Időutazós, szerelmes, szabadságért küzdő.

Anne Gallagher modern nő, aki fiatalon árvult meg, de a nagyapja magához vette és szép gyerekkort biztosított a számára. Anne és Eoin közel is állnak egymáshoz, a nőt nagyon megviseli, amikor az idős férfi meghal. Eoin hamvait a szülővárosa melletti tóban kell szétszórni Írországban. Anne amerikai lányként nőtt fel, a nagyapja révén ő is ezer szállal kötődik az országhoz, ahol még nem járt. A tavon azonban valami történik: leszáll a köd, rálőnek és egy idegen férfi menti ki. Thomas Smith megdöbben a láttán, majd Anne is hasonlóan érez, amikor felfedezi, mi történt: visszakerült az 1920-as évekbe, és mindenki összekeveri a dédanyjával, akiről a nevét kapta. Eoin itt kisfiú, és érte Anne képes maradni. Thomas egyre közelebb kerül a szívéhez, míg barátjuk, Michael Collins a szabadságáért küzd. Anne pontosan tudja, mi lesz a férfi sorsa. De van joga bármit is mondani, hinnének neki?

Úgy tűnik, megtalálnak most az ír történetek és haladok visszafelé az időben. A Brooklyn a XX. század második felébe vitt, ez a XX. század elejére és már vár rám a Dublin, ami a kezdetekhez visz vissza. Azt hiszem, kezd megfogni Írország tragédiája.

Amy Harmon története azért is jó, mert nem éri be azzal, hogy csak díszlet a történelem. Nem a fő események közé vezet el, nem Michael Collins mellett vonulnak a szereplők, de a belső körébe tartoznak és Thomas részt vesz több lényeges eseményen is. Megvillannak a harcok, a politikai játszmák, a tárgyalások. Harmon veszi a fáradtságot, és érzékletesen be tudja mutatni, mit akartak az írek, mit az angolok – hogyan lesz konfliktus és tragédia.

A sorok között még az is ott van, hogyan született az IRA és az írek hogyan kezdtek harcba magukkal is. Van egy-egy olyan sora, amit a kötet után is viszek magammal. Mondjuk az, amikor Anne kifejti, hogy ezek az emberek nem Írországot, hanem annak eszméjét szeretik, amilyennek szerintük lennie kellene. Ezek a képek nem egyeznek, így kitör a testvérharc. Olyan frappánsan, szépen fogalmaz meg – érthetővé tesz – egy bonyolult helyzetet.

Ott van a történetben Michael Collins, akit egyszerre tud hétköznapi embernek mutatni, gyengeségekkel és remek jellemvonásokkal, miközben azt is megmutatja, mit jelentett ő Írországnak. Pedig nekem néha már sok volt belőle, mégis, közelebb hozta az alakját, mint a Liam Neeson film, pedig szeretem Neeson komolyabb szerepeit.

Mellette ez egy nagyon szép szerelmi történet is. Végre egy olyan kapcsolat, ami nem fizikai vágyra meg azonnali egymásba gabalyodáson alapul! Volt íve, ahogy ez a két ember közel kerül egymáshoz és összetartozik majd. Én ezt többre értékelem valami szenvedélyesebb, de számomra felületesebb viszonynál.

Családregény is, időutazással feldobva. Szerettem, ahogy összeérnek a dolgok és mondhatni minden kör zárul. Végzetszerű, hogy így kell alakulnia az eseményeknek és minden visszaér. Ahogy a nagyapa megtanítja az ír mondákra az unokáját, mert tudja, hogy majd ő is a nőtől hallja ezeket gyerekként… De mást is kiemelhetnék, minden szépen egymásba simul.

Érzelmi hullámvasutat kaptam a könyvvel és szerettem a szereplőkkel örülni, de szenvedni is. Ahogy az ír történelemben, a családi életben is fájdalmas történeteket mesél a szerző, és sodort előre, kivel mi lesz, hogyan árt a másiknak szándékosan vagy véletlenül. Ebbe a körbe belehúzza Collins figuráját is – talán ezért is lett egy ponton sok belőle nekem. Ő az például, aki az Anne elleni merényletért megfizet majd, nem Thomas.

Máskor talán érzelmesebbnek találnám a szöveget, mint ami nekem jól esik, de ennek a történetnek jól állt. Van cselekménye is, de szíve és olyan sok, fájó érzése is… amit így átad.

Olvastam már a szerzőtől, de ez lesz tőle a kedvencem. Hiába sokallom Collins megjelenését, kell és több tőle a könyv, nem csak egy szép szerelmes regény.

Harmon: Csak a szél tudja - Mint történelmi romantikus: 90% a történelem, a szerelmi szál is kidolgozott, érett hősökkel.

Szubjektíven: 75% bár pluszt ad neki Collins alakja, egy ponton nekem már sok volt belőle.

A bosszú, nagyon rég ott van az alapvető indítékok között. Valaki bántott, hát meg kell érte fizetni. Nem véletlen, hogy sok regényben is erős motiváció.

A francia romantikából érkezik egy régi klasszikus, bosszútörténet. Adott egy fiatal, reményekkel teli hajós, aki csak el akarja venni a szerelmét és gondoskodni idős apjáról. Az irigyei azonban mindentől megfosztják, Edmond Dantes If börtönébe kerül ártatlanul. Ám ott egy abbé segítségével kiműveli magát, kalandosan szabadul, vagyont szerez és eljön Monte Cristo grófjának ideje és a bosszú – mert fizetni kell azoknak, akik tönkretették az életét.

A skandináv krimik között is van egy bosszútörténet, ami közel áll hozzám. Nekem nem a Hóember volt az első Jo Nesbo élményem, hanem A fiú. Ebben volt egy rendőr, aki öngyilkos lett és a tehetséges, jó sportoló és tanuló fia megzuhant. Olyan ember lett belőle, aki bárki bűnét magára vette, ült érte, csak mindig legyen elég drog. Egy alkalommal azonban az egyik fegyenctárs bevall neki egy gyilkosságot: a fiú, már férfiként így tudja meg, hogy csalták csapdába az apját és ölték meg. Bosszút fogad, szökik és durván visszavág.

Leigh Bardugo kötetei most nagyon mennek nálunk is, és nem csak a Netflix sorozat miatt. Mi több, egy másik sorozatát jobban is szeretem, mint a Grisa-trilógiát. A szerző elmondta a Hat varjú történetét, akik között ott van a zseniális tervező és tolvaj, Kaz. Akinek a bátyját tönkretették, halálba kergették, és Kaz minden tette végső soron azt a célt szolgálja, hogy megfizessen a bátyja gyilkosának. Hogy közben micsoda kalandok is megesnek – mint a bevehetetlen börtönből egy rab kiszabadítása -, csak plusz.

Múlt héten már belemerültünk Victoria Schwab munkásságába, és történetesen az ő egyik regényében is fontos motívum a bosszú. Emlékeztek melyikben? Súgok. Két jó barát, egyetemi évfolyam- és szobatársak a doktorijuk kapcsán a szuperképességekkel kezdenek kísérletezni és a halállal. Valaki meghal, valaki börtönbe kerül és nagyon sokáig tervezi a bosszút, amit brutálisan végre is hajt. Igen, ez a Viszály.

A bosszú azonban nagyon rosszul is elsülhet. (Ok, a Viszályban sem volt fenékig tejfel a helyzet.) Mészöly Ági mesél nekünk pár középiskolás diáklányról, akik megharagudtak egy tanárukra és megkezdték a Darwin-játszmát. Az eredmény: valaki meghal és a lányok összeroppannak, ahogy rádöbbennek, mit tettek. Hogy is tartja a mondás: ha bosszút akarsz állni, két sírt áss – egyet magadnak is.

Barátot kiszabadító, régi érzésekkel szembenéző, képességet használó.

London és Oliver Green ikrek, szépek és legalább annyira veszélyesek. Az egyik képes a fejedbe beszélni, és minden gondolatodat szétzúzni a zavarással. A másik az árnyékod köti meg, és mozgat, akár egy marionettfigurát. Együtt halálosak, és a családi üzletet folytatva Adottságkereskedelemmel foglalkoznak. Sürgősen le kell szállítaniuk még egy leendő rabszolgát, vagy ők kerülnek nagy bajba. Így jut eszükbe egy régi ismerős, egy csúnya szakítás és egy fájó szerelem emléke. Igor és Kasja felé veszik az irányt, az egyik barátjukat akarják elragadni. A múltjukkal együtt ez is sok lenne, de Alaska lesz az, akit magukkal ragadnak és el akarnak adni. Igor utánuk veti magát, ahogy Kasja és a barátaik is. Egykori szerelmesek állnak szembe egy halálos konfliktusban.

Egy újabb Bagolyváros történet érkezett Gabrielle Eld tollából. Nem mondhatnám, hogy a nagy egészet előbbre viszi, de filler epizódként remekül üzemel.

A cselekmény a rövidebb terjedelmet kihasználva egy nagy hajsza, amit a múlt eseményei színeznek meg és adnak élt a most történteknek. Van benne ugyan harc és menekülés is, szökési kísérlet és különleges képességek is – elég változatos, pörög és működik. Mégsem ezek miatt maradt emlékezetes a kötet.

Ahogy egy filler epizód szokta, új színeket ad a már megismert szereplőknek. Igor és Kasja jelleme is olyan vonásokkal gazdagodik, amelyeket sejtettek, talán tudtuk is, de most a szokottnál jobban hangsúlyt kapnak. Kasja, aki egy vadóc, öntörvényű – szinte eszelős. De hatalmas a szíve, és mindenre kész a testvéréért. Igor, aki látszólag egy harcos, nagyszájú és menő figura, miközben tele van fájdalommal. A gyengédebb oldaluk dominálhat itt, bár rendszeresen Alaska az, aki ebben a barátságban a gyengébb fél. Most nem kell így lennie.

Találónak éreztem a címet is, mert itt tényleg húsevő fenevadak feszülnek egymásnak – a testvérpárok, akik szerelmes párok is voltak, de most ellenségként néznek össze. Halálos ragadozó mind, a társadalmuk ketrecében. Tetszett, ahogy az egyik szereplő még tovább is viszi a regényben a képet: a vadászok és a dögevők szembeállításával.

Szerettem Oliver és London történetét, ebben a kötetben simán ők viszik a prímet. Antihősök, de együtt tudtam érezni velük is. Ahogy kínozva voltak, ahogy bosszút álltak – eddig még ok. Nekem a szakmájukat nem veszi be a gyomrom. Rabszolgát csinálni a saját fajtájukból? Hiába mutat mindkettő emberi vonásokat is, azért a sorok között ott van, hogy nekik is mennyit jelentett a másik testvérpár, de ez nem teszi semmissé az egyéb bűneiket. (Nekem különben a regény értékítéletével szemben súlyosabb ez a bűnük, mint a szadista bátyjuk meggyilkolása. Hiába, bírom az önbíráskodókat, de nem az emberkereskedőket.)

Ha valamit hiányoltam, az a világ további bővítése. Nem tudtam meg a nagy egészről többet, mint amit eddig is ismertem belőle. Pedig az ilyen világokról lehet mit mondani – az X-Men jutott róla most eszembe, abban is volt egy olyan korszak, amikor a mutánsokat igyekeztek írtani, kúrálni, elnyomni. Amiből meg szépen el lehet menni abba az irányba, hogy a társadalom mennyire kirekesztő és úgy vagyunk mi is szocializálva, hogy a másokat fenyegetésnek vegyük és bántsuk. De ezt az üzenetet az X-ből kaptam meg, itt nem.

Van helyette humor és egyediség. A cselekmény, a beszólások is nagyon Eld világát hozzák. Aki az előző részeket szerette, ugyanazt megtalálja ebben a részben is.

Azon még merengek, hogy az Alaska – Igor bromance létezik-e. Igor biztosan meleg karakter, de Alaska? A tükörképe szerintem nem, de Alaskáról nem tudom eldönteni.

Gondolkodom rajta, hogy a szerző honlapján megnézem a plusz sztorit is az itt vázolt múltról bővebben. Jól sikerült a Green testvérpár, még ha antihősök is a rossz oldalról is.

Eld: Húsevők ketrece - Mint disztópia: 55% világát kevés, a szereplőket annál több színnel bővíti. Humoros, egyéni.

Szubjektíven: 65% a sztori tetszett, érzelmileg is volt benne több, de hol a disztópia belőle?

• Lettero: Villa Rosa - női
  • A hentes - thriller
• Tilos az Á: Radovár árnyai - YA disztópia
• Menő: Véres grófnő - YA történelmi
• Vinton: Válassz engem - romantikus
• Könyvmolyképző: Nem vagy egyedül - NA antológia
  • Apró terek - gyerekkönyv
• Athenaeum: Szerelmes Jane - női, romantikus
• Álomgyár: Húsz óra a halálig - thriller
• General Press: Útitársak - női
• Művelt Nép: Vadászidény - krimi

Július

26. Robb: Halálos ítélet - női krimi 4

27. Matzen: A holland lány - történelmi/életrajzi 3,5

28. Martin: Az árnyak háborúja - fantasy 4

29. Crowley: Hódítók - történelmi/ismeretterjesztő 4,5

30. R. Kelényi: Halálos Hollywood - női krimi 4

31. Miller: Álmomban már szerettelek - romantikus 3,5

     R. Kelényi: London, Love + Karády: Cigányélet grófi módra + Belle: A szeretet ereje - novella 4,5

Augusztus

1. Peake: A Gormenghast-trilógia - fantasy 3

    Tóibín: Brooklyn - lányregény 5

A nyár utolsó hónapja - remélem, találtatok a héten is fogatokra valót! :) Meg, készülünk lélekben a pótlólagos könyves rendezvényekre ősszel. Én már szemezek több mindennel...

Új életet kezdő, szerelmes, más világot bemutató.

Az 1950-es években Írországban nagy a nyomor. A fiatalok nem tudnak megélni, tömegesen keresnek máshol megélhetést. Az 5 gyermek közül legfiatalabb, Eilis sem tud elhelyezkedni. A három bátyja már Angliában él, a nővére egy titkárnői állást kapott, de a húgának ott már nincs hely. Rose lesz az, aki minden áron segíteni akar a lánynak, és egy amerikai pappal való megismerkedés után eléri, hogy Eilis kivándorolhasson és New Yorkban kezdhessen új életet. A fiatal lány sok mindentől fél, hiányzik neki az otthona is, de szép lassan megtalálja a helyét és a csendes boldogságot. Most eladónő, de könyvelést tanul és van esélye az iskola elvégzése után kinevezésre. Egy táncmulatságon megismert fiatalember, Tony nagy szeretettel veszi körbe és vezeti be népes családjába. A lány épülő terveit azonban egy haláleset megingatja: Rose elhunyt, az anyjuk egyedül és gyászban maradt. Eilis hazatér, de hol van neki a haza?

A filmet is tudom oda-vissza nézni, a regényben is megtaláltam azt a pluszt, amiért szeretni tudom. Ez valamiképpen más, mint amit vár tőle az ember. Nem tartja a tipikus formákat, amiket egy ifjúsági, romantikus, történelmi vagy bármilyen regénytől várnánk.

Eilis nem az a hősnő, aki mellé olyan könnyű felsorakozni. Nem egyszer olyan érzésem volt, hogy ő nem alakítója az életének, csak elszenvedője. Mindig mások, akik viszik előre vagy irányba állítják. Rose miatt jut el Amerikába, a pap szerez neki állást és segít az iskolával, Tony lesz az egyetlen barátja. Amit kell, azt igyekszik a legjobban csinálni, de nem megy elé a dolgoknak. Szerintem ez sokakat irritál, de a regényből át tudtam érezni az ő csendes kis dilemmáit, félelmeit, a lényét. Introvertált, igyekvő és kedves, de sok tekintetben bizonytalan és útkereső. Nekem hiteles így, hiszen 19 éves még csak – honnan is tudná, hogy mit akar az egész életében?

Szerettem, hogy nem a nagy szenvedélyes szerelmi szállal operál. Ez csendesebb és kiszámított. Ezért lehet, hogy Eilis ott találja magát Tony és Jim között félúron. Mindkét fiú jó ember, szerethető – Eilis pedig, akiről már fejtegettem, hogyan áll a döntésekkel – éppen az mellett próbál meglenni, aki ott van. Szerintem ezért nem érezni, hogy bármelyik fiúba is igazán szerelmes lenne. Ez nem a szenvedélyről szól.

Különben nekem Tony a szimpatikusabb. Ő küzd, hogy előre jusson és nem csak beleül az örökségbe, mint Jim. Szerintem jót tesz a csendes lánynak, hogy Tony a csapat lelke, élénk – Jimmel elég sótlan egy pár lennének. Tony látja meg, míg Jim csak akkor kezd el foglalkozni vele, amikor Eilis otthon valamiért jelenség, mert Amerikában élt.

Tele van a történet emberi konfliktusokkal, kis sértettséggel és a sorok közti nagy történetekkel. Tóibín jó abban, hogy nem direkt mesél, csak ráéreztet minket arra, amit ezek a szereplők átélnek. Ahogy az anya búcsút vesz a lányától. Ahogy a boltosnő egyetlen öröme a káröröm és a vevőkön való uralkodás. A lányok közti kis játszmák a szállásadónál.

Kis vonásokkal is életre kelnek a szereplők, és noha Eilis a középpont, körötte zajlanak az események, itt élnek és élénkek a mellékszereplők.

Mellette ott van egy számunkra már letört kor, egy bevándorló élethelyzete, Írország egy jellegzetes története. Hangulatos, hiteles, mozgatta végig az agyam az is, amit az USA-ról és az írekről beletett Tóibín. Jobban el tudom képzelni, milyen lehetett akkoriban az élet.

Mindez szépen megírva. Finoman érzékeltetve a szereplők, a cselekmény is gördülékeny.

Talán nekem is lezáratlan kissé így a regény, de még ezzel együtt is szerettem. Átéreztem.

Tóibín: Brooklyn - Mint lányregény: 95% van íve és történelmi háttere, érzékeny hősnője és helyzet, amit túlél.

Szubjektíven: 90% talán a végéről egy jelenet hiányzik, de nagyon éltem a sztorit a könyvvel.

Rejtett vár életét bemutató, rejtélyes, torz, családi.

Gormenghast ősi vár, amelyet nagyon rég a Groan grófi család sarjai uralnak. Mindennek pontos szabályai és szertartásai vannak, melyek kötik az itt élőket is – legyenek azok urak vagy éppen szolgák. Váratlan meglepetés lesz, amikor a Grófnő végre megszüli az örököst, aki a Titus nevet kapja. A pár lányának dadája tér vissza, hogy a gyermek gondját viselje, szoptatós dajkát is ő szerez neki a frissen megözvegyült és gyermekét elvesztő Keda személyében. Apja halála után a még gyermek fiúra maradnak az úr szerepének feladatai, melyekből kiutat keres, ha ennek nincs is tudatában. A szoptatás után hazatérő Keda az egyik hódolójával keveredik viszonyba, és szül egy gyermeket, aki majd utat mutat a tejtestvérének, hogy az élet több lehet, mint amit Gormenghast kínál.

Mervyn Peake Gormenghast történetei eredetileg nem ebben a formában, egyben jelentek meg. Igazán regénysorozatnak sem nevezném őket… Egy történet, össze is függ, de nem hagyományos fantasy sorozat, ahogy a regény sem átlagos.

Nehéz megfogni, milyen is ez a trilógia. A cselekmény felől szeretem közelíteni a regényeket, nekem a cselekményközpontú, lendületes történetek tetszenek általában. Ehhez azonban nem tudok így nyúlni. Terjedelmes kötetről beszélünk, hiszen benne van mindhárom regény és egy kiegészítő novella is. Mégis, képtelen lennék pár mondatnál többet összeszedni a tényleges cselekményről. A többszáz oldalas első regényt simán össze tudnám foglalni annyiban, hogy Titus megszületik és ez némi változást hoz a vár életében.

Ami viszont lenyűgöző benne, az a világépítés. Gormenghast rejtélyes, sötét és nagyon gótikus horroros. Saját atmoszférája, gravitációs súlya van és valósággal meg is fojt. Maga a vár, a körötte levő falvak – szinte életre kelnek és külön szereplők lesznek.

Bár, igaz, hogy ez egy olyan környezet, ami nagyon nyomasztó. Értelmetlen, logikán kívüli, különös és torz. Olyan kettős érzésem volt olvasás közben, hogy írói teljesítményként ez egészen kivételes. Bele lehet veszni. Csak éppen bele is lehet fulladni. Annyira nyomott és letört és rossz értelembe szívott magába ez az atmoszféra, hogy valósággal szabadulni akartam a regényből.

A karakterekre is igaz, hogy furcsák és torz alakok. Mindenkiben találtam legalább 2-3 vonást, ami komolyan taszított. Vegyük csak a Grófnőt, aki Titus anyja! Semmi anyai érzelem sincs benne, de a férje iránt se éreztem, hogy bármilyen kötődése lenne. (Nem is tudom, hogy lett két gyerekük is.) Hordóként van jellemezve, nagydarab asszony, aki mániásan madarakat gyűjt maga köré. A hideg kirázott tőle.

Ezt a torz, sötét hangulatot húzzák alá a kötetbe beletett rajzok is, melyek Peake munkái szintén. A borítón is látható egy, és ennél csak borzalmasabbak vannak a kötetben. Valahol felfogom, hogy művészeti értéke is van, és mennyire összekapcsolódik a szöveggel. Mert tényleg megjeleníti, amit olvasunk és illik a kép a regény világához. De akkor sem tudom nem észrevenni azt az undort, amit keltett bennem.

Nagy munka lehetett ezt megírni, a szövegen érezni a beletett munkát és gondos, pontos, de megint csak hozom a jelzőt: fojtogató is. Őszintén, azt az egyet bírtam nagyon átérezni a regényből, amikor Titus keresi a kiutat és a végére rádöbben, hogy felnőtt, elszakadt, és már nem kell neki Gormenghast. Nekem se kell.

Vagyis, az irodalmi értékét felfogom, de nagyon nem érzem át. Menekülök a regénytől.

Peake: A Gormenghast-trilógia - Mint fantasy: 65% sűrű az atmoszférája, teremt egy más és torz világot, rajzokat is használva.

Szubjektíven: 25% nagyon hiányzott a cselekmény, szimpatikus hős és nagyon komor is lett.

Caroline megkapja az első nagy, nyomozós feladatát. Egy híres Hollywood-i színésznő keres magának diszkrét testőrt, és Duval cége hamisít olyan hátteret, mintha Caroline az lenne. Egy hete van, hogy némi önvédelmi ismeretet magára szedjen. El is jár edzésre, de csak vért izzad és sokadszorra megállapítja, hogy a sport nem az ő világa.

Los Angelesben azonnal kezdhet is. Igazából nincs sok dolga, igazi fenyegetést nem érzékel a villában. Az okoz neki nehéz perceket, hogy a házi állatokat neki kell etetnie. A nagy termetű kutyával össze is barátkozik, de a nő papagája halálra rémíti – Caro madárfóbiás.

Egy este a szobájába kell maradnia, de ő persze kémkedik. Így tudja meg, hogy Emily titkon viszonyt folytat Hollywood ügyeletes álomférfijével, aki különben házas. A férfi szakítani akar, Emily kiborul, Caroline szedi össze.

Közben már fogalmazza a cikkét a szereposztó díványokról, és hogy a sztárok élete sem olyan tökéletes, mint sokan gondolják. Caro együttműködik Emily magánnyomozójával, akivel szép lassan egymásba is gabalyodnak.

Egy autóbalesetben meghal a szerető terhes felesége. Caro nem áll le, és kiderül, az a férfi hajszolta a balesetbe, aki Emily zsaroló leveleit is írja. Csak éppen az nem zsarolás. Emily tartja kézben a szálakat. A férfi a múltja része, egykori szeretője, akit a szereposztó díványért áldozott fel. Szült egy gyereket – maga sem tudja, hogy tőle, vagy a színház fejesétől, akit eldobott. Emily rendelte meg a balesetet is, azt akarta, hogy a nő vetéljen el.

Caro cikke hatalmasat robban, Duval Párizsba is meghívja. Caroline pedig felméri, hogy Duval igencsak tetszik neki férfiként.

• R. Kelényi: London, Love – Caroline Wood 4,5

Elköszönő, barátnős, lezáró.

Caroline Magyarországra kell, hogy utazzon, de előtte még hazaugrik Londonba pakolni és elköszönni. Egy beteg barátnőjét is meglátogatja, akinek a kedvéért még kutyát sétáltatni is hajlandó. Közben pedig összefut Tommal, akivel lezárhatja végre a történetét.

Ez a kötet a Caroline Wood regénysorozat tényleges cselekményéhez nem sokat tesz hozzá – ok, semmit. Nincs új cselekményszál, vagy új szereplő. Ez csak egy lezárás, egy hiányérzet pótlása. De pont ez benne a jó is, mert így el lehet engedni egy szálat, ami az alapsorozatban elég furcsán volt megoldva.

Nem csak nekem volt hiányérzetem Tom és a szakítás miatt, ugye? R. Kelényi most megírta azt a fejezetet, ami a Róma, Róma és a Hollywood-i kaland közül hiányzott. Női, reális, hihető és jobb tőle a közérzetem, szabadabban lehet haladni a cselekményben tovább.

Közben megvillan az is, amiért a szerző köteteit szeretem. Csajos, de van humora. A kutyasétáltatás okoz mosolygós pillanatot is, így nem csak a lezárás véglegessége van meg, hanem valami humoros is.

• Karády: Cigányélet grófi módra

Otthont találó, szerelembe eső, kosztümös.

Ria egész életét kitaszítottként élte cigány apa és magyar anya lányaként. Apja és fivérei halála után, miközben anyja haldoklik, nem tudnak a táborral tartani. Ria beteg anyjával egy elhagyott házba húzódik be, de érkezik a gróf az örökségébe. A gyászoló férfi szeme megakad a lányon, és lassan valami épülni kezd a két sebzett ember között.

Karády Anna megint megcsinálta. Nem gondoltam volna, hogy különösebben érdekes tud lenni, amit A füredi lány két mellékszereplőjének sorsa köré ír, pláne egy novellában.

Ehhez képest olyan cselekménysort kapunk, amiből más szerző akár egy regényt is kikerít. Tragédia, szerelembe esés, a jövő megválasztása. Még úgy is lekötött, és izgultam, hogy a későbbiekből tudtam, mi lesz a páros sorsa.

Nagyon jó a karakterábrázolás, és Ria személyében erős, ugyanakkor olyan hősnőt kapunk, akit szánni is lehet. Nekem tetszett, ahogy minden nehézség ellenére túlélt és képes volt megválasztani a maga útját.

Most sem lehet panasz a történelmi színre. Nem történelmi eseményeket kapunk, de hitelesen a kort és a társadalmi berendezkedést. Az csak plusz, hogy mára is van benne tanulság. Sajnos, még mindig nem az számít, ki vagy, hanem mi.

• Belle: Megtörtek 1,5 – A szeretet ereje

Családos, egymásba kapaszkodó, jövőt építő.

Hunor és Dása Oroszországban talált rá a közös útra. A férfi a tehetségkutató után fel lett fedezve, most a zenének él és jól keres. Dása megnyitotta a cukrászatát, és imádja. Összeházasodtak, boldogok, ikreket várnak. Ám komplikáció lép fel, épp egy turné alatt.

Ez már nem a szerelmi konfliktusok regénye, szerencsére. Díjaztam, hogy Belle nem a szereplők közé ver éket, hanem egy nehéz helyzetet kell túlélniük karácsonykor. Ez a Mi lett velük később? fejezet novellaként. Happy end kis vészhelyzettel.

Van benne egy karácsonyi üzenet is, az azért nekem kicsit sok, de ünnepre jobban tolerálom az ilyen emberszerető üzeneteket is. Igen, úgy kellene élni.

A szereplők továbbra is szimpatikusak, itt már nem fejlődnek, de nem is kell. Aláhúzza, milyenek és milyenné tették egymást. Jó páros, bírom őket együtt és ezzel a véggel még könnyebb elengedni őket, mint a Megtörtek végén.

Jövőt látó, egymásról lemondó, szerelmes.

Joel sok tekintetben ideális partner lehetne. Jól néz ki, figyelmes, állatbarát. Ugyanakkor, bárki kerül közel hozzá, éreznie kell, hogy valami nem stimmel. Joel falakat húz és titokzatos. Nem akar szeretni másokat, az állatorvosi praxisát is feladta. Csak alkalmi kapcsolatokba megy bele, miközben imádja a testvére gyerekeit és jó testvér is. Vannak különös dolgai, megjegyzései és rendszeresen fáradt is, alvászavarral küzd. A kedvenc kávézójában dolgozik az életvidám Callie, aki mégis a falakon belülre kerül. Vonzzák egymást, és Joel nem tud ellenállni a lánynak és a szerelemnek. Még a titkát is képes lesz megosztani: Joel megálmodja a szerettei jövőjét, és bár sok mindent tud segíteni, vannak megmásíthatatlan tragédiák is. Amikor Callie halálról álmodik, kérdéssé válik, így együtt tudnak-e maradni.

Holly Miller kötete azért biztosan emlékezetes lesz, mert sok-sok pontban eltér a klisétől és valami újat nyújt. A cselekményben, a befejezésben, a szereplőkben azért annyira nem.

Joel, Callie és a köréjük tett mellékszereplők is mind jó emberek. Nincsenek is viták, vagy személyek közti konfliktusok. Mindenki küzd a boldog életért, és lehet is drukkolni nekik, hogy elérjék a célokat. Legyen az egy rég tervezett nyaralás, egy második gyermek a családban vagy éppen egy jobb állás. Szinte hétköznapiak, csak azért jobbak, erkölcsösebbek, mint szeretem az átlagos emberek. A feljavított verzió…

Egyetlen konfliktus lenne (Joel rájön, hogy az apja nem a biológiai apja, és megtalálja a vér szerinti apját is), de Miller azt is feloldja szeretetben és egymás iránti odafigyeléssel. Kissé csalódott is voltam, hogy itt mindenki mennyire szeret, és mennyi áldozatot hoznak egymásért. Ahogy írtam, túl jó, hogy igaz legyen.

A főszereplő, Joel különösen ez a kategória. Azt még értem, hogy miért húzza fel a falakat. Nem akar szenvedni, védi magát. Azt is értem, miért engedi el a szerelmét, hiszen az álmaiban látta, hogy ezzel tesz neki jót. Azt viszont nem tudom, miért kell mártírnak is lennie mellette. Callie megtalálja a neki rendelt férfit, házasodik és anya lesz – bár Joel néha eszébe jut és mindig is szereti egy része, de elengedte, nem is keresi. Akkor Joel miért nem lép tovább? Neki ott lehetne Rose, de nem is próbál semmit, mert kísérti Callie. Akiről nagyon jól tudja, hogy boldog mással. Akkor miért hű a nőhöz, aki túllépett már rajta? Lehet, hogy ettől tartják romantikus és szép regénynek, de engem ez inkább idegesített.

Az tetszett, hogy nem a szokványos módon alakul a pár története, maga a zárás is rendben, csak ez a várakozás, ez az utolsó 7 év zavar borzalmasan.

A cselekmény kényelmes tempóban halad, és igazság szerint nagy események nincsenek is benne. Nem érződik ki, mert Joel képessége és a felvetülő kérdések megtöltik tartalommal. Miller jól kitalálta, mire képes Joel és mik a szabályok. Ötletes, van benne tragédia, de valami pozitív is és betartja a szabályokat.

Jó kérdésfelvetés, hogy jó lenne-e, ha előre tudnánk dolgokat. Átok vagy áldás, ami Joellel történik? Egyetértünk a nővel, aki nem akarja tudni, mikor és hogyan? Mindenki választ ad a kérdésre a kötetben, lehet velük egyetérteni vagy sem. Elgondolkoztató, és vannak variációk is. Volt, akivel jobban egyetértettem, volt, akivel kevésbé.

Stílusában nagyon női regény. Ugyan váltott szemszögből van megírva, felváltva Callie és Joel története, de mindkettő érzelmes és érzékeny. Nincs benne férfias vonás, nem különül el Joel és Callie hangja. Nem zavart, de nem is a regény előnye.

Szórakoztató regény, női történet – tanulságot nem kell keresni benne.

Nem fájt elolvasni, egyes részei még tetszettek is, de azért nem tartom valószínűnek, hogy lesz kedvem újraolvasni.

Miller: Álmomban már szerettelek - Mint romantikus: 75% önfeláldozás, tragédia, szerethető karakterek és nem szokványos vég.

Szubjektíven: 50% Joel hősszerelmes volta egy ponton már az agyamra ment, a vége se ok.