Sorozatgyilkosos, régi titkokat felfedő, bosszút álló.

Zalán az otthoni teendők miatt aggódott: édesanyját költözteti közelebb a családhoz, és még kiderül, hogy működik majd a közelség. A pizzériájából hazatartva azonban nem mindennapi látvány tanúja lesz: egy tetemre bukkan. Az ismeretlent különös kegyetlenséggel gyilkolták meg. Így keveredik bele egy több évtizedes történetbe. Még a szocializmus alatt egy kegyetlen sorozatgyilkos szedte az áldozatait, de a rendszer ezt eltitkolta. Megvolt a névjegye, és most is minden rá utal. Az egykor az eseten dolgozó nyomozó viszi az ügyet, és próbálják megfejteni, miért lett újra aktív a gyilkos. Miért hagy egy versrészletet minden áldozata mellett? Zalánt sem hagyja nyugodni a kérdés, és megkezdi a maga nyomozását. Ahogy egyre közelebb jutnak a gyilkoshoz, súlyos családi titkok látnak napvilágot – még az sem véletlen, hogy pont Babits Mihály, akinek a sorait a gyilkos használja.

Bekezdés-díjas olvasnivaló. Bár kezdek rájönni, hogy a regényeknél nem számít nekem, melyiknek milyen díja van, de azért jó jel, hogy volt, akiknek tetszett ez a történet.

Hamar be lettem szippantva. Kellően borzongató az ügy és a sorozatgyilkosos történetek különben is a gyengéim. Itt pár dologgal még fel is lett dobva: hogy a szocializmusban hogyan kellett eltitkolni az eseteket. Hogy mi okozhat egy több évtizedes kihagyást.

A történet több szálon van vezetve, és a fő szereplők szemszögeit felváltva olvashatjuk. Azért Zalán a legfontosabb szereplő, és végül a kulcs is ő lesz a megoldáshoz. Bár azt azért furcsának találom, hogy a rendőrség majd annyira bevonja. Gazdasági szakon végzett, pizzériát vezet, akkor mégis miből gondolják, hogy szinte nyomozói szerepkörben is megállja majd a helyét? A civileket, pláne a tanúkat, kétlem, hogy szabályos így bevonni.

Jó húzása van különben a sztorinak. A váltások miatt is, az idősíkok keverése miatt is. Ebben a regényben annyi a titok, hogy az folyamatosan húz előre, hogy ki, mit és miért titkol még. A jelenben megjelenő szereplők, a szocializmus idején, de még a Babits családban is gyűltek és mérgesedtek el a titok.

Az is egy plusz réteg, hogy feszegeti, a szocializmusban nem csak a gyilkossal kapcsolatban ment a titkolózás és a torzítás. A nagy költők, írók élete és személye is kilúgozva került megismerésre. Itt fel van emlegetve pár történet, elsősorban a nyugatosokról. Maradjunk annyiban, valóban, az máig szóba sem kerül, mennyi deviancia és romlottság volt jelen a nemzet nagy alkotóiban is. (Meg is fordult a fejemben, utána kellene olvasni, mennyi a fikció és a tény az itt elmeséltek között.) A sok irodalmi kapcsolat nekem feldobta, és jól ki van találva, hogyan kapcsolódnak össze a gyilkosnál az utalások.

A gyilkos személye, Keselyű különben is izgalmas téma. Nem látványos bűnözőzseni, de ettől csak még elismerésre méltóbb, amire képes volt. Ok, bűn, amit tett. De sok mindent meg tudtam érteni. Onnan elindulni, olyan gyerekkori traumákkal… nem menti fel, de pár dolgot magyaráz. Ahogy Oszkár viselkedésének is a neveltetése a kulcsa. Ravasz, ügyes, megfoghatatlan mindkettő.

Nem szoktam azért panaszkodni, ha egy történet sok és működő csavart hoz be. Itt azonban ez következik. Itt az utolsó utáni csavar után is jut még kettő olyan fordulat, ami szinte mindent átértékel. Az első kettő még tetszett, de amikor már úgy éreztem, hogy csak pakolva vannak egymásra a meglepetések, amin meg kellene lepődni, az sok.

Jó a tempója, olvasmányos is. Kellemesen keveri a borzongató elemeket a krimis sablonokkal – a rendőrségi munka volt monoton az elején, de az is feljavult. Működött.

Kétlem, hogy lehet neki folytatást adni, de annyira tetszett ez a regény, hogy a szerző egy újabb krimijének is biztosan adnék esélyt.

N. Nagy: Keselyű – Mint krimi: 75% fordulatos, jó tempójú és meglepő regény – a fordulatokból lesz sok végül.

Szubjektíven: 70% több szereplőt is megkedveltem, irodalmi szín is tetszett, csak a csavarok.

• 21. Század Kiadó: Hová lettél, szép világ - kortárs, női
• Menő: Ne nézz vissza - ifjúsági
• Kossuth: Bál a romkastélyban - történelmi
• Helikon: Életem - memoár
• Mogul: Az utolsó huszonhét - kaland, disztópia
• Könyvmolyképző: A nő nem férfi - családregény
  • A Brayshaw bandái - New Adult

Augusztus

30. Brown: A káosz évei - sci-fi 4,5

31. Bardugo: Wonder Woman A háborúhozó - YA kaland 4

Szeptember

1. Crouch: Menekülj - thriller 4

2. Nicholson: A Nagymester foglyai - gyerekkönyv 4,5

3. Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei - YA fantasy 3,5

4. Boselli: A boszorkányok szigete - képregény 4

    Roberts: A mágia diadala - fantasy 3

5. Moccia: Ezer éjszaka nélküled - romantikus 3

    Palotás: Kötéltánc - családregény 4

Ősz, könyvhét - remélem, sikerült szuper új könyvekre szert tenni!

Cirkuszos, első szerelmes, fesztiválra készülő.

Simone élete minden tekintetben a cirkuszhoz kötődik. Maga is fellépő volt, majd a Circus Monte-Carlo családi vállalkozás nem hivatalos vezetője lett. A férje és a négy gyermeke is mind itt dolgozik. Matthias állatidomár, a lányaik artisták és trapézművészek. A szocializmus nem kedvez a műfajnak, a rendszer inkább színházba, könyvtárba irányítaná a szórakozni vágyókat, és ezt ők is megérzik a bőrükön. Simone kitalálja, hogy a cirkuszok fesztiválján kellene fellépniük, de ehhez engedélyt kell szerezniük a kiutazásra. Egy régi kapcsolatát eleveníti fel a célért, ha ez régi sebeket is tép fel. Mert az idősebb lánya, Izabel származása titkot rejt. Az sem segít, hogy éppen a múltbeli árny nevelt fiának szeme akad meg a lányon, aki annak a bűvésznek a figyelmét is felkelti, akibe Izabel egyik húga szerelmes.

A cirkusz – lehet utálni, lehet rajongani érte, de máig létező szórakoztatási forma. Érdekes, én filmen és olvasva szeretem a cirkuszos történeteket. Az életben viszont nem bírom a cirkuszi előadásokat, már nem is járok rájuk, talán iskolásként voltam utoljára. Azt hiszem, nekem a kulisszák mögötti élet és a résztvevők közti interakciók izgalmasabbak, mint a show.

Palotás Petra egy családi cirkusz sátrának függönyét húzza el, és enged kicsit a kulisszák mögé. Benne van, hogy mennyire komoly munka van az előadások mögött, és mekkora elkötelezettséget kíván ez az élet a benne levőktől. Nem véletlenül, hogy a külsős kevesebb és inkább ebbe nőnek bele az újabb generációk.

Szívesen olvastam volna arról többet, hogy készülnek a számok, miképpen áll össze a műsor. A tényleges háttér. Ebből kevesebbet kaptunk, de a szerző jellegzetes cirkuszos témák behozásával igyekszik dúsítani a cselekményt. Matthias, az idomár egy állatvédő lányba szeret majd bele, és vele jön a kérdés, hogy miképpen bánnak az állatokkal, jó-e nekik a cirkuszi lét. Mivel a szereplők nagy állatbolondok, itt nem az állatok kihasználására látunk majd példákat. Cirkuszpárti a szemszög. Vagy: megéri-e az állandó otthont feladni, és vándorolva felnőni? Izabel egy sérülés miatt mindkettőt megismeri, és egyéni szemszögből tud a kérdésben állást foglalni.

A kötetnek az is ad egy kis pluszt, hogy a szocialista rendszerben van elhelyezve. Ugyan a háborús évekből is kapunk történetet, de döntően a megosztott Németország kora a játéktér. a kor viszonyairól is jöhetett volna több, ez inkább csak egy kis plusz szín a történetben, de azt nem lehet mondani, hogy a szocialista mindennapokat megismertük volna belőle. Vagyis, ez nem történelmi regény.

Az előtérben ugyanis a családi viszonyok és a szerelmi kapcsolatok állnak. Több generáció sorsa fonódik össze, ha van is, aki nem része a cirkusz világának. Minden korszak nőinek megvannak a maguk titkai és fájdalmai, ezek pedig gyakran a szerelmi életükhöz köthetők. A kiemelt szereplő Izabel, aki most szenvedi át az első szerelmet. Bőven van probléma, és ezek egy részéről nem is tud, mert az anyja nem avatta be a családi titkokba, még. De szerelmi sokszögek is képződnek, mert persze sokan nem azt szeretik meg, aki őket szereti…

Nem nyálregényes, van benne más is, de tagadhatatlan, hogy a leginkább előtérben levő és mesélt konfliktusok mind a szerelemmel, rokoni viszonyokkal kapcsolatosak.

Értékeltem, hogy igyekszik egyéniséget adni a szereplőknek, még a kisebb súllyal jelen levőknek is. Az ikrek és a nővérük közti különbség sikerült talán a legjobban, de Simone is életre kel a lapokon. A férfiak egy fokkal halványabbak és tipikusabbak, pl. Valentin az ismerős regénybéli álompasi alapanyag.

Pont annyira nyitott, hogy érdekeljen, hogyan ér véget a történet. Nem véletlenül vártam össze a két részt, ezek összetartoznak.

Palotás: Kötéltánc – Mint családregény: 65% egyedi a környezet, de uralkodnak a romantikus szálak – nyitott is.

Szubjektíven: 70% lekötött, ha sokaltam is a szerelmi drámát és Izabel gyötrődéseit.

Szerelmi háromszöges, párt választó, szenvedő.

Sofia sikeres zongoraművész, aki elmenekült otthonról. A szerelmi életében állt elő olyan helyzet, amit képtelen volt kezelni. Férjnél volt, Andrea azonban egy balesetben lebénult. A gazdag Tancredi állta a helyreállító műtétet és szervezett koncertet a zongorista nőnek. A koncert azonban valami egészen másba fulladt: az álomszigeten a párosból szeretők lettek. Amikor Sofia szembesült azzal, hogy a férje a műtétért cserébe hogyan egyezett bele hallgatólagosan ebbe, nincs maradása. Egykori tanárához megy el Oroszországba, de egy ponton túl nem halogathatja a visszatérést és a kapcsolatai rendezését. Andrea kap tőle még egy esélyt, noha Tancredi az, akit nem tud elűzni az álmaiból. De mennyire bízhat a férfi szerelmében, akinek játék volt, hogy megszerezze a nőt, aki mindig nemet mondott neki?

Moccia már egy sorozattal felkerült a bestseller listákra több országban is. Az sem ártott ehhez, hogy a regényekből elkészültek sorra a filmek is. Azt még nem hallottam, hogy az Ezer éjszaka vászonra költözne, de miután elolvastam, nem is tudom elképzelni ott.

Ez a történet ugyanis minimális cselekményt tartalmaz. Érzelmekről szól, és Sofia belső vívódásáról. Nagyon aprólékosan le van írva, mikor mit érez és mi fut át a fején, a szívén. Az már más kérdés, hogy nem mindig ugyanúgy értelmeztem a dolgokat kívülállóként, mint a nő belülről. Talán ebből is fakadtak a konfliktusaim, amiért nem szerettem a regényt.

Innen nagyon egyszerű a történet. Két ember egymásba szeret, de mivel a nő házas, az együttlétük becstelen. Viszont, köztük van igazi érzelem, és lépniük kellene, ha meg akarják ezt tartani. Innen egyértelmű, hogy jön a válás és akkor már kezdhet a szerelmespár tervezni. Képtelen vagyok megérteni, Sofia miért megy vissza a férjéhez és próbálja megmenteni a házasságát, noha még lefeküdni sem tud vele, mert úgy érzi, akkor megcsalja Tancredit. Ez nem elég jel, hova húz a szíve és mit kellene csinálnia? A szememben sokkal becstelenebb az, hogy visszamegy és játssza Andrea feleségét, noha szenved ebben a szerepben.

Ha már itt tartunk, van még egy húzása a nőnek, amiért nem volt szimpatikus nekem Sofia. Amikor kiderül, hogy a különélésük alatt a férjének is volt más, a nő teljesen kiborul és akkor adja be a válást. Az ok, hogy egyszer felajánlotta a férfinak, hogy bevallhat mindent, elnézi neki és Andrea nem tette meg. A haragját értem is. De milyen jogon ennyire heves a reakciója, amikor ő ment el először kéjutazásra Tancredi oldalán? Mert, ha ez csak az indok, hogy felrúghassa a házasságát, nagyon olcsó. Már újrakezdeni sem kellett volna.

Sofia a kiemelt karakter, ő nem volt szimpatikus. A férfiak nagyon halványak mellette, és nem ismerhettem meg egyiket sem igazán. Tancredi fejezetei kifejezetten felesleges tölteléknek hatottak, nem is tudtam mit kezdeni velük. Nem viszi előbbre a cselekményt, alig tudok meg a férfiról valamit, csak ragozza a szenvedését. Túl szépnek és nem megérdemeltnek érzem azt is, ahová Sofia eljut Tancredi oldalán a végére. Ez gonosz tőlem, örülhetnék nekik, de ahogy a helyzetet kezelte a nő, azzal maga ellen hangolt előtte a regény nagy részében.

Komolyan zavart az is, hogy olyan ez a regény, mintha egy része már lett volna a sorozatnak. Kész helyzetben vagyunk, a nagy konfliktus már lement, ez már csak a kár elhárítás. Olyan, mintha egy szerelmi háromszöges regény végének regénnyé nyújtott verziója lenne. Ki lehet találni, mi történt, de nem szimpatikus, hogy meg kell fejteni az előzményeket.

A stílusa sem az enyém. Sok az érzelem, sok a szenvedés. A cselekmény alakítása is olyan szinten nem tetszett, hogy sokat morogtam miatta olvasás közben.

A felhők felett 3 méterrel sem volt az én regényem, az Ezer éjszaka nélküled sem lett az. Vagyis, ideje ezt a szerzőt is elengednem, szép borító ide vagy oda.

Moccia: Ezer éjszaka nélküled - Mint romantikus: 65% tele van érzelemmel, a hősnője lelkén minél jobban igyekszik átadni.

Szubjektíven: 25% kevés a zene, túl sok a szenvedés. Sofia nem is kicsit idegesített végig.

Dee a válásra készül. Szerelmes lett másba, és egy ideje viszonyuk is van. A szeretett férfi azonban egy alkalommal ellöki magától, és felszólítja tűnjön el. Fura kérdései voltak, hogy Dee is másként látja-e a világot. De nem, így veszélyben van mellette.

Hamarosan Jack összepakolja a családot és autóval menekülnek. Most az a szokás, hogy a rádióban bejelentik egy egyetemi oktató nevét, és a megváltozott emberek kivonulnak meggyilkolni. Hamarosan ők jönnek. Autóval vágják magukat keresztül a megvadult vidéken, kiirtott városokon.

Közben Jack rádöbben, hogy mekkorát hibázott, amikor hagyta kihűlni a házasságát. Dee vele maradt, mert a világ megőrült, és ők ketten lassan visszatalálnak egymáshoz. Miközben a két gyerekükkel egy eldugott, hegyi házban húzzák meg magukat, kibékülnek egymással. Ám innen is menekülni kell tovább, az erdőben bujkálókkal nem vehetik fel a harcot.

A fiuk is aggodalommal tölti el őket: ő látja, akik mások. Glória van köröttük. Ahogy neki is van – egy barátjánál aludt, amikor valami égi jelenség zajlott. Megnézték. Akik látták, most késztetést éreznek, hogy megöljék, aki nem. A fiú azonban még csak kisgyerek, és nem akar ölni. A szülei is hiszik, hogy nem lesz gyilkos.

Amikor elszakadnak egymástól, akkor is bíznak, hogy visszatalálnak egymáshoz és biztonságba jutnak. Végül a súlyosan sérült Dee csalja el a hordát, míg a férfi a gyerekekkel átjuthat a határon. Már éppen átérnének, amikor a fiú közli, hogy vége. Ami eddig gyilkolni késztette, már nincs. Jack rohan vissza a feleségéért – aki még él, megmenekültek.

Háborús, világ sorsát eldöntő, végzetet elfogadó.

Fallon kihasználta az utóbbi 3 évet. Hadsereget építettek, képezték a megmentetteket és már csak a megfelelő alkalom kell, hogy lecsapjanak Petra és a sötétség seregeire. Ahogy a hadjárat megindul, Duncan is hazatér. Washington ostromát New York felszabadítása követi, és egyre szorul a hurok Petra nyaka körül. Az ikrek és Fallon is tudják, a végső csata helyszíne a köveknél lesz, ahol a pajzs megtört. Ahol hármuknak kell szembenézni Petrával és erőivel. Az ikrek már oda sietnének, de Fallon még nem érzi, hogy itt lenne az idő. A várakozás, a veszteségek nehezek, ráadásul a két fiatalnak egymással is dűlőre kell jutnia. Duncan megmondta, 3 év múlva Fallonért jön vissza. Most itt van, felnőttek és a végeztük egy. Tudják, hova tartanak, de egyikük sem akar csak kényszerből a másikkal lenni.

Amikor a címben a történet vége. Nem is ragozom tovább, a diadal mindent kifejez. A kötekedő felem azért megjegyezné, hogy mindkét oldal mágiát használt, csak az egyik sötét, a másik fény mágia volt…

A cselekményen látszik, hogy Roberts nem fantasy szerző. Van egy nagy háború, csatákkal és hadi taktikázással és mágikus lényekkel, de a regényben ez számomra nem működött. Sok körítés, de nincs ott a csata, a vér és a fájdalom. Még a taktikát is olyan esetlennek érzem. Be kell vennünk Washingtont! Foglaljuk vissza New Yorkot… A regény túl nagy része koncentrál ezekre, miközben maguk a hadi események nem keltek életre. Inkább csak a csaták után a gyógyítások, gyászolások működtek.
Még a nagy összecsapás a végén, az is olyan semmilyen.
A romantika él benne igazán és Duncan – Fallon között most jön a nagy, epikus szerelem, ami magától értetődő. Egymásnak vannak rendelve és kifejezetten idegőrlő is, ahogy egy darabig még küzdenek ellene, miközben nyilvánvalóan egymást akarják. Ahhoz képest, hogy miért volt az időhúzás, a megoldás is irritált. Nem számítanak az okok, ez van és kész. Írói szemszögből ez nagyon kényelmes megoldásnak tűnik.

A világa is össze tud zavarni. Nem elég, hogy vannak szimpla emberek, meg akikben feléledt a varázs. Most kapunk sárkányt és viszi tovább a tündér – manó vonalat is. De azok emberfélék, vagy teljesen más fajok? Mivel szaporodnak egymás közt, nem éppen, de azért élesen megkülönböztetik őket mindkét oldalon. Fura…

Szimpla jó – rossz szembenállás van benne, erre épül minden konfliktus is. Mert az olyan műbalhék, mint Duncan első beszélgetése Fallon apjával, miután összejött a lánnyal, inkább humoros, mint feszült. De most komolyan: Duncan a regény álompasija, mibe kötnének bele a szülők? Túl tökéletesek egymásnak?

Vagyok annyira lány, hogy a Duncan – Fallon kettőst szerettem, és a happy end is tetszett. (Azért a jók közül is meghal egy fontos mellékszereplő, de senki nélkülözhetetlen. Hiába, Mick sorsa megpecsételődött, amint Fallon elkötelezte magát Duncan mellett. Csak a felesleges feszültséget generálta volna a jó barát, aki több akarna lenni barátnál, de nem lehet. Itt nem játszik a szerelmi háromszög, szerencsére.)

Helyenként már sok az érték ránk erőltetés is. A család, a szeretet, az összetartás és minden hasonló éltetése ez, és beszélnek is ezekről. Túl érzelmes, túl sok volt. Ugyanazokat a tanulságokat többször is megfogalmazzák, és nem egyszer nagyon érzelmesen. Még nem csúszik át szentimentalista írásba, de helyenként közel van hozzá.

Roberts különben jó mesélő – a háború és csaták, ami kifogott rajta.

Romantikus fantasy mesének elment, a szálakat is szépen elvarrja, de ha a románcot kiveszem belőle, akkor a háború nagyon lehúzza. Az nem átélhető benne.

Roberts: A mágia diadala – Mint fantasy: 50% van, de nem részletes világépítés. A romantika működik, a család túltolt.

Szubjektíven: 55% túlzottan bírom Duncan – Fallon párosát, de háborút nem sikerült írni.

Háborús, katonákat megtévesztő, misztikus, átok újjáéledő.

Harlan egy szigetről kap baljós híreket. Egykor egy boszorkány élt ott, aki gyermekeket ragadt el és lopta az erejüket, az egyszerű embereket mágikus rabszolgaságba taszította. Elpusztították, de valami megint zajlik ott. Eltűnt az összes lány és asszony. Az egykori túlélővel, a most már idősebb látóval érkezik a szigetre, ahol egy apa és fia páros vezetik el őket a boszorkány kastélyába, ahol kellemetlen meglepetés vár a párosra.

A háború senkit nem kímél. Egy külföldi orvosokból álló csapat igyekszik az áldozatokért mindent megtenni, de nekik is vigyázniuk kell minden kimondott szavukra. Egy hadúr jóindulatán függ az ellátás fenntarthatósága. Közben egy városból olyan testek kerülnek elő, melyek vámpír tevékenységre utalnak. Harlan és barátai ezért érkeznek ide, de egy egészen más fenyegetés és gonosz miatt maradnak.

Két történet kapott helyet ebben a kötetben. Mindkettő egy más arcát mutatja a sorozatnak.

A címadó egy tipikus Dampyr történet, amelyben a gonosz mágia és művelője ellen harcolnak. Van egy régi gonosz, egy új szövetséges és egy kaland a megállítására. Lineáris, egy-egy visszaemlékezéssel megszakítva.
A horror és a kaland elemeket keveri. A boszorkányok ténykedése, az áldozatok kellően sötét tónusúak. Lekötött, de hasonló dinamikával már olvastam ilyen történetet. Szinte vártam, mi történik, mert a segítő és a végjáték is déjá vu érzetet keltett bennem. Még a látnok alakja is, mondhatni, visszatérő már ebben a képregény világban.

A második történet a háborúba visz be, és kiderül belőle, hogy vannak nagyobb szörnyek a természetfeletti lényeknél. Harlan és visszatérő társai későn is lépnek színre, keveset is szerepelnek. Sokáig nem is értettem, hogy lesz ez Dampyr történet. Viszont, az üzenete miatt megérte végigolvasni, és a sok darabka a cselekményből a végére összeáll. Minden össze fog függeni, és Harlan is megkapja az ellenfelét itt, ha az nem is a szokott természetfeletti.
Ennek összetettebb a cselekménye, a szerkezete. Nézőpontokat és karaktereket vált. Még azzal is el tudtak kicsit játszani, hogy milyennek ítéljük meg egy-egy ponton a szereplőket, és milyen oldalon állnak igazából. Hiszen a zsarnok nem fedi fel magát elsőre, a doktorokkal együtt azt látjuk, hogy a milícia fenntartja a rendet és együtt kell velük működni. Fokozatosan tudjuk meg, hogy igazából miket tesznek és az orvosokra is milyen fenyegetést jelentenek.

A háborús a komorabb és reálisabban ijesztő. Bár nem folyik úgy a vér, természetfelettiben jóval szegényebb, mégis, ez az ijesztőbb horror. Nekem legalábbis hatásosabb az a gonosz, aki bárki lehetne, és nem egy természetfeletti entitás. Igen, Harlanék ebben szerepelnek kevesebbet, de ennek jobb a története.

Mélyebb az üzenete is, és nagyon át tudtam élni azt a háborúellenes hangulattal, ami benne van. Nem azt mondja, hogy minden háború rossz. Vannak harcok, amelyeket meg kell vívni, hogy az ember szabadon és emberként élhessen. De minden háborúban kellene, hogy legyen erkölcs is. Már csak abban, hogy nem az ártatlanok és a civilek kellene, hogy célkeresztbe kerüljenek. Valahol nagyon szomorú, hogy mit kell tennie a gyerekeknek az életükért.

A külcsín továbbra is a szokott. Ennél a sorozatnál már megszoktam a fekete-fehér képeket és az alakok stílusát is. Szépnek nem mondanám, de a horror miatt annyira nem is várom, hogy az legyen. Korrekt. A szereplők felismerhetők, egyediek – és megvan vizuálisan is az a sötétség és baljós aura, ami a cselekményben.

Azt nem tudom, miért ez a kettő került egymás mellé, de élveztem, hogy mennyire mások.

Ez is egy olyan sorozat, amelynek sok része elérhető magyarul. Előzmények nélkül is érthetők, élvezhetők, de azért a háborús nem árt tudni, ki kicsoda korábbról…

Boselli: A boszorkányok szigete – Mint képregény: 75% jól leképezi a Dampyr kétféle világát és a minősége is a szokott.

Szubjektíven: 70% a háborús sztori nagyobbat üt, de szerettem ezt a párosítást a kötetben.

Az alábbi szerzők mind írtak egy történelmi személyről.

Kiről?

Súgok: valakinél rettegett és borzalmas volt, egy rém. Más azt mutatta meg, hogy a propaganda hogy tette ilyenné.

A szerzők:

• Nemere István: ? magánélete
• P. Szabó Mária: Én, ?
• R. Kelényi: A grófnő árnyékában
• Popovic: Véres grófnő
• Nagy László: A rossz hírű ?ak

Megoldás: Tovább!

Mágikus, nyomozós, párként összecsiszolódó.

Magnus Bane és Alexander Lightwood friss párként igyekszik definiálni magukat. Még nekik is új a kapcsolat, és szükségük lenne egy kis kettesben töltött időre. New Yorkot, a barátokat hátrahagyva egy világ körüli útra indulnak – csak éppen a mézeshetek hamar nyomozásba kell, hogy fulladjanak. Magnus régen, viccből, alapított egy démonimádó szektát. Csak a szekta közben valóban életre kelt, és már dolgoznak egy démon Földre hozásán. Mivel Magnus az alapító, az ő felelőssége, hogy ne történhessen ez meg. Az eredeti céltól eltérve Velencében, Rómában követik a nyomokat és dolgoznak össze a célért. Közben eldől az is, hogy működőképes lesz-e az árnyvadász és a boszorkánymester kapcsolata.

Tudnék azon merengeni, hogy az Árnyvadász univerzumból nagyon nem ez az a sztori, amit el akarok olvasni. A viktoriánus szál, Jace őseivel is sokkal jobban érdekel, a jelen síkja a másik valóságból jött Jace-szel és Clary unokaöccsével pedig a legvárósabb fejezet jelenleg.

Ehhez képest ez a történet egy rajongói igényeket kielégítő, de az eseményeket előre nem mozdító epizód. Filler, ha úgy tetszik. Fog két kedvelt mellékszereplőt, és saját kalandot ad nekik, amely önmagában szórakoztató, kidomborítja miért szeretik ezt a párost, de következményekben és a történet haladásában kevés számomra.

Egyrészt, most már réginek érzem, amikor játszódik. A jelen síkjában már házasok, akik gyerekeket nevelnek együtt, ez meg az első közös nyaralás története a kapcsolatuk elejéről. Nem lehet benne fejlődés, hiszen tudjuk, mi lesz belőlük. Így feszültség sincs, hiszen tudjuk, hogy együtt maradnak és működni is fog a kapcsolat. Azt meg nagyon kétlem, hogy ezzel a kötettel szereznének új olvasót – így nem hiszem, hogy akad olyan, aki azon tudna olvasóként izgulni, hogy lesz-e nekik happy end.

A többi kalandhoz képest ez kicsinek is tűnik. Egy komolyodó szekta megállítása – inkább egy sorozat epizódrészének tűnik, nem az átívelő szálnak, amiből többet ki lehet hozni. Összesen az keltette fel az érdeklődésem, hogy a sorozattá írás során marad-e ez az idősík, vagy majd a későbbi szakaszaikból villannak fel újabb ügyek.

Pedig korrekt, az adott nyomozás kalandos. Kutakodnak, harcolnak, fontos a mágia. Még humor is van benne. Amit Clare bele szokott tenni a köteteibe, ebben is megvan. Lehet, az a gond, hogy pont ez a páros nem tartozik a kedvenceim közé, és annyira nem lelkesít, hogy most ők a főszereplők? (Ok, azok a novellák még ennyire se tetszettek, amelyekben Simon járt az akadémiára.)

Szokás szerint erős a romantikus szál, pedig itt már nincs is kérdőjel. Magnus Alecet szereti és viszont, fel is vállalták egymást. A család még emészti, de a barátok támogatók. Ami feszültség volt, már az alap trilógiában megoldódott. Itt erőltetett is, ahogy a saját bizonytalanságuk, hogy ki tudnak-e tartani a másik mellett, még megingatja őket kicsit. A végére betett idill is tipikus rajongóknak szánt jelenet. Ezt sok részlet kapcsán éreztem, és ezek taszítottak is.

Ami példaértékű, ahogy be lett ágyazva az univerzumba ez a filler. Még álca is van, hogy miért nem hallottunk a későbbi 2 trilógiában az itt leírtakról. Hozza és szerepelteti a fontos mellékszereplőket, beköszönnek a főszereplők és tele van az egész utalásokkal, amelyek a sorozatot ismerőknek mosolygós epizódok. Vajon miért jut Jace eszébe Alecnek, amikor Tessa meglátogatta őket? Meg hasonlók.

Liberális, tele van elfogadással, és ez még nincs is annyira elszállva, mint a későbbiek.

Nálam az a kategória, ami sebtapaszként működik, amíg a történet fő szálai és igazi történetei folytatódnak. Szórakoztat, de nem építkezik tovább.

Clare & Chu: A mágia vörös tekercsei – Mint YA fantasy: 70% korrekt, a szokott színvonalon érzelmek és kalandok vegyülete.

Szubjektíven: 50% nem lett karakteres. Elolvasom, szórakoztat, rajongói pillanatok, de ennyi.