogy az arcát rejtő fiú végigmegy a próbán. Ahogy az egykori Nagymester követi a tekintetével Bowmant a végső búcsú után…

Szerettem ezt a sorozatot, és méltó zárlatot kapott. Még akkor is, ha a ciklikusságra utalva akár vissza is térhetnének a dalnokok, kerek ez így.

Nicholson: Lángoló szél – Mint gyerekkönyv: 100% kalandos, morális kérdéseket érthetően vet fel és játékos is.

Szubjektíven: 95% érzelmileg is megütött, szerettem a mondanivalóját, a karaktereit is.

Űrutazós, emberiség megmentését próbáló, új barátságot kötő.

Ryland fájó fejjel, különös körülmények között tér magához. Egy ágyhoz, de nem egy szokványos fajtához van kötözve. A nagyobb baj, hogy semmire nem emlékszik, még a saját nevére sem. Ahhoz, hogy mozoghasson, felkelhessen, és megfejthesse a személye és a helyzete rejtélyét, viszont emlékeznie kell. A számítógép jelszavakat, adatokat kér ugyanis tőle. Hamarosan már beugranak neki dolgok: hogy a Nap ereje gyengülni kezdett, és a Föld végveszélybe került. Hogy egykori tudósként, későbbi tanárként hogyan keveredett bele a világ megmentésére irányuló projektbe. Rá kell döbbennie, hogy mennyi minden múlik azon, mit és hogyan tesz most. Szerencse a szerencsétlenségben hogy idővel olyan társra akad, amilyen még embernek nem volt.

Legyek nagyon rövid? Ebben a regényben megvolt minden, amiért érdemes könyvet levennem a polcról és elolvasnom.
De akkor kicsit bővebben.

Nagyon megfogott az egésznek a szerkezete, ahogy hősünk amnéziásan magához tér és lassan jönnek vissza a múlt darabkái. Néha nem is tudtam, melyik rész érdekel jobban. Másként izgalmas a történet két fele: múlt és a jelen. Azért meg nem is tudom, hogy gratuláljak a szerzőnek vagy írjak egy ejnye-bejnyét, hogy Ryland miért és hogyan vesztette el az emlékeit. Az biztos, hogy nagyon meglepődtem, és ez olyan csavar volt, amin csak néztem a betűket idióta fejjel: komolyan? kérdéssel rám írva.

Az elejétől imádtam a narrációt. Aki olvasta A marsit, nem fog meglepődni, van hasonlóság. Ott is imádtam, itt is. Az, hogy a szereplő magába beszél, én mégis imádom a monológjait, ritkán esik meg, Weir már másodszor írt ilyet. Egyedi a humora, ehhez kapcsolódóan a világlátása is. Sokkal gyakorlatiasabb, mint pl. én, miközben nem veszi túl komolyan magát és tényleg meglátja a dolgokban azt, amit lehet csipkedni vagy mosolyogni.
Humoros, frappáns, egyedi. A lényeg: már a stílusa is a kötetben tartott. Jó volt olvasni, attól függetlenül is, hogy mennyire ütős a cselekménye.

Amikor jön az első nagyobb csavar, már a cél csillagrendszerben, ott félni kezdtem, mi lesz így ebből a sztoriból. Egy olyan helyzet keletkezett, ami zavart. Kicsit később nem tudott nem eszembe jutni a nyelvtanulós részeknél az Érkezés. Ez sokkal szórakoztatóbb annál, érthetőbb is – de a nyelvészet szigorlat utáni énem azért nem tudja elhallgatni, hogy azért ez a kevésbé hihető nyelvtanulós folyamat. De amire ki akartam lyukadni, hogy amennyire megijesztett Rocky megjelenése, annyira kedveltem meg őt a történet folyamán és ahogy létrejön a szövetségük a főhőssel. Működött az a szál is, nagyon is.

Weir remek világépítő is, nagyon ki van találva minden, ami Rockyval kapcsolatos. És igen, direkt nem fejtem ki jobban, mert nekem akkora élmény/sokk volt, amikor feltűnt a sztoriban, hogy senki felfedezését nem venném el. Maradjon csak meg mindenkinek a kérdés, kicsoda Rocky és hogyan kapcsolódik a történetbe!

Úgy érzem, hogy tanultam is ebből a regényből. A fizika nem az én világom, de itt szinte kedvet kaptam a tudományhoz. Érthető, elhittem és az nagyon jó, hogy szórakoztatóvá tesz olyan tárgyakat, amiket a kockák szoktak szeretni. Az űrutazásról, gravitációról vagy éppen a fizika törvényeiről, evolúcióról és fejlődéstanból bőven akad benne mondanivaló.

Elsőre talán vastagnak tűnik, de Weir minden értelemben megtöltötte a regényét. Van kaland is, sci-fi is, világvége is és még remény is van benne. Pozitív a hangvétel, jó olvasni ezért is.

Kihagytam valamit? Bírom a stílusát, szerettem a szereplőit, lekötött a történet és még tanulás élményem is volt. Jó könyv!

Weir: A Hail Mary-küldetés – Mint sci-fi: 95% alapos, átgondolt, hiteles – egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató is.

Szubjektíven: 95% egy-egy cselekményelem nem lett a kedvencem, de a regény egésze igen.

Attól, hogy meghalok a csatában? Hogy elveszítek valakit, akit szeretek? Még szép, hogy félek. De a félelem nem jelent szart se. Csak az számít, hogy megtedd a következő lépést. (Roberts: A mágia diadala)

Tudja, az iskolában el kellett olvasni egy lány naplóját, aki a második világháborúban, a náci uralom alatt a varsói gettóban élt… Az a lány leírta azt a sok szörnyűséget, hogy a világ tudjon róluk… hogy többé ne történhessenek meg… Akkor még nem volt tévé, sem internet… de most már van… és mégis, az a sok szörnyűség újra és újra megtörténik a világ sok országában… Miért nem akar tudni róla a világ…? Miért…? (Boselli: A boszorkányok szigete)

Mindennek megvan a saját zenéje. A szerelemnek is. Csak kell valaki, aki eljátssza, és hagyja, hogy hallgassuk. (Moccia: Ezer éjszaka nélküled)

Hát nem az őrült dolgok viszik előrébb a világot? (Palotás: Kötéltánc)

Talán olyan világban akarsz élni, ahol ártatlan embereket kell megölnünk a túlélésért? Én nem vagyok erre képes, még miattatok sem. Az még a halálnál is rosszabb lenne. (Crouch: Menekülj)

– Ó, Velence! Nincs hozzád fogható város a világon!
Alec követte, és a korlátra támaszkodott. Tekintete követte a csatornán sikló gondolát, amint eltűnt a sarkon túl.
– Kicsit büdös.
– Az csak az atmoszféra.
Alec elmosolyodott.
– Elég húzós atmoszféra. (Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei)

Kissé hihetetlennek tartotta, hogy Kosztolányi, Ady vagy akár Babits nem is olyan régen még Budapest ugyanezen épületei között ugyanezen kövekre ültek le ugyanezekben az utcákban.
Amelyek most a nevüket viselték.
Hátborzongató és varázslatos egyszerre. (N.Nagy: Keselyű)

És hidd el nekem, a függőség börtönéből segítség nélkül nehezebb szabadulni, mint az Alcatrazból. (Palotás: Kötéltánc)

Semmi sem tökéletes. A valóságos világban élünk. Kötelességünk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. (Nicholson: A Nagymester foglyai)

Szerelem, gondolta Fallon, ahogy szülei ellovagoltak. Talán ez a legnagyobb csoda. Érezni, adni, tudni. (Roberts: A mágia diadala)

Játék halálossá váló, kamaszos, halál elől menekülő.

McKenna rendes lány, stabil baráti körrel. Éppen velük van egy buliban, amikor az unatkozó lányok az új lány, Violet hatására egy új játékba merülnek bele. Elmondanak egy mondókát, és Violet megjósolja, hogyan fognak meghalni. A hajrá lány Olivia számára egy baleset van kilátásban, miután a plázában megvette a báli ruháját. Candace egy nyaraláson kell, hogy vízbe fúljon. A lánynak már a játék alatt rossz előérzete van, és nem is engedi, hogy Violet neki is mondjon egy mesét. Hamarosan nagyobb gondjai támadnak: Olivia pontosan úgy hal meg, ahogy Violet előre megmondta. A lányok egyre jobban megijednek, és McKenna tudni akarja, milyen erők lendültek mozgásba, hogyan lehet őket megállítani.

A sorozatot még nem láttam, így viszonyítási alapom sincs, ami talán nem is baj. Ahogy elnéztem pár fotót a szériából, nagyon másnak képzelem a szereplőket. De milyen is ez a regény?

A cím már tetszett, amikor megértettem. (Ehhez kicsit olvasni kellett.) Könnyű, mint a pehely. Elsőre nem tudtam elképzelni, mire utal. Tetszett is később, amikor megjelent a mondóka a történetben, és ez egyfajta sötét ómenként, jóslatként lebegett a lányok felett.

A cselekménynek jó húzása volt, vártam, hogy mi fog történni még. Nem az a körömrágó izgalom, de azzal jól lehet feszültséget tartani, hogy igazán senki se tud semmit, és egy reális világábrázolásba csöppen bele egy kis mágia. Ha varázslat ugyan – lehet más is?

Tetszett az is, ahogy Aarsen eljátszott azzal, ahogy a lányok nem hisznek, félni kezdenek, és különböző fokokon megjelenik a rettegés a regény és az ő világukban. Ugyanakkor nekem kevés volt a para faktor és a beteljesülő látomások közti eseménysor.
Azonban nem mindig éreztem logikusnak a cselekményt és a megírt lányokat. Pl. nem értettem, legalább a második lány miért nem kerüli el azokat a körülményeket, amelyekre meg lett jósolva a halála. Mert az első még mosolyoghatott, hogy micsoda véletlen, de a másik…

Sajnos nem látjuk ezeket az eseteket, csak a megtörténtükről értesülünk. Itt is érzek egy kihagyott lehetőséget: az lehetett a para és félelmetes, amikor a haldokló lányok szembesültek azzal, hogy igen, megtörténik. De így csak elbeszélik mások, nincs meg az a hatás.
Kicsit több magyarázatot is vártam volna. Erőteljesebb gonoszt, nagyobb harcot. A regény elolvasása után sem érzem úgy, hogy érteném, mi és miért kellett, hogy történjen. Pedig nem szeretem, amikor valami így lóg a levegőben, folytatás ide vagy oda.

A szerelmi szál nagyon kamaszregényes. Elment, de különösebben nem hozott lázba. Amikor a szomszéd srác előlép szerelmi lehetőséggé nem éppen új megoldása. De nem is kellett több belőle, ez szerencsére elsősorban nem romantikus regény.

Az tetszett, hogy a főszereplő barátnők más karakterek, így sokszínűbbek is. Ugyan McKenna a legkidolgozottabb, de ő a helyes szomszéd lány típus, a többiek a feltűnőbbek. Mondjuk, a folytatásra el tudom képzelni, hogy a lány tragikus múltja még valamit hozzátesz. Majd kiderül. Azzal mindig jókat lehet játszani, ha van egy halott iker és a regény világában a szellemek is léteznek.

Maga a rejtélyesség tetszett, az hangulatos. Ami kiderül, az kevés. De van folytatás, a további magyarázat lehet, hogy abban van. Itt minden esetre megvan a hiányérzetem.

Rám mélyebb benyomást nem tett, korrekt tini történet, amiben díjaztam, hogy kevesebb szerelem, több rejtély fért bele. Kár, hogy nem ijesztőbb és nem élesebb a nyomozás vagy frappánsabb a megoldás.

Nem tartom valószínűnek, hogy a sorozatnak nekiülök. Ha a regény folytatása kijönne… hát, túl nehezen hagyok abba megkezdett dolgokat. Pedig ez nem hiányozna.

Aarsen: Könnyű, mint a pehely – Mint YA: 65% hangulatos, kamaszdrámákat misztikummal sző át, de befejezetlen és adós is.

Szubjektíven: 50% nem fájt, de különösebben nem is hatott rám. Túl sok a kérdés még benne.

Vannak regények, amelyekről hallani, hogy filmet készítenek belőle. Néha már a rendező, a főszereplő személye is nyilvános. A film mégsem készül el, és csak várunk és várunk... Lesz egyáltalán?

Pierce brown sorozata regényként nagy kedvencem. A Vörös lázadás, melyben egy hierarchikus társadalom legalján állók az egyenlőségért küzdenek. Darrow bányászból lesz valami egészen más: a vörös, aki arannyá lesz faragva. Gyilkos iskola, halálos játszma. A film jogok el lettek adva, mégsem készült el. Majd egy sorzat ötlete merült fel, de mivel itt szerepel, sejthetitek, hogy az sem készült el.

Újabb sorozat: Brandon Sandersoné. Az Acélszív története most különben jól eladható is, sok tekintetben hasonlít a sikersorozatra, a The Boys-ra. Ebben is különleges képességet kapott emberek ellen harcolnak okos, talpraesett, de képesség nélküli halandük. Csak itt az Ikonok fel is vállalják, hogy gonoszak és uralkodni akarnak az embereken. 18 éves hősünk apját Acélszív ölte meg, ő pedig bosszút esküdött. Rendező, szereposztás - sok minden volt. Film viszont még mindig nincs.

Gregg Hurwitz is sorozatot írt, ami sokadik résznél jár. A hőse egy egykori ügynök, aki elmenekült a cégtől és magánzóként az embereket igyekszik segíteni. Ő volt Orphan X - Az árva - az élete azonban nem lett biztonságos. Ha nem az ügyek miatt kerül bajba, az egykori főnökeivel kellett hadakoznia. Sokáig hallani lehetett, hogy jön a film is, és Evan Bradley Cooper lesz. Majd egy sorozatról pletykáltak, és még egyik sincs.

Jo Nesbo norvég sikerszerző, és sok története filmre is került. A fiú jogai is el lettek adva. Bosszútörténet: egy rendőr fia apja öngyilkossága után elhagyja magát, és elvállaló ember lesz. Börtönbe kerül ártatlanul, és drogért bármit bevall. A rabok gyóntatónak is hesználják. Csak éppen az egyik pont azt meséli el neki, hogy csalták csapdába az apját és állították be öngyilkosságnak... Jake Gyllenhaal kapta a főszerepet, de film még mindig nincs.

Neil Gaiman Sandman-je azért kilóg a sorból. Ezt forgatják, van premier dátuma, így ez a legvalószínűbb, hogy meg is nézhetjük majd. Sandman, az álmok fejedeleme, egy halhatatlan. Hosszú fogságból szabadul ki, és nekiáll rendbe tenni a birodalmát. James McAvoy lesz Morpheus - már alig várom, hogy lássam.

Ez igaz mind az ötre - érdekel is, melyiket nézhetem majd meg.