Változatos, szerencsére találó, családos.

A házaspár nem volt gazdag, de szeretetben éltek, és amikor gyermekük született, a fiúcska is boldog, szép gyermek lett. Mivel a megélhetésnek az asszonynak is dolgoznia kellett, egy kosárba tette a babát, amíg kagylókat gyűjtött, hiába figyelmeztették, hogy egy tündér ellophatja a kicsinyét. Egy napon meg is lett a baj: egy hegyesfülű, ráncos gyermeket talált a kosárban a sajátja helyett: mit tegyen? (A halász felesége és a váltott gyerek) A szegény embernek három okos fia volt, akiknek biztosítani akarta a jövőt. Ehhez iskoláztatás kell, ami pénzbe kerül. A lelkét adta a pénzért az ördögnek. 20 év múlva jön az ördög, a fiúk pedig szakmájuk birtokában küzdenek az apjukért: a pap, az orvos és az ügyvéd. (Az ügyvéd és az ördög) Az egyiptomi szultán szörnyű jóslatot kap: 7 évig minden ügye balul sül el és szenvedni fog. Ha elzarándokol, csak maga, de ha nem, a családját is magával rántja. Remete lesz belőle, akire felfigyel egy gazdag ember. Már túl sokszor vált el a nejétől, nem veheti újra el, hacsak valaki más nem lesz előbb a nő férje. (Haszan szultán házassága)

Valahol lenyűgözőnek tartom, hogy milyen meséket mondanak a világ különböző tájain: még ha semmilyen kapcsolat nem is volt a népek között, egy-egy történet ismerős, több változatban is él, és része az emberiség közös mesekincsének.

Ez a kötet már csak azért is izgalmas, mert nem elégszik meg annyival, hogy összegyűjti a meséket. Minden mese után van egy kicsi, pár soros háttér – azért nem a gyerekeknek szánva, de felnőttként én érdekesnek találtam. Hol és milyen formában él még a mese, honnan származik a kötetbe bekerült történet.

Ugyanis ez egy átfogó mesekönyv, a világ minden részéről gyűjtve a történeteket. Szerettem is, milyen világos a koncepció és milyen elegánsan teljesíti ezt a feltételt. Mindegyikben valamiképpen főszereplő a család, és egyik sem egy hagyományos, szülők és gyerekek felállás. Van itt, amikor két özvegy királyné szeret bele egymásba, és az istenek adnak nekik egy gyermeket helyeslésük jeleként. Van, ahol az özvegy újra megházasodik, és a mostoha igyekszik beilleszkedni a családba. (Innen tudtam meg, mennyire ritkák a népmesékben a kedves mostohák. Itt megismerhetünk belőlük is párat.) Akad örökbefogadott gyerek nem egy, egymásba kapaszkodó árva testvérek, egy férj és több feleség, vagy éppen fordítva, egy nő több férjjel, fogadott testvérek és még sorolhatnám. De közös, hogy ezek jól működő családok lesznek, még ha egyes kultúrák olyan ötleteket is bedobnak, amelyek azért furcsák nekem. (Az oroszlán, aki emberi nőket vesz el és gyerekeik is lesznek…)

Mivel ennyire széles a választék, változatosak a mesék, annak ellenére, hogy a család mindegyikben fontos lesz. Ismerősebb, vagy idegen hangulat, de kalandos és tanulságos történetté kerekedik.

A kiadvány illusztrált, növelve a kedvem, hogy lapozgassam. Nem estek túlzásba: általában a mese legelején, a cím fölött van egy a lap negyedét, vagy kisebb részt kitöltő színes kép, ami a mese egy jellegzetes elemét emeli ki. Lehet az a felnőtt fiú lovagként, a lányt segítő kis manók rajza vagy éppen az alkut kötő ördög. Helyesek, jópofák, tetszettek.

Az sem mellékes, hogy szépen vannak elmesélve a történetek. Olvasmányos, kellemes – nem ez az utolsó Zalka Csenge Virág mesekönyv, amit kézbe vettem.

Zalka: Széltestvér és Napkelte – Mint mesekönyv: 100% gondosan szerkesztett, szép kiadású kötet, tartalmas mesékkel tele.

Szubjektíven: 95% egy-egy mese azért fura volt nekem, de szép és igényes kötet is, jó mesékkel tele.

Semmi sem tart örökké. A világ nem létezik. Nö-csa és Kitaj máshogy fordították a mondatot. Mindketten tévedtek, és mindkettejüknek igaza volt. Kétféleképp értelmezték ugyanazt az igazságot: a világegyetem egy éber álom, egy törékeny és változékony dolog, színek kavalkádja, amelyet az istenek kiszámíthatatlan szeszélye formál.

Lehet, hogy valójában senki sem fenevad. Lehet, hogy csak a gyilkosság során minősül át azzá. Először el kell venni a másik emberségét, hogy meg lehessen ölni.

Aki ki akarja kergetni a patkányt a házából, óhatatlanul össze fog törni pár tányért. Ez egy forradalom, nem pedig egy istenverte teadélután.

… a félelem és az imádat valójában ugyanannak az éremnek a két oldalát képviseli.

A főnix csak tüzet gyújtani tudott, oltani nem.

Háborús, erőbe beleőrülő, áldozatot hozó.

Zsin nehezen emészti meg, hogy Nö-csa elárulta, és mielőtt a megszálló országgal nézhetne szembe, egykori bajtársa és szerette ellen kell háborút vívnia. A helyzet elkeserítő: Nö-csa olyan technikai támogatást kap, amellyel nem tudják felvenni a versenyt. Ha Zsin mágiájára hagyatkoznak, akkor is ott van maga Nö-csa, aki van olyan erős sámán, mint a lány. Magának sem tetszik a megoldás, de kénytelen az egykori zsarnok császárnővel szövetségre lépni, hogy életre hívják az asszony triumvirátusát, a három erős sámánt, akik előtt nem volt, aki ellent tudott volna állni. Egyre elkerülhetetlenebb az is, hogy újabb sámánokat képezzenek ki, hiába Kitaj ellenvetése. A fiú Zsin horgonyaként folyamatosan tapasztalja, milyen kín és őrület, ha valaki sámánná válik. De győzniük kell – a népük szabadsága és jövője múlik rajta.

Ezzel e trilógia befejeződik. Szorosan összefüggenek, egy történetet mesélnek el – így nem érdemes kihagyni az első kettőt. Nem csak a fogalmai és a világa miatt, de a közvetlen cselekményben történtek is egymásra épülnek, nem igazán lehet érteni sem, ha valaki úgy gondolja, elég neki csak egy féltégla a háromból. Nem elég.

Mivel egy nagyon vastag regényről beszélünk, el lehet mondani, hogy nem egyforma intenzitással kötöttek le az események. Az elejét lassúnak éreztem, és sokáig tartott, amíg beindulnak az események. A sima háborúzás nem tudott lekötni.

Ám aztán jöttek azok a szálak, amelyek mozgatták az agyam: a triumvirátus életre keltése és a dilemma, hogy az megoldás lehet-e, ha egy másfajta szörnyetegnek adják a hatalmat. Újabb sámánok képzése és a dilemma: megoldás lehet, ha másoknak is át kell élni azt a szenvedést, ami miatt Zsin és Nö-csa is a drogok rabja lett? A végső támadás Nö-csa ellen, vele a dilemma: mennyi járulékos veszteség engedhető még meg? Az ország újjáépítése és vele a dilemma: mennyit ér a szabadság, ha közben mindenki éhen hal?

Talán ebből is látszik, hogy mindig van egy második sík is. Nem csak az, ami történik, hanem annak kapcsán az erkölcsi kérdések is. Itt mindennek súlya van, és mondhatni, nincsenek jó döntések. Csak két rossz közül lehet választani, és később derül ki, az volt-e a kevésbé rossz. Szerettem is, hogy valóban súlya van a regényben a történteknek és nincs magától értetődő happy end. Háborút vívnak, fájdalmas veszteségek és áldozatok vannak mindkét oldalon, és Kuang megtette azt, amit nagyon sok történet nem vállal be. Megmutatta, hogy a győzelem után nem jön a happy end. A történelem nem úgy működik, hogy lecseréljük a rossz rendszert, az új elképzelés meg egyből működik és nagyon szuper. Koránt sem.

Szerettem azt is, hogy árnyaltak a szereplők. Zsin egy olyan figura, akit még a belé szerelmes ifjú is úgy jellemez, hogy egyszerre szörnyeteg és hős. Nincs egyetlen olyan szereplő sem, akit egyértelműn jónak vagy rossznak lehetne jellemezni. Ez a sorozat már korábban is hozott nagy fordulatokat és át kellett értékelni a hőseit, és ez most sincs másként. Minden csak viszonyítás kérdése. Zsin mellett azonban el kell mondani, hogy még az őrület közepette is a legnagyobb cél megmarad. Meg akarja menteni az országát. Igen, nagyon mélyre süllyed, nem sokon múlik, hogy a történelem legfélelmetesebb alakja váljon belőle, de attól lesz igazán hős, hogy a végső ponton vissza és előre tud nézni egyszerre, és felismeri a maga szerepét. Félre tudja tenni a maga érdekét, és a nagyobb jóért képes mindent odaadni.

De a fontos szereplőket mind végig lehetne venni, és elemezni. Nö-csa, aki a családi elvárások súlyát cipeli, miközben eljut arra a pontra, hogy ő is a hazát akarja megmenteni. Ha fel is kell érte áldoznia a hatalmát, a szerelmét, vagy éppen meg kell alázkodnia vagy árulóvá lennie. Kitaj, aki sokkal többet érdemelt volna, mint, ami jutott neki. A legokosabb szereplő, talán a leghűségesebb is. A triumvirátus tagjai, akik beleőrültek a hatalomba, de valahol mélyen még voltak szikrák maguk jobb énjéből.

Olvasmányos, gondosan végigvitt történet. Talán a legvégét hirtelennek érzem és hiába nagyon hosszú a kötet, mégis olyan volt, mintha egyik pillanatról a másikra le lett volna csapva a sztori. Nem, mert elő volt készítve, pontosan meg lett mutatva, miért az az egyetlen megoldás, de akkor is derült égből villámcsapásnak éreztem.

Még az is megfordult a fejemben, hogy más stílusban folytatni is lehetne. Mert Nö-csa nem könnyű örökséget kap a végén, és az is érdekes lenne, hogyan boldogul a továbbiakban.

Nem egy könnyed történet, sok kérdést vet fel, és szórakoztatva borzongató is. Ha a végét még emésztem is kissé, jó volt elolvasni, és megtudni, hogyan értek véget a mákháborúk.

Kuang: A lángoló isten – Mint fantasy: 70% miközben van jó cselekménye, mindennel kérdéseket is felvet és gondolkoztat. Nem egy tucattörténet, nem tucatszereplőkkel. De egyszerre túlírt, és mégsem.

Szubjektíven: 70% az elejét szinte untam, a sima háború nem kötött le. De jöttek jobb szálak, jó kérdésfeltevések, emlékezetes figurák.

Perszephoné: Nyugi, remekül vezetek.
Hádész: Csak azt mondom, jó, hogy halhatatlanok vagyunk.
Perszephoné: A mitfárer legyen derűlátó.

Perszephoné Kerberosznak: Ki a jó kiskutya!? Te vagy a jó kiskutya! ( Még-ha-meg-is-akartál-enni).
Hádész magában: Kutyára így még sose voltam féltékeny.

… és végül Kerberosz
– Milyen fényes a szőre, mivel eteti?
– Gyilkosok lelkével, és néha tojásfehérjével.

Új világba csöppenő, isteni szívügyekbe keveredő, megismerkedő.

Démétér, a természet istennője a földi síkon nevelte a lányát, akit gondosan távol tartott a többi isten szerinte züllött világától. Csak akkor engedi fel az Olümposzra, amikor a lány ígéretet tesz, hogy szent szűznek tanul, Artemisz és Athéné útját folytatva. A lányt új szobatársa és egyben barátnője, Artemisz készíti fel az első isteni bulijára. Ugyanarra az eseményre érkezik a morcos Hádész is, aki rég keresi az Alvilág királynéját maga mellé. A nimfa, akivel egy ideje együtt volt, nem volt hajlandó eljönni sem vele. Megpillantja Perszephonét, és megtetszik neki a lány. Még egy megjegyzést is tesz a szépségéről, amivel sikerül felkeltenie Aphrodité bosszúvágyát, aki a lányra uszítja a fiát, akit a halandó szerelme életével tart sakkban. A csínytevés meglepően jól sül el, de az Olümposzon semmi sem olyan egyszerű. Hiszen színre lép Apollón is, aki szintén felfigyel a lányra.

A görög-római mitológia mai napig jelen van a művészetekben. Annyi adaptáció születik máig, hogy szerintem jobban képben vagyunk Zeusz és társai cselekedeteivel, mint a magyar mondákkal és mítoszokkal. Nem panasz, magam is nagy Percy Jackson-olvasó vagyok.

Most pedig itt van a Lore Olympus, ami képregényként gondolja újra ezeket a mítoszokat. Ha jól számolom, ebbe a kötetbe 3 mítosz feldolgozása került bele: ahogy Kronosz felfalta a gyermekeit. Ámor és Pszükhé szerelme. Kiemelten pedig Hádész és Perszephoné története – a legjobban átdolgozva a három közül.

Ami elsőre megfogott benne, hogy milyen eredeti a képi megjelenítése. Egy képregénynek szépnek kell lennie, hogy áradozzak róla. Ez a sztori viszont eléri azt, hogy egyszerűek a rajzai, szerintem az esztétikailag szép jelző nem is illik rá, de tele van kreatív ötletekkel és kifejező megjelenítési formákkal, amelyek miatt nagyon rá tudtam kattanni. Egyrészt, a tereket modernizálták. Olyan, mintha korunk luxus helyszínei elevenednének meg az istenek világában. Pl. Hádész luxus sportkocsikkal közlekedik, Apollón aranyszekere is sportkocsi, az Olümposz kb., mint egy menő klub, Hádész villája több mint fényűző és még sorolhatnám. A karakterek is ennek megfelelően hordanak öltönyöket, koktélruhákat. De ennél is jobban sikerült, amit pl. a színekkel sikerült elérni. A három fivér – Zeusz, Hádész és Poszeidón: lila, kék és zöld. Ahogy a színek öröklődnek a gyerekeikben, vagy érzelmi helyzetet fejeznek ki – kifejezetten bírtam, amikor Hádész szeme színt vált – lő piros villámot Hérára, lesz robbanás közeli vörös és a szenvedély rózsásra színezi. Ahogy érzelmeket mutat meg az is, ki hogy áll a másik mellett, milyen a mérete. Ha csak külön képekként nézem, helyenként talán még rondának is látnám, így viszont hosszan elemezgettem és tényleg ötletesnek találtam.

A történet is kapott modern elemeket. Ahogy a páros összetalálkozik, majd Apollón, a gátlástalan szívtipró érkezése is új vonal. Ez utóbbi, ami azért lesokkolt. Igen, a görög mitológiában bőven van erőszak és az istenek nagyon kicsinyesek, gonoszok tudnak lenni, de ez a nemi erőszak szál? Mert a búcsú ellenére ez simán erőszak – egy részeg lánnyal, aki nemet is igyekezett mondani. Attól nem lesz más, hogy a végén a pasi úgy köszön el, hogy a csajom vagy. De Ámor kapcsán is lehetne arról beszélni, hogy a férfiak hogyan teszik tönkre a nőket. #metoo képregénynek is el lehetne adni, de nem akarom.

A két főhőssel könnyen lehet azonosulni. Hádész, aki keresi a boldogságot, mert minden hatalma és gazdagsága nem teszi azzá. Akitől félnek, meg a saját szeretője is beszól neki – halál szagot áraszt -, noha a fivérei közül ő a leginkább normális. Akinek még rémálmai vannak az apjáról. Isten, halhatatlan, de ezek nagyon emberivé teszik. Perszephoné, aki nagyon keresi a helyét és most először dönthet szabadon az életéről. Roppant naiv még – ahogy pedig szoktam írni, ők az áldozatok. A lányból is az lesz, áldozat. Itt éppen Apollóné. Az különben tudott zavarni, ahogy Apollón és Hádész között billeg szerencsétlen. Ha Hádész tetszik neki, minek kavar a másikkal? Mert nem rúgja ki, még kvázi abba is belemegy, hogy Apollón csaja. Azért annak nagyon nem örülnék, ha a folytatásban mélyrehatóan látni kellene egy erőszakon alapuló kapcsolatot, ahol Apollón kihasználja Perszephonét. Igaz, hamar bukik a mutatvány, a lány szent szűznek tanul. Apollón meg szeretőt akar. A kettő üti egymást.

De ezt a témát félretéve szerettem, ahogy a családi viszonyokat bele tudta tenni Smythe. Nagyon hangulatos, ahogy a három istenkirály, a három fivér ugratja egymást és összetartanak. Ahogy megvillan pl. Zeusz akarnoksága, vagy látni, hogy Zeusz és Héra nem véletlenül lettek házasok. Igen, a férfi nagy nőcsábász, de ez szerelmi házasság annak ellenére.

Van humora, és rengeteg a jópofa egysoros beszólás is benne. Néha nem is kellenek szavak, jól el van kapva a helyzet iróniája vagy humora a képeken is. Minden erőszak és komoly téma mellett ez azért könnyed és szórakoztató képregény tudott maradni.

Várom is a folytatását – pedig tudom, mi lesz a vége. Nem hiába, ez az egyik legismertebb görög mítoszon alapul.

Smythe: Lore Olympus – Mint képregény: 95% egyedi a képi világa, nagyon kifejező színezéssel – humorral, drámával.

Szubjektíven: 90% rákattantam, ahogy modernizálja a helyszíneket. Szerettem a humorát és Hádészt is. De Apollón…

• Maxim: A vállalat - thriller
  • Képzelt barát - thriller
• Park: Cseresznyevirágzás - romantikus

A nyomozás nem olyan érdekes, de a bűntények oka annál inkább:

Nyomozós, régi bűnökért fizető, helyzetbe beleőrülő.

Évekkel korábban három testvért elválasztottak egymástól. 4, 3 és 1 évesek voltak. Olyan szörnyűség történt a családjukban, ami miatt mindenki jobbnak látta, ha messze kerülnek egymástól és kapnak egy új esélyt. Most egy háromgyerekes anyának kellett meghalnia, porszívó csövet ragasztottak a szájába, és bekapcsolták a készüléket. A gyerekeit megkímélték, a férje üzleti úton volt, és nincs indíték sem. Az egyetlen szemtanú a nő kislánya, aki zaklatott, keveset beszél, és érezhetően titkol is valamit. Csak abban biztosak, hogy a gyilkos célzott arra, hogy egy másik nő is a listáján van. A kislánnyal Freyja kezd el foglalkozni, aki a harmincas évei elején megrekedt. A bátyja lakásában él, csak egy normális pasit szeretne, de akivel többet tervezett, egy éjszaka után egy szó nélkül elment. Lesz is döbbenet, amikor a nyomozás vezetőjében az egyéjszakás kalandjára ismer a nő. A személyes ügyeket félretéve meg kell oldaniuk az együttműködést, mielőtt a gyilkos újra lecsap.

Skandináv kriminek számít, bár azért ez jobban kiesik, mint a svéd vagy dán krimik. Sigurdardóttir izlandi szerző és a története, ez a sorozata mindenképpen Izlandon is játszódik. A sok sötétség, zord. de a maga módján szép természet itt is megvan. Arra nem esküdnék meg, hogy annyira jóléti állam, mint a svédeké, de szerintem jól megy az izlandiaknak.

A skandináv krimik szentháromsága nem teljesen valósult itt meg, bár ettől még jó maradt a

regény. De nézzük, mi volt és mi nem.

1: Sötét, gyomorforgató bűnügy. Pipa. Már a nyitó gyilkosság is kellően borzalmas. El tudok képzelni érdekes eszközöket gyilkos eszközként, de itt egy porszívót használnak. Bele se akarok gondolni, milyen lehet, ha a szádba dugják és megfulladsz, míg kiszívja a levegőt a tüdődből. Az igazán borzalmas eset azonban a gyilkos motivációjából bukkan elő. Ennek van köze a múlthoz, és olyan halmozottan szörnyű, hogy nagyon bele se akarok gondolni. Mondjuk úgy, meg tudom érteni, hogy a gyilkos beleőrül.

2: Nyomorult életű nyomozó. Pipa. Huldar nem egy boldog figura. Bármibe fog, valahogy nem elégíti ki a végeredmény. Nyomozónak nem rossz, de a magánélete egy katasztrófa. Egyszer elhatározta, hogy kipróbálja, milyenek az egyéjszakás kalandok. Eredmény? A legjobb barátja nejével összejött egy alkalommal, és most a férfi szemébe se bír nézni. Bűntudata van, mert a pár válik, és nem tudja, ez mennyire az ő hibája is. A másik egyéjszakása Freyja volt, akivel most együtt kellene dolgoznia, de a nő érthető módon ellenséges vele. Pedig már megérett a férfiban a gondolat, hogy váltson és más legyen, de meg tudja-e tenni, elhiszik-e neki? Freyja meg simán szenved. Se lakása, se szerelme, a kutyája is a bátyjáé. Valahol irritált is, ahogy belesüllyed az önsajnálatba. Ő még nyomasztóbb lett, mint Huldar. A férfi még nem adta fel, Freyja inkább.

3: Társadalmi problémák kiemelése. Ez az, amihez nagyon bele kell magyaráznom, ha ki akarom pipálni. A családon belüli erőszak lesz a visszatérő motívum, de ezt nem tudnám kortünetnek nevezni. Szerintem mindig is voltak bajok egyes családokban, csak egyes korokban ezeket jobban el kellett és akarták titkolni.

A történet érdekes, de nagyon kényelmes a tempó. Nyomoznak, de mindent átrágnak és lassan esnek le az összefüggések. Úgy voltam vele, hogy egy-egy jelenet le tudott kötni, pl. a szemtanú kislány kihallgatásai. Ugyanakkor az egész menete úgy állt időnként, hogy untam magam olvasás közben. Nem rossz, belemerülős és az a skandináv sötétség megvan benne, csak éppen az olyan krimiket szeretem, amelyek ennél jobban pörögnek.

A stílusa viszont tetszett, olvasmányos. Nem azért éreztem lassúnak, mert sok lenne benne akár a leírás, akár a kilométer hosszú, felesleges mondatok.

Nem került be a legemlékezetesebb skandináv krimik közé, amelyekkel dolgom volt, de az érdeklődésem felkeltette annyira, hogy majd olvassam tovább is a sorozatot.

Sigurdardóttir: Gének – Mint skandináv krimi: 75% sötét indokkal elkövetett kegyetlen gyilkosság, nyomorult nyomozó és jókora csavar a végére, de addig el is kell tudni olvasni.

Szubjektíven: 55% jól lehetett olvasni, egy-egy jelenete emlékezetes is – pörgősebben jobban tetszett volna, de látok benne még lehetőséget.

A törvény uralkodjon, ne a penge.

Nagy lelkek vagyunk. A nagy lelkek fölfelé néznek.

Hold uralmáért harcoló, ármányos, jövőbeli.

Lucas Corta még életben tartja a családja túlélő tagjait, és a hatalmuk sincs még teljesen oda. Ennek azonban nagy ára volt: ő maga is súlyosan sérült, mert lement a Földre, és vissza is tért onnan. A fia oxigénhiányos állapotba került az űrben, és csak Luna kitartásának köszönhető, hogy még életben van. Mikor orvoshoz sikerül vinnie, akkor sem biztos, hogy az ifjú Lucas valaha is lesz olyan még, mint korábban volt. A beteg fiatalember így is csaták középpontjában áll: a szülei perre mennek a felügyeletéért, ami egyben a családjaik közti hatalmi vetélkedés is. A Hold nagy családjai mind szövetségeket kovácsolnak és azért küzdenek, hogy az ő víziójuk valósuljon meg a jövőről. Lucas Corta is döntés előtt áll, hova álljon. Már kezdi átlátni, hogy a Szun család volt, amely úgy akarta a hatalmat, hogy a Corta és Mackenzie család kivéreztesse egymást. Közeleg a visszavágás ideje.

Ez is egy olyan sorozat, aminél komolyan törtem a fejem, hogy mi is történt a korábbi részekben. Kaptunk egy összefoglaló táblázatot a fontos szereplőkről, de az már nem volt mellette, hogy ki mit alkotott korábban. Szerencsére az, hogy milyen állapotban kezdték a Holdkeltét, elég sok mindent visszahozott.

Kellett is, mert ez is egy olyan sorozat, ami szorosan összefügg. Ugyanazt a történetet meséli tovább, amit az előző két kötetben elkezdett.

Az első, ami most nagyon tudott irritálni: a Holdon egészen más szabályok szerint élnek, mint a jelen társadalmában. Nagyon sok régies szokásjog van ott érvényben, ami inkább a középkort, mintsem a jövőt juttatja eszembe. Pl. a házasságok kérdése. Itt nem szerelemből vannak együtt, minden politika és hatalmi játszma. Szerződésekkel kötik a frigyeket, amiben még az is benne van, hogy mennyi időre kötelesek együtt maradni a felek. A családfő is közel olyan hatalommal rendelkezik, mint egy ókori görög családfő. Ehhez jön hozzá az erőszak hatalma, pl. bírósági tárgyalást is el lehet dönteni késpárbajjal.

Valahol ez a fele még el is ment. A Holdon nehéz túlélni, érthető, hogy más társadalmi szabályok szerint élnek. Amit viszont nem bírtam megemészteni: a kapcsolatok között feltűnően sok az egynemű házasság. Az elrendezett frigyek majdnem mindenki fiú-fiú vagy lány-lány leszármazott között köttetik. A főszereplő, Lucas Corta élete szerelme is egy férfi. Hogy maradnak fent a családok, pedig megvannak és bőven van gyerek is, ha ennyi az egynemű kapcsolat?

A regény több szálon vezeti az eseményeket, és több család tagjának a szemszöge is benne van. Nem is lehet jó – rossz határvonalat húzni, legfeljebb annyit lehet kimondani, hogy egyesek gátlástalanabb játékosok, mint mások. Azoknak lehet drukkolni, akik legalább a maguk szabályrendszerében tisztességesek tudnak maradni. Még ha nekik is kegyetlennek kell lenni. Ebből jön, hogy nem is nagyon tudtam azonosulni a szereplőkkel. A bábmestereknek kegyetlen játékosnak kell lenni, a bábjaik meg szenvednek és lassan érzéketlenek lesznek, vagy közel kerülnek a töréshez. Mit lehet pl. arra mondani, amikor egy gyereket lengetnek be csaliként a pedofil hajlamú ellenséges család tagjának, hogy aztán a kölyök még a megrontása előtt a hajába rejtett mérgezett tűkkel szemen szúrhassa a férfit?

Van cselekménye, és két szinten is mozognak az események. Mondhatni, sakkoznak a hatalomért, és a tettek mezejére is rálépnek. Ennek ellenére izgalmasnak vagy pörgőnek mégsem tudom mondani. Nem egyszer éreztem lassúnak és néha unatkoztam is.

Még a zárását sem érzem teljesen zártnak. Bár ezzel van vége a sorozatnak, simán lehetne innen folytatni is. Most is ez olyan felemás – mintha igazából soha semminek nem lenne a Holdon vége, legfeljebb időszakos szövetségeket kötnének, és indulnának a közös cél felé, míg megint másként nem kezdenek el gondolkozni.

Mivel nem szeretek sorozatot félbehagyni, nem fogom megbánni, hogy a zárást is elolvastam, de nem fogott meg ez a kötet.

McDonald: Holdkelte – Mint sci-fi: 55% a világépítésében vannak ötletek, a karakterei között is van emlékezetes, de lassú és néhol száraz is.

Szubjektíven: 35% sok tekintetben érdekes, a játszmázást szeretem is, de itt gyakran fogtam a fejem, hogy milyen lassan és mit próbálnak lépni.